Felszólalás adatai

A kitelepítés tulajdonképpen az Európában felbukkant és a második világháború után terjedő kommunizmus egyik megnyilvánulása. Fiatal képviselőtársaim nem élték meg ezt az időszakot, még nem élték meg, én tanúja voltam, amikor ezek a pompás elméletek, a felszámoljuk az osztályellenséget, leküzdjük az osztályellenséget című történetek a rádióban harsogtak, Rákosi Mátyás és párttársai ezeket propagálták a tömegek felé, a nemzet felé, a nép felé, és tulajdonképpen a mindennapos agymosásnak volt a része ez az ideológia.

Ha egy pillanatra visszatekintünk arra, hogy a kommunizmusnak mit köszönhet a világ, itt volt a Szovjetunió, illetőleg akkor Oroszország, ott sikerült felszámolni az osztályellenséget, a szovjet történészek adatai szerint húszmillió embert sikerült kiirtani. Először kiirtották a cári rendszernek a katonai tisztségviselőit, a cári rendszernek a tisztségviselőit, kiirtották azokat, akiknek földje volt, akinek valamilyen vagyona volt, utóbb már azt is kiirtották, akinek egy jó kabátja volt, azt is kivégezték. Tehát ez volt maga a kommunizmus mint ideológia. Kérem, ilyen a kommunizmus, hogy átvenni a hatalmat és az ország lakosságának egy jelentős részét kiirtani, ezt sikerült Európába is plántálni a második világháború után.

Ennek az elméletnek a részeként tulajdonképpen megcélozták a kitelepítéssel azt a két osztályt, amit ők a legveszélyesebbnek tartottak, a középparaszti réteget, az úgynevezett kulákokat, a középparasztokat és a polgári középosztályt. A kitelepítéssel egyben valóban sikerült mind a kettőre lesújtani, hiszen a földjüket elvesztett középparaszti osztálynak a házaiba, ezeknek az embereknek a házaiba telepítették be a szerencsétlen, nagyvárosokból kitelepítetteket, és ezek tulajdonképpen igen komoly segítséget kaptak ezektől az akkor már szegény kulák vagy szegényparaszti családoktól.

Nem szabad azt sem szem elől tévesztenünk, hogy igazából a kommunizmus eszméi ma is élnek, ma is közöttünk vannak, és ettől nem szabad egy pillanatra sem elvonatkoztatnunk. Meggyőződésem szerint a demokratikus és a nemzeti érdekeket szem előtt tartó magyar kormány elleni utóbbi támadásokban ez tetten érhető. A támadások élharcosai között egyfelől, a belföldi relációt nézve azok az emberek jeleskednek, akik a kommunizmus idején jól pozicionáltak voltak, hithű meggyőződéssel harsogták a kommunizmus tanait. Külföldön, az Európai Unióban egy kommunistának is minősíthető frakcióban, de ennél sokkal kommunistább elveket valló volt az a liberális politikus, aki gyűlölködve esett a magyar nemzetnek.

Ne tévesszük szem elől, hogy az internacionalizmusnak, akár a kommunista, akár a liberális internacionalizmust vesszük, mind a kettőnek esküdt ellensége a nemzeti. Tehát igazából ez az indíték ezekre a támadásokra. De hogy még messzebb menjünk, Charles Gati munkásságát nézve, aki azt mondta, hogy az Orbán-kormány leváltására akár egy polgárháború is elképzelhető.

(16.10)

Ez igen érdekes gondolat, de ez nem szociáldemokrata, nem is szocialista gondolat. Ebben felfedezhető némi anarchizmus. Ugye, tudjuk, az anarchizmusnak mint ideológiának a kialakulása az 1800-as évek végén történt, és az anarchistáknak az volt a véleményük, hogy meg kell dönteni az államot, erőszakkal, véres úton meg kell dönteni, és a hatalmat kézbe kell keríteni. Tulajdonképpen a kommunizmus ugyanezt mondja, tehát ez a két gondolat bukkan fel ebben, hiszen normálisan nem gondolható, hogy egy olyan demokratikus kormányt meg kell dönteni egy polgárháborúval, amelyik a választók döntése alapján kétharmados többséggel bír a parlamentben.

A magyar középosztályt és a középparaszti réteget megroppantotta igazából ez a kitelepítési akció, ugyanúgy hasonlatos ehhez a lengyeleknél a katyńi esemény, amikor is a lengyel hadseregnek sikerült a vezető rétegét megroppantani. Végezetül, ha úgy nézzük a dolgot, a magyarságnak óriási vérvesztesége volt a világháborúban, amikor a 300 ezer magyar katona, akiket hadifogságba hurcoltak, meghalt Oroszországban. További veszteséget jelentettek azok az emberek, akik ebbe a kitelepítésbe haltak bele, továbbá egy harmadik relációja is van ennek, tisztelt képviselőtársaim, ugyanis azoknak az embereknek egy része, akik túlélték ezeket a borzalmakat, megpróbált kimenekülni Nyugat-Európába, ezáltal a nemzet egy nagyon értékes részét vesztette el.

Arra szeretném még felhívni a figyelmüket, hogy a mostani történelemtankönyvekben és a médiában méltó módon kell értékelni a kitelepítést, miután eddig méltatlanul keveset beszéltünk a kitelepítésről. Éppenséggel a "ne mérjünk kettős mércével" című elv kívánja, hogy a magyarságnak ezt a vérveszteségét is ugyanúgy értékeljük, mint az egyéb vérveszteségeket.

Ami a hitelességet illeti, erre szeretnék még egy pillanatra visszatérni. Igazából azért nagyon nehéz a szocialista politikusok helyzete, mert hiszen van a fővárosban is egy szocialista politikusnő, aki például úgy nyilatkozott, hogy '56 arról szólt, hogy a csőcselék kitört a börtönökből, és becsületes, tisztességes embereket mészárolt le. Ennek a politikusnőnek nyilván megvan a hasonló véleménye a kitelepítésről, mint ahogy minden másról. Tehát nagyon nehéz úgy politizálni, hogy ilyenekkel egy sorban kell ülniök.

Nagyon reménykedem abban, hogy a mostani oktatási reform el fogja érni azt az eredményt, hogy a történelem méltó módon fogja kezelni mind a világháborút, mind '56-ot, mind a kitelepítést, és a diákságnak kellő, korrekt felvilágosítással szolgálunk, hogy ezek az események voltaképpen miről szóltak.

Kérem, hogy támogassák képviselőtársaim ezt a javaslatot, amit egészen korszerűnek, korrektnek tartok, és köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)