Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A nem is tudom, talán másfél órán keresztül folyó kétperces vitában már sokan sokat szóltak azokról a társadalompolitikai következtetésekről, amelyek a jelentéssel, a határozati javaslattal és a kormány expozéjával kapcsolatban óhatatlanul fölmerülnek valamennyiünkben. Én ezen a vonalon szeretnék egy kicsit továbbmenni, hiszen abban nincs köztünk vita, hogy ez a jelentés figyelemre méltó elemzéseket tartalmaz. Egy kicsit az arányai vitathatók, hiszen annak következtében, hogy a fő alapja egy ifjúságpolitikai kutatás, ennek megfelelően a jelentés aránytalanul sokat foglalkozik az úgynevezett ifjúságnak tekinthető csoporttal, és aránytalanul keveset a gyermekkorúak problémáival, ami abból fakad, hogy a nyersanyag ebben a tekintetben állt rendelkezésre. Ettől még lehet értékes ez a jelentés sok vonatkozásban, az igazi kérdés azonban az, hogy milyen következtetéseket vonunk le belőle.

Azzal kezdte Deutsch Tamás miniszter úr az expozéjában, és ő hozta be ezt az elemet a mai vitába, hogy itt egy teljesen új családtámogatási rendszert hozott létre a jelenlegi kormány, az elődje által lerombolt családtámogatási rendszer után. Azzal szeretném kezdeni, tisztelt Országgyűlés, hogy természetesen szó sincs sem arról, hogy a családtámogatási rendszert az előző kormány, a mi kormányunk lerombolta volna; átalakította: egyes elemeit megszüntette, más elemeit megerősítette. Arról sincs szó, hogy a jelenlegi kormány egy teljesen új rendszert hozott volna létre, hiszen azok az elemek, amelyeket mi megszüntettünk, és önök visszahoztak - nevezetesen, mondjuk, a gyed -, nem egy új dolog, hanem a Lázár-kormány idején hozták létre. A családi adókedvezmény, a gyerekek utáni adókedvezmény, amelyet mi megszüntettünk, és amit önök visszaállítottak, a Grósz-kormány idején, a '88-as adóreform részeként került bevezetésre.

Ez a kormány semmi újat nem hozott a családtámogatási rendszerbe. Visszahozta azokat az elemeket, amelyeket a Kádár-korszak korai, középső és késői időszakában hoztak létre. A probléma ezzel csak az, hogy egy más társadalmi szituációban hozta vissza. Mert azok az elemek, amelyek egy aránylag kiegyensúlyozott jövedelemstruktúrájú, teljes foglalkoztatottsággal jellemezhető országban, mint amilyen a '60-as, '70-es, korai '80-as évek Magyarországa volt - tehát alanyi jogú családi pótlék, alanyi jogú gyes, emellett a gyed és a legvégén a családi adókedvezmény -, egy ilyen gyermeknevelést támogató politikának mások a hatásai, mint egy olyan országban, mint a '90-es vagy a 2000-es évek Magyarországa, amelyet nem teljes foglalkoztatás és növekvő jövedelemkülönbségek jellemeznek. Egy ilyen struktúrájú országban, mint a mai Magyarország, olyan támogatási rendszer működtetése, amely a magas jövedelműeket fogja be a rendszerbe, és az alacsony jövedelműeket zárja ki, a társadalomra kifejezetten kedvezőtlen.

Arról beszélt itt Lezsák képviselő úr, hogy a jövedelemkülönbségek a '94-98-as időszakban nőttek meg gyorsan - ugye, ezt mondta a képviselő úr? -, és ez annak köszönhető, hogy megszűnt a családi pótlék és a gyes alanyijogúsága. Képviselő úr, komolyan gondolja, ha a legmagasabb jövedelműektől vesznek el egy juttatást - kétségtelen, hogy 11 százalék esett el ettől, a fölső 11 és nem az alsó 11 százalék -, akkor ez hogyan hathat Lezsák képviselő úr szerint a jövedelemkülönbségek növekedése irányába? Ez egy logikai képtelenség, amit itt Lezsák Sándor képviselő úr mondott, nem is beszélve arról, hogy a jövedelemkülönbségek kétségtelen gyors növekedése nem 1994-ben kezdődött el, amikor Lezsák képviselő úr pártja, az MDF ellenzékbe szorult, és a Szabad Demokraták Szövetsége, az én pártom kormányra került, hanem ez a gyors növekedés 1988-89 körül indult el, és a leggyorsabb éppen 1990 és '94 között volt; nem azért, mert az MDF volt akkor kormányon, hanem azért, mert akkor szűnt meg a teljes foglalkoztatás, akkor szűnt meg másfél millió munkahely, akkor indult meg a jövedelmek differenciálódása. A kérdés nem ez. A kérdés az, hogy ha egyszer ilyen szituáció van, akkor milyen jövedelempolitikát folytat egy kormány.

Arról beszélt Babák képviselő úr ebben a kétperces vitában, hogy rossz helyről mondjuk ezeket a dolgokat, meg rossz múlttal mondjuk ezeket a dolgokat (Babák Mihály: Ezt most is állítom.), hogy beszélünk mi igazságosságról, szabad demokraták meg szocialisták, amikor a mi kormányzásunk idején nőttek meg ezek a dolgok. Ugye, ezt mondta, Babák képviselő úr? Nos, téved a képviselő úr. Mi teljes joggal kérjük számon önöktől az igazságosságot, mert abban a négy évben, amikor kétségkívül az egész társadalomban romlott az életszínvonal, a mi jövedelempolitikánk arra irányult (Babák Mihály: Hogy kitekerje a nyakát!), hogy a romlástól a szegényeket megóvjuk, és a terheket elsősorban a magas jövedelműek viseljék. Most, amikor gyorsan növekszik a gazdaság, az önök jövedelempolitikája arra irányul, hogy a javulásból elsősorban a magas jövedelműek részesüljenek, és a szegényeknek minél kevesebb jusson belőle. Tehát mi teljes joggal kérjük önöktől számon a társadalmi igazságosság, a méltányosság és a rászorultság szempontjait. Mert bizony elsősorban a gyerekeket sújtja az a jövedelempolitika, amit önök folytatnak. Ezért utasítjuk el ezt a politikát, ezt a jövedelempolitikát, éppen a gyerekek és a fiatalok szempontjából.

De szeretnék még két intézkedésük társadalmi hatására rátérni, amelyek közül az egyikkel - annak ellenére, hogy nagyon büszkék voltak rá, amikor bevezették - egyáltalán nem foglalkozik a jelentés. Önök bevezették az úgynevezett iskoláztatási támogatást, vagyis kimondták azt, hogy az iskolás gyerekek már nem automatikusan kapják a családi pótlékot, hanem csak ha igazolják, hogy a gyerek iskolába jár. Elvárható lett volna, hogy három év után bemutassák ebben a jelentésben (Babák Mihály közbeszól. - Az elnök csenget.), hogy milyen pozitív hatása volt ennek, csökkent-e ennek következtében az iskolakerülés. Ezt elfelejtették bemutatni, nyilván azért, mert ez az intézkedés, ami egy jelentős adminisztratív terhet hozott a gyerekes szülők számára, nem érte el azt a hatást, amit önök vártak tőle.

A harmadik kérdéskör, amiről szólnék: szó esik a jelentésben a drog kérdéséről. Mit mutat a jelentés? Azt mutatja, hogy 1999-ben még folytatódott a kezelt drogfüggők számának a növekedése, 2000-ben ez a növekedés lelassult. A kérdés csak az, hogy miért: azért, mert kevesebben vannak a kábítószer-élvezők, vagy azért, mert a kábítószer-élvezők nem mernek elmenni a kezelésre, mert félnek azoktól a büntetőjogi következményektől, amelyekkel önök sújtják őket? Nos, minden ismeretünk, ami rendelkezésre áll, azt mutatja, hogy nem szorult vissza a kábítószer-élvezet Magyarországon, csak a kezelésre elmenés szorult vissza. Jó lett volna, ha ezt a jelentés tisztességesen elemzi, három évvel azután, hogy önök ezt a minden európai trenddel ellentétes intézkedésüket bevezették.

(19.00)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeknek a kérdéseknek az alapos elemzésével kezdődne az a vizsgálat, hogy a gyermekek és az ifjúság helyzetében mit is jelentett a fideszes kormányzat. Azt mondta, ha jól emlékszem, Babák képviselő úr, ha mi azt mondanánk, hogy amit önök tettek, az jó, de még nem elég, akkor egyet tudnánk érteni. Tekintve az önök jövedelempolitikai intézkedéseit, tekintve az önök iskoláztatási támogatását, tekintve az önök drogpolitikáját, én mást mondok: azt mondom, hogy ebből a politikából elég.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)