Felszólalás adatai

CSIGE JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! A bizottsági ülésen történt döntés szerint kötelességem a kisebbségi vélemény elmondása. Hogy a bürokrácia olykor elakad, istenem, nem ez az egyetlen dolog, ami elakad a világban. Elakadt a szava az előbb Jakab Róbertnének is idő fogytán, és azt, amit még fontosnak vélhetett elmondani, idő hiányában nem tehette meg.

Készül egy modernnek mondható törvény, és nem jutott hely benne a fogyatékosoknak, hogy a nemzeti kulturális örökség helyeit hogyan is közelíthetik meg, hogyan juthatnak hozzá ehhez az örökséghez, és bizony ezt a fogyatékosságot nem árt már most, az elején szóvá tenni, mert idő még van, ez talán javítható.

(10.00)

Magam az oktatási bizottság kisebbségi véleményét kívánom megfogalmazni, ami nem túlzottan nehéz, hiszen alig megszólaló volt a bizottság ebben az ügyben, alig-vélemények hangzottak el, és egyik oldalon sem voltak igazán magasröptű dolgok, gondolatok, de a lényeget tekintve a bizottság két része valóban elkülönült ebben a dologban is, és a többség véleménye a fehér és az igen, a kisebbség véleménye a kevésbé fehér és a nem volt, ami az általános vitára való alkalmasságot illeti.

Magam, amikor készültem a törvényjavaslat bizottsági vitájára, megpróbáltam utánanézni, hogy a szakmai közvélemény, a szakmai képviseletek, az érdekképviseletek, mások hogyan vélekednek a törvényjavaslatról, mi a magunk véleménye, és arra a következtetésre jutottam, hogy ezúttal a bizottsági avagy a parlamenti kisebbség talán közelebb van a szakmai többség véleményéhez, mint a másik oldal. Ezért aztán nem kishitűen azt mondom, hogy a kisebbségi vélemény legalább akkora terület, akkora létszám, akkora erő, akkora szakmaiság véleményét jeleníti meg, mint a többségi.

Annál is inkább fontos ezt hangsúlyozni, mert magam érzem a törvényben is - a törekvések ellenére is - azt a fajta bizonytalanságot, hogy akár a fogalom használatánál, akár a megoldások keresésénél, akár a centralizáció erősítésénél mégsem annyira magabiztos ez a törvénytervezet, mint ahogyan azt a megszólalásokban, felvezetésekben, kincstári igazolásokban hallani véljük.

Én azt gondolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak a legfőbb hátránya éppen az, ami olykor előnyének tűnik: a központosítási törekvés, az összevonási hajlam, a könnyen kezelhetőség, az, hogy egy központban majd vezényelhető ez az egész kulturális örökségvédelem. Azt hiszem, hogy a dolog természete nem ilyen, és a dolgok természete ellen való törvényhozás nem mindig igazán sikeres.

Ezért első közelítésben én magam úgy fogalmaztam meg - és ez még nem politikai vélemény volt -, hogy valóban ez a törvényjavaslat vitára alkalmas, sőt mindenekelőtt vitára, de talán még a megoldásra nem. Ez nem azonos minősítés az általános politikai vitára való alkalmassággal, de kétségtelen, egyfajta minősítés.

Az oktatási bizottságban is, máshol is felmerült ez az új divatú varázsszó, hogy egyablakos ügyintézés. Én hét éve járok ide, a parlamentbe, és tudom, hogy újra meg újra elterjednek ilyen varázsszavak. A varázsszavak arra alkalmasak, hogy elfedjék a lényeget, arra, hogy elcsodálkozzunk: jé, még nem jöttünk rá, hogy egy ablakon át is lehet ügyeket intézni. Nos, az utóbbi 8-10 hónapban ez volt a varázsszó, és most is az. Én azt gondolom, hogy nem lényegi kérdés ez az egy ablak. Az emberen is két ablak van, jobban lát vele. Lehet, hogy az ügyek intézésében két ablak alkalmatosabb arra, hogy ügyeket intézzünk.

Szóval, a kisebbség általános vitára alkalmasnak minősíteni nem tudta ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)