Felszólalás adatai

DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hát, nem egyszerű a sok értékes gondolat és kritikai megjegyzés után még ehhez valamit hozzátenni, különösen nem - egyetértve azokkal a képviselőtársaimmal, akik kritizálták a vita körülményeit és időpontját - háromnegyed 9, 9 óra körül, miután még vagy négy-öt napirendi pont van. Hát bizony, az életével játszik az,... (Dr. Latorcai János: Tíz.) Tíz? Az életével játszik, aki ilyenkor megpróbálja mégoly fontos kérdésekben is legalább röviden elmondani a véleményét.

Ezt pontosan tudom, ezért egyrészt azt szeretném én is javasolni, amit Józsa képviselő úr vetett fel, és úgy láttam, hogy mások is egyetértettek, ez a kérdés sokkal súlyosabb annál, semhogy ezt így, egy feszült, ideges környezetben megvitathatnánk éjszakának évadján. Én is azt javaslom, hogy miután valószínűleg a Fenntartható Fejlődési Tanács ezt az anyagot továbbdolgozza - mint ahogy a tervei között szerepel -, amikor úgy látja ez a tanács, valóban kezdeményezni kellene egy teljes napot, amit arra szánnánk, hogy a fenntartható fejlődési stratégia, mondjuk, előkészítő anyagát megvitatnánk azzal a szándékkal, hogy ennek a vitának a tanulságait is beépítve lehetne véglegesíteni egy olyan előterjesztést, amit azután a parlament a végső tárgyalásra idehozhatna. Talán ez segíthetne ennek a problémának az áthidalásában; nevesen, hogy ez a probléma lényegesen komplikáltabb, lényegesen súlyosabb, és a jövőt sokkal komolyabban érinti, semhogy ezt néhány mondatban itt most elintézhetnénk.

A másik megjegyzésem: köszönetet szeretnék mondani - bár többen megtették - mindazoknak, akik idáig is eljuttatták ezt a problémakört. Miközben persze természetesen, aki egy ilyen anyagot terjeszt először a parlament elé - merthogy egy ilyen típusú anyag most szerepel először a parlament előtt -, vállalja annak a kockázatát, hogy ha átfogó képet akarok felrajzolni, minden területen kritikát fogok kapni, mert nem tudok olyan mélységekbe lemenni, mint a specialisták, akik maguk azon a területen dolgoznak. Azt hiszem, mindenki, aki képeket rajzol fel, ennek a kockázatát el kell hogy vállalja.

Én tehát köszönetet szeretnék mondani Szili Katalinnak is, aki valóban nagyon jó érzékkel kezdeményezte ezt a fajta párbeszédet, a tanács létrehozását, és az egész folyamatot generálta. Talán ebben szerepet játszott az is, hogy meglehetősen korán találkozhatott a környezetvédelmi tárca államtitkáraként ezekkel a problémákkal akkor, amikor ezek felmerültek.

A tanács tagjainak is és a mögöttük lévőknek, azoknak a műhelyeknek is szeretnék köszönetet mondani, akik idáig eljuttatták ezt az anyagot. Valóban, mint aki magam is sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, tudom, hogy ez nagyon összetett, bonyolult kérdéskör, és nagyon sokak munkája kell ahhoz, hogy értelmes, kezelhető stratégia kerüljön a parlament elé. Tehát köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik ebbe a fázisba is eljuttatták ezt az anyagot.

Tudom azt is, hogy már most óriási viták voltak - értesültem róla - a Fenntartható Fejlődési Tanácsban, de ez természetes. Ez természetes, mert az egyes ágazatok a saját érdekeik szempontjából értékelik ezt a stratégiát. Nekem mindig az jut eszembe, hogy egy fejlődési folyamatban hogyan éltem magam meg ezeket a vitákat a '80-as évek elején, amikor ez megfogalmazódik a Brundtland-tanulmányban. Élénken él az emlékezetemben, egy növénytermesztési szakkönyv szerkesztőbizottsági ülésén egy nagy tekintélyű professzor úr - én hátulgombolós voltam annak idején -, amikor felvetettem, hogy kellene ennek az ágazatnak a környezeti, meg foglalkoztatási és ilyen problémáival is foglakozni - ez a '80-as évek eleje -, nekem azt mondta, szeretném ideidézni, megpróbálom szó szerint: öcsém, nekünk termelnünk köll, a többit hagyjátok a zöldekre meg a szociálpolitikára.

(21.00)

Most innen eljutni oda, hogy vannak olyan rendszerek azért - és tulajdonképpen ezeket a rendszereket keresnénk a fenntarthatóság kapcsán -, amelyek úgy tudnak minőségi termelést produkálni, úgy tudnak gazdasági szempontból is versenyképesek lenni, hogy közben a környezeti erőforrásokat fönntartják, és egy hosszú távú működőképes világot tartanak fönn. Ráadásul úgy teszik ezt, hogy az embereknek munkát, megélhetést, életcélokat adnak; hogy tudniillik vannak ilyen rendszerek, nem egyszerű idáig eljutni.

Gazdaságpolitikusokkal szoktunk itt összevitatkozni különféle programok kapcsán, akik azt mondják, hogy jó, jó, kérem szépen, de a versenyképességünkkel mi lesz, tönkretesszük a versenyhatékonyságunkat. Van ebben sok igazság. A kérdés persze az, hogy kinek a versenyképességéről szól ez az egész történet. Mert ha a közösségek szempontjából vizsgáljuk, és ez merül föl az utóbbi időkben, legyen az egy helyi közösség, de legyen az egy nemzet mint közösség, vagy egy európai közösség versenyképességéről beszélünk, az nem csak gazdasági dimenzióban jelent versenyképességet. Itt legalább három vagy négy dimenzióban - ahogy Szanyi képviselő úr mondta - kell nekünk ezt a fajta hatékonyságot produkálni, egy köztes megoldást keresni, ami gazdasági, környezeti, társadalmi és ha lehetséges, politikai szempontból is elfogadható az adott társadalom fejlődési szintjén. Nem egyszerű ilyen rendszereket találni, de vannak ilyen rendszerek.

Szeretném arra fölhívni a figyelmet, amit az utóbbi idők igazolnak, akár a gazdasági mérőszámok torz volta - a Stiglitz-jelentésre gondolok, aminek a vitája éppen most zajlik. Nem azt mérjük valószínűleg, ami a tényleges haladást jelenti. Torzak a mérőszámaink, mert egydimenziósak. Egy ügyűek, ha szabad mondani; egy ügyű ez a fajta gazdasági dimenzióban történő megközelítés. Ez egy többügyű probléma, ha szabad így mondani. Nem egy ügyű problémáról van szó, mert ha egy ügyet csinálunk belőle egy zárt rendszerben, ha az egyik dimenzióban optimális megoldásokat keresek, a másik két dimenzió tönkremegy garantáltan.

Tehát környezeti és társadalmi szempontból katasztrófához vezet, ha egyedül a tőkebefektetés hatékonyságát vagy a tőkemegtérülés hatékonyságát tekintjük egyetlen motiváló tényezőnek, ami a társadalmakat előreviszi. Mert ebben az esetben, úgy hívja ezt a környezet-gazdaságtan, hogy externális költségeit, társadalmi költségeit ennek az egész társadalomnak kell viselnie. Környezeti kárelhárításra fogjuk a pénzeinket elkölteni, és az emberek nagy része ezen a kárelhárításon fog dolgozni. Ez az, ami a GDP-vel is problémánk. Az emberek nagy része már olyan tevékenységet folytat, ami nem növeli az előrehaladásunkat, vagy javítja az előrehaladást, hanem inkább kárelhárító költségekről van szó. Ezeket az externáliákat bizony számolnunk kell, amelyek környezeti és társadalmi dimenzióban jelentkeznek, ha csak ilyen egy ügyű megközelítéseket alkalmazunk.

Annak is tanúja voltam - és ezt szeretném idehozni -, hogy ha születik egy ilyen stratégiája egy országnak, vagy először a Brundtladt-tanulmány maga elindított egy ilyen folyamatot, ha létezik egy ilyen közös jövőképhez kapcsolódó közös stratégiánk; mert kell ehhez persze jövőkép is, mi az a jövő, amit elképzelünk magunknak a különféle dimenziókban, és aztán a jelenlegi helyzetből hogyan tudunk odajutni ahhoz a jövőhöz; ha létezik egy ilyen, az elindítja a fejlődést, a gondolkodást az egyes ágazatokban is. Nagyon érdekes volt, ugye, a kilencvenes évek óta, amikor az egyes gazdasági ágazatok próbálták lefordítani a saját nyelvükre, hogy mit jelent ez az ő sajátos területeiken. Én magam annak idején a mezőgazdaságban vagy 25-30 ilyen megfogalmazást, fogalmat gyűjtöttem össze, hogy a különböző országok hogyan fogalmazzák meg a saját fenntartható fejlődési stratégiájukat az adott ágazatokban. Tehát ezeknek ágazati stratégiákban is meg kell azután jelenniük.

És persze - amit itt fölvetettek képviselőtársaim, én is ehhez szeretnék csatlakozni - a mindennapokban, a politikai döntéseinkben, a gazdasági döntéseinkben ennek meg kell azután jelennie, mert különben hitelét vesztik ezek a stratégiák. Sok nemzeti stratégiánk van különféle területekre, de ezeknek a nemzeti stratégiáknak az égvilágon semmi köze nem látszik lenni az adott évi költségvetéssel, mondjuk vagy a törvényeinkkel, amelyeket hozunk, azokat egészen más érdekek határozzák meg. Tehát hiába van egy zsinórmérték, egy jövőkép, egy jó stratégia, ha a mindennapok döntéseiben ez nem jelenik meg. És nem akarok idehozni olyat, mondjuk, a saját területemről az Új Magyarország vidékfejlesztési program támogatási rendszerének a hiányosságait, amit egyenesen úgy lehet minősíteni, hogy a rossz támogatások rendszere hogy néz ki. A Levegő Munkacsoport csinált minden évben ilyen elemzést, hogy a támogatási rendszer, ami a költségvetésben van, az vajon mennyire felel meg ezeknek a szempontoknak. Úgy hívja, hogy a rossz támogatások rendszere, és bizony nagyon sok ilyen rossz támogatásunk van. Rossz üzeneteket adunk ezekkel a gazdaság szereplőinek. Itt nem kötelező direktívákról van nyilván szó, hanem terelnünk kellene a gazdaság szereplőit, hogy olyan megoldásokat hozzanak, amelyek környezeti és társadalmi szempontból is elfogadhatóak.

Létezik egy ilyen, és ezt szeretném még végezetül szóba hozni, és a figyelmébe ajánlani a tanácsnak is, amikor vizsgálódik, hogy ne csak a stratégiai ügyeivel foglalkozzon ennek a kérdéskörnek, hanem egy gazdaság-, társadalompolitikai kerete is kezd kialakulni a világban, Európában különösen. Ezt úgy hívják, hogy ökoszociális piacgazdaság. Franz Fischler, a volt mezőgazdasági biztos ennek az európai ökoszociális fórumnak a vezetője. Nagyon jó elemzéseket készítettek, pont ebben a kérdéskörben, hogy hogyan lehet úgy terelni a gazdaság szereplőit, hogy a döntéseikben, amik egyébként a piacgazdasággal konform döntések; egyetértek Velkey képviselő úrral eddig, piacgazdaságról van szó, de hogy a piacgazdasági döntéseiket úgy hozzák meg, hogy érje meg nekik környezeti és társadalmi szempontokat is ezek során figyelembe venni. Erről szól az ökoszociális piacgazdaság, ami azt mondja, hogy a gazdaság szereplőinek kell olyan üzeneteket adjon a gazdaságpolitika, amely a környezeti és a társadalmi szempontokat is a döntéseikben megjeleníti. Ekkor lesz a sajátja a társadalomnak ez az egész rendszer.

Úgyhogy még egyszer elnézést kérek, hogy mégiscsak egy picit hosszabb lett, de ezeket a gondolatokat talán ilyen késői órán is nem haragusztok meg, ha elmondtam, és ezeket szerettem volna a további munkához, a Fenntartható Fejlődési Tanács további munkájához a figyelmébe ajánlani. Én nagy érdeklődéssel várom a további elemző munkát, ez egy nagyon fontos - érzésem szerint egy nagyon fontos -, talán a legfontosabb stratégiája lehet egy nemzetnek, ami alá lehet berendezni aztán klíma- és egyéb stratégiákat is, amelyek ez alá csatlakoztathatók.

Azt javaslom még egyszer, hogy ha lehetséges, akár két fordulóban tárgyalja ezt a parlament, egy előkészítő fázisban is. Szívesen akár egy egész napot a magam részéről, de azt hiszem, sokan vagyunk ilyenek - csatlakozva Velkey képviselő úrhoz -, szeretnénk, ha azok is itt lennének mindannyian, akik nem értenek egyet ezzel, mert tudom, hogy sokan vannak, és a vélemények különbözőek. Vitassuk meg valóban, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a különböző megoldásoknak, és aztán ez alapján készüljön egy olyan stratégia, amiről a parlament egy hosszú távú döntést hozhat, lehetőleg teljes konszenzussal, mert így van értelme a dolognak.

Azt hiszem, ez mindannyiunk ügye, függetlenül a pártoktól, és ezért nagyon örülök, hogy Szili Katalin kezdeményezéséhez tulajdonképpen a parlament egésze, de a parlamenten kívüli civil társadalom is sokféle szervezetével csatlakozott. Azt remélem, hogy ennek eredménye egy valóban olyan stratégia lesz, amely zsinórmértékül szolgálhat a jövendő kormányoknak, amikor az egyes kérdésekben döntést hoznak. Nemcsak az ombudsman lesz egyedül - mert ennek egy intézményesített formája ma a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, ami szintén egy nagyon fontos lépés volt ebben a folyamatban -, nemcsak ő fog itt előterjesztéseket küldözgetni nekünk a parlamentbe, amit jelenleg a parlament mindig lesöpör, hanem lesz egy olyan közös stratégiánk, amely mentén érvelni tudunk, és el tudjuk dönteni a fenntarthatóság szempontjából helyes irányokat, és a törvényhozás és a költségvetés is ennek megfelelően, ennek érdekében hozza meg a saját döntéseit.

Köszönöm szépen. (Taps.)