Készült: 2024.05.12.02:39:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

211. ülésnap (2017.04.04.), 6. felszólalás
Felszólaló Dr. Szakács László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:11


Felszólalások:  Előző  6  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Hét éve kormányoznak, és úgy gondoltam, eljött az ideje annak, hogy húzzunk egy kasszát, hogy az egészségügyben mit sikerült önöknek elérni az elmúlt időszakban. 2010-ben vették át a kormányrudat. Nagy vehemenciával nekiestek az egészségügy átalakításának, és ezért gyorsan nem is történt semmi nagyjában-egészében fél évig, majd októberben előálltak a Semmelweisről elnevezett programmal, aminek azt a fennhéjázó, innen nézve, hét év távlatából most már inkább nagyképűnek tűnő címet adták, hogy „Újraélesztett egészségügy, gyógyuló Magyarország”.

Nézzük, hogy milyen célokat tűztek ki, és hogy ebből mi sikerült! Az azonnali forrásjuttatás az egészségügybe egy kitűzött cél volt. Megvalósult, de trükkösen.

(9.20)

Először is az első évben önök elköltötték a maradványösszeget. A második évben az összes rokkantsági ellátásból 300 milliárd forintot betoltak az E-kasszába, az egészségügyi kasszába, és ezzel növelték a pénzt, no de a feladatok is nőttek, azt meg már nem tudták rendesen ellátni. Ugyanebben az évben a gyógyszertámogatásokból vettek el 50 milliárd forintot, ezt is betették az E-kasszába, tehát forrásnövekedés volt, no de hát a feladatok is nőttek, természetesen nem tudták megfelelően ellátni. Azonnal átalakítjuk a finanszírozási rendszert, mondták önök, de a mai napon is ugyanaz a teljesítményvolumen-korlát rendszer van, mint volt, a háziorvosokat ugyanúgy kártyapénz alapján finanszírozzák, ahogyan volt, és egyébként azóta minden egyes évben százmilliárdos nagyságrendű hiányt termelnek.

A hiányt is meg akarták állítani, ezért két dolgot terveztek a hiány termelődésének megállításánál. Az egyik az volt, hogy azonnali struktúraátalakítást akartak csinálni. Hét év alatt a 70 ezer magyar betegellátásban részt vevő ágyból önök 1500-at, egyezerötszázat átszerveztek vagy megszüntettek ‑ azért lássuk be, nem egy szemmel látható mérték a 70 ezernél az 1500 az átszervezéssel és a megszüntetéssel együtt ‑, illetve egy burkolt forráskivonás történt, hiszen államosították az összes kórházat, és így most önöknek nagyon hiányzik minden egyes évben az önkormányzatok által az egészségügy finanszírozásához hozzátett 100 milliárd forint.

Minden év végén arról vitatkozunk, hogy ameddig önök azt mondják, hogy Magyarország erősödik, addig kiderül, hogy Magyarország legnagyobb, legfontosabb alrendszerét, az egészségügyet önök valójában a magyar kisvállalkozókkal finanszíroztatják és ezreknek tartoznak. A sürgősségi ellátás fejlesztését is kitűzték célul. A mentőszolgálatnál még a mai napig is csak álom, hogy 15 perc alatt kiérjen a mentő, a sürgősségi betegosztályokon pedig órákat kell várni azért, mert nincs megfelelő számú szakember a mai napon sem.

Azt mondták önök, hogy erősíteni kell az alapellátásban a háziorvosok szerepét, és erre tényleg fordítottak többletforrást. De még ezt is képesek voltak úgy csinálni, hogy még így is romlott a teljesítmény. 287 betöltetlen háziorvosi praxis van ma Magyarországon. A háziorvosaink 42 százaléka elmúlt 60 éves. S önök nem tudták vonzóvá tenni még pénzzel sem ezt a szakmát és ezt a hivatást, mert Magyarországon évente talán 150 orvos az, aki leteszi a háziorvosi szakvizsgát. Úgy gondolom, hogy ezek nem sikerek.

Egyébként pedig azt gondolom, hogy a gyógyszertámogatás terén van az önök legnagyobb adóssága. Ezt a támogatás mértékében ismertetem. Önök mindig elmondják azt, hogy hány gyógyszernek csökkent az ára, de azt sose mondják el, hogy mellette hánynak nőtt, és melyek azok az orvosságok, melyek azok a gyógyszerek, amelyek hozzáférhetők ma Magyarországon. Tisztelt államtitkár urak, ma Magyarországon a törvény szerint, ha egy új gyógyszert, egy új gyógymódot engedélyeztetni kell, arról a kormánynak, illetve a meghatározott szervének 90 napon belül dönteni kell, de a rákot gyógyító és az életkilátásokat javító gyógyszerek esetében a 90 nap helyett önöknek erre 45 hónap kellett. 45 hónapot vettek el azoknak az embereknek az életéből, az idejéből, akiknek hetek, hónapok sokat számítanak.

Persze, adjanak több pénzt az egészségügyre, növeljék meg az orvosok bérét, a nővérek bérét, a gazdasági dolgozók és a műszakiak bérét is, de a legfontosabb ‑ és ez még pénzbe sem kerül, államtitkár urak ‑, hogy tartsák be a saját maguk által hozott törvényeket, és keressék meg ezeknek a sikertelenségeknek a felelőseit. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  6  Következő    Ülésnap adatai