Felszólalás adatai

Vértanúhalálára becsületes, mindig igazságot kereső életútjával készítette fel a Mindenható. Mindig felelős, autonóm, bátor polgárként, igazi demokrataként viselkedett, még a legsötétebb Rákosi-korszak idején is, saját szabadságát veszélyeztetve. Tette ezt úgy is mint járási főjegyző, úgy is mint ügyvéd, és úgy is mint a forradalom vezetője. Amikor járási főjegyzőként meg merte tenni, hogy egyedüliként nyílt szavazással az egyházi iskolák államosítása ellen szavazott, ki kellett lépnie a közszolgálatból. Ezután ügyvédként járta a börtönöket, védte a Rákosi-rendszer üldözötteit. Közel 350 családot mentett meg a kuláklistáktól, vállalva a kitelepítést is, az állandó zaklatást. Ő lett a környék parasztságának segítője, támogatója, s ezzel kivívta az itt élők bizalmát és elismerését.

Jánoshalmán, de főleg Mélykúton úgy ismeretes, mint a kulákok védőszentje - írja róla Rákosi államvédelmi hatóságának két tisztje. Ezzel a megállapítással egyetértett a község üldözött lakossága is. Az idős parasztemberek úgy emlegették: a doktor úr, a mi jó apánk. Ez egy olyan rangot jelentett, amely nem volt kapható egyetlen állami hivatalban sem. Éppen ezért választották meg az '56-os forradalom és szabadságharc helyi vezetőjének.

Társaival együtt nemcsak törvényességet hirdettek és rendet tartottak a rájuk bízott területen, de bátran tervezték a jövőt, amit szabadnak és magyarnak akartak. Az ő bátor kiállásának, és igazi hazafiasságról szóló beszédeinek nagy szerepe volt abban, hogy a vidéki emberek megismerték a forradalom célját, és egyetértettek vele. Olyan ember volt, aki a jánoshalmi és mélykúti forradalom vezetőjeként mindvégig a forradalom tisztaságát képviselte.

1957 februárjában tartóztatták le, majd Kecskeméten a Lengyel Zoltán bíró vezetésével működő tanács halálra ítélte '57 szeptemberében. A Legfelsőbb Bíróságon a Mecsér József elnökletével '58 szeptemberében működő tanács hagyta helyben az ítéletet. A legsúlyosabb vád ellene: a jánoshalmi forradalmi bizottság vezetőjeként a szovjet csapatok elleni fellépés szervezése volt. Bár a szovjet csapatok nem érték el Jánoshalmát, "de ha jöttek volna, lőttek volna", volt a vérbíróság megalapozott indoklása a per iratai szerint.

1958. szeptember 29-én a kecskeméti börtönben élete bevégeztetett. Utolsó szavai ezek voltak: "A hazámért és Jánoshalma népéért."

Olyan ember volt Szobonya Zoltán, akire a mefisztói alkut sem tudták rákényszeríteni, magyarán, nem volt hajlandó Kádár besúgójává válni, még élete megmentése árán sem. Ezért mondta: "Inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni." Ez élete igazi példázata. Olyan ember volt, akit bilincsbe verve, gúzsba kötve sem tudtak megtörni, nem tudták elvenni emberi tisztességét és a szabadságról szőtt álmait.

Emelkedett lélekkel készült utolsó útjára, hiszen utolsó sorai ezek voltak: "Belenyugodva sorsomba, várom a kiteljesedést, hiába, ez a magyar sors. S büszke vagyok arra, hogy a Jóisten erre a sorsra tartott érdemesnek."

Vértanúságát a kecskeméti börtön falán emléktábla hirdeti 20 év óta, Jánoshalmán és Kecskeméten utca őrzi a nevét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az ilyen hősök példája nekünk is erőt és bátorságot adhat. Ma általa is emlékezzünk a forradalom és az azt követő megtorlások áldozataira, a meghurcoltakra, a bebörtönzöttekre, a kivégzettekre, a déd- és nagyszüleink elveszett álmaira, a porba tiport hazánkra. Szobonya Zoltán a mi közös hősünk.

A családja nevében is köszönöm, hogy emlékezésemet tisztelettel meghallgatták.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)