Felszólalás adatai
258. ülésnap (2005.10.25.), 44. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Ékes József (független) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:15 |
Felszólalások: Előző 44 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Szalay Gábor képviselőtársam mondott, szóval furcsa kettősség van ebben a helyzetben, mert egyrészt a hazai termelőt, a hazai kis- és középvállalkozást is kívánjuk védeni, viszont a másik oldalon meg megjelent a multinacionális központok által az árleszorító képesség. Én csak egyetlenegy példát szeretnék önöknek erre elmondani, és kérném államtitkár úr figyelmét, hiszen Veszprémhez a Fűzfői Papírgyár nagyon közel van. Én a múlt héten csütörtökön jártam ott, és számomra döbbenetes volt, amit ott is elmondtak. Magyarországon nagyon kevés papírgyártó cég maradt meg, és a Fűzfői Papírgyár is önmagában több millió füzetet képes előállítani és forgalmazni. Ami döbbenet számomra, hogy ha egy rajzlap minőségét vesszük, és egy jó minőségű, Fűzfői Papírgyár által előállított rajzlapot vagy műszaki rajzlapot veszünk, amit a gyerekek használnak az iskolában, az előállítási ár alatti áron adják a nagy üzletláncok, csak, tudja, képviselőtársam, a minőség ott különbözik, hogy az általuk sokkal olcsóbban értékesített rajzlap vagy műszaki rajzlap tulajdonképpen csomagolópapír minőségű, és ezáltal a Fűzfői Papírgyár szép lassan majd tönkremegy, mert a jó minőségű papírt nem tudja értékesíteni a piacon, mert a jó minőség alatt próbálják meg a vevőt rászoktatni arra, hogy az olcsóbbat vásárolja meg, és amikor majd a piac, vagy fogalmazzunk úgy, a gyártókapacitás Magyarországon megszűnik, akkor majd adott esetben az a nagy multinacionális gyártó cég vagy központ, ami most ellátja olcsó, rosszabb minőségű papírral a bevásárlóközpontokat, majd lehet, hogy a jobb minőséget fogja adni, csak uralni fogja az egész mezőnyt, és majd utána jóval drágábban fogja értékesíteni ugyanazt a papírt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Ezt csak egy példaként hoztam fel, és nem véletlen mondtam államtitkár úrnak, érdemes lenne a Fűfői Papírgyárba is ellátogatni.
Felszólalások: Előző 44 Következő Ülésnap adatai