Felszólalás adatai
231. ülésnap (2005.05.31.), 230. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Farkas Imre (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 230 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
FARKAS IMRE (MSZP): Lehet, hogy félreérhető volt, ahogy fogalmaztam. Én nem a mostani 40 évesekről szóltam, hanem azt mondom, hogy most 55 éves ember veheti igénybe. Amikor a szövetkezetek felbomlására sor került 90-94 között, az akkor 40 éves emberek dolgát kezeli, mert ők vannak ma abban a helyzetben, hogy 55 évesek. Tehát én azt mondtam, hogy azok az emberek akkor 40 évesek vagy 45 évesek voltak, és szerintem ezzel a rendszerrel az ő dolgukat kell kezelni, nem pedig azokét, akik akkor 20-30 évesek voltak. Tehát én erre utaltam.
A másik, hogy ellenzéki képviselőtársaim, úgy látom - és a tüntetés alkalmával is -, nagyon savaljákö ezt az életjáradékot a Nemzeti Földalap esetében. Én ezt egy nagyon jó szabályozásnak tartom, nagyon széles körű. Sokkal szélesebb véleményem szerint, mint akik most igénybe vehetik ezt a nyugdíj előtti dolgot, amiről most beszéltünk.
És mivel 90-ben rengeteg emberhez jutott föld, amikkel ma kevésbé tudnak mit kezdeni, én úgy gondolom, hogy igenis nagyon jó az az eljárás a Nemzeti Földalap esetében; és úgy gondolom, hogy anyagilag is kedvező az állam számára is, és az érintettek számára is. Én ezért sem értettem, hogy a gazdatüntetés egyik követelése volt annak a rendszernek a felrúgása. Én úgy gondolom, az helyes, és nagyon jó, hogy erről a követelésről végül is lemondtak, és ez nem teljesült.
Igenis az emberek széles körére, akik termőfölddel rendelkeznek, azt a gyakorlatot kell alkalmazni továbbra is. És valóban, akik régen is, és több éve, akár tíz éven keresztül (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), azóta is mezőgazdasággal foglalkoznak, az ő esetükben alkalmazható ez a rendszer.
Felszólalások: Előző 230 Következő Ülésnap adatai