Felszólalás adatai

TÓBIÁS JÓZSEF, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentés kapcsán a bizottságokban valószínűleg nagyon sok vita folyt mindazokról, amiket Gyürk András képviselőtársam elmondott, és az az igazság, az a gondolat jutott eszembe, hogy az elmúlt három évben a kormányzat - így a ifjúsági is - nem a való világhoz igazította az intézkedését, hanem egy számára ideálisan elképzelt világhoz. Ehhez képest van egy mai magyar való világ, amelyben a fiatalok megpróbálnak megküzdeni mindazokkal a problémáikkal, amelyekre különben a kutatások és az elemzések során fényt is deríthetünk.

Mégis van két olyan mozzanat, amelyre érdemes felhívni a figyelmet. Az egyik az, hogy időben elkészült ez a jelentés, amely méltán válhat a minisztérium dicsőségére. A másik, hogy az a helyzetelemzés, amelyet az "Ifjúság 2000" kutatás rögzített, nagyon komoly helyzetelemzést ad a mai magyar generáció élethelyzetéről. Összehasonlítva ugyanezt a helyzetértékelést és a mögötte lévő kormányzati intézkedéseket, azt kell megállapítani, hogy nagyon ritka és kevés az átfedés, mintha valójában azok az elemzések nem szolgáltak volna arra, hogy a kormányzat ezek alapján hozza meg azokat a döntéseket, amelyek valójában és érdemben segíthetnék a korosztályt. Tehát ezek a kormányzati döntések nemhogy megoldották, hanem módszeresen megkerülték a problémákat, egyfajta kormányzati píár rózsaszín képét vetítették elénk.

(15.40)

Ugyanakkor a jelentésből nyilvánvalóvá válik az a kórkép, ami a legfiatalabb korosztályok helyzetére és lehetőségeire vonatkozik. Korántsem tartalmaz annyi pozitív elemet, ami az előbbiekben elhangzott.

Tény, hogy Magyarországon nőtt a gyermekszegénység. Ma több mint 830 ezer gyermeket kell kiegészítő családi pótlékban részesíteni, mert a családjukban az egy főre jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot. Ez a szám 90 ezerrel nőtt 1998-hoz képest. Tény, hogy a születéskori helyzet alapvetően meghatározza a gyermek lehetőségét, jövőjét, ifjúsági életét az oktatásban és a foglalkoztatásban.

A kutatásban két példa van, mind a kettőre szeretném fölhívni a figyelmet. Az egyiket az idegen nyelv ismeretén keresztül vezeti le. Az idegen nyelv ismeretén keresztül mutatható be, hogy mekkora az összefonódás a fiatal iskolázottsága és a családfő iskolázottsági szintje között. Olyan családban, ahol az apa nyolc általánost végzett, a fiatalok 75,7 százaléka nem beszél egyetlenegy idegen nyelvet sem. Ez az arány a szakmunkásképző és a szakiskola esetében is 50 százalék feletti. Tehát amikor mi társadalmi kettészakadásról beszélünk, az megfogalmazható a születési hely és meghatározható a képzettség tekintetében is.

Tény, hogy a regionális különbségeket is rögzíti ez a kutatás, hiszen ez jól látszik az iskolázottsági szint vizsgálatakor. Ma Magyarországon 32 ezren nem fejezik be általános iskolai tanulmányaikat. Regionális elhelyezkedésük egyértelműen mutatja, hogy az észak-magyarországi régióban és az észak-alföldi régióban keletkeznek ezek a hiányosságok - 23 és 25 százalék érhető tetten. Csak viszonyítási alapként: Budapesten ez az arány 1,8 százalék.

A következő, ami a települési különbségek tekintetében tetten érhető, ma Magyarországon egy fővárosi fiatalnak az egyetemre, főiskolára való belépésre a lehetősége - 86 százalékuk jut be. Megyei jogú városban, középvárosokban ez az arány már csak 60 százalék, és településszerkezetében ez 16 százalék.

Tehát indokolatlan azt gondolni, hogy azok az intézkedések, amelyek '98-hoz képest azt a számot mutatják, hogy növekszik a főiskolára, egyetemre belépők aránya, elegendőek. Ez a szám ugyanis azt igazolja, hogy ez a területi eloszlásból adódóan hátrányosan érinti azokat a régiókat, amelyek mind gazdaságilag, mind pedig társadalmi vetületében a rendszerváltás óta hátrányban vannak, különösképpen az elmúlt három évben. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Az elmúlt negyven évben!)

Ehhez képest az is tény, hogy az ifjúság bizakodik a jobb jövőben, de azt gondolom, hogy enélkül minden társadalom halott lenne, ha az ifjúsága nem bízna a jövőben. Az optimizmus a fiatalok generációs sajátossága, és erre, remélem, még kormánypárti képviselőtársaim is emlékeznek, talán nem is volt olyan régen.

A jelentés egyik legszomorúbb és tettekre ösztönző része az, amelyik az ifjúság legégetőbb problémáit sorolja föl. Csak azért, hogy aki esetleg nem olvasta el, világos legyen: ma Magyarországon a fiatalok 47 százaléka retteg a munkanélküliségtől, 34 százaléka ebből adódóan az egzisztenciális problémáktól, 32 százaléka pedig a lakáshelyzettől. Ez kellő kutatási alap arra, hogy amikor egy kormányzati intézkedés elkészül, akkor minden tekintetben azt vegye figyelembe, hogyan küszöbölhetők ki ezek a típusú félelmek.

A munkanélküliség. Szeretném fölhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy azok az átképzési programok - a pályakezdők elhelyezkedési programja -, amelyek '98 után megálltak, mind annak lehetőségét vetítette vissza a fiatalra, hogy nincs meg az a típusú munkabiztonsága, munkabékéje, hogy az ő belépése a tudás birtokában biztos lehet a munkaerőpiacon. 26 ezer fiatal van ma Magyarországon, akik azért nem keresnek munkát, mert úgy ítélik meg, hogy a lakóhelyük adta lehetőségekben esélytelenül indulnak ebben a versenyben, és 133 ezren szinte teljesen lemondtak arról, hogy álláshoz jussanak. A pályakezdő fiatalok jelentős csoportja eleve ebből a hátrányból indul az életnek.

Amikor azt olvassuk, hogy a fiatalok 47 százaléka retteg a munkanélküliségtől, akkor szeretném fölhívni tisztelt kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy a munka törvénykönyvének módosításakor számos olyan módosító javaslat született, amely segítette volna a fiatalok belépését a munkaerőpiacra; segítette volna a sorkatonai szolgálat után egy három hónapos biztonsági idővel visszatérni a munka világába; segített volna a magasabb szintű tudáshoz és képzéshez való hozzáférésben. Önök akkor ezeket nem szavazták meg.

A pénztelenséget össze kell kapcsolni a lakásproblémával, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ma Magyarországon csak egyfajta jövedelemből és annak megtakarításaiból lehet elindulni az önálló otthon megteremtéséért. Ez a lakástámogatási rendszer egy versenyképes és nem a megélhetéshez éppen csak elegendő fizetésből oldható meg. A felmérések azt mutatják, hogy a dolgozó fiatalok fele 20-40 ezer forint közötti nettó bért visz haza havonta, további egyharmada pedig 41-60 ezret. Az ennél jobban keresők aránya 8 százalék. A bérek tekintetében jelentős a regionális különbség, hiszen amíg a fővárosban a fiataloknak mindössze harmada keres havonta 40 ezer forint alatt, addig ez az arány az Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon élők körében ennek duplája, vagyis eléri a kétharmados arányt. Ebből is az látszik, hogy a fiatalok kétharmadának nincs esélye, hogy igénybe vegye a kedvezményes lakásvásárlási hiteleket.

El kellene érni, hogy a hitelek és a fiatalok keresőképessége közötti különbségeket ne az önkormányzatok politikai megosztása okán lehessen a kormányzatnak produkálni. Minden egyes önkormányzat, ahol a fiatalok megtartóképességére szándék van a testületben, azoknak igenis biztosítani kellene azokat a támogatásokat, amelyek mentén a szociális bérlakásokat és az úgynevezett fecskeház-programokat tudnák beindítani.

És továbbmegyek - csak címszavakban. El kellene érni, hogy Magyarországon a diploma tényleg értékkel bírjon a munkaerőpiacon. Szeretném elmondani, hogy nagyon szépen hangzik a Bursa Hungarica támogatási rendszere. Arról elfelejtett Gyürk képviselőtársam beszélni, hogy ezáltal megszűnik a fiatal szociális normatívája; és arról is elfelejtett beszélni, hogy 1998 óta a hallgatói ösztöndíj mértéke nem változott, ugyanazon a szinten maradt, sőt inflálódott.

Arról is elfelejt beszélni a kormánypárt, hogy a 300 ezer fiatal több mint fele költségtérítéses főiskolai, egyetemi képzésben vesz részt, köszönhetően annak, hogy a minisztérium olyan döntést hoz, amellyel fölülírja a ponthatárokat. Ezáltal fiatalokat taszít egyfajta hitelkonstrukcióba, amelynek mentén mondhatjuk, hogy a diákhitel ott áll. Szeretnénk elmondani, hogy csak az a jövő garantálható a fiatalok számára, saját maga számára az alakítható, amelyben tervezni tud. Egy olyan hitelkonstrukcióban, amelyben nem tudja tervezni, nem látja előre kiadásait, nem látja a jövedelmét a munkaerőpiacon, abban a hitel nem ér semmit. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő lejártát.)

A jelentés IX. fejezetében - köszönöm, elnök úr, rögtön befejezem - az információs társadalom áll. Teljesen egyetértek miniszter úrral, szükségszerű, hogy a jövő korosztálya megbirkózzon ezzel a kihívással. Egy adatot szeretnék önnek zárásként mondani. Ma Magyarországon a fiatalok 8 százaléka rendelkezik internet-hozzáférési lehetőséggel. Ha igaz ez, akkor tudomásul kellene venni (Az elnök ismét csenget.), hogy nem internet-hozzáférést kell biztosítani, hanem gépet és szoftvereket kell tudni a fiatal kezébe adni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)