Felszólalás adatai

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Végighallgatva az eddigi hozzászólásokat és az országgyűlési határozati javaslatból kiemelt részeket, én szeretnék azért más úton és más formában is erre rávilágítani. Azt hiszem, hogy ennek a napirendi pontnak a tárgyalását nem este 8 óra 10-re vagy 13-ra kellett volna kitűzni, hanem pontosan holnap délelőttre, és itt kellett volna lenni a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács összes képviselőjének. Hisz maga a cél tulajdonképpen úgy fogalmazódott meg, hogy a társadalom egészének a bevonásával készüljön egy olyan országgyűlési határozati javaslat, amely alapot nyújt annak, hogy az Országgyűlés egy későbbi időszakban a saját maga stratégiáját el tudja fogadni.

Én visszautalnék 2007 júniusára, a nemzeti fenntartható fejlődés stratégiájának az elkészítésére, amikor több egyeztetés folyt annak érdekében, hogy az ország készítse el a saját stratégiáját, majd ezt a kormány a maga részéről megtette, megcsinálta úgy, hogy a parlament elé abszolút nem is terjesztette. Ki lett küldve Brüsszelbe, ahol tulajdonképpen magának a stratégiának egyetlenegy eleme van: hogyan használjuk fel az uniós forrásokat?

Én szeretnék a magam részéről azért pár dologra rávilágítani. Az a százoldalas anyag, amelyet a tanács összeállított, azért sokkal többről szól, hisz szól a szegénységről, a szociális kérdésről, szól a demográfia kérdéséről, szól a magyar gazdaság jelenlegi állapotáról, szól az agrárágazatról, szól a globális felmelegedésről, és szól arról is, hogy ebben a válságos időszakban milyen prioritásokat kellene megfogalmazni annak érdekében, hogy egyáltalán meg tudjuk határozni, hogy ez az ország önmaga elé, a társadalom saját maga elé milyen célokat próbál meg kitűzni, milyen célokhoz tudjon igazodni.

(20.10)

Azt hiszem, maga a jelentés, a százoldalas jelentés sokkoló, mert bizonyos tárcakörökben és bizonyos minisztériumoknál kiverte a biztosítékot. De az sose baj, ha kiveri a biztosítékot, a baj akkor kezdődik, ha nem merünk szembesülni a jelenlegi állapotokkal, és nem merjük az állapotokat úgy a társadalom elé tárni, hogy ha ezen közösen nem változtatunk, akkor sajnos be fog következni az a súlyosabb állapot, ami ma még felbecsülhetetlen.

Nézzük a tendenciákat! Most mondjuk azt, hogy Kiotó után, Koppenhága előtt. Óriási nagy kérdés, hogy mi lesz Koppenhágában. A kiotói egyezmény sajnos nem minden ország részéről került ratifikálásra, és nem minden ország szándékozik betartani az ott megfogalmazottakat, sőt mi több, van, aki teljes mértékben ellene tesz és tevékenykedik.

De mi lesz Koppenhágában? Sikerül-e egyáltalán a világ nagyhatalmainak és nagyobb országainak olyan közös nevezőre jutni, hogy ha ezt a tendenciát nem tudjuk megállítani, akkor sajnos a világ fog belebukni abba, hogy saját maga alatt vágja a fát, és ebbe sajnos Magyarország a saját elhelyezkedésénél fogva is tulajdonképpen károkat fog szenvedni.

Maga a fenntartható fejlődés tanácsa által összeállított százoldalas anyag önmagában a jelenlegi, a mostani állapotokat, a statisztikai adatok alapján is a mostani állapotokat próbálta meg a maga részéről megfogalmazni, és azokra úgy megkeresni a választ, hogy a későbbiek folyamán mit lenne célszerű tennie ennek az országnak. Ilyen a vízkérdés, az energiakérdés, de ilyen maga a klíma kérdése is, hisz Magyarországon is tapasztalhatók olyan tendenciák, amelyek sürgős lépéseket igényelnek.

Azt hiszem, múlt héten Ángyán professzor úrral itt ültünk a parlamentben, amikor a Vásárhelyi-tervet vitattuk. Annak a bizonyos anomáliának a kérdését, hogy lehet-e az elárasztott területeken - hogyan mondjam - nem víztűrő növényeket termeszteni vagy egyáltalán, mit lehet tenni, hol van a sivatagosodás, hol kezdődött el, mi van a Duna-Tisza közén, mely területeken hány métert süllyedt maga a vízszint, milyen hatásai lesznek ezeknek, mi lesz, ha nem csatornázunk bizonyos területeket, mi lesz, ha az infrastruktúrát nem fejlesztjük. És pontosan egy stratégiai összeállításnak az elsődleges eleme az, hogy egy víziót, egy jövőképet próbáljunk meg a társadalom elé fölvázolni, és ebben közös nevezőre jutni, és lehetőleg ebbe a tevékenységbe mindenkit úgy bevonni, hogy részesévé tudjon válni, és tudatában legyen annak, hogy ha mindenki a saját területén bizonyos lépéseket nem tesz meg, közösen nem teszünk meg, akkor tulajdonképpen az egész ország ettől szenvedni fog.

Nagyon sok olyan szervezet képviselőjével beszéltem, ahol érzékenyek a zöld- és a környezetvédelmi kérdésekre. Nagyon sok olyan javaslatot hallottam én magam is tőlük és a tanácsüléseken is - amelyeken rendszeresen, nem azt mondom, hogy mindegyiken, de nagy többségében részt vettem, ugyanúgy a tudományos bizottságban és a vízzel foglalkozó bizottságban is -, hogy igenis sürgős lépésekre van szükség. De ehhez mindenképpen a társadalomnak meg kell állapodnia egymással, hogy mit akarunk a termőfölddel egyáltalán, mit akarunk a vízzel egyáltalán, termálvizeinkkel, geotermikus vizeinkkel, ásványvizeinkkel, hogyan kívánunk lépni a szegénység területén, vagy adott esetben hogyan kívánunk megoldásokat találni. Hiszen a múlt heti parlamenti vitában is elmondtam: nem biztos, hogy szerencsés diszkriminálni állampolgárok között, amikor a távfűtött lakásoknál azt mondjuk, hogy 5 százalékos áfa, és az összes többinél, aki fára meg egyéb tüzelőanyagra kénytelen rászorulni, annál ott a 25 százalékos áfa. És ezek nagyobbrészt a vidéken élő, kistelepülésen élő állampolgárok, akiknek az épületei 170 meg 200 évesek, és nincsenek olyan alapjai az épületnek, ami adott esetben okot és lehetőséget adna arra, hogy egy korszerűsítéssel adott esetben magát az épületet is rendbe lehessen hozni.

Tehát számos olyan kérdés vetődik fel ebben a százoldalas anyagban is, amely igenis társadalmi gondolkodásra kell ösztönözzön mindannyiunkat, és tényleg egy olyan stratégiát kialakítani, ami legalább 20-25 évre meghatározza azt, hogy egyáltalán milyen országot akarunk, mit képzelünk el magunk előtt, és mit hagyunk hátra az unokáinknak. Ez egy óriási nagy kérdés. Mert ha ebben nincs társadalmi egyezség és megállapodás, ha erre nincs egy kialakított és kidolgozott stratégia, akkor ugyanazt fogjuk elszenvedni, ami most jelen pillanatban az uniós forrásokkal is sok esetben történik, hogy látványberuházások történnek, és szép lassan Magyarország 30 ezer kilométeres úthálózata - nem autópályáról beszélek, hanem egyéb úthálózatról - lerohad. Tehát igenis ebben nemcsak a környezetvédelmi kérdések vannak benne, erdőgazdálkodás, növénytermesztés, agrárkérdés, hanem maga az egész nemzetkérdés is tulajdonképpen, hogy mit kívánunk a jövő nemzedéke számára úgy megalkotni, hogy azt valóban ők is kellőképpen tudják használni és hasznosítani. Ez egy óriási kérdés, hogy mit hagyunk hátra.

Azért is mondtam, hogy sajnálom, hogy nem holnap délelőtt van, és sajnálom azt, hogy a tanács részéről jóformán senki nincs itt, mert azt hiszem, érdemes lett volna egy olyan vitát folytatni, ahol az állampolgárok is tévén keresztül látják és tapasztalják azt, hogy a magyar parlamenten belül megindult egy együttes gondolkodás, egy közös gondolkodás, ami annak érdekében próbál megfogalmazni olyan célokat, amelyekkel valóban a társadalom egészére hatással tudjon lenni.

Sajnálom, hogy tényleg most történik maga ez a párbeszéd, mert innentől fogva én úgy érzem, hogy nagyon kevés hozzászólás is fog elhangzani. Velkey Gáborral a tanácsülésen is vitatkoztunk már bizonyos kérdésekben, most is biztosan ő is számtalan olyan kérdéskört fel fog vetni, amelyet akkor is, a bizottsági ülésen is elmondott. De én azt mondom, hogy minden vita, amelyik szakmailag jó szándékkal bír, az igenis előremutat, és ha szakmailag jó szándékkal bír, akkor tényleg egy olyan megfogalmazást tud serkenteni, ami a jövő számára elengedhetetlen.

Nézzük a világ jelenlegi eseményeit! Azt mondjuk, hogy 30 év múlva a Föld lakossága megközelíti a 9 milliárdot, ma tulajdonképpen a globális hatások zajlanak, és a világ újrafelosztása történik, szépen, nélkülünk is vagy velünk, lehet így fogalmazni, nélkülünk vagy velünk, de történik. Lehet nyugodtan úgy fogalmazni, hogy a Föld totális kirablása jelen pillanatban zajlik, és hihetetlen intenzitással zajlik. Nem véletlen, amikor itt a múlt héten mondtam, hogy Tibet, amely az ázsiai országok vízkészletét adja, biztosítja az összes folyónak, szép lassan a gleccserek már tűnnek el, és fennsíkok maradnak víz nélkül, hogy már maguk is több ezer méter magasan száradnak ki. Tehát ha nem tér észhez maga a világ, nem tér észhez a globális hatalom - fogalmazzunk így -, a pénzügyi hatalom, akkor sajnos azt a létet, amely ma még nyugodtnak mondható, ugyan ma már nem mondható teljes egészében nyugodtnak, de ezzel az intenzitással végveszélybe fogja sodorni magát az emberiséget és magát a globális egyensúlyt is tulajdonképpen.

Tehát én szeretném kérni képviselőtársaimat, ugyan tudom azt, hogy van benn egy módosító indítvány, de ezzel a módosító indítvánnyal, azzal a kiegészítéssel és azokkal a megfogalmazásokkal, amelyeket a múlt heti vitában is a Vásárhelyi-terv kapcsán vagy adott esetben a klímatörvény kapcsán is megpróbál megfogalmazni, megpróbál a parlament megfogalmazni, ha ezek magának a fenntartható fejlődésnek a kérdéskörében zajlanak, és a későbbiek folyamán az uniós források is és a költségvetésnek a tételei is tulajdonképpen erre koncentrálnak, akkor van remény és esély arra, hogy a magyar társadalom azt a szerkezetátalakítást, azt a szükséges és fontos, globális felmelegedésből adódó vagy akár szociális társadalmi feszültségekből adódó jelenlegi problémát is tudja kezelni és orvosolni.

Egészen biztos, hogy a koppenhágai csúcsnak is, ha nem most, decemberben, de a későbbiek folyamán kell egy olyan döntés, és szükségszerű is, hogy szülessen egy olyan döntés, hogy valóban minden ország döbbenjen rá a jelenlegi állapotokra. És az a tendencia, ami ma a világban zajlik, hogy közel 1,2 milliárd ember, azt lehet mondani, hogy a koplalás és a vízhiány küszöbén küszködik és tengődik, és azt lehet mondani, hogy gyermekek százai, százezrei, milliói halnak meg akár élelmiszer- akár vízhiány végett, és ha ennek az okát kellőképpen megvizsgáljuk, és itthon is kellőképpen megvizsgáljuk a hazai termék előnybe helyezésével, és nem az olyan termékekkel, amelyek génmanipuláltak, amelyek tele vannak tartósítószerekkel és különböző színező anyagokkal... - hisz ma a világban tulajdonképpen tömkelegével és zömében a nagy bevásárlóközpontok ebben a kérdéskörben élen járnak.

(20.20)

Amikor a szegénységi küszöbről beszélünk, amikor a világon az 1,2-1,3 milliárd éhező emberről beszélünk, akkor ebben Magyarországnak is megvan a felelőssége, megvan a feladata, és megvan úgy is a feladata, hogy egy olyan stratégiát állítson össze, amelyben tényleg a hazait próbálja meg előnybe helyezni, és azon megoldásokat megtalálni, amelyek a magyarországi szabadalmak, a kutatás-fejlesztés, az oktatás, az innováció területei. Ennek a százoldalas anyagnak ez is része, hogy mit kellene annak érdekében tennünk, hogy a társadalom egésze tudomást szerezzen a jelenlegi állapotáról, és ahhoz közösen találjuk meg a kiutat. Ehhez az oktatás területén is változtatásra van szükség, a kutatás-fejlesztés területén is. Tulajdonképpen a civil szféra önállósága is óriási szerep, mert a mai finanszírozás, tehát a politika melléállítása forrásoldalról, hiszen a politika sok esetben megpróbálja a forrásokkal a civil szférát is maga mellé vagy ellen állítani.

Röviden ennyit szerettem volna elmondani, bízva abban, amit az elnök asszony is elmondott, bízva abban, hogy a magyar parlament ezt az országgyűlési határozati javaslatot átengedi, utána majd a tanácsnak meglesz a feladata, hogy a társadalom képviselőivel minél szélesebb körben, az oktatási intézményekkel együtt, közösen olyan hathatós és olyan szigorú stratégiát tudjon kialakítani, amely a magyar nemzet, a magyar társadalom számára 25 éves vagy akár 30 éves célokkal, irányokkal megfogalmazott víziót tud majd felépíteni, és akkor nyugodtan tudjuk azt mondani, hogy ma már tudjuk, vagy akkor majd tudni fogjuk, milyen országot is akarunk, szeretnénk építeni.

Köszönöm a figyelmüket.