Felszólalás adatai

KORMOS DÉNES, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A népi kezdeményezésben foglalt előterjesztést a bizottság 2007. szeptember 10-ei ülésén megtárgyalta. Az ülés keretében meghallgatta Kerpen Gábor urat a tekintetben, hogy ennek a kezdeményezésnek melyek azok a legfontosabb okai, amelyek alapján ez elindult, és a Ház ma ezt a témát tárgyalja.

Ezek között elhangzott, hogy a 2006. évi közoktatási törvény módosítását megelőzően nem történtek megfelelő hatásvizsgálatok annak érdekében, hogy a pedagógusok kötelező óraszáma milyen problémákat és milyen kérdéseket vet fel.

(19.10)

A bizottsági vitában elhangzott az, hogy ezzel kapcsolatban számos olyan munkadokumentum áll rendelkezésre, amely a magyar közoktatást hazai és nemzetközi vonatkozásban is összehasonlítja - akár a pedagógusok terhelése, a pedagógusok óraszáma, tanár-diák arány -, tehát tulajdonképpen mindazokat az OECD által elfogadott nemzetközi összehasonlítási mutatókat bemutatja, aminek alapján a magyar közoktatásban a pedagógusok munkaterhelését és az ezzel kapcsolatos egyéb nagyon fontos adatokat elemezni és értelmezni lehet.

Gyakorlat és nagyon helyes gyakorlat, hogy minden esztendőben megjelenik a jelentés a magyar közoktatásról, amely egy-egy időszakot tár fel, de a feltárásban az adott évre vonatkozó megállapítások mellett minden esetben találkozhatunk tendenciákat, trendeket és folyamatokat megállapító kifejezésekkel, illetve elemzésekkel, adatbázisokkal.

Összességében tehát úgy gondoltuk, hogy amikor a pedagógusok kötelező óraszámának kérdéséről beszélünk, akkor igenis áll rendelkezésre megfelelő szintű, különböző helyről származó szakmai elemzés, háttértanulmány és anyag, aminek alapján gyakorlatilag ezek a döntések meghozhatók. Hiszen ha csak nemzetközi adatokat nézünk, akár a tanár-diák arányban például az általános iskola alsó tagozatában a 16,5-es OECD-átlagadattal szemben Magyarországon 9,4-et, a felső tagozatban a 14,3-mal szemben Magyarországon szintén hasonlóan 9,4-et, középfokon a 13,2 helyett 10,4-et tudunk felmutatni. Tanár- és osztályaránynál is az egy osztályra jutó pedagógusarány OECD-átlagban nagyjából 1,26, Magyarországon 1,9. Lehetne azt mondani, hogy összességében ez csak részkövetkeztetésre ad lehetőséget, de nyilvánvalóan jön a következő felvetett kérdés, amit az előterjesztés kapcsán tárgyaltunk a bizottságban, hogy egyébként a pedagógusok óraszámának növelése milyen mértékben és hogyan befolyásolja a közoktatás eredményességét.

Itt nyilvánvalóan több kérdést is figyelembe kell venni, a vitában elhangzott, hogy korábban is volt már hasonlóan 22-es óraszám. Igaz, hogy ezek az óraszámok, ezek a többletóraszámok különböző foglalkozásokhoz voltak rendelve, tanórán kívüli foglalkozásokhoz és egyebekhez. Ezt egyébként a jelenlegi rendszer is lehetővé teszi. Nem is ez a kérdés valójában, hiszen ez idővel visszacsökkent szintén az emelés előtti állapotra. A kérdés mindig az, hogy ez az óraszámváltozás összességében ebben az időszakban a magyar közoktatás kimeneti teljesítményét segítette-e vagy nem.

Ugyancsak ebbe a körbe tartozik az is, hogy az alacsonyabb létszám és a nagyobb pedagógusarány, amit az előző adatokban, a nemzetközi adatok összehasonlításában említettem, önmagában mutatja-e a közoktatás eredményességét akár nemzetközi összehasonlításban. Nyilvánvalóan ennél a témánál nem szükséges és talán nem is fontos azokat a különböző nemzetközi adatokat mondani, illetve feleleveníteni, amelyek az elmúlt időszakban elég komolyan adtak feladatot az irányban, hogy a magyar közoktatásban milyen fejlesztést kell végrehajtani.

Az igaz, és ebben a vitában mindkét oldalról talán azt lehet mondani, hogy közös állásfoglalások vagy közös vélemények is megjelentek, hogy a magyar közoktatásnak jelenleg nagyon sok a járulékos funkciója. Hiszen számos olyan problémát, gondot, ami az esélykülönbségeket, a társadalmi különbségek felerősödését és egyébként ezeket az igen bonyolult, összetett szociális hátrányt és hátránykompenzációs kérdéseket jelentik, sokszor legegyszerűbb rávetíteni az iskolára, és úgy gondoljuk, hogy talán a közoktatásban vagy közoktatási eszközökkel és módszerekkel ezt meg lehet valósítani.

Ebből adódik, hogy talán több olyan feladatot is tulajdonítunk a szakmának és a pedagógusoknak vagy várunk el tőlük, ami adott esetben komoly terhet jelent az ő számukra, olyan elvárásokat jelent, amelyeket megfelelő támogató szervezetek és támogató szolgáltatások hiányában nem tudnak megfelelően megoldani. Abban is egyetértünk, hogy amikor egyébként valójában úgy látszik, és úgy is van, hogy nagyon komolyan leterheltek a kollégáink, hiszen több olyan tevékenység is hárul rájuk, ami a munkaidejüket terheli, ezzel párhuzamosan és a másik oldalon viszont nem látszik a kimeneti teljesítménynek az a szintje, ami adott esetben egy ilyen ráfordítást indokolna.

Ennek a vitának a kapcsán is azt kell mondani, hogy végül is a legfontosabb dolog, hogy a tanítási, tanulási, nevelési folyamatban az a közvetlen pedagógus interaktív viszony, ami tanórán és tanórán kívül megjelenik, egy óraszámnövelésben azt jelenti, hogy az általános munkaidőalapból azt mondjuk, hogy erre a közvetlen folyamatra és a közvetlen kötelező órai feladatra nagyobb arányt kell fordítani. De biztosan nem kerülhetjük meg hosszabb távon, hogy végiggondoljuk, hogy az eredményességgel összefüggő problémák, a kimeneti teljesítményekkel összefüggő problémák orvoslásában milyen egyéb eszközrendszer áll rendelkezésre.

Felvetődhet az a kérdés is, hogy ennek van-e költségvetési ráfordítási, megtakarítási vonatkozása a rendszerben, és ez az eszköz hozzájárult-e ahhoz, hogy a foglalkoztatott pedagóguslétszám csökkenjen. Hiszen a korábbi időszakhoz képest, ha csak azt az adatot mondom, hogy nagyjából 21 százalékos tanulói létszámcsökkenést fele annyi mértékben követett a pedagóguslétszám-csökkenés, hogy ezt valamilyen szabályozó rendszer, ezeket az arányokat egy rendszer megpróbálja előállítani, és mondjuk, a kötelező óraszám hozzájárult-e, hogy pedagógusok kerüljenek ki a rendszerből - álszentnek nem kell lennünk, hozzájárult, és ilyen következmény egyértelműen van.

A vitában felvetődött az is, hogy biztos-e, a minőség szempontjából nem okozott-e az problémát, hogy az esetlegesen feleslegessé vált pedagógusok kiválasztásánál adott esetben besorolási, bér- és egyéb szempontok jelentek meg, és nem azokat tartották meg, akik jobban képzettek, jobb minőségű munkát végeztek. Ez a vitában is felmerült. Ma úgy gondoljuk, azzal a gondolkodásmóddal és iránnyal, hogy a közoktatás értékelése, kimeneti teljesítményének értékelése, az iskolák összevethetősége, a szülők felé kinyitása, hogy lássák és érzékeljék, hogy azok a szakmai folyamatok, amelyek az iskolában megtörténnek, mennyire eredményesek és mennyire segítik a gyermekeik fejlődését, érdekeltté kell hogy tegyék az iskolákat a jó szakemberek megtartásában. Hogy ilyen problémák lehetnek a rendszerben, ezt nem vitatjuk, ez előfordulhat.

Összességében úgy gondoljuk és úgy látjuk, hogy a kötelező óraszám növekedése és ennek a hatása nyilvánvalóan a későbbiek folyamán vizsgálatot és áttekintést igényel. A bizottság többségi véleménye ez irányban fogalmazódott meg, ma elkezdődött egy folyamat, amelynek egy része tulajdonképpen az óraszám növekedése. Elkezdődött egy folyamat, ami a pedagógusok értékelése, adott esetben egy differenciált bérezése tekintetében is jelenthet megoldást. Itt nyitok egy zárójelet, ebben is volt vita, hogy a korábbi órához többletjuttatások és többletpénzek kapcsolódtak. Ma látszik, hogy önmagában csak a béremeléssel nem fogjuk tudni megoldani, hogy a minőségi előrelépés megvalósuljon az oktatásban, ha ennek ez szerves része.

Felmerült a kérdések és a kérések között, hogy készüljön egy olyan átfogó hatásvizsgálat, amely a pedagógusok leterheltségét hivatott feltérképezni. Ma úgy gondoljuk, hogy a későbbiek folyamán ez valószínűleg egy feladat lehet, de összefüggésben kell tekinteni ezt a vizsgálatot, hogy melyek azok a legfontosabb elvárások és kompetenciák, amelyeknek elsősorban meg kell felelni a pedagógusoknak; az őket érő leterhelések ehhez adekvát módon jelennek-e meg. Tehát valóban az a munkaidő-leterheltség valóban azokra a kérdésekre, feladatokra, problémákra ad-e választ, és nem megyek messze, mint amit adott esetben egy adott intézmény pedagógiai programja megfogalmaz? Ezek az ekvivalenciák léteznek-e, ennek a megfelelő feltételei biztosítottak-e, a későbbiek folyamán ennek az értékelése bérben és egyéb vonatkozásban megjelenik-e?

Tehát ma úgy gondoljuk, hogy önmagában csak egy ilyen jellegű, úgymond, munkaidőalap-mérleg nem biztos, hogy elérné azt a hatást, nem biztos, hogy megkapnánk azokat az igen fontos információkat, amelyeket - egyetértve a szakszervezet képviselőivel - mindenképpen kell tudnunk annak érdekében, hogy továbblépjünk. Nem kell messze menni: amikor az elrendelhető órákkal kapcsolatosan kényszerültek a pedagógusok különböző táblázatok kitöltésére, az sem volt egyértelműen hasznosítható arra, hogy mondjuk, a 40 órás munkaidőalapjukról egy egzakt képet adjunk, tehát még egyszer ugyanebbe a csapdába nem biztos, hogy bele kellene kerülni.

(19.20)

Ezek voltak tulajdonképpen azok a kérdések, amelyeket végigvitatott a bizottság, ezzel kapcsolatban és ennek mentén alakította ki az állásfoglalását, ami a vitát követően határozatban is testet öltött. Ennek értelmében a bizottság 10 igen és 12 nem szavazati arányban a népi kezdeményezés elfogadását nem támogatta.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)