Felszólalás adatai
266. ülésnap (2005.11.15.), 312. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kocsis Róbert (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:32 |
Felszólalások: Előző 312 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KOCSIS RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Ugyancsak a korábbi hozzászólásomat szeretném folytatni a szóban forgó módosító javaslattal kapcsolatban. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetéhez Márton Attila képviselőtársammal adtunk be egy másik módosító javaslatot, ennek lényege nagyon röviden annyi, hogy a Hajdúszoboszlót Nagyhegyessel összekötő, körülbelül 8-10 kilométer hosszú útszakasz felújítására lenne szükség. Ezt gyakorlatilag, amióta képviselő vagyok, minden évben beadom, de nem kerül rá sor. Ennek gazdasági jelentősége annyi, hogy tulajdonképpen ez a város nyugati kapuja, hiszen a Hortobágy felől érkező idegenforgalom ezen a rövid útszakaszon rázkódik Hajdúszoboszlóra, és nem megoldás az, hogy az autópálya majd kiváltja ezt az utat, hiszen ez a legrövidebb út a Hortobágyon keresztül Pest felől Hajdúszoboszlóra az M3-astól.
Tehát kérném államtitkár urat, ajánlanám figyelmébe az ennek az útszakasznak a felújításához szükséges összeg átcsoportosítását. Köszönöm a figyelmet.
Felszólalások: Előző 312 Következő Ülésnap adatai