Felszólalás adatai

Én most föltenném a költői kérdést itt azoknak a pártoknak, akik az úgynevezett rendszerváltás óta jogalkotói szerepben dolgoznak, hogy ki tehet erről, és miért van az, hogy 2013 májusában ezekről a kérdésekről beszélnünk kell. Nyilvánvalóan azért, mert még mindig ott tartunk, évtizedekkel különböző diktatúrák szörnyűségei és borzalmai után, hogy még mind a mai napig egy kibeszéletlen, rosszul feldolgozott, közbeszédben elhallgatott, eltorzított és a politikumok által, a mindenkori kormányok által a lehető legrosszabban kezelt területről beszélünk. Azt gondolom, hogy mindenképpen történelmi a mai vita abban az értelemben, hogy itt az ideje, hogy megtegyük az első olyan lépést, amely a helyes irányba mutat. Ennek az első lépésnek pedig mindenképpen a kettős mérce megszüntetésének jegyében kell megszületnie.

Nyilván értem, hogy mindenki arra hivatkozik, hogy ne nézzünk pártpolitikai érdeket, ne arról szóljon a vita, hanem arról, hogy mi a közös felelősség, mi a közös feladat. De ugyanakkor nagyon nehéz azt megállni, ahogy Steiner képviselőtársunk az előterjesztői hozzászólásában, Lendvai Ildikó pedig a vezérszónokijában többször említette, hogy nem szabad kettős mércét alkalmazni, hogy a diktatúrák áldozatai között nincs különbség és a többi. Azért szeretném megjegyezni, hogy már itt hiteltelenné válik az egész, amikor Steiner képviselőtársunk a katolikus egyház által a történelemben elkövetett bűnöktől kezdve, a náci, fasiszta diktatúrák által elkövetett bűnöktől kezdve mindent felsorol, csak pontosan a kommunista vagy épp a baloldalhoz, vagy az egykori politikai baloldalhoz köthető diktatúrák áldozatairól nem beszél. Lendvai Ildikó képviselőtársunk pedig egyenesen egy magyargyűlölettel kezd vagy úgyszólván kollektíve megbélyegzi a teljes magyarságot, különböző történelmi okok miatt, és így indítja a vezérszónokiját. Innentől kezdve nem beszélhetünk hitelességről.

Arra szeretnék kísérletet tenni, hogy mi lenne az elsődleges feladata a mai vitában a Magyar Országgyűlésnek. Miről szólnak az előttünk fekvő javaslatok? Nyilvánvalóan támogatandó célt szolgálnak, nevezetesen: a diákok, iskolások megfelelő tájékoztatását, ismereteik elmélyítését, szélesítését. Van azonban - úgy gondolom, hogy mindenképpen beszélni kell róla - egy olyan aspektusa is az előterjesztésnek, amely kimondatlan, de talán a legfontosabb: mennyire és milyen alapon tekinthetünk valakit vagy valakiket bűnösnek, és helyes-e, ha bármilyen szinten is a kollektív bűnösség elvét alkalmazzuk? Mert az elmúlt két évtized és a rendszerváltás óta eltelt politikai közbeszéd erőteljesen használja a kollektív bűnösség elvét, és erőteljesen használja a kettős mércét. Azt gondolom, hogy az elsődleges célunk az lehet, hogy a jövő generációi cseppet se érezzék magukat felelősnek.

Mondok egy példát: bűnösnek kell-e tekintenünk azt a személyt, azt a leszármazottat, akinek valamelyik felmenője aktív részese volt például a kommunista diktatúra kiszolgálásában, fenntartásában, ha esetleg ártatlan emberek vére tapadt valamelyik ősének kezéhez; családokat tett tönkre, nyomorított meg, embereket ölt meg? Bűnösnek kell-e tekintenünk, ha valakinek az édesapja, édesanyja, nagyszüleje vagy bármilyen felmenője ilyen rémtetteket követett el, vagy emberiség elleni bűnöket? Azt gondolom, hogy nem, nem ő tehet róla. És nem is lehet más a válasz. Nem kell bűntudatot ébreszteni olyan emberekben, akik nem követtek el adott cselekményeket, és nem is azonosulnak vele. Azt gondolom, hogy az érzelmi töltet mindenkiben benne van, és mindenki el tud számolni saját magában, vagy meg tudja ítélni saját családtagjának tetteit és erkölcsi közvetett vagy közvetlen felelősségét. De ő maga személy szerint nem vállalhat felelősséget egy olyan tettért, amikor például, mondjuk, még meg sem született, és nem ő követett el.

És pontosan ezen logika mentén azt is megállapíthatjuk, hogy az 1944-ben német megszállás alatt kialakult nyilasuralom idején a zsidósággal szemben elkövetett bűnökért nem szabad megbélyegezni egy népet, egy nemzetet, jelen esetben a magyarságot, ahogy azt az elmúlt években és egyes véleményformálók akár politikai értelemben, akár újságírói, tájékoztatási vagy oktatási, kulturális értelemben teszik mind a mai napig. Ott nem azokról beszélnek, akik a tényleges cselekedeteket elkövették vagy azt kiszolgálják, hanem ahogy itt ma az MSZP-frakciótól is elhangzott, a magyarságot kollektíve megbélyegzik, hogy ez a mi bűnünk.

(12.00)

Én, aki például meg sem születtem akkor, és nem is azonosulok azokkal a cselekedetekkel, felelősnek kell-e éreznem magam ezért? Vezekelni kell-e nekem életem végéig ezért, vagy önöknek, vagy bárki másnak, akinek semmi köze hozzá? Én azt gondolom, hogy nem. És ez lenne a mai nap, a mai vita egyik legfontosabb feladata, hogy ezt leszögezzük. Számoljuk fel a kettős mércét, és szüntessük meg a kollektív bűnösség elvét, mert jelenleg - még egyszer mondom - ez mind a mai napig közvetve, közvetlenül napjaink politikai közbeszédének része, és nagyon egyoldalú része, és itt már a kettős mércéről beszélünk. Elképesztő torzulásokat látunk minden szempontból a kommunista diktatúra áldozatairól való megemlékezések kapcsán vagy éppen a náci, fasiszta diktatúrák áldozatairól beszélve.

Emlékezni és emlékeztetni fontos és helyes. Vádolni azonban olyanokat, akik nem tehetnek róla, kifejezetten káros. A Jobbiknak az egyik legfontosabb célja, hogy ezzel a mentalitással leszámoljon. Még egyszer mondom, hogy önök, és most azokhoz szólok, akik idestova 20-23 éve itt ülnek és tehettek volna ellene, de érdemben nem tettek ellene, ezt kell megérteni, hogy amíg ezen az alapvetésen nem fordítunk, a szemléleten nem változtatunk, addig hozhatunk mi bármilyen határozatokat, érdemi változtatás nem lesz.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a Jobbiknak is az a véleménye, hogy egyik diktatúra áldozata sem nagyobb veszteség a másik diktatúra áldozatánál, és egyik diktatúra bűnöse sem nagyobb bűnös a másik diktatúra bűnösénél. Ezt szeretném hangsúlyozni. Mindig elmondjuk, most is elmondom. Nem gondolunk különbségtevésre. Ha ebben megegyezünk hosszú évtizedek után, már nagyon komoly lépést tettünk afelé, hogy kialakuljon egy egészséges közbeszéd, egy egészséges társadalmi néplélek, ha úgy tetszik, és végre valóban ahhoz a célhoz közelítsünk, amelyet eddig az elmondottak által minden frakció alapvetésnek gondol.

Fontos döntés, és kellő bölcsességet igényelt, mert be kell végre látni, hogy a napjainkig alkalmazott gyakorlat sem nem volt bölcs, sem nem volt kívánatos, sem nem volt objektív, sőt kifejezetten szubjektív volt, és nem biztos, sőt inkább úgy fogalmazok, hogy biztos, hogy nem a büntető törvénykönyv toldozgatása-foldozgatása hozza majd meg azt az eredményt, amely a kettős mércében alkalmazott egyoldalú tiltás és büntetés, vagy épp az egyoldalú megengedést hozza. Valljuk be őszintén, és ma is elhangzottak már különböző példák, ez sajnos napjaink része. Jussunk végre abba az állapotba, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy ma még csak utópiába illő állapotba, hogy végre bízzuk a történészekre és a kutatókra a történelmet, és ne itt, a paragrafusokban és a jogszabályokban rögzítsük, hogy mi hogyan is történ,t és kinek kell magát rosszul éreznie vagy kit kell éppen sajnálni. Nem a Btk.-ban kell rögzíteni adott esetben tragédiák áldozatainak a számát, hogy tiltó paragrafusokban sorakozzanak tanulmányok helyett.

A jövő generációit, ahogy Vona Gábor is említette, tudatosságra kell nevelni. Hagyni kell őket, hogy megismerjenek, hogy felismerjenek, és adott esetben igen, kérdéseket tegyenek fel, de ez nem azt jelenti, hogy ők éppen relativizálni akarnak vagy épp másokat megsérteni vagy kigúnyolni. Nem erőszakkal kell a jövő generációinak torkán mára már dogmákká vált, vélt vagy valós történelmi eseményeket lenyomni és megkérdőjelezhetetlenné tenni. Hagyni kell a természetes és egészséges megismerő folyamatot úgy a diákoknál, mint a történészeknél, kutatóknál. Az, ahogy ma vagy mind a mai napig működik, hogy erőszakkal, dogmaként kezelve bizonyos dolgokat, eseményeket, vélt vagy valós tényeket használunk, az bizony kontraproduktív, és pontosan az ellenkező hatást fogja kiváltani. Azt gondolom, hogy ha ezt fel tudja ismerni minden frakció és minden döntéshozó, akkor már beljebb vagyunk.

Három javaslat fekszik előttünk. Az első - vagy az egyik - a Vona Gábor által indítványozott recski haláltábor látogatására vonatkozik. Részletesen ki lett fejtve, azt gondolom, nem kell rá hosszabb időt pazarolni. A kommunista diktatúra rémtetteit bemutató emlékhelyről van szó.

A kereszténydemokraták által benyújtott Terror Háza Múzeum látogatása vagy az azt szorgalmazó határozati javaslat szintén egy támogatható javaslat a Jobbik részéről. Azt gondolom, hogy a Terror Háza abszolút korrekt módon mutatja be különösen azt a történelmi valóságot, hogy hogyan lettek nyilasokból ávósok, és ugyanazok a személyek két különböző és politikai, ideológiai értelemben két egymással merőben eltérő diktatúrát hogyan szolgáltak ki.

A szocialisták által benyújtott auschwitzi látogatást előíró határozati javaslattal nekünk van némi problémánk. Egyrészt Auschwitz Lengyelországban van, németek csinálták. Nagyon sok minden körülveszi. Nem vitatom el a magyar vonatkozásait. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy magyar diákoknak kötelezően kell előírni egy auschwitzi látogatást. Még egyszer mondom, nem vitatjuk el a magyar vonatkozását, de ha visszaemlékeznek, ahogy Steiner képviselőtársunk előterjesztőként hogyan tálalta az auschwitzi látogatást és annak célját, az kifejezetten az örök bűnös képének megteremtését szolgálja, kifejezetten a kollektív bűnösség leendő megteremtését célozza. Én ezt nem kívánom egyetlenegy diáknak sem. Az pedig, ahogy Steiner képviselőtársunk jogokat követelt - hát kinek nem adatott meg most ez a jog? Ki az, aki nem mehet, mert jogilag tiltva van?

És ami érdekes és amire szeretnék kitérni, hogy a kereszténydemokraták által beterjesztett határozati javaslathoz éppen Steiner Pál adott be módosító indítványt, hogy a Terror Háza Múzeum mellett a Budapesti Holokauszt Emlékközpont látogatása is legyen kötelező. Azt gondolom, hogy itt lepleződik le a szerintem számukra már fel sem tűnő mohóság, ha úgy tetszik, hogy lám, mégiscsak van magyar vonatkozású helyszín, mégiscsak bizony okafogyottá válik az auschwitzi kötelező látogatás. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem látunk abban kivetnivalót, hogy bármilyen iskolásnak, bármilyen diáknak bármilyen múzeumot előírjunk. A cél a fontos, hogy a megismerést szolgálja, ne pedig a bűnösséget vagy ne pedig politikai szándékot.

Még egyszer a lényeget hangsúlyozva azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem zárkózunk el, sőt támogatjuk az ismeretszerzés, a minél inkábbi megismerést, a felismerést és a tudatos gondolkodást minden értelemben, főleg, ha történelmi dolgokról van szó. Azt azonban, hogy ezt politikai célokra használjuk és akár gazdasági, akár politikai, akár más előnyöket vagy fenntartható, konzerválandó helyzetet fenntartson egy-egy javaslat, azt nem tudjuk támogatni.

Úgy gondolom, mindenki számára teljesen világos, hogy a benyújtott határozati javaslatok miért születtek. Az időrendiséget mondom. A Vona Gábor által benyújtott recski látogatásra vonatkozó javaslat nem azért volt, mert minket csak az érdekel kifejezetten, hanem azért volt, mert egy picit ellensúlyozni szeretnénk azt a helyzetet, amely ma a diákok vagy bárki más számára megismerhető. Félreértés ne essék, és szeretném előrevetíteni, hogy nem tiszteletlenségből mondom, hogy távol álljon tőlem, hogy bárkit is sértsek, de nincs arányban Magyarországon jelenleg a két diktatúrára való emlékezés, az áldozatokra való emlékezés. Ezt szolgálta a Jobbik recski táborra vonatkozó javaslata. De hangsúlyozom, egyetlenegy magyar múzeum látogatásában sem látunk semmi kivetnivalót.

Azt gondolom, hogy mindenki érti, hogy miről beszélünk. Mindenki érti, hogy hogyan szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba, és szerintem mindenki látja, hogy kit mennyire vezérel őszinte szándék és őszinte akarat, őszinte politikai motiváció.

(12.10)

Mert nem vagyok benne biztos, hogy minden előterjesztő, aki ma ebben az együttes általános vitában előterjesztett egy-egy határozati javaslatot, a legőszintébb céllal tette. És most belemehetnénk abba, hogy kit mivel és hogyan lehet cáfolni, és nem gondolom, hogy itt az állandó kötelező rettegési versenyben egymásra kellene licitálni.

Steiner képviselőtársamnak is - még egyszer - csak föl szeretném hívni a figyelmét, hogy van abban azért némi ellentmondás, ahogy ő lefesti vagy az MSZP frakciója lefesti a jelenlegi helyzetet, és ezt cáfolja mindaz, amikor itt van például Budapesten a Zsidó Világkongresszus, és zsidó vezetőktől azt halljuk, hogy Budapesten virágzik Európa zsidó kultúrája, és Köves Slomó azt mondja, hogy itt nem beszélhetünk olyanfajta antiszemitizmusról, amilyenről például Franciaországban vagy más európai uniós tagállamokban, mert itt nincsenek ilyenek. Akkor, azt gondolom, el kéne végre gondolkodni, hogy mennyire vannak fedésben a kommunikációs elemek és a tettek, és mennyire igazak azok. És akkor gondolkodjunk el azon is, hogy egy-egy frakció által indítványozott és megfogalmazott cél mennyire őszinte és mennyire hiteles.

Még egyszer: a Jobbik a kettős mércét szeretné fölszámolni, és a túlkompenzációt megszüntetni, és végre hitelesen, őszintén, korrekt módon a jövő nemzedékeit a megismerésre, a tudatosságra nevelni. És igen, úgy fognak belőle tanulni, de úgy, ahogy az az elmúlt évtizedekben működött, úgy nem. Bízom benne, és úgy érzem, hogy aki figyelt az általunk elmondottakra vagy az egymás által elmondottakra, az mindezt megértette, és bízom abban, hogy majd megfelelő időben úgy is fog dönteni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)