Készült: 2024.05.06.03:38:04 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

342. ülésnap (2014.02.13.), 124. felszólalás
Felszólaló Dr. Szél Bernadett (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:30


Felszólalások:  Előző  124  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatban azért azt muszáj elmondanom, hogy most vizsgáltuk meg a számokat, és látjuk, hogy annak ellenére, hogy a munkahelyvédelmi akciótervet a Fidesz-KDNP-kormány olyan nagy garral bevezette, szinte az összes támogatott korcsoportban csökkent a nők foglalkoztatása, tehát gyakorlatilag olyan rossz helyzetben vannak a nők itt és most Magyarországon a munkaerőpiacon, hogy még ezzel az intézkedéssel sem tudtak hathatósan beavatkozni.

(12.10)

Mondtuk is egyébként, amikor ezt bevezették, hogy ez egy elkésett intézkedés, amely önmagában nem fogja tudni megváltoztatni a szomorú trendeket. Ha valaki ebben az országban a nőknek munkahelyeket akar adni, akkor egyrészt bölcsődét kell adni, óvodát kell adni, családi napközit kell adni, esélyegyenlőséget kell adni, és lehetőséget kell arra biztosítani, hogy rugalmas feltételek között dolgozzanak. Erről van szó, tisztelt képviselőtársaim! Nem lehet ilyen látszatintézkedésekkel ezt az országot hosszú távon előrevinni, valós intézkedésekre lett volna szükség.

A stratégiai megállapodásokkal kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy valójában nem tudtak semmifajta eredményt felmutatni, ráadásul azt a teljesen hibás elképzelést takarják, hogy az Orbán-kormány Magyarországot a külföldi cégek összeszerelő üzemévé akarja tenni. A Lehet Más a Politika régóta mondja azt, hogy a helyi gazdaság fejlesztésére van szükség, arra van szükség, hogy a belső tőkeképző képességet ebben az országban felerősítsük. Gyakorlatilag ezek a megállapodások semmit nem tudtak adni a magyar embereknek, a tömeges létszámleépítést sem tudták elkerülni vele az emberek több helyen. S nagyon fontosnak tartom azt megjegyezni, hogy amíg Magyarországon ilyen bérszínvonal van, addig nem fogunk tudni egyről a kettőre jutni. Ehhez viszont az kell, hogy Magyarországon egy teljesen másfajta gazdaságpolitika tudjon gyökeret verni, és végre Magyarország a saját természeti erőforrásaival, például az alternatív energiaforrásaival, a megújuló energiaszektorban lévő munkahelyteremtéssel, az energiahatékonysági fejlesztésekben rejlő munkahely-teremtési potenciállal gazdálkodjon bölcsen. Nem arra van szükség, hogy ez az ország külföldi cégek összeszerelő üzemévé váljon, ahol az új munka törvénykönyve által gyakorolt feltételek közepette gyakorlatilag a futószalag mellett lehet állni tizensok órát. Lehet, hogy az éppen Kínába látogató miniszterelnök számára ez egy megfelelő jövőkép, de nekünk, magyar embereknek ez nem az. (Taps az LMP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  124  Következő    Ülésnap adatai