Felszólalás adatai
286. ülésnap (2006.02.07.), 100. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Tóth István (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 5:08 |
Felszólalások: Előző 100 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Régen várt szabályozás került a Ház elé, csak azzal a furcsa szokással, amelyet az utóbbi egy-két évben és az utóbbi három-négy hónapban ez a szocialista kormány meghonosított, hogy a pénteki futárposta kiegészítésének negyedik csomagjában lévő anyagot tárgyaljuk hétfőn, illetve kedden.
(11.30)
Úgyhogy sajnálatos, hogy egy ilyen gyors lefolyás mellett nem lehet megtenni a törvényjavaslat érdemi elemzését, illetve esetleges korrigálását.
Egyébként ezért nyújtottam be módosító javaslatot is, mely szerint az adó-visszaigénylésnek ne csak egy része valósuljon meg, hanem a megfizetett adó, teljes egészében. A dolog ebben a szabályozásban egyrészt erről szól, illetve a törvényjavaslatnak ez a pontja eleve az adóraktárban, az előállított biodízel adójának a visszaigényléséről szól.
Tulajdonképpen ez a bökkenő egyik oka, hogy azért van olyan ország, ahol nem tartozik a jövedéki körbe a bioüzemanyag. Igazából az utóbbi néhány évben ez már nem pénzügy-filozófiai kérdés, hanem stratégiai kérdés. Sőt, ha megnézzük az elmúlt néhány hónapban Magyar-ország energetikai forrásait, Magyarország energetikai hátterét, valójában ezzel a biodízellel, illetve bioüzem-anyagokkal jelentősen kiegészíthetnénk.
Éppen ezért én szeretném felhívni a kormányoldal figyelmét, hogy ha véletlenül, és egészen véletlenül kormányon maradnának, akkor gondolják már át ezt a szabályozást, mert mi már átgondoltuk, és az Unióhoz képest konformabban kell ezt megoldani ahhoz, hogy egyáltalán szó legyen ezeknek a bioüzemanyagoknak a térnyeréséről, ugyanis ez a 0,5 és 1 százalékos jelenlegi mérték eléggé alulmúlja, sőt jelentősen alulmúlja az Unió átlagát. A 25 országból gyakorlatilag kemény 20-21. helyen vagyunk ezzel, és a jelen tendencia sem mutat arra, hogy itt rövid távon kicsit továbbhaladnánk. Éppen ezért kérdéses az, hogy a jövedéki körben tartás mellett teret tud-e nyerni ez az egész. Ezért szükséges ezt átgondolni.
Azonkívül, ha már jövedéki körben van, akkor az adóraktár kialakításának feltételeit is át kellene gondolni ehhez a bioüzemanyag-körhöz, ugyanis azt gondolom, ez néhány olyan multinacionális vállalat monopóliumává válhat, ami nem lehet cél, illetve nem lehet megoldás Magyarország mezőgazdasági termékei termékpálya-váltására, mert a bioüzemanyagok értelemszerűen nemcsak arról szólnak, hogy a környezetbarát üzemanyag-felhasználás előtérbe kerüljön, hanem egyszerűen arról, hogy végre megvalósuljon az a szerkezetmódosítás a mezőgazdaságban, amely 15 éve nem történt meg, és 15 év alatt inkább sorvadt az energianövényeknek nevezhető termékek, illetve termények előállítása. Az utóbbi egy-két évben is csupán az uniós kényszer erősítette ezt a terméknövekedést, de igazából ezek a szabályozók, amire módosítót is benyújtottam, még mindig nem fogják ezt jelentősen segíteni, holott ezt már a gyakorlati élet megmutatta, hogy tőlünk egy kicsit nyugatabbra, akár Ausztria, Németország vagy Hollandia ezt igen-igen komoly síkra terelte. Sőt, ha arról beszélünk, hogy a bioüzem-anyagoknak világpiaca, tőzsdéje van, akkor Magyar-ország jelentős hátrányban van még e tekintetben is, ezért a szabályozást tovább (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kellene könnyíteni.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Felszólalások: Előző 100 Következő Ülésnap adatai