Felszólalás adatai

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Olyan szempontból tetszik a mai vita, hogy egymással is beszélgetünk. Ez a parlamentben az utóbbi időszakban néha elvesző műfajnak tűnik, pedig a magyar parlamenti hagyományokhoz hozzátartozik, hogy nemcsak monológokat olvasunk fel, hanem egymással is vitázunk. Éppen azért is, hogy mondjuk, a vita végén konszenzusra jussunk a tekintetben, tisztelt Kovács képviselő úr, hogy ki alkalmas az ország vezetésére: önök az elmúlt hatévi teljesítményükkel (Kovács Tibor: Te most a KDNP-t képviseled, vagy a Fidesz nevében beszélsz?), vagy esetleg azok, akik majd önt vagy önöket követni fogják a választások után. (Kovács Tibor: Majd ti, akik még sosem mérték meg magukat választásokon!)

Egy sajátos műfaj az, amivel most szembenézünk - bár egyszer már megéltük, és van gyakorlatunk -, ugyanis megint egy olyan törvénytervezetet tárgyalunk, amelyet a beterjesztő sem vesz már komolyan. Ráadásul a beterjesztő már itt sincs, hiszen az Veres János miniszter úr volt, most pedig egy új pénzügyminiszter érvel a beterjesztett anyag mellett, és továbblép az anyag mellett, és azt mondja, hogy milyen elképzelései vannak, hogyan akarja ezt az anyagot korrigálni, azaz képviselői módosító indítványokkal átírni, bizonyos részeit kiemelni; hogyan akar egy újabb adótörvényt még valamikor a tavasz folyamán, nyár elején elénk hozni.

Én azt mondom, alapvetően azzal kellene szembenézni, hogy rég megérett a helyzet arra, hogy módosítsuk a költségvetésünket. Amikor hónapokkal ezelőtt ezt a kérdést Veres miniszter úr esetében feszegettem, akkor a miniszter úr hivatkozott az államháztartási törvényre, amit persze mindannyian ismerünk; az államháztartási törvény rögzíti, hogy az eredeti költségvetéshez képest milyen eltérés esetén kell költségvetés-módosítással vagy pótköltségvetéssel a Ház elé jönni. Hogy ez az eltérési nagyság létrejött-e, ezt mi nyilvánvalóan nem tudjuk, ezt a kormánynak kell tudnia.

Én tartok tőle, hogy ez a helyzet előállt, mégsem beszélünk az egészről. Úgy csinálunk, mintha itt szimpla kis kiigazításokról lenne szó, holott az, amit tenni akarunk és amit önök tenni fognak még az idei évben, a meghosszabbított parlamenti ülésszakban, azzal gyakorlatilag teljesen átírják a költségvetést.

Itt lehetne Tállai képviselő úrhoz kapcsolódni, aki azt a kérdést firtatja, hogy vajon Magyarország miért követ teljesen más válságkezelő gyakorlatot, mint az összes többi európai ország. Mert hogy mást teszünk, az a napnál is világosabb. A kérdés az, hogy lenne-e más mozgáslehetőségünk, mint amit teszünk. Mert ha nincs más mozgáslehetőségünk, csak az, amit teszünk, ekkorák a kényszerek, az a legszomorúbb bizonyítványa az önök hatéves országlásának, a két Gyurcsány-kormány, előtte a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikájának. És én tartok tőle, meg lehet magyarázni azt, hogy miért járunk szemben az európai gyakorlattal.

Tavaly októberben eljutottunk egy olyan pontra, amikor az államcsődöt csak azzal tudtuk elhárítani, hogy igénybe vettük a pénzügyi szervezetek csomagját, azt a 25 milliárdnyi dollárt, amit akkor igénybe kellett venni. Hála istennek, a kormány akkor gyorsan lépett, ez politikai teljesítmény volt, ezzel az államcsődöt elkerültük. Ezzel ma talán vita sincs köztünk. Akkor állt elő az a helyzet ugyanis, hogy a magyar állam először szembesült azzal, hogy nagyon nagy kamatfelár ellenében sem jegyzi le senki a magyar államkötvényeket, és a magyar adósság, a magyar költségvetés finanszírozhatatlanná válik. Egy rendkívüli megoldáshoz kellett folyamodni: a francia elnök, Sarkozy elnök úr nagy segítségével hozzájutottunk ehhez a csomaghoz, amelyet azóta is használunk.

Kétségtelen, hogy vissza kellene jutnunk a normál pénzpiacokra, és el kellene tudni megint oda jutni, hogy előbb-utóbb Magyarország a normál pénzpiacokról tudja finanszírozni a költségvetési hiányát, mert ki tudja, milyen feltételek mellett jutunk még egyszer egy ilyen megváltó, ugyanakkor nagyon szomorú csomaghoz. Ehhez valamit tenni kell.

Nyilvánvalóan azok, akik számunkra a hitelt biztosítják, azok diktálnak is. Ma már jól tudjuk, Gyurcsány Ferenc minden szép szavával ellentétben - emlékszem azokra a nagy egyeztetésekre, amit teátrálisan, különböző helyszíneken ő megtett, hogy szabadon használhatjuk föl ezeket a hiteleket, szabad ország vagyunk, nekünk senki sem diktál -, ebből semmi sem igaz. Ma már két kormányrendeletbe is öntöttük azokat a kényszereket, amelyeket kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Tehát jogszabály van arról, hogy mit kell tennünk. Egy kormányrendeletből kiolvasható az IMF-nek, a hitelt nyújtóknak a diktátuma. Mindig így járnak el, nem csak Magyarországgal szemben, ezen ilyen szempontból csodálkoznunk sem kell. Mivel mi egy hiteltelen, a bizalmat elvesztett ország vagyunk az önök országlásának eredményeként, ezért mi csak ezen az úton járhatunk, ahol járunk, szemben az összes többi európai országgal, amelyekkel szemben a bizalom nagyobb, akik nem szélhámoskodtak hat éven keresztül, hanem egyszerűen a gazdasági világválság kevésbé áldásos hatásait szenvedik el, ezért ott tudnak kiadást növelni, ott tudnak gazdaságot élénkíteni, ott tudnak pénzt adni arra, hogy az emberek lecseréljék a roncsautóikat, és vegyenek egy újat, és különböző technikákkal keresletet élénkítenek. Nekünk erre lehetőségünk nincs, mert pénzünk nincs, amiből ezt megtennénk; azt a hitelmennyiséget pedig, amit megkaptunk az IMF-től, erre a célra felhasználni nem lehet. Azért kaptuk ezt a hitelmennyiséget, hogy józanodjunk az önök politikája által.

Ezért nem tudunk úgy viselkedni, mint általában az európai országok. Nem beszélve arról, hogy ha ezek a nagyon nagy, szorító kényszerek nem lennének, akkor is van egy másik kényszer, és ez a vágyott jövő: szeretnénk egyszer mi is bekerülni az eurózónába, szeretnénk egyszer mi is euróval fizetni, ahhoz pedig a maastrichti kritériumokat teljesíteni kell.

(11.40)

Ezektől fényévnyi távolságra vagyunk sok tekintetben, ezért sem járhatjuk a válság során azt az európai utat, amit az országok többsége tesz, ezért mozgunk mi kényszerpályán, de ez a kényszerpálya, még egyszer mondom, az önök gazdaságpolitikájának kényszerű és szomorú eredménye, amit most nyilvánvalóan a családokkal és a magyar emberekkel fognak megfizettetni, mert másokkal nehéz. Bár a mondandóm végén felvetek önöknek mást is megfontolásra.

Az első kérdésem az volt - és itt várnék miniszter úrtól majd valamilyen reakciót, ha nem is most, amikor majd meg tud szólalni a vita során vagy esetleg a vita zárása kapcsán -, hogy hogyan állunk a költségvetés módosításával vagy egy pótköltségvetéssel, mert azt gondolom, hogy időszerű lenne erről beszélni. Hisz itt nemcsak egy költségvetési válsággal állunk szemben, amit néhány adótörvény korrekciójával esetleg helyrehozhatunk, hanem egy mély társadalmi válsággal állunk szemben, és azokat a megszorításokat, amelyek ugyan nem az adótörvényen keresztül kerülnek a Ház elé, amelyek érintik majd a családpolitikát, a különböző támogatási rendszereket, és mind-mind forrásszűkítést jelentenek, a sor végén pedig az emberek érzik meg, az emberek egy társadalmi válsággal, egy szociális, egy egzisztenciális válsággal fognak találkozni. Ezzel egyszerre kellene az Országgyűlésnek szembenéznie, mert a magyar alkotmányos berendezkedés szerint a költségvetés joga a parlamenté, bár általában ezt a kormányok gyakorolják. Szinte minden kormány így járt el, különösen az önök kormánya, hisz önök megadták jogszabályban a lehetőséget arra, hogy hatalmas költségvetési eltérés esetén se kelljen a Ház elé jönnie, de most már a hatalmasnál is nagyobb eltérés van, ezért azt gondolom, hogy a költségvetés módosításáról vagy pótköltségvetésről kell még itt a tavasz folyamán a Háznak beszélnie.

Ha a beterjesztett törvényről beszélek szűken, akkor az nagyon gyorsan elintézhető, mert ami elénk került, azon is változtatni akarunk. Ami előttünk van, ha a legfontosabb dolgokat említem csak meg, ugye, akkor azt célozta meg még a beterjesztő, hogy 32 százalékról 27 százalékra csökkentené a járulékot; az szja-ban ezt a bizonyos alsó sávhatárt 1,7 millió helyett 1,9 millióban célozná meg; áfát 20-ról 23 százalékra emelne, és ez lenne gyakorlatilag a normál kulcs, és jövedékiadó-emelést célzott meg benzin, gázolaj esetében 5-6 százalék, alkohol esetében 6-7 százalék, és hasonló vagy még nagyobb arányú a dohánytermékek esetében. Ha értékelnünk kell azt, ami előttünk van, akkor azt mondhatjuk - és itt hivatkozhatom szakkommentátorokra, akiknek írásai itt vannak előttem, csak idő hiányában nem fogok hosszasan idézni belőlük, ők ezt a beterjesztett törvényt úgy írták le -, hogy három évet visszalépünk a múltba. Ugyanis személyi jövedelemadóban 2005-ben ott voltunk, hogy 1,5 milliós sávhatárnál volt 18 százalékos az adó, felette 38 százalék. Ezt 2007-ben sikerült egy 40 százalékos adókulccsal még megemelni, amikor bevezettük azt a bizonyos különadót, amit csak átmeneti időre akartunk bevezetni, csak ez az átmeneti idő azóta is tart, és egyre hosszabb lesz.

A Gyurcsány-kormány áldásos tevékenysége kapcsán, amikor az ötéves adócsomagjukat önök létrehozták, és most már az áfánál tartok, az addig 25 százalékos normál áfakulcsot, ugye, levitték 20 százalékra, majd a választások után, amikor jöttek a megszorítások, akkor mindjárt az adócsökkentési javaslatukat elfelejtették, és adószigorításokat vezettek be. Az áfatörvény módosítását minden közgazdász, többek között a jelenlegi pénzügyminiszter is akkor kritizálta. Most itt megcsináljuk megint a korrekciót. Járulékok esetében a Gyurcsány-kormány időszaka alatt 2006-2007-ben, 2008-ban végig járulékokat emeltek. Most megcélzunk egy 5 százalékos járulékcsökkentést. Tehát azt mondhatom, és itt hivatkozom azokra, akik ezt így kommentálták, hogy gyakorlatilag semmi más nem történik, mint három évet visszalépünk a múltba. Ezzel persze beismerik önök, hogy totális tévedés volt mindaz, amit adópolitikában a Gyurcsány-kormány csinált, mert az ország elveszítette vele a versenyképességét, és azok a nagyszerű kommunikációs szavak, ahogy beharangozták ezt az adótörvényt - tisztelt képviselő hölgyek és urak, mert emlékszünk rá, hogy mit mondtak, itt van felírva, az utóbbi 20 év legnagyobb adóreformja -, az egyszerűen egy üres blöff volt. Ennek beismerése most a jelenlegi adótörvény, ezért akarják ezeket az adótörvényeket meghaladni.

Mi az, amit most már ebben az új csomagban - ami szintén az MSZP-sek csomagja, de kereszteljük el most a névadójáról, Bajnai úrról - változtatásként itt elénk hoznak? Azt halljuk, hogy a normál áfakulcs most már nem 23 százalék lenne, hanem 25 százalék, és bevezetünk egy közbülső kulcsot a tejre, a kenyérre, a pékárura és a távhőre 18 százalék értékben. Amikor a Fidesz-KDNP ilyen indítványokkal a Ház elé jött, akkor önök erről tárgyalni sem voltak hajlandóak, mert azzal a nagyon nagy dilemmával álltak akkor szemben, hogy hogyan tesznek különbség a fehér kenyér meg a barna kenyér között, a rozskenyér meg a zabból készült kenyér között. Ilyen nagy közgazdasági kérdések kerültek elő akkor a Házban, és ez a dilemma megoldhatatlannak látszott. Érdekes módon most, amikor néhány képviselőjük baloldali érzékenységét megvillantva a sajtón keresztül mondott valamit a kormánynak, akkor valamit ki kellett találniuk, így jön elénk ez a szerény áfacsökkentés ezeknél a tételeknél.

Azt is látjuk, hogy változatlan maradna a személyi jövedelemadó alsó sávjának növelése, ugye, 1,7 helyett 1,9 millióban húznák meg ezt az alsó határt, és bejön a szuperbruttósítás gondolata új tételként, nyilvánvalóan azért, hogy az ne jelentsen adónövekményt, ezért majd a sávoknak és a kulcsoknak is változnia kell. Hogy milyen irányba és hogyan változnak pontosan, erről pontos elképzeléseink nincsenek, mert a miniszter úr azt mondta, hogy ez egy későbbi törvénytervezet témája lesz.

Cégek esetében eltörölni ígérik az ehót, ezt az 1950 forintot, eltörölnék a 4 százalék különadót majd csak 2010-től, de cserébe felemelik a társasági adót 16-ról 19 százalékra. A jövedéki adók emelése pedig abban a sávban mozogna, ahogy ezt egyébként a beterjesztett törvény, tehát még a Gyurcsány-csomagban megfogalmazott törvény is előírja. És előjön új gondolatként, ami szintén nincs előttünk, az ingatlanok adóztatásának kérdése. Normál közgazdasági szakértők elfogadják azt a gondolkodást, hogy mondjuk, ne csak a jövedelmeket adóztassa egy ország, hanem kiegyensúlyozottabb legyen az adórendszere, és vagyont is adóztasson - vagyont, nem feltétlenül csak ingatlant. Önök most mire törekszenek? A panellakásokat akarják baloldali érzékenységükkel megadóztatni. (Zaj, közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból.) Persze, ki fognak találni néhány technikát. (Göndör István közbeszólására:) Tisztelt képviselő úr, a panellakás egy ingatlan, önök ingatlanadóról beszélnek, hát akkor az a panellakás is. Úgyhogy erről ne vitatkozzunk, mert ezt célozták meg, legalábbis a sajtókommunikáción keresztül ez jön át. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.)

Én pedig azt mondom, én egyetértek önökkel abban, hogy adóztassuk a vagyont, ne csak az ingatlant, hanem a vagyont. A helikoptert volt miniszter úr esetében is talán adó alá lehetne vonni, most Oszkó Péterrel lehet, hogy éppen erről beszélgetnek a jelenlegi miniszter úrral; vagy a jachtokat, vagy nem tudom, értékes vagyontárgyakat, de ne csak az ingatlant, ne adj' isten, a cégvagyont. Nézzenek be képviselők vagyonnyilatkozatába! Mondjuk, a legismertebb képviselőről beszéljek csak, Gyurcsány Ferenc esetében hogy járunk ingatlanadóval? Én úgy tudom, hogy Pápán van egy zsebkendőnyi kis panellakása. Nem hiszem, hogy Gyurcsány Ferenc esetében, amikor az igazságosság irányába akarunk elmozdulni adóztatás kapcsán, őnála a panellakás a kérdés, hanem a vagyonát kellene megadóztatni, azt a vagyonát, amit szédületes teljesítménnyel a rendszerváltás óta szedett; nemcsak Gyurcsány Ferenc, hanem bárki más ebben az országban. Hogy ezt jogszerűen vagy jogszerűtlenül tette, ez ilyen szempontból már édes mindegy, mert a hajó elment, de legalább adóztassuk.

Tehát azt javaslom, tisztelt miniszter úr, hogy ne egyszerűen ingatlanadózásban gondolkodjunk, hanem úgy, ahogy ezt néhány európai ország teszi, és eredményesen teszi; vagyonokat akarjunk és vagyonnövekményeket akarjunk adóztatni. Ez egy érdemi vállalkozás lenne az Országgyűlés részéről, és valószínűleg a baloldali szavazók igazságérzetét is szolgálná. Ehhez a merész vállalkozáshoz legyünk partnerek és ne csak egyszerűen egy ingatlanadóztatáshoz.

A másik kérdés, amit én felvetnék, amiről soha nem szoktunk beszélni: teljesen rendjén van-e, ha egy kormány tönkreteszi az országot, ez nem vitásan bekövetkezett, akkor mindig ugyanazokon kell elverni a port?

(11.50)

Mindig a kisegzisztenciákhoz, a családokhoz kell csak nyúlni. A közszolgákhoz. Azokhoz a közszolgákhoz, akik akkor is működtették ezt az országot, a minisztériumi köztisztviselőtől, az önkormányzati köztisztviselőtől és az ápolónőtől a szociális otthonokban, és még folytathatnám a sort, akkor is működtették ezt az országot, amikor önök kormányozni elfelejtettek az önök bevallása szerint is. Működött ez az ország, mert a jó értelemben vett tehetetlenség működtette. Ezek az emberek működtették. Most ezek szenvedik el ezeket a terheket. Vagy feltétlenül a nyugdíjasokhoz kell csak hozzáérni.

Nem akarok demagóg lenni, tudom, hogy a megszorítások az önök kormányzásának eredményeként elkerülhetetlenek, és ezt igazán megúszni senki nem fogja. De kérdés az, hogy csak ezekre a kicsi családi egzisztenciákra kell-e a terheket tenni. Mert önök más kiutat nem látnak. Persze, az áfa átrendezésével azt mondják, hogy a gazdagok, akik többet fogyasztanak, azok fogják elsősorban megfizetni a normál áfakulcsot. Ez igaz, de ez egy nagyon szerény érvelés. Keressünk olyan mozgáslehetőségeket a költségvetésben, ami szinte tabutéma, amiről beszélni sem szoktunk, és esetleg ha ott forrásokat találunk, akkor kevésbé kell terhelni, mondom, a családokat, a kis- és középvállalkozókat és bárki mást.

Itt van szintén egy anyag a kezemben; közgazdász nem lévén, én csak ismertetem, ami itt van, de legalább a téma biztos megéri azt, hogy felvessem és beszéljünk róla. Ez a közgazdász szakember a pécsi egyetemen azt mondja, hogy megszorítások nélkül is van kiút. Nem hiszek ebben az illúzióban, ezért mondtam, hogy a megszorításokat nem lehet elkerülni, csak ő mond itt egy 1600 milliárdos tételt. Ezt az 1600 milliárdos tételt támogatásként csak a Gyurcsány-kormány osztogatta ki vállalkozásoknak, elsősorban persze a multiknak. Tudom, hogy nem lehet csodát csinálni, és egyik pillanatról a másikra megvonni ezeket a támogatásokat, bár ő ezt veti fel. A multik sem érdekeltek abban, hogy egy olyan országban tevékenykedjenek, ahol nincs fogyasztás; ha nincs fogyasztás, nincs kereslet a termékeik iránt. Talán ők is rávehetők lennének arra, hogy újragondolja ez az ország a velük szemben alkalmazott politikát. Mert mi az, amit alkalmaztunk velük szemben? Vártuk ide őket, megadtunk nekik minden lehetséges adókedvezményt, mindent kisírtunk az Európai Uniónál, és még támogatásokat is adtunk ahhoz, hogy idejöjjenek. A legszebb példa, talán Kóka miniszter úr még emlékszik rá, az az ön működésének egyik sikertörténete, amikor a Hankook-autókereket gurította be az országba 20 milliárdos támogatás mellett.

Miért nem vetjük fel egyszer egy normális vita keretében azt a kérdést, hogy hozzá lehet-e nyúlni ezekhez a tételekhez? Mert ha nem is 1600 milliárdot lehet itt azonnal találni, ahogy ez a közgazdasági egyetemi docens felveti, hanem csak ennek a felét, vagy akár csak ennek az ötödét lehetne megtalálni, ennyivel már segíteni lehetne azokon, akikre most a terheket helyezzük. És ez megint egy baloldali gondolkodás lenne. Miért nem nézünk szembe ezekkel a kérdésekkel?

Azt gondolom, ha az Országgyűlés és a parlament felelősen látná el a költségvetés jogából adódó kötelezettségeit, akkor egy költségvetés keretében tárgyalna ezekről a nehéz kérdésekről, nemcsak adókról beszélnénk, hanem más társadalmi sorskérdésekről, mert akik minket hallgatnak, azok nem adókban gondolkodnak, hanem a jövedelmi helyzetüket látják, a munkahelyüket látják, az eddigi támogatásaik megvonását látják. Ezért költségvetésről általánosabban kellene gondolkodni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és még egyszer mondom, forrásokat ott is kellene keresni ahhoz, hogy az ő sorsukon könnyíteni lehessen, amiről egyelőre mi húsz év óta itt a parlamentben beszélni sem szeretünk.

Hát itt az idő, a szükség olyan nagy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), beszéljünk ezekről a kérdésekről is!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)