Felszólalás adatai
208. ülésnap (2001.05.11.), 110. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Varga László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend utáni felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 4:04 |
Felszólalások: Előző 110 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok. Április 29-én édesapám szülőfalujában, Csornán, Mária-oszlopot avatott dr. Bóna László püspöki helynök. Az oszlopon három szent mellett a Szűzanya látható, ölében a kisded Jézussal.
Az emlékmű a XVIII. században készült, alaposan megrongálódott, de hála istennek, a csornai polgárok áldozatkészségével, önkormányzat segítségével, kormány segítségével Árpási Tamás szobrászművész újjáalkotta.
Az avatás előtt a Jézus Szíve templomában aranymiséjét mondta a püspöki helynök, majd utána Németh László apátplébános vezetésével kivonultunk a templom előtti térre, ahol elkezdődött az ünnepély, amelyet Papp József polgármester nyitott meg, majd a csornai iskola diákjainak madárzengésű énekével valóban felemelték ennek a különben is szép ünnepnek a hangulatát.
A délutáni ünnepélyeken a házelnök, dr. Áder János is részt vett, majd a szoborfelavató beszédében (sic!) többek között a következőket mondottam: bejárva hazám, Dél-Amerika, Ausztrália, Amerika festői látványait és szép tájképeit, múzeumokat, többször kérdezték tőlem: mi volt a legnagyobb és legszebb látvány, amit életemben láttam? A válaszom így hangzott: egy élőkép, az édesanya, az ölében az újszülött gyermekével. Ez a csodálatos folyamat, ahol elindul itt, amikor a feleségből édesanya lesz, a férjből édesapa, a házasságból család és a lakásból otthon; gyönyörű magyar szó, mert a világ egyetlen nyelvében sincs meg a lakásban a hon és a haza. És ebben a folyamatban, amint lezajlik, a gyermek lassan gagyogni kezd, s magáévá teszi az anyanyelvét, és megkapja a világ legnagyobb erejét, az édesanya szeretetét - amely szintén gyönyörű szó, sem az angol, sem a német nyelvben nem található -, majd a gyermek biztonságban érzi magát, olyan biztonságban, mint élete folyamán nagyon kevés alkalommal.
Úgy vélem, hogy amikor Szent István a Szűz Mária oltalmába ajánlotta hazánkat, ezek a jelenségek voltak előtte, hogy hazánkban a család erősödjék, anyanyelvünk megmaradjon, megőrizzék, legyen biztonság, és egymás között a felebaráti szeretet érvényesüljön. Történelmünk folyamán Szent Istvántól Szent Lászlón, Mátyáson, a Hunyadiakon, II. Rákóczi Ferenc felkelésén, '48-as szabadságharcon, '56-os forradalom és szabadságharcon át ezeket az elveket valósították meg, vagy őrizték meg, s ezért vagyunk még Magyarországon, hála istennek, anyanyelvünkben, függetlenségünkben és biztonságunkban. Úgy vélem, hogy a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország legfontosabb intézménye, a család erősödjék.
Tisztelt Országgyűlés! Én azt kívánom, hogy a csornai Mária-oszlop hirdesse a család egyén- és nemzetteremtő erejét, őrizze meg anyanyelvünket, de annak a szépségében, és ha a szeretetre nincs is erőnk, mert óriási különleges erő kell, akkor legalább becsüljük meg egymást, hazánk legyen biztonságban, és különösen hirdesse a csornai Mária-oszlop, hogy minden magyarnak joga van ahhoz, hogy emberhez méltó életet éljen.
Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 110 Következő Ülésnap adatai