Felszólalás adatai

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Én is néhány módosító indítványhoz szeretnék szólni, természetesen azt előrebocsátva, hogy úgy tűnik - ahogy Szabados kolléga is elmondta -, koncepcionális különbségek vannak köztünk, illetve a minisztérium között; illetve ezek szerint kiderült, hogy koncepcionális különbség van a Fidesz, illetve a minisztérium elképzelései között is. Ahogy az elutasításokat nézzük - én hét darab módosítót nyújtottam be, egyiket sem támogatja az előterjesztő, illetve a bizottságok sem -, úgy tűnik, hogy nagyon szándék sincs erre, mármint a kompromisszumra. Ezzel együtt is természetesen - abban az értelemben, ahogy Sági kolléga úr az előbb fölvázolta valamilyen kibontakozás lehetőségét - úgy gondolom én is, hogy néhány dolgot szeretnék hozzáfűzni néhány módosító indítványhoz. Ez egyébként az ajánlás 24., 32., 54., 57., 65., illetve 75. pontját érinti.

Az első rögtön a 24. ajánlási pontban az Országos Felnőttképzési Tanács tagjai, amiről az előbb már szó volt. Úgy gondolom, hogy picit a szakma irányába kellett volna kiterjeszteni a képzési tanácsban részt vevők számát. Én egy olyat javasoltam, hogy ez a képviselet a szakoktatás kiemelt területein dolgozó szakemberek közül is illessen meg valakit, már csak azért is, mert a felnőttképzés jelentős mértékben kapcsolódik a szakoktatáshoz. Ez sem kapott támogatást a minisztérium részéről.

A 32. módosító javaslatban - és majd később még visszatérek erre a gondolatkörre -, illetve ajánlási pontban arra tettem javaslatot, hogy a nemzeti felnőttképzési intézet többek között foglalkozzon a munkaerő-piaci képzés szükségleteinek kutatásával. Meglátásom szerint ugyanis a felnőttképzésben részt vevők jelentős részben - a képző intézetekről beszélek - sok esetben tulajdonképpen saját fenntartásuk érdekében képeznek bizonyos szakmákra; egyszerűen olyan összetételű tanári gárda vagy képző gárda van, ami egy adott szakmában tesz lehetővé képzést, de kevéssé foglalkoznak azzal, hogy a munkaerőpiacnak ténylegesen mire van szüksége.

Úgy gondolom, hogy egy felnőttképzéssel foglalkozó intézménynek nemcsak úgy általában az oktatással kapcsolatos kérdéseket kellene kutatni, hanem pontosan azt is, hogy a munkaerőpiacnak milyen szükségletei, milyen képzési szükségletei vannak, a foglalkoztatás milyen irányban mozdul el az országban, illetve akár nemzetközi értelemben is. Ezért feltétlenül szükséges lenne, ha más nem, egy ilyen irányképzés szempontjából a munkaerőpiac szükségleteinek kutatására természetesen képzési szempontok alapján. Ezt sem fogadta el természetesen az előterjesztő, ezzel együtt továbbra is ajánlom az önök, illetve a minisztérium figyelmébe.

Az 54. ajánlási pont - amivel szeretnék a továbbiakban foglalkozni - hasonló, mint az előbbi. Az előbb jeleztem, hogy erre másik ajánlási pontnál is kitérünk. Ugyanis azt mondja, hogy a képző központ alapvető feladatként együttműködik a működési területéhez kapcsolódó megyei munkaügyi központokkal. Elég régóta, pontosabban megalakulása óta tagja vagyok egy megyei munkaügyi tanácsnak, és pontosan tudom - és ebben a megyében nincs képzési központ -, az egyik alapvető probléma éppen az, hogy ezek a képző központok egyszerűen nem nagyon hajlandóak együttműködni a megyei munkaügyi központokkal, és ez komoly súrlódási pontot jelent akár beiskolázási szempontból, akár minden egyéb, az adott megye igényeit kielégítendő szükséglet kielégítésében. És mondom, elsősorban azoknak a megyéknek okoz ez gondot, ahol nincs ilyen képző központ. Ha jól értem a törvényt, akkor ők azokra a képző központokra gondolnak, amelyek már eddig is léteznek, körülbelül tíz van az országban, tehát nem fedik le az egész országot ebből a szempontból. Ezért is gondolom, hogy célszerű lenne együttműködniük a megyei munkaügyi központokkal, már azok, amelyek az adott területhez hozzátartoznak valamilyen formában, tehát területi ellátási kötelezettséggel bírnak az adott viszonylatban.

Az 57. ajánlási pontban arra teszek javaslatot, hogy a felnőttképzést folytató intézmények is rendelkezzenek megfelelő szintű oktatógárdával, vagy legalábbis bizonyítsák azt, hogy olyan oktatógárdával tevékenykednek, amely az adott képzési szinthez megfelel. Persze tudom, hogy általában nem főállású oktatógárdával dolgoznak, sok esetben persze igen, de teljesen mindegy, a lényeg mégis végül is az, hogy megfelelő szintű oktatógárdával rendelkezzenek. Ez a gyakorlatban sok esetben nincs így, és egy normál intézmény, akár egy iskola esetében ez természetes követelmény, nem igazán értem, hogy ebben az esetben miért nem. Ezért is gondolom, hogy feltétlenül célszerű lenne, ha ezt a követelményt tudnánk érvényesíteni.

Az ajánlás 65. pontja szintén feltehetőleg koncepcionális különbséget tartalmaz, én ugyanis azt javaslom, hogy az egyházak helyett a Felnőttképzési Akkreditációs Testületben a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szervei vegyenek részt. Már csak azért is, mert úgy gondolom, hogy a munkaadók és munkavállalók érdekképviseleti szerveinek valahogy több kapcsolatuk, közük van ehhez a területhez. Nem vitatom persze, hogy az egyházaknak is lehetnek ilyen kapcsolódási pontjaik, de úgy gondolom, legalábbis a gyakorlatban ez így van, nagyságrenddel kevesebb, mint a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szerveinek. Még az is egy elfogadható kompromisszum, hogy az egyházak mellett a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szervei, de hogy őket, mármint a munkaadók, munkavállalók szervezeteit teljesen kihagyjuk, számomra kevésbé érthető. Mondom még egyszer: alapvetően azért, mert felnőttképzésről van szó, illetve általában a munkaerőpiac szükségleteinek megfelelő kellene hogy legyen ez a felnőttképzés.

Végül az ajánlás 75. pontjához szeretnék nagyon röviden hozzászólni. Ez arról szól - egyébként helyesen -, hogy a felnőttképzésben részt vevő kérheti tudásszintjének előzetes felmérését, és ezt köteles a felnőttképzést folytató intézmény valamilyen módon értékelni, és a felnőttet a tudásának megfelelő szintre beosztani. Az eredeti javaslatban, a törvényjavaslatban megfogalmazottak szerint ez csak az intézményen belül lehetséges. Megint csak gyakorlati tapasztalatok alapján ismeretes az, hogy sok esetben a képzésben részt vevő egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy milyen intézménybe került, milyen intézménybe kérte adott esetben a felvételét, vagy akár egy munkaügyi központ beszélte rá, hogy ide menjen; tehát nincsen előzetesen tisztában ezzel a dologgal, menet közben derül ki, hogy akár a tudásszintje, akár egyáltalán az a képzési irány neki nem megfelelő. Ezért célszerű lenne, ha intézményes segítség formájában is lehetőség lenne arra, hogy az adott intézmény segítségével egy más intézménybe - akár az adott megyében, akár természetesen a megyén kívül vagy a fővárosban még több lehetőség van rá - mehessen át, és ebben segítséget kapjon. Erre szerettem volna fölhívni a figyelmet.

Köszönöm szépen.