Felszólalás adatai

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném folytatni, ahol abbahagytam, de kénytelen vagyok több felszólalásra is reagálni. Itt többen, Tóth Károly is, Toller László tisztelt képviselőtársam is élesen megkülönböztetik a III/III-ast a III. ügyosztály többi részétől. Holott nem ennyire tiszta a helyzet. Akkor kvázi az akkori, régi, ancien régime beáldozta a III/III-ast, ebből lett az elbocsátott légió, villámgyorsan elkezdték megsemmisíteni az iratokat, és ezzel le van zárva az ügy. Az Alkotmánybíróság azonban megállapította, hogy a nem jogállami rendszer - finoman így nevezte a diktatúrát - állambiztonsági szervezetének egésze nem volt jogállami; az egésze, függetlenül attól, hogy voltak olyan feladatai. Azok a rendőrök, akik minket vertek annak idején, egy csomó hasznos dolgot is műveltek, vigyáztak a közrendre és így tovább. Ez nem jelenti azt, hogy ne disztingváljunk, de azt se, hogy egyszerűen felmentsük.

Van egy csomó példa, amit már számtalanszor elmondtunk. Krassó Györgyöt itt, Budapesten a III/III-as ügynökei figyelték meg. Amikor kiengedték Bécsbe, majd Londonba, akkor a bécsi, a londoni, majd a New York-i III/I-es ügynökök figyelték. Ugyanazt a feladatot végezték el, mint itt a III/III-as ügynökök. Az egész nem volt demokratikus, nem volt civil kontroll alatt, és az Alkotmánybíróság nem véletlenül állapította ezt meg. A másik dolog a titkosszolgálati érdek. Ez mindig egy ilyen hipotetikus, titokzatos, körvonaltalan és megfoghatatlan valami, amivel szemben nehéz érvelni - ez is a cél azzal. Holott nagyon pontosan meghatározható, hogy mik a mai demokráciának, a Harmadik Köztársaságnak a valódi titkosszolgálati érdekei, és ezeket az érdekeket valóban védeni kell. De nem parttalanul és nem korlátlanul.

Ezért mondtuk azt, hogy a jelenleg benyújtott törvényjavaslatban probléma az, hogy a titkosszolgálatok civil kontroll nélkül állapítják meg, hogy melyek azok az iratok, amelyeket visszatarthatnak. Még azt sem tudjuk, hogy mekkora ezeknek a számossága, az aránya. Úgy gondoljuk, hogy a titkosszolgálatok fölött éppen olyan civil kontrollt kell gyakorolni, mint az államigazgatás más része fölött, vagy amilyet a hadsereg fölött gyakorolunk. Ezt kell biztosítani.

Toller képviselő úr felemlítette dr. Sorgét. Ez egy nagyon jó példa. Ez az ember halált megvető bátorsággal szerzett híreket, és eljuttatta a Szovjetunióba, ahol Sztálin asztalára tették. Sztálin ezeket nem vette figyelembe, provokációnak tekintette, mint azoknak a német kommunista katonáknak a jelentését, akik átszöktek Lengyelországból, és elmondták, hogy felvonulás kezdődik a Szovjetunió ellen; Sztálin kivégeztette őket. Vagy a másik klasszikus példa a hírszerzési tankönyvekből, hogy Roosevelt elnök asztalán ott voltak a titkosszolgálati jelentések, hogy a japánok készülnek Pearl Harbor megtámadására, és az elnök nem tett semmilyen intézkedést. Azóta is vitatkoznak a történészek, hogy mi volt ennek az oka.

Tehát nagyon csínján kell bánni ezekkel a dolgokkal, és a helyükre kell tenni. A jogállamunknak egészen mások a titkosszolgálati érdekei, mint voltak a '89-90 előtti diktatúrának.

(13.30)

Más irányban, más feladatokkal van ellátva, tehát kevéssé érinti azokat a dolgokat. Tehát ritka kivételként lehetnek olyan akták vagy olyan ügynökök, akiket változatlanul védeni kell, de az, hogy ne lehessen tanulmányozni az egész iratait, erről nem lehet szó. Az, hogy ki határozza meg az iratok átadását, mindenképpen nagyon fontos kérdés, és itt a civil kontrollt előtérbe kell helyezni.

A másik, amit szeretnék bejelenteni: a Szabad Demokraták Szövetsége nem zárkózik el az alkotmánymódosítás elől, de azt csak akkor tudja elfogadni, amennyiben szakmailag valóban alapos, gondos és az alkotmány méltóságához illő. Tudós kollégám hívta fel a figyelmemet arra, hogy 1855-ben az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága tagállami hatáskörbe utalta a rabszolgaság megengedhetőségével kapcsolatos kérdést. Az amerikai legfelsőbb bíróság tölti be az alkotmánybíróság szerepét is. Ekkor a kongresszus egyesült háza alkotmánymódosítást hozott létre, hogy ezt ne lehessen megtenni. Tehát fontos esetben önmagában nem kizárt, hogy alkotmányt módosítsunk.

Úgy gondolom, jelenleg igen nagy ellentmondás van az alkotmányos alapjogok között. Az állampolgárnak vannak személyhez fűződő adatai, amely személyhez fűződő adatokat messzemenően védeni kell. Az adatvédelmi törvényünk azonban egyáltalán nem definiálja az adat fogalmát, nem definiálja a személyi adat fogalmát, ennek következtében a jogfelhasználók és a jogértelmezők belátásától függ, hogy a személyes adatokból mi az, ami megismerhető és mi az, ami nem. Ez tehát egy képtelen dolog, hiszen az ember társas lény, szociális lény, társadalomban él, ahol rengeteg adatot megismerünk egymásról. Ezeknek az adatoknak a megismerhetőségében bizonyos korlátok állíthatók, de ez a korlát nem lehet korlátlan, mint ahogyan jelenleg is van. Tehát az adatvédelmi biztos vagy más jogalkalmazók, vagy jogértelmezők azok, akik meghatározzák ezt a határt. El tudok képzelni olyan alkotmánymódosítást, amely ezt tisztázza, vagy legalábbis felhatalmazást ad arra, hogy ezt törvény szabályozza. Az adatvédelmi törvény kimondja, hogy külön törvény elrendelheti a személyi adatok megismerhetőségét, de ennek igazán nincs meg az alkotmányos forrása, az alkotmányban lévő forrása.

Az állampolgár másik joga, hogy megismerje az adatokat, megismerje a világot, a közérdekű adatok birtokába jusson, sőt az állam kötelessége a közérdekű adatok megismerhetőségét elősegíteni. Ilyen szempontból az alkotmánymódosításnak van értelme, és amennyiben a kívánt célt nem lehet másképp megoldani, abban az esetben ezt biztosítani lehet.

Itt többen is felvetették az egyházak kérdését. Én magam is hívő ember vagyok, és úgy gondolom, az egyházaknak a magyar társadalomban fontos szerepük van, és fontos az, hogy példát mutassanak. Az elmúlt rendszer hosszú időn keresztül hihetetlen módon elnyomta az egyházakat, beavatkozott a működésükbe, gyakorlatilag szinte teljesen átszőtte. Hadd mondjam el azt, hogy senki nem lehetett teológushallgató az Állami Egyházügyi Hivatal engedélye nélkül. Senki nem lehetett káplán, nemhogy plébános, esperes, püspök vagy érsek anélkül, hogy az Egyházügyi Hivatal nemcsak hozzá nem járult volna, hanem ki se jelölte volna. Tehát azt lehet mondani, hogy az egyházi hierarchia valamennyi történelmi egyházban többé-kevésbé az egykori állampárt és az egykori rendszer kreatúrája. Úgy gondolom, a rendszerváltás után meg kellett volna nyilvánulni ezeknek a dolgoknak, de ez nem történt meg.

A katolikus mise a confiteorral kezdődik. Valamikor az őskeresztény időkben valódi közösségek voltak a keresztény közösségek, mindenki ismerte a másikat, és azzal kezdték az együttlétet, a misét, hogy mindenki elmondta a bűneit, a hibáit, a tévedéseit, s a közösség Isten nevében ezt feloldotta. A mise többi része is erre szolgált: kenyeret hoztak, mást hoztak és így tovább. Úgy gondolom, el lehet várni az egyházaktól, hogy ezt a confiteort valósítsák meg, igaz, hogy megkésve, igaz, hogy tizenöt évvel később, de tegyék meg. Másrészt pedig részei a társadalomnak, és nem vonhatják ki magukat azon a címen, hogy az egyház az államtól el van választva. Része a társadalomnak, a hívőknek és a nem hívőknek igenis joguk van tudniuk, mi történt az egyházakkal. A titkosszolgálatokkal kapcsolatban pedig jó lenne, ha a megváltozott feladatoknak megfelelően világosan és pontosan definiálná a kormány, mi a reális titkosszolgálati érdek, s ennek a védelmét természetes módon akceptálni is tudjuk.

Úgy gondolom, minden elkésettség ellenére végig kell mennünk ezen az úton, különösen azért, mert meg kell akadályoznunk azt, hogy irányított véletlenszerűen embereket kipécézzenek, emberi sorsokat tönkretegyenek, és reflektorfénybe állítva rájuk zúdítsák a társadalom megvetését vagy a társadalom elítélését, holott inkább tanúknak kellene őket tekinteni, és arra kérni őket, mutassák be, hogyan nyomorították meg őket, hogyan kényszerítették, vagy miért kellett részt venniük ebben a munkában, milyen mértékig, és akkor ők is megtisztulhatnak. Így mi, a társadalom és a gyerekeink, azok a generációk, amelyek, hála Istennek, már kimaradtak ebből, megismerhetik, milyen volt a múlt, mert mégis ez az egyik legfontosabb feladat. Azoknak a generációknak, amelyek utánunk következnek, iszonyatos terheket kell cipelniük a vállukon, hiszen gyakorlatilag 1914 óta a magyar társadalom nem volt olyan helyzetben, hogy a saját múltját kritikusan megvizsgálja.

Illyés Gyula mondta: a múlt nincs magától. A múlt nem fóliánsok, dossziék és iratok kilométere, hanem a múltat minden generációnak a maga számára tisztáznia kell, azért, hogy ami rossz volt, azt többet ne kövessék el, és ami jó volt, arra pedig építsenek, mert az egészséges társadalom csak így tud fönnmaradni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)