Felszólalás adatai

DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk álló költségvetési törvénytervezet három célt tűz maga elé. Egyrészt ez az erőgyűjtés éve lesz, hogy a magyar gazdaság újra versenyképes legyen, másrészt az elért szociális eredményeket megőrizzük, harmadrészt pedig hogy teljes jogú tagként elkezdjük az Európai Unióba való beilleszkedést.

A költségvetésnek az Unióval kapcsolatos mozzanatai kapcsán négy kérdést kell föltennünk. Először is, hogy milyen fejlesztésekhez társul be az Európai Unió; másodszor, milyen fejlesztési irányokat valósít meg Magyarország az Európai Unióval együtt, az Unió társfinanszírozásában; harmadrészt mit kell nekünk befizetni; negyedik elem pedig, hogy az Unió pályázati, úgynevezett címkézett pénzeiből mennyit tudunk valójában felhasználni.

Tisztelt Ház! Mi most tanuljuk az Európai Uniót. Az integrációs bizottság ülésén bizony sokan keresték, hogy hol van a közvetlen kifizetések 25 százaléka, hiszen képviselőtársaimmal együtt én sem tudtam, hogy hogyan is működik a nemzeti költségvetés és az Unió költségvetése egymás mellett, hogy ez a 25 százalék nem is jelenhet meg az Unió szabályai szerint a nemzeti költségvetésben. Ez a pénz persze megvan, de benne van az Unió költségvetésében. Mint ahogy az Uniótól kapott pénzeknél nemcsak a közvetlen kifizetések, nemcsak ez a 25 százalék nincs benne, hanem 106 milliárd forint nincs benne, ezek a pénzek az Unió költségvetésében vannak benne.

Aztán keresték többen a közvetlen kifizetések 30 százalékát, mint nemrégiben Glattfelder Béla képviselőtársam. Ez régi vita, és tulajdonképpen ott tart ma már ez a Ház, hogy a színekről is és a tényekről is vitákat folytatunk. Ezért fölhívnám ellenzéki képviselőtársaim figyelmét, hogy szíveskedjenek megnézni az FVM XII. fejezet 10. cím 5. alcím 2. jogcímcsoport 2. jogcímét, mert ott megtalálják ezt a 30 százalékot; ezt a nemzeti kiegészítést, amely a koppenhágai tárgyalásokon a magyar kormány legjelentősebb sikere volt - csak nagyon sajnálhatjuk, hogy a lengyelek kiléptek, kifaroltak, és fontosabbnak tartották a maguk 1 milliárd euróját, amit szintén fontos volt a számukra, hiszen ma már tudjuk azt, hogy lett volna esély akár a 30, akár a 35 százalékra, de a 30 százalékra nagy biztonsággal tudjuk mondani, hogy lett volna esély.

Ezzel együtt is nagyon fontos, hogy ehhez a 25 százalékhoz a 30 százalék nemzeti kiegészítés hozzájárul, mert még így is méltánytalan helyzetben lesznek a magyar gazdák viszonylag tartósan, és ezt minden egyes alkalommal az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában kormánypárti, ellenzéki képviselők minden fórumon el szokták mondani. Remélem… - bár amennyire abszurd már a magyar parlament élete, lehet, hogy most itt ezen összevitatkozunk.

Azt is tanulnunk kell, hogy az Unió költségvetésében, illetve ami a magyar költségvetésben megjelenik, a kötelezettségvállalás nem egyezik meg a tényleges kifizetésekkel. A leglényegesebb a 2004. év vonatkozásában, hogy összesen 280 milliárd forinttal tudjuk fejleszteni a magyar nemzetgazdaságot, méghozzá ez úgy adódik össze, hogy ebből 170 milliárdot az Európai Unió biztosít, és 110 milliárdot pedig Magyarország biztosít.

Korábban azt mondtam, hogy az Unió társfinanszíroz. Igen, még a Pénzügyminisztérium kiválóan felkészült osztályvezetője is elkövette az integrációs bizottság ülésén ezt a hibát, hiszen eddig az Unió szabta meg a PHARE-, ISPA- és egyéb alapoknál, hogy mit fejleszt, és mi ahhoz adtuk a társfinanszírozást.

(14.00)

Most már, 2004-től ez a dolog megfordul, mert ahhoz, amit a magyar nemzeti fejlesztési tervben megfogalmazunk mint célt, az Unió nyújt társfinanszírozást. Ezt is, azt hiszem, a következő évek költségvetésénél már pontosan és világosan tudjuk.

Nagyon sok számot lehet összehozni az Unió támogatása kapcsán, de ha mindent összepakolunk egy kalapba, akkor azt lehet mondani, hogy az Uniótól 315 milliárd forint jöhet be Magyarországra. Azért mondom, hogy jöhet be Magyarországra, mert ennek van egy része, amely pályázati pénz, amely a mi képességeinken is múlik majd - erről szólok -, míg nekünk 155 milliárdot kell befizetni, részben vám-, részben pedig kötelező befizetéssel. Tehát ha azt nézzünk, hogy mi a szaldó, mi a mérleg, az 150 milliárd forint, amiből 50 milliárd biztos. Azért biztos, mert ez szabadon fölhasználható pénz. Az a nagy kérdés, hogy a 100 milliárd forintos összegből mennyit tudunk valójában, ténylegesen pályázati úton fölhasználni.

Én a szűk keresztmetszetet nem a magyar költségvetésben látom, a szűk keresztmetszetet alapvetően a bővítés megfinanszírozásában látom, és azt hiszem, hogy ebben sincs igazán vita, hiszen Koppenhágában a csatlakozó tíznek még azt a pénzt sem adta oda az Unió, amit a berlini pénzügyi keretek elvileg az 5-6 tagállammal való bővítésre tulajdonképpen félretettek az Unió kasszájába.

A küzdelem az Európai Unióban nem zárult le Koppenhágával, hiszen most is kemény küzdelmet folytat a kormány például a magyar tejtermelők érdekeiért. Ezért azt lehet mondani, hogy ez a 315 milliárd forint azért 5-6 milliárd forinttal ki kellene hogy bővüljön. Nevezetesen: mivel az Unió menet közben megváltoztatta közös agrárpolitikáját, nagyon sajátos helyzetben találjuk önmagunkat, hiszen amiben Koppenhágában megegyeztünk, annak 30-40-50 százalékát az Unió a közös agrárpolitika reformjával megváltoztatta.

És például amire utaltam, hogy reménykedünk abban az 5-6 milliárd forintban, pontosabban nem reménykedünk, hanem kőkeményen harcolni kell érte, hogy a magyar tejtermelők ugyanazt a kompenzációt kapják meg a tej intervenciós árának csökkentése folytán, mint a jelenlegi európai uniós tagállamok. Csak mivel mi a közvetlen kifizetések egynegyedét kapjuk, ezért sajnos jelenleg még úgy néz ki a helyzet, hogy a tej árkompenzációjában is egyelőre csak az egynegyedet próbálják adni, és ez az, amiért nagyon keményen küzdeni kell.

De nem ez lesz az egyetlen, hiszen 2007-tel új költségvetési időszak kezdődik, és 2007-től újra neki kell futnunk, valamennyi, tíz új tagnak, különösen Lengyelországnak, Magyarországnak, az agrártermelő országoknak, hogy 2007 után ne tartósodjon annyira, mint amennyire most tűnik Koppenhága alapján, a másodrangú mezőgazdasági státus. Ezért, azt hiszem, mindenkinek, pártállástól függetlenül nagyon keményen harcolnia kell.

Ami a pályázatokat illeti, megengedhetetlen lenne, hogy úgy járjunk, mint a finnek, akik a strukturális alapból másfél-két évig lényegében nem tudtak pénzeket lehívni. Azt meg különösen remélem, hogy ez az átmenet, amelyet még nem tudunk megmondani, hogy teljes jogú tagként meddig tart a beilleszkedés, 5-8 évnél nem lesz hosszabb. Hiszen Írország, amely ma sikertörténet, bizony 1973-tól '88-ig csak vergődött, és az ír csoda csak 1988 után következett be. De hát nekünk nincs 15 évünk a vergődésre és az átmenetre, ezért azt hiszem, nagyon helyes, hogy a jövő évi költségvetés pályázatírásra, intézményfejlesztésre komoly és jelentős összeget ad.

Azt is fontosnak tartom, hogy az önkormányzatok önrészéhez közel 10 milliárd áll rendelkezésre. Természetesen ez is fontos dolog, hiszen olyan térséget ismerek jól, Felső-Bácskát, ahol bizony nagyon hátrányos helyzetű önkormányzatok vannak. Alig tudnék mondani olyan önkormányzatot, amely a szükséges önrészt elő tudja teremteni. Itt majd meg kell teremteni ennek a 10 milliárd forintnak a méltányos és tisztességes elosztását.

Az EU-források lehívásában a pályázati képességet a pénzeken túl nem is csak az intézményrendszerben látom. Itt Glattfelder Béla utalt az országjelentésre. Amennyire én ismerem, ez az országjelentés azért méltányosabb annál, mint ami az újságokba kiszivárgott. Mind a tíz tagállam intézményfejlesztését elmarasztalta. Ugyanakkor azt is el kell mondani ennél az intézményfejlesztésnél, azon túl, hogy önkritikát kell gyakorolnunk, mármint Magyarországnak, hogy ebben benne van több kormányzat is, hiszen a PHARE-pénzek indulása a Horn-kormány idején elég nehézkesen indult. Nem azért, amit Boros úr, volt kisgazda képviselő szokott elmondani, hanem azért is, mert a PHARE-pénzek nagyon is bürokratikusak voltak. Menet közben szerencsére könnyítették.

Hogy mi le tudjuk-e hívni, amiről Surján képviselő úr itt kérdéseket szokott föltenni, és nem értek egyet az ő riogatásaival, ha azt nézem, hogy a PHARE-pénzek 90 százalékát már képesek voltunk fölhasználni, hogy az ISPA-pénzeket, amelyek környezetvédelemre, infrastruktúrára mennek, nagyon sikeresen föl tudtuk használni, komoly esélyünk van arra, hogy a strukturális alapok pénzeit megfelelő módon tudjuk fölhasználni. Persze, addig nagyon nehéz hónapok vannak hátra, mert például a strukturális alapoknál az EMOGA, ami a mezőgazdaságot illeti, bizony az az egyik leggyengébb láncszem. De nem akarok visszafelé intézményekre mutogatni. Sajnos, az az idő, amit a SAPARD-dal az Orbán-kormány idején elveszítettünk, pótolhatatlan. Pénzt nem veszítettünk el, de Széchenyi is megmondta, hogy az elveszített pénzt lehet pótolni, az elveszett időt nem. Azt a tanulást veszítettük el, ami a SAPARD kapcsán rendkívül fontos lett volna a magyar mezőgazdáknak, hogy megtanulják az európai uniós rendkívül bonyolult pályázás fortélyait. De ezzel együtt azt hiszem, hogy a hátralévő hónapokban mindent meg kell tenni a pályázati képesség javítására.

Azért az Unió országjelentésére válaszként elmondanám, hogy nem ártana, ha Brüsszel söprögetne a saját háza táján is, mert itt vagyunk október végén, és sem a magyar, sem egyetlen csatlakozó kormány, kivéve a szlovént, nem tudja megmondani a mezőgazdáinak, hogy mi mennyi, és milyen lesz a támogatás rendszere. Talán novemberre már végre tudni fogjuk. Nagyon bízom abban, és ilyen értelemben Németh Imrétől kaptam a kérdésemre választ, hogy nagyon komoly tájékoztató kampány indul el. Hiszen amit a négypárti idején mondtunk kvótákról, egyebekről, idejét múlttá vált, hiszen az egyszerűsített területalapú támogatási rendszer egy csomó kérdésben egészen más logika alapján működik. Meggyőződésem, hogy a magyar mezőgazdák ezzel járnak a legjobban, mert ez a legdemokratikusabb, a legtöbb termelőt bevonja, ugyanakkor bizony a sertéságazat, a baromfi- és más ágazatok számára nagyon komoly kihívások és próbatételek lesznek.

Végezetül, tisztelt Ház, a szűk keresztmetszet a magyarországi belső együttműködés kérdése. Nevezetesen: az Unió a szervezettség versenye. Egy ilyen politikai légkörben, ami ebben az országban kialakult, kérdés az, hogy helyi szinten együtt tud-e működni egy szocialista polgármester és egy fideszes egyéni képviselő, együtt tudnak-e működni pályázatok és projektek elkészítésében, mert bizony az Unió a szervezettségek versenye. Ezen kellene elgondolkodnunk, hogy mi itt acsarkodhatunk ebben a parlamentben, de ha ez az egész magyar politikai kultúrát áthatja, nem lesz egy nemzeti minimum, ahogy az MDF mondja - én inkább nemzeti optimumról beszélnék -, akkor Magyarország nem lesz nyertese az uniós csatlakozásnak, és Magyarország csak akkor lesz nyertese a csatlakozásnak, ha lesz egy nemzeti optimum.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)