Felszólalás adatai
236. ülésnap (2012.11.12.), 195. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:05 |
Felszólalások: Előző 195 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, számunkra az Alkotmánybíróság történeti alkotmányon alapuló döntésének kell irányadónak lennie, annak érdekében, hogy a bírákkal szemben az alaptörvény elfogadásával, illetve az utána elfogadott igazgatási törvény módosítása miatt előállt, az országunk számára és a külföld vonatkozásában meglehetősen hátrányos megítélést eredményező helyzetet, illetve a bírák lélektani állapotában előidézett rendkívül káros következményeket mindenképpen el kell hárítani az igazságosság és a történeti alkotmány elve alapján.
Legyünk teljesen világosak: ez elég tudathasadásos állapot, hogy egy olyan javaslat van most előttünk, amelyet Gyurcsány Ferenc és társai terjesztettek elő, akik most ugyan még nem állnak bíróság előtt azokért a bűnökért, amelyeket elkövettek a nemzet ellen, hanem most, hirtelen elfeledve mindazt, amit korábban a bíróságok függetlenségének sérülése terén az ő ügyeikben tapasztalhattak, és ennek érdekében semmit nem tettek, hogy megpróbálják kiküszöbölni a rendszerhibákat, most ők, ugye, üléspontjukból fakadóan egy más álláspontot terjesztenek elő, hirtelen fontossá válik nekik a bírák függetlenségének a kérdése. Ne ez vezessen minket, amikor döntünk ebben a kérdésben.
Nagyon nehéz meghozni egy ilyen döntést, hogy olyan személyek terjesztik elő, akiktől semmilyen módon nem tudunk elfogadni sem a demokráciából, sem pedig a bírói függetlenségből, jogállamiságból kitanítást, de amikor mégis egy olyan javaslat kerül elő, ami a történeti alkotmányon alapuló alkotmánybírósági döntés végrehajtását célozza, akkor nem lehetünk ebben semlegesek, és igenis az ügyet nézve, nagyon az ügyet nézve, a magyar bírákat ért jogsérelmet el kell hárítani; el kell hárítani, annak ellenére, hogy egyébként az alaptörvény vitájában egyedüli ellenzéki pártként a Jobbik volt az, amelyik kezdettől fogva azt mondta, hogy ez a korhatár-változtatás nem lesz szerencsés, nagyon komoly károkat okoz, és lám, meg is lett a következménye, ezért minél hamarabb a jóvátételt és a visszahelyezést végre kell hajtani. (Taps a Jobbik soraiban.)
Felszólalások: Előző 195 Következő Ülésnap adatai