Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar tudományos élet ennél azért többet érdemel. Nagyon szomorú vagyok, hogy a mai napon itt ezt a törvényjavaslatot kell ebben a formában tárgyalnunk. Miniszter úr bármikor visszakeresheti az összes eddigi sajtónyilatkozatomat, sajtóközleményemet, sajtótájékoztatómat.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Én minden egyes alkalommal kiemeltem azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia modernizálását és azon elemeinek XXI. századi átváltoztatását, amely valóban a ’45 utáni időszakból, a szovjetorosz mintájú időszakból maradt ránk, ezen nyilvánvalóan modernizálnunk kell, sőt továbbmegyek, minden egyes felszólalásomban azt is igyekeztem nyilvánvalóvá tenni, hogy a Jobbik  mint a magyar tudományosság egésze iránt elkötelezett nemzeti néppárt  még a magyar tudományosság egészéhez hozzátartozó egyetemi kutatást is kiemelten fontosnak tartja ebben az összefüggésben. Abszolút támogatandónak tartom, támogatandónak tartjuk azt a célt, hogy az egyetemi kutatásokat hangsúlyosabban támogassuk. Nagyon sokszor benyújtottunk a költségvetéshez is ilyen módosító indítványokat, hiszen a nagy kutatóegyetemek kapcsán ki lehet emelni, hogy bizonyos alapkutatásokra és az egyetemi oktatók kutatására sajnos nem jut elegendő forrás.

Ebben az összefüggésben gondolom azt, hogy nagyon érdemes végiggondolnunk azt a folyamatot, amelynek egy szomorú csúcspontján vagyunk itt ma. Nézzük meg, hogy hogyan indult el ez az egész folyamat, még egyszer mondom, annak ellenére, hogy a kitűzött célokat abszolút módon támogatandónak tartom, mind az innovációs, kutatási-fejlesztési összegek növelését nagyon pozitívan értékeljük, mind pedig, ahogy említettem, a Magyar Tudományos Akadémia modernizációját, amit egyébként Pálinkás elnök úr már megkezdett, ennek a folytatását egy értelmes szakpolitikai vita után nagyon támogatandónak tartanánk.

De nézzük meg tényleg, hogy hogyan értünk el egyáltalán a mai vitáig. Úgy kezdődött az egész, hogy gyakorlatilag annak ellenére, hogy az Akadémia évente írásban beszámol a kormány tevékenységéről, kétévente az Országgyűlésnek is beszámol a tevékenységéről…  itt egy kis kitérővel jelezném, hogy azt azért szégyenletesnek tartom, amit legutóbb a Kulturális bizottság ülésén Lovász elnök úrral a fideszes kormánypárti többség tett, tehát hogy a beszámolóról a vitát elnapolták arra való hivatkozással, hogy eltérések voltak a jelen lévő államtitkár úr számai és az MTA által publikált számok között, és akkor az Akadémia elnöke elballaghatott; zárójeles megjegyzés bezárva.

(19.00)

Tehát azt gondolom, hogy nem volt semmilyen olyan jelzés korábban a kormány részéről, amelyben kifogást vagy komoly javaslatot terjesztettek volna elő e beszámolók kapcsán a Magyar Tudományos Akadémiával szemben. Majd történt az, hogy érdemi egyeztetés nélkül volt az az ominózus 54 perces reflektálási határidő az MTA vezetése részére, amiről Lovász elnök úr mai nemzetközi sajtótájékoztatóján visszakérdezett egy nemzetközi tudósító, hogy jól értette-e, mert ilyet egy európai kultúrországban egy MTA vezetésével nem tesz az ember.

Ezek után gyakorlatilag a ’19. évi költségvetési törvényben fedezhettük fel, hogy a kutatóhelyek költségvetési forrását a miniszter úr minisztériumához allokálja a kormány. A kifizetés ütemezése egyébiránt azóta is kiszámíthatatlan, és ez komoly problémákat okoz a kutatóhelyek működésében. Sőt, a kutatóintézetek kutatóinak nemzetközi pályázatokon való részvételét is egyébként ez az azóta is fennálló állapot meglehetősen megnehezítette. Aztán ’19 elején következett be az az újabb sokk, amikor a miniszter úr nyilvánvalóvá tette, hogy a kutatóintézeteket illető költségvetési forrásokat sem hajlandó biztosítani. Azért azt meg szeretném jegyezni, hogy itt olyan ötezer fiatal oktató és kutató kolléga életéről beszélünk, akik nyelveket beszélő, a nemzetközi tudományos világba beágyazott kollégák, és akik közül már nem egy most elhagyta hazánkat ezért. Ezt a felelősséget, miniszter úr, nagyon komolyan kellett volna venni szerintem, és a magyar tudomány jövőjével, ennek az ötezer oktató és kutató kollégának a jövőjével nem lett volna szabad így játszani.

Azt is el kell mondani, hogy az történt utána, hogy miniszter úr elkezdett a kutatóintézeti szintek vezetőivel tárgyalni, amit én a magam részéről, mint volt egyetemi vezető, egyszerűen felháborítónak tartok, hiszen ez azt jelenti, hogy az Akadémia megválasztott vezetősége helyett az eggyel lejjebb lévő, kiszolgáltatott középszinttel kezd el a miniszter úr tárgyalni, egyes intézetekkel úgymond különalkukat kötni, belengetni, fenyegetőzni az elmondások szerint, s a többi, ahelyett, hogy az Akadémia felelős vezetésével, akik egyébként mindig készen álltak az épeszű szakpolitikai vitára arról, hogy hogyan menjen tovább ez a modernizációs folyamat, tárgyalt volna a miniszter úr. Itt gyakorlatilag azt kell látni, hogy ez az időhúzó taktika egészen a nemrég bekövetkezett európai parlamenti választásokig tartott, majd utána következett az, amit az Akadémiai Dolgozók Fóruma a magyar tudomány Trianonjának hívott a maga közleményében, hiszen a nemzeti gyásznapunkon sikerült ezt a törvénytervezetet aztán a tisztelt Ház elé benyújtani.

Nem azért mondtam el mindezt, miniszter úr, hogy most a fejére olvassam úgymond a bűneit, hanem azért, hogy azt érzékeltessem a tisztelt Házzal, hogy miért van az a fajta, mind a hazai tudományos életet felbolydító, mind a nemzetközi tudományos életet és a nemzetközi politikai életet felháborító következménye mindezeknek. Mert azt látom, hogy ebben az egész ügyben nem a kitűzött célokban van a hiba, illetve azokról lehetne épeszűen vitatkozni, ahogy jeleztem, hanem egyszerűen erről a folyamatról van szó, mely egy bizalmi válságot okozott, úgy látom, és szerintem ebben az ügyben a magyar kormánynak, a fideszes kormánytöbbségnek és miniszter úrnak személyes felelőssége van. Azt szeretném tisztelettel kérni, hogy miniszter úr reagáljon a tényleg nagyon komoly tüntetésekre, nemzetközi megszólalásokra. Most például, ahogy említettem, nemrég tartott egy nemzetközi sajtótájékoztatót Lovász elnök úr, amelyben hangsúlyozta, hogy az MTA mindig együttműködést mutatott a kormányzattal, ugyanakkor ebben a törvénytervezetben nincs garancia az alapkutatásra, és nincs olyan európai tudományos intézmény  német minta ide, német minta oda, a Max Planck Institute-ot valamennyire ismerem , amely ilyen nagyon központosított kormányzati akaratnak lenne kitéve, mint amit ebben a törvénytervezetben látunk.

Azt például kimondottan kívánatosnak tartanám, miniszter úr, hogy a magyar kormány a magyar társadalom szempontjából kiemelkedően fontos kérdéseket igenis kvázi projektalapon, megbízással akár az MTA-nak, akár az egyetemeknek adja ki. Tehát mondjuk, a mélyszegénységben élők helyzetéről egy kutatás, vagy mondjuk, arról egy kutatás, hogy a borsodi elszegényedett régiókban az iskolarendszert hogyan lehetne modernizálni, s a többi, s a többi. Most konkrét példákat szerettem volna mondani, hogy ezt nagyon kívánatosnak is tartanám. Attól tartok azonban, hogy ez a teljes központosítása az egész rendszernek, amely ebből a törvénytervezetből eléggé egyértelműen kitetszik, nem ebbe az irányba fog elmozdulni, hanem abba az irányba fog elmozdulni, hogy kizárólag a közvetlen, direkt gazdasági hasznot okozó és úgymond szabad szemmel is látható innovációs eredményeket mutató kutatásokra jut annyi forrás, amit az megérdemel, miközben az alapkutatásokra nem fordítunk elég forrást.

Márpedig hadd mondjam el ismét a kedvenc példámat, miniszter úr talán már hallotta egyszer tőlem. ELTE-s kutató kollégáim a hal- és a madárrajok vonulását kutatták négy évtizeden keresztül. Ha 40 évvel ezelőtt az akkori miniszter azt mondta volna, hogy hát, ezt nem kéne kutatni, mert ez mekkora marhaság, nem biztos, hogy most a drónrajok irányítását ennek a hosszú évtizedes kutatásnak az alapján dolgozták volna ki a kollégák.

Tehát attól óvnék csak, hogy elmenjünk egy olyan irányba, amit egyébként már Nyugat-Európában is kritizálnak, pontosan a teljes projektalapú kutatásra átállást, illetve az egyetemek finanszírozásában is azt, hogy mondjuk, nem lehet egy egyetemi oktatónak az életpályamodelljét kiszámítani. Ez nagyon komoly kritika tárgyát képezi többek között például Németországban is, és ez egy idő után már versenyhátrány lesz egyébként. Tehát itt is tisztelettel kérném egy sokkal kiegyensúlyozottabb álláspont kialakítását.

Az a legfontosabb érv az egész törvényjavaslatban, miszerint a kutatási eredmények nem érvényesülnek megfelelő szinten az innovációban, és ezen változtatni kell. Ez az érv ebben a formában igaz, csak azt gondolom, hogy nem ezzel a törvényjavaslattal kell ezt így megoldani. Hiszen például ehhez egy olyan ipari környezet kellene, amely a kutatások eredményeit képes és ebben érdekelt… Tehát ha  bocsánat, kicsit hadd politizáljak  a jelenlegi fideszes oligarchák cégei befektetnének olyan innovációkba a magyar adófizető polgároknak és az európai uniós forrásoknak hála komoly vagyonukból, na, az például nagyon meglendítené ezeknek az innovációknak az egész kiemelkedő sorát.

Ha pedig a Magyar Tudományos Akadémia vezetése ragaszkodik ahhoz az Alaptörvényben és az akadémiai törvényben is megfogalmazott jogához, amelyet egyébként az Akadémia közgyűlése is több ízben megerősített, miszerint gyakorlatilag itt ez az irányító testület alapvetően ellentmond az eddigi önkormányzatiságnak, amely az Akadémia működését jellemezte, azt gondolom, hogy itt nagyon komoly tennivaló van még e törvényjavaslat módosítása terén. Ezenkívül azt is szeretném kifejteni, hogy az MTA közgyűlése ezt a kutatóhálózatot a saját szervezetében kívánja mindenképpen megtartani. Sőt, Lovász elnök úr mai sajtótájékoztatóján a miniszter urat is idézi a ’18. június 15-ei rendkívüli közgyűlésről, miszerint  idézem -: „A kormány nem akarja csökkenteni az Akadémia költségvetését, nem akarja átvenni az akadémiai kutatóintézeteket és átadni sem az egyetemeknek, a továbbiakban is az Akadémia autonóm döntése marad, hogy ezeket az intézeteket hogyan kívánja a jövőben menedzselni.”

(19.10)

Én összefoglalóan azt szeretném mondani, hogy még egyszer mondom: a kitűzött célkitűzéseket, az Akadémia modernizálását alapvetően tudjuk támogatni, de ez a jelenlegi törvényjavaslat egy olyan totális kormányzati kontrollt akar bevezetni a magyar tudományosságban, amelyet el kell utasítanunk. Nagyon fontosnak tartanám azt kiemelni, hogy ezzel a kérdéssel már nemzetközi szinten is nagyon komolyan foglalkoznak. Jómagam mint az Európa Tanács raportőre, az akadémiai szabadságról és az egyetemi autonómiáról magam is személyesen egyeztettem mind Lovász elnök úrral, mind, mondjuk, az Európai Akadémiák Szövetségével és így tovább.

Én azt tudom csak itt tisztelettel a Ház bölcs megfontolásának jelezni, hogy ez a törvényjavaslat nem öregbíti hírnevünket a világban, én ennek a törvényjavaslatnak az alapvető átdolgozását kérném miniszter úrtól azoknak az alapelveknek a figyelembevételével, amiket elmondtam. Ne engedjük azt, ne engedjük tényleg azt, hogy egy olyan bizalmi viszony megromlása miatt, amit igyekeztem a felszólalásomban érzékeltetni, végletes károkat okozzunk a magyar tudományosságban, mert ez egy olyan nemzeti ügy, amit minden, hazáját szerető polgárnak támogatnia kell.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)