Felszólalás adatai

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének tavaly félévkor volt egy hitelintézeti szektorról szóló átfogó jelentése, amelyben kimutatták azt, hogy eszköz- és forrásoldalon a hazai bankrendszer milyen mutatókkal rendelkezik.

Képviselőtársaim! Ebből teljesen egyértelműen kiderült, hogy az eurón kívüli, úgynevezett "egyéb deviza" kategóriában a hazai hitelintézeteknek az összes hitelfelvétele 1627 milliárd forintra volt tehető, ehhez képest a hitelkihelyezések 7617 milliárd forintot tettek ki.

(10.50)

Ez azt jelenti, hogy ötször akkora mértékű volt az úgynevezett egyéb devizában a bankok hitelkihelyezése, mint amennyi hitelt maguk is fölvettek, holott egyébként a bankszektor arra hivatkozik, hogy ők maguk is fölvették ezeket a hiteleket devizában, adott esetben svájci frankban, és aztán ezeket a hiteleket kihelyezték, őket magukat is sújtja az árfolyamkockázat, és ezért kérnek magas törlesztőrészletet az ügyfeleiktől.

Képviselőtársaim! Ez a vélekedés, ez a hangoztatott vélemény tehát, amit a bankszektor megfogalmazott, nyilvánvalóan a számok alapján nem állja meg a helyét, a bankok mintegy ötödrészben fedezték le ezeket a hiteleket valóban devizaügyletekből, a többinek a forrására a hazai bankbetétállomány szolgált, amely egyébként 2008 őszéig meghaladta a magyar hitelállomány nagyságát. Az árfolyamnyereség tehát, ami a svájci frank elszabadulása miatt keletkezett, alapvetően a bankszektoron belül csapódott le, a bankszektor ennek a jelenlegi helyzetnek a haszonélvezője. Már maga a megfogalmazás is megtévesztő, amikor arról beszélünk, hogy devizahitel. Devizát ténylegesen nagyon csekély mértékben, körülbelül 1 százalék mértékben nyújtottak a bankok, valójában arról van szó, hogy ezekben az ügyletekben, amiket devizahitelnek nevezünk, devizát ténylegesen senki nem látott. Amikor a bankok a hitelt folyósították, akkor forintot folyósítottak; amikor az ügyfelek a hitelt törlesztik, forintot törlesztenek; egyvalahol jelenik meg deviza, ez pedig a bankok kimutatása az ügyfelek felé küldött számlalevelekben arról, hogy az ügyfél hány svájci frankkal vagy egyéb devizával tartozik éppen nekik. Tehát azért szerettem volna, ha ezt rögzítjük, mert amikor elérkezünk oda, hogy a terhek megosztása hogyan alakul, akkor látnunk kell azt, hogy ki volt ennek a valódi haszonélvezője, milyen óriási árfolyamnyereségre tettek szert a hazai bankok. Rogán elnök úr már említette, hogy a bankok a saját szakmai szabályaikat megszegték akkor, amikor ezeket a hiteleket folyósították.

Képviselőtársaim! A hazai bankszektor a hitelintézeti törvény szerint elvileg köteles lett volna az úgynevezett kiszervezésben érintett cégeket a bankokéval azonos szakmai színvonalon működtetni. Azt már mindannyian tudjuk - ha máshonnan nem, akkor az ezzel kapcsolatos vizsgálóbizottság jelentéséből -, hogy mégsem így történt. A hazai bankok úgy hajtották végre a kiszervezést, hogy az úgynevezett front-office-os, a kiszervezésben érintett cégeknél dolgozó embereknek semmilyen pénzügyi, közgazdasági végzettségük nem volt, ők maguk is képzetlenek voltak, ellenben a bankok olyan szabályokat alakítottak ki a saját belső szabályrendszerükben, amelyekben arra ösztönözték ezeket az embereket, hogy háromszor-négyszer vagy akár ötször akkora jutalék reményében inkább a devizahitelek felé tereljék az ügyfeleket, mint a forinthitelek felé. A bankok tehát abban voltak érdekeltek, hogy alapvetően bekényszerítsék, beterelgessék a társadalmat a devizahitel-csapdába, majd pedig amikor ennek a következményeit meg kellett fizetnie valakinek, akkor széttárták a kezüket, és azt mondták, hogy ők nem tehetnek semmiről - az ügyfelekre hárítják a teljes felelősséget.

Képviselőtársaim! Tegyük föl a kérdést: a humán erőforrás oldaláról ki felel vajon ezért? Kérdés, hogy vajon az az ügyfél, akinek jellemzően semmilyen gazdasági előképzettsége nincs, és elmegy fölvenni egy bankhitelt, van-e nagyobb kockázatértékelési képesség birtokában, vagy pedig a bankok hivatásos elemzői, azok, akik egyébként főállásban hosszú évek óta kockázatelemzéssel foglalkoznak. Azt hiszem, teljesen nyilvánvaló, hogy az ügyfeleket ezért a kockázatért nem lehet kárhoztatni, nem lehet felelősségre vonni; maguk a bankok azok, amelyek belekényszerítették - saját szakmai szabályaikat megsértve - az ügyfeleket ezekbe a hiteltípusokba. Önmagában már az a hiteltípus is, amelyet ezeknél az ügyleteknél alkalmaztak, az úgynevezett carry trade típusú hitel, egy olyan konstrukció, amely teljesen alkalmatlan arra, hogy a lakossági szektor részére jelzáloghitelt folyósítsanak ilyen módon. A carry trade típusú hitelezés ugyanis azt jelenti, hogy van egy alacsony kamatozású forrásdeviza, amelyet aztán egy magasabb kamatozású célországban értékesítenek. Ez a hiteltípus rövid lejáratú hiteleknél tipikusan a vállalati piacoknak a hiteltípusa, azoké a piacoké, amelyeknél megfelelő szakértelem áll rendelkezésre a kockázatok beárazásához és kezeléséhez. Meg kell jegyeznem azt is, hogy ezeknél a vállalati hiteleknél igénybe veszik az úgynevezett ellenoldali devizapiaci műveleteket, azaz arra is tesz ebben az esetben opciós ügyletet az ügylet résztvevője, hogy az adott deviza erősödni vagy gyengülni fog, és az ellenoldali ellentételezéssel aztán eredményesen rövid távon képesek ezeket az árfolyamkockázatokat kiküszöbölni. Ezeknél a magyar devizahiteleknél a hazai bankszektor az árfolyamkockázatok kiküszöbölésére, mérséklésére ezeket a hiteltermékeket fel sem kínálta az ügyfeleknek, szándékosan olyan helyzetet alakított ki, hogy belekényszerítse ezeket az ügyfeleket egy erősen vesztes kimenetelűnek tűnő csatába.

Aki időt nyer, az életet nyer. Rogán elnök úr is elmondta, hogy ezzel az előttünk fekvő törvényjavaslattal öt évet nyerhetnek azok, akiknek jelenleg devizahitelük van, öt évre egy kicsit sikerül majd könnyíteni a terheiket, és ez milyen remek és csodálatos eredmény. Én azonban, képviselőtársaim, arra biztatom önöket, nézzék meg, hogy hol állt 2010 tavaszán az ország, hol állt a svájci frank árfolyama, és azt fogják látni, hogy amikor a Fidesz a választási győzelmét aratta, akkor 176-180 forint körül volt a svájci frank, a jelenlegi árfolyama pedig 240-250 forint, az elmúlt időszakban jellemzően 250 forint fölött járt. Ha utánaszámolunk annak, hogy milyen költségei vannak ennek a devizahiteles mentőcsomagnak, akkor azt láthatjuk, hogy a kormányzat több mint másfél éves késlekedése 600 milliárd forintos többletterhet ró a magyar társadalomra, az adófizetőkre és magukra a hiteladósokra is.

Képviselőtársaim! Ha önök, fideszes képviselők megfogadták volna a Jobbik intelmeit, és még a kormányváltáskor rögtön hozzálátnak ahhoz, hogy a devizahitel-csapdából kiszabadítsák ezeket az embereket, 170-180 forintos frankárfolyam mellett meg lehetett volna menteni ezeket az embereket, sokkal kisebb költségekkel, a jelenleginél sokkal-sokkal alacsonyabb devizakockázat mellett. Mivel önök ezzel elkéstek, ezt a plusz 600 milliárd forintot, az önök totojázásának, késlekedésének a büntetőköltségeit most rá kell terhelniük az adófizetőkre, rá kell terhelniük a devizaadósokra. Ha megnézzük azt, hogy az elmúlt időszakban, ez alatt a késlekedés alatt mi történt, akkor sem lehetünk boldogok. Aki időt nyer, életet nyer, mondtuk az előbb, de vajon mi volt ez alatt az idő alatt, mi volt ez alatt a bő másfél év alatt a bankszektorban, a hiteladósok viszonyában a fejlemény?

Képviselőtársaim! A hitelkamatok oly mértékben elszabadultak Magyarországon, amelyek már lényegesen túlmutatnak még az országkockázati feláron is. Csak azért, hogy érzékeltessek valamit önöknek, képviselőtársaim: jelenleg, amikor az Európai Központi Bank megpróbálta élénkíteni az európai gazdaságot, 498 milliárd eurót pumpáltak bele az európai bankrendszerbe, növelve annak likviditását, és ezeknél az igénybe vehető hitelkamatoknál 1 százalék hitelre adta az Európai Központi Bank a hitelt az Európai Unió bankjainak, amelyek egyébként boldogan vásároltak be 4-5 százalék körüli hozamszinttel kecsegtető olasz állampapírokból.

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Jelenleg a magyar devizahitelezés ott tart, hogy 1 százalék alatt van a svájci frank alapkamata, a magyar átlagos kamatszint pedig, ami a devizahiteleknél kialakult, 10-11 százalékos.

Képviselőtársaim! A különbség ordító, több mint kétszer akkora az a szupernyereség, amit a bankok a hazai bankszektor itteni tevékenysége révén kaszálhatnak.

(11.00)

És jelenleg ehhez úgy asszisztál a kormány, hogy magát győztesnek hozza ki a jelenleg előttünk fekvő árfolyamgátas konstrukcióból, holott egyébként kőbe véste, biztosította a bankok nyereségét. Képviselőtársaim, ehhez asszisztálni nem lehet.

Egyetértünk azzal, hogy meg kell menteni a devizaadósokat. Egyetértünk azzal, hogy szükség van az árfolyamgátra, de rá kell arra is mutatnunk, hogy a bankok szupernyereségéhez a kormány nem mert hozzányúlni. Rá kell mutatnunk arra is, hogy a következő kormányzati ciklusra terheli ennek az elrontott gazdaságpolitikának az összes költségét, mert 2017-től ezeket a pénzeket kamatostul be kell fizetniük az ügyfeleknek. Megoldás, igazi megoldás tehát továbbra sem született.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)