Felszólalás adatai
117. ülésnap (2007.12.04.), 202. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:59 |
Felszólalások: Előző 202 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elkövetkezendő évtizedek három legfontosabb stratégiai kérdése lesz az olaj mellett az élelmiszer és az ivóvíz, ezért hogy Mocsán egészséges ivóvizet ihassanak az emberek, azt én a magam részéről tudom támogatni egyébként. És ezzel szembeállítom azt, ami egyébként a szellemi táplálékhoz is szükséges az oktatásban, hogy 40 milliárd forintot költünk el digitális táblákra, ami ma egy pazarló és luxusberuházás, úgy gondolom, és nem erre kellene költeni, hanem az ivóvízre kellene költeni vagy azokra a szegény sorsú iskolákra, amelyekben ma düledező tantermekben kell hogy tanuljanak a gyerekek.
Ezért úgy gondolom, az a megoldás, amit most önök elmondtak itt, nem elengedő ennek a problémának a megoldására. Hogy közérthető példát mondjak, ha adok a fiamnak ezer forint zsebpénzt, majd visszaveszek belőle 200 forintot, hát ennek nyilván nem örül, de annak se örül, ha mondjuk, csak egy húszast adok mellé, mert akkor csökkenni fog a havi zsebpénze.
Most ez a trükközés zajlik itt a parlamentben, hogy önök jó néhány normatívát visszavettek, vagy egyáltalán nem emeltek meg, és most visszahozzák a sírból, ahogy sportnyelven szokták mondani, legalább a döntetlent. Magyarul: visszaállunk az eredetei állapotra. Ez nem ad örömre okot, tisztelt képviselőtársaim, noha minden fillér számít az önkormányzatoknál, mert állami alapfeladatot látnak el helyi szinten az alapfokú oktatásban, az egészségügyben, a szociális ellátásban.
Ez a költségvetés hasonló a tavalyihoz, pont a legrászorultabbaknak nem nyújt támogatást, az alapfokú oktatásban, a szociálisan rászorultaknak, illetve az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevőknek.
Felszólalások: Előző 202 Következő Ülésnap adatai