Felszólalás adatai

DR. STUMPF ISTVÁN, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! "Külsejük marcona, szemük beesett, termetük alacsony, viseletük vad, nyelvük pedig barbár, úgyhogy vagy a sorsot kell vádolni, vagy az isteni türelmet kell csodálni, mely e szörnyetegeknek ilyen pompás ország birtokba vételét megengedte." Így vélekedett Ottó, Freisingen püspöke mirólunk, magyarokról 1147-ben.

Nekünk, magyaroknak, néhány ritka kivételtől eltekintve mindig meg kellett küzdenünk azért, hogy megváltoztassuk a külföld rólunk kialakított képét, eloszlassuk a rólunk alkotott előítéleteket. A ritka kivételeket jelentette két utolsó forradalmunk és szabadságharcunk, 1848-49, illetve 1956. Ekkor a világ szemében mi voltunk a szabadságért küzdő nemzet, s bár hathatós segítségre nem tellett a világtól, de szimpátiára legalább igen. És a szimpátia nem kevés. Ezért a szimpátiáért a mai korban igen-igen sokat tesznek más nemzetek.

Nézzük csak a hozzánk legközelebbieket, az Európa peremén élő mai sikerországokat. Írország, Portugália, Finnország, Norvégia tapasztalata és példája bizonyítja, hogy a nemzetközi versenyben való helytállás és a sikeres országokhoz való felzárkózás egyik legnagyobb titka, hogy merni, tudni kell olyan országképet felrajzolni, amely önmagában is mozgósító erejű. Ugyanis a fejlődés és a fejlődés tudata együtt jár. Ha belegondolunk, minden sikeres ország erős imázzsal rendelkezik, mondta Al Ries, a marketing egyik amerikai vezéralakja. Ezzel a megállapítással elég nehéz lenne vitatkozni.

De változtassuk kérdéssé a szakember megállapítását! Lehet-e erős imázsa egy olyan országnak, amely nem foglalkozik országképépítéssel? Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy minden sikeres ország tudatosan építi saját képét, még a legnagyobbak is, amelyekről azt gondolnánk, nincs erre szükségük, hiszen úgyis ismeri őket az egész földkerekség. A leglátványosabban talán éppen a világ legerősebb gazdaságával rendelkező ország, az Amerikai Egyesült Államok foglalkozik országképépítéssel. Mindannyiunk fejében él egy Amerika-kép a nagy lehetőségekről, a szabadságról, amelyet a hollywoodi filmipar és az amerikai óriáscégek közvetítenek, bár a mindenkori amerikai kormány is mindent megtesz e kép fenntartása érdekében. Az erős országkép, a hathatós országképépítés legnagyobb eredménye, hogy ma talán az Amerikai Egyesült Államok polgára a legbüszkébb saját hazájára. Amerikai polgárnak lenni már-már misztikus tudatot jelent az amerikaiaknak. A nemzeti lobogó és a haza tisztelete egyszerűen megkérdőjelezhetetlen számukra. Ez pedig a legyőzhetetlenség erejét jelenti, ami a világ egyetlen szuperhatalmává tette a bevándorlók országát.

De mit tehetnek olyan kis országok, amelyek nem bízhatják ezt a feladatot saját multinacionális vállalattá duzzadt cégeikre, mert nem rendelkeznek ilyenekkel? Az óriásnak nem nevezhető, mégis sikeres országok felismerték, hogy az országkép kialakításában és kommunikálásában a kormányzatnak nagyobb szerepet kell vállalnia.

Ezen az úton indult el a kormány. Külön öröm számunkra, hogy az Állami Számvevőszék vonatkozó jelentése megállapítja, a költségvetési törvény a Miniszterelnökség fejezetéhez koncentráltan 4,3 milliárd forint előirányzatot állapított meg az országképépítés és kommunikációs feladatok címén. Ezáltal első ízben teremtett olyan helyzetet a kormány, hogy átlátható módon jelent meg a szóban forgó célokra fordítandó költségvetési támogatások összege. Ez pedig igen fontos lépés volt, ugyanis nyilvánvaló, hogy az ellenzék éppúgy érdekelt a sikeres országképépítésben és -alakításban, mint a mindenkori kormányzat. Az országimázs nem a kormány, hanem a nemzet ügye. És ahogyan az Állami Számvevőszék jelentése is megállapította, ez a kormány átláthatóvá tette az országképépítésre fordított közpénzek útját.

Egyebek mellett ezért is kerülhetett sor erre a mai vitanapra, és persze azért, mert még sok a tennivalónk, amelyeket a polgárokkal közösen és a tisztelt ellenzék tagjaival együtt szeretnénk elvégezni. Köszönjük ezért önöknek, hogy lehetővé tették számunkra az eddigi országképépítő tevékenységünk nyilvánosság elé tárását és megvitatását.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi történik akkor, amikor óriási változás zajlik le egy országban? Minél nagyobb a változás, minél gyorsabban történik ez a változás, annál nagyobb lesz az eltérés az ország észlelése és a valóság között. Ha nagyon gyors a változás, akkor az az imázs, amit az országról külföldön őriznek, mindenképpen más lesz, mint amilyen a valóság, és ez azt jelenti, hogy még jobban kell terjeszteni az országképet annak érdekében, hogy legyőzzük azokat a sztereotípiákat, amelyek a külföldi országokban élők fejében még tovább élnek - mondta Theresa Carvalho, az Országimázs Központ portugál testvérintézményének igazgatója az "Országimázs itthon és külföldön" című konferencián Budapesten.

(9.10)

Bizony, ennek fontosságát nemrég saját bőrünkön is megtapasztalhattuk. Nyilván mindannyian emlékeznek az Amnesty International szlovéniai kampányára, amely a magyar rendőri brutalitásról szólt. Sajnálatos támadás volt ez, mert igaztalan volt, s az tette még sajnálatosabbá, hogy akadtak idehaza véleményformálók, akik üdvözölték a Magyarországot lejárató, hazánkat rossz és hamis színben feltüntető kampányt.

A kormány amúgy szó nélkül hagyhatta volta a történteket, ám ott lebegett szemünk előtt nagyra becsült képviselőtársunk, Kósáné Kovács Magda örök érvényű megállapítása: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. S mivel az országképépítésnek is lehetne ez az egyik jelmondata, ezért a kormány ellenkampányba kezdett. Az ellenkampány hírére ugyanazok, akik üdvözölték az Amnesty International rosszízű akcióját, fanyalogni kezdtek, és azt hangoztatták, hogy az ilyen visszavágásnak nincs semmi értelme.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, az Országimázs Központ szlovéniai ellenkampánya után a Gallup Intézet felmérése szerint lényegesen javult Magyarország megítélése a szlovén polgárok körében, mégpedig két okból is. Egyrészt azért, mert nem hagytuk magunkat, másrészt azért, mert mindenki magyarázkodást és durva reakciót várt, ehelyett pedig humort és megértést kapott. Nos, többek között ilyesmire való az országképépítés. Még egyszer: köszönjük Kósáné Kovács Magdának, hogy erre felhívta a figyelmünket. S ha megengedik, egy parafrázissal folytatnám: nem elég, ha tehetséges, álmait valóra váltó nemzet vagyunk, de ilyennek is kell látszanunk.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselők! Hiányzik még a komoly elszánás a kormány részéről. Hiányzik a jól átgondolt, ütőképes program. Hiányzik a műhelyek munkájának koordinálása. Hiányzik a pénz, és legalább annyira a jó, a meglepő, hatásos gondolat. Hiányzik az a felismerés, hogy nemcsak kifelé kell mutatnunk új arcot, hanem befelé is. Önképünket, öntudatunkat is át kell alakítanunk, pozitívvá kell hangolnunk. Mert ha csúnyának látjuk magunkat a tükörben, akkor csúnyának látnak majd minket azok is, akik ránk néznek - írta Hankiss Elemér, a "Találjuk ki Magyarországot!" kutatás vezetője 1996-ban.

A polgári kormány tanult ezekből a hibákból. Fontosnak ítélte az országképépítés feladatát, és felismerte, hogy ezt az összetett feladatot központilag kell koordinálni. Először is meg kellett teremtetni a koordinációs szervezetet, így létrejött az Országimázs Központ. Meg kellett találni a jó, hatásos gondolatot, amiről Hankiss Elemér beszélt, mégpedig pontosan az általa említett módszerrel, széles körű párbeszédet kellett kezdeményezni a polgárokkal.

Az Akadémia kutatócsoportja azt is megfogalmazta, hogy nem csupán a Magyarországról külföldön élő országképpel kell foglalkoznunk, hanem azzal is, hogy miként vélekednek az országról, a nemzet közösségéről a magyar emberek. Sőt, ez a gondolat az országképépítés alapköve. A kormánynak tehát mindenekelőtt a polgárokkal kell párbeszédet folytatnia az ország- és a nemzetképről, hogy ezzel a közösen kialakított képpel fordulhassunk a külföld felé. Már Illyés Gyula is így fogalmazott a nemzetképépítésről az 1938-ban kezdődött értelmiségi vitában: "Igen, belsőleg kell előbb megigazulnunk, hogy a világ előtt igazolhassuk magunkat."

Örömmel állapíthatjuk meg, hogy sikerrel tettük meg az első lépést ezen az úton. Ma Magyarországon többet és többen gondolkodunk, beszélünk az országképépítésről, mint valaha, s ez jó. A viták természetes velejárói ennek a folyamatnak, s ezeknek a vitáknak örülni kell, mert meggyőződésem szerint meg fogják hozni a termésüket. Ahhoz, hogy egyre több ember merjen nagyot gondolni, vállalkozni, álmodni, nemcsak magában kell bíznia, hanem a közösségében, a környezetében. Önbizalomhiányos népből lehetőségeiket reálisan ismerő, képességeinek és eddigi sikereinek tudatában lévő, egészséges önbizalmú polgárok közösségévé kell válnunk. A bizalom és az önbizalom előfeltétele pedig az, hogy ismerjük egymást, magunkat, és egymásban elismerjük, méltassuk, értékeljünk a saját magunk és polgártársaink által létrehozott értékeket, a nemzet közös teljesítményét, mert a teljesítmény a legfontosabb. A Magyar Tudományos Akadémia kutatása megállapítja, hogy egy népre jellemző tulajdonságok igen gyorsan változnak, átalakulnak. Egy dologra lehet építeni az országimázs kialakításakor: a nemzet teljesítményét kell kidomborítani.

Tisztelt Ház! A polgári kormány az Országimázs Központ létrehozásával bizonyította, a maga részéről eleget kíván tenni e kötelességnek, és minden közösségnek, egyénnek támogatást kíván nyújtani nemzeti értékeink megőrzésében és új értékeink megteremtésében.

Mit tett ennek érdekében a központ a felállítás óta eltelt két évben? A központ felállítása után először kutatásba fogott, megismerte, rendszerezte a külföldi tapasztalatokat, így alapozta meg a későbbi működését. A megszerzett információkra alapozva cselekvési tervet dolgoztunk ki, és késedelem nélkül cselekedtünk is, gondot fordítva arra, hogy munkánk eredményességét rendszeresen megmérjük. A szervezet felállítása után tanulmányoztuk a vonatkozó bel- és külföldi szakmai anyagokat, tapasztalatcserét folytattunk más országokban már működő szakmai szervezetekkel, és gondosan számba vettük az országimázs-építéssel kapcsolatos, Magyarországon lefolytatott viták tapasztalatait.

Ezt követően 2000-ben az Országimázs Központ több felmérést készített arról, hogy milyennek gondoljuk mi, magyarok magunkat, és hogy milyennek látnak minket néhány, számunkra jelentős külföldi országban. A kutatások alapján elmondható, hogy a magyar lakosság körében konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy a magyar különösen tehetséges nemzet. Ezt ékesen bizonyítja az ország teljesítménye, különösen a tudományos élet, a művészetek és a sport területén.

Az értékelt adatok alapján a magyarok 83 százaléka büszke magyarságára. A lakosság nagy része szerint jobb magyarnak lenni, mint a kérdőívben felsorolt nemzetek bármelyikéhez tartozni. Csak minden negyedik magyar polgár szerint jobb angolnak, amerikainak, németnek vagy osztráknak lenni. Az emberek 83 százaléka szorgalmas országnak, 82 százaléka nagy kultúrájú országnak tartja hazánkat, tíz emberből nyolc szerint művelt, civilizált ország, illetve nagy tudományos teljesítmények országa vagyunk. Négy emberből három hazánkat a nagy sportteljesítmények országának tartja. Őszintén szólva, sokunkat megleptek a kedvező, bizakodásról tanúskodó adatok.

Még váratlanabb volt az az eredmény, amely szerint a lakosság 84 százaléka boldog, 77 százaléka sikeres embernek tartja magát. Ugyanakkor a megkérdezett honfitársainknak mindössze 34 százaléka, illetve 28 százaléka gondolja azt, hogy az átlag magyar boldog, illetve sikeres. Ez az adat elgondolkodtató, különösen, ha az ország, a nemzet imázsának szempontjából nézzük. Ezek szerint hazánkban nagyjából három emberből kettő sikeresnek érzi magát, de úgy véli, hogy csak minden harmadik magyar polgár van ebben a szerencsés helyzetben.

Honnan ered és hová vezet ez a hatalmas szakadék, amit a saját helyzetünk és az ország, a nemzet általános állapota között érzékelnek a polgárok? A legjobban nyilván mindenki a saját helyzetét ismeri. Arra kell tehát gondolnunk, hogy a polgárok az általános állapotokról rendelkeznek torz, túlzottan negatív képpel. Miért gondolják polgártársaikról, hogy sikertelenebbek, boldogtalanabbak, mint valójában? Érdekes lenne megvizsgálni a média szerepét e kép kialakításában, de itt és most nem ez a feladatunk. Leszögezhetjük azonban, hogy a magyar társadalom alulértékeli valóságos helyzetét. Bár tudatában vagyunk értékeinknek, büszkén vállaljuk magyarságunkat, és bízunk abban, hogy egyénként képesek vagyunk tehetségünket sikerre váltani, ugyanezt nem feltételezzük a körülöttünk élőkről.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Ezért fontos a tudatos belső ország- és nemzetképépítés.

(9.20)

Ahhoz, hogy sikeres országgá váljunk, nem elég tudni, hogy tehetségesek vagyunk, és nem elég, ha egyenként bízunk önmagunkban. Ha Illyés Gyulára hallgatunk, akkor az első feladat az, hogy mindannyiunkat meg kell győznünk arról, mire vagyunk együtt képesek. De ugyanezt vallják a külföldi és hazai reklám- és píárszakemberek is.

Az Országimázs Központ négy külföldi kutatást is végeztetett annak érdekében, hogy megtudjuk, milyennek látnak minket, magyarokat. 800-800 véletlenszerűen kiválasztott francia, német, osztrák és szlovén polgárt kérdeztünk meg országos közvélemény-kutatás keretében. A kutatásból kiderült, hogy ha most népszavazást tartanának, akkor a németek 82 százaléka, az osztrákok, franciák és szlovének kétharmada Magyarország európai uniós felvétele mellett voksolna. Ezek a számok pozitívabb társadalmi hozzáállásra utalnak, mint amire nyugati politikusok hivatkozni szoktak. Megnyugtató és biztató, hogy sokan vélik úgy: Magyarország sokat nyújthat az Európai Uniónak. A gyakran magunknak tulajdonított Magyarország-képpel ellentétben a külföldiek hazánkat jókedvű, derűs, optimista, nagy jövő előtt álló, példamutató, tisztességes, egymással törődő, szolidáris országnak látják.

Az országképről való együtt gondolkodás indította el "Találkozási pontok" című konferenciasorozatunkat. Ennek keretében 2000 októbere és 2001 szeptembere között eddig kilenc konferenciát rendeztünk az ország különböző szellemi centrumaiban, mindig az aktuális témához szorosan kötődő városban. Így került a gazdasági témájú konferenciánk Gödöllőre, turisztikai konferenciánk Siófokra vagy például a civil kezdeményezésekről szóló Balatonfüredre. A konferenciasorozat mottója lehetne az a gondolat, amelyet a Vivendi Telecom Hungary kormányzati igazgatója fogalmazott meg: az országkép kialakításában felelőssége van a nagy cégeknek, a kormánynak, a magyar közéletnek egyaránt.

Tisztelt Ház! Az imént már hivatkoztunk arra az akadémiai kutatásra, amely szerint a nemzetre jellemző tulajdonságok változékonysága miatt az országképépítés során inkább a nemzet teljesítményére érdemes koncentrálni. A millennium ezeréves nemzetteljesítményünk megtestesülése - ezért fontos. A magyarság ezeresztendős története pedig, tisztelt hölgyeim és uraim, egy igazi sikertörténet. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk elsiratni magunkat, hajlamosak vagyunk temetni nemzeti nagylétünket, meg vagyunk verve azzal, hogy nemzethalálunkról vizionáljunk - s közben bele sem gondolunk abba, hogy micsoda teljesítmény volt mitőlünk a puszta megmaradás. Mert alig akad nép rajtunk kívül, akinek nemlétéért annyian harcoltak volna, akit annyiszor elnyomtak volna, megszálltak és megaláztak volna, mint bennünket. Nincs nép rajtunk kívül, akinek ilyen mértékben csonkították volna meg az országát, s nincs nép talán, amelyik mindezt túlélte volna. De mi túléltük, mert mindig többet akartunk, mint túlélni. Ez az ezer év méltó a megünneplésre. Ez az ezer év méltó a büszkeségre, és ez az ezer év méltó a pátoszra és a megilletődöttségre. Ezer esztendő méltó kiindulópontja lehet az országképépítésnek.

A millenniumi év nyitányát a Szent Koronának és a koronázási jelvényeknek a Parlamentbe szállítása és az ezzel egybekötött országgyűlési ünnepség jelentette 2000. január 1-jén. Arról a helyről, ahol a múltunkat őrzik, a Szent Korona átkerült arra a helyre, ahol jelenünk zajlik. Az első országképépítő esemény sikerét jelzi: aznap több tízezer résztvevő és a hajnalig tartó sorbaállás. Azóta még két év sem telt el, de a koronát már közel kétmillióan látták a Parlamentben. Ezért határoztunk úgy, hogy a millenniumi év megnyitásáról kiadványban is érdemes méltón megemlékeznünk, amelyet eljuttattunk minden magyar családhoz.

2000-ben és az idén több mint hétezer ünnepséget rendeztünk, ünnepséget szerveztek szerte az országban. A millennium évben 3089 településen került sor a millenniumi zászló átadására. Magyarország települései fontosnak tartották és sok helyütt erejükön felül ünnepelték meg a millenniumot, mert úgy érezték, hogy múltjukkal és ünnepeikkel a jövőt építik. Az Országimázs Központ tehát voltaképpen ezeknek az alulról szerveződő rendezvényeknek adott hathatós támogatást. A központ egyik legfontosabb eredménye, hogy országos keretet adott az ünnepeknek, hogy azok méltók legyenek az ezeréves Magyarországhoz. Úgy gondoljuk, ennek legfőbb eredménye az, hogy mindazok, akiknek megadatott, hogy az államiság létrejöttét és egyben az ezredévváltást is megéljék, újra felfedezhették az együvé tartozás és a közös ünneplés felszabadító erejét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magyarság számára a teljes huszadik század a megpróbáltatások időszaka volt, a balsorsé. Az emberek egy dolgot azonban soha nem veszítettek el: az álmaikat. 2000-ben ezek a szunnyadó álmok keltek életre. Ezt sugallta a választott jelmondatok egy része is. A 2000. évi augusztus 20-ai "Ezeréves álom" országos ünnep egy kis ország hitéről szól, mely képes volt egy évezreden át is megmaradni a vele nem rokon államok gyűrűjében.

A médiában legtöbb vihart kavart eseménye az Országimázs Központ tevékenységének talán ez az ünnepség, illetve társa, a 2001. évi augusztus 20-ai ünnepség volt. Sajnálatos, hogy sokan a rendezvények költségeit sokkal fontosabbnak tartották az ezeréves történelmünk méltó megünneplésénél. Mi is úgy gondoljuk azonban, hogy a polgároknak joga van megtudni, mennyibe került az augusztus 20-ai tűzijáték, és joguk van összehasonlítást tenni. Mint abban valószínűleg mindnyájan egyetértünk, a teljesítmény és a hatékonyság az országépítés kulcsszavai. Kérem, ennek fényében ítéljék meg az alábbi adatokat.

Elismerjük, hogy régebben 80-90 millió forint volt a tűzijátékok költsége. Ez mai áron számolva csak 150 millió forint. Ezekre a rendezvényekre átlagosan 300 ezer ember volt kíváncsi. (Bauer Tamás: De azt mindenki látta a lakásából, mert fönn volt a hegyen, nem kellett odamenni a Duna-partra!) Az idei augusztus 20-ai tűzijáték valóban többe került, pontosan 247 millió forintba, viszont több mint hétszer ennyien, összesen 2,2 millió ember (Kuncze Gábor: Név szerint? - Derültség.) nézte végig a fővárosban a Belügyminisztérium becslései szerint.

Mint korábban utaltam rá, az Országimázs Központ célul tűzte ki, hogy ne csak a főváros polgárai, hanem az egész ország élvezhesse a millenniumi ünnepségek örömét. A másik három helyen további félmillióan látták a tűzijátékot, Zalaegerszegen 40 ezren, Miskolcon 100 ezren, Siófokon pedig 350 ezren gyűltek össze. (Dr. Takács Imre: Pont annyi, kereken.) Felméréseink alapján mind 2000-ben, mind 2001-ben meghaladta a 80 százalékot az augusztus 20-ai rendezvényekkel elégedettek és nagyon elégedettek aránya.

Utaltam már korábban a Magyar Gallup Intézet felmérésére. Ezek a kutatások azt mutatják, amit a haza ezeréves történelme igazol: a magyar szabadságszerető nép. A szabadságharcainkra, forradalmainkra való emlékezés mindannyiunk életében kiemelten fontos. 1848-49-es forradalmunkra ezért 2000-ben a következő jelmondatot választottuk: "Az idő sodrában, a szabadság ölelésében." '56 forradalmainak emlékét 2000-ben az "Álmaink szabad jövőben élnek" jelmondat idézte. Hogy ez az egész magyarság közös ügye volt, 2001-ben sem feledtük: "Ezer szíve egyetlen dobbanásnak" - kötöttük össze a megemlékezéseket. A mindannyiunkban élő, nem is olyan régi forradalmunk, szabadságunk kivívásának tizedik évfordulóját ünnepeltük 2000. március 25-én; a "Tessék választani!" rendezvényen az első szabad választások tízéves évfordulójára emlékeztünk a Kossuth téren. 2000. május 1-jén pedig azt ünnepeltük, amit az itt ülők közül sokan legszemélyesebb élményként éltek át, hiszen maguk is itt voltak: az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának tizedik évfordulóját.

Nemzeti ünnepeinkkel ezeréves történelmünk legfontosabb eseményeire, dicsőségére emlékeztünk. A millennium évében ezeknek különösen fontos szerepük volt. Az események megörökítésére indította útjára az Országimázs Központ a "Millenniumi Országjáró" című országos kulturális magazint. A kiadvány kéthavi rendszerességgel számolt be arról, hogy mi történik az országban a millenniummal kapcsolatban, egyben programajánló volt a polgárok számára. A 2000. és 2001. év folyamán több kutatást végeztünk a magazinról. Kiderült, hogy akik ismerik az Országjárót, azok általában hasznosnak vagy nagyon hasznosnak tartják. E két csoport alkotja a válaszadók négyötödét. A többségnek, 69 százalék, tetszett a lap. A magazin célja a válaszolók kétharmada szerint egyértelműen a tájékoztatás, ismeretterjesztés, és mindössze 6 százalékuk szerint a kormány önreklámja. (Bauer Tamás: Azok olvasták el! - Németh Zsolt államtitkár: Ennyi az ellenzék!) Hogy mennyire nem kötik az olvasók a kormányhoz a lapot, azt is mutatja, hogy csupán minden hatodik tudta azt, hogy annak kiadója a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja.

(9.30)

A reklámok hiánya általában szintén tetszésre talált. A Millenniumi Országjáró magazin 33 forint 80 filléres példányonkénti költségét a válaszolók 84 százaléka nem sokallta.

A millenniumi események kapcsán az elmúlt két évben természetesen nemcsak hazai, hanem külföldi rendezvények előkészítésében és megszervezésében, kommunikációjában is fontos szerepet játszott az Országimázs Központ. A külföldi országképformáló tevékenység közül kiemelkedik a 2000. évi hannoveri expón való részvétel, ahol hazánk rendkívül sikeresen szerepelt. Az Expo 2000 főutcáján, az Európai sugárúton álló pavilonunkat 3,3 millió látogató kereste fel. Tavasszal beválasztották az első tíz legérdekesebb expóépítmény közé. Statisztikák szerint a legtöbb képeslapot Hannoverből a magyar pavilon képével postázták a látogatók.

Ezt a sikert érdemes volt hosszabb távon is kiaknázni, ez volt a "Hungary - The Meeting Point" klasszikus pozícionáló kampány, amely 2001 augusztusában kezdődött az Egyesült Államokban és több európai országban, neves televíziós csatornákon és magazinokban. "Nagy megtiszteltetés, hogy megjelenhetett a National Geographic magazinban a » Hungary - The Meeting Point« hirdetés. Gratulálok mind a megbízónknak, mind a reklámügynökségnek. Ez a kiemelkedő reklám nemcsak gyönyörű, de nagyon inspiráló. Csodálatos emlékeket idéz fel az olyanokban, mint én, akik már jártak Magyarországon." - írta levelében a National Geographic médiaigazgatója.

Egy másik fontos esemény és egyben országképépítő lehetőség volt, hogy Magyarország miniszterelnöke 2001 áprilisában meghívást kapott a washingtoni Folger Shakespeare Könyvtár szokásos évi összejövetelére. A rendezvényen Magyarország múltját, jelenét és jövőjét a legbefolyásosabb amerikai üzletemberek, tudósok és művészek ismerhették meg. Ezért a magyar műsor mellett ajándékokat is adhattunk: hagyományos kelengyeládában magyar termékeket, és egy, kifejezetten az amerikai közönség számára készült, Magyarországról szóló könyvecskét nyújtottunk át.

Azt hiszem, az Országimázs Központ tevékenységének is köszönhető, hogy a külföld Magyarország-képe az elmúlt két évben pozitívan változott. (Bauer Tamás: Rohamosan!) Fejtő Ferenc a következőket írta a millennium évében kelt levelében: "Soha, mióta külföldön élek, ilyen jó híre nem volt Magyarországnak, ilyen rokonszenv és érdeklődés nem övezte. Kívánom, hogy megmaradjunk ezen az úton, amelyet ezúttal nem tévesztettünk el. Ami engem illet, bízom ebben a nemzetben, különösen bízom az ifjúságban, s amíg élek, számíthatnak ezentúl is a közreműködésemre."

Tisztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Az önök közreműködésére is számítunk.

Hölgyeim és Uraim! Míg az ezeresztendős magyar történelem, a magyar megmaradás csodája elsősorban a magyar társadalom számára kiemelkedő fontosságú ünnep, addig az elmúlt 100-200 év magyar tudomány- és kultúrhistóriája talán külföldön is képes megváltoztatni a rólunk alkotott képet.

Képzeljünk el egy átlagos amerikai családot! A gyerek megkérdezi az apját, ki találta fel a gyufát. Az apa utánanéz a lexikonban, s annyit mond: valami magyar. Majd a gyerek nekilát megírni a házi feladatát, és megkérdezi, ki találta fel a golyóstollat. Az apa utánanéz, és válaszol: valami magyar. A gyerek délután leül a számítógép elé játszani, és mellékesen megkérdezi (Bauer Tamás: Ki találta fel az Országimázs Központot? Mi, magyarok!), ugyan vajon ki találta fel a számítógépet. (Dr. Turi-Kovács Béla: De ki találta fel a Bauert?) Az apja utánanéz, és rezignáltan felel: egy magyar. Majd autóba ül a család, indulnak bevásárolni, és a gyerek - mert kíváncsi a lelkem - megkérdezi, hogy "Papa, hát az automata sebváltót ki találta fel?". (Kuncze Gábor: Ki találta fel a bevásárlást?) Az apa már félve lapozza fel a lexikont, és azt suttogja: valami magyar. (Sasvári Szilárd: Nem jó hallani, ellenzék? Fáj?) Este pedig, amikor a gyerek a tévé előtt ül, és háborús filmet néz, csak úgy mellékesen megkérdezi, hogy "Mondd, apa, ki találta fel a hidrogénbombát?". S az apja ekkor a földhöz vágja a lexikont, és ezt kiabálja: valami istenverte magyar! A gyerek pedig le sem veszi a tekintetét a képernyőről, és így felel: "Te papa, mondd, mindent a magyarok találtak ki?" (T. Asztalos Ildikó: Igen!)

Hölgyeim és Uraim! Ha nem is mindent, de majdnem mindent. S amikor az elmúlt 100-200 esztendő tudomány- és kultúrhistóriájáról kezdünk el gondolkodni, akkor arra gondolunk, hogy a világ is tudomást szerezhet végre a magyar tehetségről és leleményről. Arról a magyar tehetségről és leleményről, amely minimum három esetben alapvetően megváltoztatta az egész emberiség történelmét. Ez a három eset a Bíró László feltalálta golyóstoll, a Neumann János által feltalált számítógép (Bauer Tamás: A '98-as kormányváltás!) és a Szilárd Leó-Teller Ede által feltalált hidrogénbomba. Ez olyannyira igaz, hogy az amerikaiak a magyarok tehetségét már-már földöntúliak teljesítményeként értékelik, ezért Amerikában dolgozó tudósainkat gyakran marslakóknak hívták. Ha valaki ellátogat a Ganz Parkba (Közbeszólás az SZDSZ soraiból.), a Millenárisra, és megnézi az Országimázs Központ által rendezett kiállítást, megtudja, az elmúlt két évszázadban ki mindenkire lehetünk büszkék. Bizony Csontváryn, Adyn vagy éppen Puskás Öcsi bácsin kívül még nagyon sokakra.

Az elmúlt 100-200 év mellett a jelen teljesítményeire is büszkék lehetünk. Ezért adott a Millenárison otthont a 32. Magyar Játékfilmszemlének az Országimázs Központ. A rendezvény 30 ezer nézőt vonzott, amivel minden idők leglátványosabb filmszemléje lett. Pedig sokáig úgy tűnt, egyáltalán nem lesz filmszemle, ám az Országimázs Központ úgy gondolja, a hazai kultúra pártolása egyértelműen az országképépítésbe tartozik.

A XX. század végén a nemzeti teljesítmény egyik legfontosabb kifejezője a sport. Kevesen vitatkoznak azon, hogy ez is hazánk egyik sikerterméke. 2000 őszén a sydneyi olimpiai játékok alkalmával ezért a magyar olimpikonokat buzdító kampányt indítottunk. Az óriásplakátokon aranyérmeseink voltak láthatók, és az olimpikonjainknak e-mail üzeneteket lehetett küldeni. A hazánkban megrendezett világ- és Európa-bajnokságokon a helyszínen buzdíthatták a szurkolók a magyar sportolókat. Ezért tartottuk kiemelten fontosnak ezen események kommunikációját. A margitszigeti vízilabda Európa-bajnokság alkalmával óriásplakátok, tévé- és rádióspotok készültek, a debreceni ifjúsági atlétikai vb megnyitójának és záróünnepségének lebonyolításában segítettünk, és a díjugrató vb-nek is nagy hírverést adtunk, hasonlóan más világeseményekhez. Az eredmények azt igazolják: elgondolásunk helyes volt, lényegesen többen látogattak ki ezekre a sportrendezvényekre, ami a magyar sportolók teljesítményét fokozta.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az országot mind a külföld, mint pedig saját polgárai a teljesítménye alapján ítélik meg. Szólnunk kell tehát az elmúlt három és fél esztendő teljesítményéről. Súlyos hibát követnénk el, ha kihagynánk gondolkodásunkból mindazt, amit az elmúlt esztendőkben elértünk. Súlyos hibát, mert ez mindannyiunk közös munkájának az eredménye; a legutóbbi sikereink éppúgy részét képezik a belföldi és külföldi országképépítésnek, mint az ezer esztendő magyar históriája vagy az elmúlt 200 esztendő magyar tudomány- és kultúrtörténete.

Mindenekelőtt a családtámogatásról kell szót ejtenem. Azért erről, mert bár kifejtettük abbéli véleményünket, hogy nem helyénvaló állandóan a nemzethalál víziójával ijesztgetni, de ettől a tények tények maradnak. S a tények sajnos azt mutatták az elmúlt évtizedekben, hogy a magyar népesség lélekszáma aggasztó mértékben csökken.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A millenniumi esztendőben a népességfogyás üteme húsz év után először csökkent. 3 ezerrel több gyermek született, mint az előző évben, míg a halálozások száma 7500-zal volt kevesebb, mint 1999-ben. Mindez annyit jelent, hogy 10 ezer lélekkel többen vághatunk neki az új évezrednek, ez pedig bizony, a jóléti társadalmak tendenciáját figyelembe véve, remek teljesítmény.

Az elmúlt néhány esztendő nemzetteljesítményének második helyén minden bizonnyal az otthonteremtést kell említenünk. Hölgyeim és Uraim! A rendszerváltás utáni időszakban nem épült annyi új bérlakás, mint az elmúlt három évben. Ez a megteremtett hitellehetőségeknek, az állami és önkormányzati szerepvállalásnak és az otthonteremtési program kommunikációjának köszönhető, amelynek részeként az Országimázs Központ állandó telefonos ügyeletet tart fenn a lakosság informálására.

(9.40)

A fiataloknak, a jövő nemzedékének segít a diákhitel. A központ ennek kapcsán a kormányzati kommunikáció megtervezését és a célközönséghez való eljuttatását végezte a megfelelő rendezvények és a média felhasználásával.

A polgárok a XXI. század elején mernek hitelt felvenni, mernek beruházni a jövőbe, mert úgy érzik, életlehetőségeik, jövőjük, várható életszínvonaluk alkalmassá teszi őket erre.

Végül, de nem utolsósorban szólnunk kell a Széchenyi-tervről; szólnunk, mert a Széchenyi-terv a XXI. század elején új pályára állította az országot, ami egyben új és pozitív országképet is jelent. Ez természetesen csak akkor igaz, ha igaznak tekintjük azt a megállapítást, hogy a nemzet felemelkedésében azok játsszák a legfontosabb szerepet, akik mernek nagyot álmodni; akiknek van elképzelésük a jövőről, és ezt az elképzelést meg is akarják valósítani; akik elég akarattal, elszántsággal, képzelőerővel, tehetséggel, kitartással és önbizalommal rendelkeznek; akik önmaguk boldogulását mindig összekötik családjaik boldogulásával, végső soron nemzetük boldogulásával.

Elsősorban értük hívtuk életre a Széchenyi-tervet; és ami ezután történt, arra magunk sem számítottunk: ugyanis a Széchenyi-terv keretében nyújtott minden egyes forint állami támogatáshoz további hat forintot tett hozzá a külföldi tőke és a hazai magánszektor. A Széchenyi-terv így vált a nemzetközi összehasonlításban is fantasztikus teljesítményt nyújtó magyar gazdaság egyik motorjává és nem utolsósorban a nemzeti önbizalom visszaszerzésének egyik mozgatójává.

Tisztelt Ház! Három évvel ezelőtt a Világbank által készített tanulmány szoros összefüggést mutatott ki a külföldi működő tőke áramlása és az azt fogadó ország nemzetközi hírneve között. A megközelítőleg azonos teljesítményt nyújtó országokkal kapcsolatban a tanulmány szerzői külön rámutattak arra, hogy az országimázs az egyik legfontosabb tényező, amely a külföldi tőke mozgásának irányát befolyásolja. A korábban elmondottak jól szemléltetik, hogy miért szükséges Magyarországnak saját imázs megteremtésével foglalkozni és ezt ápolni.

A nemzet ma már bízik saját jövőjében, és tudja, hogy sikerre született. A Magyar Gallup Intézet kutatásai szerint a polgárok 85 százaléka gondolja úgy, megvan bennünk a tehetség arra, hogy Európa legsikeresebb nemzetei közé emelkedjünk.

Ady Endre szavaival szeretném zárni: csak ott születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek. (Mádai Péter: Akkor!)

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)