Felszólalás adatai

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi napon már közös megegyezéssel szóltunk arról, hogy a valódi vitánk értékvita, a költségvetés számai mögött mindig értékek húzódnak meg. Engedjék meg, hogy ennek a gondolatmenetnek most egy újabb illusztrációját adjuk, adjam.

Arról beszéltünk, hogy értékvitánk ugyan van és lehet ezer, leginkább abban mutatkozik meg, hogy az állam bevételeit és kiadásait elosztva és áttekintve mely társadalmi csoportnak kedvez egy költségvetés, de eme értékviták mögött mégiscsak kell hogy legyen, amiben egyetértünk.

(8.10)

Kell hogy legyenek alapvető emberi, sőt jelenleg még az alkotmányban rögzített jogok, amiben a költségvetés eszközrendszerét mindennek alárendelve nem lehet, nem lehetne vitánk. Úgy tűnik, mégis van. A tegnapi napon már soroltunk néhány olyan alkotmányba foglalt emberi jogot, amelynek szellemét vagy akár a jelenleg még fennálló alkotmányos paragrafus betűjét sérti a mostani költségvetés. Engedjék meg, hogy most három ilyen fontos tételt emeljek ki emberi jogok, alkotmányos jogok szempontjából. Az első tétel - erről kevesebbet szoktunk beszélni, legalábbis alkotmányos vonatkozásban - a gyermekek alkotmányba foglalt jogait illeti. A második tétel - erről többet beszéltünk, de nem lehet elégszer mondani - a tulajdonhoz való, szintén egyelőre még alkotmányba foglalt jogot illeti. A harmadik tételről még nem esett szó ebben a vitában: alkotmányunk szól a tudományos kutatás feladatáról, szabadságáról és az állam e téren betöltendő feladatairól is, aminek szintén sérelmét tapasztaljuk a mostani költségvetés-tervezetben. Engedjék meg, hogy mind a három gondolatról szóljak valamit.

Ami a gyermekek alkotmányos, de a józan és humánus gondolkodás részét is képező jogait illeti. Az alkotmány 67. §-a keményen és egyenesen fogalmaz: a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van védelemre és gondoskodásra. Tisztelt képviselőtársaim, mindegyiknek! Hogy e jog tekintetében nem lehet különbséget tenni, ezt az alkotmány 70. §-a biztosítja, amely azt mondja, hogy az alkotmányos jogokat, köztük tehát a gyermekek előbb megnevezett jogait is minden különbségtétel nélkül kell biztosítani; fel is sorolja, hogy milyen szempontból nem lehet különbséget tenni, nem lehet különbséget tenni például családi, társadalmi származásra vagy vagyoni helyzetre vonatkozóan sem.

Álljunk meg akkor egy szóra, úgy tűnik, hogy a száraz jog oldaláról beszélek, de az úgymond száraz jog itt egybeesik a józan logikával és a jóérzéssel is. Ha minden gyermeknek joga van többek között az állam gondoskodására, és e jog gyakorlása tekintetében nem lehet a családi háttérre, tehát a család jövedelmére, vagyonára tekintettel sem különbséget tenni, akkor vajon - mondom költői kérdésnek szánva, de tudva a nemleges választ - hogyan értelmezzük a költségvetés családtámogatásra vonatkozó tételeit?

A tegnapi vitában, amikor mások, képviselőtársaim és én is a gyermekek támogatásának ezt a különbségtevő megoldását emlegettük, mindig az volt a válasz - lehet, hogy talán valóban nem voltunk érthetőek -, miért kifogásolják a szocialisták, hogy a gyermekes családok többet kapnak. Hölgyeim és uraim, nem ezt kifogásoljuk. Természetesnek tartom, hogy a padsoraikban ülő, illetve most nem ülő, de elvileg ülő Orbán Viktor vagy Révész Máriusz mint többgyerekes családapák, nagyobb támogatást kapnak akár adó formájában is, mint mondjuk én, akinek már felnőtt gyermeke van. Ez természetes. Ami nem természetes, hogy ez a támogatási rendszer gyermek és gyermek között, gyermekes és gyermekes család között is különbséget tesz, méghozzá valamilyen perverz logika folytán pont fordított különbséget, mint az ember gondolná: a vagyonosabb, nagyobb jövedelmű szülői háttérrel rendelkező családban nevelkedő gyermeknek adja a nagyobb támogatást. Nemcsak érthetetlen, nemcsak igazságtalan, nemcsak - azt kell mondanom - szívtelen és irgalmatlan logika ez, hanem az alkotmány előbb említett passzusaiba is ütközik.

Vegyünk konkrét példát, hogy sérül tehát a gyermekek egyenlő joga az állam és a társadalom gondoskodására. Vegyünk egy családot, ahol Nagy Jancsi nevelkedik. Tételezzük fel, háromgyermekes család, mama a legkisebbel gyesen van, papa, istennek hála, jól keres, 500 ezer forint körül. Vegyük a másik családot, ahol Kis Juliska nevelkedik. Hasonlóan háromgyerekes család, mama hasonlóan gyesen a legkisebbel, igen ám, csak a papa dolgozik ugyan, munkavállaló, tehát semmi ilyet nem hányhatunk a szemére, ha ez egyáltalán szemrehányás tárgya lehet, de valahol a minimálbér környékén keres.

Nagy Jancsika a maga szerencsésebb családi hátterével az adókedvezmény formájában 33 ezer forint állami támogatást kap, testvéreivel együtt közel 100 ezret. Az ő esetében tehát, és hála isten, hogy telik rá, így érvényesül az előbb említett alkotmányos paragrafus az állam gondoskodásáról. Nagy Jancsika - háromgyerekes család, gyeses mama, jól kereső papa - tehát az államnak a gondoskodás szempontjából 33 ezer forintot ér.

Vegyük Kis Juliskát: a szülők státusa tehát ugyanaz, éppen csak a keresetük nem ugyanaz, papa valahol a minimálbér körül. Kis Juliska állami gondoskodás címén ezen a csatornán körülbelül 700 forintra számíthat.

33 ezer és 700 forint. (Nyakó István: Bravó!) Dolgozó szülők. Miért hangsúlyozom a dolgozó szülőket? Elismerem, lehet arról értelmes vitát folytatni, hogy az állam támogassa-e jobban annak a szülőnek a gyereknevelését, aki dolgozik. Van véleményem erről, és magam nem vagyok híve ennek a megoldásnak, de ezt a vitát értelmesnek tartom, lehet úgy érvelni, hogy ahol a szülő dolgozik is és gyereket is nevel, ott kettős kötelességet vállal, mondhatom úgy is, ha a gyermeket tehernek tekinteném, hogy kettős terhet vállal. Ez még egy értelmes vita. De az, hogy hasonlóan dolgozó, tehát ennek a kettős feladatnak eleget tevő szülők Nagy Jancsija és Kis Juliskája között ilyen különbséget lehessen tenni, itt nemcsak a józan ész áll meg, hanem megáll az alkotmány érvényesülésének folyamata is.

De hogy ne csak a szélső példákat vegyük, vegyük Nagy Jancsi és Kis Juliska között, mondjuk, Átlag Jóskát. Ugyanez a helyzet, háromgyerekes család, mama gyesen - zárójelben mondom, ezt azért hangsúlyozom, mert egyszerűbb egy jövedelemre levetíteni az adókedvezmény mértékét, és abban a tipikus magyar családban, ahol a legkisebb gyerekkel a mama gyesen van, ott nyilván a papa jövedelmét kell számítani, zárójel bezárva. Átlag Jóska papája a magyar átlag körül, tehát havi 200 ezer forint körül keres. Ő állami gondoskodás címén, valóban a két pont között, körülbelül havi 10 ezer forintot érdemel az államtól.

Még egyszer mondom a számokat: munkavállaló szülők, mindenhol három gyerek, csak, ahogy ez az életben van, papa különböző mértékben keres. Mit kapnak ők az alkotmány előbb említett 70. és 67. §-ában kvázi kötelezővé tett állami gondoskodásból? Nagy Jancsi 33 ezret, Átlag Jóska 10 ezret, Kis Juliska, akit pedig ezer nehézség nyom, és sajnos fog nyomni később az életben is, körülbelül havit 700 forintot. Hogy van ez?

De ha már a gyerekek példáját vesszük: szintén az alkotmány mondja ki a szülőnek azt a jogát, hogy megválaszthatja gyermeke neveltetését. Ezt a jogot egyébként minden európai laikus állam többek között úgy szokta teljesíteni, hogy biztosítja a világnézetileg semleges állami vagy önkormányzati oktatási intézmény elérhetőségét, nyilván költségvetési lehetőségeihez mérten. Sérül ez a jog is. Félreértés ne essék, tudom - és ez a tegnapi vitában is elhangzott -, hogy az Állami Számvevőszék véleménye miatt az egyházi közoktatási intézmények bizonyos kárpótlásra szorulnak, ki kell pótolni azt, amit egy másfajta, ezek szerint rossz számítás miatt nem kaptak meg. Egy szavam sincs ez ellen, ami jár, az jár. Sőt, azt is tudom, hogy az egyházi iskolákban kitűnő munkát szoktak az esetek többségében végezni. Megjegyzem, szerintem ugyanilyen kitűnő munkát végeznek az önkormányzati intézmények pedagógusai is.

Nos, mi történik? Az egyházi közoktatási intézmények nemcsak ezt az úgynevezett kárpótlást kapják meg - mondom, ez természetes -, hanem ezen felül is nő a támogatásuk. Ez nem baj, sőt jó, ha az önkormányzati közoktatási intézmények támogatása is ugyanilyen szinten tud nőni. De nem ez történik. Az egyházi közoktatási intézmények támogatása körülbelül 5,6 százalékkal nő - helyes, örülök neki -, ámde az önkormányzati oktatási intézmények támogatása meg több mint 3 százalékkal csökken.

(8.20)

Nem az egyházi intézményektől akarok levenni, azt mondom: érvényesíteni kell a szülő jogát az általa választott, adott esetben tehát a világnézetileg semleges neveléshez.

Egyetlen olyan pont van, ahol az önkormányzati közoktatási intézmények támogatása növekszik - pontosabban két pont van, bocsánat. Az egyik: növekednek azok a keretek, amelyekből éppen az egyháznak esetleg átadandó intézmény átadási költségeit kell fedezni. Tudjuk, jogilag simává tették nekik az átadás útját, még valamikor a nyár elején elfogadott törvényekben. Egy másik, ahol növekszik az önkormányzati közoktatási intézmények költségvetése, az a pedagógusok bizonyos személyi költségei, amelyek a számítások szerint összesen arra elegendők, hogy a tervezett 5-10 százalékos létszámcsökkentés anyagi terhét fedezzék. Minden másban az önkormányzati iskolák, óvodák költségvetési támogatása tehát névértékben több mint 3 százalékkal, ami azt jelenti, hogy reálértékben több mint 6 százalékkal csökken.

Mit tesz ilyenkor az önkormányzat? Én is azt tenném, képviselő urak és hölgyek, ha nem tudom fenntartani az iskolámat, de megvan a pénzem az egyháznak való átadásra, és ott a gyerek több támogatásban, jobb anyagi kondíciókban részesülhet, akkor bizony úgy átadnám azt az iskolát, mint a pinty. Nem hibáztatom tehát az önkormányzatokat. De hibáztatom a költségvetésnek azt a logikáját, ami szinte rákényszeríti egy amúgy is ezer bajjal küszködő kistelepülés önkormányzatát, hogy esetleg egyetlen iskoláját adja át. Ideális eset, hogy van ilyen is meg olyan is, de amikor ezt nem tudjuk biztosítani, akkor éppen a szülő joga érvényesítése érdekében a világnézetileg semleges intézménynek mindenképpen ugyanolyan feltételeket kell biztosítani, mint a másiknak.

Ezek után hab a tortán a gyerekek jogait illetően, és talán csak szimbólumnak tekinthető, hogy mi történik a gyerekszegénység ellen küzdő műhellyel, a "Legyen jobb a gyerekeknek" kutatóközösségével. Ezt a kutatóközösséget a költségvetés gyakorlatilag felszámolja: a költségvetését a felére csökkenti, és kizárólag személyi költségekre engedi felhasználni. Hogy működik egy olyan műhely, egy olyan kutatóközpont, ahol egy darab géppapírt nem vehetnek meg, mi több, a villanyszámlát sem fizethetik ki? Természetesen úgy működik, hogy a még megmaradó személyi költségeket az elbocsátások fedezésére fordítja. Nem ez a magyar költségvetés legnagyobb - hogy úgy mondjam - áldozatkijelölése, de szimbolikusnak érzem. Ha különbséget teszünk gyerek és gyerek között, ha nem biztosítjuk a szülő saját maga választotta neveléshez való jogát, akkor szimbolikusan miért is támogatnánk a "Legyen jobb a gyerekeknek" nevű kutatást és kutatási műhelyt?

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)