Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozás a szocialista rendszer politikai és gazdasági válságának hatására következett be. A nyolcvanas évek végére az ország felélte tartalékait, nemzetközileg hitelképtelenné vált, és a szocializmus világválsága következtében fokozatosan elvesztette a volt KGST-országokba irányuló külkereskedelmének több mint 50 százalékát jelentő piacait. A kádári rendszer szerény létbiztonságot és lassan növekvő életszínvonalat nyújtó, az eredeti jövedelmek szabályozott újraelosztásán alapuló társadalompolitikája a gazdaság teljesítőképességének romlása miatt nem volt folytatható. Ebben a helyzetben az MSZMP nagyon józanul cselekedett, amikor a társadalmi robbanást megelőzve együttműködött a kerekasztal-tárgyalásokon a szerveződő polgári erőkkel, így elsősorban az MDF-fel, az SZDSZ-szel és a Kisgazdapárttal a demokratikus Magyarország visszaállításában.

A szabad választásokkal és az MDF vezette Antall-kormány megalakulásával természetesen nem változtak, nem változhattak meg azonnal a 40 éves szocializmus következtében kialakult folyamatok. A demokratikus Magyarország intézményi rendszerét kellett kialakítani, meg kellett hozni azt a számtalan törvényt, amelyek a működőképes demokráciát és a piacgazdaságot alapozták meg. Át kellett alakítani a gazdaság szerkezetét, ami jórészt a fejlett országok piacain eladhatatlan termékeket termelt. A 90 százalékban állami tulajdonban lévő vállalkozásokat magánosítani kellett, nem voltak források ahhoz, hogy a sok, valóban csődbe ment állami vállalatot közpénzből tartsák fenn, ezért volt szükség a gazdaság megtisztítását célzó és a használható erőforrásokból életképes, új vállalkozásokat létrehozó csődtörvényre. Az országban nem maradt érdemben mobilizálható tőke, csak 24 milliárd dollár adósság. Az Antall-kormány idejében a privatizációban 50-60 százalékban nemzeti vállalkozások vettek részt - de valószínűleg nem mindig elegendő tőkeerővel, tapasztalattal és piaci háttérrel -, amire azóta sem volt példa. A hazai részvétel mind a Horn-, mind a jelenlegi kormány idején 10 százalék alatt maradt.

A válságot tehát 1993-ig valamelyest fékezni lehetett, és a kormány megteremtette a kilábalás legfontosabb feltételeit. Mindez a nemzeti össztermék jelentős eséséhez, jelentős munkanélküliséghez, 1992-től már csökkenő, de mindenképpen magas inflációhoz, a piacgazdaság következtében jelentős jövedelemkülönbségekhez és szegényedéshez vezetett. Megjelent valami a társadalomban, ami valójában mindmáig jelen van s ami a társadalom számára nehezen elviselhető: a bizonytalanság, a létbizonytalanság. Ennek természetesen vannak objektív okai, hiszen nagyon sok intézmény, vállalkozás, szemlélet megváltozott, a lakosság tömegeinek nem volt módja tartalékokat gyűjteni az elmúlt évtizedekben az esetleg bekövetkező nehezebb időkre, és a központi politikai akarattól való függőséget a Kádár-rendszer tulajdoni korlátozásokkal is biztosította. Nem volt felkészülve a piacgazdaság negatív vagy változó feltételeinek a fogadására, s erre elsősorban mentálisan nem készült fel.

A bérből és fizetésből élők megszokták a stabil munkahelyet, a törzsgárdaszemléletet, tehát sokan ma is bizonytalanságban érzik magukat, holott esetleg nem élték meg a munka- és jövedelemnélküliség nehézségeit. Itt sok a teendőnk.

Az Antall-kormány a szociális piacgazdaság filozófiája alapján állt, és a Magyar Demokrata Fórum ma is így gondolkozik. Ez azt jelenti, hogy a piaci verseny mellett szükségesnek tartotta a szociális háló megtartását, sőt javítását, a társadalmi szolidaritást. A korábbi családtámogatásokhoz nem nyúlt, sőt ezeket valamelyest javította; megteremtette a munkanélküli-segély és az átképzés pénzügyi feltételeit; a szociális problémák kezelésére megalkotta a szociális törvényt; erőfeszítéseket tett a nyugdíjak valorizálására, és érdemi párbeszédet folytatott a civil szervezetekkel a problémák kezeléséről. A kormány komoly lépéseket tett a jövőt jelentő oktatáspolitika javítása érdekében mind a közoktatás, mind a felsőoktatás területén. A kormány ezeket a kérdéseket konzekvensen kezelte, amiért sok kritikát kapott az akkori liberális pártoktól és egyes nagy nemzetközi pénzügyi szervezetektől.

A kormány természetesen nem oldott meg mindent tökéletesen, sőt hibákat is követett el, megjegyzem, ez minden kormányra jellemző, de ne felejtsük el: nem volt sehol semmiféle tapasztalat a szocializmusból a piacgazdasághoz való visszatérés problémájának megoldására, sőt tudomásom szerint ezt a kérdést a kilencvenes évek előtt a világ egyetlen egyetemén vagy kutatóintézetében sem vizsgálták. Az MDF-et követő kormányok tehát a gazdaság és társadalom építésében sokkal könnyebb helyzetben voltak, vannak, mint mi voltunk.

Az egyik legnagyobb probléma a nemzet demográfiai állapota. Az élve születések száma a volt szocialista országokban a rendszerváltozás hatására mindenütt drasztikusan csökkent, ez elsősorban az Antall-kormány szociálpolitikájának következményeként a legenyhébben Magyarországon jelentkezett. A csökkenési tendencia már korábban megkezdődött, a gyermekszületések száma 1980-hoz viszonyítva 1990-ben 23 ezerrel volt kevesebb, ami '94-re további 10 ezerrel csökkent. Látványos csökkenés következett be a Horn-kormány időszakában az 1995-ös költségvetési törvény elfogadása után, illetve a Bokros-csomag hatására. 1998-ban már ennél is 18 ezerrel kevesebb gyermek született, ami az akkori szociálpolitika következménye.

(11.00)

Reméljük, hogy a mostani koalíciós kormány családpolitikájának hatására 1999-ben enyhén megforduló tendencia a kiegyensúlyozott szociálpolitika hatására tovább folytatódik.

A Bokros-csomagnak voltak pozitív elemei, így a csúszó leértékelés és a vámpótlék bevezetése, a szociálpolitikai intézkedései azonban átgondolatlanok és károsak voltak, a társadalmi elszegényedés felgyorsult. A társadalom több mint 50 százaléka a létminimum környékére, jórészt az alá került. A társadalom legszegényebb rétege, a gyermekeket nevelő családok helyzete tovább romlott, a családi adókedvezmények és a gyed eltörlése, a gyes jövedelemhatárokhoz kötése, valamint a kivetett inflációs adó, a mesterségesen felpörgetett infláció miatt. Rövid idő alatt a nyugdíjak közel 20 százalékot veszítettek a reálértékükből; az egészségügyi költségeket jelentős mértékben a lakosságra kívánták hárítani; a hazai kis- és középvállalkozások helyzete látványosan romlott; a reálbérek szintén jelentősen, több mint 15 százalékkal csökkentek. A szegénység és a bizonytalanság tovább nőtt.

A szociálpolitika az 1993 óta megindult lassú gazdasági növekedés '97-től megkezdődött gyorsulása következtében sem változott, a jövedelempolarizáció a legszegényebbek és a leggazdagabbak között folytatódott, és jelentősen meghaladta az európai uniós országok átlagos mértékét.

Az egészségügyi statisztikáink a legrosszabbak Európában. A várható élettartam területén csak néhány FÁK-országot előzünk meg. Mégsem történt semmi érdemi intézkedés ennek a megváltoztatása érdekében. Megjegyzem, ebben a kérdésben a polgári kormánynak is jelentős adósságai vannak. A szociálpolitika, a jövedelem újraelosztása a kormány szándékain túlmenően a gazdasági növekedés függvénye. Ezért nagyon fontos, hogy a polgári kormány időszakában a nemzeti össztermék növekedése tovább folytatódott, és a kormány egyre növekvő figyelmet szentel a szociálpolitikára. Véleményünk szerint ez pozitívan alakul, bár kétségtelenül vannak elhanyagolt területeink, amelyekről a Magyar Demokrata Fórum a 2001-2002. évi költségvetés vitája során határozottan kifejtette a véleményét.

A polgári kormány hozzálátott az általunk szorgalmazott családpolitika megvalósításához. Az évente emelkedő, gyermekek után járó adókedvezmény növekedése javított a legszegényebb réteg, a gyermekeket nevelő családok helyzetén. A Tárki nemrég megjelent tanulmánya szerint azonban a gyermekek szegénységi kockázata 1999-2000-ben továbbra is magas maradt; az alsóbb jövedelmi kategóriákba tartoznak, bár a kockázatuk némileg enyhült. Összességében megállapítható, hogy azoknak a személyeknek az egy főre jutó jövedelme növekedett, akik három- és többgyermekes családban élnek, és ahol van aktív kereső. Romlott azonban azoknak a családoknak a helyzete, amelyekben nincs aktív kereső szülő, illetve ahol egy szülőnek kell gondoskodnia a gyermekekről. Ezt a problémát kezelni, enyhíteni kell.

Ebbe a kérdéscsoportba tartozik a javuló oktatáspolitika. Ma már minden gyerek, ha képességei és szorgalma ezt lehetővé teszi, bejuthat a középiskolába, növekszik a korcsoportokon belül a felsőfokú végzettségűek aránya, van tandíjmentesség. A cigány családokból származó, ösztöndíjban részesülő gyermekek száma az előző kormányzati ciklushoz képest több mint nyolcszorosára emelkedett.

A hallgatók ősztől a tanulmányaik alatt hitelt kaphatnak, ami hosszabb távon kezeli a problémát. Ez nemcsak a nemzet tudástőkéjének az emelését jelenti, ami a világ gazdasági versenyében való sikeres helytállásunk feltétele, hanem azt is tudjuk, hogy az iskolai végzettség magasabb szintjén a szegénység kockázata is csökken. Ide tartozik még az egyre határozottabban kibontakozó lakáspolitika, ami a családalapítás biztonságának a feltétele. Mindez azt mutatja, hogy a családpolitikát komplexen kezeli a kormány.

Mi ehhez a kérdéskörhöz tartozónak tekintjük a részmunkaidős foglalkoztatás ma még késlekedő bátorítását, ami lehetővé teszi a szülők, szokásainknak megfelelően elsősorban az anyák számára, hogy jobban össze tudják egyeztetni a gyermekvállalást a munkavállalással.

A gazdaságpolitika következtében az elmúlt négy évben több mint 300 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliség csökkent. A jelenlegi 6 százalék körüli szint az európai uniós átlag alatt van, és ha a tendencia folytatódik, hamarosan elviselhető mértékűvé válik. A foglalkoztatottság növekedése mellett azonban nagy figyelmet érdemel az az adat, hogy míg az 1990-es évek elején a háztartások tizede kapott rokkantsági nyugdíjat, addig napjainkban minden hatodik háztartás. Ez sokszor a munkaerőpiacon való ellehetetlenülésre utal. Az MDF ezért kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a kormány foglalkozzék a 45-62 év közötti korosztályok foglalkoztatásának a kérdésével. Tudjuk, hogy a háztartások egyharmada megfelelő életszínvonalat tud biztosítani magának, míg a többi kétharmad sorsa továbbra is nehéz. Ezek több mint fele kifejezetten szegény.

Tudjuk, hogy a jövedelmek nagyon nagy eltérést mutatnak. A '80-as évek közepéhez viszonyítva a legalsó és a legfelső jövedelemdecilisek átlagjövedelme közötti különbség mintegy kétszeresére nőtt. A jövedelmi egyenlőtlenségeket mutató úgynevezett GINI-index akkor mutatja a legkisebb egyenlőtlenséget, ha alacsony. Ez az index az Antall-kormány idején, '93-'94-ben 29,4 százalék, a Horn-kormány idején, '97-'98-ban 32 százalék; most, '99-2000-ben 33 százalék volt. Ez figyelmeztet arra, hogy a jövedelem- és adópolitika átgondolásra szorul.

Tudjuk, és ez is tennivalót jelent, hogy a szegénység a munkanélkülieken kívül a betanított, a segéd- és a mezőgazdasági fizikai munkát végzők körében a legnagyobb, s a jórészt ide tartozó cigányság esetében. Ebben a kérdésben előrelépést jelent a minimálbér 2001-ben 40 ezer forintra való emelése, ami azt jelenti, hogy idén, 9-10 százalékos inflációval számolva, reálértéken elértük az Antall-kormány által 1990 szeptemberében 5600 forintban megállapított minimálbér szintjét. A 2002-re tervezett 50 ezer forint további jelentős javulást hoz ennek a társadalmi rétegnek.

Ezeknek a problémáknak az enyhítése nem csupán támogatási kérdés, hanem komplex felzárkóztatási programokat igényel. A nyugdíjasok helyzetével sem lehetünk maradéktalanul elégedettek. A nyugdíjasok csoportja heterogén, de ők a közhiedelemmel ellentétben átlagosan a jövedelmi skála közepén helyezkednek el. A helyzetük, a reálnyugdíjak értéke az elmúlt három évben - a múlt évtől eltekintve - javult. Sajnáljuk, hogy a költségvetési vita tárgyalása során nem sikerült keresztülvinni a javaslatunkat a 2001. és 2002. évi költségvetésen belül az évi 15 százalékos nyugdíjemelésre, mert akkor a nyugdíjasok elérték volna azt a reálértékszintet, amit az Antall-Boross-kormány utolsó évében, 1994-ben elértek. Reméljük, az elkövetkező időszakban erre még sor kerül.

A szociálpolitika értékelése során beszélnünk kell az elmúlt hét évben mostohán kezelt egészségügyről Magyarországon. A magyarság egészségi állapota riasztóan rossz, intézményei kaotikus állapotban vannak, az egészségügyben dolgozók bérei a legalacsonyabbak a többi ágazattal való összehasonlításban. Az egészségügy egyszerre pazarló és szegény, lassan alakul az átalakulás új koncepciója. Eredménynek tekintjük az alap- és fogorvosi ellátásban várható pozitív változásokat, s reményt keltőnek az új egészségügyi miniszter nagy lendülettel megkezdett munkáját.

Sajnálatos azonban, hogy az egészségügy érdemi irányításának lehetőségét a tisztelt Ház épp a napokban vonta meg a minisztertől. A vita során természetesen még számos kérdéssel fogunk foglalkozni, de összességében megállapítható, hogy fejlődés van a szociálpolitika területén, sok fontos területen javított a polgári kormány.

Tudjuk, hogy a társadalomban még számos feszültség van jelen. Jelen van a jelentős polarizálódás; ezzel a problémával foglakoznunk kell, és ez sokéves feladat. Reméljük, erre lesz erőnk, forrásunk, felkészültségünk, s a választóktól kapunk ehhez időt. A vizsgálatok azt is mutatják, hogy a társadalomnak igen kis hányada, napjainkban csak mintegy 14 százaléka elégedett a jövedelmével. Megjegyzem, a Tárki már idézett tanulmánya szerint ez az arány az Antall-kormány idején 16 százalék volt, s a Horn-kormány idején, 1997-ben érte el a mélypontját. S ha a szociálpolitikáról beszélünk, tudnunk kell azt is, hogy a társadalom, ha választani kell a szociális kiadások növelése vagy az adók csökkentése között, ma 66,5 százalékban az adók csökkentését választaná.

Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar gazdaság az elmúlt tíz évben sikeresen túljutott a legfájdalmasabb és legnehezebb újjáépítési időszakon, de a társadalomban még nagyon komoly feszültségek vannak.

(11.10)

Ezek megoldása a közelebbi és távolabbi jövő legfontosabb társadalom- és gazdaságpolitikai feladata. A felvetés igaz: a magyar társadalom kettészakadt. Meg kell állítani a társadalom kettészakadásának az elmúlt három évben sem csökkenő folyamatát, minimális célként el kell érni, hogy a társadalom legszegényebb és leggazdagabb tizede közötti különbség ne haladja meg az európai uniós átlagot. A radikális átalakulás sikeres lebonyolítása után most az európai középmezőnybe való felzárkózás nehéz feladatának megoldása előtt állunk.

Várakozásaink szerint a gazdaság 10-15 éves távon is további jelentős növekedés előtt áll, ami megfelelő programok, tervek esetén egy fontos országépítési szakasza lehet a magyar történelemnek.

Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)