Felszólalás adatai

Engedjék meg, hogy ismertessem a vita menetét. Elsőként a kormány képviselőinek nyilatkozatára kerül sor, összesen 30 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása következik, 20-20 perces időtartamban; majd a további képviselői felszólalásokra van lehetőség a rendelkezésre álló időkeretben.

Az üléstermi információs táblán az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik az időkeretek felhasználását. Végül a kormány képviselője 15 percben válaszol a vitában elhangzottakra.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket az időkeretes vita fontosabb szabályaira. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít. Vita közben a kétperces felszólalásokat, a személyes érintettségre történő reagálás kivételével, bele kell számítani az időkeretbe. Az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beszámolni. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az időkeret felhasználását időmérő szoftveren rögzítjük. Kérem a jegyzőket, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel, majd a vita végén hitelesítsék azt.

Mielőtt megkezdenénk a vitát, felkérem Nyakó István jegyző urat, ismertesse az időkereteket.

NYAKÓ ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A 4 óra 20 perces időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 88 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 47 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 42 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 45 perc, az LMP képviselőcsoportjának 30 perc, a független képviselőknek pedig 8 perc áll rendelkezésére. A frakciók részére biztosított időkeretek magukban foglalják a 20-20 perces vezérszónoki felszólalások idejét is.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy kormány vitaindítóját Balog Zoltán miniszter úr és Hoffmann Rózsa államtitkár asszony megosztva ismerteti, 30 perces időkeretben. Így elsőként megadom a szót Balog Zoltán miniszter úrnak.

BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szakszervezeti Vezetők! Miért is van szükség erre az egészre? Ezt a kérdést elég gyakran felteszik mindazok, akiket érint az oktatás ügye, meg azok is, akiket nem érint, de hát a többség ebben az országban mégiscsak érintve érzi magát, ha nem konkrétan a személyében, akkor családtagjai, gyermekei okán, vagy pedig éppen azért, mert felelősséget érez a következő generációért.

Ebből a gondolatból indulnék ki hozzászólásom elején. Miért is van szükség erre az egészre? Azért van szükség erre az egészre, mert ahogyan számos állami nagy ellátórendszer, úgy a közoktatás is megérkezett egy olyan pontra az elmúlt 20 év eredményeként, ahonnan már azon az úton nem lehet továbbmenni, amin eddig jártunk.

Ennek többféle vonatkozása van. Az egyik, amit a nemzetközi felmérések mutatnak, az az egyre gyengébb teljesítmény, ami ennek a rendszernek a végén kijön, és ezt leginkább a versenyképes tudás hiányában jelölném meg. Tehát miközben a legtöbbet szeretnénk adni a gyermekeinknek, a felnövekvő nemzedéknek, azt szeretnénk, ha megállnák a helyüket a XXI. század világában is, és olyan szakmához, olyan megélhetéshez jussanak, ami valóban méltó élet lehetőségét teremti meg a számukra, aközben azt látjuk, hogy valami alapvetően hiányzik ebből a közoktatási rendszerből; és miközben rengeteg pénzt és energiát ölünk az úgynevezett felzárkózásba, aközben éppen az a jól teljesítő közép az, amelyik hiányzik ebből a rendszerből, tehát a versenyképes tudás.

A másik pedig, ami miatt szükség van arra az átalakításra, amibe két évvel ezelőtt belefogtunk, ennek a rendszernek a szerkezeti és a financiális fenntarthatatlansága. És itt valóban tulajdonképpen együtt kellene tárgyalnunk ezt a témát és aztán majd a törvényt is azzal a képtelenséggel, amiben az a feladatmegosztás, ami a központi állam és az önkormányzatok között megvalósult az elmúlt időszakban, megint csak eljutott a működésképtelenséghez. Ugyanis a helyi önkormányzatokra az elmúlt, mondjuk így, 20 évben, egyre nehezebb feladatokat róttunk, és közben pedig nem teremtettük meg ennek a finanszírozásának a lehetőségét. A körülmények egyre nehezebbek voltak, és ők így működtették a helyi közszolgáltatások rendszerét, sokszor erejükön felüli mértékben fejlesztettek is.

Mindezt annak érdekében tették, hogy a helyi lakosok minél magasabb minőségű közszolgáltatáshoz jussanak hozzá, és valóban, amikor itt úgy gondoljuk, hogy ezt a rendszert át kell alakítani, akkor világossá kell tenni, hogy senkit nem akarnánk a vádlottak padjára ültetni, talán leginkább az elmúlt 20 év központi kormányzását lehetne, ha már a vádlottak padjára szeretnénk bárkit ültetni, de én inkább a megoldásban gondolkodnék. A helyzet az, hogy képtelenséget vártunk el tőlük, olyan dolgokat, amire nemcsak a financiális lehetőségeik, hanem egyéb lehetőségeik sem voltak adottak, és közben pedig el kell ismerni, hogy ezt számos helyen nagyon komoly odafigyeléssel, áldozatvállalással, a saját iskoláikért folytatott felelősségvállalással tették, és ez mindenképpen tiszteletre méltó.

És amikor átalakul a rendszer, akkor úgy gondolom, mindent meg kell tennünk azért - az elmúlt hetek vitái nyilvánvalóvá tették, hogy mi kormányon ezt szeretnénk, és a kormány mögött álló frakciók is azt szeretnék -, hogy azokat az értékeket, azokat az eredményeket, azt a felelősségvállalást, amit az önkormányzatok hozzátettek ehhez a rendszerhez, továbbra is hasznosítani tudjuk, az megmaradjon, ne vesszen kárba. Viszont mindazt a képtelenséget és lehetetlenséget, ami keletkezett ezen a területen, valamilyen módon orvosolni kell. Először is azt, hogy az önkormányzati szektor tartalékai teljes mértékben kimerültek, gyakorlatilag semmivé foszlottak. Azok a feladatok és az az említett finanszírozási forrás nem volt összhangban egymással, és a világgazdasági válság is 2008-2009-ben súlyosbította ezt a helyzetet.

Tehát amikor az önkormányzati rendszert megújítjuk, akkor fontos, hogy újragondoljuk az államháztartáson belüli feladatmegosztást és az ellátási felelősségek telepítését. Ezt kell valóban újjászerveznünk. Ez nemcsak az oktatásnak, hanem az igazgatásnak és a szociális ellátásnak a területén, sőt a kultúra világában is jelentős változásokat eredményez. Közben megpróbáljuk megszabadítani a múlt örökségétől ezeket az önkormányzatokat, itt az adósságállományról van szó, ami nyilván egy állampolgárnak, aki a maga kis háztartásán belül gondolkodik, talán olyan sokat mond, hogy a végén már semmit sem mond, de azért mégiscsak egy több mint 600 milliárdos hitelállományról van szó, és ez 1956 önkormányzatot érint Magyarországon.

Sőt, van egy nagyon jelentős része ennek az adósságállománynak, egy olyan kötvénykibocsátás, ami egyébként működési célú kötvénykibocsátás. Tehát ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok jelentős része arra kényszerült, hogy úgy rendezkedjen be az elkövetkező években, hogy hitelből finanszírozza azokat a közszolgáltatásokat, amiket egyébként az államnak kötelessége az állampolgárok rendelkezésére bocsátani.

Hogy csak egyetlenegy számot mondjak: ma Magyarországon valamivel több mint 2 millió ember van csak, aki nem olyan önkormányzat területén belül él, amelyik teljesen el van adósodva, és nem képes a jövőben csak hitelből finanszírozni a közszolgáltatásait. Ez az az egyik legfontosabb érv, ami miatt úgy gondoltuk, hogy lépni kell ebben az ügyben: a rendszer fenntarthatatlansága.

Mit várunk attól az önkormányzattól, amelyik újra és újra kötvénykibocsátásra kényszerül, hogy egyáltalán a pedagógusok bérét vagy adott esetben a szociális ellátásokat finanszírozni tudja? Tehát ez egy fontos lépés, egy olyan lépés, amivel, úgy gondolom, nyilván - és ez a harmadik szempont - együtt kell járnia egy tartalmi megújulásnak. A Nemzeti alaptanterv elfogadása ezt a tartalmi megújulást mindenképpen biztosítja, hiszen éppen a versenyképes tudás megteremtése, közben a nemzeti értékek megőrzése, egyfajta nemzeti tudásminimum megteremtése egy jelentős lépés ezen a területen.

Tehát a biztonság érdekében tesszük, amit teszünk; a kicsik érdekében tesszük, amit teszünk; a színvonal érdekében tesszük, amit teszünk, és hatékonyság érdekében tesszük, amit teszünk. Én arra kérem képviselőtársaimat, hogy ezzel a felelősséggel vegyünk részt ebben a vitában.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

(10.00)

ELNÖK: Megadom a szót Hoffmann Rózsa államtitkár asszonynak.

DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Oktatást irányító államtitkárként először is örömömnek kell hangot adni azért, hogy alkalom nyílik itt a Parlament falai között a közoktatás sorskérdéseiről szólni. Balog miniszter úr rámutatott azokra a szükségképpen bekövetkező változásokra, azokra az okokra, amelyek előidézték azokat a változtatásokat, amelyeket a közoktatási, immáron a köznevelési rendszerben a szabályozás eszközével elindítottunk, és amelyek sikeréről meg vagyunk győződve.

Engedjék meg, hogy először is röviden számba vegyem azokat a jogalkotási lépéseket, amelyek a mai helyzetig elvezettek és amelyeket folytatni szándékozunk. Tavaly decemberben az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a nemzeti köznevelésről szóló törvényt. A törvény mindjárt a bevezető szövegében a következő kulcsszavakat tartalmazza: a nemzet felemelkedése, a hagyományokból való táplálkozás, a jelenkor elvárásainak és a jövő lehetőségeinek számbavétele, a hazafias nevelés, a minőségi oktatás. Hivatkozás történik a bevezetőben az alaptörvényre, a nemzetiségek jogaira, a kötelességek és a jogok harmóniájára, valamint az irányító felelősségére egy korszerű, magas színvonalú oktatási rendszer kialakítása érdekében.

A nemzeti köznevelési törvény értelemszerűen a gyerekek érdekét szolgálja, ez az 1. §-ából egyértelműen kiderül. Idézem: "A törvény célja olyan köznevelési rendszer megalkotása, amely elősegíti a gyermekek, fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését, kézségeik, képességeik, ismereteik, jártasságaik, érzelmi és akarati tulajdonságaik, műveltségük életkori sajátosságaiknak megfelelő tudatos fejlesztése révén, és ezáltal erkölcsös, önálló életvitelre és céljaik elérésére a magánérdeket a köz érdekeivel összeegyeztetni képes embereket, felelős állampolgárokat nevel. Kiemelt célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás." A nemzeti köznevelésről szóló törvény tehát egyértelműen kijelöli a célokat, azokat az alapértékeket, amelyek mentén az iskolarendszert a jövőben irányítani óhajtjuk.

A törvény végrehajtását követően számos jogalkotás történt. Most csak a legfontosabbakat emelném ki. Megszületett a törvény végrehajtásáról szóló rendelet, amely lehetővé tette, hogy a tanév gond nélkül elkezdődjék, mindössze néhány hónap leforgása alatt, ami elég nagy teljesítmény ahhoz képest, hogy a korábbi végrehajtási rendeletek elkészülése sokkal több időt vett igénybe. Áprilisban a kormány elfogadta a Nemzeti alaptantervet - amiről még fogok szólni -, mintegy 250 szakember működött közre az alaptanterv végrehajtásában. Kiadás előtt állnak a kerettantervek, amelyek eddig több mint 6 ezer oldalt tesznek ki, amelyek szintén a tanítás tartalmát szabályozzák egyértelműen. Tankönyvrendelet készült, és a nyáron megszületett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló kormányrendelet, amely az iskolák, köznevelési intézmények állami fenntartásba vételéről rendelkezik, illetve megteremti ennek a lehetőségét. És a napokban tárgyalja az Országgyűlés a T/8888. számú törvényjavaslatot, amely az átadás-átvétel részletkérdéseit szabályozza.

Nézzük meg, hogy mit tudunk mondani az elmúlt időszak és a ma finanszírozási lehetőségeiről és vonatkozásairól. 2008-ban történt az az óriási változás, ami jelentős mértékben rontotta a közoktatás finanszírozását, utána, tehát 2008-ban az alap- és középfokú oktatási intézmények összes költségvetési támogatása 718 milliárd 894 millió forint volt. Ezután csökkenés történt, 2009-re ez már csak 685 milliárd 554 millió forintot tett ki, tehát 33 milliárd 340 millió forintot vontak ki akkor a közoktatásból. Ezt 2011-re növelni tudtuk, a közoktatási költségvetés - az óvodákat nem beleértve - 758 milliárd 174 millió forintra rúgott. Persze ez sem sok, de a növelés ténye azért tény marad. Az intézményszámokban is elég jelentős változás állt be, míg 2001-ben és 2002-ben 8905 iskolát tartott számon az Oktatási Hivatal, ezek száma 2011-re 6538-ra csökkent, azaz a csökkenés 2367 intézmény. A feladatellátási helyek számában nem történt ilyen radikális csökkenés, ott 447-tel csökkent a feladatellátási helyek száma.

Nézzük meg, hogy mit tudok hozzátenni ahhoz, amit miniszter úr elmondott az önkormányzati fenntartási rendszerrel kapcsolatban. A legnagyobb probléma az önkormányzati fenntartásban az az óriási forráskivonás, az a nagy eladósodás, amely mára 1830 milliárd forintot tett ki, és ennek eredményeképpen azzal kellett szembesülnünk az elmúlt években, hogy óriásivá nőttek a különbségek az iskolák lehetőségei, finanszírozása, de még a pedagógusok fizetése között és nem utolsósorban - és ez a legnagyobb fájdalom - a gyerekek teljesítményében. Ezt igazolták azok a nemzetközi felmérések is, amelyek kimutatták, hogy a gyerekek közötti különbségek voltaképpen nem csökkentek, és alapvetően meghatározó volt az, hogy hová születtek és milyen iskolába jártak. Miközben az előző kurzus az esélyegyenlőtlenség megszüntetését hirdette, és az esélyegyenlőség megteremtése volt az egyik kiemelt célja, az egyenlőtlenségek csak növekedtek. Nem utolsósorban ez visszavezethető arra a fenntartásra, amely nagy különbségeket mutatott a fenntartás lehetőségei között.

A kétezernél több önkormányzati fenntartó természetesen különböző módon viszonyult az iskolákhoz, emiatt szétaprózottság történt, és az iskolarendszer egysége komoly repedéseket mutatott. Teljes mértékben hiányozott az állami felelősségvállalás garanciája, olyannyira, hogy az oktatást irányító miniszter vagy államtitkár csak nagyon áttételesen, közvetve tudott információkhoz jutni, és egyáltalán beavatkozni ott, ahol kellett. Teljes mértékben hiányzott a közoktatás rendszeréből a külső ellenőrzés, amelyet nem pótoltak, csak némiképpen kiegészítettek azok a mérések, amelyek sok mindent megmondanak a tanulók teljesítményéről, de az iskolák működéséről, a pedagógiai kultúráról, mindarról, ami a tanítási órákon vagy a foglalkozásokon történik, semmit nem mondtak. Ebben a helyzetben a pedagógusok és a gyerekek egyaránt kiszolgáltatottakká váltak, sok iskolaátadási kényszerhelyzet is mutatja ezt, ahol bizony iskolákat be kellett zárni, vagy a pedagógusfizetések hónapokig, esetleg fél évig elmaradtak. Mindez történt úgy, hogy persze nagyon sok önkormányzat mindent megtett a lehetőségei, körülményei között, más- és másként viszonyulva az iskolafenntartáshoz. Ezen a helyzeten kellett és kell változtatnunk azzal, hogy az állam a jövőben egyértelmű felelősséget vállal a közoktatási-köznevelési rendszer fenntartásáért és egységes működtetéséért.

Milyen előnyöket várhatunk az átállástól? Egységességet, ami nem jelent egyformaságot, hiszen a helyi közösségek szerepvállalása, az iskolák szakmai önállósága megmarad, mi több, sok esetben még növekedni is fog. Így például véleményezési joguk lesz az intézményvezetők kinevezésében, ők maguk fognak dönteni a pedagógiai programról, a helyi tantervről és a fontos iskolai dokumentumokról, hiszen szakképzett, hivatásukat gyakorló és felelősséggel rendelkező pedagógusok alkotják a nevelőtestületek többségét.

(10.10)

Mi több, az iskolák döntenek továbbra is a helyi tantervben a szabad időkeretről, az iskolák sajátos arculatáról, és így tovább. Az állami garanciavállalás azt jelenti, hogy kelettől nyugatig azonos, magas színvonalú iskolákat, jó iskolákat fogunk biztosítani a gyerekek számára. Mi több, az állami felelősségvállalás számonkérhetőséget is jelent majd ettől fogva. Mindezek a változások 2013. január 1-jétől fognak bekövetkezni, és az eredmények reményeink szerint nagyon hamar meg fognak mutatkozni.

A változtatás céljait a következő eszközök szolgálják - mindez a köznevelési törvény alapján történik, illetve fog történni. Első helyen a nevelés szükségességét és előtérbe kerülését említeném. A nevelés a nemzeti köznevelési törvényen kívül, a Nemzeti alaptanterven kívül, illetve azonfelül értelemszerűen az alaptörvényben meghatározott alapértékek mentén zajlik már most is az iskolákban, illetve fog zajlani.

Mik ezek az alapértékek? Csak néhányat említek: a munka, a szolidaritás, a becsület és a tisztesség. Ezek az értékek vissza kell hogy jöjjenek a mindennapi nevelésbe, ahol a nevelőknek egyértelmű útmutatást kell adni a gyakran elbizonytalanodott, a médiavilágtól néha bizony eltévelyített gyerekek értékrendjében. Nos, ezek a nevelési értékek az egyén és a közösség érdekét egyaránt szolgálni fogják, hiszen a nemzeti köznevelési törvényünk értelmében is a közoktatás rendszerét a jövőben nem szolgáltatásnak, piaci értéken megvásárolható szolgáltatásnak, hanem olyan közszolgálatnak tekintjük, amelyben az egyén boldogulása és a közösség érdeke harmóniában kell hogy álljon egymással. Ilyen mozzanat a köznevelési törvény alapján az önkéntes munka elvárása és bevezetése is, amelyet az érettségi előtti évekre tervezünk.

Nos, a nevelést szolgálja a hároméves kortól kötelezővé tett - kivételes esetekben ettől el lehet majd tekinteni - óvodáztatás. Kutatások és minden tapasztalat azt igazolja, hogy a kisgyermekkori nevelés fontos garanciát jelent a tekintetben, hogy a gyerek megfelelő módon fejlődik, különösen olyan helyzetben, amiben a magyar társadalom jelenleg van, hogy nagyon sok család nem képes vagy nem tud vagy nem akar a nevelésben olyan hatékonyan fellépni, mint ahogy ezt néhány emberöltővel ezelőtt tette. A hároméves kori óvodáztatás tehát azzal az előnnyel kecsegtet, hogy a gyerekekkel megfelelő módon fognak foglalkozni, fejleszteni fogják a szókincsüket a játékon keresztül, és az óvodai foglalkozáson keresztül fokozatosan bevezetik őket a majdani iskolai életbe, és így az iskoláskor kezdetén remélhetőleg sokkal nagyobb előnnyel fognak rendelkezni, mint ahogy ez ma megmutatkozik. Az óvodáztatás kiterjesztését nagyon komoly programokkal támogatjuk. Az Új Széchenyi-terv keretében már folyamatban vannak azok a pályázatok, amelyek az óvodaépítéseket lehetővé teszik azokon a területeken, ahol nincs elegendő óvodai kapacitás.

A neveléssel kapcsolatban szólnom kell a tankötelezettség teljesítésének betartásáról és betartatásáról is. Azoknak az intézkedéseknek köszönhetően, amelyeket a kormány, illetve a parlament meghozott az elmúlt két évben, egyharmadára csökkent az igazolatlan mulasztások száma, ezért jó esélyünk van a tekintetben, hogy a fiatalok, a gyerekek nagyobb komolysággal fognak a munkához, a kötelességteljesítéshez hozzáállni. Ez az eredmény még mindig nem ad okot az örömre, de a korábbi óriási magas számhoz képest az egyharmadra történt csökkenés mindenképpen biztató.

Választható lesz a kötelező erkölcstan vagy erkölcs- és hittan az általános iskolákban, amely szintén azt szolgálja, hogy egy olyan nemzedék nőjön fel az iskoláinkból, amelynek tagjai felnőttként is egy harmonikusabb, munkára épülő, a tisztességes munkára épülő társadalom építésében tudnak hatékonyak lenni.

Elindulunk az egész napos iskola irányába. Az iskoláknak kötelező lesz délután négyig vagy éppen ötig foglalkozásokat biztosítani, éppen azért, hogy a gyerekek ne kallódjanak el, hanem színes, gazdag foglalkozásokon vegyenek részt. A mindennapos testnevelés, a művészeti nevelés erősítése mind-mind ezeket a nevelési célokat szolgálja, amely feladat, tehát a nevelés az egész iskolának, minden pedagógusnak dolga és kötelezettsége. Mi több, ezek a feladatok a Nemzeti alaptantervben és a kerettantervekben foglaltak alapján meg fognak, meg kell hogy jelenjenek a tanítási órákon is, hiszen a pedagógus nevel mindig, akármilyen foglalkozást, akármilyen órát tart. Ezért kitágul, színesedik, gazdagodik az a pedagógiai munka, amely valamikor ilyen volt, csak az elmúlt évtizedek következtében inkább csak a szaktárgyi tanításra helyeződött a hangsúly. Ezen is változtatni akarunk.

Engedjék meg, hogy a tartalmi szabályozásról mondjak még néhány szót, amely mind ugyanezeket a célokat szolgálja. A Nemzeti alaptantervben tehát az értékek megőrzése mellett ismét visszatértünk a tartalmi szabályozáshoz, amely nem tölti ki a teljes tanítási időt, éppen azért, hogy az iskolák szabadsága megmaradjon, ugyanakkor bevettük azokat a korszerű ismereteket is, amelyekre a XXI. században a fiataloknak szükségük van. Mi több, már az ország fejlődését, a gazdasági fejlesztést szem előtt tartva a természettudományok tanításában is jelentős változások várhatók. Ezt szolgálják például a természettudományos kísérletek az általános iskolában, amely szerepel a Nemzeti alaptantervben, vagy az, hogy a középiskolákban ismét lesznek úgymond tagozatos iskolák. Ehhez az alaptantervet a Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével készítettük el.

Ugyanis hiába emeljük a műszaki és a természettudományos államilag támogatott képzési helyek számát a felsőoktatásban, ha a közoktatás nem fejleszti kellőképpen a gyerekek, a fiatalok természettudományos ismeretét. Ezt a közoktatásban kell előkészíteni. Ennek az eredménye - fájdalom, az oktatás már csak ilyen - nem mutatkozik meg egyik napról a másikra. De azt várhatjuk tőle, hogy néhány év leforgása alatt vagy múlva növekedni fog azoknak a fiataloknak a száma, akik a természettudományokban jártasak. És ne felejtsük el, hogy a magyar közoktatás, a magyar iskolarendszer éppen ebben volt erős, természettudományokból adta a magyar társadalom a legtöbb Nobel-díjast a világ szellemi életének. Hát azt reméljük, hogy néhány emberöltő vagy évtized múlva talán megint el tudjuk érni ezeket a magaslatokat. Mindezt szolgálja a szaktanácsadói, azaz a tantárgygondozói hálózat újraélesztése, akiket a pedagógiai intézetek keretén belül kívánunk majd foglalkoztatni. A szaktanácsadók, tantárgygondozók feladata lesz az, hogy segítsék azokat a fiatal, kezdő vagy éppen már régebb óta pályán levő tanárokat a saját szaktárgyukban a korszerűség követelményeinek mindinkább megfelelni tanácsadással, továbbképzésekkel és egyéb bevált módszerekkel.

Közismert, hogy ismét be fogjuk vezetni a köznevelési rendszer külső szakmai ellenőrzését, amelyet tanfelügyeletnek nevezünk. Ennek a modellnek a kidolgozása gőzerővel zajlik már. A következő félévben kísérletileg mintegy ötven iskolában ki fogjuk próbálni a modellt, majd a szakértők képzése után a következő tanévtől rendszerszerűen megindul a külső szakmai ellenőrzés, azaz a tanfelügyelet.

Végül engedjék meg, hogy a pedagógusok helyzetéről is szóljak néhány szót, hiszen a köznevelési rendszer megújítása nem képzelhető el anélkül, hogy ebben ne legyenek társaink, partnereink, mégpedig motiváltan a pedagógusok. A pedagógusok helyzete nagyon sokat romlott. Míg 2008-ban a pedagógusok átlagbére 212 250 forint volt - ez is nagyon alacsony, hozzá kell tennem -, ez 2009-re 200 798 forintra süllyedt, 2010-ben már csak 200 371 forint, akkor, amikor az értelmiségi átlagbér 300 ezer forint volt. Tehát mi is tarthatatlannak tartjuk, ítéljük azt a helyzetet, ahol egy társadalom legnépesebb értelmiségi rétege csak kétharmadát keresi átlagban annak, amit egyébként az értelmiségiek keresnek.

(10.20)

Az a bizonytalan előmeneteli rendszer és a sok bizonytalanság, a sok elmaradt bér az átvett iskolák esetében, az objektív kontroll hiánya és az az óraadói beállítódás, hogy csak annyi a pedagógus dolga, hogy megtartsa a matematika- vagy fizika- vagy éppen testnevelésórát, ez az, ami nem felel meg a nevelési céloknak. Erről szól a pedagógus-életpályamodell, amely tehát szabályozza a pedagógus munkáját a gyerekekkel elöltött időben és nem csak a megtartott órában, és olyan előmeneteli rendszert helyez kilátásba, amely kiszámíthatóvá, vonzóvá teheti a pedagóguspályát.

Ehhez másfelől hozzárendeltük a pedagógusképzésről szóló új rendeletet; a pedagógusképzésnek az új képesítési és kimeneti követelményei is gyakorlatilag elkészültek, kiadásra várnak. Ezért tehát a köznevelési rendszer megújítása és a pedagógusképzés párhuzamban jár, csak ennek az eredményei még egy kicsit váratnak magukra.

Ami a pedagógus-életpályamodell másik elemét, a megemelt béreket illeti, jól ismertek a kormánynak azok a nyilatkozatai, amelyek arról szólnak, hogy látnak rá lehetőséget, hogy a következő tanév kezdetében a béremelésre is sor kerüljön. Mindez persze függ az ország gazdasági teljesítőképességétől, az utolsó hónapok mutatói kifejezetten biztatók e tekintetben. A kettőnek persze együtt kell járnia, ezzel mindannyian tisztában vagyunk.

A fennmaradó időben röviden arról szeretnék még szólni, hogy mindezeket a változásokat nagyon sok egyeztetés, konzultáció és nagyon sok fórum előzte meg. Az elmúlt két évben az oktatásért felelős államtitkárság vezetői és vezető munkatársai több mint kétszáz alkalommal fordultak meg különböző fórumokon és helyszíneken, és tizenkét olyan egyeztetés volt, amelyen a szakszervezetek képviselői is jelen voltak, vagy külön mint szakszervezeti képviselők, vagy olyan szerepben mint a Közoktatás-politikai Tanács vagy más szervezetek tagjai. Ezért azok az állítások, hogy nem történtek egyeztetések, nem felelnek meg a valóságnak. Természetesen az egyeztetések nem jelenthetik azt, hogy mindenáron eljutunk arra a konszenzusra, hogy tökéletes egyetértésben szülessenek meg a döntések.

Az egyeztetések tehát megvoltak, a tanév megkezdődött, mint jól tudjuk. A tanév kezdete óta az oktatásért felelős államtitkársághoz egyetlenegy olyan jelzés nem érkezett, hogy valahol komoly fennakadás volna. Ezért visszamenőleg is azt kell hogy lássuk, hogy nyugalomban zajlik az élet az iskolákban. Ezt a nyugalmat megbolygatni nem szerencsés; a gyerekeknek az a mindenekfelett való érdekük, hogy nyugodt, derűs, optimista, szerető és szeretetre naponta kész pedagógusok foglalkozzanak velük, hiszen a gyerekeink (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mai állapota nem igazán szerencsés. Ehhez kérem az önök segítségét, hogy ehhez járuljunk hozzá, és bízom benne, hogy ez a mai vitanap is ezt a célt fogja szolgálni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség.

Elsőként megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, a Fidesz vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.

POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Balog Miniszter Úr, Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony! Hadd köszöntsem a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőjét, Galló Istvánnét, illetve Mendrey Lászlót, a PDSZ vezetőjét. És itt van Hiller István volt miniszter úr is, hét szocialista képviselőtársával együtt önök kezdeményezték a vitanapot a köznevelés helyzetéről.

Itt a teremben ülve, azt hiszem, a negyedik borítékot kapom, amit pedagógusok, szakszervezeti tisztségviselők címeztek hozzánk; némelyik sokoldalas, oldalanként tucatnyi kérdéssel: mi lesz a kafetériával; mi lesz az ÁMK-kkal; hogyan néz majd ki a megosztott felelősség az intézményi vezetésben; mi lesz a technikai dolgozókkal, és sorolhatnánk ezeket a nagyon fontos kérdéseket. Viszont én azt tapasztaltam - az elmúlt esztendőben kiváltképp -, hogy a vitáink nagyrészt és fájdalmasan eszközökről szólnak, instrumentumokról. Heves és feloldhatatlan ellentétek alakulnak ki egy-egy eszköz használhatóságáról vagy használhatatlanságáról, miközben, ha a célokat tisztáznánk, akkor talán lenne olyan pont, amiben egyetértünk, nem mindenben, de számos pont. Nyilván az ördög igazán ott lakik, hogy mennyiben gondoljuk aztán végig a kitűzött célokat, részleteiben hogyan tudjuk megvalósítani. Ez a végig nem gondolt gondolatmenetek országa, mindenki csak addig gondolja végig a maga álláspontját, amíg az ő érdekeit szolgálja, és ha netán az övével ellentétes következtetés bukkanna föl valahol a ködben, akkor már hirtelen abbahagyja a gondolatmenet következetes végigvitelét. Én mégis azt gondolom, annak ellenére, hogy tegnap este is és még ma este is itt fogunk ülni, és vitatkozni fogunk az átadás-átvételi törvényről, önök ma délután, ha jól tudom, afféle sztrájkbizottságként találkoznak a miniszter úrral; még ebben a nehéz időszakban is érdemes néha felszegni a fejünket, és a célokat számba venni, hogy jó irányba megyünk-e, illetve a legfontosabb kérdésekkel foglalkozunk-e.

Az oktatáspolitika terén sokáig lehet hibákat elkövetni, de amikor az új nemzedék felnőtt, az elkövetett hibákon, bajokon segíteni nem lehet - mondta az új állami iskolafenntartó névadója, Klebelsberg Kuno. Lehet egy oktatáspolitikát benyomásokra alapozni; lehet, de kockázatos. Két-három évtizeddel ezelőtt ezt a kockázatot vállalni kellett, mert szűkös volt az a tudás, amire a döntések meghozatalakor támaszkodhattunk. Azonban már nincs így. Majdnem mindent tudunk azokról a folyamatokról, amelyek az oktatás eredményességét, hatékonyságát befolyásolják, amit mégsem, azt pedig bármikor megmérhetjük, kutathatjuk. Ma abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy lehet tényekre, adatokra alapozni az oktatásirányítást, az oktatáspolitikát, sőt ez nem is csak lehetőség, ennél több: felelősség. Nincs olyan tény, ami a több tudás ellen szólna, a tények a tanulás szükségességét támasztják alá. Minél magasabb az iskolai végzettsége valakinek, annál több lesz a jövedelme. Európában Magyarországon éri meg a legjobban tanulni, itt a legnagyobb a diplomások és a középfokúak közötti bérkülönbség. Az életkor előrehaladtával a felsőfokú végzettségűeknél folyamatosan nő a jövedelem, míg a többieknél egy életkor után már csökken. A magasabb végzettségűek nemcsak többet keresnek, de - látjuk - több adót is fizetnek, több GDP-t termelnek, hogy ezt a kifejezést használjuk. A magasabb végzettségűek egészségesebbek, tovább élnek; gyorsabban tudnak elhelyezkedni, szívesebben alkalmazzák őket a munkaadók, körükben alacsonyabb a pályakezdő-munkanélküliség és az általános munkanélküliség is. Összefoglalva: a magasabb végzettség jó az egyénnek, jó a gazdaságnak, jó a társadalomnak. Akik többet tanulnak, többel járulnak hozzá a közös kiadásainkhoz, és kevesebbet kell költeni rájuk, kevesebb egészségügyi ráfordítást, táppénzt, segélyt s a többit. A tanulásukhoz való társadalmi hozzájárulás tehát sokszorosan megtérül.

Tud-e valaki olyan paramétert, olyan mutatót említeni, amelyből bizonyítottan az derül ki, hogy nem érdemes tanulni? Én nem tudok ilyet. A 2008 óta tartó válság hatása is azokat érintette legerősebben, akiknek alacsony volt az iskolai végzettsége; akiknek nem volt meg az az alaptudásuk, amellyel más irányt szabhattak volna az életüknek. Lehet azt mondani - késő Kádár-kori benyomások alapján -, hogy a lángossütőnek, a maszek zöldségesnek a legjobb; azt is gyakran hallani, hogy kevés a vízvezeték-szerelő, az ács, a bádogos, a betanított munkás, rájuk lenne szükség, és nem a sok munkanélküli diplomásra.

(10.30)

Ezekkel az állításokkal azonban sok a gond. Egyrészt gyakran hiányszakmákat emlegetnek. Nem hiányszakmákról, hanem, ahogy mondani szokás, nemszeretem vagy gyűlölt szakmákról van szó sok esetben, ahol egy vállalkozási lánc végén gyakran minimálbérért vagy feketén, rossz munkakörülmények között kívánnak foglalkoztatni embereket. A másik, meglehetősen irracionális kívánság, hogy olyan fiatalokat foglalkoztassunk betanított vagy szakmunkásként, akik tudásuk alapján magasabban kvalifikált munkakört is képesek lennének betölteni. Harmadrészt: Magyarországon ma sajnos tömegesen áll rendelkezésre inaktív munkaképes korú ember, akiket megfelelő képzéssel alkalmassá lehetne tenni ezeknek a munkaköröknek a betöltésére.

És végül, ne legyünk álszentek: ha valakinek a saját gyermekéről van szó, akkor teljes bizonyossággal arra törekszik szülőként, hogy fia, lánya minél magasabb iskolai végzettséget szerezzen. És minél magasabb a szülő iskolai végzettsége, ez annál inkább így van. Akik taníttatják a gyermekeiket, azoknak van igazuk. Klebelsberg Kuno a kultúrfölény megteremtésével akarta ellensúlyozni az elveszett területeket, erőforrásokat, a nemzetközi elismertséget. Ő ezt ösztönösen érezte, ma már tények bizonyítják, hogy a tudás a legfontosabb tényező a gazdasági növekedésben. Ráadásul a tudásnak mint erőnek, gazdasági erőnek van egy nagyon furcsa tulajdonsága: hiába van belőle egyre több, nem csökken az értéke. Bármilyen más termék vagy erőforrás esetében, ha több áll belőle rendelkezésre, akkor csökken az egységára. A tudásé nem: hiába van belőle több, nem ér kevesebbet.

Magyarországon az elmúlt 20 évben örvendetesen tolódott felfelé a végzettségek szintje, mégsem csökkent a fizetések közti különbség. Hiába nőtt a diplomások száma, a jövedelemelőnyük nem csökkent. Vagyis szükség volt és van rájuk. Egy 1987-es angliai felmérést érdemes ideidézni. Ez arról szól, hogy a képességek csecsemőkorban még egyenletesen oszlanak el a társadalomban. Azonban megfigyelve a rossz társadalmi helyzetben lévők jobb képességű gyermekeit és a jobb társadalmi helyzetűek rosszabb képességű gyerekeit, ezek a különbségek az életkor előrehaladtával folyamatosan csökkennek, és 8 éves korban megfordulnak. Onnantól kezdve pedig az olló egyre nyílik, és a felsőoktatásba már jórészt csak a középosztály és az afölöttiek gyerekei kerülnek be.

Nincs ez másképp nálunk sem. A PISA-mérésekből kitűnik, hogy a közoktatási rendszerünk, ahelyett, hogy csökkentené a társadalmi különbséget, inkább növeli azt. Sőt, Európában a mi iskolarendszerünk teljesít a legrosszabbul ezen a téren. Ugyanis az iskolarendszernek nem a társadalmi leszakadást kell megakadályoznia, hanem a felemelkedést kell biztosítania. Az első polgári kormány által bevezetett kompetenciamérésekből is hasonló következtetéseket vonhatunk le. Ma hazánkban a lakóhely, a szülő iskolai végzettsége határozza meg egy gyermek teljesítményét, különösképpen az anya iskolai végzettsége. Azaz az a tér, ami nap mint nap körülveszi őt, és az iskola ezt nem képes megváltoztatni. Egy kistelepülési gyerek szinte esélytelen a felsőoktatásba való bejutásra. Éppen ezért hoztuk létre 12-13 évvel ezelőtt az Arany János-programot, ezért tartom most is fontosnak, másfél évtized után, hogy működjön.

Ez rossz a gyermeknek, mert felnőttként rosszabbul él, mint élhetne. De rossz a nemzetnek is, nemcsak azért, mert nem a legtehetségesebbek kerülnek az adott pozíciókba, mert nem a tehetség, hanem az adott fiatal körülményei határozzák meg a sorsát, hanem azért is, mert ha több a képzett ember, akkor furcsamód, több lesz számukra a munkalehetőség is. Magasabb végzettség, több GDP, több magasabb végzettséget igénylő munkahely, még több gazdasági növekedés.

Minden gyerek tehetséges valamiben. Minden gyerekre igaz, hogy egyes területeken több ügyességet, motiváltságot mutat. Ennek megfelelően az oktatásnak személyre szabottnak kellene lennie. Mai oktatási rendszerünk, ahogy untig szokták mondani, arra kíváncsi, hogy mit nem tud a gyerek, ezt értékeli, ezt szankcionálja. Ehelyett sokkal többet kellene foglalkoznunk azzal, hogy mit tud, hogyan tehetjük sikeressé, elégedetté. Mert ha ez sikerül, azokon a területeken is messzebbre jut, ahol kevésbé tehetséges, ami kevésbé érdekli. Mit írt Klebelsberg Kuno nyolc évtizeddel ezelőtt? "Öntudatos szembehelyezkedés ez a rendszer azzal az elhibázott oktatáspolitikai irányzattal, amely mindenhol uniformizálva akarja az élet nagy tarkaságát egy kaptafára húzni."

Az egyéni sajátosságokat, érettséget, családi hátteret, motiváltságot figyelmen kívül hagyó oktatási rendszer következményei egy életre kihatnak. Ezért jó, hogy csak lehetőség és nem mindenáron való kötelezettség a korai óvodáztatás. Ezért jó, hogy sikerült megőrizni az iskolábalépés rugalmasságát. Emlékszünk, Angliában, ahol nagyon merev volt a felvételi rendszer, belépési rendszer, az augusztusi és a szeptemberi gyerekek közötti különbség, igaz, 12 hónap. Nemcsak végig, tanköteles korukig őrizték hátrányukat a szeptemberben éretlenül iskolába kényszerített gyerekek, de az első fizetések különbségében is mérhető volt, hogy egy merev oktatási rendszer erőnek erejével, éretlenül szeptember elején iskolába kényszerítette őket.

Ezért jó, hogy a törvény megnyitja a lehetőséget az egész napos iskola és más iskolaszervezési gyakorlatok előtt. Ezért jó, hogyha nem is ideális szabályozási keretek mellett, de marad terük mégiscsak az eltérő oktatási programoknak. És ezért rossz és veszélyes minden olyan lépés, ami egyformán alakítható masszaként tekint a gyerekekre. Nagy kockázat lenne, ha túlzott mértékben szűkülne a tantervi és tankönyvi kínálat, ha a mennyiség szabályozó erejében hinnénk a minőség helyett. Baj lenne, ha olyan rendszer alakulna ki, ahol tehetsége, tudása figyelembevételével nem a gyerek és családja döntené el, mit és milyen iskolában akar tanulni. Ez éppúgy vonatkozik arra, hogy valaki gimnáziumba akar-e járni vagy valamilyen szakmát akar tanulni, mint ahogyan arra is, hogy melyik idegen nyelvvel kíván megismerkedni előbb.

Nem jó, ha a vizsgarendszer, például az előrehozott érettségi alakításakor nem vagyunk tekintettel a gyerekek eltérő adottságaira. Egyiknek gátoljuk a továbbtanulás haladását, a másikat olyan helyzetbe kényszerítjük, ahol törvényszerűen rosszabbul teljesít, mint amire képes lenne. Az az oktatási rendszer, amely figyelmen kívül hagyja a tényeket és közöttük is meghatározó módon azt, hogy minden iskola, minden pedagógus és minden gyerek egyedi és más, amelyik azt gondolja, hogy minden helyzetre van megoldása, kudarcra van ítélve. Ez persze nem nekünk, a törvényeket megszavazóknak vagy elutasítóknak fáj. Következményeit az egyének viselik, közvetett módon pedig mindannyian.

Öntudatos szembehelyezkedés ez a rendszer azzal az elhibázott oktatáspolitikai irányzattal, amely mindenhol uniformizálva akarja az élet nagy tarkaságát egy kaptafára húzni - mondta Klebelsberg Kuno. Ha nem tesszük lehetővé, hogy ki-ki személyre szabott módon elsajátítsa az alapismereteket, szert tegyen az alapkészségre, ha zsákutcás képzési irányokat hozunk létre, ha adminisztratív eszközökkel megakadályozzuk, hogy valaki tanuljon, akkor rossz iskolarendszert működtetünk.

Nézzük meg, hogy az ismert tények, nemzetközi mérések, kutatások, a sikeres oktatási rendszert működtető országok gyakorlata alapján hogyan is állunk! Az első tételmondat így hangzik: jó iskolát mindenkinek. A közoktatásban való részvétel kötelező minden gyerek számára. Annyira fontos ez, hogy az állam bünteti a szülőt, ha nem járatja iskolába a gyerekét. Ha ez így van, akkor azonban elfogadhatatlan, ha nem kap minden gyerek egyformán jó minőségű, személyének, tehetségének megfelelő oktatást. Az elmúlt 20 évben ezt az önkormányzati iskolafenntartás rendszere, valljuk be őszintén, nem tudta megoldani.

(10.40)

Rosszabb helyzetű települések rosszabb családi hátterű gyerekeknek kevesebb közpénzből rosszabb iskolát biztosítottak; a gazdagabb önkormányzatok jobb családi hátterű gyerekeknek több közpénzből jobb iskolát. Ott költöttünk kevesebbet az oktatásra, ahol a legtöbbet kellett volna. Ezen a helyzeten változtatni kellett, amihez nagyobb állami szerepvállalásra volt szükség. Kézenfekvő megoldás az olyan iskolák állami fenntartásba vétele, ahol az önkormányzat csak alacsonyabb szintű szolgáltatást tud nyújtani, és így kiegyenlíteni a különbséget.

A megszületett döntés, tudjuk, túllépett ezen, és valamennyi iskola állami fenntartásba vonásáról szól. Hajlok rá, hogy nem lett volna szükség ilyen drasztikus lépésre, elegendő lett volna csak a kisebb települések iskoláinak fenntartását átvennie az államnak. Az inga túllengett, de ez nem jelenti azt, hogy helyes út lenne visszatérni a teljes önkormányzati fenntartáshoz. Erős meggyőződésem, hogy egy olyan rendszer alakul majd nem túl hosszú időn belül, amely egy köztes állapotot eredményez: az állam mellett a nagyobb önkormányzatok is nagy, működőképes méretű oktatási körzetek fenntartói lesznek.

A mostani helyzet nagy kihívása az, hogyan történik meg a kiegyenlítés az intézményi feltételeket illetően. Felfelé húz vagy lefelé nivellál-e majd a rendszer? Ha kevés a pénz, akkor könnyen az utóbbi irányba csúszhatunk el, de nyilvánvalóan nem ez a cél, és ezzel a kockázattal, azt gondolom, a kormány is tisztában van. Nyilván hiba lenne a szűk költségvetési keretek miatt most az önkormányzatokra mutogatni, hogy adjanak a módosabb önkormányzatok újból támogatást, így konzerválva, fönntartva azt a különbséget, azt az egyenlőtlenséget, amelynek éppen a meghaladása lett volna a reform legfontosabb és leginkább vállalható célja.

Második tételmondat: a jó iskolához jó pedagógusok, jó és megbecsült pedagógusok kellenek. A jó iskola elsődleges feltétele a jó tanár, a jó pedagógus. Ennek a vitanapnak a kezdeményezése is nyilván innét eredeztethető az életpályamodell kapcsán, ugyanakkor látni kell, hogy sokkal összetettebb és nehezebben kezelhető problémáról van szó.

Az első lépés a kiválasztás és a képzés. Rosszul állunk ezen a területen, és sajnos a tervezett életpálya sem kínál megnyugtató megoldást. Az a cél, hogy a legtehetségesebb, a legintelligensebb, legszuggesztívebb hallgatók vagy fiatalok kerüljenek a pedagógusképzésre, és valljuk be, hogy ez ma nincs így. Ahhoz, hogy a legjobbak közül tudjunk válogatni, nem elegendő csak bért adni, hanem már a foglalkoztatást megelőzően a pedagógusképzésben részt vevő hallgatóknak jelentős ösztöndíjat kell adni. Magát a képzés rendszerét radikálisan át kell alakítanunk; ma orvosképzés az országban négy helyen folyik, pedagógusképzés harminc helyen, olyan helyeken is, ahol nem tudjuk biztosítani a megfelelő tudományos, szakmai hátteret; ahol az oktatók nem beszélnek nyelveket, nincs nemzetközi kapcsolat.

A következő lépés a bérezés és a sokat emlegetett (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) pedagógusminősítés, de tartok tőle, hogy ezt már nem a vezérszónoki körben, hanem adott esetben felszólalásként fejtjük majd ki. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Hiller István, az MSZP-frakció vezérszónoka. Öné a szó, képviselő úr.

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Ezt a mai, az oktatás, a közoktatás helyzetéről szóló vitanapot a közoktatásban érintett szakszervezetek kezdeményezték. Először a Pedagógusok Szakszervezete, majd hasonló kérdésben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azzal fordult a Magyar Országgyűlés képviselőihez, hogy parlamenti vitanapon beszélje meg, gondolja végig, és ha módjában áll, módosítsa a jelenlegi közoktatásinak nevezett törvény, illetve az államosítással kapcsolatos rendelkezések részleteit.

Ezúton is tisztelettel köszöntöm Galló Istvánnét és a Pedagógusok Szakszervezetének delegációját (Taps az MSZP padsoraiban.), Mendrey Lászlót és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének delegációját páholyunkban.

Tisztelt Országgyűlés! A sok vita mellett és a sok vita ellenére volt-e az elmúlt, valamivel több mint két évtizedben egyetértés, konszenzus a magyar politika különböző szerepelői, a különböző pártok között az oktatásügy fejlesztésében és továbbvitelében? Nagyon gyakran leginkább a viták kerültek az érdeklődés homlokterébe, mégis azt kell mondjam, hogy volt egy olyan felfogás, amelyben konzervatív demokraták, liberális demokraták és baloldali demokraták egyetértettek, és ezt törvényen belül is megörökítették.

2011 decemberéig minden, kormány által vallott közoktatási törvényben szerepelt a gyermek mindenekfelett álló érdeke. Kormányok egymást váltották, és miniszterek is cserélődtek, de senki sem volt közülünk sem jobboldalról, sem baloldalról, aki ezt a tételt, hogy az oktatás, a közoktatás középpontjában a gyermek és a gyermek érdeke áll, megkérdőjelezte volna.

A 2011 decemberében elfogadott, köznevelésinek nevezett törvény a korábbi módosító javaslatok ellenére - amelyet egyébként kormánypártiak nyújtottak be - ezt a mondatot, ezt a tételt és ezt a gondolatot száműzte. Kár utólag akár államtitkári expozéba a gondolatot betenni, amikor a törvényből űzték. Nem lehet azzal érvelni a Magyar Országgyűlés és a magyar nyilvánosság előtt, hogy ez a törvény, ezek a rendelkezések a gyermekek érdekeit szolgálják, miközben abból az oktatási, közoktatási főtörvényből, amelyet önök megalkottak, pont ez volt az első kulcsgondolat, amelyet kihajítottak. Ez nem egy olyan gondolat, amelyet egy korábbi kormány hozott be, hanem olyan gondolat, amely egyébként ENSZ-ajánlásra egymást követő kormányok törvényeit, törvénymódosításait élte túl.

Kevesebb mint 30 munkanap van az önök által tervezett közoktatási államosítás bevezetéséig. Hasonlóan egyetértés van a pedagógustársadalomban az ország keleti részétől nyugati részéig, az ország fővárosától a kisebb városokig, hogy mi és hogyan fog történni valamivel több mint egy hónap múlva, 2013 első napjától kezdődően, abban sem tudásuk, sem kellő információjuk nincsen. Az államosítás, amelynek mi nem részleteivel csupán, hanem a megvalósítás mikéntjével és irányával állunk szemben, teljesen előkészítetlen, nem véletlen, hogy még az államosítás részleteit tárgyaló törvényt sem fogadta el az Országgyűlés. Ezekben a napokban, ezekben az órákban is az oktatási bizottság előtt vannak még a módosítók, és az elkövetkező hetekben kerül elfogadásra, amikor alig marad tíz-egynéhány munkanap, hogy végrehajtsa az ország közoktatása mindazt, amit elterveztek. Azt gondolom, felelőtlenség, koncepciótlanság mindaz az elképzelés, amelynek egységességében láthatóan a kormánypártok sem mutatnak semmi jelet, végrehajtásában pedig az oktatási államtitkárság és a kormány egésze bizonytalan.

(10.50)

Tisztelt Országgyűlés! Mi áll ennek az egész elgondolásnak a középpontjában? Önök úgy akarnak a közoktatásban államosítani, hogy a jobban teljesítőktől elvesznek, és úgy gondolják, hogy ettől a korábban gyengébben teljesítők magasabb színvonalon fognak tudni tevékenykedni, dolgozni, oktatni és nevelni. Ez a feltételezés hamis, téves az a kiindulópont, amely azt gondolja, hogy a gyengébb attól lesz jobb, ha a magasabban teljesítőtől elvonnak, márpedig itt erről van szó. Azoktól az önkormányzatoktól, amelyek adottságaik folytán többet tettek és tehettek a közoktatásban, nem egyszerűen feladatarányosan vonnak el pénzt, hanem százmilliókban és milliárdban mérhető az a különbség, amely a valós feladatelvonás és a valós költségelvonás között történik. Több, lényegesen több pénzt vonnak el az önkormányzatoktól, mint amennyi feladatot.

És ha már az önkormányzatoknál tartunk: volt-e akár egyetlen polgármester, egyetlen polgármesterjelölt önök között, aki a 2010-es választási győzelmet követően az önkormányzati választáson arra kérte a választóit, azzal érvelt, hogy az elkövetkezőkben az iskoláikat az államnak adják? Elhangzott-e egyetlen érvelés, képviselő asszonyok és képviselő urak, akik polgármesterek önök közül, hogy a közösségüket arra biztatták, hogy ugyan az elmúlt évtizedekben sok mindent tettek az iskolájukért, pénzt, energiát, felelősségvállalást, most ezt az állam oltárán feláldozzák, és azt az energiát és pénzt, amit beletettek, államosítani fogják? Egyikük se mondott ilyet, sem itt a Házon belül, sem a Házon kívül; mint ahogy az államtitkár asszony sem mondott egyetlenegyszer sem ilyen szavakat, amikor a nemzeti iskolafelújítási program részeként átadta azokat az iskolákat, amelyeket mi felújítottunk - a szerepe ebben nagyjából ki is merült. Egyetlenegy alkalommal nem hallottam és nem olvastam olyan beszédet, amikor az európai uniós forrásokból felújított iskolákról az hangzott volna el, hogy már csak két évet kell várnotok, és elvesszük tőletek - soha, egyetlenegy alkalommal sem. Most pedig itt állunk huszonegynéhány munkanappal a következő naptári év előtt, és önök az államosításról beszélnek. Arról sem volt szó, tisztelt kormánypárti képviselő asszonyok és képviselő urak, hogy azokat a taneszközöket és iskolai felszereléseket, amelyeket akár a fenntartó önkormányzat vett - legyenek azok számítógépek, digitális táblák vagy bármi egyéb -, az önök törvénykezése nyomán erről a településről, ebből az iskolából elviszik, elvihetik, és vezénylésképpen más városba, más településre, más iskolába helyezhetik, márpedig a módosításuk ezt célozza.

Nézzük akkor, milyen szerkezetben kívánják megvalósítani ezt az államosítást. A szerkezet egészére az jellemző, hogy Magyarországon soha nem látott centralizációt és központosítást valósítanak meg. Soha, egyetlenegy időszakban nem volt olyan mindent eldöntő nagy irányító központ, amelyet most szegény Klebelsberg kultuszminiszter nevével fémjelezve önök létrehoznak. Ám nemzetközi összehasonlításban sincs egyetlenegy európai uniós ország, és egyetlenegy Unión kívüli európai országot sem tudnak mondani, ahol az oktatásban, a közoktatásban egy nagy, mindent átlátó, részben önmagát is ellenőrző intézményt hoznak létre, amely a kinevezésektől kezdődően az oktatás színvonalán keresztül a tankönyvekig és az iskolaszerekig mindenről gondoskodik. Ez tanulmány lett volna Orwellnek, ha annak idején nem írta volna meg emlékezetes művét, mert ilyenre sem a regényben, sem az akkori vagy későbbi valóságban nem volt példa. Az a helyzet, hogy olyasmivel próbálkoznak, aminek sem a magyar pedagógiai hagyományban, sem a nemzetközi összehasonlításban párját nem találják.

Azt kell mondanom önöknek, hogy a magyar oktatásügyben és ezen belül a közoktatásban előbb lezajlott a rendszerváltás, mint a politikában. A magyar oktatásügy, a magyar pedagógiai progresszió előbbre volt időben, mint az 1989-90-es rendszerváltás, még ha különböző ütemekben és etapokban valósult is meg. Az, amit önök 2010 óta, a 2011 decemberében elfogadott törvényük óta és most az államosítás végrehajtásával, annak átgondolatlan és végiggondolatlan végigvitelével művelni próbálnak, nem egyszerűen a magyarországi rendszerváltozással történő szembefordulás és szembenállás, hanem az oktatásüggyel, a magyar közoktatással, a magyar közoktatási progresszióval való teljes szembefordulás. 2013-ra azt az időt hozzák vissza, amely 1973-at jellemezte, bár meg kell mondanom, hogy 1973-ban sem volt már olyan centralizáció és központosítás, mint amit önök 2013-ban terveznek.

A szerkezet tényleges és lényegi részét tekintve azt kell mondanom, hogy ennyi átgondolatlanság oktatási szervezetben és szerkezetben nem volt még. Nézzük, egy adott iskolának mégis kik lesznek a vezénylő tábornokai.

Az iskolának főnöke lesz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, már ha egyszer föláll, mert jelen pillanatban csak főigazgatója meg fejléces papírja van. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egészén kívül ott lesz a tankerület, amely helyben főnököt fog játszani az iskolák fölött. De kérem, ne felejtsék el, hogy önök kialakították a kormányhivatalok rendszerét, és teljesen életidegen, hogy a tankerület mellett az adott területért felelős kormányhivatal és annak vezetője vagy beosztottjai az iskolák belső életébe nem kívánnak beavatkozni, ez teljesen életidegen. Azokban az esetekben, amikor a fenntartás és a működtetés különválik, amit én koncepcionálisan egyébként elvetek, a polgármester és az adott település önkormányzati testülete is beleszól az iskola életébe, merthogy működtetői feladatai vannak. Ez a polgármester és ez a testület gazdasági megbízottat nevez ki az iskolába, aki az igazgatóval gazdasági kérdésekben egyeztet. Így aztán az igazgatónak - mert azért mégis őt is említsük meg, hogy az iskolájának a belső életét valamilyen módon kézben kellene tartania - fogalma nincs és nem is lesz, hogy milyen kérdésben, milyen módon, kinek tartozik elszámolással. Egyszerre öt helynek kell megfelelnie, a kormányhivataltól a tankerületen keresztül a Klebelsberg intézetig, a polgármestertől a gazdasági vezetőig; mindez működésképtelenséget és életidegen jelleget ölt annak, amit itt papíron - bár többször módosítva - önök megpróbálnak előállítani.

Érdemes ugyanakkor a szerkezet mellett a finanszírozás kérdéséről is beszélni. Vajon annak az elképzelésnek és annak a tervnek, amely itt áll előttünk, én csak koncepcionálisan vagyok ellenfele, csak egy más megközelítés az, amelyet én, mi vallunk, vagy pedig úgy látjuk, hogy annak az elképzelésegyüttesnek, amelyet a törvényben és a jelenlegi államosítással kapcsolatos törvényjavaslatban önök megfogalmaznak, szilárd bázisa, szilárd finanszírozása, egyértelmű pénzügyi alapja van?

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Idézet: "A döntés végrehajtásához szükséges személyi, tárgyi és költségvetési feltételek nem állnak teljes egészében rendelkezésre, sem a központban, sem az Oktatási Hivatalban, sem a Magyar Államkincstárban." Ez az idézet 2012. október 20-ai keltezést viselő kormány-előterjesztés, amelyet a közoktatásért felelős helyettes államtitkár úr jegyez, és amely a címlapján az államtitkár asszony és a miniszter úr nevét viseli. Nem arról van szó tehát, hogy valamiféle ellenzéki feltételezés az, hogy annak a szerkezetnek az előállítása és működtetése, amelyet önök megvalósítani kívánnak, nem rendelkezik kellő financiális alapokkal, hanem saját belső kormány-előterjesztésük, saját területért felelős helyettes államtitkáruk írásba adja, hogy ehhez nincs meg a pénz.

(11.00)

Ugyan hallok, hallottam olyan érvelést, hogy de hát ez régi idők nótája, október 20-i, de azóta az oktatási és tudományos bizottság ülésén több alkalommal, jegyzőkönyvbe mondva, ez a financiális hiátus, tudniillik hogy nincsen meg a pénz a szükséges, önök által megálmodott szerkezet működtetéséhez, megerősítésre került. Azt kell mondjam, hogy mégiscsak föl kell hívni a figyelmet egy korábbi, jó néhány hónappal ezelőtt előkerült kormányzati hatástanulmányra. Ez az a tanulmány, amelyre államtitkár asszony azt mondta, hogy annyira titkos, hogy még ő sem ismeri. Aztán kiderült, hogy ez is az ön nevét viseli.

Nem önmagában a történet felelevenítése a kérdés, hanem hogy ebben a hatástanulmányban szerepel egy, a pénzügyi részösszegeket magában foglaló táblázat. Azt kell mondjam önöknek, hogy ha a hatástanulmány megjelenése óta eltelt időt, majd az előállított szerkezetet és a pénzügyi hiányokat, amelyekről önök beszélnek, sorrendbe állítjuk, ezt összehasonlítjuk azzal a táblázattal, amelyet az önök háttérintézménye tételesen - tételesen, minden egyes közoktatási rendelkezésről - kimutatott, majd beárazott, akkor azt kell mondjam, hogy itt nem egy oktatáspolitikai elképzelés, hanem teljes egészében egy gazdasági elképzelés valósul meg, amelyet aztán így vagy úgy, különböző fedőnevekkel az oktatásügybe állítanak be. E tekintetben az oktatásügy, a közoktatás kiszolgálója egy olyan elképzelésnek, amely az oktatás színvonalának emelését nem is tűzi ki célul, egészen más célok vezetik, amelyek sem a törvényben, sem a jelenlegi finanszírozás, sem a jelenlegi államosítás kérdésében nem mutathatók ki.

Hasonlóképpen azt kell mondjam önöknek, hogy ilyen körülmények között nem csodálható, hogy előállt, előállítottak egy olyan helyzetet, hogy miközben egy nagy rendszer átalakításáról van szó, a területért felelős helyettes államtitkáruk lemond. És úgy mond le, hogy miközben az átalakítás folyik, már előre lehet tudni, hogy annak levezénylése közepette vagy utána ő veszi a kalapját.

Kérem, ha nem az államigazgatást vesszük, hanem bármely más területet - legyen az egy vállalat, legyen az egy minisztérium, legyen az egy vállalkozás -, mondják meg nekem, hogy hol van bizalom az iránt a vállalkozás, hol van bizalom az iránt a minisztérium iránt, amelynek területért felelős vezetője az átalakítás közben már előre jelzi, hogy ő nem kívánja megvárni ennek a végét, veszi a kalapját, ti meg maradjatok itt. Márpedig mégiscsak ez a helyzet.

Azt kell mondjam ugyanakkor, hogy a kritikában nem merülhet ki a teljes mondanivaló. Azt kell mondjam, hogy kell legyen olyan megoldás, amely abból a csapdából, abból a koncepciótlanságból és abból a finanszírozási gödörből, amelybe önök jelen pillanatban a magyar oktatásügyet, ezen belül a közoktatást juttatják, képes valóban a színvonal-kiegyenlítést, a magasabb színvonalon megvalósuló színvonal-kiegyenlítést hozni.

A Szocialista Párt néhány nappal ezelőtt közzétett oktatási programjában az önkormányzatok számára ismét azt ajánljuk, hogy legyenek, lehessenek intézményfenntartók. Azok az önkormányzatok, amelyek képesek és akarják, legyenek és lehessenek intézményfenntartók! Azok, akik testületi döntéssel úgy gondolják, hogy többségi határozatukban megfogalmazzák, hogy intézményfenntartók legyenek, intézményeik fenntartására pedig kellő financiális alapok legyenek, az új rendszerben ismét saját iskoláikkal bírjanak.

Önök nem lehetnek úgy iskolavárosok polgármesterei, Győrtől Székesfehérvárig és Sárospataktól Pécsig, hogy egyébként be nem jelentett módon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) iskoláiktól megszabadulnak. Ezt orvosolja az MSZP programja. Kérem, fontolják meg, avagy módosításaikkal ezt a jelenlegi koncepciótlanságot szüntessék meg!

Elnök úr, köszönöm szépen a türelmét. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt folytatnánk munkánkat, ülésvezetési kérdésben kell döntést hoznunk. Balczó Zoltán alelnök úr jelezte, hogy föl kíván szólalni a vita során. Ahhoz, hogy alelnök úr a vitában felszólalhasson, és a továbbiakban ennek a vitának a menetét is majd mint levezető elnök vezethesse, ahhoz az Országgyűlés határozata szükséges.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy Balczó Zoltán alelnök úr az előterjesztés tárgyalásánál felszólalhasson, és a továbbiakban a vitát vezesse. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen, ez látható többség.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége indítványomat elfogadta.

Most folytatjuk a vitát. Megadom a szót Michl József képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!

MICHL JÓZSEF, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Szakszervezeti Vezetők!

A mai politikai vitanapon, gondolom, nem a jól vagy még jobban eltalált megoldásokról, szabályozások megoldási javaslatairól, nem az aktuális oktatási rendszer kétségkívül még mindig meglévő kisebb-nagyobb hiányosságairól kellene vitáznunk csak az ellenzék által amúgy is rövidnek ítélt időtartamban, hanem sokkal inkább arról a kérdésről, hogy milyen világot szeretnénk gyermekeinknek, mert ez dönti el a hogyant.

Milyen világot építsünk? Ma talán a leghangosabb, de remélem, nem a legtöbb válaszoló azt kiáltja erre a kérdésre: szabadot! Szabadabbat, bármilyen szabad is! Most hosszabb filozófiai elemzésre nem futja időmből, de abban szeretném, ha egyetértenénk, és ezért szólok most, hogy a szabadság csak felelősséggel együtt értelmezhető, az egyszeri, megismételhetetlen élet iránt érzett és megélt felelősséggel.

Bármilyen furcsa is, nem a szabadság a csúcsérték, hanem sokkal inkább a szeretet, vagyis az élet maga a csúcsérték. Mindent az élet tiszteletének kell alávetnünk. Mi olyan világot szeretnénk építeni, amiben mindenki a helyén van, és ezért boldog. Egy nagyszerű pedagógus ismerősöm mondta a következő mondatot: a gyerekeknek nem azt kell adni, amit kérnek, hanem azt, amit kérniük kellene.

A tanulás már Arisztotelész szerint is örömet okoz az embernek. Milyen világot építünk? Jelenleg sajnos gazdaságkort. Olyat, ahol szabad, sőt trendi rossznak lenni, becsapni a másikat, dicséretes és védendő a deviancia. A digitális demencia már megfosztja az embert a gondolkodástól, a helyes értékítélettől, amely elárasztja most világunkat. Olyan világ épül, amelyben úgy tűnik, hogy a foszlányismeret is elég a megélhetéshez.

Tisztelt Országgyűlés! Mi olyan életet akarunk építeni, ahol az élet az érték, és ebből fakadóan a feladat az elszabadult ösztönvilág kiszolgálása helyett annak féken tartása és korlátok közé szorítása; ahol nem a szétszórás, hanem az építés a természetes.

A magyar nyelv olyan szépen fogalmaz: aki nevel, az növel. Egy idézet következik: "Minél engedékenyebb egy társadalom, annál kevésbé lehet engedékeny a nevelés, amely az egyént az életre ebben a társadalomban felkészíti. Ha azt akarjuk, hogy a felnőtt ne éljen vissza szabadságával, akkor a felnövekvő s még formálható gyermeket rá kell szoktatnunk az önfegyelemre, az önkontrollra."

(11.10)

Ezeket a bölcs sorokat Gábor Dénes írta Menschheit morgen című könyvében.

Goják János, az idén elhunyt teológus természetjogi tanulmányában így fogalmaz: "Az evolúciós emberkép összetevője a defektus, az elhajlás lehetősége és ténye, a bűn, ami mindig egyéni, de szükségképpen súlyos társadalmi kihatással rendelkezik." Nem közömbös, hogy a posztmodern európai gondolkodás miképpen szembesül ezzel a ténnyel, és milyen megoldást kínál, elhallgatja, tagadja, avagy Arisztotelész, Platón és a zseniális Rousseau nyomán neveléssel, a társadalom etikai, erkölcsi tartásának erősítésével, normák állításával igyekszik egy hatékony szabályozórendszert kialakítani.

Milyen világot építsünk? Mire tanítsunk? Szeretetre és erőszakmentességre, őszinte gondolkodásra és becsületes munkára, önzetlenségre és önfeláldozásra, önfegyelemre és türelemre, igazságra és hitre, vagyis rendre. Ja, hogy ezek ma nem népszerű, sőt kinevetendő célok és erények? Ez lehet, de a világ mégis mindig csak ezekből tudott megújulni és egyet előrelépni.

Talán túl messze nyúltak ezek a gondolatok, de mégis azt gondolom, ez kell ahhoz, hogy arról gondolkodhassunk egyáltalán, hogy az iskolai, a nevelési keretet hogyan szabjuk meg. Az évtizedes rossz beidegződéseket türelemmel kívánjuk felszámolni, az új rendszert úgy felépíteni, hogy közben tudjuk, az előrelépés csak úgy lehetséges, ha míg egyik lábunkkal előrelépünk, a másikat helyén hagyjuk. Ahogy Eötvös József mondta, nem könnyű, hanem kemény, embert próbáló, nehéz munka ez. Ezt részletezte pontosan államtitkár asszony a bevezetőjében.

Ezért érthető az aggódás, és természetes a kritika is, de nem fogadható el a mindent lepocskondiázó, gúnyolódó, mindent eleve rossznak tartó, csak minősítéseket tartalmazó ellenvélemény, és nem fogadható el az állítólagos barátok háttérben suttogó "majd csak belebuknak" gondolkodása sem.

Tisztelt Országgyűlés! Milyen világot építsünk? Olyat, amelyben a gyermekeink boldogok lehetnek. Nagy szavaknak tűnnek ezek, de mégis ez az egyetlen és értelmes cél, ami vezethet bennünket, s ehhez nemcsak a nevelés azon gondolkodása segíthet bennünket, hogy rendet teremtsünk az iskolában, hanem az is kell hogy segítsen bennünket, hogy ehhez olyan rendszert és olyan körülményeket teremtsünk, amelyben nemcsak a gyermekek, hanem az őket nevelő, nagyszerű munkát végző pedagógusok és elsősorban pedig a szülők is boldognak érezhessék magukat, hogy gyermekük jó helyen van. Ebben kérjük a támogatásukat és a segítségüket a továbbiakban.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja jelezte, hogy mondanivalójukat két felszólalójuk ismerteti a rendelkezésükre álló időkeretben. Elsőnek megadom a szót Dúró Dóra képviselő asszonynak. Parancsoljon!

DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt a Jobbik nevében szeretnék köszönetet mondani a kezdeményezésért a szakszervezeteknek, és szeretném újból leszögezni, hogy a Jobbik is támogatta aláírásaival azt, hogy ma itt lehessünk és ezt a vitanapot megtarthassuk, és mi magunk is egyébként kezdeményezőként is egy aláírásgyűjtő ívet elindítottunk a képviselők között, de nem csináltunk abból presztízskérdést természetesen, hogy melyik párt lesz végül formailag a kezdeményező.

Egyrészről a kezdeményezésnek tehát örülünk, másrészről viszont sajnálatunkat kell kifejeznünk, hogy ma, november 13-án nekünk itt vitanapot kell tartanunk az Országgyűlésben, hiszen annyi a nyitott kérdés, akkora a bizonytalanság a pedagógusok, a szülők, az érintett önkormányzatok körében, hogy szükség van az információátadásra és arra, hogy valamilyen módon meg tudjuk nyugtatni az érintetteket, már ha ez lehetséges.

Épp ezért úgy gondolom, arra, hogy nincs meg a közoktatásban ez a nyugalom, amiről államtitkár asszony beszélt a bevezetőben, a legnagyobb bizonyíték az, hogy mi ma itt vagyunk, és vitanapot kell tartanunk húsz-egynéhány munkanappal nappal az átadás-átvétel határideje előtt. Az indokokat már nagyon sokszor meghallgathattuk mind a kormány, mind a kormánypárti képviselők részéről. A színvonal emelése, illetve az iskolák színvonalának egymáshoz közelebb hozása a legfőbb indok, amiért erre az államosításra, az állami szerepvállalás növelésére sor kerül.

A magunk részéről a Jobbik frakciója és a Jobbik oktatási kabinetje sosem utasította el azt a gondolatot, hogy az állami szerepvállalást növeljük a közoktatásban, éppen azok miatt az indokok miatt, amik már itt is elhangzottak. Nemzetközi összehasonlítások is mutatják, hogy mekkora különbségek vannak sajnos az iskolák és egyébként a családok között is, a jövedelmi helyzet mennyiben meghatározza azt, hogy milyen lesz a jövője egy gyereknek, és ezt megengedhetetlennek tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy igen, valamit kezdeni kell ezzel a helyzettel, de egy ilyen nagyszabású átalakítást egyrészről sokkal átgondoltabban kellene végrehajtani - erről később szeretnék részletesebben beszélni -, másrészt úgy érezzük, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik az állami szerepvállalásnak az ilyen módon történő megvalósításával.

Legitim indokok állnak tehát a céljaik és a megvalósítás mögött, azonban nagyon sok olyan kulcskérdés van, amelyet egyáltalán nem kezelnek, illetve félő, hogy a későbbiekben, akár csak évtizedek múlva lehetnek meg azok az eredmények, amelyeket már akár ezeknél sokkal hamarabb várnak.

Nyilvánvaló, hogy a finanszírozás az egyik kulcskérdése az oktatásnak is, mint mindennek, és a színvonal kiegyenlítésében, a minőségben is hatalmas szerepe van ennek, ezért nyilvánvalóan ez az a terület, ahol a leginkább érdemes és kell hozzányúlni a különböző iskolák fenntartásához, azonban önmagában ez egy csapásra nem fogja megváltoztatni azt a helyzetet, ami kialakult egy hátrányos helyzetű térségben vagy valamelyik budai általános iskolában. Nem fogja önmagában ez a változtatás közelebb hozni egymáshoz a gyerekeket és az iskolák színvonalát.

A legfrissebb felmérések szerint öt olyan megye van Magyarországon, ahol 40 százalék feletti a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya. Ezek a körülmények, ezek a gyerekek, ezek az iskolák nem lesznek egy csapásra olyanok, mint ahol ugyanez az arány 10 százalék alatt van. Nagyon jól tudjuk, hogy ezt a helyzetet kezelni kell, de ez nemcsak oktatási kérdés, hanem sokkal inkább átfogó társadalompolitikai kérdés, és nagyon sok olyan más oktatáspolitikai intézkedésük van, ami nem segíti azt, hogy ez megváltozzon.

Az állami szerepvállalás növelése tehát egyrészről legitim lehet, de nem lehet legitim az önkormányzatok megalázása, és nem lehet legitim az önkormányzatok eddigi munkájának a semmibevétele, mert sajnos ez történik. Az önkormányzatoknak nincs választása, mindenképpen állami fenntartásba kerül az összes iskola, és nem biztos, hogy összhangban van ez a megvalósítási mód azzal a céllal, amit kitűztek maguk elé. A felzárkóztatás ellen hat például a tankötelezettségi korhatár 16 évre csökkentése, illetve a Híd-programok sem fognak olyan eredményes, hatékony munkát elvégezni, amelyekre szükség lenne.

(11.20)

Késő ugyanis akkor motiválni már a fiatalokat, amikor épphogy már majdnem lejárt a tankötelezettségük, késő 14-15 éves korban elkezdeni azt, hogy őket tanulásra neveljük. Sokkal hamarabb kellene ezt elkezdeni.

Úgy érzem, hogy államtitkár asszony és a kormány sok esetben nem jól méri fel a helyzetet. Említettem azt, hogy nyugalmat vizionálnak a közoktatásban és az intézményekben, de az a rengeteg kérdés, ami hozzánk, képviselőkhöz, az Országgyűléshez és nyilvánvalóan a tárcához is eljut, azt mutatja, hogy nincs nyugalom, és a sztrájkbizottság felállítása sem a nyugalomra utal.

De beszélhetnék arról is, hogy az igazolatlan hiányzások számának a csökkenése mögött milyen valóság húzódik meg. A statisztikákban biztosan kimutatható az, hogy egyharmaddal csökkent az igazolatlan hiányzások száma azoknak az intézkedéseknek a következtében, amiket a kormány hozott. Ezeket a Jobbik is támogatta, bár félmegoldásnak tartottuk, de azt elismerjük, hogy ezekkel is kezdeni kell valamit, hiszen a lemorzsolódás egyik eredője a sok igazolatlan hiányzás. Azonban az sajnos csak a látszat, hogy ezek valóban csökkentek volna - lehet, hogy a statisztikák ezt mutatják -, de nagyon sok pedagógus panaszkodik arra, hogy mivel anyagi hátrány is éri most már a családokat amiatt, hogy az igazolatlan hiányzások száma meghaladja az ötven órát, ezért a pedagógusok sok esetben nem merik beírni az igazolatlan hiányzásokat, és paktumokat kell kötniük a gyerekekkel azért, hogy inkább ne zavarják az óra menetét, és akkor cserébe a tanárok sem írják be az igazolatlan hiányzásokat. Tehát a statisztikák mögött rejlő valóság korántsem olyan eredményes, mint amire államtitkár asszony utalt.

Nemcsak azért vagyunk méltatlan helyzetben - és itt az időtényezőt szeretném kiemelni -, mert ilyen kevés idő van hátra az átadás-átvételig, az állami fenntartásba vételig, hanem a pedagógusok helyzetére is a teljes bizonytalanság a jellemző. Egyrészt államtitkár asszony is elmondta, hogy 2008-ban és 2009-ben mennyivel csökkent a fizetésük, de arról nem beszélt, hogy a Fidesz kormányzása alatt ez a csökkenés tovább folytatódott. Az életpályamodell bevezetését pedig lehetőségként jelölte meg, de az is szégyenteljes, hogy novemberben még nem lehet tudni, hogy a 2013 szeptemberében bevezetendő változások, az életpályamodell, az óraszámemelés, a helyettesítési rendszer megváltoztatása életbe lépnek-e, és ehhez a bérek növekedése társulni fog-e. Tehát nem csak az átadás-átvétel miatt vagyunk szörnyű helyzetben.

A kampányban, a választási programjukban nagyon gyakran hangoztatták, hogy a pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsültségére szükség van, vissza kell állítani ennek a hivatásnak a presztízsét a társadalomban, és ehhez természetesen bérnövekedésnek is társulnia kell, azonban nem látjuk azt, hogy a kormányzásuk alatt erre sor kerülne. Az átadás-átvétellel kapcsolatban még tegnap is voltak olyan kérdések, amelyekre helyettes államtitkár úr sem tudott válaszolni az oktatási bizottság ülésén, és sajnáljuk, hogy Matolcsy miniszter úr vagy legalább a nemzetgazdasági tárca egy képviselője nincs jelen a vitán, mert lehet, hogy ezekre a kérdésekre, például a pedagógusok béremelésére ők tudnának választ adni, ha egyáltalán tudnak.

A közoktatás jövő évi költségvetését sem látjuk biztosítottnak. Amikor Marekné Pintér Aranka volt az oktatási bizottság vendége, akkor azt mondta, hogy 407 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi közoktatási költségvetésre, holott erre legalább 570 milliárd forintot kellene fordítani. Az átadás-átvétellel kapcsolatban pedig október 20-án írta le a kormánynak szánt előterjesztésében Gloviczki helyettes államtitkár úr, hogy sem a személyi, sem a pénzügyi feltételek nem állnak rendelkezésre ahhoz, hogy ez zavartalanul folyjon le, így januárban az érintett pedagógusok és diákok tanmenete a tanév közben veszélybe kerülhet. Tehát közel sem látjuk olyan rózsásnak a helyzetet, mint ahogy államtitkár asszony előadta.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoklatát Hegedűs Lorántné képviselő asszony, az Országgyűlés jegyzője folytatja. Parancsoljon!

HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Amikor az iskolák államosításával kapcsolatos törvényjavaslat általános vitája lezárult, akkor kifejtette számunkra, hogy mennyire sajnálja az ellenzéket, hiszen annak a vitának a során az összes érvünket úgymond ellőttük, és már nem lesz miről beszélnünk a vitanapon. Úgy gondolom, a képviselőtársam által felsorakoztatott érvek is azt bizonyítják, hogy önnek ebben nem volt igaza.

Az is igaz azonban, hogy egy vitanapon nem egy konkrét törvényjavaslat kapcsán kell kritikákat megfogalmaznunk, annál is inkább, mert sajnos nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy konkrét, részletekbe menő vitát folytassunk, hiszen a köznevelési törvény már kőbe lett vésve, csakúgy, mint az a január 1-je, amikor majd meg fog történni az államosítás, és - ahogy az előbb is hallhattuk - nagyon nehéz vitatkozni abban a szituációban, abban a helyzetben, amikor a kormányzati oldal részéről bevallottan nincs meg se a személyi, se az anyagi feltétele annak, hogy az önök által megálmodott, elképzelt átalakítást, átszervezést végrehajtsák, de nemcsak a kormányzati oldalon nincs meg, hanem tudjuk, hogy majd az önkormányzati oldalon sem lesz meg a működtetésre az elegendő pénz.

Akkor tehát mégis miről érdemes ma vitatkoznunk, mi az, amit meg kell fogalmaznunk az Országgyűlésben, a nemzet templomában a köznevelés kapcsán? Kérem, engedjen meg egy személyes példát, ami a közelmúltban történt velem, és ami talán választ ad erre a kérdésre.

Pár nappal ezelőtt valaki segítséget kért tőlünk. A segítség lényege az volt, hogy mielőtt felszállna egy Kanadába tartó gépre, egy éjszakát az egyházközségünk egyik szobájában tölthessen el. Egy magyar fiatalasszonyról volt szó, aki devizahiteles volt, a bank erősebbnek bizonyult nála és a családjánál, elveszítette a házát, elveszítette a munkáját, és végül elveszítette a férjét is, és nem maradt más számára, mint hogy kivándoroljon Kanadába. Két bőrönddel állt előttem, és megmondom őszintén, ez a jelenet számomra mint lelkészfeleség számára, akinek elég sok nyitott sír mellett meg kellett már állnia, rendkívül megrázó volt, legalább annyira megrázó volt, mintha egy temetésre kellett volna elmennem. Ezt a magyar fiatalasszonyt egy életre elveszítette a magyar haza, majdnem biztos vagyok benne, hogy őt itthon soha többet nem látjuk. Nem a magyar hazát fogja építeni, nem ide fog gyermekeket szülni, hanem valahol távol, idegenben.

S akkor elgondolkodtam, hogy vajon mi vezetett idáig. Nem hallott talán arról a köznevelésben a neveltetése során, hogy milyen páratlanul gazdag Magyarország? Hogy ásványkincsekben, humuszban, vízben mennyire gazdag Magyarország? Nem hallott arról, hogy a Kárpát-medence, a Kárpát-haza egy egységes természeti táj, és hogy a Kisalföldet nem határolja, hanem éppen hogy kettészeli a Duna? Ez egy életből vett példa, ami elhangzott egy iskolai órán, nem is olyan régen. Nem tanulta talán biológiából azt, hogy minden megfogant élet szent, hogy az élet él és élni akar, és neki mint magyar nőnek az a szent feladata, Istentől megáldott lehetősége, hogy magyar gyermekeket hozzon a világra, hogy az életet így továbbadja? Nem hallott talán Tormay Cécile-ről, akinek nemcsak az irodalmi munkássága, hanem a közéleti munkássága is rendkívül kiemelkedő volt a két világháború között? Hiszen példamutatóan áll előttünk az ő alakja, hogy mit lehet tenni közéleti szereplőként a hazánkért. Viszont valószínűleg hallhatott Esterházyról, Petri Györgyről, Spiróról, akik - hát valljuk be - erősen vitatható színvonalon, de annál nyilvánvalóbb gyűlölettel fejezték ki a bennük lakó negatív érzelmeket. S valószínűleg nem hallott arról - mert nyilván olyan rendszerben nőtt fel, ahol nem, vagy csak alig volt egyházi iskola -, hogy mindig van élő reménységünk, hogy tiportatunk, de el nem veszünk.

(11.30)

És valószínűleg nem hallotta a szót soha, hogy rendületlenül. Mégis azt gondolom, hogy ennek a fiatalasszonynak a sorsa nemcsak azért pecsételődött meg így, mert a köznevelés ilyen színvonalon van ma Magyarországon az elmúlt 20, de mondhatjuk, az elmúlt akár 50 év miatt is, hanem azért, mert van a közéletünknek egy olyan közhangulata, közérzete, amelyet, valljuk be, hogy a közéleti szereplők, a kormányzati tisztségviselők teremtenek meg, teremtettek meg az elmúlt években, évtizedekben.

Én ezt egy mondattal jellemzem most az ön számára: Gloviczki Zoltán mondta, amikor az iskolák államosításának a vitája volt, hogy nem érti az ellenzéki érveket és az ellenzéki felháborodást, hiszen az iskolák államosítása egy átmeneti, egyszeri jelenség. Tetszik érteni: átmeneti, egyszeri jelenség az iskolák államosítása, több mint egymillió gyermek sorsa, több tízezer pedagógus sorsa és így tovább. Egyszeri jelenség, hogy a finanszírozási gondok miatt - tudjuk, ez elő fog állni - nem lesz a falvakban, a kistelepüléseken iskola; hogy a közösségi élet egyik legfontosabb színtere el fog veszni. Átmeneti és egyszeri jelenség az, hogy ki tanít, azért, mert a pedagógusok társadalmi megbecsültsége, fizetése, valljuk be, szégyenteljes, és sajnos ezt hallhattuk, kormányzati részről is megerősítették, hogy ennek a megoldása finanszírozási oldalon továbbra sincs meg.

És átmeneti az az adott szó, de akár mondhatjuk úgy is, hogy írásbeli szerződés, amit az állam kötött az egyházakkal az iskolák működtetése, fenntartása kérdéskörében, hiszen tudjuk, hogy az egyik előttünk fekvő törvényjavaslatban, amiről még nem szavazott a Ház, az szerepel, hogy mindezen közoktatási megállapodásokat felül kívánja vizsgálni a kormányzat, és aztán vagy megkötik jövőre, vagy nem. Ez is elhangzott egy bizottsági ülésen, csak tudja, államtitkár asszony, ezekből az átmeneti, egyszeri jelenségekből lesz az, amit én is láthattam, hogy ennek a fiatalasszonynak a számára átmeneti és egyszeri jelenség volt a hazája.

Azt gondolom, hogy a köznevelés feladata az ma Magyarországon, hogy egyszer s mindenkorra megtanítsuk gyermekeink számára azt, hogy nincs és nem is lehet olyan, hogy valami, bármilyen érték, amit fel akarunk nekik mutatni, az átmeneti és egyszeri jelenség.

Én azt kérem, hogy amennyiben van rá mód és lehetőség, a kormányzat részéről gondolják át, semmi nincs még elveszve, valójában semmi nincs kőbe vésve. Minden törvényjavaslat, minden már megszavazott törvény, csak rajtunk áll vagy bukik, hogy hogyan, milyen módon módosítjuk, életbe léptetjük-e, vagy hagyunk-e rendesen, bőven időt arra, hogy felkészüljenek a pedagógusok, a tanárok, a szülők, a gyermekek egy ekkora változtatás bevezetésére.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP képviselőcsoportjának vezérszónoka Osztolykán Ágnes képviselő asszony. Megadom a szót, parancsoljon!

OSZTOLYKÁN ÁGNES, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, hogy komoly lépéseket tettek, és az ellenzéket egyhangú összefogásra késztették abban, hogy létrejöjjön ez a közoktatási vitanap. Ez nagyon fontos, annak ellenére, hogy tavaly decemberben hosszú-hosszú órákat töltöttünk a Ház falai között vitatkozva, érveket felsorolva, próbálva meggyőzni az oktatási kormányzatot arról, hogy nem jó az irány; hogy egy olyan oktatáspolitika nyert teret ebben az országban, ami tévhiteken alapul, ami nem tényeken, hanem tévhiteken alapul. És lassan azt lehet érezni, hogy ezek a tévhitek sajnos rögeszmékké váltak, amit már önök is látnak, de mégsem tesznek ellene semmit.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a parlamenti vitanap, ami egy politikai vitanap is, számos morális kérdést is felvethet bennünk. Ha egyszerűen nézzük ezt a mai napot, akkor tulajdonképpen az ellenzék összefogása ismét lehetőséget teremtett arra, hogy meghallgassuk, lássuk itt a szemünk előtt, és bízunk abban, hogy a televíziónézők, a magyar állampolgárok is látják azt a törésvonalnak indult, de mára lassan már szakadékká vált különbséget, amit a Fidesz oktatáspolitikusai és a KDNP oktatáspolitikusai látnak. Én azt gondolom, hogy ez fontos, és fontos is hangsúlyozni, de ugyanakkor azt is megkérdezném az itt ülő képviselőtársaimtól, hogy meddig terjed az egyén morális felelőssége a valamihez való asszisztálásban. Mikor jön el az a pont, amikor nemcsak szép mondatokat mondunk, hanem valós lépéseket is teszünk azért, hogy megállítsuk azt a rossz utat, azt a téves politikát, ahová ma a KDNP oktatásirányítása vezeti ezt az országot. (Babák Mihály: Konkrétan miért?)

De induljunk ki abból, hogy milyen is a magyar közoktatás helyzete és teljesítménye. Már sokan elmondták előttem, de azt gondolom, nem elég hangsúlyozni (Kőszegi Zoltán közbeszól. - Az elnök csenget.), hogy a világ egyik legigazságtalanabb oktatási rendszere van Magyarországon, ami az otthonról hozott hátrányokat a leginkább felerősítette. (Babák Mihály: Ezt nem mi csináltuk!) Akkor, amikor ezt Pokorni Zoltán mondta, akkor még Babák képviselő úr is csendben volt, de hát ez már csak a magyar parlament jellemzője, hogy amikor az ellenzék beszél, akkor sokkal jobban lehet bekiabálni. (Babák Mihály: Köszönjük szépen a megjegyzést, mi is így gondoljuk!) Annak nagyobb hatása lett volna, hogyha akkor kiabálja ezt be (Babák Mihály: Csak egyetértek önnel!), amikor Pokorni Zoltán beszélt. (Babák Mihály: Kivételesen jót mondott!)

Azt gondolom, hogy olyan szelekciós mechanizmusok működnek ebben a rendszerben, amiket nagyon nehéz kompenzálni, amihez valóban sok pénzre, nagyon komoly elhivatottságra van szükség, de azt látjuk, hogy nem ez az út. A PISA-vizsgálatok azt mutatják, hogy a Magyarországon középiskolába járó fiatalok felvehetik a versenyt bármely fejlett nyugati ország diákjaival, nincsenek lemaradva, viszont a szakiskolákban tanuló fiataloknak a teljesítménye botrányos.

Az a fő kérdés, annak kellene lennie a fő kérdésnek, hogy hogyan lehet ezeket a hátrányokat valóban kiegyenlíteni, hogy hogyan lehet egy valóban esélyegyenlő közoktatást szervezni a XXI. században. Mi szentül hiszünk abban, hogy ezt a kérdést nem lehet leválasztani, nem lehet önmagában kezelni. Ehhez a társadalompolitikai rendszereket kell megerősíteni és a működésüket is átalakítani, gondolok itt a szociálpolitikára, a lakáspolitikára, a fogyatékkal élők segítésére, az innovációra és magára az oktatásra.

Azt gondolom, hogy ez a rendszer akkor fog változni, hogyha befektetünk az emberbe; ha elhisszük azt az ökopolitikai gondolkodást, hogy akkor lesz valós társadalmi felemelkedés ebben az országban, akkor javul a versenyképesség, akkor lesz egy összetartó és gyarapodó ország Magyarország, ha befektetünk, nem pedig kivonunk az oktatásból. Mindannyian tudjuk, hogy nincs valós versenyképesség kohézió nélkül.

Hamis az a megközelítés, miszerint a megszorítások, a kiadások csökkentése a jóléti rendszerek leépítésével vezeti el ezt az országot a gazdasági gyarapodáshoz. A XXI. században ez már nem igaz. Minél magasabban képzett a munkaerő, annál magasabb szintű tudással bír, és annál többet tud a jövőbe befektetni. Ahhoz, hogy ez tényleg így legyen, az oktatás területén meg kell állítanunk a forráskivonást; valóban nemcsak ígérgetni és lebegtetni kell, hanem valós pedagógus-életpályamodellt kell mutatni a magyarországi pedagógusoknak; az iskolát, az iskolarendszert mindenki iskolájává tenni, ahol nemcsak kötelezettségeknek, nemcsak elvárásoknak kell megfelelnie egy gyereknek, hanem közösségi teret építeni, ahol a gyerek szeret lenni, ahol egy olyan környezetben tud tanulni, fejlődni, ahol jól érzi magát; nemcsak a rendre és a szigorra kell a hangsúlyt fektetni, hanem adni is kell ezeknek a gyermekeknek.

(11.40)

Ami számomra nagyon fontos kérdés, az az, amit én rengetegszer kértem már a különböző költségvetési tárgyalásokon, hogy igenis el kell gondolkodnunk a kiemelt oktatási körzetek kialakításán, hiszen az semmiképpen nem út, ha az integráció lassan hozza meg az eredményét, akkor vissza kell térnünk a szegregációhoz, mert az a jó. Ugye, ezt még 2010 nyarán hallhattuk Gloviczki helyettes államtitkár úrtól. A részvétel és az együttműködés a családdal és a szülőkkel egy olyan oktatási intézményt hozhat létre, ahol a jobb módú, jobban teljesítő gyerekek tudják segíteni azokat a fiatalokat, azokat a gyerekeket, akik hátránnyal indulnak el.

De nézzük is meg azt, hogy mi volt talán a legnagyobb bűn, amit önök elkövettek. Az első és legfontosabb lépés talán az volt, ahogyan megalkották, ahogyan társadalmi egyeztetés nélkül, ahogyan a pedagógusok szakszervezeteinek egyetértése nélkül a Ház elé tették a köznevelési törvényt, ahogy egy hajrában, egy vakrepülésben ezt elfogadtatták.

A másik legnagyobb bűnük az, hogy lecsökkentették 16 éves korhatárra a tankötelezettséget. Ekkor került elő az a bizonyos hatástanulmány, amely 600 iskola bezárásáról és 11 ezer pedagógus elbocsátásáról beszél, amit az államtitkár asszony letagadott. Néha azon gondolkodom, hogy önök valóban sodródnak-e, de amikor ilyen titkos hatástanulmányok kerülnek a kezünkbe, akkor ezek arról tanúskodnak, hogy nem sodródnak, önök ezt nagyon jól látják, csak valami felsőbb cél vezérli önöket afelé, hogy ezt mégis végrehajtsák.

A 16 éves korhatár kapcsán ön azt mondta el, hogy 16 évesen elhagyhatják a fiatalok az iskolát, és az államtitkár asszony maga mondta, hogy "és munkába állhatnak". Azt gondolom, a legnagyobb hazugság ebben az országban most ilyet mondani. Mindannyian tudjuk, hogy szakképzettség nélkül, magasabb iskolai végzettség nélkül nem tud ma egy magyar fiatal állást találni. Nemcsak az, aki szakképzésből jön vagy éppen még abból sem, hanem még nagyon sok diplomás embernek is gondot okoz a mai Magyarországon állást találni.

A másik ilyen nagy bűnük a Híd-program kialakítása és az, hogy ezt egyáltalán részévé tették a közoktatásnak, ami meglátásunk szerint egy nagyon komoly zsákutcát nyit meg, a szegregációt újra megnyitja, fejlesztésről beszél és hátránykompenzációról beszél, miközben 8 fiatal együttes kérésére el lehet indítani egy iskolában a Híd-programot, amikor felzárkózásról beszél, amikor ön is nagyon jól tudja, sőt sokkal jobban tudja, mint én, hiszen sokkal több időt töltött el pedagógusként, mint jómagam, hogy az a gyerek, akit én 7 éves korától 15 éves koráig nem tudok valamire megtanítani, azt 15-től 17 éves koráig már nagyon nehéz lesz, és nem fogom tudni akkor sem, ha ezt elnevezem bármilyen programnak vagy valamifajta intézményt kerítek mögé.

Három évre csökkentették a szakképzést, 40 százalékkal csökkentették a gimnáziumi férőhelyek számát, olyan kerettanterveket és olyan Nemzeti alaptantervet alkottak, amelyeket számos kritika ért; a NAT, amely korlátozza a pedagógus lehetőségét, amely szintén a magolásra, a lexikális tudás bővítésére, nem pedig a tanulásra, a gondolkodásra való megtanításra épít, olyan kerettanterveket alkottak önök, amelyek felborzolták a pedagógustársadalmat. Szigorról, rendről és fegyelemről beszél az államtitkár asszony a közoktatás kapcsán. Iskolaköpenyről beszél, iskolaőrökről beszél, rendőrökről beszél, akik fülön csíphetik azokat a fiatalokat, akik nem járnak iskolába.

Központosították és bekorlátozták a tankönyvpiacot, kapkodó egyeztetésekkel a rendkívüli ülésszakban, az oktatáshoz nem túl közel álló képviselők egyéni képviselői indítványaival hozták ezt a Ház elé. A nyár tele volt botrányos igazgatókinevezésekkel, kivéreztette az alapítványi iskolákat. Egy teljesen összezavart rendszert alkottak az EU-s források elosztásában. Jómagam vetettem fel a 3.1.3. TÁMOP-os pályázatot az innovatív iskolákat illetően, amin pedagógusok százai dolgoztak 2-3 hetet nyaranta, majd lezajlott egy olyan pályázati beadás, amely egy szürreális csehszlovák játékfilmbe illett volna, ahol biciklis futárok, paplanokba tekert emberek álltak az ESZA Kht. előtt, kezükben a pályázati csomaggal, majd mint ahogyan az várható volt, kiderült, hogy 25 százalékkal magasabb volt a jelentkezők száma az első napon.

Mi a megoldás? Önök szerint mi a megoldás? Dobjunk be mindent egy kalapba, és majd valaki kihúzza, és kisorsoljuk, hogy ki nyeri. Hogy ebbe emberek mennyi munkát tettek és mennyi energiát, az önöket nem érdekli. Arról már nem is kívánok beszélni, hogy hogyan megy itt a módosító javaslatok beadása, hogyan zajlik le egy részletes vita, amikor az embernek már felocsúdni sincs ideje már, és le van zárva egy vita. Talán a legnagyobb baj, a legnagyobb dolog, ami most előttünk áll, az az államosítás kérdése.

Pokorni Zoltán is elmondta, én magam is megkaptam több borítékot, amelyben pedagógusok - nem én, a politikus, hanem pedagógusok, akik ott ülnek a rendszer végén - tesznek fel önnek kérdéseket. Nekem sajnos nagyon kevés az időm, de majd a vita során fogok felolvasni ebből és kérdéseket feltenni, mert ezek szerint nemcsak én nem látom a megoldást és nekem vannak kételyeim, kétségeim és kérdéseim önök felé, hanem a pedagógusoknak is vannak. Ugye, ez egy olyan rendszer lesz, amiben önök azt mondják, hogy ennek az lesz az értelme, hogy ezzel a centralizációval önök a jelenlegi szétaprózott, esélyegyenlőtlen rendszert fogják fenntartani. Azt gondolom, hogy nagyon komoly tévedés ezt állítani, mint ahogyan egy igazságosabb iskolarendszer megteremtéséhez az iskolai autonómia és a tanszabadság felszámolásán keresztül nem vezet út. Most pedig ezzel az intézkedéssel, amire harminc-egynéhány napjuk van, ezt fogják megalkotni.

Tévedés azt hinni, hogy az államosított közoktatás rendszere önmagában képes lesz kiegyenlíteni a különbségeket. Ezt mindannyian tudják, hogy ez nem így van, sőt mindannyian látják ezeket a veszélyeket, hiszen én voltam az, aki két hete szerdán Michl József képviselőtársammal vitatkozva az M1 Az Este című műsorában felolvastam azokat a 16. oldali mondatokat, amiket az önök kormány-előterjesztéséből vettem - nem magamtól találtam ki -, ahol fehéren feketén erőltetett átszervezésről beszélnek, és veszélyről beszélnek, a pedagógusok, a szülők, és ami a legfontosabb, azt gondolom, mindannyiunknak, a saját gyermekeink jövőjének a veszélyeztetéséről beszélnek.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Most az egyes képviselői felszólalások következnek, mégpedig az előre írásban bejelentett felszólalásokkal kezdünk úgy, ahogy a Házszabály ezt előírja. Azonban mielőtt ezt megkezdenénk, kétperces hozzászólásra - hiszen innen van lehetőség kétperces hozzászólásra - megadom a szót Balczó Zoltán alelnök úrnak.

Parancsoljon!

BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Akkor határoztam el, hogy rövid hozzászólásra jelentkezem, amikor már csak négy perc volt hátra a kormány képviselőjének 30 perces expozéjából és a köznevelés helyzetéről szólva a pedagógusok helyzetéről még egy szó sem hangzott el. Ezt követően az államtitkár asszony beszélt arról, hogy az értelmiségi átlagjövedelem kétharmadát keresik, és mondott egy sort, 2008-hoz képest 2009-ben, 2010-ben mennyivel csökkent ez a jövedelem reálértékben. De hát miért nem folytatta a sort, hogy hogyan csökkent '11-ben, '12-ben, és hogyan jutunk el most odáig, hogy több mint 20 százalékkal csökken reálértékben, ami egyötöde ennek, az eredetinek, a 2008-asnak?

Igen, a képzési követelmények nagyon fontosak, de a pedagógus-életpályamodell nincs garantáltan hozzáillesztve, ami természetesen jelenleg törvényben van megszabva, tehát elvileg be kell vezetni. Bízunk benne, hogy megtörténik. De abban a kérdésben is ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el, ha nem lesz jövedelemnövelés, vajon a többletkötelezettségekre és többletóraszámra sor kerül-e, mert ez gyakorlatilag - nagyon jól tudjuk -, hogy a helyettesítési jövedelmet megszünteti, hiszen akár 28 óra lehet az óraszám adott hetekben, és az nominálértékben is jövedelemcsökkenést jelent.

(11.50)

Mielőtt félreértés lenne: nem az MSZP szakértői páholyában helyet foglaló szakszervezeti vezetők szerepét akarom átvállalni, ön, tisztelt államtitkár asszony, világosan elmondta arról a helyről, hogy az egész oktatásnak, nevelésnek az adja meg a megbecsülését, ha a pedagógusok megfelelő erkölcsi és anyagi megbecsülést kapnak, és sajnos itt kudarcot vallottak. És tudom jól, hogy nehéz a gazdasági helyzet, de a példaadó országok, Szingapúr, Finnország, amelyre hivatkoznak, mindig akkor fejlesztettek, tettek be az oktatásba, amikor éppen a gazdaság nehéz helyzetben volt.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Rendes felszólalásra Kolber István képviselő úr következik, a független képviselők közül.

Parancsoljon!

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a pedagógus-szakszervezeteknek, hogy elindították ezt a mai vitanapot, mert az ország egyik legfontosabb kérdésével foglalkozhat a parlament.

A Demokratikus Koalíció úgy gondolja, hogy a közoktatás több mint két éve folyó átalakításának az eredménye a teljes csőd, sikerült módszeresen szétverni egy működő rendszert. Ma a közoktatásban teljes a káosz, bizonytalanság, elkeseredettség és sztrájkhangulat uralkodik. Krízishelyzet alakult ki.

A magyar gazdaság fenntartható fejlődésének, a foglakoztatás, az életszínvonal növelésének, az európai uniós és a világgazdasági lehetőségek kihasználásának a feltétele a színvonalas oktatás. Ebben, azt gondolom, valamennyien egyetértünk. A Fidesz-kormányzat azonban az oktatást kisajátította, holott az oktatás nem az államé, nem a kormányé, hanem a diákoké, a pedagógusoké, a szülőké, valamennyiünké.

Működésének alapja a gyermekek mindenekfelett álló érdeke. A modernizációt végrehajtó sikeres társadalmak döntően az oktatásra alapozták a sikerüket, a válságból való kilábalás, a hosszú távú fenntarthatóság, a növekedés megindítása érdekében még a jelenlegi válságos időszakban is növelni és nem csökkenteni kellene az oktatás támogatását, valamint a legszélesebbre nyitni a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét.

Az átalakítások két legfontosabb eleme kudarcra van ítélve. Az unortodox gazdaságpolitikának köszönhetően nincs pénz a pedagógus-életpályamodell bevezetésére és az iskolák államosítására. A közoktatás átalakításához úgy kezdtek hozzá, hogy nem mérték fel alaposan a pénzügyi feltételeket, rosszul ütemezték a feladatokat, de főképpen nem folytattak társadalmi egyeztetéseket. Tévedésnek tartom, hogy Klebelsberg Kunoból le lehetne vezetni, meg lehetne alapozni a mai magyar XXI. századi oktatást, ez tévedés, ahogy nem lehet a helyzetet sem szépíteni, még ha Arisztotelésztől kezdve a posztmodernig hivatkozunk is.

A viták sem csak az eszközökről szólnak - ahogy Pokorni Zoltán miniszter úr, elnök úr említette -, azt gondolom, a célokról is. Például semmi sem indokolja az iskolák ilyen széles körű államosítását, aminek nincs más célja, mint az esztelen központosítás és azon keresztül gyakorolt ellenőrzés, befolyás, az önkormányzatiság meggyengítése. Az államosítás egyik célja ugyanis az iskolák feletti szervezeti, irányítási, személyi befolyás teljes körű megszerzése, az iskolai önállóság csökkentése, a politikai, ideológiai befolyás érvényesítése. A másik hozadéka, hogy az önkormányzatiság egyik legfontosabb feladatát elvonták, legyengítették a települések kötődését az oktatáshoz. Egyszóval szinte korlátlanul megnövelték a hatalmukat, a szakmai autonómiákkal, a helyi közösségekkel és az oktatási rendszer felhasználóival szemben. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sem állt fel, nem működnek a tankerületi igazgatási egységek sem, senki sem tudja, hogy mi fog történni január 1-je után. Sokan szóltak erről is, a levelek is, a kérdések is, amelyek az asztalunkra kerültek, ezt bizonyítják.

Hogy lesznek jelentős számú elbocsátások, az az eddig kiszivárgott adatok alapján valószínű, ugyanakkor ez a központi ellenőrzés veszélyezteti a tanulás és a tanítás szabadságát. Az állami fenntartás és az önkormányzati üzemeltetés határvonalai bizonytalanok, ezek nyilvánvalóan konfliktusos területekké válnak. A köznevelés finanszírozásának a 2013. évi feltételei összegszerűségében elégtelenek mind az állami, mind pedig az önkormányzati oldalon, a finanszírozási mechanizmusokban bizonytalanok, 3 ezer intézmény, 1,2 millió diák és 120 ezer pedagógus sorsa, azt gondolom, bizonytalan.

A NAT központilag akarja szabályozni, hogy mi történjen percről percre az osztálytermekben. Telerakták elavult, vállalhatatlan ideológiai lózungokkal, hamis történelemmagyarázatokkal. (Cseresnyés Péter: Jaj!) Úgy tűnik, megtalálták Orwell 1984-ének gondolatát (Cseresnyés Péter: Jézusom!): "Aki uralja a múltat, uralja a jövőt. Aki uralja a jelent, uralja a múltat is."

A köznevelés mai rendszere arra sem képes, hogy korszerű tudást adjon, sem az esélyegyenlőséget nem szolgálja. A kormányzat egy sor olyan programot szüntetett meg, amelyek a hátrányos helyzetű családokból érkező diákok felzárkóztatását segítették. Ellehetetlenítették az ezzel foglakozó alapítványi iskolák működését is. A kormányzat rendpártisága elfogadhatatlan világot képvisel: iskolaőrök, iskolaköpeny.

Ugyanakkor a Demokratikus Koalíció támogatja például az óvodáztatás kiterjesztését azzal, hogy elsődlegesen nem a kötelezettségeket kell itt hangsúlyozni, hanem a feltételeket megteremteni. És ugyanez a véleményünk az egész napos iskolával kapcsolatosan is: helyes, de a feltételek, a jó körülmények megteremtése a fontos, a perdöntő.

A kormány nem fogadja el a világnézetileg semleges oktatás Európában szinte mindenütt érvényes alapelvét, ehelyett az egyházi iskolákat kiemelten támogatja, de azokat is szelektíven, azaz a történeti keresztény egyházakat karolja fel elsődlegesen.

Egy szó mint száz, már csak a süket nem hallja, már csak a vak nem látja, hogy az oktatás válságba került Magyarországon. A felelősség nyilvánvalóan Orbán Viktort és kormányát, politikáját terheli. Ebben a helyzetben egyetlen lehetőség van, hogy távozik a posztjáról Hoffmann Rózsa államtitkár asszony, mert elfogyott a bizalom iránta, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem képes úrrá lenni a helyzeten.

A Fidesz-frakció belső, hol csendesebb, hol hangosabb morgolódásai is mutatják, hogy nagy a baj. A teendő az lenne, hogy felfüggesztik az oktatási törvény végrehajtását, főképpen annak a két elemét, a pedagógus-életpályamodell bevezetését, hiszen itt további kérdések tisztázandók, egyeztetni kell a pedagógusokkal, másrészt pedig az államosítást. És érdemi és azonnali tárgyalások kell hogy kezdődjenek a pedagógus-szakszervezetekkel a sztrájk elkerülése érdekében. És egy oktatási kerekasztalra lenne szükség, amelyben, ha egy ilyenre sor kerülne, a Demokratikus Koalíció azt képviselné, hogy a válság ellenére az oktatásra több pénzt fordítsunk; hogy kiszámítható, az esélykülönbségeket csökkentő finanszírozási rendszert vezessünk be; hogy növeljük az iskolák és a pedagógusok szakmai önállóságát, mert nem támogatjuk az uniformizáltságot; hogy a pedagógusokra nagyobb figyelmet fordítsunk.

Azt támogatjuk, hogy egy kompetenciaalapú oktatás alakuljon ki, különösen a nyelvi, informatikai és kommunikációs képzésre figyeljünk; ahol a társadalmi mobilitást és az esélyek kiegyenlítését teremtik meg és segítik ezek a szabályok; ahol visszaállítanánk a 18 éves tankötelezettséget, a szakiskolák zsákutcás jellegét pedig megszüntetnénk. Egyszóval azt gondoljuk, hogy sok a teendőnk, és a Demokratikus Koalíció ezzel a felelősséggel kíván részt venni a pedagógus-, illetőleg az oktatási programok kidolgozásában és képviseletében.

Elnök úr, köszönöm szépen a türelmet.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalások következnek. Elsőként Michl József képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon!

(12.00)

MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr Tisztelt Országgyűlés! Az Osztolykán Ágnes által felvetett, TÁMOP-os pályázattal kapcsolatos mondatára szeretnék reagálni. A TÁMOP-ban az innovatív iskola pályázata került kiírásra, ahol több mint 15 milliárd forintra lehetett pályázni az iskoláknak. Ez a kép szerintem pont az ellenkezőjét bizonyítja, mint amit ön állít, vagyis az, hogy ilyen rengeteg pályázat érkezett be az első napon, éppen arról szól, hogy micsoda nagy-nagy szükség van arra az összegre, amely a pályázatban kiírásra került.

Miután abban az esetben, ha konkrét összegre... - illetve csak formai feltételekkel kiírt pályázat esetén mindenki, aki formailag megfelel, az általa kért összeget elviheti, az a szabály érvényes, hogy amikor elfogy az összeg, fel kell függeszteni a pályázatok befogadását, és a következő naptól beadott pályázatok érvénytelenek. Mivel az első napon ennek a keretösszegnek a sokszorosára adtak be pályázatot, így nem lehetett felfüggeszteni előbb, mert az első nap előtt még nem tudták, hogy hány pályázat fog beérkezni. (Osztolykán Ágnes többször közbeszól.) Ezért jött az a döntés, hogy ebben az esetben két lehetőség van. Az egyik az, hogy az Európai Uniónak megköszönjük és visszaadjuk ezt a pénzt, mert idő nincs további pályázat kiírására. A másik lehetőség pedig, hogy valamilyen módon eldöntsük, hogy azok, akik pályázatot benyújtottak és megfelelnek formailag, mégiscsak megkaphassák ezt az összeget. Ezért került sor a sorsolásos megoldásra.

Talán segíteni tudtam. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Gyopáros Alpár képviselő úr következik. Parancsoljon!

GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ellenzéki hozzászólók, Hiller képviselő úr és Osztolykán képviselő asszony is felszólalásukban kiindulópontot kerestek. Ehhez szeretnék némi támpontot nyújtani, néhány adalékkal szolgálni. Győr-Moson-Sopron megye 182 településéből 50 település az én választókörzetemhez tartozik. 2002 és 2010 között a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok idején, többek között Hiller István minisztersége idején is a mi megyénkben 15 iskola zárta be ajtaját, 20 felső tagozat szűnt meg, 17 alsó tagozat szűnt meg. Összességében 2002-ben 117 településen működött önálló iskola, 2010-ben pedig már csak 23-ban. Az én választókörzetemben az 50 település közül 28-at érintett az intézményi összevonás. Nyilvánvalóan ezek a döntések a pedagógustársadalom egzisztenciájáért érzett mérhetetlen felelősség és a gyermek mindenekfelett elve jegyében születtek.

Mielőtt még meghallgatnánk azt az indokot, hogy bizony a gyereklétszám csökken, és kevesebb gyermek születik, hozzáteszem, hogy 1997 és 2003 között a gyermekszületések száma az országban nagyjából stagnált, 95-97 ezer környékén mozgott, Győr-Moson-Sopron megyében növekedett a születések száma, és a megyében bevándorlók vagy odaköltözők száma is folyamatosan növekedett. A 2003-ban születettek léptek be 2009-ben az oktatásba, és 2009-ben is még 6 intézményt zártak be az én választókörzetemben, tisztelt képviselő urak. Annyit hadd tegyek még hozzá, hogy amikor az állami szerepvállalás mérsékléséről beszélünk, akkor jegyezzük meg, hogy 2010-ben iskolát nyitottunk újra Győr-Moson-Sopron megyében, és 2010-2011-ben pedig iskolát mentettünk meg az én választókörzetemben, jelesül Lipót és Rábatamási települések esetében. Ebből induljunk ki, amikor az állami szerepvállalásról beszélünk, tisztelt képviselő úr.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendes felszólalásra a Fidesz képviselőcsoportjából Rogán Antal képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportja vezetőjének felszólalása következik. Parancsoljon, frakcióvezető úr!

ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok dologról lehet itt beszélni a mai vitanapon, de minden kétséget kizáróan a vitanap kezdeményezését talán az indukálta leginkább, hogy a közoktatás rendszerében nagyon komoly változások következnek be a következő évtől, illetve majd a következő tanévtől. Ezek közé természetesen odatartozik az is, hogy a fenntartói szerepkört az iskolák, illetve a pedagógusok tekintetében a munkáltatói szerepkört az önkormányzati szektortól fokozatosan az állam veszi át. Fontos változások ezek. És amikor ezekről beszélünk, nagyon sok érvet elmondott államtitkár asszony, elmondott előtte miniszter úr, engedjék meg nekem, hogy egy másik szempontból próbáljam mindezt megvilágítani, mert azt gondolom, hogy ezek a szempontok itt, a mai vitában egy kicsit elsikkadtak, vagy legalábbis csak kevéssé érintették őket.

Ugye, azt, hogy a közoktatási rendszer 22 évig nagyjából úgy működött, ahogy most, tehát a rendszerváltozás utáni időszakban, 1990-tól 2012 végéig önkormányzati fenntartású rendszerben működött, természetesen 1990-ben megelőzte egyfajta megállapodás is a szabadon választott önkormányzatok, az akkori parlament és az akkori kormányzat között. Ez a megállapodás arról szólt, hogy az állam ezt a feladatot rátestálta az önkormányzatokra, ez a feladat egyébként például 1945 előtt nem önkormányzati feladat volt túlnyomórészt, viszont ezt a feladatot nem a helyi adókból kell finanszírozni. Nem az önkormányzatoknak kell ehhez a pénzt előteremteni, hanem az ehhez szükséges forrásokat az állam biztosítani fogja, a pedagógusbérek fedezetét odaadja, és ezáltal az önkormányzatok fenn tudják tartani az iskolákat.

Nézzük meg, hogy ehhez képest hogyan alakult a valóság! 2002-ig bezárólag, tehát a rendszerváltozási utáni első 12 esztendőben ez az állítás, azt gondolom, még igaz is volt. Viták mindig voltak a mértéket és a méretet illetően, de az állami finanszírozás az iskolai fenntartási költségek túlnyomó többségét fedezte, és az önkormányzatok adott esetben még szívesen is invesztáltak pluszt abba, hogy kiegészítsék a helyi oktatási programokat, vagy éppenséggel finanszírozzák, mondjuk, a helyi iskolaépületek felújítását, átalakítását, azaz helyi értelemben komfortosabbá váló oktatási rendszert.

2002 után azonban egy érdekes tendencia figyelhető meg, ami sajnos rendkívül károsan érintette ezt, óriási forráskivonás zajlik le az önkormányzati szektorból, ami alapvetően érinti az oktatás finanszírozását. Tisztelt képviselőtársaim, nézzünk egyszerű adatokat! Az óvodai neveléssel kezdeném, mert induljunk el a nevelési-oktatási rendszer legalsó lépcsőjétől. Az óvodai nevelésnél 2002-ben még az állam a következőképpen támogatta egy óvodás gyerek képzését, 182 ezer forint volt az erre jutó, egy főre eső támogatás. Nézzük meg, hogy ez hogy néz ki 2009-2010-re; ugye, ha normálisan nézzük, akkor ennek úgy kellett volna alakulnia, hogy természetesen mindig hozzáteszik azt az összeget, amennyi az infláció volt ebben az időszakban. Ez barátok között szólva is el kellett volna érje 2009-2010-re a 270 ezer forint körüli összeget. Ehhez képest azt látjuk, hogy 2009-2010-ben ez 165 100 forint. Ez azt jelenti, hogy nominális értelemben csökkent 2002-ről 2009-2010-re az idejuttatott támogatás. Tehát nemhogy nem fedezte az időközben lezajlott árváltozásokat, az inflációt vagy többek között a bekövetkező törvényi bérváltozásokat, hanem még ahhoz képest kevesebb támogatást kaptak az önkormányzatok erre a feladatra.

Nézzük meg ugyanezt, mondjuk, a közoktatás első két évfolyama esetében, 187 ezer forint volt a 2002-es összeg. Ehhez képest 2009-2010-ben mekkora támogatást kapott egy önkormányzat egy általános iskolás, első vagy második évfolyamos gyerek oktatására, azaz mennyit szánt az állam az önkormányzatoknak a 7-8 évesek taníttatásának támogatására? A 2002-es 187 ezer forintos összeghez képest 2009-2010-ben ez 145 128 forint. Megint nominálisan csökkent, holott, ha figyelembe veszem az inflációt, a törvényi bérváltozásokat, ennek az összegnek 280 ezer forintnak kéne lennie. Ezt a pénzt megint csak sikeresen elvették, miközben az önkormányzatok ezt a pénzt megpróbálták beletenni.

Haladjunk egy kicsit feljebb a közoktatásban, nézzük meg, mondjuk az 5. és 6. évfolyamosokat, tehát nézzük meg, amikor eggyel tovább lépnek az általános iskolai oktatásban. Ott 194 ezer forint volt ez az összeg 2002-ben, amit az állam egy főre jutó támogatásként adott. Nézzük meg, hogy ez mennyi volt 2009-2010-ben: 171 173 forint. Ismételten nominálisan is csökkent, tisztelt képviselőtársaim, miközben ennek az összege, ha megint figyelembe veszem az inflációt, figyelembe veszem a törvényi bérváltozásokat, valahol 290 ezer forint körül kell hogy legyen.

Akkor tegyük hozzá, hogy ugyanez a szakképzés esetében, ahol még kisebb mértékű a csökkentés, 190 ezer forintról 184 ezerre csökkent 8 év leforgása alatt... - de hát itt is a valóságban hol kéne ennek járnia? De nézzünk olyan speciális eseteket, mint mondjuk, a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi nevelése-oktatása, ahol különösen durva változás következik be: a 2002-es 670 ezer forinthoz képest az egy főre jutó támogatás értéke 2009-2010-ben 316 350 forint, ahol a felére csökkentik nominálisan ezt a támogatást - miközben valójában mennyinek is kellene lenni?

(12.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy a 2002 és 2010 között regnáló MSZP-SZDSZ-es kormányok különféle miniszterei, legyen az éppenséggel oktatási miniszter, vagy legyen az éppenséggel pénzügyminiszter, és ezen időszakok miniszterelnökei Medgyessy Pétertől Gyurcsány Ferencen át Bajnai Gordonig bezárólag, óriási mennyiségű pénzt vontak ki a közoktatás finanszírozásából az önkormányzati rendszeren keresztül. Ennek eredményeként azt értük meg, hogy ott egy óriási forráshiány alakult ki, azt értük meg, hogy 2009-2010-re az iskolafenntartó önkormányzatoknak azt kellett látniuk, hogy nekik az iskola fenntartási költségeinek, a pedagógusbéreknek az 50-60 százalékát minimálisan hozzá kell tenni ahhoz, hogy az iskolákat működtetni tudják.

Ez a helyzet így nem igazságos, tisztelt képviselőtársaim, mert ebből az következik, hogy a gazdagabb települések képesek voltak fenntartani az iskolákat, a kevésbé gazdagok és a kistelepülések pedig már egyáltalán nem voltak képesek arra, hogy az iskoláikat fenntartsák. Ennek az az eredménye, hogy pontosan azokon a településeken, ahol talán a legnagyobb szükség lett volna arra, hogy több pedagógus oktassa a gyerekeket, ahol a legnagyobb szükség lett volna arra, hogy odafigyeljenek a felzárkóztatásra, azokon nem jutott forrás, azokon a helyeken csökkent a pedagógusok száma, azokon a helyeken romlott a képzés színvonala.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ehhez képest egy ilyen helyzetnek a kezelésére vagy az van, hogy az állam százmilliárdos nagyságrendű forrásokat kerít elő, amire talán még hajlandók is lennénk, ha ezzel párhuzamosan a szintén a mai vitanap kezdeményezői között ott lévő szocialista képviselőtársaink nem hagytak volna egy körülbelül 12 000 milliárd forinttal nagyobb államadósságot is ebben a formában örökül; akkor valószínűleg egészen más szituációról tudnánk beszélni ebben a helyzetben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy ilyenkor az állam szempontjából logikus lépés volt az, hogy az önkormányzatokkal leül, és megpróbál az önkormányzatok számára egy olyan új megállapodást ajánlani, aminek az a lényege, hogy ha nem tudja vállalni - mert nem tudja vállalni -, hogy azt az óriási hiátust, ami 2002 és 2010 között az előbb említett példákon keresztül kialakult az oktatás finanszírozásában, azért, mert ennyivel kevesebb pénzt adtak oda egy-egy gyerek nevelésére, azt egyféleképpen tudja kezelni: egy új megállapodást köt az 1990-eshez képest, és azt mondja, hogy az állam magára vállalja az intézményi rendszer alapvető működtetését, magára vállalja a pedagógusbérek fizetését, és megpróbálja megoldani azt, hogy az ország minden pontján a közoktatási rendszerben azonos színvonalú képzést lehessen nyújtani mindenkinek, azoknak a gyerekeknek is, akik egy kistelepülésen nevelkednek, és azoknak is, akik adott esetben a legnagyobb városokban vagy jómódú településeken.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én is egy olyan általános iskolában kezdtem, ahol négy összevont osztály volt, és végigcsináltuk minden további nélkül. Annak idején még megvolt erre a lehetőség. Azt az épületet még Klebelsberg alapította és hozta létre a sok falusi kisiskola között az egyik ilyen iskolaként. Azoknak a változásoknak köszönhetően, amit önök elindítottak, 2002 és 2010 között ezt az iskolát is be kellett zárni. Abban a kicsi faluban, ahol én nevelkedtem, a gyerekeknek már máshová kell járni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ez a baj feltétlenül, az a baj, hogy az látszott, hogy ez a tendencia általánossá válna, ha nem lehet megoldani ezt a problémát, és nem lehet az oktatási rendszer újraszervezésével odatenni azokat a forrásokat, amelyeket önök az önkormányzati támogatások jelentős megnyirbálásán keresztül kivontak az iskolai rendszer üzemeltetéséből. Én azt gondolom, hogy ezért kellett egy új megállapodást kötni.

Tisztelt képviselőtársaim, jó lenne azt mondani, hogy persze, ebben az időszakban azért volt erre szükség, mert önöknek sem voltak forrásaik, de azért idézzünk fel egy-két apróságot, amire mindig volt forrás. Mert ugyanebben az időszakban történt az, hogy voltak jelentős informatikai programok, volt kakaóbiztos számítógép, ugyanebben az időszakban volt országosan elindított nagy program arról, hogy elektronikus táblákat, digitális táblákat kell felállítani az iskolákban, csak a működtetésre nem jutott forrás soha. Pedig ez volt a legfontosabb kérdés, hogy ki tudják-e fizetni a pedagógusbéreket, ki tudják-e fizetni helyben az iskolák fenntartását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy természetesen ma is ez a legfontosabb kérdés, hogy hogyan lehet biztosítani az alapvető működési körülményeket, és ezen kell dolgoznunk közösen itt a parlamentben. Azt gondolom, hogy e téren egy ilyen nagy átalakításnál még a kritika is jogos lehet, oda kell figyelnünk rá, és ha kell, akkor a szükséges változtatásokat minden alkalommal meg kell ejtenünk.

Az itt lévő szakszervezetek képviselőinek is szeretném azt mondani, ugyanúgy, ahogy minden pedagógusnak, hogy tisztában vagyunk vele, hogy ez a változás sokféle értelemben a pedagógusok számára jelent majd többletterheket is. Jogosnak tartjuk azt az állítást, hogy a többletterhekhez többletbérnek is kapcsolódnia kell. A pedagógus-életpályaprogram hosszú távon nyújt egy olyan lehetőséget a pedagógusoknak, ami az én meggyőződésem szerint vonzóbbá és kiszámíthatóbbá teszi a pedagógus-életpályát. Mindannyian azon dolgozunk, hogy az ehhez szükséges forrásokat a lehető leghamarabb elő tudjuk teremteni. Ma legfeljebb az a vita tárgya, hogy ez 2013 szeptemberétől vagy csak 2014 januárjától sikerül. Szeretném mindannyiukat emlékeztetni arra, hogy 2014 januárjától ez nem csak ott van a költségvetésben, így nyújtottuk be a 2014 januárjára vonatkozó terveinket a brüsszeli Bizottságnak is, akik ennek megfelelően vették figyelembe a deficitelképzeléseket. Azt gondolom, mindenképpen tartható legkésőbb akkortól, de mindannyian azon fogunk dolgozni közösen, hogy ha lehetővé teszi a gazdaság teljesítménye, lehetővé teszi a költségvetés állapota, akkor 2013. szeptember 1-jétől a pedagógus-életpályaprogramhoz szükséges források rendelkezésre álljanak, és a szükséges béremelés, bérrendezés megvalósuljon.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Kettőperces felszólalásra Kolber István független képviselőnek sajnos nem tudok szót adni. Ön 45 másodperccel túllépte a valamennyi független képviselő számára rendelkezésre álló időt. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Igazán rugalmas voltam, amikor biztosítottam önnek ezt a lehetőséget. Amennyiben valamelyik frakció ad önöknek lehetőséget, átad az időkeretéből, akkor van lehetőség megszólalni. Balczó Zoltán alelnök úr következik. Parancsoljon, alelnök úr!

BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Az előző hozzászólásom végén arra utaltam, hogy oktatásba befektetni nem akkor szükséges és kell, amikor prosperál a gazdaság, és példának hoztam Finnország és Szingapúr esetét, de tudok magyar példát is mondani. Trianon után mindaz, ami a klebelsbergi iskolateremtéshez tartozik, az tíz év alatt körülbelül ötezer iskola. Ezt csak azért mondom el, mert november 13-a van, és 1875. november 13-án született Klebelsberg Kuno. Egyébként ma egy mamutintézmény fogja a nevét viselni.

Amikor az ötezer iskola teremtésére azt mondják, hogy azok milyen kicsi iskolák voltak, egy-két tanterem, igen, az én anyai nagyapám és testvére is Kiskőrös, Feketehalmon úgy működtettek iskolát, hogy volt egy pedagóguslakás, ahol volt két tanterem, és bizony olyan szintű nevelést tudtak adni, amint Rogán képviselő úr is elmondja, hogy egy négyes összevont osztályban tudott úgy elindulni, hogy ilyen szakmai szintre jutott el.

Akkor csak azt kérdezem, ha önök valóban azt mondják, hogy ez az iskola képes volt ezt megteremteni, és kárhoztatják az előző kormányzatot, hogy az ő működésük során ezt be kellett szüntetni, és Klebelsberg nevét és munkásságát, példáját tekintik fontosnak, akkor azt kérdezem, hogy miért nem nyitnak újra ilyen iskolát. Miért nem teszik meg, hogy arra, ahova a képviselő úr járt, azt mondják, kérem szépen, ha ez ilyen kártétel volt, akkor mi helyreállítjuk?

Úgyhogy javaslom, hogy tovább az igazi klebelsbergi úton. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Osztolykán Ágnes képviselő asszony következik. Parancsoljon!

OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Rogán Antal felszólalására szeretnék reagálni nagyon röviden. Azt gondolom, ez a baj, képviselő úr; az a baj, hogy ön nem azokra az érvekre és azokra a dolgokra reagál, amit mi a köznevelés egész rendszerének átalakításával kapcsolatosan felvetettünk. Ön egy szegmensre reagált, amivel nem csinált semmi mást, csak ujjal mutogatott a szocialistákra.

Mondja meg nekem azt, hogy ebben a kormányban 2010 óta nem csökkent-e az oktatásra fordított pénz. 2010-ben 5,8 százalékról beszélünk, 2011-ben ez már 5,46, a 2012. évi előirányzatban 5,08, a 2013. évi előirányzatban pedig 5,06. Önök nem kivonnak az oktatásból, hanem befektetnek?

Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Révész Máriusz képviselő úr következik. Parancsoljon!

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): (Hangosítás nélkül:) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót...

ELNÖK: Egy pillanat, képviselő úr. Révész Máriusz!

(12.20)

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert az ellenzéki felszólalások jelentős részéből úgy tűnik, mintha ez a magyar közoktatási rendszer nagyszerűen működne. Tegnap este, a vitára készülve, kezembe vettem a Zöld könyvet, amit Hiller képviselő úrék, akkor még államtitkár úrék adtak ki, és ebből az anyagból, amit az előző kormány idején készítettek, azért elég súlyos dolgok derülnek ki. Világosan és feketén fehéren kiderül az anyagból, a könyvből, hogy a magyar oktatási rendszer Európában az egyik legszelektívebb oktatási rendszer, a leginkább konzerválja egyébként az esélyegyenlőtlenségeket. Lépjünk eggyel hátrébb, tisztelt képviselőtársaim! Önök szerint, ha Magyarországon egy olyan rendszer működik, amely szelektív, konzerválja az esélyegyenlőtlenségeket, akkor kell változtatni, vagy nem kell változtatni?

Tisztelt Képviselőtársaim! Teljesen egyértelmű, hogy a fenntartás helyzetéből következik nagyon nagy mértékben az, hogy ezek az esélyegyenlőtlenségek az intézményrendszeren belül kialakultak. Pokorni képviselő úr részletesen elmondta, ma az a helyzet, hogy a szegény településeken, ahol jobb oktatásra lenne szükség, pontosan az önkormányzatok rossz teherbíró képessége miatt rosszabb minőségű oktatást tudnak biztosítani ezeknek a gyerekeknek. Akarunk ezen változtatni vagy nem? Önök tíz körömmel ragaszkodnak ebben a pillanatban egy olyan oktatási rendszerhez, amelyről minden nemzetközi felmérés azt mutatja, hogy akár az OECD-körben, akár pedig egyébként az európai uniós országok között ez az oktatási rendszer nem működik jól.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Káli Sándor képviselő úr következik. Parancsoljon!

KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon érdekes egyébként, hogy most Európához elkezdtük megint viszonyítani magunkat. Én úgy tudtam, Európával szemben szabadságharcot folytatunk, de ez egy másik történet. (Zaj a kormánypártok soraiban.) Ami viszont érdekes lehet önöknek is, hogy ha metszettek már bármit, akkor tudják, egy év múlva látszik az eredménye. Itt most úgy tűnik, baltával tetszenek vágni, és hogy ennek mi az eredménye, ezt nagyon sokára fogjuk megtudni.

Itt az a gondom, hogy most feltételezünk valamit, feltételezzük, hogy nagyon jó lesz, ahogyan önök mondják, mi pedig azt mondjuk, legalább jó lett volna kicsiben valahol megnézni, egy kisebb projektnél, hogy ez működik-e. Egy konkrét példát mondanák, amire felhívnám az államtitkár asszony figyelmét. Én úgy tanultam még annak idején szervezéselméletben, hogy egyszerűen csak vezetőként, ha az embernek hatásköre van, akkor ahhoz felelősségkört is szoktak rendelni. Most ez hogyan van az igazgatóknál ebben a pillanatban? Tehát én itt most tankerületekről hallok, a tankerületek felelősségéről. Mondjuk - és inkább kérdezem -, az igazgató nem állítja össze majd azt a tantestületet, amelyikkel ő majd dolgozni fog? Ezt majd valaki más teszi? Mik lesznek az elvárások?

De ön mondott egy kifejezést, és többször is használta ezt a számonkérhetőséget. El kell mondanom, ennek ma azért baljós hangja van a magyar pedagóguskörökben, mert ön ugyan lehet, hogy nyugodt, hogy az emberek ma nem reagálnak hevesen, de én, aki sok ilyen embert ismerek, elmondom, hogy félnek, a közalkalmazottak félnek, a munkahelyüket féltik, és azt kell mondanom, önöktől jogosan félthetik.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Michl József képviselő úr következik. Parancsoljon!

MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy Balczó Zoltán képviselő úr kiment a teremből, neki szerettem volna jelezni, hogy talán emlékszik még a köznevelési törvénynek arra a passzusára, amelybe azt foglaltuk bele, hogy nyolc szülő kérésére bármelyik településen iskolát kell indítani, tehát a kérése már ki van pipálva, kérem, tolmácsolják neki.

Hiller képviselő úr felszólalásában volt egy kedves rész, ahol a kampányról tett említést. Arra vonatkozóan szeretném megjegyezni: az én választókerületemben már 2006-ban volt olyan polgármestertársam, méghozzá meg is nevezem őt jó szívvel, mert tényleg őszintén tette ezt a javaslatot Mocsán Áy József polgármester úr, aki azt kezdeményezte már akkor, hogy ők nagyon boldogan tartják fönn az iskolájukat, fűtenek, meszelnek, de a pedagógusok bérét fizesse teljességgel az állam. Kérem szépen, most ez valósult meg, azzal a többlettel, hogy fűtenie sem kell a mocsai polgármesternek, mert az állam ezt is átvállalja, de amennyiben tudja és szeretné, abban az esetben ő is megteheti ezt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Osztolykán Ágnes képviselő asszony következik. Parancsoljon! Ha nem beszélgetne, akkor megértette volna, hogy ön kapott szót.

OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Elnézést kérek, elnök úr, elnézést kérek. Révész Máriusz képviselő úrra szeretnék reagálni. De, azt gondolom, igaza van, változtatni kell. Én magam is elmondtam, hogy ez a rendszer rettenetesen szelektív, változtatni kell. Nagyon fontos változásokat kell a közoktatásban létrehozni. 2010-ban, amikor én beültem ide, ebbe a székbe, akkor azt hallottam Hoffmann Rózsa államtitkár asszonytól, hogy változásokat fog létrehozni. Azt gondoltuk, hogy XXI. századi, egy nem egyenkaptafára, nem a rendre, nem a szigorra, nem a konzervatív elvekre épülő oktatási rendszert kíván kiépíteni ebben az országban, hanem valóban az esélyegyenlőségre, a jövőre való fókuszálásra, a tanulni, gondolkodni tudó fiatal emberek kiművelésére vesz a kormány felelősséget, és épít egy ilyen rendszert. Ehelyett azt látjuk, hogy forráskivonás van, felelőtlen, kapkodó irányítás van. Rogán képviselő úr csak azt felejtette el elmondani, hogy 33 nap alatt egy ekkora rendszert nem lehet átalakítani.

Azt gondolom, ami a legrosszabb, és ami a legnagyobb bűn a magyar közoktatás rendszere ellen, az, hogy sajnos azt lehet látni, hogy a Fidesz-KDNP kormány egy nagyon komoly politikai kontroll alá helyezte a közoktatás rendszerét Magyarországon.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Révész Máriusz képviselő úr, parancsoljon!

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Annak mindenképpen örülök, hogy legalább a helyzetértékelésben némiképpen egyetértünk. Tehát addig eljutottunk, és ez már nem kis dolog, hogy a magyar oktatási rendszer nem maradhat így, és még egyszer mondom, ezt rendkívül sok nemzetközi vizsgálat is igazolja.

Elkerülhetetlen, és egyébként azt kell mondanom, a választások előtt a szocialistáknak is készültek erre vonatkozó anyagai, elkerülhetetlen módon az állami szerepvállalást mindenképpen növelni kell. Nem volt még egyébként olyan ország Európában, vagy nagyon kevés olyan ország van, ahol ilyen mértékben vonult volna ki az állam a közoktatásból. Azt kell mondanom, ahhoz, hogy egy tisztességes oktatási rendszer működjön egy országban, az nem önkormányzati feladat, de, ha önkormányzati feladat, akkor emiatt történik az, hogy egy Borsod megyei faluban, a II. kerületben, Nyíregyházán és Sopronban teljesen különböző színvonalú oktatásban részesülnek a gyerekek.

Az állami szerepvállalásnak - kérdezem a képviselő asszonyt, úgy látom, bólogat, ebben is egyetértünk - jelentősen bővülnie kell és növekednie kell. Azt kell mondanom, ha az önkormányzati rendszereket megnézzük, akkor - csak így röviden, a rendelkezésre álló időben - többféle önkormányzati rendszer van. Van, ahol minden faluban van egy-egy önkormányzat, kicsike önkormányzatok vannak, nagyon sok belőlük, de az a helyzet, hogy ezekben az európai országokban az önkormányzatoknak nincs olyan széles hatáskörük. Ahol az önkormányzatok oktatási intézményfenntartó önkormányzatokként működnek - Svédországban, a skandináv országokban -, ott 100-200 önkormányzatnál nincs több. Az a helyzet, az a rendszer, képviselő asszony, képviselő urak, ami ma Magyarországon van, gyakorlatilag generálja ezeket az egyenlőtlenségeket, és amikor mi hozzá akarunk szólni - önök is mindig bírálják az egyenlőtlenségeket -, akkor mindig vitatkoznak velünk, hogy igen, igen, de azért mennyivel jobb lenne, ha fenntartanánk a régi rendszert.

Tisztelt Képviselő Asszony! Ha ön az esélyegyenlőtlenségek ellen küzd, akkor látnia kell, hogy ez a rendszer (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), amilyen irányban most próbálunk elmozdulni, pontosan az esélyegyenlőtlenségek csökkentésének irányába hat. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Dúró Dóra képviselő asszony következik.

Parancsoljon!

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Én is Révész képviselő úrnak szeretnék néhány szempontot a figyelmébe ajánlani. Azért ha az oktatási rendszerben az esélyegyenlőtlenségek felszámolása vagy csökkentése egy kiemelt cél, akkor ne csak a fenntartóváltás esetében tekintsék ezt annak, hanem minden egyéb olyan intézkedésben, amit az oktatásban hoznak, tartsák ezt szem előtt. Úgy gondoljuk, hogy a tankötelezettségi korhatár csökkentése nem ebbe az irányba hat, és a Híd-programok sem fognak hatékony megoldást adni. Tehát a változtatásokban, abban, hogy változtatni szükséges, egyáltalán nem vitatkozunk, hiszen öt olyan megye van, ahol 40 százalék fölötti a hátrányos helyzetű vagy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya, ami egy egészen elképesztő szám, és ez is mutatja, hogy óriási változtatásokra van szükség. A Jobbik javaslata, az egyik ilyen javaslata lenne például a bentlakásos iskolák létesítése, amellyel, tudom, ön is szimpatizál, de a kormányzat részéről eddig elutasítással találkoztunk ebben az ügyben.

Az államosítás kapcsán azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy a helyi közösségeknek adunk-e beleszólási lehetőséget abba, hogy a saját életüket, a saját iskolájukat irányíthassák, szervezhessék, és ez nem csak finanszírozási kérdés. Arról beszélünk a legtöbbet természetesen, de a helyi közösség szerepe az, amit, úgy gondoljuk, teljesen nivellálnak ezzel az állami fenntartásba vétellel.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

(12.30)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mágori Józsefné képviselő asszony következik, parancsoljon!

MÁGORI JÓZSEFNÉ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! És tisztelt szakszervezeti vezetők, akiket én nyugodtan nevezhetek kollégáknak, mert 16 évig én is pedagógus munkakörben dolgoztam.

Az önkormányzati fenntartásról szeretnék néhány szót elmondani önöknek. Normálisnak tartják-e önök azt, hogy laikus polgármesterek, laikus oktatási bizottsági elnökök és laikus önkormányzatok szabtak irányt Magyarországon az oktatásnak? (Tukacs István felnevet.) Ezen nem nevetni kéne, uram, hanem komolyan elgondolkodni! (Tukacs István: Sikerült a fél országot lehülyézni! - Az elnök csenget.)

ELNÖK: Képviselő úr, van lehetőség hozzászólni, amennyiben megnyomja a gombot; ha pedig nem, akkor nekem is van lehetőségem és eszközöm.

Beszámítjuk az idejét, folytathatja, képviselő asszony.

MÁGORI JÓZSEFNÉ (Fidesz): Elnézést, én senkit nem hülyéztem le, hanem a valós helyzetről beszélek. Előfordult az én választókörzetemben az, hogy az oktatási bizottság elnöke egy állatorvos volt, egy nagyon jóravaló állatorvos ember, akinek viszont sajnos az oktatáshoz semmi köze nem volt, és tudása sem. Tehát éppen itt az idő, hogy legyen a magyar oktatásban egy olyan szakmai irányítás, ahol minden ember, aki ebben a Klebelsberg-rendszerben részt vesz, a szakma magas fokán álljon (Osztolykán Ágnes: A Klebelsberg-rendszer az egy ember! Hát kikkel vitatkozunk mi?), és akkor azonnal hiteles lesz, mert most, ami folyik, az hiteltelen.

16 község van az én választókerületemben, abból 10-nek van iskolája, és egyetlen faluban van pedagógus a testületben, az éppen az igazgató. Tehát ha egy ilyen laikus világra bíztuk az egész magyar oktatást, akkor ne csodálkozzunk azon, ahol állunk. Felháborító volt, és itt volt az idő, hogy végre egyenlő mércével mérő, egyenlő finanszírozást kapó, egyenlő ellenőrzést kapó, és ugyanolyan tantervvel és tanmenettel rendelkező emberek tanítsanak Magyarországon, hogy az iskolák átjárhatók legyenek, és a teljesítmény egyenlően legyen mérve. Amikor ide eljutunk, akkor majd boldogan tudunk építeni gyermekeink jövőjére, mert látjuk, hogy lesz az életük mögött tudás és teljesítmény, most pedig egy nagyon szétszórt (Az elnök csenget.), nagyon széles skálán - elnézést, egy fél mondatot mondok -, nagyon szétszórt tudású, nagyon széles skálán mozgó, tudatlan tömegeket nevelünk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ferenczi Gábor képviselő úr következik, parancsoljon!

FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Próbáltam megfejteni a Mágori Józsefné képviselőtársam által elmondottakat, és annyiban hadd egészítsem ki, hogy nagyon sok településen, amelyre ön is hivatkozik, pont azért nem tudunk előrelépni az oktatásügy területén sem, mert nagyon sok helyen - és tisztelet a kivételnek - fideszes és MSZP-s iskolaigazgatók pártpolitikai alapon irányítják az iskolákat. Majd ha ez a szemlélet változik, és pusztán a szakmai érvek döntenek egy intézményvezető kinevezésénél, akkor számíthatunk arra, hogy előremozdulás tapasztalható majd ezen a területen is.

A Klebelsberg Kuno iskolafenntartó központra hivatkozott, amely lényegében még fel sem állt, tehát tulajdonképpen csak egy főigazgatóról beszélhetünk, teljesen kidolgozatlan, semmilyen koncepció nincs arra vonatkozólag, hogy ez hogyan fog működni. Pontosan ez az alapvető probléma az átadás-átvétellel kapcsolatban, hogy 30 munkanap áll rendelkezésére ezeknek az intézményeknek arra, hogy ezt a folyamatot keresztülvigyék; már nincs is igazából 30 munkanap, ez olyan rövid idő, és ezt sérelmezik a szakszervezetek is alapvetően. Tehát ezért nem tudják az iskolák, hogy mire számíthatnak, és ezért utasítjuk el az éppen folyamatban lévő átadás-átvétellel kapcsolatos előterjesztést is.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Michl József képviselő úr következik, parancsoljon!

MICHL JÓZSEF (KDNP): Két dologra szeretnék reagálni - köszönöm a szót, elnök úr -, az egyik, hogy Dúró Dóra az államosítást hozta megint szóba, mármint ezzel a kifejezéssel élt. Hadd kérjem képviselőtársaimat, de nyugodt szívvel használják, hogyha mégis ezt gondolják helyesnek, de képzavart tetszenek okozni, mert 1948-ban volt államosítás, amikor a magántulajdont az állam elvette elsősorban az egyháztól meg sok-sok magánszemélytől. Most, akkor, amikor az iskolák ügyének átszervezése folyik, akkor nem államosításról beszélünk, merthogy az önkormányzatok az állam részei (Káli Sándor: Ezt meg honnan veszed? Ne mondd már!), egy kicsit nehéz lenne ezt államosításnak nevezni, hanem az történik, hogy az állam azt a feladatot, amely alapvetően az ő feladata, saját maga kívánja ellátni a jövőben.

A másik, Ferenczi Gábor képviselő úr felvetésére is reagálva, azt gondolom, hogy akkor, amikor az oktatás átalakításáról beszélünk, akkor nagyon nehéz ezt a kérdést úgy kezelnünk, hogy azokról a részleteiről is egyenként ne tárgyaljunk, amelyek a teljes egészet jelentik, vagyis hogy az a felálló Klebelsberg Intézet, amely most létrejött, természetesen rögtön az első napokban nem lesz látványos mindenki számára. Viszont, nagyon jól tudja a képviselő úr is, hogy pénteken már megtörtént ezeknek a tankerületi vezetőknek az értekezletre való meghívása, ez az értekezlet megtörtént, a feladataikat megkapták, a jogszabályok rendelkezésre állnak, el tudták kezdeni a munkájukat, nyugodt szívvel tudom erről tájékoztatni önt.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hegedűs Lorántné képviselő asszony következik, parancsoljon!

HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mágori Józsefné képviselőtársamnak szeretnék én is válaszolni, illetve egy gondolatot szeretnék megosztani vele. Értem én, hogy az önkormányzati települési vezetők laikus testvérek az ön számára, és lehet, hogy csak állatorvosi diplomájuk van, tehát nem valószínű, hogy túl sok ideig részt vettek a közoktatásban ezek szerint, de azt értse meg, kedves képviselőtársam, hogy ezek az oktatási intézmények, adott esetben egy kis település életében, a laikus közösség számára jelentettek teret. S félő, hogy ha meg is marad az iskola egy-egy kistelepülésen - amit mi vitatunk, mert attól tartunk, hogy a rendszerben lévő pénzhiány azt fogja eredményezni, hogy nagyon sok iskola be fog zárni -, tehát ha meg is maradna, akkor is a kistelepülések vagyonkezelésbe adják az államnak. Tehát valóban, az államosítás szó túlterjeszkedik a valóságon, de gyakorlati értelemben semmi közük nem lesz ahhoz az épülethez, amelyben az oktató-nevelő munka zajlik, a kistelepülési önkormányzatoknak, és nagyon sok funkció ki fog szorulni ezekből az épületekből, ami eddig természetesen és nyilvánvalóan a közösség életét gazdagította. Ez vajon egy laikus felvetés volt-e, kedves képviselőtársam?

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mágori Józsefné képviselő asszony következik, parancsoljon!

MÁGORI JÓZSEFNÉ (Fidesz): Köszönöm a szót, és nagyon rövid leszek, az előttem szóló képviselő asszonynak szeretném mondani. Egy intézmény egy kis faluban, az a közösség része, sőt a közösség mozgatóereje az ott dolgozó pedagógusokkal az élen, ez így teljesen normális. Nem arról volt szó, hogy a közösségből kiragadják az iskolát, hanem arról volt szó, hogy adnak egy olyan egyetemleges irányítást az oktatásban, a tananyagban, az ellenőrzésben, a szakmában, ami nem kárára lesz ennek a közösségnek, hanem a hasznára. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ipkovich György képviselő úr következik, parancsoljon!

DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mágori képviselő asszonynak válaszolnék. Nem bonyolódom én most bele az önkormányzati szakemberek védelmébe, hogy értenek-e az oktatáshoz vagy nem, a felelősségérzetük viszont teljesen más, mint egy Budapesten székelő, minisztériumi vagy akármilyen alapítványi ügyintézőnek, ott a helyszínen kérik tőlük számon az oktatás minőségét, milyenségét, hisz a gyerekek, akik az adott településen élnek, nem mindegy, hogy milyen tudással felvértezve mennek az életbe. Kár, hogy Rogán képviselőtársam elment, elmondanám neki, hogy bár igazak bizonyos számsorok az állami finanszírozás tekintetében, de hogy mégis működött a rendszer, az attól volt, hogy az önkormányzatok erejükön felül támogatták az oktatás ügyét.

Szombathely városa például 50-60 százalékot hozzárakott a szükséges összeghez az állami finanszírozáson felül.

(12.40)

Ezt a forrást most önök kiveszik a rendszerből, és a fenntartóváltás önmagában forráskivonást jelent az oktatásból, tetszik tudni, és ez az a probléma, amit önök nem tudnak megoldani, hogy honnan pótolják azt a 40-50 százalékot, amit eddig az önkormányzatok hozzátettek az oktatási rendszerhez.

Államtitkár asszony azt mondta, hogy egyelőre nagy problémák nincsenek. De lesznek, attól tartok, mert ahogyan átvetették önök a kormánnyal például a közművelődési rendszert a megyei önkormányzatoktól, már előfordult áprilisban Vas megyében, hogy valamennyi köznevelési intézményről, illetve közgyűjteményi intézményről leszerelték a gázórát, mert az állami fenntartás nem tudta kifizetni például a gázszámlákat.

Én nagyon félek attól, hogy ez a probléma jelentkezni fog az önök oktatási rendszerében, és bizony súlyos problémákat fog okozni, hogyha az alapokat nem gondolják át önök még egyszer.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hegedűs Lorántné képviselő asszony következik.

Parancsoljon!

HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm. Én egy további kérdést szeretnék megfogalmazni képviselőtársamnak. Vagyonkezelés. Ezt a kifejezést érti-e? És kérem, magyarázza meg számunkra, hogyha érti, hogy akkor mi köze lesz egy adott kistelepülési közösségnek a saját épületéhez, a saját maga pénzéből, adójából fölépített iskola épületéhez ezentúl. Kérem, hogy apróra, részletesen lebontva magyarázza el nekünk!

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Rendes felszólalásra az MSZP képviselőcsoportjából Pál Tibor képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr!

PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Úgy vélem, hogy egyetértés teremthető a teremben, és talán azt mondhatom, hogy azon kívül is, hogy Magyarország jövője múlik az oktatáson, hiszen a fiatalok, a magyar ifjúság jelenti azt a lehetőséget, az ifjúság jelenti azt az erőforrást, amely nemcsak a válságból való kilábalásban, de majdan a fejlődés fenntartásában is nélkülözhetetlen.

Egy bölcs társadalomban a generációk együttélésére törekednek. Egy bölcs társadalomban a rászorulókat segítik, az idősekre vigyáznak, a nőket tisztelik, a fiatalokat pedig tanítják. Egy bölcs társadalomban az ifjúságot nem problémaként kezelik, hanem - ahogy mondtam - erőforrásként és lehetőségként, és ezt az erőforrást kell kihasználni. Ennek az eszköze az iskola, az oktatás, és ennek a szervezeti háttere, ahogy már bizonyított az elmúlt húsz évben, még akkor is, ha komoly vitákat váltott ki, azt gondolom, hogy az önkormányzati rendszer.

A rendszerváltás idején történt egy közmegegyezés, és az azt követő két évtized közös munkája alapján létrejöttek és talán minden más demokratikus intézményt felülmúlva működtek a helyi önkormányzatok. A lakossághoz közel állva működtették szolgáltatásaikat, ezek között ellátva a közoktatást, és ehhez igen komolyan kapcsolódva a gyermekvédelmet is biztosították. Tehát érvényesült az önkormányzatiság. Érvényesült az önkormányzatiság eszméje, ami egyfajta gondolkodás, egyfajta magatartás. Egyfajta értékrendet jelent az önkormányzatiság, és nem feltétlenül az intézményeket és mindig a pénzt, amiről önök beszélnek, és amiről az előző vita szólt. Egy gondolkodás, egy magatartás, ami arról szól, hogy helyi ügyeinkben magunk döntünk, hogy helyben döntünk, hogy ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor képviselőket választunk, mi magunk választunk, akiket számon kérhetünk a döntéseinkről, és azt mondjuk nekik, hogy a gyermekeink oktatását és a tanítását mi helyi ügyként kezeljük.

Tapasztalataim alapján azt állítom, hogy a lakosság szereti az önkormányzati iskolákat. De valójában mi is az, hogy iskola? Minimum négy dolgot jelent: jelent épületet, jelent jogviszonyt, jelent egy közösséget és jelent egy szellemiséget. Mivel a vita időkeretek között van, ezért ezt a négy dolgot nem bontanám ki, csak a közösséget és a szellemiséget szeretném kibontani.

A közösség arról szól, hogy a szülő kapcsolatba kerül az iskolával, a szülők egymással kapcsolatban vannak, az iskola a helyi önkormányzattal van kapcsolatban, és természetesen a diák az iskolával kapcsolatba kerül, egymást ismerik. A szellemiség pedig az a típusú érték, amiről itt már volt szó, hogy marad bennünk az oktatásnál egy emlék, hogy milyen volt a Lili néni, aki a József Attila verseit tanította, vagy milyen volt a Kati nénivel kirándulni, aki a természet csínját-bínját mutatta meg nekünk. Az oktatás erről is szól, ezekről az értékekről.

Tehát fontos és természetes, hogy olyan iskolába járhat a gyermek vagy járjon a gyermek, amelynek életébe szülőként szervesen lehet kapcsolni, amelynek a működését közvetlenül vagy helyi képviselőn keresztül befolyásolni lehet, és amely a közösség céljait szolgálja. Azt kell hogy mondjam önöknek, hogy ez az önkormányzatiság lényege. Ebben a vitában eddig talán ez egy kicsit háttérbe szorult.

Természetes, hogy az önkormányzatom mindig jó gazdája az iskolámnak, mert állampolgárként, sőt szavazóként közel vagyok azokhoz, akiknek felelőssége az épület tisztességes működtetése, fenntartása, az oktató- és nevelőmunka színvonalának az elvárásaim szerinti biztosítása, és az igazgató és a pedagógus attól az önkormányzattól kapja a fizetését, azzal van jogviszonyban, amelyiket én választottam meg, amelyiket én kérhetek számon.

Tehát az iskola, azokon az értékeken túl, amiket mondtam, arról is szól, hogy közel van hozzám, hogy helyi igényekre gyorsan tud reagálni, és színes megoldásokat hordoz magában, nagyon színes megoldásokat mutat fel.

Azt kell hogy mondjam, hogy ez a három érték is - az, hogy közel van, hogy helyi igényekre gyorsan tud reagálni, hogy színes megoldásokat mutat fel - ma veszendőben van.

Az önkormányzatok, az oktatási intézmények tanulmányi programjaik tekintetében meg tudtak felelni a helyi gazdaság, a szülők igényeinek, egyaránt rugalmasan tudtak alkalmazkodni az elvárásokhoz és a változásokhoz. Ez is egy nagyon fontos dolog, hiszen nagyon gyorsan tudtak reagálni, mert nem egy mamutszervezetről van szó. Azt is gyorsan tudták lereagálni, hogy újabb és újabb generációk, amelyek bejöttek az iskolarendszerbe, újabb és újabb kihívásokat jelentettek, és arra jó választ adjon, hogy hogyan kell ezeket a kihívásokat kezelni, hogyan kell megfelelő pedagógiai programot csinálni.

Az önkormányzat különböző szolgáltatások egységes helyi rendszerén keresztül a születéstől kezdve egész életen át nyomon tudott követni egy-egy embert, egy családot vagy éppen egy gyermeket. Az anyakönyvezéstől a bölcsődén, az óvodán át, a közoktatás, a lakáshoz jutás segítése, a szociális ellátás, a gyermek- és idősgondozás egységes rendszerében tette lehetővé a folyamatos odafigyelést és adott esetben a beavatkozást. Az államnak a helyhatóságokon keresztül történő ilyen magatartása egyfajta védelmet és biztonságot jelentett az egyénnek, a gyermeknek és a családnak is. Most ez is veszendőben van, ez a védelem és ez a biztonság.

Akkor csináljunk egy leltárt a hozzászólásom végén, hogy mi az, ami elvész, milyen értékek vesznek el. A közelség, a közvetlenség, a közösség, a gyors reagálás, a helyi specialitásokhoz való alkalmazkodás, a színesség, elvész a jógazda-szerep is, az önkormányzati védelem és a biztonság, és elvész a számonkérhetőség a közoktatás területén. Azt gondolom, hogy ezek mind olyan értékek, amelyeket nagyon nehéz lesz pótolni a 2014-es választás után, amikor vélhetően az önkormányzatok nagyobb befolyást fognak kapni a helyi közoktatások fenntartásában és működtetésében. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra Kucsák László képviselő úr következik. Megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr!

KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégeink! Az imént hallott felszólalásra való tekintettel is mondanám el azt, amit jóllehet nem elsősorban Pál Tibor képviselő úrnak szánnék, hanem az előtte megszólaló képviselőtársaimnak. Ugyanis arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy annak idején a köznevelési törvény vitája lezajlott bizottsági szinten, itt a parlamentben is, ismeretesek azok a különféle álláspontok, amelyek ezzel kapcsolatban megfogalmazódtak ellenzéki oldalon, megfogalmazódtak a kormánypárti oldalon is.

Jelen helyzetben nyilván egy politikai vitanapon természetesen nem száműzhetőek sajnos a primer politikai szempontok. Ugyanakkor szerintem fontosabb lenne az, hogy ha a helyzet leírásában, a helyzet értékelésében megvannak azok a bizonyos találkozási pontok, amiről a vezérszónok úr is beszélt már, illetve egyetértünk bizonyos célok megvalósításában, akkor próbáljuk meg azt a szempontot magunk elé emelni, hogy ahogy, mondjuk, egy kirándulás alkalmával egy kilátóhoz megannyi út vezethet fel, és szerintem a célok tekintetében talán a kilátóhoz akarunk feljutni mindannyian, akkor azt nézzük meg, hogy jelen helyzetben, ebben a jogszabályi környezetben mik azok a teendőink, amelyeket alapul kell vennünk, figyelembe kell vennünk, és ezek megvalósítását meg kell oldanunk.

Engedjék meg, hogy néhányra utaljak, jóllehet, az átadás-átvétellel összefüggő törvénytervezetnél ezek szóba kerültek és a bizottsági ülésen is.

A különféle felek közötti megállapodás kérdése rendkívül fontos. Tudjuk nagyon jól, valóban egy összetett rendszer jön létre január 1-jével, ahol ennek egyértelmű kezelése mindenképpen rendkívül fontos. Fontos a projektek továbbvihetősége, a többcélú intézmények helyzete, ezek egybentarthatóságának garantálása, az óraadó pedagógusok további foglalkoztatásának kérdésköre, és így tovább. (Az elnök csenget.)

Azt szeretném indítványozni, hogy próbáljunk meg ezekre a tartalmi kérdésekre fókuszálni a továbbiakban.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

(12.50)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Révész Máriusz képviselő úr következik. Parancsoljon!

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Ahhoz, hogy a vita elinduljon, és legalább az alap, ahonnan indulunk, szilárd legyen, szeretnék felolvasni két mondatot a Zöld könyvből, amit Hillerék idején adtak ki: "A magyar közoktatási rendszer jelenlegi állapotában ahelyett, hogy mérsékelné a társadalmi induló helyzetből adódó esélykülönbségeket, jelentősen felerősíti azt. Ezekben több tényező játszik különösen szerepet. Az egyik a közoktatási rendszer valamennyi szintjének végletes polarizáltsága, a pedagógiai színvonal, az alap- és kiegészítő szolgáltatások mennyiségének, minőségének, a tantestületek összetételének, a tárgyi feltételeknek a szélsőséges különbségei." Ez nem tőlünk való idézet, és, tisztelt képviselőtársaim, ebben a mondatban egyetértünk, azt hiszem, hogy ezt nem vitathatja sem Hegedűs Lorántné, sem Pál Tibor.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy csinálunk, mintha valami ideális lenne az oktatási helyzet Magyarországon! A helyzet azonban nem ez. Nagyságrendileg annyit költünk, mint az EU átlaga, az eredmény mégis katasztrofális. Az a helyzet, képviselőtársaim, hogy szakképző intézménybe az ország lakosságának körülbelül 20-25 százalék közötti része jár, és ha megnézzük, hogy ezek a nemzetközi felmérésekben hogyan teljesítenek, azt látjuk, hogy a 80 százalékuk szövegértésből és matematikából vagy elégtelen, vagy elégséges szintet ér el.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azon vitatkozhatunk, hogy kell-e vagy jó-e az átalakítás, nem léptünk-e túl nagyot - nekem is vannak kisebb-nagyobb aggályaim -, azt se vitatom, hogy későn jön be ez a törvény, de abban, képviselőtársaim, hogy ehhez az oktatási rendszerhez hozzá kell nyúlni, azon ne vitatkozzunk, és nagyon kérem, kerüljük azokat a hozzászólásokat, hogy idealizáljuk a mostani helyzetet, mondván, hogy helyi szinten mindent tudtak, helyi szinten csodálatosan működött. Ez nagyjából így van, csak a gyerekek nem tudtak elhelyezkedni utána. Az Európai Unióban az érettségit nem adó szakképző intézményekben végzett gyerekek elhelyezkedési mutatói Magyarországon a legrosszabbak.

Úgyhogy ebből a helyzetből kell kiindulni, és legalább azt ne vitassák, hogy valamit, nagyon jelentőset változtatni kell a mostani helyzeten, mert ez így nem működhet tovább. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Rendes felszólalásra következik a Fidesz-képviselőcsoportból Hoppál Péter. Parancsoljon, képviselő úr!

DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy elöljáróban leszögezzem, a köznevelés helyzetéről vitanapot tartani itt a parlamentben megítélésem szerint hasznos és jó kezdeményezés. Még akkor is, ha viccesen azt szoktuk mondani, hogy az oktatás és a közoktatás kérdésköre olyan, mint a foci ügye: no, ehhez aztán mindenki ért, s mindenki szívesen hozzászól és beleszól ebbe a kérdéskörbe. Hasznos és jó az is, hogy a szakszervezetek vezetői kezdeményezték ezt a vitanapot; azt viszont már, hogy a szakszervezeti vezetők az egyébként nagyra becsült szocialista szakértőkkel közös páholyban ülnek, hát, ezt már nem igazán tudom megítélni, hogy hasznos-e és jó-e. (Taps a Fidesz soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintsük át, hogy a mai kormány előtti két évtized milyen helyzetet is hagyott örökül a jelenlegi kormányzat számára. Mindannyian tudjuk, hogy az ezt megelőző közoktatási törvény 1993-as datálású. Gondoljuk csak végig, hogy 1993 óta, 18 év alatt az akkor született gyermekek végigsuhantak a közoktatás teljes rendszerén, és ma már felnőttként ki is kerültek abból. Mennyi hatás érte azóta ezt a rendszert, mennyi társadalmi átalakuláson mentünk át? Szükséges-e, hogy ezt a rendszert átalakítsuk? Azt gondolom, nincs ma itt az ülésteremben olyan - s ismerem ebben a témában Hiller István miniszter úr megnyilvánulásait is -, aki azt mondaná, hogy nem kell hozzányúlni a rendszerhez. Nyilvánvaló - a szakma is ezt várta az új kormánytól -, hogy 18 év után itt az idő, hogy hozzá kell nyúlni ahhoz a törvényhez, amit, tisztelt képviselőtársaim, 18 év alatt több mint 150 alkalommal módosított a tisztelt Ház. A 150 alkalommal módosított törvény már nem tudta betölteni azt a szerepét, amiért 18 évvel korábban létrejött.

A kormány jelenlegi tevékenysége és az elmúlt két év munkája új irányokat és új alapokat kívánt lefektetni és szabni a közoktatás rendszerének. Az új irány és az új alapok hívószavai, üzenetei és értékei pedig az esélyegyenlőség, az átjárhatóság, a stabil finanszírozás és a minőség érdekeit tűzte zászlajára. Ezek a kérdések nyilvánvalóan - s ebben is egyetérthetünk - a jövőt szolgálják. A jövőt a gyermekeken, a ma az iskolarendszerben tanuló gyermekeken keresztül.

Engedjék meg, hogy vitába szálljak azzal a tételmondattal, amit Kolber képviselő úr, korábbi miniszter és Hiller István képviselő úr, korábbi miniszter hangsúlyozott és ki is emelt a hozzászólásában. Ez a mondat pedig tulajdonképpen a Magyar Bálint-i időszak tételmondataként került be a közoktatási törvénybe annak idején: ez "a gyermek mindenekfölött álló érdeke" című tételmondat. Nyilvánvaló, hogy e tekintetben oktatásfilozófiai vitában állunk egymással. Még akkor is, ha tiszteljük egymás álláspontját, azt kell mondanunk, hogy a törvénynek a gyermek mindenekfölött álló érdekére való hivatkozása egy homályos kitétel, ugyanis nem pontosan definiálható, hogy ki fölötti érdekét szabja meg. A másik gyermek fölötti érdekét? A pedagógus fölötti érdekét? A szülője fölötti érdekét? Ehelyett a gyermeket mint központi értéket, az új alaptörvény központi értéke nyomán kell definiálni a törvényben. Én azt gondolom, hogy ez az irány helyes és jó.

Kolber képviselő úr korábbi felszólalásában azt mondta, hogy "sikerült szétverni egy működő rendszert". Ezzel párhuzamban Hiller képviselő úr zűrzavart és káoszt vizionált a vezérszónoki felszólalásában. Én azt hiszem, képviselőtársaim, hogy bár az emberek rövid idejű emlékezete, átlagos emlékezete alacsony szintű, és hamar elfelejtjük a közelmúlt eseményeit és történéseit, de azért zűrzavar volt már ebben az országban közoktatás kérdéskörében. Zűrzavar volt Magyar Bálint idején, tisztelt képviselőtársaim, akkor, amikor a NAT 2003 elfogadása körül hatalmas nagy szakmai és társadalmi ellenállás és vita zajlott. Zűrzavar volt akkor is, amikor hétről hétre egy egész ország röhejeként tartva számon, érettségi botrányok tetőzték egymást. Ez a két zűrzavaros szituáció a két szocialista kormányzás időszakában zajlott.

Szintén a zűrzavart és a káoszt mutatta az, hogy a két szocialista kormányzás időszakában három alkalommal történt drasztikus normatívacsökkentés és forráskivonás a közoktatás rendszeréből. Nyilvánvaló, hogy ugyanezzel párhuzamosan a 2008. augusztus 31-ei céldátummal történt kényszerű iskolaátrendezések következménye volt - ahogy az már korábban elhangzott - az iskolabezárások tömege, azok az intézkedések, amelyek sajnos így vagy úgy, lehet, hogy nem előfeltételként, hanem következményként, de mégiscsak több ezer pedagógus-álláshely megszüntetésével jártak együtt. És valljuk be, hogy ugyanezzel egy időben a Rogán Antal képviselő úr által már felidézett kakaóbiztos számítógépek világát éltük, ami cseppet sem az oktatás minőségének, színvonalának vagy a gyermek mint érték középpontba állításának a szent ügyéről szólt. Legalább idézzük fel, hogy e káosz és zűrzavar nyomai és jelei a szocialista kormányzás időszakából maradtak meg emlékként!

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A mai vitanap záró konklúziójának kérdése majd nyilvánvalóan az lesz, hogy van-e alternatíva a mostani kormányzati törekvésekkel szemben. (Dr. Hiller István: Van.) A Magyar Szocialista Párt vezérszónoka azt mondja, hogy van. Igen, a szocialisták egy héttel ezelőtt közreadták a vitairatukat, a vitaanyagukat, ami immár fellelhető az interneten is. Engedjék meg, hogy ebből a lehetséges alternatívából az idő rövidsége miatt csak két-három dolgot emeljek ki. Azt állítja a szocialisták vitaanyaga, hogy "minden nemzetközi felmérés szerint azon országok közoktatása a legsikeresebb, ahol az oktatás az esélyegyenlőségen, a széles körű hozzáférésen és a fejlett pedagógiai módszereken alapszik". Tisztelt Képviselőtársaim! 2006-ban, négyévnyi szocialista kormányzás után az akkori PISA-felmérések azt mutatták, hogy a tanulók közötti képességkülönbség 70 százaléka az iskolák átlageredménye közötti különbségből fakad.

(13.00)

Tehát sajnos nemzetközi összehasonlításban Magyarország a legrosszabb helyen állt ebben a kérdéskörben négy év szocialista kormányzás után. (Dr. Hiller István közbeszólása.) Van mit tenni ebben a kérdéskörben, tehát fontos, hogy a mai kormány válasza megszülessen erre a problémára; hogy meghatározóvá váljék az állami feladatellátás szerepe, és ezért az esélyegyenlőség kiterjesztésre kerüljön.

Egy másik tételmondat az MSZP vitaanyagából: "A korai fejlesztés meghatározó. Az első hat év meghatározó az ember életében. Minél több gyermek járjon óvodába!" Tisztelt Képviselőtársaim! Egyet tudunk érteni az MSZP felvetésével.

Tudjuk jól azt is, gyermekpszichológiai tanulmányokat mindnyájan folytattunk, hogy kétéves korban van az az optimális időszak, amikor a kicsi gyermeknek a legtöbb idegsejt áll a rendelkezésére. Utána az idegkapcsolatok nemléte miatt ezek már csak csökkennek és amortizálódnak. Nyilvánvaló, hogy ha az óvodáztatás lehetősége és kötelezettsége hároméves korra megy le, akkor értelemszerűen következik ebből, hogy a legfejlettebb és -fejleszthetőbb korszakban a gyermekeket az óvodai-iskolai rendszerbe beemelve jót teszünk a jövő magyar társadalmával. Ezt a célt a szocialista kormányzások nem kívánták vagy nem tudták elérni. Ma ez itt áll előttünk.

És még egy apróságot hadd emeljek ki. Az állami, önkormányzati iskola ne kapjon kevesebb pénzt, mint az egyházi iskola, mondja a szocialisták vitaanyaga. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszéktől a szocialista kormánynak, a Gyurcsány-kormánynak 2008-ban bizony papírja volt arról, hogy 2005-ben és 2006-ban mintegy 4 milliárd forinttal rövidítette meg az egyházi iskolai szektort. Ezzel megítélésem szerint súlyos diszkriminációt követett el az alkotmányos jogukkal élő adófizető, egyházi iskolát választó szülőkkel szemben, és ezt az Orbán-kormány kénytelen most visszamenőleges hatállyal rendezni, és helyreállította 2010 óta az egyházi fenntartású intézmények és az önkormányzati fenntartású intézmények azonos finanszírozási elvét.

Engedjék meg, hogy mivel Hiller miniszter úr Pécs városát is említette a felszólalásában, ezért egy számadattal a mi választókörzetünk, Pécs oktatási rendszerét is idehozzam. 2003-ban, nem sokkal az Orbán-kormány leköszönése után, 32 százalékkal kellett a pécsi oktatási rendszer összköltségvetésében kiegészíteni az államtól érkező normatívákat. Ez 8 év elteltével, 2010-ben, kapaszkodjanak meg, 47,5 százalékra növekedett. Tehát az önkormányzatnak az államtól érkező normatívakiegészítési kötelezettsége, merthogy alkotmányos feladata volt az önkormányzatnak az oktatás ellátása, megmásfélszereződött.

No, ebbe roppantak bele az önkormányzatok, ezért kell most ennek a kormánynak a 8 év szocialista kormányzás után az önkormányzatok adósságkonszolidációjával is egy nagyon-nagyon nehéz terhet orvosolnia. Tönkrement az oktatási rendszer, tönkrement az önkormányzati rendszer, és emellett még eladósodott az ország és eladósodtak az állampolgárok is.

Összegezve, tisztelt képviselőtársaim, az ellenzékben, úgy tűnik, hogy a kisebb ellenzéki pártoknak nincs átfogó oktatási országos koncepciója, a legnagyobb ellenzéki párt vitaanyaga pedig ezer sebből vérzik. Ráadásul megvannak az emlékeink arra vonatkozóan, hogy milyen volt, amikor ők működtették az oktatás rendszerét. Megítélésem szerint jelenleg nincs kormányképes alternatíva. Húsz év után új törvényre volt szükség, ez volt a szakma igénye is két évvel ezelőtt.

Az instrumentumokban tehát lehet vitatkozni, ahogy Pokorni Zoltán miniszter úr erről az expozéjában nyilatkozott. A cél: a húsz év konzekvenciájának levonása után a jövő, a gyermek szolgálata. Bízzunk, tisztelt képviselőtársaim, az átmenet zökkenőmentességében; adjunk majd időt ennek az új rendszernek; menjünk, fogjunk össze, és beszéljük meg, hogy milyen finomhangolásokkal kell javítani ezt az új megszülető rendszert.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Kettőperces reagálásra megadom a szót Hegedűs Lorántnénak, a Jobbik képviselőjének.

HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Itt az előbb azt hallottuk, hogy nincs alternatíva. Ehhez képest itt a Ház előtt fekszenek különböző törvényjavaslatok, már elkészült törvények.

Én egyetlenegy nagyon kis szegmensét hadd említsem ennek az egész dolognak, ami meggyőződésünk szerint igenis már alternatívát jelentene önmagában: kérem, könyörgök, ne január 1-jén próbálják bevezetni ezt a rendszert, toljuk el, legyen módosítva e tekintetben a határidő, és legyen szeptember 1-je megjelölve! Reménytelen ennyi idő alatt felkészülni az átalakításra. Igen, ez már önmagában alternatívát jelent.

Azonkívül abban is vitatkoznék képviselőtársammal, hogy biztos jó alternatíva-e az, vagy biztos megoldás-e az, amit a kormány kínál. És azzal szemben nincs alternatíva, amikor a legutóbb benyújtott, ehhez a témához kapcsolódó törvényjavaslathoz csak maguk a kormánypártok több mint száz módosító indítványt adtak be? Kérem a válaszát.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból. - Dr. Hoppál Péter közbeszólása.)

ELNÖK: Visszatérünk újólag az írásban előre bejelentett felszólalók köréhez, és megadom a szót Ferenczi Gábornak, a Jobbik képviselőjének.

FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd köszöntsem én is a felszólalásom elején a szakszervezetek megjelent vezetőit, hiszen ők hozták létre, ők hívták életre tulajdonképpen ezt a mai vitát. Úgy gondolom, már az is pozitív előremozdulás az oktatásügy területén, hogy egyáltalán ezt a vitát lefolytathatjuk, a kormánypártok méltóztatnak megengedni, ráadásul, hogy ez ne a közvélemény kizárásával történjen.

Az reményeim szerint nem lehet egyébként vita tárgya, hogy gyermekeink oktatása, nevelése olyan nemzetstratégiai kérdés, amely a magyar nemzet megmaradása szempontjából kiemelt fontossággal bír, amely területen minden befektetett forint a jövőbe való befektetés. Ezt önök is előszeretettel hangoztatják, ellenben mindig másként cselekednek.

Hiszen ha csak arról beszélünk, arra gondolunk, hogy létrehoztak csúcsminisztériumokat, de ezek között a csúcsminisztériumok között nem kapott helyet egy külön tárca az oktatásügy számára. Oktatásért felelős államtitkára van jelenleg Magyarországnak, és ennek az államtitkárságnak a felelőssége egyébként az, hogy három sarkalatos kérdéskörben, három sarkalatos alterületen az oktatásügyet érintően hogyan sikerül az önök kormányzása. Ez a három terület pedig, amiről részletesen szeretnék beszélni, a finanszírozás, az esélyteremtés, az esélyegyenlőség területe, valamint a minőség területe.

A finanszírozással kezdeném. Egyetértünk azzal - legyünk igazságosak, vannak pozitív lépések is, amelyeket megtett a kormány az elmúlt időszakban -, hogy különösen a kistelepülési önkormányzatok számára fenntarthatatlan pályán mozgott a helyi iskola működtetése, a bérek kifizetése az ott dolgozók számára. Üdvözítő tehát, hogy átvállalja az állam a 3000 fő alatti településeken az iskola teljes finanszírozását. Már ahol lesz iskola, hadd tegyem hozzá rögtön, hiszen Hoffmann Rózsa államtitkár asszony a beszédében kifejtette, hogy miközben 2010-ben 8905 intézménnyel számolhattunk, addig 2011-ben már csak 6538 intézményről volt szó. Tehát 2367-tel csökkent az iskolák száma. Azt gondolom, ez egy drasztikus és önmagáért beszélő szám.

És itt hadd említsem meg, hogy 2010 őszén jómagam felhívtam itt az Országgyűlésben a figyelmet arra, hogy komoly bajban van számos településen számos iskola, és kértem a kormányt arra, hogy nagyon gyorsan, nagyon hatékony lépést tegyenek annak érdekében, hogy Magyarországon ne kelljen oktatási intézményeket átszervezni, összevonni vagy esetlegesen bezárni.

Ezzel szemben 2011 tavaszán mindössze egy olyan pályázatot sikerült kiírni, melyet csak néhány iskola tudott kihasználni, és csak néhány intézményen tudtak segíteni. Felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon szándékoltan vagy véletlenül alakult-e ez így. Ezt majd az idő úgyis eldönti, mindenesetre azt biztosan állíthatjuk, hogy a kormányzásuk idején önök asszisztáltak számos intézmény megszűnéséhez.

És miért van kevesebb pénz egyáltalán az oktatásügy területén? A válasz nagyon egyszerű, hiszen önök erre folyamatosan hivatkoznak: Magyarországon azért kell forrásokat kivonni olyan nemzetstratégiai területekről, mint például az oktatásügy is, mert mindent feláldoznak az adósságszolgálat oltárán.

(13.10)

Feláldozzák az adósságszolgálat oltárán az iskoláinkat, és feláldozzák a gyermekeinket, a gyermekeink jövőjét is, hiszen ha csak az elmúlt éveket vesszük górcső alá, akkor bizony legjobb szándékkal is csak azt tudjuk mondani, hogy volt olyan év, amikor stagnált az oktatásra fordított összeg, de általában csökkenés tapasztalható, s mindez - hangsúlyozom - az adósságszolgálat miatt.

A gyerekek közötti esélyegyenlőség nem csökkent - említette az államtitkár asszony is. Az is igaz, hogy mindenképpen komoly lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy ez változzon. Ezzel a Jobbik Magyarországért Mozgalom is természetesen egyetért. A probléma az, hogy önök rendkívül rossz eszközöket választanak annak érdekében, hogy a gyermekek közötti esélyegyenlőség megszűnjön.

Két példát hadd említsek. Az egyik az integráció kérdésköre, amelyet azért nem tudunk elfogadni, mert önök mindig egy deviáns kisebbség érdekeit veszik szemügyre annak érdekében, hogy ez a deviáns kisebbség az iskolában mindenképpen be legyen integrálva egy adott osztályközösségbe, miközben mi azt mondjuk a Jobbik részéről, hogy alapvetően a normális többségnek, azoknak a tanulóknak az érdekeit kellene elsősorban preferálni, akik szeretnének tanulni, és akiket ezek a deviáns tanulók nem hagynak ebben.

Hadd említsek szűkebb pátriámból egy példát, Devecser városát. Devecser városában egy általános iskola működik, pedig a településen akár két iskola fenntartása is indokolt lehetne, ha lenne annyi gyermek, aki a helyi iskolát választja. Ez nem így van sajnos, mert miközben ötszáz általános iskolás korú gyermekkel számolhatunk Devecserben, addig ebből az ötszáz gyermekből csupán mintegy háromszáz gyermek jár a helyi általános iskolába, mintegy kétszáz szülő más településekre viszi a gyermekét.

Mi ennek az oka? Kérdezhetnénk, pedig az elmúlt években valóban javult a helyzet az iskolában, hiszen egyre kevesebb panasz érkezik a szülők részéről. De sajnos azért van ez így, mert a magyar szülők többsége gyermekét már nem ebbe az iskolába járatja.

Itt hadd hivatkozzak Hiller képviselőtársunk mondatára, amely lényegében - úgy is fogalmazhatnék - a liberális oktatáspolitika alapvetése, amelyet a képviselő úr megfogalmazott ezen a mai vitán, miszerint a gyermek mindenekfelett álló érdeke, ez a lényeg. Természetesen mi is egyetértünk abban, hogy a gyermeket kell a középpontba helyezni, csak itt óva intenék attól, hogy azt a fajta szemléletet folytassuk a jövőben is, amelyet megtapasztalhattunk az elmúlt két évtizedben a liberális oktatáspolitikával egyidejűleg, hogy a gyermek jogait folyamatosan a gyermekek kötelezettségei fölébe helyezték. Ebből az következik, hogy miközben a tanárok kezéből pedig minden fegyelmezőeszközt lényegében kivettek, és emellett még a tanárok társadalmi megbecsülése, az irántuk való tisztelet is komoly károkat szenvedett, a pedagógusok magukra maradtak, és az önmagára maradt, akármilyen felkészült, illetve tapasztalt pedagógus képtelen megfékezni azokat a deviáns tanulókat, akiket az előbb említettem.

Nem kellett komoly kutatómunkát végeznem, hogy csak az elmúlt időszak folyamán a médiában teret nyert néhány iskolán belüli komolyabb erőszakos cselekményről tudósítsak itt az önök számára. Csak tényleg nagyon röviden egy-két példa, amelyek, úgy gondolom, indokolják, hogy az iskolákban nagyon sürgősen rendet kell teremteni. Például tanárokra támadt egy férfi a VIII. kerületben. Hat hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen a hódmezővásárhelyi bíróság azt a 39 esztendős nőt, aki bántalmazta gyermeke tanárát. Rendszeresen verte tanárnőjét egy almamelléki diák. Diák vert meg egy tanárt egy pécsi iskolában. Tanárnőt bántalmazott egy dühös szülő Nyírkátán. Tényleg csak néhány példa. És ezen a területen nincsen előrelépés. Továbbra is tapasztaljuk az iskolán belüli erőszakot. Nem értettem, a legnagyobb tisztelettel mondom, Osztolykán Ágnes képviselőtársam azon kijelentését, hogy nem érti, miért van szükség az iskolákban az iskolaőrségre. Mi a Jobbik részéről kifejezetten támogatjuk ennek az intézménynek a létrehozását, hiszen úgy gondolom, hogy azokon a településeken, ahol a tanároknak tényleg nincsen már semmilyen eszközük, ez egyfajta előrelépés lehet a rend érdekében.

A másik nagyon fontos dolog ezzel kapcsolatosan, hogy sokkal hatékonyabb lépéseket kellene tennie a kormánynak annak érdekében, hogy a média ne sugározzon annyi erőszakos bűncselekményt a diákok felé, hiszen a diákok alapvetően a médiából merítik a viselkedési mintáikat. Rengeteget beszélnek erről is, de ezen a területen sem tapasztalunk valódi tetteket.

Hadd említsem meg a minőség kérdéskörénél - mivel nagyon kevés idő van, megpróbálom nagyon röviden összefoglalni -, hogy a minőség alapja alapvetően a bérek kérdésköre, hiszen minőségi munkavégzést csak akkor lehet elvárni a pedagógusoktól, ha mihamarabb rendezzük a pedagógusok bérét. Idestova tíz éve tulajdonképpen be van fagyasztva a pedagógus-bértábla, de ha ehhez hozzátesszük még azt is, hogy önök a kormány részéről 2010-ben elvették a pedagógusok szakkönyvvásárlási kerettámogatását is, mintegy 170 ezer pedagógus számára tulajdonképpen rejtett bércsökkentést hajtottak végre, és ehhez hozzátesszük még az infláció mértékét, akkor tulajdonképpen elmondható, hogy nemcsak bérbefagyasztásról, hanem reálértéken hihetetlen bércsökkenésről beszélhetünk.

Folyamatosan ígérik a pedagógus-életpályamodell bevezetését. Ezzel szemben Matolcsy György a legutóbbi oktatási bizottsági ülésen a miniszteri meghallgatásán azt mondta, hogy csak akkor lehet esélye annak, hogy 2013 szeptemberétől megkapják a pedagógusok a béremelésüket, amennyiben 3 százalék alatti deficitet produkál a gazdaság. Elképesztőnek tartom, hogy gazdasági szempontok függvénye a pedagógusok béremelése, miközben - még egyszer hadd hangsúlyozzam - a magyar oktatásügy valóban a magyar nemzet megmaradásának a záloga. Ehhez pedig szükség van jól képzett és megfizetett pedagógusokra, hogy ne kelljen egy pedagógusnak a munkája során egzisztenciális gondokkal küszködnie és akár másodállást vállalnia.

Hadd összegezzem a végén a Jobbik Magyarországért Mozgalom javaslatait. Hoppál Péter képviselő úrnak szeretném mondani, hogy igenis van kormányzati alternatíva. Eleve ott kellene kezdeni, hogy az önök rendkívül, finoman szólva is hazafiatlan gondolkodásmódjával ellentétben újra kellene tárgyalni a magyar államadósságot, így rögtön már forrásokat tudnánk teremteni az oktatásügy részére is, nem is beszélve a teljesen kidobott pénznek számító integrációról. Itt arra kérem önöket, hogy ne erőltessék ezt, hiszen ez mindenképpen kidobott pénz ilyenformán.

Javasoljuk, hogy biztosítsák a tanulni vágyó gyermekek haladását. Ahogy említettem is, a deviáns tanulókat ki kell emelni az osztályközösségekből, számukra külön fejlesztőpedagógusokat kell biztosítani az ő és társaik érdekében. Kezdjenek bele a hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlősége és a munkahelyek számának növelése érdekében a bentlakásos iskolarendszer kiépítésébe, ahogy azt a képviselőtársam is már említette. Ez nem feltétlenül pénz kérdése. Szintén hadd említsek egy példát. Ajka városában, szülővárosomban az ajkai szakképző intézmény Bercsényi tagintézményi egységében jelenleg egy üresen álló kollégium és egy üresen álló iskolaszárny található, amelyeket akár át lehetne alakítani bentlakásos intézményekké, főleg ha hozzáteszem, hogy ez az iskola is egyébként gyűjtőiskolaként, gyűjtő-szakközépiskolaként működik.

Még egyszer hadd hangsúlyozzam itt a végén összegzésként, hogy tegyenek rendet az iskolákban. Ebben nyilvánvalóan a Jobbik részéről minden támogatást megadunk. Úgy gondoljuk, ahogyan itt az Országgyűlésben jómagam is javasoltam, hogy minden magyar gyermeknek alanyi jogon kellene járnia Magyarországon az óvoda- és az iskolatejnek.

(13.20)

Szeretném innen is hangsúlyozni, hogy nagyon fontos lenne a tanárok elvett szakkönyvvásárlási támogatásának a helyreállítása, és egyetértve a pedagógus-szakszervezetekkel, január 1-jétől a 20 százalékos béremelés is elengedhetetlen.

Fontos, hogy a tanárok leterheltsége legyen kiegyensúlyozott, a bérekkel arányos. Elutasítjuk az óraszámemeléseket. Elutasítjuk a tananyagok, a tankönyvek és a fenntartás túlzott központosítását. Hatékony lépésekre van szükség a gyermekek személyiségfejlődését negatívan befolyásoló műsorok visszaszorítására, ahogyan azt említettem.

És szeretném zárásként mondani, hogy mivel oktatásért felelős államtitkárságról van szó, sajnos azt kell mondanom a legnagyobb tisztelettel államtitkár asszonynak, hogy két dolog miatt az ön lemondása, úgy gondolom, hogy elodázhatatlan. Az egyik az elmúlt időszakban az önök kormányzása alatt végbement intézménybezárások, a másik pedig az, hogy önök két éve teljesen semmibe veszik a pedagógusokat, folyamatosan csak ígérgetnek nekik. Én azt gondolom, hogy itt az idő, önnek le kell mondania.

A kormánytól pedig azt kérem, hogy Klebelsberg Kuno szellemiségéről ne csak beszéljenek, hanem Klebelsberg Kuno szellemiségéhez próbáljanak méltók lenni, és próbáljanak aszerint cselekedni.

Köszönöm szépen. Szebb jövőt! (Taps a Jobbik soraiból.)

ELNÖK: Kétperces reagálásra következik Hoppál Péter, a Fidesz képviselője.

DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem is használom ki az időt. A jobbikos képviselőtársunk tévedését szeretném helyre tenni. A bércsökkentést - és egyébként az érdekképviseletek szerepével együtt tekintve a bércsökkentést -, tisztelt képviselő úr, 2009-ben hajtotta végre az akkori Bajnai-kormány, amikor drasztikusan, a 13. havi bér elvételével mintegy jelentős részét vette el a pedagógusfizetéseknek. A fenti esetekben az akkori szocialista kormány semmiféle egyeztetést nem folytatott az érdekképviseletekkel. Szemben ezzel a jelenlegi kormány nem egy egyszeri, hanem a pedagógus-életpályával egy idővel pályára állított 30-40 százalékos béremelést kíván végrehajtani. Az ezzel kapcsolatos döntésekről pedig 2010. december 20. és 2012. október 17. között mintegy tizenkét alkalommal konzultált a szakszervezetekkel. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Szintén kétperces reagálásra következik Michl József, a KDNP képviselője.

MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Ferenczi Gábor képviselő úr felszólalásával kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy sok mindenről beszélt, én most csak egyre reagálnék. A pedagógusok védelme érdekében éppen a mostani parlament többsége hozott egy döntést, amellyel közfeladatot ellátó személyként jelöljük meg és védjük meg a pedagógusokat. Tehát ha valaki egy pedagógust bánt, akkor lényegesen nagyobb büntetésre számíthat. Én azt gondolom, ennek is köze van ahhoz, hogy lényegesen csökkent a pedagógusokat ért bántalmazás. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: A következő felszólaló Brájer Éva, a Fidesz képviselője. Öné a szó.

BRÁJER ÉVA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy talán egy politikai vitanap stílusától eltérően én egy kicsit távolabbról tekintsek a témára, és nem szeretnék semmit kijelenteni, inkább elgondolkodtatni a távolabbi jövő érdekében is, mert jómagam nagyon szomorúnak tartom, hogy egy olyan országban, mint a miénk, amely számos Nobel-díjast adott a világnak; egy olyan országban, mint a miénk, amely tíz éve még méltán volt arra büszke, hogy például egy átlag amerikai diákhoz képest a mi átlagdiákjaink műveltebbek, tájékozottabbak, mégis valahogy társadalmi szinten nem jutunk ezzel a minőséggel előbbre.

Olvastam egy számomra igen érdekes írást, amelyben a szerző elmondja, hogy Amerikában tizenegy éves a "No child left behind act", vagyis a minden gyerek fontos, a rászorulók oktatási felzárkóztatását szabályozó törvény. Adam Richardson stratégiai tervező úgy véli, a rendszer alapvetően szűk látókörű, mivel retrográd módon az alapokat kívánja megtanítani, az írást, az olvasást, a számolást, márpedig szerinte hiba azt gondolni, hogy ennyi elég az álláshoz jutáshoz vagy a sikeres, boldog élethez; szerinte az olvasás, írás és számolás, angol elnevezéséből, tehát reading, writing, arithmeticből származó három "r" kizárólagossága mellett a négy "k"-ra is hangsúlyt kellene helyezni, a kreativitásra, a komplexitásra, a kíváncsiságra és a kooperációra, hogy a gyerekeink alkalmazkodni tudjanak bármilyen környezetben. Ez sokkal absztraktabb feladat, mint megtanítani a betűvetést, viszont az új korban erre is szükség lesz a boldoguláshoz. Kívánatos lenne talán, hogy a jelenleg régi alapokra épülő magyar iskolarendszer is olyan túlélőkészlettel látná el gyermekeinket, ami segít nekik majd talpon maradni a bizonytalan jövőben.

Az amerikai Khan Akadémia a technológiával teszi humánusabbá az oktatást, a gyerekek videók révén tanulhatják meg a tananyag elméleti részét. Minden videó egy-egy lecke, amely a korábbiakra épül. A diákok délután otthon nézik meg a leckét, és az órán oldják meg a házi feladatot. Szükség esetén a tanár vagy egy másik diák is segíthet nekik ebben. Minden diák a saját ritmusában halad, a háttérben futó e-oktatási napló pedig jelzi a tanárnak, ha valaki elakadt. A Salman Khan által létrehozott hálózati rendszerben a tanár csak úgymond tutorál, tehát segít a tanulásban, az egyéni ütemben elsajátított leckéknek köszönhetően pedig sokkal kevesebben morzsolódnak le.

Ha a magyar oktatásügy történetét az epika, a líra és a dráma valamelyikébe kellene sorolni, jómagam az utóbbira voksolnék. Ám semmiképpen sem jelölném meg ezen belül a műfajt, a tragédia, komédia, dráma sajátos keverékének látom. Bár az oktatáspolitikának is megvan, meglehetne a maga kultúrája, sajnos hazánkban nem egyszer süllyedt a politikai popularizmus szintjére. Olyakor azért, mert kifejezetten annak szánták, de megesett az is, hogy némely mélyrehatóbb kezdeményezésnek a politikai széljárás változása miatt nem volt ideje a gyakorlatban kiteljesedni.

Óva intve magunkat mind a konzervatív, mind a liberális aspektusok szélsőségeitől, szeretném felidézni a hazai politikum közös nevezőit. Radó Péter oktatáspolitikai elemző szerint a közpolitika euroatlanti civilizációs körben szinte kötelező érvényű céljai közé tartozik a méltányosság és a társadalmi csoportok problémáira nyitott válaszadó képesség is. Feltételezem, hogy ez egyezik a magyarországi politikai pártok zömének belső igényével. Radó szerint az előrehaladás és mért tanulási eredmények tekintetében a magyar közoktatás a legfejlettebb országok átlaga körül teljesít, éppen ezért a szakértő nem a hazai közoktatás átlagos eredményességében látja a hibát, hanem abban, hogy az saját potenciáljához képest nyújt silány teljesítményt.

Engedjék meg, hogy a jelenséget a közoktatás bukdácsolásait elszenvedők szemszögéből próbáljam megvizsgálni, mi határozza meg a diákok és tanárok teljesítményét, mi ébresztgeti vagy altatja motivációit. Egyfelől a kormányzás eszközrendszere, például a Nemzeti alaptanterv, az érettségi követelmények, minőségbiztosítás, kompetenciamérés; másfelől az oktatáspolitikai kezdeményezések, például a beiskolázási körzetek kialakítása, a nyelvi előkészítőik bevezetése, a buktatás megnehezítése. Hasonló súllyal bírnak a fejlesztések és szakmai szolgáltatások, tantervi adatbank, kompetenciaalapú programok, Sulinet, fejlesztő hálózatok.

A pedagógusoknál külön kiemelném az anyagi és erkölcsi megbecsülés örök napirendjét. Hogy mindez miként formálta a legnagyobb magyarországi munkavállalói csoport véleményét a politikumról, nem kíván különösebb kibontást, úgy gondolom, mindannyian pontosan érezzük.

A diákok esetében kiemelt figyelmet kíván még az integráció-szegráció alapkérdéseit feszegető szociokulturális háttér, amely nagyban befolyásolja a tanulási kedvet és teljesítőképességet. Véleményem szerint ebben a kérdéskörben gyökereznek az igazán mély, csak nagyobb távlatokban vizsgálható társadalmi problémák és lehetséges megoldásaik.

A kormány célja olyan oktatáspolitikát folytatni, amely komoly, tartós társadalmi és gazdasági hasznot hoz az országnak. A módszerekről természetesen lehet vitatkozni. Visszautalnék egy korábbi hozzászólásomra, melyben említettem, hogy a rendszerváltás óta az éppen regnáló kormányok számos aspektusból bolygatták meg a közoktatást, a területnek az elmúlt húsz évben nemigen volt nyugta. A rendszer kereteihez azonban eddig senki nem mert hozzányúlni.

Bizonyos vagyok abban, hogy a közoktatás az a terület, amely minden, valamit is önmagára adó frakció szívügye. Mindannyian jártunk már iskolába, és sokunknak vannak gyerekei, nagyjából azt kívánjuk a következő generációnak, amiben mi szerettünk volna felnőni.

(13.30)

Ebben az egymással opponáló oktatáspolitikusok is hasonlítanak. A szakma természetesen jóval élesebben ítél, a már idézett Radó a kormány oktatáspolitikájáról rendkívül salétromos megállapításokat tesz közzé, de kemény kritikus a többi politikai párttal is. Mint írja: "A kormány gyakorlatilag monopolhelyzetben van az oktatáspolitika napirendjének kialakításában, nincsenek forgalomban lévő alternatívák. A parlamenti ellenzék nem képes alternatív problémákat és válaszokat felkínálni, az MSZP csak saját magával foglalkozik, jobb esetben a korábbi évek kormányzásával kapcsolatos gyászmunkát végzi, az LMP többnyire marginális, a rendszer egészének nagy kérdéseit meg sem karcoló egyedi problémákkal foglalkozik, a Jobbik pedig valószínűleg ugyanazt csinálná, mint a kormányzat, csak radikálisabban." Ki-ki kikérheti magának a magáét, mindenesetre érdemes a vázolt felálláson elgondolkodni.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Szabó Timea, az LMP képviselője. Képviselő asszony!

SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az LMP meggyőződése, hogy az oktatási vitanapon külön is kell beszélnünk a magyarországi roma lakosság többségét érintő, siralmasan rossz iskolázottsági helyzetről, illetve a kormány kudarcáról, amikor ezen az állapoton vagy nem kíván, vagy nem is tud javítani, sőt továbbmélyíti az egyenlőtlenségeket. Az egyenlőtlenségekről Révész Máriusz képviselőtársam is beszélt korábban (Révész Máriusz: Miről beszélsz?), illetve Ferenczi Gábor is említette ezt a témát, de nyilván arra a minősíthetetlen szintre az LMP nem kíván lemenni.

Amiről viszont szeretnék beszélni, az az, hogy a különböző kutatások alapján tudható az, hogy a magyarországi aktív korú cigányság alig egynegyedének van munkahelye. A megdöbbentően alacsony foglalkoztatottság legfőbb oka egyértelműen a cigányság alacsony képzettsége és iskolázottsága, az olyan iskolai képzés, ami a legalapvetőbb készségeket sem segít elsajátítani ezeknek a gyerekeknek. Elfogadhatatlan az LMP számára az, hogy a rendszerváltás utáni kormányok nem tudtak, és nem is nagyon akartak vagy akarnak mit kezdeni ezzel a súlyos társadalmi problémával.

Elfogadhatatlan, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy-egy családban már akár a harmadik nemzedék is felnőhet úgy, hogy nem jár megfelelő iskolába, és nem sajátítja el azokat az alapkészségeket, amelyekkel minimális esélye lenne arra, hogy elhelyezkedhessen a munkaerőpiacon. A romák nyomasztó munkanélküliségének egyik oka a nem megfelelő vagy nem elégséges képzés. Bár az utóbbi tíz évben nőtt a 8 általános iskolai osztályt elvégzők romák aránya, roma honfitársaink mégis kimaradtak az időközben lezajló középiskolai és felsőoktatási expanzióból. Míg a magyar fiatalok közel háromnegyede érettségit szerez, az érettségizett cigányok aránya a népcsoporton belül mindössze 5-10 százalék közé tehető. A szakmunkás-bizonyítványig egyötödük jut el. A felsőfokú végzettségűek aránya ijesztően alacsony, tisztelt képviselőtársaim, az 1 százalékot is alig haladja meg.

Ezzel párhuzamosan az iskolákban megvalósuló elkülönítés gyakran még a lakóhelyi szegregációnál is súlyosabb. Hiába van erre jogszabály, még mindig több mint 700 szegregált iskola működik az országban, ahol homogén cigány osztályokat működtetnek, és közel 170 olyan település van, ahol cigány iskolákat tartanak fenn. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, mennyire káros úton jár akkor a kormány, amikor a szegregációt és a lemaradást drámaian tovább fokozó Híd-programokba tereli a lemaradókat a valódi integráció és felzárkózás helyett.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az integrált iskolai oktatásnak nincs alternatívája. A felmérések szerint ugyanis az elkülönített roma tanulók eredményei mindenütt rosszabbak nem roma társaikénál. Az integrált oktatás viszont javítja az eredményeket, és nem mellesleg növeli a romák társadalmi elfogadottságát a nem roma tanulók körében is. Az oktatási intézmények tudatos, jól szervezett, hátránykompenzáló tevékenységét erősíteni kell, mindezt a családdal, a szülőkkel együttműködésben. Számos javaslatot nyújtottunk be korábban ezzel kapcsolatban mi is, legutóbb a 2013-as évre vonatkozó alternatív költségvetésünkben, a "Zöld fordulat" programjában.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd emeljek ki ezek közül néhányat! Az óvodáztatási támogatással segíteni kell a hátrányos helyzetű szegény családokat abban, hogy gyermekeiket már 3 éves kortól óvodába járassák. Tovább kell fejleszteni a tanodaprogramot olyan közösségi házak irányába, ahol a gyerekek az iskolai oktatást kiegészítő ismeretekre tehetnek szert, megismerkedhetnek a digitális kultúrával, ahová akár a szülők és nagyszülők is eljárhatnak tanulni, megismertetni a gyerekekkel saját kultúrájukat. Támogatni kell az integrált oktatást, minden azzal kapcsolatos kísérletet, miközben határozottan el kell utasítani az iskolai szegregáció minden formáját.

Ahogy sokan nevezik, a vágóhídprogram helyett fejlesztőpedagógusok, iskolapszichológusok alkalmazására kell forrásokat elkülöníteni, ami a gyerekek egyéni és folyamatos fejlesztését garantálja. Ezt az igényt országjárásom során egyébként sok fideszes polgármester is megerősítette. Lokális szinten a kereslet és kínálat összhangjára épülő felnőttképzési programok elindítása és koordinálása szükséges véleményünk szerint, amelynek célja, hogy a nyílt munkaerőpiacra integrálja a képzésben részt vevőket. Az elkövetkező években növelni kell a felsőfokú végzettséggel rendelkező romák arányát. Különösen fontos a roma pedagógusok számának növelése és a közoktatásba való bevonása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök pontosan tudják azt, hogy Magyarországon a roma lakosság aránya folyamatosan növekszik. Azt is pontosan tudják, hogy roma honfitársainknak az oktatásba és a munkaerőpiacra való integrálása lekerülhetetlen, és enélkül elképesztő társadalmi feszültségek alakulnak már és fognak kialakulni a közeljövőben. Az emberiességi mutatókon túlmenően, amire önök általában sajnos kevésbé fogékonyak, mindannyiunk érdeke az, hogy minél többen tanuljunk ebben az országban, minél többen vegyünk részt a közteherviselésben, és mindannyian együtt dolgozzunk egy élhető Magyarországért. Enélkül, tisztelt képviselőtársaim, nagyon nagy társadalmi feszültségek lesznek, nagyon nagy problémák várnak ránk.

Köszönöm. (Osztolykán Ágnes tapsol.)

ELNÖK: A következő felszólaló Simon Miklós, a Fidesz képviselője.

DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A közoktatási rendszerünkön változtatni kell. Ennek alátámasztására szeretnék egy példát hozni önöknek. Felszólalásomban a nyírbátori térség önkormányzatai által működtetett köznevelési intézmények néhány problémájáról kívánok szólni. A térség legnagyobb önkormányzata a 13 ezer fős Nyírbátor. A térségben 4 település rendelkezik 3 ezer fős lélekszámmal, 5 település 2 ezer lakos feletti, 12 település lélekszáma ezer és 2 ezer közötti, 4 település lélekszáma van ezer fő alatt. Két önkormányzat nem működtet iskolát.

Mindezt azért jeleztem, mert véleményem szerint a települések nagysága és az általuk fenntartott közoktatási intézményekben az állami alulfinanszírozottság okán fellelhető problémák fordított arányban vannak. Ezt az iskolatársulásokkal nem sikerült megoldani. Különösen érvényes ez a fordított arány a hátrányos helyzetű térségben, mint amilyen a miénk is. Az elmúlt egy évtized egyik meghatározó momentuma az önkormányzataink életében a köznevelési intézményeink működőképességének fenntartásáért való küzdelem volt.

Az állam az ezredforduló tájékától kezdve, pontosabban 2002-től fokozatosan évi 5-6 százalékkal tartósan, 8 éven keresztül csökkentette a köznevelési intézményeink normatíváját. Ez a 3200 fős Nyírbogát nagyközség 270 fős iskolája esetén, az iskola működtetési költéségét alapul véve 60 százalékos, a 120 fős óvoda esetén pedig mintegy 50 százalékos támogatási arányt jelentett. A két köznevelési intézmény működését, ami évi 140-150 millió forintba került, az önkormányzatunknak évente 60-65 millió forinttal kellett kiegészíteni, amikor a helyiadó-bevételünk 20-25 millió forint volt. Mindez településünkön, Nyírbogáton, ami a térség második legnagyobb települése, odavezetett, hogy 2008-2009 tájékán az össze erőforrásunkat a köznevelési intézményeink működőképességének fenntartására kellett átcsoportosítani.

(13.40)

Az önkormányzati csődöt csak kis híján tudtuk elkerülni, annak ellenére, hogy 2003-tól évente súlyos racionalizáló intézkedéseket tettünk mind a köznevelési intézményekben, mind pedig az önkormányzatunknál. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden pedagógusnak és az országban minden önkormányzati alkalmazottnak a türelemért.

Önkormányzataink tehát a térségünkben is megküzdöttek a közoktatási intézmények működésének fenntartásáért. A pénztelenség előbb-utóbb azonban a nevelés-oktatás rovására ment, ezért támogatjuk az iskolák állami fenntartásba adását. Ilyen körülmények közt sajnos kevés jutott, vagy egyáltalán nem jutott pénz a tehetséggondozásra, pedig ez elengedhetetlen része kell hogy legyen a közoktatási rendszernek.

Egy másik rendszerszintű probléma a köznevelési intézményeink vonatkozásában az volt, hogy nem volt, illetve nincs megfelelő külső szakmai kontroll, azaz tanfelügyeleti rendszer. A kisebb önkormányzatok jelentős részben nem tudtak ilyen szakembereket alkalmazni, hiszen minden forrásukat az intézmény fenntartására kellett összpontosítani. A tanfelügyeleti rendszer megteremtését a fenntartás állami átvétele után rendkívül fontos feladatnak tartom. A szakmai ellenőrzés visszaállításával remélhetőleg az iskolában folyó minőségi munkavégzés is javul. Ha szakember fog véleményt alkotni az adott pedagógus munkájáról, s ha ez befolyásolni fogja annak anyagi elismerését is, akkor motiváltabb lesz, s a jobb munkavégzésre fogja ösztönözni a pedagógust.

Végül engedjék meg, hogy még egy problémát felvessek: sajnos az utóbbi évtizedben nagymértékben lecsökkent azoknak a szaktárgyi versenyeknek a száma, amelyek országos felfutásúak voltak. Három szinten zajlottak ezek: körzeti, megyei és országos. A versenyek többnyire alapítványok által szerveződtek, az ország különböző területeihez kapcsolódtak, ami sajnos nem tette lehetővé, hogy a diákok országosan is összehasonlítsák szaktárgyi tudásukat. A megmérettetések a tehetséggondozás szempontjából elengedhetetlenek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy polgári, keresztény oldalhoz tartozó polgármesterként leszögezzem azt, hogy a munkánkat eddig is a gyerekeink érdeke vezérelte, amikor önkormányzati intézményként tartottuk fenn az iskolánkat, és képviselőként is a gyerekek érdekéért való aggódás miatt nyomtuk meg az "igen" gombot az állami fenntartásba vételhez, mert meggyőződésünk, hogy a kis önkormányzatok ugyanolyan szinten nem tudják az iskoláikat fenntartani, mint a nagy önkormányzatok. Ezért kérem szíves megértésüket, nem pedig kétségbe vonni azt, hogy mindenféle pártpolitikai szándék áll emögött.

Azonban egy dolgot szeretnék zárásként megköszönni Hiller Istvánnak, amiben pártpolitikai indokok vezérelték a 2008-as iskolafelújítási programban a nyírbátori választókerületben való döntést, amikor is a választókerületben hat iskola pályázott felújításra, és a három fideszes önkormányzat valamiképpen nem nyert. Köszönet ezért, miniszter úr, ez az önök igazsága. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: A következő felszólaló Tukacs István, az MSZP képviselője.

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. A hozzászólásomban két dologgal szeretnék foglalkozni, az államosítás ügyével és a finanszírozással.

Ha jól értettem a vita menetét és a kormánypárti vezérszónokokat, akkor az államosításra azért van szükség, mert az önkormányzatok mind anyagi, mind szakmai értelemben nem képesek ellátni a feladatukat az oktatásszervezésben. Ez nem állja meg a helyét, tisztelt képviselőtársaim, ugyanis önök az önkormányzatok terepén a kórházakat, a járóbeteg-ellátást, a szociális intézményeket, a nem önkormányzati világban a köztestületeket, most legújabban a Vöröskeresztet söprik be az államigazgatás alá. Önöknél az állam a hatalom eszköze, ezért tehát az államosítás ebben a tekintetben sem a közoktatás megjavítás szolgálja, hanem pusztán azt, ami önöknek a kormányzati filozófiájuk: a mindenható állam majd gondoskodik mindenről, és persze csak akkor, ha az állam önök.

Azért is vagyok kénytelen ezt mondani, tisztelt képviselőtársaim, mert világosan látszik az, hogy nem tudnak érveket mondani az államosítás oldalán, hiszen nemcsak hogy nem áll majd fel az a mamutintézmény, amely januártól majd próbálja vezényelni a közoktatás ügyét, hanem azokat az érveket sem lehet megalapozottnak tekinteni, amelyek a minőség javulására utalnak. Erről majd a finanszírozás kapcsán szeretnék beszélni.

Azért fontos szót ejteni arról, hogy nincsenek érdemi érvek az államosítás mellett, mert láthatóan önök sem tudják még, hogyan fog működni ez a rendszer. Akkor, amikor érvekre kerül a sor, itt már volt Orwell-idézet néhány, én is hadd idézzek egyet, csak egy másik klasszikusból: önök ezt a klasszikus mondatot veszik elő, hogy a négy láb jó, a két láb rossz. Érveink ugyan nincsenek, de ez jó, mert az önkormányzati világ nem volt jó, pedig az önkormányzatok világában az önkormányzatok megtanultak együtt élni a közoktatás szervezésével. Kaptak szép feladatokat (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Mi az eredménye?), néha szembesültek újakkal is, amikor térségben kellett ezt megoldani, és persze szembesültek rengeteg bajjal, a gyermeklétszám csökkenésével, amiről a fideszes képviselőtársamtól eltérően nem úgy vélekedem, hogy pusztán csak azért csökkent a gyermeklétszám, mert kevesebb gyermek született, hanem mert a közép- és nagyvárosokban az oktatás, a közoktatás más fenntartói szerkezete is megjelent. Ez egy középvárosnál egyharmaddal csökkentette az önkormányzati intézményben tanulók számát. Név és cím a szerkesztőségben, képviselő úr, megmondom, hogy hol és mikor volt ez.

Az önkormányzatok tehát ezt a feladatot megtanulták és tudtak vele élni, ezért tehát az a rendező elv, amely szerint ők ezt nem képesek ellátni, ezért söpörjük be állami irányítás alá, azért nyakatekert, mert ha önök úgy gondolják, hogy ez kellő mértékben finanszírozható, akkor miért nem segítik meg az önkormányzatokat a finanszírozással és a szakmai megtámasztással. Igencsak kézenfekvő lenne azt mondani, hogy ha valóban van rendelkezésre álló pénz, akkor ezt tegyük az önkormányzatokhoz, és csinálják ezt a feladatot úgy, jól, mint ahogy eddig.

A finanszírozás tekintetében pedig én teljesen egyetértek azokkal, akik azt mondták, hogy az önkormányzatok ilyen vagy olyan, kisebb vagy nagyobb mértékben járultak hozzá az intézmények fenntartásához, a legkevésbé talán a kollégiumi ellátásban, és azt hiszem, hogy lefelé haladva a rendszerben egyre többel. Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, a mostani finanszírozáshoz ez a pénz nincs meg. Ezt önök pontosan olyan jól tudják, mint mi. Ez a pénz hiányzik, ezért a finanszírozás - Pokorni úr szép szavával szólva - lefelé fog nivellálni, és lefelé fog minőséget "teremteni" akkor, amikor majd finanszírozni kell ezeket az intézményeket. De ugyanez a helyzet egyébként a képzés tekintetében is, hiszen látni való, hogy az a mondott nagyon sok, tanárokat képző felsőoktatási intézmény nemhogy kiteljesedne és lehetőségeket kapna, hanem éppen ellenkezőleg, forrásokat vonnak el tőlük és csökkentik a lehetőségeiket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Miután az oktatásügy természetesen a gyerekért van, de pedagógus nélkül nem létezik, az ő helyzetükről is ejtsünk egy kicsit szót. Akkor, amikor az önök gazdasági minisztere bejelentette, hogy felfüggesztik úgymond a pedagógusok bérfejlesztését jövő év szeptemberétől, akkor, azt hiszem, hogy azt a lehetőséget is eljátszotta, hogy ez bármikor létrejöjjön a belátható jövőben. Tisztelt képviselőtársaim, 758 milliárdról tett említést a vezérszónokuk akkor, amikor a közoktatás finanszírozásáról volt szó, ez a gazdasági miniszter pont ilyen értékben tett le egy megszorítócsomagot érdekes módon.

(13.50)

Ezért tehát - most nagyon nem akarok durváskodni -, ha a nem egészen átgondolt gazdaságpolitika lyukainak tömködésére lehet 758 milliárdot szánni megszorításból, akkor miért nem abban gondolkodnak, hogy tisztességes finanszírozást teremtsenek a közoktatásnak, normális gazdaságpolitikával természetesen, amely legalább biztosítaná, hogy mondjuk, a közalkalmazotti körben ne az legyen a bérhelyzet, hogy az elmúlt 8 hónapban 3,6 százalékkal bírt növekedni a bruttó bér, miközben 6 százalékkal az infláció. Tehát veszteség éri a pedagógusokat, mert az ő helyzetükben ez rosszabb, nem beszélve a kafetéria lehetőségének elvesztéséről is, ami nettó bércsökkenést fog létrehozni. Ezért tehát a hangzatos szavak mellett nagyon jó lenne, tisztelt képviselőtársaim, hogyha ilyen nagyon prózai ügyekkel foglalkozva próbálnák javítani a közoktatás ügyét.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces reagálások következnek. Elsőként megadom a szót Lipők Sándornak, a Fidesz képviselőjének.

LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttem szólókra szeretnék reagálni, hogy miért és mitől lesz jobb a köznevelés új rendszere.

A kistelepüléseken most is gondok vannak, nincsenek kifizetve a pedagógusbérek. Ismerek olyan települést, ahol 3 hónapra visszamenőleg nem kaptak a pedagógusok bért, a saját választókerületemben, és van olyan településem, ahol a pedagógusok az elmúlt fél év során félhavi bért kaptak. A villanyszámlát nem tudják kifizetni, a gázt nem tudják kifizetni, lekötik az iskolától. Az "attól lesz jobb" kérdésre, amit önök föltettek, hogy ezeknek a működtetését és a fenntartását is, mivel kistelepülésekről, 3 ezer lélekszám alatti településekről van szó, az állam átveszi, és ezzel az a probléma, amely az önkormányzatokra hárult, és nem tudták megoldani... - ez azt jelenti, hogy a kistelepüléseken lesz iskola, meg fogják kapni a pedagógusok a bérüket, a fizetésüket a fizetés napján, és amikor elérkezik a gáz-, villanyszámla kifizetésének a dátuma, akkor az állam ezeken a településeken helyt tud állni.

Önök olyan rendszert építettek föl, amely a kistelepülések számára az elmúlt 8 évben egy megalázó helyzetet eredményezett. Mivel nem tudták fönntartani az iskolájukat, folyószámlahitelt kellett fölvenniük, munkabérhitelt kellett fölvenniük, hogy kifizessék a béreket, de már nem tudnak folyószámlahiteleket, munkabérhiteleket fölvenni, önhikiért kell jönniük és rimánkodniuk a kormányzatnak, hogy szükségünk van azért pénzre, hogy ki tudjuk fizetni a pedagógusok bérét, és ki tudjuk fizetni a közüzemi számlákat.

Ezt a megalázó helyzetet a jövő évben nem kívánná fenntartani a kormányzat, ezért veszi át a kistelepülések iskoláját, és így biztosabb, jobb, kiszámíthatóbb jövőjük lesz ezeknek az oktatási intézményeknek. Tehát határozottan állíthatom, hogy a kistelepüléseken minőségi javulás várható a jövő évben.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Michl Józsefnek, a KDNP képviselőjének.

MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Tukacs Képviselő Úr! Újra csak kénytelen vagyok előhozni a fogalmi rendszer tisztázása érdekében, hogy az államosítás egy másról szóló történet. Lehet, hogy önnél teljesen összefügg az 1948-as, a magánszemélyektől és a magántulajdont elvevő állam állapota és jelenleg az állam részét képező önkormányzati rendszer átalakítása, ahol nincsen vagyonelkobzásról szó, és nincsen vagyonelvételről szó, továbbra is az önkormányzatok tulajdona marad az iskolaépület és mindaz, amiben ez a munka folyt. Az iskola fenntartása, maga a szakmai feladat az, ami átkerül nagyobb arányban az államhoz, mint ahogyan eddig nála volt.

Az a korábbi kezdeményezés, amit az önök pártja az elmúlt időszakban hajtott végre, hogy a kistérségek és a társulások legyenek az iskolafenntartók, nagyban hasonlítható akár ehhez a rendszerhez is, hiszen most is erről beszélünk, például a megyék esetében szintén hasonló módon működött már az elmúlt időszakban a megyei intézményfenntartó központok által működtetett intézmények esetében. Semmilyen olyan érvet a mai napon még nem hallottam, ami arra vonatkozott volna, hogy ezek a megyei intézményfenntartók nem jól látták el a feladatukat, mennyi botrány lett volna, az iskolában nem tudtak tanulni a gyerekek, a pedagógusok nem kaptak fizetést. Az a nagy hallgatás, amit önök most e tekintetben művelnek, azt bizonyítja, hogy ez jól működött, a megyei intézményfenntartó központok normálisan, jól látták el a feladatukat. No, ugyanez várható a tankerületek esetében is.

Köszönjük az aggodalmat, és kérjük továbbra is, merthogy ezzel könnyebb végeznünk a munkánkat, az önök minőségbiztosítása sokat jelent nekünk.

ELNÖK: A következő felszólaló a kétperces időkeretben Révész Máriusz, a Fidesz képviselője.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tukacs Istvánnak mondanám: 750 milliárd, 800 milliárd forintot költünk a közoktatásra, de vajon tudja-e, hogy a szocialista kormány áldásos közreműködésének köszönhetően mennyit költünk, mondjuk, az idei évben adósságtörlesztésre? Több mint 1100 milliárd forintot! (Zaj az MSZP soraiban.) Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, azokból a padsorokból én egy kicsit több visszafogottságot szeretnék kérni, mert hogyha, mondjuk, 200-300 milliárd forinttal kevesebbet kellene adósságtörlesztésre fordítani, akkor több pénz jutna az egészségügytől kezdve az oktatáson át mindenre.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Demeter Zoltánnak, a Fidesz képviselőjének, két percben.

DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Szakszervezet! Nekünk, magyaroknak talán a legnagyobb hibánk az, hogy gyorsan felejtünk. Ezt mondotta évekkel ezelőtt egy holland lelkészismerősöm, és azt mondta, hogy Hollandiában még ma is emlékeznek a gályarabságra, pedig már több száz éve történt, de mégis azért emlékeznek rá, nehogy megtörténjen újra.

Kedves Képviselőtársaim! Ez a felejtés vagy amnézia az MSZP képviselőire jellemző és Tukacs képviselő úrra is, hiszen nagyon hamar elfelejtették azt, hogy 2002 és 2010 között ők kormányoztak, és elfelejtették azt is, hogy mit tettek ez alatt a 8 év alatt azon kívül, hogy az országot eladósították, csődbe vitték, a magyar oktatás rendszerét leamortizálták, a pedagógusokat ellehetetlenítették, a szabadossággal, a liberális gondolkodással pedig a gyermekeinkkel elhitették, hogy nekik nem kötelességeik vannak, hanem jogaik. És talán ez a legnagyobb bűn, ha lehet ezt mondani, hiszen sok-sok év kell ahhoz, hogy a rend visszaálljon, és tudjuk, hogy a rossz rövid időn belül futótűzként terjed, de ahhoz, hogy jóvá legyen, valóban idő kell. Önök szeretnék elfelejteni, hogy kormányzásuk ideje alatt évről évre csökkentették az oktatási állami normatívákat, így hozva lehetetlen helyzetbe a felelősen gazdálkodó és gondolkodó önkormányzatokat is.

Végezetül pedig hadd mondjam el azt, hogy a tegnapi napon kaptam a bizottsági ülésen egy borítékot, amelyben egy pedagógus-szakszervezet levele és egy tükör volt. Természetesen ennek a szimbolikus üzenetét vettem, ott hagytam a teremben, és remélem, a mai bizottsági ülésen sikerül majd átadnom az MSZP képviselőjének, (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) azért, hogy ne felejtsenek, nézzenek a tükörbe, tartsanak önvizsgálatot, ahogyan a miniszterelnökünk az államadósság vitájában ajánlotta önöknek. Bízom benne, hogy az önvizsgálat eredményes lesz.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Sági István, a Fidesz képviselője.

SÁGI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Párttársaim! Tisztelt nagy tudású Kollégák! 22 évet töltöttem a tanári pályán, 17 évet ebből igazgatóként, így engedjék meg nekem, hogy tapasztaltnak mondhassam magam a témában. Jól ismerem az iskolák, a diákok, a pedagógusok problémáit. A parlament oktatási bizottságában már két éve azon dolgozunk, hogy ezeket minél hatékonyabban megoldjuk, és az oktatásügyet olyan pályára állítsuk, amely egyszerre szolgálja a diákok, a tanárok és a haza érdekeit.

Látom, MSZP-s kollégáim is törték a fejüket az ügyön. Örülök, hogy legalább most eljutottak idáig, mert a 8 éves kormányzásuk alatt, úgy tapasztaltam, nemigen foglalkoztatta önöket az oktatáspolitika reformja. Ez időszak alatt ugyanis az oktatás színvonala soha nem látott mélységekbe süllyedt. Jó lett volna, ha nemcsak most, hanem 2002 és 2010 között is stratégiai fontosságú ügyként aposztrofálják az oktatáspolitikát, és nem vonnak ki milliárdokat az ágazatból. Amikor valami hiba van a gépezetben, és ezt nem lehet tovább leplezni, önök két dolgot szoktak tenni: elkezdenek felesleges feladatot generálni, növelve ezzel az adminisztrációt, a bürokráciát, vagy beszélnek róla, hogy elkendőzzék, nem találják a megoldást.

(14.00)

Amikor kezükben volt az irányítás, az első utat választották. Most, hogy erre nincs lehetőségük, megpróbálnak okosakat mondani a témában, de sajnos csak üres frázisok pufogtatásáig jutnak. Azt kell hogy mondjam, egyik sem célravezető. Munkájuk eredménye, hogy kormányzásuk idején, papíron minden úgy ment, ahogy a nagy könyvben meg van írva, a valóságban azonban egy-egy pedagógus egyéni képességei és elhivatottsága határozta meg, hogy merre van az előre, és hogyan jutunk oda. Ha a csillagok szerencsésen álltak, ebből még jó dolgok is kisülhettek, azonban az egységes, jól átgondolt oktatáspolitika nem alapozhat a csillagok állására. Mi, a Fidesz-KDNP-frakció olyan oktatást szeretnénk most megalapozni és a működését biztosítani, amely betartható, fenntartható, és nem csupán papíron létezik.

(Földesi Gyulát a jegyzői székben dr. Stágel Bence váltja fel.)

A napokban rábukkantam az önök oktatási vitaanyagának nevezett írására. Örömmel kell tudatnom önökkel, egyetértünk. Az anyaguk csupa olyan közhelyes, általános megállapítást tartalmaz, amellyel nem lehet vitába szállni: esélyegyenlőség, fejlett pedagógiai módszerek, társadalmi és gazdaságpolitikai célok. Nem tudom, létezik-e ember Magyarországon, aki ezeket ne akarná. Kinek ne lenne fontos a versenyképesség, az innováció, a kutatás-fejlesztés vagy éppen a képzetlen tömegek foglalkoztatásának elősegítése, átképzés, továbbképzés, felnőttképzés által. A kérdés csupán az, hogyan.

Sajnos, ebben nem tudom, mennyire értünk egyet, hiszen míg a mi eszközeink, amelyekkel a célok elérése felé haladunk, világosak, sajnos ugyanez az önök programjáról nem mondható el. Nem derül ki, hogyan képzelik annak az oktatáspolitikának a megalkotását, amely biztosítja a pedagógusok megbecsülését, amely egyenlő feltételeket teremt, és csökkenti a gyermekek közt lévő társadalmi különbségeket, amely olyan és annyi szakembert képez, amilyenre szükség van a hazai gazdaságban, növelve ezzel a foglalkoztatást, csökkentve a munkanélküliséget, amely csökkenti az itthon megszerzett tudás külföldre vitelét és hazán kívül való kamatoztatását, és sorolhatnám még, sok ugyanis a probléma.

Nekünk van elképzelésünk, hogy ezeket miként oldjuk meg. Javaslom, vitázzunk akkor, amikor önöknek is lesz érdemi válaszuk arra, hogyan. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Sós Tamás, az MSZP képviselője.

DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a vita eddigi állása is azt bizonyítja, hogy gyakorlatilag önök felkészületlenül fogtak hozzá a köznevelési törvény kialakításához, a közoktatás átalakításához. Indokolatlan mértékű centralizáció, államosítás van, jelentős mértékben pénzkivonás van, amely az önök hatalmi céljait szolgálja, az iskolák autonómiáját fölszámolják, az utolsó közösségszervező erőt, az önkormányzatokat szétverik, átgondolatlanok az intézkedéseik. Ne mondja nekem azt senki, hogy az egy átgondolt intézkedés, hogy 2011 decemberében elfogadjuk a köznevelési törvényt, júniusban pedig 41 olyan paragrafust vesznek ki belőle, amit be sem vezetnek. Önöknek ez átgondoltság?

Az önkormányzatokat kiszorították a fenntartói szerepből, erről szólnak. Mit gondolnak, a polgármester majd raktáros lesz, vagy gondolom, hogy őnéki az a feladata, hogy a terhet fizesse a működéshez, a tartalmi kérdéseket pedig központilag kívánják megmondani. Ez előrelépés? Számtalan végrehajtási rendelet hiányzik, gyakorlatilag kiszámíthatatlan káosz van. Kíváncsi leszek, márciusban majd mit fognak itt a parlament előtt mondani, amikor szembesülnek azzal, hogy a szorgalmi időszak kellős közepén, januárban kaotikus helyzetek sokaságát idézik elő. Ezt tették ez év januárjában is, amikor a szorgalmi időszak kellős közepén a szakképzésre fordított összeget a hozzájárulásnál a felére csökkentették. Ezt kívánják a közoktatásnál, a köznevelésnél is?

Jogos a pedagógus-szakszervezetek felvetése, jogos, mert azt mondják, hogy veszélyben van ennek a tanévnek a befejezése, jogos, mert azt mondják, hogy veszélyben van a következő tanév beindítása. Azt mondják, hogy függesszék föl ennek a törvénynek a bevezetését; véleményem szerint jogosan teszik.

Mit mondunk mi? Mi azt mondjuk, hogy vitatjuk ennek a köznevelési törvénynek a tartalmát. Ha a miniszter urat hallgatjuk itt - Balog Zoltán miniszter úrra gondolok -, ő azt mondta, hogy a nemzeti középet meg kell erősíteni. Kérdem én: a leendő szakmunkás, a magyar munkások nem tartoznak a nemzeti középhez? Csak úgy érdeklődöm, hisz egy leredukált elméleti képzést vezetnek be, gyakorlatilag egy minimális közismereti tartalommal, becsapják az embereket, papíron két év múlva érettségizhetnek, de gyakorlatilag újabb szakma elsajátítása is elméleti alapok nélkül szinte lehetetlen.

Önök esélyteremtésről beszélnek, átjárhatóságról, de valójában az előzetes tudás beszámíthatósága sem fog érvényesülni, a társadalmi mobilitás sem. Önök között nagyon sokan vannak, akik elsőgenerációs értelmiségiek, önök egy ilyen képzési rendszerben nem tudtak volna idáig eljutni, mint amit most kialakítanak. Szerintem szégyen, ami ezen a területen történik.

A pedagógus-szakszervezeteknek az a felvetése is jogos, hogy teremtsük meg a feltételeket a pedagógusok javadalmazásánál, jogos az, hogy 20 százalékos béremelést követelnek, hisz gyakorlatilag arról van szó, hogy a többletmunkát ez a rendszer nem ismeri el. Itt reggel óta beszélgetünk, de egyszer nem mondták el, hogy 2015-ig körülbelül 10 ezer embert fognak kirúgni az utcára a pedagógusok köréből, ezt az önök egyik belső papírja tartalmazza, de a folyosói beszélgetéseken akár a 20 ezer főt is elérheti ez a szám, erről beszélnek. Kérem szépen, erről is kellene beszélni! És az a riogatás, amikor az IMF-re hivatkoztak, hogy ők akadályozták meg a pedagógus-életpálya bevezetését, mert erre kellett hivatkozni, ez is szemenszedett hazugság.

Gyakorlatilag önök a prioritásokat máshova teszik, mint ahogy kellene, önök lemondtak az egészségügyről, az oktatásról és a szociális kiadásokról, mert kérem, ha megnézzük, a GDP-arányos oktatási kiadások szintje a rendszerváltás óta soha nem volt ilyen alacsony. Kérem, ezen is tessenek elgondolkodni!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Kettőperces reagálásra megadom a szót Michl Józsefnek, a KDNP képviselőjének.

MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Sós Tamás Képviselőtársam! Az államosításról már sokszor elmondtam a véleményemet, most nem kezdek bele, a jegyzőkönyvben meglesz, meg talán hallotta is képviselőtársam. (Közbeszólás az MSZP részéről: Pedig jó lenne megint hallani!) A "mit fognak mondani márciusban?" című kérdésre szeretnék reagálni, és visszakérdezni, hogy önök mit fognak mondani. Önök mit fognak mondani akkor, amikor arról lehet majd olvasni és hallani az iskolák vezetőitől, hogy működik a dolog, merthogy semmiféle módon nem bicsaklott meg az a tanév, amelynek a közepén csak annyi változás lesz, hogy az eddigi képviselő-testület helyett a jövőben Klebelsberg Kuno Intézményfenntartó Központ tankerületi vezetése lesz az, ami fenntartói feladatok tekintetében eljár. Ennek a feladatnak az elvégzésére nem a hátralevő néhány nap van, az év végéig, hanem pontosan utána is, az egész tanév hátralevő ideje, hiszen annak a végéig kell minden egyes kérdésben a pontot majd odatenni a mondat végére.

Most arról szól ez a történet, hogy az év végéig ez az átadás történjen meg, ennek a hivatalos formája történjen meg, a korábbi leltár figyelembevételével az új fenntartó vegye át az intézményt, amennyiben annak teljes egészében a fenntartójává válik, tehát mondjuk, a kisebb önkormányzatok esetében. Minden polgármester abszolút józan hozzáállása nélkül természetesen ez nem tud megtörténni zökkenőmentesen, én e helyről is szeretném kérni polgármestertársaimat, az ő érdekük is az, hogy ehhez a munkához a segítséget ők is megadják.

A következőkben még reagálok a többire. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Most megadom a szót Pichler Imre Lászlónak, a Fidesz képviselőjének.

PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy Sós Tamás képviselőtársunk egy picit erősen fogalmazott, és én is arra kérem, hogy fogja vissza magát. Alapjában véve nem kellene riogatni, nem kellene itt a tévénézőknek olyan jelzőkkel illetni a mostani átalakítást, amivel a képviselő úr illette.

(14.10)

Hoppál képviselő úr itt mögöttem pár perccel ezelőtt elmondta, és jogosan mondta el, hogy az elmúlt húsz év oktatási törvényeinek a százötvenféle módosítását már nem lehet tovább módosítgatni, hanem egy teljes átalakításra van szükség. Azt hiszem, ezt önök is aláírták pár hónappal ezelőtt még.

Én igyekszem rövidre fogni, mivelhogy az időm is rövid.

Az oktatásügy jövőnk megalapozásának legfontosabb eszköze, minősége nemzeti sorskérdés. Nyilvánvalóan először meg kell szerezni, fejleszteni kell a tudást, az innovációs képességet, alaposan meg kell ismerni a világot, a korunkat meghatározó globalizáció kérdéseit. Tehát mindenekelőtt jelentősen fokozni kell a beruházást az emberi tőkébe, hiszen tudjuk, hogy a tudás az egyetlen olyan termelési tényező, amelynek hozadéka nem csökken.

2010-ben az Oktatási Minisztérium megbízásából készült, a felnőtt lakosságot, valamint a pedagógusokat reprezentáló kutatás eredménye szerint a közvélemény nem volt elégedett az Oktatási Minisztérium tevékenységével. Hangsúlyozni szeretném, hogy 2002 és 2010 közötti időről beszélek.

Az esélyteremtés, az oktatás színvonalának és anyagi helyzetének javítása terén lényeges elmaradások voltak. Ha jól emlékszem, akkor frakcióvezetőnk elmondta tényszámokkal alátámasztva, hogy a 2002-től 2010-ig tartó időszakban hogyan csökkentek le az állami normatívák. Én csak alá tudom húzni iskolaigazgatóként, hogy 2002-ben az állami normatíva 80 százalékához 20 százalékot kellett hozzátenni az önkormányzatnak, már ha hozzá tudta tenni. Gondolok itt a kistelepülések fizetésképtelenségére. Aztán ez a szám úgy változott, hogy 2005-ben 60-40 százalékra módosult. Aztán 2008-ban, mit ad isten, ez a szám már teljesen megfordult, hiszen 40-50 százalékos állami normatívához kellett az önkormányzatoknak - már mondom, ha volt lehetőségük - hozzátenni azt a különbséget, amivel egyáltalán működőképessé tudták tenni az intézményüket. Akkor ezek után mondják azt, hogy mi itt egy teljesen rossz koncepciót akarunk megvalósítani. Hát én nem tudom, hogy ha egy picit tényleg visszagondolnak az elmúlt időszakra, akkor valószínűtlennek tartom, hogy ez megállja a helyét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sommásan szeretnék fogalmazni akkor, amikor azt mondom, hogy ez a törvénytervezet figyelembe veszi a pedagógusok véleményét. Hogy mire alapozom ezt? Az elmúlt két év során választókörzetemben több rendezvényen vettem részt. A pedagógusok nagy része a köznevelés helyzetével kapcsolatban elmondta: megérett az átalakításra.

Az intézkedés célja az állami felelősség és a hozzá tartozó jogkörök megbillent egyensúlyának a helyreállítása.

Nézem az órát, és van fél percem, éppen ezért azzal szeretném befejezni a hozzászólásomat, hogy engedjék meg nekem is, hogy én is üdvözöljem a szocialista páholyban ülő szakszervezeti vezetőket. Tisztelem és elismerem a munkájukat, a pedagógusokért kifejtett tevékenységüket, de csak azokét, akik tisztességesen végzik közfeladatukat. Nekem is volt kiválóan (Az elnök csenget.) dolgozó, tanító kollégám, aki nem arra használta fel a szakszervezeti megbízatását (Az elnök csenget.), hogy trehány módon elhagyja az óráit a diákok rovására (Az elnök csenget.), hanem lelkiismeretesen...

ELNÖK: Képviselő úr, majd lesz mód újólag hozzászólni.

PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a türelmét. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Lesz mód újólag hozzászólni a tájékoztatásomat követően, csak azért mondom, tekintettel arra, hogy a KDNP képviselőcsoportja a felszólalási időkeretéből 18 percet átadott a Fidesz-frakció részére. Kérem az informatikus munkatársakat a felszólalási időt jelző tábla ennek megfelelő átállítására. Köszönöm szépen.

Így most meg tudom adni a szót Cseresnyés Péternek, a Fidesz képviselőjének.

(Nyakó Istvánt a jegyzői székben Szilágyi Péter
váltja fel.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor megláttam az MSZP kezdeményezésének címét, elolvastam, azt gondoltam, hogy azért kezdeményezik ezt a vitanapot, hogy itt a vitanap során abban a jó pár percben, ami rendelkezésükre áll, bevallják, elmondják, hogy miben hibáztak az elmúlt nyolc évben, milyen hibákat követtek el mind a fenntartásban, mind az oktatásban, mint pedig annak finanszírozásában.

Ehelyett azt láttam, hogy majdnem hogy ki akarnak oktatni bennünket, és több alkalommal is orwelli idézeteket mondtak azok, akiknek tulajdonképpen a politikai gondolkozásmódjáról, a rendszerszemléletükről írták azt a bizonyos könyvet.

Aztán hallottuk azt is több alkalommal, legutoljára talán Tukacs István képviselő úrtól, hogy nem tudunk érveket mondani az őáltaluk államosításnak nevezett, tulajdonképpen fenntartói tevékenység mellett. Hát én most szeretnék néhányat mondani. Sajnálom, hogy Tukacs képviselő úr... (Tukacs István közbeszól.) De itt van, akkor mondok Tukacs képviselő úrnak is néhány érvet.

Egyik és legfontosabb dolog talán, hogy ha igaz az a gondolat, amit önök előhoztak, hogy legfontosabb az oktatásban a gyermek, az önök részéről igaznak tűnik ez, akkor az egységes követelményrendszer kialakítása. Ugyanis az a helyzet állt elő, hogy nem biztos, hogy amit tanult valaki Szabolcsban, azt Zalában is, hogyha egy iskolaváltás következett be a gyerek életében, folyamatosan és folyamatában tudta folytatni, ugyanis egy óriási probléma volt a magyar közoktatásban az, hogy az egyes oktatási intézményekben az egyes évfolyamokon nagy különbség mutatkozott az átadott anyag minőségében és mennyiségében, ezzel összefüggésben a számonkérésben is.

Ez már olyan anomáliákat is előrevetített és magában hordozott, hogy egy intézményváltás esetén a tanulók néhány alkalommal olyan problémával szembesültek, hogy az új iskolában egy más tantárgy- és tananyagstruktúra szerint haladtak az oktatásban, így egy intézményváltás annak ellenére, hogy két magyar oktatási intézmény között történt, komoly problémát jelentett a tanuló számára.

Ezt tetézte még az is, hogy a szinte átláthatatlan tankönyvellátási rendszer és -használati rendszer is megfűszerezte ezt a dolgot. Volt olyan, hogy az egyik iskolából a másik iskolába átmenő gyermek nem tudta követni a tananyagot, nem ugyanabból a tankönyvből tanultak, teljesen más struktúrában, és nem tudta folytatni olyan folyamatában, olyan jól az iskolát, a tanulmányait, mint az előző és eredeti osztályában, az eredeti tanmenet szerint.

Egy harmadik érv, ami miatt kellett változtatni, a tanfelügyeleti rendszer megszűnése kapcsán, és nem a felügyeleten van a hangsúly, hanem a szakmai segítségnyújtáson van a hangsúly. Hány kisiskolában voltak olyan problémák, és itt jön a negyedik érv is tulajdonképpen, hogy a kistelepüléseken nem tudták biztosítani az órák szakember-ellátottságát, a szakórák tanításában a szakellátottságot, és nem tudtak segíteni a pedagógusoknak a tanfelügyelők, az ő segítségükre régebben működő szakemberek, akik tapasztalatuk révén tudták irányítani, tudták segíteni a pedagógusok munkáját.

Egy ötödik érv már a működtetési költségekhez való hozzájárulás. Egy helyi példát hadd mondjak. Hozzánk közel eső kistelepülések meg akartak állapodni arról, hogy közösen tartanak fenn egy iskolát. Sajnos nem tudtak megállapodni, hogy hol legyen az iskolaintézmény, maga az épület. Akkor elkezdtek azon gondolkozni, hogy a pedagógusokat fogják utaztatni. Ebben sem tudtak megállapodni. A következménye ennek néhány éves vita után az lett, hogy a közeli nagyvárosba jártak be mindkét településről a gyerekek, buszoztak reggel és buszoztak késő délután azért, hogy iskolába tudjanak járni. Ha lett volna egy egységes irányítás, egy egységes fenntartás, megfelelő, egységes elvek szerint, ebben az esetben elő sem fordulhatott volna ez.

Akkor, amikor arról beszélünk - ez a következő érv -, hogy szükség van az átalakításra, akkor azt is meg kell mondani, hogy emiatt is szükség van az átalakításra, mert ebben az esetben egy központi szerveződés és szervezés révén sikerül az ilyen iskolák további működtetése, és nem kistelepülések önkormányzatának a kényszermegoldásaként kell megoldani azt, hogy hova járnak a gyermekek.

(14.20)

És még lehetne a finanszírozás területéről is elmondani, hogy milyen áldozatot kell vállalni sokszor egyik-másik nagyobb településnek azért, hogy a kisebb település gyermekei iskolába tudjanak járni, főként általános iskolába, és még lehetne folytatni a sort, de éppen azért, mert időszűkében vagyunk, majd máskor, más lehetőség megkapása esetén teszem ezt.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Bodó Sándor, a Fidesz képviselője.

BODÓ SÁNDOR (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vagyunk itt a teremben jó páran, akik néhány évtizedet eltöltöttünk a pedagóguspályán, és nyilván vannak közvetlen tapasztalataink. Összetett világ ez, szép világ, összetett világ, de tudjuk mindannyian, hogy annyira összetett és annyira bonyolult, hogy ha csak egy-egy területét próbáljuk megváltoztatni, akkor bizony semmi garancia nincs arra, hogy az egész minősége jobb lesz. Ezért fontos átgondolnunk a következő teendőinket. Hiába próbálkozunk azzal, hogy egy-egy területen módosítsunk, attól még az egész nem lesz jobb. Változásokra van tehát szükség, amiről itt a Házban is beszélünk már jó néhány alkalommal, hiszen érezhető az, hogy a mérhető tudás itt Magyarországon valahol csorbát szenvedett. Ahogy Pokorni elnök úr említette, a nemzetközi mutatók sem hízelgőek, de gondoljuk csak el, amikor azzal találkozunk gyakorló pedagógusként, hogy iskolát végzett gyerekeknek olyan alaphiányosságaik vannak, mint írás, olvasás, matematika. Hát kérdezem, hogyan lesz ebből versenyképes gazdaság.

Tudomásul kell vennünk, a pedagógusvilágnak is, mindannyiunknak, hogy a gyereklétszám alakulására szinte nem reagáltunk eddig. A gyereklétszám csökkent, a feladatok hellyel-közzel megmaradtak, és ugyanolyan létszámmal próbáljuk elvégezni, de ha csak egy kicsi iskola helyzetét próbáljuk megvilágítani, vajon ott, ahol egy osztály van, milyen sikere lehet annak a kémiatanárnak, aki mondjuk, abban a három-négy órájában tud csak a saját szakjának megfelelő munkát végezni? Tehát itt is lépnünk kell.

És hát a legnagyobb probléma az oktatás finanszírozása, amiről akárhogyan is vitatkozunk, meghaladja az önkormányzatok erejét. Néhány évtizede, két évtizede önkormányzati képviselőként megadatott nekem, hogy egy-egy éves költségvetés összeállításakor tíz-húsz percet kelljen csak foglalkoznunk a költségvetés összeállításával, hiszen ha alapvetően az oktatás finanszírozása - ami akkor 80-90 százalékos volt - megoldottnak tűnt, akkor megoldottnak tűnt az egész település finanszírozása is. Nos, tudjuk, hogy mára hova jutottunk.

Szólnunk kell arról is, hogy a pedagógusképzés hogyan és miképpen alakult az elmúlt időszakban. Én még emlékszem arra, amikor képesítés nélküli kollégákkal dolgozhattam együtt - van egy véleményem erről is -, de az a világ szerencsére már elmúlt. Elmúlt, és következett egy olyan, amikor hellyel-közzel azt kell hogy értékeljem, hogy túlképzés volt, olyan mértékű túlképzés, hogy azok a kollégák talán nem is jutottak el a pedagóguspályára, vagy időközben meggondolták magukat, és rövid idő után továbbálltak. Ma pedig mivel találkozunk? Néhány nagyon fontos szakterületen pedagógushiány van, egyes szakoknak nincs meg a megfelelő biztonsága. Ezért is fontos, hogy a pedagógus-életpályamodellel, a pedagógusbérekkel foglalkozzunk.

Van tehát ok bőven, amit fel tudunk sorolni, és tudom, hogy önök is tudnák folytatni, hogy miért van szükség a változásra. De ez csak az egyik része a gondolatmenetnek - lássuk, hogy mik a legszükségesebb feladatok! Nyilván, ahogy elhangzott már, az egyik legfontosabb a finanszírozás biztosítása. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez önkormányzati szinten nem kezelhető, főleg a kistelepüléseknél, tehát jó úton járunk, amikor állami feladatvállalásban gondolkodunk.

S itt van az esélyegyenlőség, amiről néha attól függően gondolkodunk, hogy milyen mez is van rajtunk. Kedves Kollégák! Nyilván a tanórai esélyegyenlőségekről is beszélhetnénk, hogy milyen esélye van egy gyereknek Hajdú-Biharban a határszélen, és milyen Budapesten, de én engedelmükkel a könnyebb érthetőség kedvéért a tanórán kívüli foglalatosságot veszem sorba. Hát vajon mi adatott meg egy nagyvárosban élőnek, esetleg egy közepes településen vagy a legkisebb településen élőknek, hogy az ilyen jellegű pluszinformációkra, lehetőségekre szert tegyenek?

S ahogy a kollégáim említették néhány perccel korábban, nem elkerülhető az oktatás világában a segítő szakmai ellenőrzés bevezetése sem. Ez megint nem várható el önkormányzati szinten, hiszen ez nem az a kategória, de sok pedagóguskollégával beszélgetve, azt hiszem, talán ők várják a legjobban, hogy ilyen jellegű segítséget is kaphassanak, hiszen abszurd esetben még az is megtörténhet, hogy valaki munkába áll, és esetleg évekig nincs alkalma konzultálni - jó, ez talán túlzás, de hónapokig nincs alkalma konzultálni - olyan szakemberekkel, akiktől nyilván nem alá-fölé rendeltségi viszonyban, hanem konzultációs viszonyban segítséget tudna kérni, illetve tanácsot tudnának adni egymásnak a kollégák. Ezért fontos tehát az állami feladatátvállalás. Úgy hiszem, hogy az elvárások elég konkrétak, hiszen várjuk a gyerekek jó felkészültségét, a gazdasági szereplőknek való megfelelést - mert előbb-utóbb azért ez is kérdés lesz ám részükről -, és nyilván kellenek hozzá pedagógusok, mert nélkülük nem működik a dolog.

Lehetne még hosszasan foglalkozni a fizetéssel vagy az óraszámokkal. A fizetéssel már az előttem szólók is foglalkoztak. Fontos, hogy az életpályához kapcsolódóan a fizetésemelés minél hamarabb megtörténjen, de az a riogatás, ami arról szól, hogy az óraszámok annyival megemelkednek, és mennyit töltenek a pedagógusok az iskolában, nem életszerű, hiszen nagyon jól tudom, hogy a kollégák mennyi időt töltenek el az iskolában úgy, hogy ennek az adminisztrációja igazából nincs is meg, hellyel-közzel - ahogy mondani szokták - a pedagóguselkötelezettség miatt.

Kedves Kollégáim! Azt hiszem, ebben a helyzetben mindenkinek egy az érdeke: az, hogy az oktatás átalakítása biztonságos legyen, és mindenképpen a gyerekek érdekében történjen.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Osztolykán Ágnes, az LMP képviselője.

OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedjék meg, hogy elmondjam önöknek, hogy az LMP ezen rövid idejéből azt gondolta, hogy ha már a pedagógus-szakszervezetek kezdeményezték ezt a vitát, akkor Mendrey Lászlónak, a PDSZ elnökének a gondolatait hadd tolmácsoljam önök felé.

Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni, hogy lehetőséget adtak a szakszervezetek képviselőinek, nekünk, hogy bepillantást nyerjünk az önök munkájába. Megköszönni azt, hogy lehetőséget adtak önmaguknak, hogy még egyszer átgondolják, hogy valóban minden részlet tisztázott-e azok előtt a nagy ívű változások előtt, amiket január 1-jével bevezetni kívánnak, gyökeresen átalakítva ezzel hazánk közoktatásának rendszerét.

Nos, én úgy látom, hogy nem sikerült most sem minden szempontot figyelembe venni. Hiányzott például az őszinte szembenézés, amely megvilágítaná azt, hogy valóban ilyen mérvű átalakításra van-e szükség. Nem vitatta senki, hogy a közoktatás rendszere változtatásra szorul. Nem vitatja senki, hogy a kistelepülések iskoláinak a fenntartása problémás. Nem vitatja senki, mi különösen nem, hogy a pedagógusok anyagi helyzete több mint méltatlan, megalázó, ezeken változtatni kell. Az azonban mégis vitatható, vitatandó, hogy ilyen generálváltoztatásra, fűnyírószerű megoldásra van-e szükség.

Vitatni kell azt is, hogy azokat a dolgozókat, akik nem pedagógus végzettségűek, egyszerűen ejti a rendszer, pedig az ő munkájuk nélkül az iskola egyszerűen megáll. Vitatni kell, hogy az az életpályamodell, amit kínál a kormányzat, jelent-e valódi perspektívát, jelenti-e azt, hogy ezek után tömegével mennek a fiatalok a tanárképzésbe. Vitatni kell azt is, hogy az óraszámok megemelésével bekövetkező pedagóguselbocsátási hullám valójában szolgálja-e az ország érdekeit.

Végül pedig egy képviselői megjegyzésre kívánok reagálni a szakszervezetek által elfoglalt parlamenti páholy kapcsán. Vártuk, hogy a házelnök úr meghívjon minket, kezdeményezőket, hogy vegyünk részt ezen a vitanapon. Vártuk a kormánypártok meghívását is. Hiába. Köszönjük az ellenzék képviselőinek, hogy fontosnak gondolták a megjelenésünket, és helyet biztosítottak a mögöttük lévő páholyokban.

Mendrey Lászlót hallották. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A PDSZ elnökének felszólalását hallották, parlamenti hangja Osztolykán Ágnes volt. Egyben én is hadd köszöntsek olyanokat, akik fontos, hogy részt vesznek ebben a vitában: Keszei Sándort, a Magyar Szülők Országos Egyesületének elnökét, aki a IX. páholyban foglalt helyet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki a rendelkezésre álló idő terhére felszólalni, akiknek még van idejük. Megadom a szót Michl Józsefnek, a KDNP képviselőjének, aki kettőperces időkeretben jelentkezett.

MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Néhány dologra szeretnék újra ráerősíteni. Az egyik az, hogy Tukacs képviselő úr és Sós Tamás is szóba hozta a finanszírozás kérdését.

(14.30)

Tukacs képviselő úrnál a számok összehasonlításából érdekes következtetést vont le. Én csak annyit szeretnék mondani, hogy ha két szám hasonlít egymásra, nem biztos, hogy ugyanarról a tételről van szó, tehát ez ne zavarja őt meg, bár biztos, hogy vannak ilyen helyzetek az életben.

Sós Tamás képviselő úrnak pedig arra a fölvetésére szeretnék reagálni, amit most Mendrey László is az e-mailjében volt olyan kedves Osztolykán Ágnesnek elküldeni, ami a pedagóguselbocsátásról szól. Nem tudom, honnan tetszettek ezt kiszámolni. Segítsenek már, hogy ezeket az adatokat én is megkaphassam (Dr. Hiller István: Ott van benne a tanulmányban, külön táblázatban számszerűen!), mert azt gondolom, hogy nagyon félrecsúszott a gondolkodásuk.

A valamelyik napi vitában elmondtam, hogy valóban, a tavalyi tanév során 3 ezerrel csökkent a pedagógusok létszáma Magyarországon, és azt is hozzátettem, hogy mindannyian nyugdíjba vonultak. Semmilyen pedagóguselbocsátás nincs tervbe véve. Egy óriási veszélye van viszont a történetnek valóban, az, hogy egyre kevesebb gyermek születik, sajnos egyre kevesebb osztályra lesz szükség Magyarországon, és így egyre kisebb iskolákra is. Ennek a megállításán kellene dogoznunk, és azon kellene változtatni, hogy ez ne így legyen.

Köszönöm szépen az időt, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Ismételten megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Megadom a szót Hiller Istvánnak, az MSZP képviselőjének.

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Én is megtiszteltetésnek veszem, hogy a mögöttem ülő páholyban a pedagógusok szakszervezeteinek vezetői és képviselői foglaltak helyet.

Helyes és érdemes feleleveníteni ennek a történetét. Örülök, hogy itt ülnek, ülhettek volna máshol is, de sem önök, tisztelt kormánypárti képviselő asszonyok és képviselő urak, sem a kormány, tisztelt államtitkár asszony, nem foglalkozik velük, és nem gondoltak erre. Pedig elég természetes, hogy egy parlamenti vitanapon a többség, illetve a kormány egy olyan kezdeményezést, amely hetek óta napvilágot látott, úgy is köszönt, hogy egyébként a kezdeményezőket meghívja.

Ez nem történt meg. Mi meghívtuk őket, és örülök, hogy a parlamenti vitanap egészében itt, a mögöttem levő páholyban foglalnak helyet, és kísérték figyelemmel a beszélgetésünket és a vitát. A Pedagógusok Szakszervezete azt kérte, hogy véleményüket tolmácsoljam; parlamenti képviselőként ezt szívesen megteszem. Idézni fogok tehát, a PSZ véleményét fogom önöknek tolmácsolni:

Köszönjük, hogy lehetővé vált a köznevelés, közoktatás helyzetéről vitanapot szervezni. Az itt hallottak bizonyítják, hogy az oktatásért minden résztvevő aggódik. A Pedagógusok Szakszervezete továbbra is a sztrájkbizottság követelését szorgalmazza. Kérjük, hogy halasszák el a köznevelési törvény januári elemének - fenntartóváltás - bevezetését. A 20 százalékos bértáblaemelést azért szorgalmazzuk, mert a közoktatásban nagyon sok nem pedagógus dolgozik. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bármikor bevezessék a pedagógus-életpályamodellt. Köszönjük a szakszervezeti tevékenységet elismerő hozzászólásokat is. Pedagógusok Szakszervezete

Elnök úr, eddig az idézet. A Szocialista Párt, illetve a szocialista frakció nevében, kérem, néhány gondolatot engedjenek még meg. Minden frakció véleményében, hozzászólásaiban találtam olyan elemet, amelyek egyébként egymáshoz illeszthetők. Legyenek ezek kritikus elemek, és legyenek olyanok, amelyek irány szerint mennek szembe azzal, ami az államosítás és ami a jelenlegi kormánytörekvés.

Nem gondolom, hogy bármelyikünk - és ezt nem hallottam egyetlen képviselői felszólalásban sem -, bárki kétségbe vonta volna azt, hogy saját meggyőződése szerint minden felszólaló, minden részt vevő képviselő a magyar oktatás színvonalának emelését akarja, ehhez azonban különböző utakat tartunk, tartanak megfelelőnek. Én azt az utat, amit önök járnak, azt az utat, amibe belekezdtek, és amelyről úgy gondolom, hogy kidolgozatlan, vitatom.

Nem vonom kétségbe, hogy jót akarnak, csak azt gondolom, hogy nem tesznek jót. Nem tudták megalapozni ezt szakmai értelemben, nem tudták kibontani megfelelő módon, és főleg nem tudják biztosítani hozzá a finanszírozást. Néhány héttel, néhány munkanappal az önök által kijelölt határidő előtt valódi bizonytalanság és információhiány van az országban a pedagógusok, a szülők körében, egyáltalán mindenki körében, aki oktatással foglalkozik; és bárki, aki az oktatási bizottság nyilvános jegyzőkönyveibe betekint, láthatja, hogy ez a bizonytalanság és aggodalom nem kormánypárti vagy ellenzéki jellegzetesség, hanem mindannyiunké.

Mert önök, tisztelt kormánypártiak, sem tudják, mert nem is tudhatják, hogy ez az út hova vezet. Ezért a Szocialista Párt nevében azt kérem és azt javaslom, gondolják meg ennek az iránynak a módosítását. Azt kérjük és azt javasoljuk, talán még időben, hogy függesszék fel a köznevelési törvény végrehajtását. A január 1-jei határidőre, lássák be, hogy ez tarthatatlan; több gondot okoz, mint amit önök a saját véleményük szerint megalapozottnak, jónak tartanak. A köznevelési törvényt gondolják végig! Alapvető elemeit módosítsák, és sikerüljön kialakítani egy olyan irányt, amelyet különböző, oktatással foglalkozók és az iránt aggodalommal levők, kormánypártiak és ellenzékiek együttesen tudnak vallani.

Most van még idejük, néhány nap. Utána már nem lesz. Ezért kérem a vitanap utolsó gondolataként (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - már hogy szocialista párti gondolataként -, hogy függesszék fel ezt a törvényt. Nem vezet semmi jóra.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót kettőperces időkeretben Kucsák Lászlónak, a Fidesz képviselőjének.

KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről szeretném megköszönni Osztolykán Ágnesnek és Hiller Istvánnak, hogy tolmácsolta két szakszervezet képviselőinek gondolatait. A magam részéről azt nem a legmagasabb pontjának tartottam a mai parlamenti vitának, hogy kinek van érdeme abban, hogy melyik páholyban ki foglalhatott helyet.

Azt természetesnek gondolom a magam részéről és üdvözlöm is, hogy az érdekképviseletek szereplői, képviselői jelen voltak. Az is jó, hogy sokan elmondhatták a gondolataikat ezen ügy kapcsán, még akkor is, ha jelentékeny részben csehovi párhuzamos monológok folytak itt az ülésteremben.

Hiller István legutóbbi gondolatai kapcsán annyit szeretnék még hozzáfűzni az elhangzottakhoz, hogy egy javaslatot megfogalmazott. Ez a javaslat nyilván adott esetben valamilyen módon, formában a parlament elé kerülhet a korábban elfogadott törvénnyel összefüggésben.

Ugyanakkor tárgyalás alatt van egy törvénytervezet, amely törvénytervezethez jó néhány oldalról többen nyújtottak, nyújtottunk be különféle javaslatokat, indítványokat annak érdekében, hogy a valóban és remélhetőleg meglévő közös pontok, esetleges közös célok érdekében megtaláljuk azokat az utakat, megoldási módokat, hogy a nevelő-oktató munkát végzők köre, ezek a szereplők, általában véve ez az intézményrendszer zökkenőmentesen, zavartalanul és eredményesen tudjon továbbra is működni vagy még eredményesebben tudjon működni a továbbiakban.

Itt szeretném javasolni, hogy mivel a parlamenti vitanap után a bizottság ismét ülésezik, ahol kapcsolódó és bizottsági módosítók megtárgyalására van lehetőség, legyenek ebben partnerek, és igyekezzünk a törvényi keretek között a lehető legjobbnak tűnő megoldásokat megtalálni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(14.40)

ELNÖK: Dúró Dórának, a Jobbik képviselőjének 48 másodperc felszólalási idő áll rendelkezésére. Képviselő asszony!

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elsősorban Michl József képviselő úr legutóbbi hozzászólására szeretnék reagálni. A pedagóguselbocsátások kilátásba helyezését nem az ellenzék találta ki és nem is a szakszervezetek találták ki, hanem a kormányzatnak készült egyik titkosított háttértanulmányában írták le önök maguk, illetve a KIK megbízott elnöke a bizottsági ülésen arról számolt be, hogy 407 milliárd forint áll rendelkezésre a következő évi költségvetésben, miközben ennél körülbelül 170 milliárd forinttal többre lenne szükség. Tehát ezek azok a tények, amelyek ezeket az aggályainkat alátámasztják, és ezekre alapozzuk ezeket.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Kettőperces időkeretben megadom a szót Herman István Ervinnek, a Fidesz képviselőjének. (Közbeszólás kormánypárti oldalról.) Öné a szó, képviselő úr.

HERMAN ISTVÁN ERVIN (Fidesz): Bocsánat, nagyon rövid leszek. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt jelen lévő Pedagógus-szakszervezetek Képviselői! Önök bizonyára egyetértenek velem abban, hogy minden nemzet annyit ér, amilyen ifjúságot nevel, és ha ebben egyetértünk, akkor nyugodtan föltehetjük magunkban a kérdést: ha Klebelsberg Kuno a mérce, akkor az elmúlt 60 évre önök büszkék-e vajon? S büszkék-e arra a pedagógiai teljesítményre, amit az elmúlt 60 évben produkáltak?

Sós Tamás képviselőtársamnak pedig immáron másodszor említem meg, aki azt a rendszert bírálja, amelyben szakmunkás-bizonyítványt szerzett, amelyben érettségi bizonyítványt szerzett, amelyben főiskolai diplomát szerzett, és ma ezt a rendszert bírálja. Úgy gondolom, Sós Tamás képviselőtársamnak is ezen el kéne gondolkodni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Az utolsó képviselői felszólalásért elindult nemes küzdelemben egyelőre úgy néz ki, hogy Révész Máriusz fog nyerni.

Öné a szó, képviselő úr.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A vitanap végére érkeztünk, és azt gondolom, hasznos vitanap volt, sokan elmondták, hogy hogyan látják az oktatás helyzetét.

Az a helyzet, hogy az ellenzék józanabb hozzászólói sem vitatták azt, hogy nagyon nagy gond van a magyar közoktatással. Miközben, ha megnézzük az OECD-országok átlagát, GDP-arányosan ugyanannyit költünk közoktatásra, aközben, ha az eredményeit is megnézzük a magyar közoktatásnak, akkor bizony számos kívánnivalót hagy maga után. Különösen nagy a probléma - amit LMP-s képviselőtársaink is mondtak - a hátrányos helyzetű gyermekek esetén, ugyanis a magyar oktatási rendszer Európa egyik legszelektívebb oktatási rendszere, leginkább konzerválja a társadalmi egyenlőtlenségeket. Nem értünk egyet, nagyon-nagyon nem értünk egyet jobbikos képviselőtársainkkal, mert azt gondoljuk, hogy nagyon kevés gyerek születik Magyarországon, és egyetlen gyermekről sem mondhatunk le. Meg kell találni azokat a lehetőségeket, hogy ezeknek a gyerekeknek is esélyeket, életesélyeket nyissunk, hogy ők is be tudjanak csatlakozni a társadalmi munkamegosztásba. Nem lehet lemondani róluk! Ezért nagyon sok mindent kell változtatni.

Ha hátrább lépünk, és meggondoljuk, hogy az önkormányzati fenntartással vajon lehetőség van-e ezt a különbséget jelentősen csökkenteni, össze tudjuk-e húzni ezt a rendszert, ha minden marad ugyanúgy; erre egyetlen válasz adható, képviselőtársaim: nem, ez nem lehetséges. Hiller István sem, illetve a szocialisták sem vitatják azt, hogy nagyobb állami szerepvállalásra lenne szükség. Csak az a kérdés, azt fel lehet tenni, és ezen lehetne vitatkozni, hogy nem léptünk-e esetleg túl nagyot. Nem ott van a probléma, amit sok képviselőtársam elmondott, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek leszakadása tovább fog folytatódni. A probléma pontosan máshol van. Azoknál az önkormányzatoknál - és én is egy ilyen önkormányzatnak vagyok oktatási bizottsági elnöke -, ahol eddig erőn felül pluszt raktak a rendszerbe, és pluszban finanszírozták, az a kérdés, hogy miután az államhoz átkerül az intézményrendszer, ezt a színvonalat tudják-e, tudja-e tartani a Klebelsberg Központ. Kérdés, hogy tudják-e tartani, mondjuk, azt a kafetériát, azokat a pluszszolgáltatásokat, amiket finanszíroztunk.

Ugyanakkor, ha országgyűlési képviselőként nézzük a helyzetet, az tényleg elfogadhatatlan, hogy három egymás melletti kerületben, az egyikben 20 ezer forint a kafetéria, a másikban nulla, a harmadikban meg 12 ezer forint. Ez egy fenntarthatatlan rendszer, és akkor még csak három fővárosi kerületről beszéltünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenképpen változtatásra van szükség. Nézzük meg, a szakiskolák is érintőlegesen sorra kerültek. Néhányan krokodilkönnyeket hullajtanak a szakiskolák rendszeréért, de nézzük meg, hogy milyenek az adatok. Tisztelt képviselőtársaim, a szakiskolába járó gyerekek 30 százaléka lemorzsolódik. A magyar szakiskolákban végzett gyerekeknél (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a legnagyobb azok aránya, akik nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. (Az elnök ismét csenget.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Változtatásra van szükség, és a kormánypárti képviselők rengeteg módosító javaslatot adtak be, a ma délutáni törvényhez...

ELNÖK: Sajnos, képviselő úr, ennek a gondolatmenetnek a kifejtésére nincs mód.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Egy mondatot szeretnék befejezni: és ezzel mi megpróbáljuk még a törvényt tovább javítani a magyar közoktatás, a pedagógusok és a gyerekek érdekében.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A még érdemi felszólalási idővel rendelkező frakciók részéről jelentkezőt felszólalásra nem látok, így tehát a képviselői felszólalások végére értünk.

Megadom a szót Hoffmann Rózsa asszonynak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának, 15 perces időkeretben.

DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! "A köznevelés helyzetéről" címmel rendezett a parlament vitanapot. Bevallom, arra számítottam, hogy sok olyan kérdés terítékre kerül, amely mind-mind egymással szoros összefüggésben a köznevelés nagyon fontos területeit érintik. Némi csalódásomnak kell hangot adni, mert egyetlen szó sem esett például a művészetoktatásról, a mindennapi testnevelésről, egyáltalán a nevelés esélyeinek a latolgatásáról, a pedagógiai szakszolgálatok megváltozott szerepéről, a pedagógiai intézetekről, és sorolhatnám még mindazt, amiről nem volt szó. Ezzel szemben az ellenzéki képviselők mintegy megismételték - igen nagy számban - azt az általános vitát, amely a parlamentben a köznevelési intézmények átadása-átvétele kapcsán elhangzott. És megismételték ugyanazokat a téves állításokat, amelyeket akkor tettek, így én sem tehetek mást, mint hogy néhány ilyen ismétlésbe bocsátkozzam, mert nem volna helyes, ha ezek az állítások cáfolat nélkül maradnának a mai napon.

Először is nem államosításról van szó, ahogy ezt kormánypárti képviselőtársam helyre tette, bár önök, tisztelt ellenzéki képviselők, rendre és következetesen ezzel a kifejezéssel fenyegetik a hallgatóságot. Nem államosításról van szó, hanem nagyobb állami szerepvállalásról és felelősségről van szó.

Megismételték ismét nagyon sokszor a feltételek hiányára vonatkozó állításokat, hivatkozva azokra a háttértanulmányokra, amelyekről mindannyian tudjuk, hogy miről szólnak, miközben az azóta eltelt idő sok változást hozott, és szeretném a figyelmüket felhívni, kedves képviselőtársak, arra, hogy a költségvetést az Országgyűlés még nem tárgyalja, majd a költségvetési tárgyalás során kell ezekre visszatérni. Partnerek leszünk abban, hogy a lehető legjobb kondíciókat elérjük mind az oktatásügy, mind pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ számára.

Szeretném megismételni azt a két héttel ezelőtt elmondott véleményemet is, amelyet nagyon sokan osztanak, hogy az önkormányzat és az állam nem egymás ellenfelei, hanem egymás partnerei, míg az előbbi a helyi érdekek képviseletére, az utóbbi a központi érdekek képviseletére szerveződött. És jóllehet, az elmúlt időszakban ez nem mindig így nyilvánult meg a valóságban, mi egy olyan kísérletbe kezdtünk, amelynek sikerében hiszünk, amelyben bebizonyosodik, hogy a közjóért tenni akaró jóakaratú emberek képesek a helyi és a központi érdekeket egyesíteni, hiszen Magyarország fejlesztésének az iránya éppen ez, hogy a közösségi érdek, a csoportérdek és a helyi érdek valahogy harmóniába kerüljön.

Nagyon sok - hát, információhiányon alapuló - téves állítás hangzott el ellenzéki képviselők sorából, ezekről szeretnék néhány reflexiót kifejteni. Így például hallottuk azt, hogy a pedagógus-életpályamodell nincs beillesztve a pedagógusképzésbe. Ez nem igaz, a kettő szervesen összekapcsolódik. A pedagógusok helyzetére vonatkozó kritikus megállapításokkal és az életpálya bevezetésének időzítésével kapcsolatban szeretném megismételten felhívni a figyelmüket nemcsak arra, amit én mondtam, hanem amit Rogán Antal képviselő úr, a Fidesz frakcióvezetője mondott, nem beszélve jeles kormányzati szereplők korábbi nyilatkozatairól.

(14.50)

Azt hallottuk, hogy nem lesz a falvakban iskola; két jobbikos képviselőtársamtól is hallottam. Miközben nem győzzük elégszer mondani, amit törvénybe is iktattunk, hogy minden olyan településen, ahol legalább nyolc gyerek igényli, és a fenntartása néhány évre biztosítható, az általános iskola alsó tagozata működhet, és működni fog. Nem rajtunk múlik, hogy erre kevés igény jelentkezett, mert elszoktatták a falusi embereket attól, hogy ott iskola legyen. Ez az állítás tehát nem igaz.

Nem igaz az sem, hogy nem működnek a tankerületek. Múlt héten a tankerületi igazgatók is hivatalba léptek, és mint tudják, az állami fenntartásba vétel jövő év január 1-jétől kezdődik, ezért furcsa is lenne, ha több száz fős apparátus már működne, az előkészítő munkálatok pedig rendben zajlanak. Az igaz, hogy 30 munkanap van hátra, bár nem számoltam ki a naptáron, de önök nem számolnak azzal a sok elkötelezett emberrel, akik bizony a hétvégéjüket is a munkának szentelik ezekben a napokban éppen azért, hogy minden feladatot időben el tudjunk végezni.

És egy kicsit szégyenkezve hozom ide azt a témát, amit MSZP-s képviselőtársam ismét itt kritikaként megfogalmazott, hogy a gyerekek érdeke nincs benne a törvényben. Tisztelt Hiller úr, egy mondaton ennyit kell lovagolni? (Dr. Hiller István: Igen.) Mikor felolvastam a törvénynek a bevezető szövegét: egyértelműen a gyerekek érdekéről szól (Dr. Hiller István: Nem.), jóllehet, nem abban a megfogalmazásban, ahogy önök ezt kérték. (Dr. Hiller István: Nem mi, mindenki.) Az egész törvény szellemisége, célja mind a gyerekek érdekét mondja.

A hatáskörhöz felelősséget nem rendeltünk - mondta Káli Sándor képviselő. Éppen hogy az államnál a hatáskörhöz a felelősség rendelése fog most megtörténni ezzel az átállással. Még azt is hallottuk, hogy azonnali tárgyalást követel az egyik független képviselő a szakszervezetekkel, miközben elhangzott itt is, és mindannyian tudjuk a sajtóból, hogy a tárgyalások megkezdődtek, és ma pedig folytatódnak, hiszen október 17-én én magam tárgyaltam a szakszervezettel.

Néhány ellentmondásra szeretném felhívni a figyelmét azoknak a képviselőknek, illetve az Országgyűlésnek, akiknek talán elkerülte ez a sok információ a figyelmét; arra, hogy bizony nem eléggé következetesek voltak néhányan a mondataikban. Azt hallottuk, hogy a 16 éves korig való tankötelezettség nem segíti a felzárkóztatást. Ugyanez a képviselő asszony elmondta, hogy 15 éves korig fejlődnek a gyerekek, utána már amit addig nem tanultak meg, azt nem tudják megtanulni, majd kárhoztatta a Híd-programot, mint olyat, ami nem segít a felzárkóztatásban.

Ez olyan önellentmondás, hogy égbekiáltó. A Híd-program éppen azt a célt szolgálja, hogy - miután az ember fejlődése nem egyenes vonalú és nem egyforma - segítséget nyújtson azoknak a gyerekeknek, akiknek 14-15 éves koráig nem sikerült oda eljutni, mint a többieknek. Minden adat azt bizonyítja egyébként, hogy 16 éves kor után maradnak ki a legtöbben az iskolából. Ennek az oka pedig az, amit képviselőtársaim itt többször is elmondtak, hogy bizony a szakiskolákból 33 százaléknyian kimaradtak. Miért? Mert nem kaptak olyan egyéni fejlesztő programot, mint amit a Híd-program kínálni fog. Ez nem egy kötelező kényszer lesz, egy olyan felzárkóztatási lehetőség, amit egyébként az egész szakma jól fogadott.

A jobb iskolarendszerhez nem a tanszabadság felszámolásán keresztül vezet az út - mondta egy másik képviselő. Ugyanez a képviselő asszony az LMP-ből azt megelőzőleg sokáig sorolta a mai oktatási rendszer kritikáját, holott máig tanszabadság volt, nem volt előírt tartalom, az iskolák teljesen maguk alkothatták meg a helyi tantervüket. Képviselő asszony elfogadta, hogy nagyon rosszak a közoktatás eredményei. Nos, akkor a tanszabadság mihez vezetett? - kérdezem én.

Tévút a KDNP oktatáspolitikája - hallottuk. A KDNP oktatáspolitikájának az eredményeit még nem lehet felmérni. Ugyancsak elhangzott az, hogy bizony az oktatásban az eredmények nem mutatkoznak meg egy csapásra. Milyen alapon állítja ez a képviselő, hogy tévút a KDNP? Arról nem beszélve, hogy ez nem a KDNP oktatáspolitikája, ez kérem, a kormány oktatáspolitikája, amit az Országgyűlés nagy többsége szentesített.

Az is érdekes volt, amikor mintegy kissé szemrehányó attitűddel hallottuk, hogy mi minden ismeretről nem hallott az a fiatalasszony, aki Kanadába kényszerül kitántorogni. Valóban, engem is megrendített az eset, mert nagyon képszerűen írta le a képviselő asszony, de hozzáteszem: pont ezt a helyzetet akarjuk orvosolni azáltal, hogy a Nemzeti alaptantervben végre ismét tartalmi szabályozást hozunk be. Tehát a helyzet leírása és a probléma megoldása itt találkozott, bár ez nem hangzott el.

Nos, az LMP-s képviselő asszony törésvonalról és szakadékról beszélt. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy néha nekem is voltak és vannak ilyen érzéseim, hogy idestova szakadék van az ellentétes vélemények között, de ugyanakkor ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nagyon különbözőek vagyunk, és különbözőképpen gondolkodunk világról, országról és jövőről. Azt azonban vissza kell utasítanom, az olyan állításokat, amelyek növelik a szakadékot, hovatovább befedhetetlenné teszik, amikor megkérdőjelezi ellenzéki képviselő a törvényalkotók morális felelősségét.

Kérdezem: milyen alapon? Amikor köszönet Hiller Istvánnak, hogy elismerte: a céljaink lehet, hogy közösek, de az úttal ő nem ért egyet. Másik képviselő viszont egyáltalán a moralitásunkat kérdőjelezte meg. Ezt a leghatározottabban visszautasítom, mint ahogy azt is, hogy több ízben hazugsággal és bűnnel vádolt bennünket. Legalább ötször kiejtette a száján a bűn szót, amelyet a leghatározottabban és a leghangosabban vissza kell hogy utasítsak. Ilyen feltételezéssel élni felesküdött országgyűlési képviselőkkel szemben, akik arra tettek esküt, hogy munkájukat legjobb tudásuk szerint a haza javára fordítják, ez kérem szépen, több mint felháborító. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Viszont rámutatnék néhány olyan bűnre és hazugságra, amely itt hangzott el; az idő nagyon szalad, ezért csak kevésre. Azt mondja az egyik képviselő, hogy a NAT a lexikális tudást helyezi középpontba, és nem a kompetenciafejlesztést. Kérem szépen, nem igaz. Egyensúlyt teremtett a Nemzeti alaptanterv a lexikális tudás és kompetenciafejlesztés között, csak éppen visszahozta azt a tartalmi szabályozást, amely megismétlem: egészen 2003-ig érvényben volt.

A magyar közoktatási progresszióval szembefordulunk - hangzott egy állítás. Nem felel meg a valóságnak. A magyar közoktatási progresszióban benne van az, hogy állami iskolarendszer van, hogy az állam a tartalmakat szabályozza, mi több, ellenőrzi is, hogy ugyanaz történik-e az iskolákban, mint amit előírtunk. Ez fog most történni, és ez a magyar közoktatás legjobb hagyományait eleveníti föl.

Ahogy megalkottuk a törvényt, a PSZ egyetértése nélkül - hangzott megint a kritika, hazug kritika. A PSZ-nek nincsen egyetértési joga. Törekedtünk velük közös nevezőre jutni, nagyon sok javaslatukat be is fogadtuk annak idején a törvénybe; egyetértés nem született, de erre a törvény nem kötelez bennünket.

Az ellenőrzés veszélyezteti a tanítás szabadságát - állítja az egyik képviselő. Kérem szépen, ennél rosszabb és helytelenebb megállapítást még soha nem hallottunk. Az ellenőrzésben pont az az állami felelősség nyilvánul meg, amelyet ugyanez a képviselő számon kért rajtunk. Majd azzal vádolt meg, hogy a számonkérhetőséget hangsúlyoztuk, illetve hangsúlyoztam. Vázlatom van az előadáshoz, emlékezetem szerint egyetlenegyszer mondtam az állammal összefüggésben, és ha valaki vagy valami számon kérhető, az éppen az állam, mert felelősséggel tartozunk az állampolgároknak itt a parlamentben és minden színtéren. Nem a pedagógusok és nem mások számonkéréséről volt szó, ott ellenőrzésről, objektív ellenőrzésről volt szó.

Volt-e egyetértés? - kérdezte Hiller István képviselő úr. Erre válaszolt Sági István, amikor rámutatott, hogy igen, én is ismerem az MSZP programját, a célok, az ott szereplő jelszavak, amelyeket olvastam, lényegében akár a mi törvényünkből is kiolvashatók, viszont a megoldás mikéntjében ott vannak az ellentétek, sajnos erre nem sok sor került.

Végül köszönetet szeretnék mondani mindazoknak a kormánypárti képviselőtársaimnak, akik előrevivő megjegyzéseikkel alátámasztották mindazt, hogy helyes törekvéseink vannak.

(15.00)

És nagyon köszönöm azt a képviselői megjegyzést Michl József képviselőtársamnak, aki rámutatott a mai vitanap legfontosabb céljára, legfontosabb értelmére, sajnos erről is keveset hallottunk. Ez így hangzott, hogy milyen világot is akarunk építeni. Miért van ez az egész nagy köznevelési átalakulás, ami kétségkívül jár némi felfordulással, jár némi bizonytalansággal, ugyanúgy, mint egy ház átépítése, egy lakás átrendezése, ahol nem lehet mindent előre centiméter pontossággal kiszámolni. Ugyanakkor az iskolák működnek, az óvodák működnek.

Nyugalomra volna szükség, nem pedig pánikkeltésre, nem pedig rémhírkeltésekre. Ebben kérném nagy tisztelettel a szakszervezetek együttműködését, akikkel ma délután Balog Zoltán miniszter úrral együtt a tárgyalásokat folytatjuk. Hogy milyen eredménnyel, azt nem tudom elővételezni, mindkettőnk jó szándékán és közös jóakaratán múlik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár asszony zárszavát, és a politikai vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/8881. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Miniszter úr, öné a szó.

Felszólalások:   21-22   23-149   149-163      Ülésnap adatai