Felszólalás adatai

TÓTH ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Répássy Róbert képviselő úrral ellentétben én egy szűkebb, kevésbé jogi és alkotmányjogi természetű kérdéskört szeretnék érinteni a hozzászólásomban. Én az iratátadás folyamatáról és ennek a kérdéskörnek a szolgálatokra gyakorolt hatásáról kívánok szólni.

Szeretném elöljáróban elmondani, nem véletlenül választottam ezt a formát, hogy a képviselői mandátumommal élve szólalok föl, hiszen ebben az esetben egy olyan indítványt tárgyalunk, amely indítvány igaz, hogy a kormány támogatását bírja, de nem kormány-előterjesztés. És én azt gondolom, hogy képviselőként hozzászólva - természetesen egyébként nem feledvén hivatali feladatomat - kívánok néhány kérdésről véleményt alkotni.

Az első: abból a szempontból sajátos ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása, hogy jelenleg egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amely törvényjavaslat végrehajtása eközben jelenleg is folyik. Tehát egy olyan törvényjavaslat van az Országgyűlés asztalán, amelyből adódó feladatok napjainkban is közvetlenül zajlanak, és mint közismert, valamikor ez év májusára fejeződik be az a folyamat, amelyet a 2003. évi III. törvény előírt.

Gyakran alkalmazzák az újságírók és mások is e tárgykörben a felszólalásaik során, hogy itt mekkora deficit van, és hogy ezt a deficitet jelenleg ennek az Országgyűlésnek vagy annak a politikai elitnek kell pótolnia, amely az elmúlt 15 évben ezt nem tette meg. Ennek kétségtelenül vannak valós elemei, mindazonáltal bátorkodom arra hivatkozni, hogy mindezzel együtt egyfajta folyamatosság és folytonosság mégiscsak van az elmúlt 15 év történéseiben.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a volt állambiztonsági szolgálatok iratai átadásának harmadik fázisán vagyunk túl, és egyébként most jelöli ki az Országgyűlés a negyedik fázist, hiszen emlékezetes, legalábbis szakmai körökben, hogy 1995-96-ban volt már irat-felülvizsgálat, ez volt az első, amely irat-felülvizsgálat a maga keretei között mindenféleképpen, még ha ellentmondásosan is, de adott át iratot, és már akkor biztosított bizonyos iratok esetében kutathatóságot, hozzáférhetőséget.

A második stációja ’99-2000-ben, az előző kormány időszakában történt: az akkori törvényi szabályozásnak megfelelően akkor is került sor iratátadásra. És most a harmadik fázis, amely 2003-2005 között zajlik, összességében 654 irat-folyóméternyi irat átadását biztosította, biztosítja a levéltár részére. Ez a mennyiség, szeretném hangsúlyozni, csak a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irattárából átkerülő iratok mennyiségét tartalmazza. Nyilván, ha a belügyi, a honvédelmi és egyéb más szervek iratátadását hozzávesszük, akkor ez ennél sokkal nagyobb.

Tehát miközben joggal érzi az állampolgár vagy a kérdéssel foglalkozó az egy helyben topogást és a nem kielégítő megoldást, kétségtelenül el kell mondani és el kell ismerni, hogy ebben a vonatkozásban az iratátadás zajlik, zajlott az elmúlt két évben is.

(14.30)

És most, amikor befejeződik, nyilván egy pontos képpel fogunk rendelkezni, hogy milyen iratok maradtak vissza a levéltárakban, milyen jogcímmel, milyen indokkal, és immár nem az a kérdés, hogy mi hol található meg, hanem egy rendezett állapothoz képest annak tisztázása a jog végrehajtójának vagy a törvény végrehajtójának a feladata, hogy indokolt-e vagy nem indokolt különböző érdekek és elsősorban nemzetbiztonsági érdekek alapján a minősítések fenntartása vagy sem.

Szeretném azt is elmondani itt ebben a körben, hogy mintegy 300 folyóméternyi az az irat, amely most 2005-ös vizsgálatot követően visszatartásra került, tehát mintegy 300 folyóméternyi irat van a három szolgálatnál, ahol a törvényben javasolt háromévenkénti ütemben a felállításra kerülő tanácsadó testület azt fogja vizsgálni, hogy ezek közül melyek azok, amelyeknek a minősítési oka megszűnt, és milyen körülmények között.

Szeretném azt is hangsúlyozni és elmondani, hogy sokszor ennek az elmúlt kétéves iratátadásnak a megítélése disszonáns volt. Disszonáns volt, sokszor félreértések miatt, vagy sokszor tájékozatlanságok miatt, hiszen a sajtóban nemegyszer magam is olvastam, hogy ezzel az iratátadással, ami most zajlik, az a baj, hogy önkényesen valakik ellenőrizetlenül iratot visszatartanak, és nincs meg a megfelelő civil kontroll.

Lehet természetesen vitatni és lehet természetesen igényelni a jelenlegi jogi szabályozás meghaladását, azt azonban szeretném itt ebben a Házban kijelenteni, hogy akik ezzel a munkával az elmúlt két évben foglalkoztak, legyen szó az iratáradó bizottságról, legyen szó a titokgazdákról vagy azok képviselőiről, vagy legyen szó akár a Legfelsőbb Bíróság e feladattal megbízott bírájának tevékenységéről, ezek az emberek rendkívül korrekten, szakmailag felkészülten, ha úgy tetszik, rigorózusan őrködtek a törvény betartásán és a folyamat végigvitelén. Ennek a kimondásával tartozom azok munkájának elismeréseként, akik az elmúlt időszakban ezt a feladatot egy nagy munkafázis keretében elvégezték.

És hadd idézzek egy olyan személyt, aki talán nálam hitelesebb ezen időszak munkájának, vagy folyamatának elismerésében. Néhány hónappal korábban a házelnök asszony járt a történeti levéltárban, és ott tájékozódott ennek az iratátadási folyamatnak a történéseiről. Ott Rainer M. János mondta a házelnök asszonynak, hogy olyan nagy mennyiségű állambiztonsági irat rendezett, ellenőrzött és törvényes átadására még nem került sor az elmúlt, rendszerváltás óta eltelt időszakban, mint az elmúlt két évben. Én nem azt mondom, hogy ez váltja meg a világot, de azt mondom, hogy ez a munka és ez a tevékenység is elismerésre érdemes. Nyilván ennek kimondása nem az én tisztem, hiszen maga a bizottság, a háromfős ellenőrző bizottság a munkát befejezve egy jelentésben az Országgyűlés elnökének tapasztalatait leteszi.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt hetek, hónapok vitája óhatatlanul érintette a jelenlegi nemzetbiztonsági szolgálatok megítélését, tevékenységét. Ennek keretében és ennek során sokszor azért olyan tételek és olyan kitételek is elhangzottak, amelyek a szolgálatok megítélése és tevékenysége szempontjából nem voltak zavarmentesek. Szeretném azért itt ebben a körben nemcsak a jegyzőkönyv kedvéért, hanem az igazság okán elmondani azt, hogy az elmúlt 15 évben, 1990 februárja óta ezek a szolgálatok rendkívül nagy utat tettek meg. Nagy utat tettek meg, mégpedig azt az utat, amelyet a Magyar Köztársaságban nagyon sok más szervezet is bejárt, megjárt, és ma ezek a szolgálatok a jogállami normáknak megfelelően a demokratikus országok közösségeinek szervezetei között, velük együttműködve elismert partnerei mind a NATO, mind az Európai Unió titkosszolgálatainak.

Ezt azért mondom, mert sokszor úgy fogalmazzák meg, mintha itt is valami deficit lenne, mintha a szolgálatoknál elmaradás lenne a rendszerváltás vagy annak morális megközelítése vonatozásában. Én felelősen azt tudom mondani, hogy az az út, amit megtettek, bármelyik más szervezet által megtett úttal összehasonlítható. Nem gondolom, hogy ezek a szolgálatok mai feltételek és körülmények közepette kevésbé lennének hazafiak, az itt levő emberek kevésbé komolyan vennék a Magyar Köztársaság érdekeinek szolgálatait, és kevésbé lennének elkötelezettek a demokratikus értékek iránt, mint a mai magyar társadalom bármely más intézményrendszerében dolgozó személyek.

E véleményemet azért kívántam itt közreadni, mert valóban az elmúlt hetekben különböző politikai megnyilatkozások ezt kétségbe vonták, vagy volt olyan értelmezési lehetőségük ezeknek a véleményeknek, amely vélemények számunkra vagy a szolgálatok számára elfogadhatatlanok.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy az a törvényjavaslat, amely benyújtásra került, célját tekintve valóban egyszerre rendezni kíván egy ma nem kielégítően rendezett helyzetet, és meg kíván haladni egy jelenlegi állapotot. Én az igényt két mondattal tudom leírni. Az egyik mondat az, hogy megítélésem szerint olyan szabályozásra van szükség, amely korlátozás nélkül biztosítja valamennyi olyan irat átadását a történeti levéltárba, amelyek megismerése és kutathatóvá tétele az elmúlt, a közelmúlt feltárásához elengedhetetlenül szükséges, ugyanígy elengedhetetlenül szükséges az előző rendszer működésének és természetének megismeréséhez. De azt is mondom - és e mondatnak a másik fele legalább annyira fontos -, hogy olyan szabályozást kell hozni az Országgyűlésnek, amely biztosítja, hogy egyetlen olyan irat átadására se kényszerüljenek a nemzetbiztonsági szolgálatok, amelynek nyilvánosságra kerülése megalapozottan sértené a Magyar Köztársaság nemzeti érdekét és nemzetbiztonsági szolgálatainak zavarmentes működését.

E két mondatban benne van ennek a szabályozásnak a dilemmája, és az a probléma, hogy a két halmazt és a két feltételt hogyan lehet úgy szabályozni, hogy a kettő egyszerre érvényesüljön, és a gyakorlatban is megfelelő módon szolgálja a törvényhozók eredeti szándékát, célját.

Azt tartom, hogy a törvényhozónak az a feladata, pláne egy ilyen jellegű, erősen indulati elemekkel is társuló tárgykörben, hogy olyan finomszabályozást tudjon elvégezni, amelynek elvégzése tipikusan egy ilyen parlamenti vita kereteiben oldható meg. Hiszen egy benyújtott törvényjavaslat jellegénél fogva arra alkalmas, hogy egy politikai szándékot közvetítsen, és közvetítse azt a szabályozó intézményt, amely kereteiben ezt meg kívánja oldani. És annak a pontos kalibrálása - hogy Körömi úr definícióját használjam -, hogy a szükséges és elégséges mértékben biztosítsa a két cél együttes érvényesülését, ahhoz az szükséges, hogy itt módosító indítványokkal alakítsuk ki azokat az eszközöket és azokat az eljárásokat, metódusokat, amelyek ezt a végeredményt tudják biztosítani.

Szeretném azt is elmondani, hogy a szolgálatok egyértelműen abban érdekeltek - és ezt nem magam találom ki, hanem azért napi munkakapcsolatban lévén velük -, hogy ez a jelenlegi hektikus időszak lezajoljon, hogy ez az állapot, amelynek keretei között nekik továbbra is törvényi feladatukat el kell látni, ez szűnjön meg. Ennek egy kiútja van, egy korrekt, tárgyszerű törvényi szabályozás elkészítése. A magunk részéről ebben közreműködünk, a magunk részéről úgy látjuk, hogy ennek feltételei megteremthetők, ha ez tárgyszerű vitákat, tárgyszerű törekvéseket és nem politikai felhangokat és indulatokat helyez előtérbe.

(14.40)

Ami a múlt feltárásának további kérdéseit illeti, nyilvánvalóan a parlament előtt erre vonatkozóan van egy javaslat, de azt gondolom, hogy most arról a kérdésről kell beszélnünk, amely közvetlenül az Országgyűlés napirendjén van, ez pedig az általam említett tárgykörrel függ össze. Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)