Felszólalás adatai

A múlt század magyar történelme átformálta jelentésüket, örök jelképei az elnyomásnak, a diktatúrának, az emberi jogok eltiprásának. De akkor, amikor a magyarországi kitelepítésekről beszélünk, nem csupán a kényszermunkatáborokba zártakra gondolunk. 1950-53 között, a kommunista diktatúra Rákosi-korszakának legtragikusabb éveiben az amúgy is meggyötört, származásuk miatt osztályidegennek és a rendszer ellenségének minősített, kuláknak bélyegzett parasztságnak nem csupán az állandó üldöztetést, a padlássöpréseket, a feketevágások fenyegetettségét és a tulajdontól való megfosztást kellett átélnie, hanem azt is, hogy önkéntes beleegyezés nélkül váltak szállásadóivá azon politikai okokból kitelepített ezreknek, akiket Budapestről Szolnok, Békés, Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 137 településére üldöztek. E példátlan és cinikus kegyetlenség, a diktatúra jogfosztottjainak és üldözöttjeinek társbérletbe kényszerítése több mint 10 ezer embert érintett, mégis keveset hallhatunk róla, és fennáll a veszélye annak, hogy akik ma tanulják e kort, sem rendelkeznek majd kellő ismeretekkel szenvedéstörténetükről.

Egy országgyűlési határozat ezért önmagában nem elegendő. A határozatban is rögzített cél, a nemzeti emlékezet megőrzése csak akkor érhető el, ha e figyelemfelhívás eléri a célját, és az érintett települések emlékművekkel és rendszeres megemlékezésekkel teszik maradandóvá a kitelepítettek és az őket befogadók kölcsönös áldozatvállalását.

Most, amikor országgyűlési határozatban hajtunk fejet az emberiesség kiemelkedő megnyilvánulásai előtt az embertelenség időszakában, akkor emlékeznünk kell arra is, hogy a XX. században kevés nemzet szenvedett annyit a különböző politikai diktatúrák elnyomása miatt, mint amennyi szenvedés és jogfosztottság nekünk, magyaroknak jutott osztályrészül.

A rendszerváltozás legnagyobb vívmánya a társadalmi csalódottság és az elvesztett illúziók ellenére is az, hogy Magyarországon több mint két évtizede szabadság és jogállam van, és azokat, akik a mai vitában is felszólalhatnak, egy demokratikus választáson megnyilvánult népakarat képviselőinek tekinthetjük. Eötvös Józseftől tudhatjuk, hogy a demokráciát nem deklarálni, hanem organizálni kell. Ebből az is következik, hogy egy jól működő demokrácia érdekében a mindennapokban is van tennivaló. A demokratikus politikai kultúrát, a nemzeti érdekek pártvitákon felül álló közös érvényesítését semmilyen jogszabályi előírás nem fogja megteremteni. Ezek hiánya a demokrácia minőségét rontja.

Az ezzel kapcsolatos kritikákat, jöjjenek azok akár ellenzéki, akár kormányoldalról, érdemes mindenkinek megfontolnia. Aki azonban a fentiek hiányát a demokrácia hiányával téveszti össze, diktatúráról vagy az emberi jogok eltiprásáról beszél a mai Magyarországon, az nem csupán valótlant állít, nem csupán Magyarországot sérti meg és hazájának árt, de azok emlékét is sérti, akik valóban megtapasztalták egy diktatúra működését, az emberi jogok semmibe vételét.

Ma Magyarországon azért emlékezhet, és kell hogy emlékezzen mindenki az általuk hozott áldozatokra, mert éles politikai vitáink ellenére joggal hisszük és reméljük, hogy örökre magunk mögött hagytuk az önkényuralom időszakát. Tényszerűen megállapíthatjuk, hogy Magyarországon, 2006 őszének néhány napjától eltekintve, immár 22 éve jogállam uralkodik, és a nép dönt arról, hogy ki gyakorolja a kormányzati hatalmat, és ki jelenítheti meg az ellenzéket, ahogyan 1990 óta az előbb említett - nem kis szépséghibával - alkotmányos alapjogok védelme az egyetemes emberi jogi normáknak megfelelően, széles körben biztosított.

A kommunizmus szörnyű hagyatéka az az internacionalizmus, amely a nemzetet egyesítő megemlékezéseket is megnehezíti, és sokszor tévesen, csupán mint az ország egy részének emlékezéseként tünteti fel. Pedig az elnyomás alatti szenvedésről és hősiességről való megemlékezés minden szabadságszerető embernek fontos kell hogy legyen, politikai hovatartozástól függetlenül.

Ezért üdvözlendő, és tekintsük szelíd, de biztató jelnek, hogy e határozati javaslatot a bizottsági viták során valamennyi párt egységesen a támogatásáról biztosította. Ne felejtsük el, hogy a kommunista diktatúra által kitelepítetteket befogadók áldozatvállalása a politikai jelszóként sokat koptatott "szolidaritás" eredeti értelmének legszebb megnyilvánulása volt. A diktatúra által meggyötört parasztság a további sanyargatások szándékával hozzájuk beköltöztetettekben nem ellenséget látott, hanem sorstársra talált. Példájuk azt igazolja, hogy még a legaljasabb hatalom által kitalált emberidegen kegyetlenségek is visszájukra fordulhatnak, és a szükség megértést, jóindulatot, emberséget, sőt nagyvonalúságot szülhet.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakciója a határozati javaslat elfogadásával fejet hajt az emberiesség e kiemelkedő megnyilvánulásai előtt, és őszintén reméljük, hogy e határozat - részben a parlamenti képviselői megbízatással rendelkező polgármestereken keresztül is - elősegíti azt, hogy a lehető legtöbben állítsanak emléket az elüldözötteknek és befogadóiknak, és őrizzék meg emlékezetükben a legnehezebb időkben tanúsított hősiességet, amely a nemzeti együvé tartozás csodálatosan szép példája.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok, szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)