Felszólalás adatai

Talán hátulról kellene hogy kezdjem az egészet, hisz, elnézést, elnök úr, de itt senki nem a részletes vita szabályai szerint járt el, itt mindenki általános politikai lózungokban beszélt, kénytelen vagyok akkor általánosságban foglalkozni, először is a Szocialista Párt álláspontjával.

A korábbi ülésen Cser-Palkovics képviselőtársam és jó néhányan felolvastuk és idéztük azt a dokumentumot, amelyben a jelenlegi Szocialista Párt elég buta és ostoba módon ugyan, de önök deklarálták azt, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt, a hírhedt Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjai. Ezt önök deklarálták, önök ezt vállalják, kérem szépen. Nem egy szociáldemokrata párt, egy európai szociáldemokrata párt, hanem a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Kádár János vezette Munkáspárt.

És nem is volt nyelvbotlás, amit most az ifjú titán szocialista képviselőtársunk elmondott. Ugye, azt mondta, azt a butaságot tetszett állítani, hogy mi a választási kampány során a kádári konszolidációs időszakot vetítettük a magyar nép elé. Lehet, hogy Bethlenre tetszett gondolni, de Bethlen gróf egészen más volt, mint Kádár János. A fiumei, nem akarom mondani, kinek a gyermeke, aki beírta nevét a történelembe a primitív, egészen primitív kádári nyelvezettel és politizálással, amely jellemezte önöket negyven éven keresztül.

Most lemehetünk abba, de azért hadd mondjam el, kérem szépen, itt a minőségről és a mennyiségről volt szó. Olyanok vették át negyven éven keresztül a politikai hatalmat, kérem szépen, akiknek se iskolájuk nem volt, suk-sükkel beszéltek, csizmadiákból, és nem tudom, kikből lettek élet-halál urai, párttitkárok, akik az egyetemi tanárokon keresztül legázoltak minden értelmiségit. A magyar nemességet, grófságot megszüntették, elzavarták, százezreket tettek tönkre. Primitív emberek uralták ezt az országot ötven éven keresztül. Erről van szó, mondjuk már ki végre, ez az egésznek a lényege! (Szilágyi György: Úgy van! - Taps a Jobbik és a kormánypártok padsoraiban.)

(0.00)

Ugyanennek a retorikának a nagyon sajátságos következménye, és nagyon sajnálom Gaudi képviselőtársamat, bár én nem tudok ilyen emelkedetten beszélni, ugye, ahogyan képviselőtársam itt emelgette a szárnyait, mondta, hogy a pillanathoz méltóan szeretne beszélni, én nem tudok ilyen magasságokban, de a felszólalásának jó részével azért mindannyian egyetértettünk, és nagyon sajnálom egyébként, hogy a Jobbiknál egy hatalmas ék keletkezett itt, hisz az ön felszólalása és Novák Előd felszólalása meg jó néhány képviselőtársa felszólalása között szerintem antagonisztikus ellentét van most, a mai napon, tehát azt is meg kell állapítanunk, hogy önök sem egységesek ezzel a törvényjavaslattal.

Schiffer képviselő úrral, illetve az LMP-vel kapcsolatos álláspont is nagyon-nagyon érdekes és furcsa, bár azt hiszem, Szilágyi képviselő úr itt elkezdte, még az általános vita előtt tett egy ilyen elővágást, mielőtt még el sem kezdtük volna azt a vitát, azt hiszem, azt mondta, hogy elég volna a köldöknézésből, a múltnézésből, ezért volt számomra meglepetés a frakcióvezető úr múltkori törvényjavaslatot támogató hozzászólása, ehhez képest ma már itt egészen másról szólt, és egészen másról beszélt, egészen más volt a véleménye.

Ami a Zétényi-Takács-törvényjavaslatot és az ezzel kapcsolatos fejtegetését illeti, ugyanazt a sárdobálást éreztem most a vita nagy részében, mint amitől óvtuk egymást. Azt a sárdobálást, hogy itt mindenki címkézi a másikat, holott nem erről van szó. Mi azt mondtuk, és ennek a törvényjavaslatnak az a lényege, hogy biztos, hogy későn, biztos, hogy sokkal hamarabb kellett volna, de végre cezúrát kellene húzni, és azt kellene mondani akkor, ha 20 évvel, akkor 20 évvel, nagyon szomorú, hogy 20 évvel a rendszerváltozás után, hogy igen, volt jó és rossz ebben az országban és a magyar történelemben; voltak hazafiak és hazaárulók; voltak olyanok, akiket soha nem tudtak beszervezni, ha verték a lábát, akkor sem, és én most is azt mondom, senkit nem akarok ezzel megsérteni, persze, óriási különbség van az egyszerű párttagok és azon párttisztségviselők között, akik haszonélvezői voltak a rendszernek.

Senki nem akarja azt mondani, hogy az a 800 ezer magyar szocialista munkáspárti tag bűnös volt, de én azt mondtam, és most is azt mondom, és ne értsék ezt félre, hogy az az ember, aki mondjuk, elvégezte az egyetemet, és nem lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba, vállalta a családja nélkülözését, vállalta azt, hogy semmilyen előrelépése nem lesz, segédmunkásként dolgozott egész életén keresztül, ő az erkölcsi példa az én számomra, urambocsá', mondhatom, az apám, ő az erkölcsi példa, bár sokszor én is vitatkoztam vele, mert ha belépett volna, akkor más lett volna. De nehogy azt mondjuk már, kérem szépen, hogy mondjuk, aki annak idején, mert verték a talpát, beszervezték, és besúgó volt, vagy SZT-tiszt volt, az az erkölcsi példa, és azt össze kell mosni azzal, akit bebörtönöztek, aki vállalta a nélkülözéseket, és aki emelt fővel végigélte ezt az elmúlt 40 évet, nem szolgálta ki, nem rosált be, és nem hódolt be Kádár Jánosnak és a csapatának. Én azt hiszem, óriási különbség van, és a felnövekvő nemzedéknél mindenképpen példát kell ebben a dologban mutatni.

Ugyanúgy elmondtuk a történelmi példákat is. Kérem szépen, az oroszok megszállták Európa nagy részét, Kelet-Európát megszállták, de kérem szépen, az ország leigázását és megszállását, merem mondani, hogy Magyarországon kívül sehol nem ünnepelték meg úgy, mint itt. Kérem szépen, nézzék meg a lengyelt vagy a németet. Itt a legutolsó faluban is szovjet emlékművet csináltunk, a tanáraink sírva vittek bennünket, hogy sírni kell, mert a szovjet elvtársakat koszorúzzuk, de az első és a második világháborúban elesett saját katonáinkért egy koszorút, egy könnyet nem ejtettünk. Nem így volt? Itt is lehet különbséget tenni, én azt hiszem, és igenis, lehet és kell különbséget tenni azok között, akik szolgai módon tették azt a moszkvaiakkal, amit tettek, nem akarom mondani vulgárisan, biztosan tudják, miről van szó. Példátlan dolog volt.

De ugyanúgy példátlan dolog, amire önök is hivatkoztak, és nagyon helyesen hivatkoztak egyébként, hogy itt milyen szégyen, hogy a Szabadság téren még mindig ott van a szovjet hősi emlékmű. Nem a szovjet hősi emlékművel van probléma. Szovjet hősi emlékmű lehet a városban, minden fővárosban van szovjet hősi emlékmű, de nem a legszebb téren kellene a szovjet hősi emlékműnek lennie, ott, ahol az ereklyés országzászló volt, ott, ahol az Észak-Kelet-Dél-Nyugat szobra volt. (Taps a Jobbik soraiban.) És ezt hiszem, hogy tárgyalások útján meg is lehetne ebben egyezni Oroszországgal, biztosan meg lehetne egyezni, csak politikai akarat szükségeltetik hozzá; de azt mondom, először elégedjünk meg azzal, hogy Károlyi Mihály szobrát elviszik - de még mindig itt van.

Ami pedig a radikalizmust illeti és a lépéseket, amiről Gaudi képviselőtársam beszélt, és a számonkérést illeti, meg hogy miért most, miért későn, meg miért nem történt meg az igazságtétel. Elmondtam a múltkor is, most is azt mondom: Antall Józsefnek volt igaza, nem tetszettünk forradalmat csinálni 1990-ben, egyszer. Kettő: a Zétényi-Takács-törvényjavaslatot elkaszálta az Alkotmánybíróság, ez volt a második alkalom. És most ne haragudjanak, tényleg nincs annak jelentősége, hogy akkor melyik parlamenti párt támogatta vagy nem támogatta ezt a törvényjavaslatot, a mostani ügy szempontjából semmi jelentősége nincs. Az a lényeg, hogy van-e politikai akarat ennek a törvénynek a végrehajtására, megvan-e bennünk az az erkölcsi erő, megvan-e az a kétharmad. A kétharmadot illetően, ne haragudjanak, az LMP is és a Szocialista Párt, bár én akkor aktívan nem politizáltam, de azért emlékszem. A választási kampány során mit mondtak önök az első forduló után? Azt mondták: nehogy ezek alkotmányozzanak, nehogy kétharmaduk legyen! Ez volt a választási szlogen, emlékszem, és emlékeznek rá, ne legyen meg a kétharmad. Ebből viszont az következik, ha megtörtént, és meglett a kétharmad, ennyi ember szavazott erre a koalícióra, akkor kutya kötelességünk volt, hogy egy új alaptörvényt csináljunk, okulva abból a példából, amit 1991-ben a szocialisták elmulasztottak, önöknek is megvolt a kétharmaduk a kisebbik gonosszal, a Szadesszel, bocsánat, az SZDSZ-szel, és mégsem csinálták meg. Nem is lett belőle semmi. Ha mi nem csináltuk volna meg az alaptörvényt, vagy tovább hezitáltunk volna, akkor sem lett volna belőle semmi, ezt mindenki tudja. Igenis, megvolt a politikai felhatalmazás, ezt igenis, meg kellett tenni.

Schiffer képviselő úrnak teljesen igaza van a preambulummal és a narratívával kapcsolatos okfejtéssel; nekem is ugyanez a véleményem. De kérem szépen, nagy dolognak tartom azt ma is, hogy legalább elvi szinten végérvényesen lezárhatjuk a múltat, s azután az majd a következő esztendő feladata lesz, hogy ebből az igazságtételből milyen formában, lesz-e valami.

Még valami, ami mindannyiunk számára ismeretes és szomorú, nem akarom megismételni, de még egyszer meg kell mondanom. Egy igazságtételhez törvényes és rendes keretek között álláspontom szerint elsődlegesen politikai támogatás és társadalmi támogatottság szükséges. Amiről most itt, képviselőtársaim, vitatkozunk és beszélünk, az a mai magyar társadalom 5 vagy 10 százalékát érinti. Ez nagyon szomorú dolog, hogy ez így van, de valljuk be, ez így van. Nincs a magyar társadalomban most, jelen pillanatban, ilyen nehéz gazdasági helyzetben arra támogatottság, támogatás, hogy az elsődleges cél az legyen, hogy mi és hogyan zárjuk le a múltat, illetve milyen igazságtételű törvényeket hozzon az Országgyűlés, nem ennek van most a reneszánsza.

Azt pedig egyébként visszautasítom, hogy az IMF-fel történő tárgyalások és az elterelő hadműveletek miatt került sor ennek a törvényjavaslatnak a benyújtására. Aki figyelmesen elolvassa az elfogadott alaptörvényt, abból visszaköszön ugyanaz, amiről itt most beszélünk és vitatkozunk, hogy milyen elvi egyetértés alakult ki a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt között abban a tekintetben és a társadalom túlnyomó többségében, hogy végre valamilyen módon zárjuk le a múltat.

Én arra kérem képviselőtársaimat, megismerve majd a benyújtott módosító indítványokat, megpróbáljuk azt befogadni, ezt vitassuk meg, azt hiszem, olyan körülmények között, amely valóban méltó a magyar parlament tekintélyéhez, és ezt követően pedig végérvényesen talán le tudjuk zárni úgy a múltat, és csak ezzel tudom befejezni, hogy amikor majd az új közoktatási törvényt, a köznevelési törvényt elfogadjuk, majd amikor elkezdődik az iskolákban a tanítás, akkor a tanító vagy a tanár, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharcról fog beszélni, akkor minden magyar pedagógus, aki itt felesküdött, és aki ismeri vagy nem az alaptörvényt, azt fogja mondani, hogy forradalom volt, és egyetlen pedagógus sem lesz Magyarországon, aki ennek az ellenkezőjét fogja mondani. Ha pedig az ellenkezőjét fogja mondani, akkor annak ugyanolyan következménye kell hogy legyen - és itt befejezem a német példával -, mint Németországban, amikor megtörtént a német egység. Biztos tudják, hogyan történt a dolog, megtörtént a német egység, egyesült Németország, amit senki nem hitt el, egységes Németország. Azt tudjuk, hogy Kelet-Németországban kik voltak az iskolaigazgatók. Akkor a kedves iskolaigazgató kapott egy levelet, ezt kellett volna nálunk is megcsinálni, csak nem voltak meg a törvényi felhatalmazások, ugye, az volt, hogy kedves mit tudom én, milyen úr, tájékoztatom és értesítem önt, mivel ön a Német Szocialista Párt tagja volt, holnaptól kezdve nem ön az iskola igazgatója. Viszontlátásra, erőt, egészséget.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)