Felszólalás adatai

Ezt most ne engedjük, ne engedjük! Itt a nemzeti emlékezetről, a nemzeti megmaradásról van szó, a nemzettudat egészséges irányba mozdításáról van szó, olyan súlyos kérdésekről, amelyekkel kapcsolatban csak a felelősség és a tisztesség hangján lehet szólni, és aki itt most magából kivetkőzve újnyilasozik, toporzékolva követeli, hogy itt mindenfajta ordas eszmékkel azonnal számoljunk le, annak fogalma sincs arról, hogy miről van szó egyáltalán most, ma a Házban. Az csak tulajdonképpen azt a szemléletet, azt a bolsevik típusú mentalitást folytatja, amellyel egyébként már rettenetes nagy károkat okoztak a nemzettudatban.

A fiatal generációknak pedig pontosan azzal kell megismerkedniük, hogy itt hogy történhetett meg az, hogy egy trianoni diktátummal szétdarabolt állam megpróbált talpra állni, megpróbálta rendezni sorait.

(13.30)

Iszonyú kemény történelmi kihívásokkal kellett szembenéznie akkor, amikor elvesztette a Magyar Királyság területének kétharmadát és lakosságából is 3,5 millió magyar embert. Megpróbált egy olyan államot kiépíteni, hihetetlen kemény gazdasági nehézségek, ugyanakkor az életlehetőségektől való jelentős megfosztottság körében, és ez az állam, amikor elkezdte életét élni, akkor azt a célt tűzte ki, hogy helyreállítsa a magyar államiságot, helyreállítsa a magyar nemzettudatot, és ezen az úton nagyon komoly történelmi kihívások elé került.

De azt mondani, és azt beleüvölteni a Parlament falai közé, hogy neki, mint a Lendvai Ildikónak ugye az egészről csak az jut eszébe, hogy fáj neki, hogy Horthy-kultusz folyik Magyarországon, és ez megengedhetetlen, az, azt gondolom, egy nagyon sajnálatos szellemi bizonyítványt állít ki, és tökéletes semmit tudásról és felelőtlenségről a magyar hagyományokkal és magyar közösségi tudattal szemben.

Kétségkívül, ahogy elmondta Volner János képviselőtársam is, Vona Gábor frakcióvezető úr is és Mirkóczki Ádám is rámutatott, hogy minden áldozat, minden kifolyt vér, amely olyanoké, akik ártatlanok, az fájó, és mindenképpen a történelmi múltban egy megemlékezni való tény. De azért ezt felhasználni arra, hogy Magyarországon a kibontakozó, megerősödő, újraerősödő nemzeti tudatot azzal próbálják erodálni, gyengíteni, hogy egy folyamatos bűnösségtudatot próbálnak kelteni, és lám-lám Steiner Pál is most ugye azt olvasta föl mintegy bűnlajstromként, hogy Ferenczi Gábor képviselőtársunk mert egy olyan mondatot elmondani, hogy bizony ő úgy gondolja, hogy az egy tarthatatlan dolog, hogy itt kollektív bűnösként akarják beállítani a magyarságot egy olyan eseménysor miatt, amely a megszállt Magyarországon történt.

Most német harckocsikat nem biztos, hogy nagyon szerencsés emlegetni, de mégiscsak az történt, hogy bizony a megszállt Magyarországon lényegében egy kényszer hatása alatt történt meg az, hogy sok magyar állampolgárt elszállítottak, és ők aztán életüket vesztették. De azért ezt teljes mértékben rákenni a magyar nemzetre mint egészre, mindenképpen téves és megengedhetetlen dolog, különös tekintettel arra, hogy ez a második világháborús nehéz helyzet, amelybe kerültünk, az pontosan azért állt elő, mert összeesküdtek Magyarország ellen annak idején, és a trianoni szétdarabolással halálra ítélték a nemzetünket. Kész csoda, hogy ebből fel tudott állni az ország, és meg tudta teremteni egy új Magyarország alapjait, amelyet aztán a második világháború, majd a kommunista diktatúra megállított ezen az úton. Nekünk az a feladatunk, mindannyiunknak, hogy a Szent Korona-eszme szellemében megpróbáljuk a nemzeti hagyományaink legjobb vonulatát követve a magyar folytonosságot helyreállítani.

Tehát ezen az úton kell haladnunk, és erre tekintettel kell ezt a három javaslatot vizsgálnunk, amelyből azt kell mondanom, hogy a Terror Házára irányuló javaslat egy teljesen helytálló és jó, megalapozott javaslat. A recski javaslatot természetesen nem is kell mondanom, hiszen ez egy annyira hiányzó és fájó pont volt már nagyon régóta, amit már említettem az első felszólalásomban, hogy egy egyensúlytalanság van. Tehát amikor arról beszélnek, mondjuk, az elnyomás, a diktatúra emberei és az azt követő szellemi utódpárt emberei, hogy még jobban mutassuk már be azokat a szenvedéseket, amelyeket az ő időszakuk alatt folyamatosan egyedüliként mutattak be, ugyanakkor megfeledkeznek arról, és lám előterjesztést sem tettek arra vonatkozóan, hogy mutassuk már be, hogy milyen hungarocídium zajlott a Kárpát-medencében, nemcsak Magyarországon, hanem a megszállt magyar területeken, Felvidéken a kitelepítések során, Kárpátalján a málenkij robotra és a haláltáborokba hurcolt magyarság, ugyanez folyt Erdélyben, ugyanez folyt Délvidéken is. És itt pedig igenis haláltáborok működtek Magyarországon is. És ezt nem lehet elhallgatni, nem lehet kisebbíteni, nem lehet relativizálni azzal, hogy állandóan arra hivatkozunk, hogy egyedüli, kizárólagos fájdalma csak azoknak lehet, akiket zsidóságuk miatt ért halál.

Ha már itt vagyunk, nyilván fontos felvetni azt, hogy miért jó az, és jó-e az, hogy a büntető törvénykönyv jelenleg teljes mértékben korlátot állít azzal szemben, hogy a múltbéli népirtások kérdésében akár még tudományos kutatások is folyjanak, vagy nyílt viták folyjanak arról, hogy lényegében milyen mértékű és milyen módszerekkel folyó sebek ejtődtek különböző népcsoportokon. Ebben a körben azt is el kell mondanom azért, és előre jelzem, hogy azért ezt ne tekintse senki annak, hogy itt egyfajta holokauszttagadási kísérlet zajlik, de azért az auschwitzi haláltáborral kapcsolatban nagyon sok kritika merült fel abban a körben már, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek; vajon teljeskörűen összhangban áll-e azzal a valósággal, ami zajlott, és ebben a tekintetben hiteles beszámolók és szakértői vélemények is rendelkezésre állnak.

A Terror Házával kapcsolatban pedig azt kell elmondani, hogy ott viszont ilyen jellegű szakmai kritikák nem merülhetnek fel és nem is megalapozottak, mert aki már járt ott, annak személyes benyomása visszaigazolhatja azt, hogy egy olyan intézményről van szó, amely nagyon megrázó, nagyon mélyrehatóan és hiteles dokumentumokkal alátámasztottan mutatja be, hogy hogyan működött egyrészt a német megszállás alatti diktatúra időszaka, utána pedig a kommunista diktatúra hogyan bontakozott ki és semmisítette meg vagy próbálta legalábbis kiiktatni a társadalomból azokat a meghatározó személyeket, csoportokat és közösségeket, akik nem illettek bele a bolsevik eszmerendszer keretei közé, és ennek során borzalmas pusztítást végeztek mind emberben, mind pedig szellemi lenyomatban. Tehát ezt a két javaslatot, azt gondolom, hogy mindenképpen támogatni kell.

Az auschwitzi haláltábor látogatásával kapcsolatban pedig osztom azokat az aggályokat, amelyek az elmondottakon túl azt merítik fel, hogy vajon tényleg szükséges és fontos-e, hogy ilyen költségvetésű utazásokba kényszerítsünk bele oktatási intézményeket, szükséges-e, fontos-e, hogy egy olyan történelmi eseményhez kapcsolódóan történjen meg fiatalok számára a szervezett utazás, amely Magyarországgal közvetlen összefüggésbe nem hozható, hiszen elkövetői oldalon nem magyarok álltak. Pontosan ez a szemléletmód alkalmas arra, hogy ahogy említettem az elején, a történelmi felelősség tényét szétterítse, és a magyar nemzet egészére vetítse rá.

Tehát egyértelművé kell tennünk, hogy le kell számolni azzal a szemlélettel, amely kettősmércézik, le kell számolni azzal a szemlélettel, amely alaptalanul próbál kollektív felelősséget ébreszteni a magyarság köreiben, és egyúttal el kell számoltatni azokat is, akik még mindig elszámolatlanul és büntetésekkel nem szembesülő módon részt vettek azokban a rémtettekben, amelyeket elkövettek a kommunizmus időszakában. Az alaptörvény negyedik módosítása beemelte az U) cikket, ez kifejezetten a Nemzeti Emlékezet Bizottság felállítását írja elő, és kifejezetten felhatalmazza az ügyészséget arra, hogy indítsa meg azokat az eljárásokat, amelyeket eddig még a nemzetellenes bűncselekmények elkövetőivel szemben nem tettek meg.

Ez egy történelmi adósság. Tehát nemcsak az oktatási téren van lemaradás, nemcsak ott van lemaradás, hogy bemutassuk, hogy milyen rémtettek történtek, hanem a tényleges következmények, a büntetőjogi következmények, és ezen túlmenően pedig a nyugdíjelvonástól kezdve sok mindenen át. Azok a túlélők pedig, akik túlélték ezeket a diktatúrákat, azok pedig megkülönböztetés nélkül kiemelt juttatásokat kapjanak. Megengedhetetlen, hogy '56-os szabadságharcosok és a kommunista diktatúra időszakának politikai elítéltjei még mindig nagyon méltatlan, sanyarú sorsban kell hogy éljenek. Tehát ezt az egyensúlytalanságot mindenképpen ki kell küszöbölni, csak így lehet jó megoldáshoz jutni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)