Felszólalás adatai

VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, a vitából is picit kiérezhető ez - de különösen a Ház falain kívül -, hogy még mindig nem hisszük, mennyire fontos a fenntarthatóság ügye.

Még mindig azt hisszük, hogy ez majd a jövő zenéje, hogy még ráérünk. Pedig ha valamire nem érünk rá, akkor azt hiszem, hogy ennek a folyamatnak a felgyorsítására nem érünk rá, és nagyon fontos, hogy itt valami olyan konszenzus alakuljon ki, ami a hétköznapok felé tolja el a változtatást, és a mindennapok cselekvésében tud érdemi átváltást hozni a fenntarthatóság logikájára.

Ha belegondolunk abba, hogy a viharkárok hogyan növekedtek az elmúlt években, ha megnézzük azt, hogy Közép-Magyarországon 6 méterrel csökkent a talajvíz szintje, akkor már elég nehéz arról beszélni, hogy ez még mindig majd a jövő zenéje. Ezek a mindennapok azok, amelyeket tudomásul kell vennünk, hogy csak ebben az irányban tudunk megváltoztatni, és egy másik nagyon fontos kifejezés, ami a mai vitában többször elhangzott: rendszerszerű komplex megközelítés.

Amennyiben részeiben akarjuk megoldani az egészet, akkor persze nem láthatjuk, hogy hol érnek össze ezek a hatások, a sokat emlegetett szinergiák hol kezdenek pozitív vagy negatív irányba hatni. Azt hiszem, hogy az eddigi vitában ennek egy picit a hiányát érezhetjük, hiszen mindenki egy adott szakaszt emel ki a gondolkodásából, ami helyes, csak látnunk kell, hogy ezek hogyan hatnak egymásra, mik azok a kontextusok, amelyek pozitív vagy negatív irányba viszik el a folyamatokat.

Elhangzott a vízrendszerek ügye. Milyen jó lenne, ha a mezőgazdaság nagy projektje a magyar vízrendszerek rendbetétele lenne! Milyen jó lenne, ha azt látnánk, hogy amellett, hogy a mezőgazdaságba befektetünk közvetlenül, emellett áttételesen a folyó vizeinket kell rendbe tenni, tisztává tenni és minél több ideig Magyarországon tartani; egyszerre megoldani azt, hogy ne legyen belvíz, ne legyen árvíz, és hogy öntözhetővé váljanak a magyarországi területek akkor, amikor van olyan, ahol sivatagosodik az ország, és akkor, amikor egy jól látható, két-háromszoros élelmiszerár-ugrás előtt áll a világ. Tehát jó felvevő piacok is összekapcsolódhatnak azokkal az erőfeszítésekkel, amelyek ennek a fenntarthatóságnak a mindennapi megvalósítását kell hogy jelentsék.

Azaz valós alternatíva a fenntartható fejlődési modell, vagy ha akarjuk másképpen hangsúlyozni, az egyetlen valós alternatíva. Itt elhangzott a paradigmaváltás ügye, azaz gazdasági-társadalmi-kulturális megközelítést kell váltatnunk, és ha egy picit szabad optimistán fogalmazni, ez valóban emberközpontú megközelítés kell hogy legyen, hiszen ezek azok a nagy irányok, amelyek valóban biztosítják, hogy élhető világot tudjunk magunknak teremteni és főleg a gyerekeinknek átadni.

(20.50)

Van ennek egy nagyon fontos másik összetevője is. Nap mint nap emlegetjük a világgazdasági válságot, és egyik képviselőtársam arról beszélt, hogy mi lesz majd a válság után. Azt hiszem, nem lesz a válság után, ha nem tudjuk a fenntarthatóságot a mindennapokban használni. Ez a gazdasági válság nem egy a sok közül, ez egy olyan világgazdasági válság, amely nagy valószínűséggel egy világgazdasági korszakváltás egyik jól megfogható pillanatát jelenti, ami arról szól, hogy semmi sem tér vissza azokhoz a viszonyokhoz, amelyek mondjuk, 2009 októbere előtt voltak a gazdaságban, és amelyek a politikában és az élet minden más területén is jól érezhetően megjelennek, és egyre inkább felerősödnek.

Ezért aztán azt kell látnunk, hogy gazdasági szükségszerűség is a fenntarthatóság előtérbe kerülése, vagy ha úgy tetszik, a jövő versenyképességének alapja lesz az, hogy valóban fenntartható módon tudunk-e új technológiákat, új megközelítéseket, új modelleket alkalmazni, amelyek biztosítják azt, hogy valóban gazdaságosan is tudjuk működtetni azokat a rendszereket, amelyek részben kivisznek bennünket a mai válságból, részben pedig biztosítják azt, hogy élhető módon tudjuk a hétköznapokat élni.

Magyarország különösen érdekelt ebben a paradigmaváltásban és gondolkodásváltásban is. 2013 után új nemzeti fejlesztési tervet kell - remélhetőleg - a gyakorlatban megvalósítanunk, azaz az európai uniós forrásokat megint csak más módon kellene majd felhasználni. Meggyőződésem szerint ez nem épülhet másra, mint a valóban fenntartható fejlődés megközelítésére, azaz itt kell valóban jobban összehoznunk a gazdasági, a társadalmi, a kulturális és az élet más területét jelentő aspektusokat ahhoz, hogy ez a terv valóban eredményes legyen.

De ennek a tervnek az előkészítését már most el kell kezdenünk, hiszen a tapasztalatok biztosítják azt, hogy valóban tudjunk hatni az Európai Unió folyamataira, és ennek van egy nagyom komoly reálpolitikai aktualitása is, hiszen 2011-ben, amikor Magyarország elnöke lesz az Európai Uniónak, várhatóan pontosan akkor fog beérni a következő hétéves pénzügyi perspektíva, azaz az Európai Unió következő költségvetésének meghatározó időszaka. Ekkor kell majd a nagy kérdéseket eldönteni, így tehát egyfajta felelősségünk van azért is, hogy az Európai Unió leendő elnökeként felkészüljünk azokra a kérdésekre, amelyek összességében akár a fenntarthatóság alapvető kérdéseivel is egybevethetők. Ezek egyszerre jelentenek korszerű technikai, technológiai, gazdasági és társadalmi kihívásokat is.

Itt elhangzott egy másik nagyon fontos kérdés, a kvóta, amelyet - ugye - a CO₂ kapcsán felhasználhatunk, jogi értelemben is kötelez bennünket. De azon túl, hogy ez a jogi kötelezettség megvan, a józan emberi ész is arra kötelez bennünket, hogy ezt a kvótát úgy használjuk fel, hogy meginduljanak azok a folyamatok, amelyek remélhetőleg visszafordíthatatlanná teszik a magyar gazdaság és a magyar társadalom fejlődésének a fenntartható pályára állását. Ebben nagyon fontos az, hogy valóban a civil társadalom, ha úgy tetszik, a magyar társadalom váljon igazán meghatározóvá.

Velkey képviselőtársam éppen említette a közösségek szerepét. Igen, egy hátrányos helyzetű kistérségből nézve a világot, az egyetlen megoldás ez a fajta rendszerben gondolkodás, és ez a fajta komplexitás, és csak akkor van igazi hatása, ha ezt nem kívülről megélt, kvázi diktátumként fogja fel egy térség vagy egy iparág, vagy egy közösség, hanem érti, hogy az ő valódi lehetőségeit a fenntarthatóság érdemi megvalósításával lehet biztosítani a gyakorlatban is. Azaz, másképpen fogalmazva a kérdés igazából az, hogy mennyire tudjuk a hétköznapok gyakorlatává tenni a fenntartható cselekvést is, nem csak a gondolkodást.

Ebben az épületben néhány héttel ezelőtt a tudomány világfórumának záróülése volt, és a World Science Forum keretében Kínától Amerikáig nagyon meghatározó tudományos személyiségek mondták el véleményüket. Aki nem ejtette ki száján a fenntarthatóságot, azt azért nem tette, mert számára már ez az új paradigma annyira természetes volt, hogy nem is akarta megjelölni, de a gondolatai, a logikája természetes módon csak ezt az irányvonalat követhette. Azaz egyfajta paradigma- és kultúraváltás igénye és szükségessége is megfogalmazódik, és ha a nemrég elhunyt Dahrendorfra emlékezünk, akkor ő azért figyelmeztetett bennünket arra, hogy politikai rendszerváltást lehet 6 hónap alatt csinálni, egy gazdasági rendszerváltás már 6 év, a kulturális rendszerváltás viszont 60 év, hacsak nem tudjuk tudatossá tenni ezeknek a folyamatoknak az irányítását, és hacsak nem válik a közösségben meghatározóvá ez a fajta gondolkodás.

Abban bízom, hogy a magyar parlamentben egyre inkább teret fog nyerni ez a fajta megközelítés, és azt remélem, hogy hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ez a gondolkodás a mindennapok szintjén megjelenjen. Nyilván ehhez a törvényhozási munkánkban is erősíteni kell ezt a megközelítést, és vannak jó példák, amiket át tudunk venni. Néhány képviselőtársammal erről beszéltünk, sőt találkoztunk is a finn parlament jövőbizottságának képviselőivel, ami egyébként jellemző módon angolul committee for future, azaz a jövőért létrehozott és működő bizottság. Azt szeretném kérni önöktől, hogy valami hasonló jöjjön létre Magyarországon és a magyar parlamentben is, hogy hátteret tudjon adni, és segítse ennek a szemléletnek a fejlődését, hozzájárulhasson ahhoz, hogy a törvényhozási munkában - és ha úgy tetszik, a törvényhozás ellenőrző munkájában is - stabilabbá váljon ez a megközelítés.

Bízom abban, hogy ha ezt a szemléletet erősíteni tudjuk, akkor a gyakorlat igazolja, hogy itt egy össznemzeti kérdésről van szó, nem csak egy összkormányzati ügyről, hiszen azért arra is figyelnünk kell, hogy nem egy tárca feladata ennek a szemléletnek az erősítése. Azt hiszem, hogyha valaki, akkor pontosan a környezetvédelmi tárca tudja elmondani, mennyire fontos az, hogy a gazdaságtól a kultúrán keresztül valamennyi kormányzati szerv értse, és ne egyszerűen kényszerként megélje, hanem lehetőségként használja ki a fenntartható megközelítésben rejlő lehetőségeket.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiból.)