Felszólalás adatai

KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örömmel látom, hogy Pásztohy államtitkár úr jelen van. Miután azt a címet adtam felszólalásomnak, hogy “Jaj, neked, magyar gazda!ö, ezért a címzett, remélem, nyitott fülekkel fogja hallgatni.

A nemrég lezajlott gazdademonstráció nagyon kevés gondját oldotta meg a magyar gazdáknak, ám rengeteg új problémát hozott a felszínre. Közöttük is a legnagyobb: képes-e, akar-e a magyar társadalom szembenézni a magyar gazdákat érdemtelenül sújtó hatalmas és talán végzetes csapásokkal? Egyre több jel mutat arra, hogy nem képes, és nem is akar.

(12.30)

A szocialista kormányzás alatt az uniós csatlakozás bárgyú és drága propagandájában egyetlen politikai erő, a Magyar Demokrata Fórum tette fel a kérdést: mi lesz azokkal a polgárokkal, akik nem lesznek sikeresek a csatlakozás után? A nagy kérdés most tehát az, hogy a sikeresek, azok, akik a csatlakozással jobban jártak, járnak - pénzügyérek, bankok, szolgáltatók, kereskedők -, támogatják-e azokat, akik önhibájukon kívül, a másoknak kedvező környezetben a korábbinál is rosszabb helyzetbe kerülnek. Támogatjuk vagy sorsára hagyjuk a magyar mezőgazdaságot, a nemzet részét?

Amikor feltettük ezt a kérdést, utaltunk arra is, hogy más, korábban vagy velünk csatlakozott országok igenis feltették ezt a kérdést, és meg is válaszolták. Kivétel nélkül úgy, hogy a saját mezőgazdaságuk megmentésére minden lehetséges lépést meg is tettek. A finnek, osztrákok, svédek hosszas mérlegelés, felkészülés, felkészítés és belső nemzetpropaganda után léptek az Unióba. A felkészítésnek fontos eleme volt ez a bizonyos belső propaganda a szlovének, osztrákok és csehek esetében. Ez utóbbiak, kiknél a nemzetgazdaságban a mezőgazdaságnak közel sincs akkora szerepe, mint hazánkban, nos, ennek ellenére majdnem 2 milliárd forintnak megfelelő összeget fordítottak arra a sarkalatos propagandára, hogy cseh ember cseh mezőgazdasági terméket fogyasszon a csatlakozás után, így is védve a honi mezőgazdaság pozícióit. Magam is szemtanúja voltam nemrégiben egy svédországi látogatásunkkor, amikor a piacon lévő, hulló alma minőségű, de svéd alma volt a kelendőbb, szemben a küllemre nagyon szép, gyönyörű jonagolddal. Tetejébe még árban is dupla annyiba került a svéd alma, mégis az fogyott. Mi ekkora összeget az elfuserált csatlakozási kampányban olyan butaságokra költöttünk ugyanakkor, mint az, hogy fogyaszthatunk-e mákos gubát az Unióban, meg hogy cukrászdát nyithatunk-e Bécsben.

A Magyar Demokrata Fórum által fentebb megfogalmazottakat a jelen kormányzat szokásához híven nem vette figyelembe; a gondok megoldására tett ajánlásainkat sem. Így az ágazat valódi vesztese lett a csatlakozásnak. Ez ma már, úgy tűnik, kimondható.

A legfélelmetesebb azonban az a sajátos mód, ahogyan a gondokat azonnal észlelő gazdák megmozdulásai alatt és után reagált kormányzatunk. Az adófizetők pénzének védelmében sajtókampány indult részben a gazdálkodók ellen, és nem kevesen a médiákban azt sugallták, hogy a magyar gazdák nem dolgoznak, tulajdonképpen csak a markukat tartják a támogatásért. E kampány eredményeképp sokan ma úgy érezhetik, hogy a gazdák élősködnek a magyar társadalmon, és szinte beleégetik a társadalomba a képtelen vádat: a magyar gazda nem versenyképes. Halkan jegyezzük meg, hogy az adófizetők pénzén eltartott politikusok között, közöttünk egyre többen vannak olyanok, akik nagy támogatásokhoz, előnyös vásárlásokhoz jutnak például különféle ültetvények telepítése kapcsán. De eljutottunk a lényeghez: mi befolyásolja a magyar gazdák magyar piacon való versenyképességét a korábbi időszakhoz képest? Hitványabb a magyar gazda? Rosszabb a föld? Lustábbak, tehetségtelenebbek vagyunk, mint más nemzet fiai?

Visszajutunk a kulcsmondathoz. A magyar gazda nem versenyképes, hiszen ha folyamatosan piacot veszít, ha mindenki az olcsóbb külföldit veszi, akkor bizony nem vagyunk versenyképesek. De milyen is a versenypálya, amelyen indulunk? A versenyképesség a klasszikus közgazdaságtan szerint vagy a termelékenység fokozásával, vagy a költségek csökkentésével javítható. Vizsgáljuk meg, hogy a mi körülményeink között melyik eljárás lehetséges!

Termeljünk többet? 2004-ben a legnagyobb csapást az jelentette, hogy bőségesen termett mindenből. Ebbe a sok áruba fulladt bele a magyar gyümölcstermesztés. Emlékezzünk csak a kora nyári meggy-, bogyós-, majd az azt követő almamizériára, de így jártak más ágazatok is. Ma is megoldatlan probléma a gabonafelesleg. A magyar termelőt idén tavasszal agyonnyomja az eladhatatlan burgonya. Immár ingyen is adják, de bizony a költségek mégis a gazdák óriási veszteségei. Úgy látszik, az élet mutatja meg, hogy pusztán a több áru termelése nem járható út. Versenyképességünk nem javul, ha többet termelünk.

Nézzük a másik oldalt, a kiadásokat, a költségek csökkentését! Kezdjük a legjelentősebb költségtényezővel, az energiával! Ennek árszintjét hazánkban évek óta az európai első négy legdrágább között találjuk. A magyar gázolaj költségén termett búza nem mérkőzhet az ukrán, a szlovén, a szlovák vagy a lengyel versenytársakkal. Hozzájuk képest a magyar gazda valóban drágán termel. Az állam elvonja illeték és adók formájában már a gázolaj árában a jövedelmet, amiből ugyan valamennyit bonyolult szabályozás után visszacsorgat, más államokhoz hasonlóan. A termék versenyképességében nagy részt játszik a forgalmi adó, hiszen az élelmiszer általában a végfelhasználókhoz kerül. A magyar áfa Európában a legmagasabb. Melyik burgonya versenyképesebb? A magyar, 15 százalék áfatartalommal, vagy a lengyel, ötödével kevesebbért? Hja, kérem, mondják erre kormányoldalon, a magyar gazda drágán termel.

Hitel? Fejlesztési, beruházási hitel piaci alapon 12-17 százalék itthon; 3-6 százalék az Európai Unióban, akár ugyanabban a bankhálózatban. Ha felvesszük, felveszik - mert enélkül nem léphetnek, nem léphetünk -, vállalni kell a visszafizetés többletterhét. Hja, kérem, a magyar gazda drágán termel!

Támogatás? Európában kifizetésnek nevezik, amellyel kompenzálják a mezőgazdákra nehezedő többletterheket. Nálunk politikai botránykő, késve kifizetve, elmismásolva. Idetartozik, hogy Magyarországon Szanyi Tibor, a minisztérium volt politikai államtitkára a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság tanácskozásán elképesztőnek nevezte azt az FVM-es tapasztalatát, miszerint Magyarországon az agrártámogatások összegének 90 százalékát száznál kevesebb ember teszi el.

Támogatásból pedig ma a magyar gazdáknak lényegesen kevesebb jár, mint a versenytársaknak. A közvélemény úgy tudja, hogy 25 százalék az EU-tól, plusz a nemzeti 30 százalék. Ha ez igaz volna, a magyar termelő megkapná a versenytársak kondícióját javító összeg több mint felét. Lehet azon elmélkedni, hogy valódi versenyben milyen esélyeket jelenthet mindez, tehát a versenytársakhoz képest fele akkora támogatás, de tudni kell, még ezek a számok sem igazak.

Lássuk csak! Az a bizonyos magyar 100 százalék egy szorzás eredménye. Összege kerekítve körülbelül 70 ezer forint hektáronként. A franciáknál példának okáért ez az összeg körülbelül 92 ezer forint. Így tehát az a bizonyos magyar 55 százalék a francia termelővel szemben mindössze 42 százalék támogatottságot jelent. Hja, kérem, a magyar gazda drágán termel!

Nem tudjuk korrekt módon összevetni az illetékek, egyéb elvonások piramisát más országokéval, de sajnos a legtöbb összevetésből vesztesen kerül ki a magyar gazda. A munkabérek közterhei? Azok bizony meghaladják a tizenötök átlagát, s nálunk a legmagasabb az új csatlakozók közül. A gépjármű-rendszámoktól a szakbizonyítványokig vagy tulajdonlapszemlékig hihetetlen ötletgazdagsággal minden európai mértéket felüllicitáló hozzájárulás-, illeték-, járulék- és más befizetési terhek “növelikö - idézőjelben - a magyar gazda versenypozícióját. A legújabb ötlet: a földvásárlás illetékét januártól 2,5 százalékról 10 százalékra, vagyis a négyszeresére emelték. Köszönjük, jól jön ez a gazdatársadalom fejlődéséhez, amely gazdatársadalom, mint olvashatjuk a kormányhoz közel álló sajtóban: drágán termel.

Mindezek után szinte természetesen alakult ki az a gyakorlat, hogy árháborúkban a külföldi érdekeltségű láncok alkalmanként - kijátszva a kijátszható agrárrendtartási rendelkezéseket - hihetetlen mértékben a magyar árak alá tudnak menni, tönkretéve a magyar termelőket.

(12.40)

Így adható egy kiló káposzta 5 forintért akkor, amikor a magyar termelő számára egy szem káposztamag 5 forint.

A már említett, lényegesen jobb állapotban lévő francia parasztok érdekében a múlt év szeptemberében az áruházláncoknál eljárt a francia belügyminiszter, Nicholas Sarkozy. Magyarországon pedig az FVM ágazati minisztere is rendre szembefordul a sokkal rosszabb helyzetű magyar gazdákkal. Ez az igazán nagy különbség!

Nem jó a jövőkép sem. Ez év februárjában kitűnt, hogy az Európai Unió diszkriminatív politikája a jövőben is megmarad. A 2007-13 közötti időszakra tervezett költségvetés jelenlegi adatai szerint az egy főre jutó agrár- és vidékfejlesztési támogatások mértéke a régi európai uniós tagoknál 48 347 euró/fő, az újaknál 14 373 euró/fő, hektárra vetítve a régieknél 2416 euró/hektár és csak 1545 euró/hektár az újaknál.

Csak gyors nemzeti együttgondolkodással és cselekvéssel menthető meg a magyar parasztság, a magyar vidék, és éppen erre ma - hála az ostoba, széthúzó politizálásnak - kevés az esélyünk. Érvényes tehát a mai hozzászólásom címe: jaj neked, magyar gazda! (Dr. Eörsi Mátyás: Jaj, jaj!)

Köszönöm.