Felszólalás adatai

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Ezt már el sem akarom hinni, tisztelt elnök úr és tisztelt Országgyűlés. Bevallom, nekem is megütötte a fülemet az államtitkár úr bevezetőjében az a kitétel, hogy alkalmatlan módúnak nyilvánította a kérdés tárgyalását. Valóban alkalmatlan és méltatlan; mondok erre néhány példát, például az, hogy felteszi a kérdést nekünk, hogy mutassunk rá, hogy honnan teremthető elő a fedezet a 2 óra megemelésének visszafordítására. Mintha ez egy faktum lenne, hogy egyszerűen nincsen több anyagi forrás, mintha nem a tavalyi költségvetési törvényben radikálisan megkurtított normatívák idézték volna elő azt a helyzetet, hogy ma a közoktatás komoly tízmilliárdokkal kevesebbel rendelkezik, mint rendelkezett korábban.

Alkalmatlan az is, hogy az előterjesztőt és annak a vélt vagy sejtetett politikai állásfoglalását minősítsük ahelyett, hogy magáról az előterjesztésről szólnánk. Végül azt is az alkalmatlanságok sorába sorolom, hogy miután itt kormánypárti képviselők összemosták ezt a 2 órás óraszámemelést a 2001-2002-es óraszámemeléssel, majd az ellenzék képviselői értelmezték és rámutattak arra, hogy ez nem úgy történt, akkor ismét az államtitkár részéről olyan minősítést kaptak, hogy nem arról beszélnek, amiről beszélni kellene.

De hogy nehogy engem is ez a vád érjen, ezért most már arról szólok, amiről szólnom kell. Először is azt szeretném leszögezni, hogy megemelni a munkamennyiségét és ezáltal a munkaidejét is egy társadalmi rétegnek, és emellé egyetlen fillér fizetésemelést nem adni - akkor, amikor nagy az infláció, és akkor, amikor más társadalmi rétegek 15, 10 és nem tudom, hány százalékos reálbéremelésért sztrájkolnak vagy ezzel fenyegetőznek, és ezt, ha nem is olyan mértékben, de valamilyen mértékben megkapják -, elfogadhatatlan, igazságtalan. Elfogadhatatlan és igazságtalan arra a rétegre nézve, akikre a társadalom, megkockáztatom, a legnagyobb kincsét, mégiscsak a gyerekeinek a nevelését bízta. Ha semmi más érv nem lenne az óraszámemelés visszafordítása mellett, csak ez az egy, azt hiszem, már ez is éppen egy elég nyomós érv lenne.

A másik érv az előterjesztésben az volt, és erre kezdeményezést is tettek, hogy nem előzte meg ezt az intézkedést komoly háttértanulmány. Erre hallottuk itt is meg egyéb forrásból is, hogy azért ez nem így van, mert komoly nemzetközi összehasonlítások állnak rendelkezésre. Tisztelt Képviselőtársak! Arra szeretnék rámutatni, hogy ezek a nemzetközi vizsgálatok nem arra vonatkoznak, ami miatt az óraszámemelés ellen az ellenzéki pártok felemelik a szavukat, pontosabban, támogatják a népi kezdeményezést. Az tudniillik, hogy mennyi az egy tanárra jutó gyerekszám, illetve az egy tanárra jutó pedagógusszám, csak közvetve érinti az óraszámemelést, mert most ezt az intézkedést összekapcsolták a kényszerű iskola-összevonásokkal, az osztálylétszámok megemelésével. Tehát már eleve megemelkedett az egy pedagógusra jutó gyerekek száma, és az óraszámemelés ezt még meghatványozta. De ezek a nemzetközi vizsgálatok azt nem mutatják ki, hogy azokban az országokban, ahol lényegesen alacsonyabb az egy pedagógusra eső gyerekszám, mint nálunk, ott azért olyan komoly oktatási segédszemélyzet áll a tanárok rendelkezésére, akik levesznek a vállukról sok-sok olyan munkát, amit nálunk meg kell csinálni. (Pettkó András: Így van.)

Kedves Képviselőtársak! Én például véletlenszerűen, miután ez rossz szokásom, és a munkámhoz tartozik, hetente, kéthetente megfordulok egy-egy iskolában, ahol órákat is szoktam látogatni. Egészen véletlenül egyetemi hallgatóimmal voltam, egy fizikaórát látogattam. Annak a fizikaórának az előkészítése, a megtartása és utána az elpakolása ennek a pedagógusnak 3 óráját vette igénybe. Félre ne értsenek, nem bemutatóóra volt, egy szokványos, rutinszerű, tanulmányi célú látogatás. És sorolhatnám azokat a példákat, amelyek mind azt mutatják, hogy ha ez a tanárnő, mondjuk, tőlünk 500 vagy 1000 kilométerrel nyugatabbra dolgozna egy iskolában, akkor a kísérleteit az asszisztens előkészítette volna, utána elpakolt volna, ő pedig megtartotta volna szépen a 45 perces óráját, és utána egy jó nagyot szusszanhatott volna. Ezek a hatástanulmányok vagy ezek a vizsgálatok, amelyekre itt többen utaltak kormánypárti képviselők, semmit nem mondanak a mai magyar valós helyzetről.

Ellenben az a tavalyi kezdeményezés, amely önmagában támogatandó volt - mi is támogattuk, hiszen reflektált a 2001-es, 2002-es kezdeményezésre, hogy töltsenek több időt a tanárok a gyerekekkel, az egyéni bánásmódra nevelés, egyéni foglalkozás, tehetségfejlesztés és így tovább -, de ezt nagyon szerencsétlen módon összekapcsolta az oktatási kormányzat egy nevetséges, bürokratikus, tragikomikus adminisztratív számonkéréssel vagy beszámoltatással. Ezért amikor az egyik képviselőtársam azt mondta, hogy beigazolódott, hogy ez nem volt jó, kérem, nem az igazolódott be, hogy nem jó, hogy a pedagógusok több időt töltsenek a gyerekekkel, hanem az nem volt jó, hogy mesterséges módon, egy héten több órát annak szentelve kellett táblázatokba foglalva beszámolni az egyéni munkaidőről, amellyel megtörtént az is nem egy esetben, hanem esetek tucatjaiban, hogy az igazgató azért nem írta alá, mert pont az derült ki belőle, hogy a heti munkaidejük messze meghaladta a 40 órát, és az igazgató ilyet nem írhat alá.

Egyéb saját kutatásaim is, amelyeket évről évre egyetemi munkám során végzek, mind bizony azt mutatják, hogy a munkáját elfogadhatóan, jól végző tanár munkája már most is szétfeszítette az óraszámemelés előtt a heti 40 órát. Erre mondhatják azt, hogy de nem minden tanár dolgozik ilyen megfeszítetten. Akkor meg kell kérdezzem: akkor az a megoldás, hogy generálisan emeljük meg mindenkinek a munkaidejét, annak is, aki eddig két végéről égette a gyertyát? Nyilván nem ez a megoldás, hanem olyan munkahelyi ellenőrzéssel és egyéb intézkedésekkel kell megszabadulnia a szakmának attól, aki azt mondja esetleg, hogy kis pénz, kis foci. Magam ugyan ilyen tanáremberrel nem találkoztam, de azért úgy mondják, hogy van ilyen, de nem az a megoldás, hogy akkor mindenkinek emeljük meg a munkaidejét.

Szeretnék rávilágítani az esélyegyenlőség biztosítása és az óraszámemelés összefüggéseire. Azokban az országokban, amelyeket példaként hoztak föl, ott a társadalom összetétele - feltételezem - nem ennyire aggasztó, mint nálunk. Nálunk rohamosan nő a leszakadó gyerekek száma, a hátrányos helyzetű gyerekek száma, azok, akikkel lényegében a család már nemigen törődik, és nem fogad be senki. Ezeknek a gyerekeknek a megmentése, a munkahelyekre, a tanulásba való visszavezetése csakis egyetlen módon történhetne meg, akkor, ha a pedagógusok sok időt tudnának rájuk fordítani, nem 35 fős osztályokban, nem digitális táblákkal körülvéve, hanem bizony azzal, hogy akár naponta órákat beszélgetnek velük. Önök is ismernek nyilván sok olyan tényt, a magyar szépirodalom gyönyörűen bemutatja, hogy milyen csodákat lehet csinálni egy hátrányos helyzetű szegény kisgyerekkel azzal, ha megtalálja azt a tanárembert, aki nem sajnálja az idejét, és foglalkozik vele. Ezt kellene elvárni, ezt kellene kikényszeríteni, ezt kellene ellenőrizni, előírni a pedagógusoknak, nem pedig azt, hogy még magasabb óraszámban tanítsanak, amelyre, ha lelkiismeretesek, készülnek, dolgozatot javítanak, kísérletet előkészítenek és így tovább.

Ezért szent meggyőződésem, hogy a generális óraszámemelés pont a hátrányos helyzetű gyerekek esélyeit rontja tovább, ilyen módon differenciálatlanul, miközben halljuk, hogy az egyre jobban fejlődő franciák 16 fős osztályokat, 400 fős iskolákat tartanak ideálisnak, és el is indultak ebbe az irányba, hiszen ott is nagyon komoly társadalmi problémák vannak a leszakadó rétegek miatt.

(20.50)

A vezetéstudomány vagy a menedzsment-szakirodalom régóta közli, és aki ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, az tudja, hogy a minőségnek a legfontosabb és egyetlen vagy első számú garanciája a humán erőforrás. Önök és a miniszterelnök szeptember 25-én kijelentették, hogy az oktatás nemzeti sorskérdés, erre fog a jövőben fordulni minden kormányzati energia. Kérdezem, hogy mire, ha a pedagógusokkal ilyen mostohán bánik a kormány. Ezért kellene támogatni ezt a népi kezdeményezést, és arra kérem önöket, akik iskolában voltak vagy megfordulnak, hogy reálisan vizsgálják ezt a problémát.

Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiból.)