Felszólalás adatai

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 44. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Hegedűs Lorántné jegyző asszony és Móring József Attila jegyző úr lesz segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök úr: "Az euróválságról" címmel. Megadom a szót miniszterelnök úrnak.

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten kétnapos, egész pontosan egyéjszakás és egynapos ülést tartott az Európai Tanács az Európai Unió 27 tagjának állam- és kormányfői részvételével. Alkotmányos szokásainknak megfelelően azért kértem most szót, hogy tájékoztathassam önöket a csúcstalálkozó eseményeiről és döntéseiről.

Mint bizonyára önök is látták, világszerte nagy érdeklődés és várakozás előzte meg ezt a találkozót, és rendkívüli, talán minden korábbit meghaladó figyelem övezte a munkánkat. Ha minden igaz, akkor minden parlamenti képviselő két dokumentumot kapott kézhez, és arra kérem önöket, hogy legyenek kedvesek és vegyék kézbe. (Derültség.)

Az első dokumentum, amit szeretnék a figyelmükbe ajánlani, úgy hangzik, hogy "Következtetések". Ebből a dokumentumból annyit szeretnék most itt önökkel ismertetni, hogy ez az a dokumentum, amit az állam- és kormányfők következtetések, konklúziók címszó alatt minden európai uniós csúcs után el szoktak fogadni.

Az igazán érdekes dokumentum a második, arról fogok majd hosszabban beszélni. Az első kapcsán csak arra szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy ha a vége felé lapoznak, akkor láthatnak egy olyan bekezdést, hogy "Bővítés". Itt most két országgal, Montenegróval és Szerbiával kell néhány mondat erejéig foglalkoznom.

Korábban az Európai Unió azt az ígéretet tette, hogy Montenegróval a tárgyalásokat megkezdi január 1-jén, Szerbiának pedig, ha teljesíti a feltételeket, január 1-jével megadja az európai uniós tagjelölti státust. Magyarországnak egy ideig voltak kétségei afelől, hogy Szerbia teljesíti-e az előfeltételeket, hiszen, mint önök is értesülhettek róla, egy olyan törvényt fogadtak el korábban a szerb parlamentben, amely minden rosszindulat nélkül könnyedén volt úgy tekinthető, mint a kollektív bűnösség ma már divatból kiment eszméjének megújítása. A szerb parlament ezelőtt egy héttel egy másik törvényt is megalkotott, amellyel korrigálta az előző törvényt, és így azt mondhatjuk, hogy Szerbia a kollektív bűnösség elvét kiiktatta a jogrendjéből, és ezzel elhárult minden akadálya annak, hogy Magyarország továbbra is erőteljes támogatója és szószólója legyen Szerbia európai uniós tagságának.

Fontos lett volna, hogy ez a döntés megszülessen az uniós csúcson, hiszen ezen a csúcson, ugyanazon a napon felvettük teljes jogú tagként az Európai Unió tagjai sorába Horvátországot, és a magyar fölfogás, geopolitikai érdekek és külpolitikai látásmód azt indokolta volna, hogy amikor fölvesszük Horvátországot teljes jogú tagként, ne utasítsuk el, hanem adjuk meg a tagjelölti státust Szerbiának. Ez az a külpolitikai álláspont, amit a magyar kormány, egyébiránt úgy érzem, hogy az önök támogatásával, eddig is és ezután is képviselni fog, vagyis mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Szerbia minél hamarabb megkezdhesse a tárgyalásokat - Montenegróval egyetemben - a saját európai uniós tagságáról.

Ezt a célt nem tudtuk elérni, ugyanis Európa állam- és kormányfői úgy döntöttek, hogy elhalasztják a döntésüket, még egy vizsgálatot tartanak indokoltnak, és 2012 februárjában a Külügyminiszterek Tanácsa készíti el a végleges javaslatot, amelyet rá néhány nappal majd a miniszterelnökök és kormányfők találkozója jóváhagyhat. Ennek az eredménynek az eléréséhez is aktív, hogy ne mondjam, agresszív magyar diplomáciai föllépés volt szükséges.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ellenben a másik dokumentum, amely azt a címet viseli, hogy "Az euróövezet állam-, illetve kormányfőinek nyilatkozata", egy kicsivel hosszabb ismertetést igényel. Ez egy szokatlan dokumentum, mint önök bizonyára látják, hiszen a címe is úgy hangzik, hogy "Az euróövezet állam-, illetve kormányfőinek nyilatkozata", amely egy olyan megbeszélésen született, amelyen mindannyian, mind a 27 miniszterelnök, illetve államfő részt vett.

Ennek a dokumentumnak az első oldala világosan leírja az európai helyzetet, amikor úgy fogalmaz, hogy az Európai Unió és az euróövezet az elmúlt 18 hónapban, vagyis 2010 júniusa óta sokat tett a gazdasági kormányzás javítása és az államadósság válságkezelésére szolgáló új intézkedések elfogadása érdekében. A tisztelt Háznak azt érdemes tudnia, hogy ez a mondat arra utal, hogy 2010 júniusa óta fizetésképtelenné vált és - mondjuk úgy - bedőlt Görögország, külső pénzügyi segítség nélkül nem tudott volna talpon maradni Portugália és Írország. Ez a válság, illetve ezek a fejlemények mind az államok eladósodásából fakadó és az eurózóna válságában kifejeződő helyzetből következnek.

A dokumentum azt is leszögezi, hogy az euróövezetben ennek ellenére, mármint a sok pozitív döntés ellenére növekedtek a piaci feszsültségek. Tisztelt hölgyeim és uraim, a "piaci feszültségek" azt jelenti - ez európai bikkfanyelven van írva és magyarul annyit tesz -, hogy az eladósodott államok pénzpiacokon kibocsátott államkötvényeinek a kamata folyamatosan nőtt az elmúlt időszakban; nemcsak az eurózónához tartozóké, bár a dokumentum most róluk szól, de például a mienk is. Valamint azt is jelenti a "feszültség" szó, hogy megnövekedett, megerősödött az a vélemény Európában a pénzügyi hitelezők körében, hogy az eurózónához tartozó tagállamok nem lesznek képesek visszafizetni a korábban fölvett hiteleiket, vagyis kiváltani a lejáró államkötvényeiket. Még pontosabban fogalmazva: erősödik az aggodalom, hogy a hitelezők nem fogják visszakapni a pénzüket.

Ez nem alaptalan föltételezés, ha onnan nézzük, hogy néhány hónappal ezelőtt még maga az Európai Unió is úgy foglalt állást, hogy a görög válság és bukás következményeinek egy részét a magánhitelezőknek kell viselni, és ezért a görög állampapírokba fektetett pénzük 50 százalékát elvesztették.

(13.20)

Ezt a korábbi döntést ma sokan tartják műhibának, amely kérdés megítélésébe én most itt nem bocsátkozom, de sokak szerint, ha egyszer megtörténhetett mindez Görögországgal, akkor miért ne történhetne meg más államok papírjaival is. Márpedig ha a befektetők, illetve a hitelezők, akiket valamilyen rejtélyes okból Európában befektetőnek neveznek, pedig valójában hitelezők, úgy érzik, hogy esetleg nem kapják vissza a pénzüket, akkor miért is adnának új hiteleket? Tehát ez a dokumentum világosan leszögezi, hogy a görög ügy egyszeri eset volt, soha többet a magánbefektetőket az államcsődök elhárítása érdekében nem fogják bevonni a teherviselésbe.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha önök lapoznak egyet, és a második oldalra fordítanak, akkor azt fogják látni, hogy az európai uniós miniszterelnökök számba vették azokat az eddigi döntéseket, amelyek alapján kezelni óhajtják a válságot: ez a stabilitási és növekedési paktum, aminek mi is részesei vagyunk; az európai szemeszter, aminek már részesei vagyunk; a makrogazdasági egyensúlyhiányra vonatkozó eljárás, az első bekezdés utolsó mondata, aminek szintén részesei vagyunk; és az Euró Plusz Paktum, aminek Magyarország nem részese, ugyanis adóharmonizációs törekvéseket látunk abban a csomagban, és úgy gondoljuk, hogy a magyar érdek, a magyar nemzetgazdasági érdek az, hogy az adózásban futott versenyt ne adjuk fel, az adózásban meglévő előnyünket ne engedjük kivenni a kezünkből.

Mint ez a dokumentum is, önök olvashatják itt a harmadik bekezdésben, arra a következtetésre jut, hogy az eurózóna válságát nem tudja kezelni az Európai Unió a 27 tagállam körében. Ennek az az oka, hogy a britek nem támogatják azt a válságkezelési javaslatot, amely eredendően a franciáktól és a németektől származik, és amelyet az eurózóna mind a 17 tagállama egyébként most már oszt. De miután a britek nem támogatják, ezért 27-es körben nem tudjuk kezelni ezt a problémát. Zárójelben jegyzem meg, hogy én érdemi megfontolásra javaslom a magyar parlamentnek a későbbiekben majd azt, hogy vajon látunk-e olyan kivetnivalót a brit álláspontban, amit egyébként ne lehetne támogatni, még akkor is, hogyha egyébként ezeket az arányokat nem fogjuk tudni megfordítani. De a brit javaslatot, amely arról szól, hogy bizonyos feltételek esetén a 27-ek keretén belül is kezelhető lenne ez a válság, ezt a javaslatot minimum megfontolásra érdemesnek kell minősíteni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A dokumentum azt is mondja, hogy ha a 27-ek nem tudnak megállapodni, akkor a válságkezelésről, vagyis egy teljesen új, a pénzügyi uniót követő költségvetési unióról 17 tagállam, vagyis azok, amelyek az eurót használják fizetőeszközként, állapodjon meg. Ez egy vízválasztó az Európai Unió történetében. Ezért is kértem ma szót, mert ez számos komoly kérdést intéz hozzánk is. Lesz tehát egy új szerződés a dolgok mostani állása szerint, 17, eurót használó tagállam körében. Hosszú jogi viták várhatók arról, hogy ezt a megoldást az európai jog, a Közösség joga kizárja-e, vagy sem. A közbölcsesség a miniszterelnökök csúcsértekezletén az volt, hogy létezik olyan jogi megoldás, amely az Európai Unió felbontása nélkül lehetőséget ad az eurózóna 17 tagállamának arra, hogy külön szerződést kössön, és csak a 17 államra vonatkozóan létrehozzon egy költségvetési uniót.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A 3. oldalon ennek az uniónak a tartalmáról olvashatnak, "Az új költségvetési paktum" címmel. Itt olyan kérdéseket szabályoz a 17 tagállam, amelyek érintik a nemzeti szuverenitás kérdését. A 17 tagállam a saját parlamenti hatásköreiből át kíván adni jelentős döntési lehetőségeket a költségvetési hiány megállapítására; hogyha a költségvetési hiány megállapítását nem fogadják el a többiek, akkor egy nemzeti költségvetésbe külső erővel be lehet helyezni passzusokat; hogyha a szöveg nem megfelelő, akkor az Európai Bíróságnak lehetősége nyílik arra, hogy ha kell, akkor a joghatályát kiterjesztve a nemzeti parlamentek fölé, ilyen kényszerítő döntést hozhasson.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez azt jelenti, hogy az eurózóna tagállamai elszánták magukat arra, hogy a közös pénz után létrehozzák a költségvetési uniót; ha jól látom, a költségvetési unió után létrehozzák a szinte teljes gazdasági uniót; és egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy esetleg egy teljes politikai uniót is létre fognak hozni. Ezért a magyar parlamentnek alaposan meg kell gondolnia annak lehetőségét, hogy milyen viszonyt alakítson ki ennek a 17 tagállamnak a közreműködésével létrejött új szerződéshez. Erre majd a végén vissza fogok térni, ez volna majd a mondandóm lényege.

Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy az önök által is ismert dokumentum 3. oldalának utolsó mondata arról szól, hogy akik benne vannak ebben a 17-es körben, azoknak majd be kell számolniuk az állampapír-kibocsátási terveikről. Ártatlannak tűnő mondat ez, de súlyos valóságot takar.

A dolog úgy fest, hogy csak a két, legnagyobb veszélyben lévő tagállamnak, Spanyolországnak és Olaszországnak a következő évben, 2012-ben összesen mintegy 400 milliárd forintnyi új hitelre van szüksége (Nyakó István: Eurónyi!) - 400 milliárd eurónyi új hitelre van szüksége ahhoz, hogy meg tudja újítani a lejáró adósságait. 400 milliárd euróra! Ráadásul ennek nagyobb része, mintegy 250 milliárd az első félévben, illetve negyedévben lesz esedékes. Azért akarnak a tagállamok összehangolt államkötvény-kibocsátási tervet elfogadni, hogy a piacon ne torlódjanak össze az ajánlatok, és ne egymást gyengítsük a piacra vitt állampapírjainkkal.

Ez Magyarország számára is rendkívül fontos körülmény, hiszen Magyarország is a piacról újítja meg lejáró adósságait, és ha nem jó ütemben lépünk ki a piacra, akkor ennek a torlódásnak mi is az áldozatai vagy legalábbis a kellemetlen következmények elszenvedői lehetünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha megengedik, arra kérem önöket, hogy lapozzanak a dokumentum végére, ahol azt a bekezdést olvashatják, amely a nem eurózóna tagállamok kérdéséről szól. (Zaj az MSZP padsoraiból.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A figyelmükbe ajánlott mondat így hangzik: "Célkitűzés továbbra is az, hogy a rendelkezéseket a lehető leghamarabb beépítsék az Unió szerződéseibe. Bulgária, a Cseh Köztársaság, Dánia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és Svédország állam-, illetve kormányfői jelezték annak a lehetőségét, hogy adott esetben a parlamentjükkel folytatott konzultációt követően részt vesznek ebben a folyamatban." Ez a mondat azt jelenti, hogy Magyarország itt vázolt kérdésben elfoglalt álláspontját majd a magyar parlamentnek kell kialakítania.

Bár volt törekvés, hadd ne mondjam, nyomás is annak érdekében, hogy az összegyűlt állam- és kormányfők ott, helyben, azon melegében csatlakozzanak ehhez a megállapodáshoz, a magyar alkotmányos felfogás nem engedte meg, hogy ezt a magyar kormányfő megtegye, ugyanis nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben parlamenti vita, parlamenti döntés szükséges ahhoz, hogy a nemzetközi színtéren nemzeti álláspontot lehessen képviselni. (Taps a kormányzó pártok soraiból. - Szórványos taps az MSZP padsoraiból, közbeszólások ugyanonnan: Bravó! - Kiváló!)

Ebből fakadóan kellő tisztelettel arra szeretném kérni a magyar parlament európai uniós nagybizottságát, hogy vegye kézbe az országgyűlési viták előkészítését; a kormányra számíthat, a vita előkészítéséhez szükséges minden segítséget meg fogunk adni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ennyit a tárgyalásokról.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kétségkívül olyan időket élünk, amikor nem könnyű tájékozódni, mert szinte minden változik körülöttünk, és elvesznek a korábban biztosnak hitt tájékozódási pontok.

(13.30)

Öröknek vélt vagy legalábbis a rendszerváltás után öröknek vélt igazságok és dogmák dőlnek meg, és egyre több olyan dolog történik, amit korábban senki sem képzelt volna. Tudom, hogy ez sokakban félelmet, bizonytalanságot, sőt reménytelenséget kelt, és gyakran vált ki elkeseredést és dühöt. Ezért úgy gondolom, hogy most szükség van arra, hogy tisztázzuk, és világosan elválasszuk, mi történik valójában körülöttünk, mik a mi céljaink, és mit teszünk azért, hogy elérjük ezeket a célokat ebben a bonyolult helyzetben, amit az előbb próbáltam az önök számára kézzelfoghatóan érthetővé tenni. Ma erre a három kérdésre szeretnék itt röviden válaszolni: mi történik valójában körülöttünk, mik a mi céljaink, és mit teszünk annak érdekében, hogy a céljainkat elérjük?

Először is egy hüvelykujjszabályt ajánlok az önök figyelmébe, egy fő szabályt, amelyet szerintem érdemes betartani akkor is, ha nemzetközi kérdésekről cserélünk eszmét; a szabály úgy hangzik, hogy nekünk a saját magunk és nem mások fejével kell gondolkodnunk. Sokféle véleményt, egymástól eltérő magyarázatot hallhatunk, mindenki mondja a magáét, és ez ilyen nemzetközi vitákban természetes is, és az is természetes, hogy mindenki a saját szempontjai szerint értékeli az eseményeket. Nekünk is ugyanezt kell tennünk, és nem szabad zsákutcába tévedni, nem szabad belemenni abba, hogy mások szempontjai szerint ítéljük meg a dolgokat, mert akkor olyan döntéseket fogunk hozni, amely ugyan mások érdekeit szolgálja, de a mi érdekeinket biztosan nem.

Tisztelt Ház! Ha így tekintünk a mostani helyzetre, akkor látni fogjuk, hogy mi, magyarok ma két nagy küzdelemben veszünk részt, és fontos, hogy ezt a két küzdelmet ne keverjük össze. Az egyik, ha úgy tetszik, a mi magunk küzdelme, amit azért folytatunk, hogy a múlt hibáit, leginkább az elmúlt nyolc elrontott esztendő hibáit közös erőfeszítésekkel kijavítsuk - erre kötöttünk szövetséget 2010-ben, a választások alkalmával (Moraj az MSZP padsoraiban.) -, a másik küzdelem pedig az a harc, amit Európa folytat az euróövezet válságával.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az eurózóna válsága nem Magyarország válsága. A 17 európai ország, amelyik a közös pénz, az euró használatára tért át az elmúlt 12 évben, most bajban van; a válság az ő fizetőeszközük válsága. Ettől még Magyarországot is rosszul, sőt fájdalmasan érinti ez a válság, tehát elemi érdekünk, hogy Európának sikerüljön kilábalni belőle, de nem tőlünk ered, nem mi okoztuk, és nem is mi tudjuk megoldani. Ugyanakkor Magyarország egy olyan ország, ahol a nemzeti össztermék elsöprő része úgy jön létre, hogy a külkereskedelmen keresztül Magyarországon előállított termékeket értékesítünk, ezért az euróválság egy súlyos nehezítő körülmény abban a küzdelemben, amelyet saját céljaink eléréséért folytatunk.

Tisztelt Ház! Ezért azt javaslom, hogy továbbra is a saját céljaink jelentsék az egyedüli mércét, ennek alapján értelmezzük azt, ami körülöttünk zajlik. Igaz, hogy nagy szélviharban próbálunk eljutni a célunkhoz, ami azzal járt, hogy az eszközeinket a viharhoz kell igazítanunk, de eközben a célunk nem változhat, és javaslom, hogy a magyar parlament ne is változtasson a kitűzött célokon.

Tisztelt Ház! A mi célunk világos és egyszerű: van egy új verseny; van egy új verseny, és azt mi meg akarjuk nyerni, vagy legalábbis a győztesek közé akarunk tartozni. Azt akarjuk, hogy a válság utáni időkben Magyarország legyen Európa legversenyképesebb gazdasági környezetet biztosító országa. Sokak számára persze kérdés - hallom is őket (Derültség a kormánypárti padsorokban.) -, hogy ez reális célkitűzés-e. Számunkra, mármint a kormány és a kormányt támogató parlamenti többség számára ez nem kérdés, hanem ez maga a cél és egy vállalás. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Mi úgy ismerjük a saját hazánkat, mint amelynek megvannak az adottságai - ezt sokszor bizonyította már a történelem során -, ezért most is képesek leszünk arra, hogy Európa legversenyképesebb, de legalábbis egyik legversenyképesebb gazdasági rendszerét építsük fel. (Taps a kormánypárti padsorokban, valamint az MSZP padsoraiban.)

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy vannak akadályok is. Ez nem egy egyszerű akaratkinyilvánítás, nem egy álom, nem egy gondolat, hanem egy komoly vállalás, amelynek az útjába tornyosuló akadályokat el kell hárítanunk. Ezek az akadályok komolyak. (Derültség az MSZP padsoraiban.) A legnagyobb akadályt, tisztelt Ház, a múlt hibái jelentik: az irtózatos adósság, amit az előző kormányok halmoztak fel nyolc év alatt, a munkanélküliség, ami szintén ebben a korszakban szökött az egekbe és a nemzetgazdaság általános gyengülése, ami szintén az elmúlt évek következménye.

Tisztelt Ház! Képzeljük el, milyen kellemes helyzetben lennénk, ha most 2002-es szinten lenne az államadósság! Ha az akkori 52 százalék környékén lennénk, jóformán csak a hírekből értesülnénk arról, hogy Európa más részein válság van, vagy képzeljük el azt, tisztelt Ház, hogy 6 százalék alatt van a munkanélküliség, ahogy 2002-ben volt, és képzeljük el azt, hogy nem élnek közel 600 ezren jövedelempótló támogatásból, amely pénzt az adófizetőknek kell előállítani, ha úgy tetszik, akiket az adófizetők tartanak el.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Másfél éve elkezdtük azoknak a hibáknak a kijavítását, amelyek újratermelik az államadósságot és bénítják a gazdaságot. Másfél év alatt új alapokat építettünk; olyan alapokat, amelyeken a magyar gazdaság végre megállhat és megerősödhet. Ezt a megújulást három alapelv mentén valósítjuk meg. Az első a tehermegosztás politikája, amely a közös pénzügyeink rendbetételének terheit szétosztja az állam, az üzleti szféra és a családok között. Idesorolható a bankadó bevezetése, a multiadónak nevezett, valójában minden, nemcsak külföldi, de magyar nagy cégeket is érintő válságadó kérdése és a végtörlesztés ügye is. Itt tájékoztatom a tisztelt Házat arról, hogy a Bankszövetséggel folytatott tárgyalások konstruktívak, és a megegyezés irányába haladnak. (Hangok az MSZP padsoraiból: Óóó!)

A második elv, ami mentén az ország átépítése zajlik, a felerősítés politikája. Meg kell erősíteni azt a középosztályt, amely évek óta a hátán viszi Magyarországot, dolgozik, vállalkozik, két vagy több állást vállal, közben családot tart el és gyermekeket nevel. Nemcsak arról van szó, hogy ez erkölcsileg helyes politika, hanem hogy ez egy hasznos gazdaságpolitika is, ugyanis erős középosztály nélkül nincs erős gazdaság. Ha a középosztály lecsúszik, lecsúszik Magyarország is. Az is igaz ugyanakkor, hogy alulról nyitott középosztályt szeretnénk, vagyis hogy minél többen tudjanak a szegény sorsú emberek közül csatlakozni, ha úgy tetszik, felzárkózni a középosztályhoz. Ennek érdekében vezettük be a Start-munkát, az arányos adórendszert, a családtámogatást, és indítottuk el az Új Széchenyi-tervet.

A harmadik elv, aminek mentén ma a céljainkat végrehajtjuk, illetve megpróbáljuk elérni, az átszervezés politikája, amelyen keresztül magát Magyarországot próbáljuk új vágányra állítani: kevesebb bürokrácia, ésszerűbb területi rendszer, ésszerűbben működő egészségügy, színvonalasabb oktatás, rövid, közép- és hosszú távú biztonságot egyszerre nyújtó nyugdíjrendszer, felzárkóztató és a potyázókat kiszűrő szociális rendszer, gyorsabb és elismertebb igazságszolgáltatás.

Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A megújulás eddigi eredményei kézzelfoghatóak. Magyarország ma megáll a maga lábán: 3 százalék alatti a hiány, csökkenő az államadósság, az adósrabszolgaságból pedig tíz-, illetve százezrek szabadulnak ki, és ha lassan is, de apad a munkanélküliség, a bérek és a nyugdíjak értékét sikerül megőrizni, miközben más országokban mindez durván csökken. Az európai válság negatív, ha úgy tetszik, lassító hatása éppen az, hogy a sikeres erőfeszítéseinknek köszönhetően ma még annak kell örülnünk, hogy állunk a saját lábunkon, és nem annak, hogy egyre jobban élünk. A megújulás eredményei ugyan megvédenek minket attól, hogy Görögország sorsára jussunk, és jó alapot teremtenek a válság utáni idők fejlődéséhez, ahhoz azonban, hogy mindenki közvetlenül érezze egy kedvezőtlen európai közegben a javulást, a válság viharai közepette még nagyon sok erőfeszítésre lesz szükségünk.

(13.40)

Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik nagy kérdés ezek után, hogy mi a stratégiánk - ahogy mondani szokták -, vagyis hogyan, milyen eszközökön keresztül akarjuk elérni a céljainkat.

Hullámverésben a remegő kezű kormányos nem jó előjel. A legfontosabb tehát ma a nyugodt és biztos kéz, annak a politikai egységnek, annak a nemzeti összefogásnak a fenntartása, amely 2010-ben megadta Magyarország számára a kétharmados lehetőséget, hogy a bajokat elháríthassuk, és a hibákat kijavíthassuk. A céljaink stabilak, az alapjaink erősek. Kapkodásra tehát semmi okunk. Kalandokra pedig - akármilyen nyomás is nehezedik ránk - nincs szükségünk.

Körülöttünk a világ számtalan bizonytalanság forrása. Az elmúlt sűrű napokban új helyzet jött létre, és megváltoztak a jövőre vonatkozó kilátások is. Hiába mondta korábban az időjárás-jelentés, hogy kellemes idő várható, vagyis Európa kifelé megy a válságból, hiába tűnt ez reális előrejelzésnek, ha most azt tapasztaljuk, hogy orkánerejű szél fúj, és villámlik. Ilyen időben elő kell venni a viharkabátot.

Az eurózóna válsága - beszéljünk egyenesen - hosszabbnak ígérkezik, mint azt eddig mondták. Ez eddig csak feltételezés volt, most már bizonyos. Bizonyos, mert az európai miniszterelnöki csúcstalálkozón a gyors válságkezelés eszközeit elvetették a miniszterelnökök, úgy döntöttek, hogy nem alkalmazzák azokat az eszközöket - kétségkívül kockázatos eszközöket -, amelyekkel az eurózóna válsága rövid időn belül és gyorsan kezelhető lett volna. Ez azt jelenti, hogy nem fognak kibocsátani eurókötvényeket. Ez azt jelenti, hogy az Európai Központi Bank nem fog közvetlenül - az elsődleges piacon, ahogy mondják - állampapírokat vásárolni. Ez azt is jelenti, hogy nem adnak össze elegendő pénzt ahhoz, amely megnyugtatná a piacokat a későbbi bajok esetére, kitartanak a korábbi 500 milliárd eurós válságalapnál, és legfeljebb a Nemzetközi Valutaalapnak hajlandóak az eurózóna tagállamai mintegy 200 milliárd eurónyi kölcsönt adni, hogy azt újabb kölcsönök formájában a bajba jutott államokhoz a Nemzetközi Valutaalap kihelyezhesse. Ezért bármennyire is szeretném önöknek az ellenkezőjét mondani, bármennyire is azt szeretném, ha nem lenne igazam, a dolog úgy áll, hogy a jövő év, különösen annak első fele viharos lesz Európában, és bizony viharos lesz nekünk is.

Tisztelt Ház! Okosan és körültekintően kell felkészülnünk erre a helyzetre. Most különösen nyilvánvaló számomra, hogy helyes volt, hogy 2012-re országvédelmi költségvetést készítettünk. De ezt most újabb elemekkel ki kell egészítenünk. Csökkenteni kell a növekedési előrejelzéseket, és az európai, azon belül is elsősorban a német gazdaság növekedési lehetőségeihez kell igazítanunk. Ezen túl pedig magasabb euró-forint árfolyammal kell számolnunk, mint ahogy azt korábban remélhettük. Közben az euróválsággal szembeni védekezés részeként pénzügyi védőhálót is kell feszíteni, és erre ma nem tudok jobb megoldást ajánlani önöknek, mint az IMF-fel kötött új típusú biztonsági megállapodást. (Moraj az ellenzéki padsorokban.)

Egyúttal tájékoztatom önöket arról, hogy Fellegi Tamás a jövőben tárca nélküli miniszterként irányítja a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokat. (Nyakó István: Taps!) Emellett, tisztelt Ház, hölgyeim és uraim, meg kell indítani az új növekedési akciótervet is, amelynek összeállítási munkálatait Matolcsy György miniszter úr vezeti (Közbeszólások és taps az MSZP soraiból. - Nyakó István: Alleluja!) - mi is ilyen lelkesek vagyunk, és hasonló reményekkel nézünk a jövőbe (Derültség és taps a kormánypártok soraiból.) -, és remélem, hogy ezt a növekedési akciótervet minél hamarabb a tisztelt Ház asztalára tehetem.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A feladat világos, az akadályok jól láthatók, a céljaink biztosak, egyetlen feladat van hátra: a munkát biztos és erős kézzel el kell végeznünk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Ház! Most a házbizottság korábbi állásfoglalásának megfelelően - a miniszterelnök úr által elhasznált időre tekintettel - a frakcióknak 8-8 pereces időkeretben nyílik mód a válaszadásra. Elsőként Schiffer András frakcióvezető úr jelentkezett.

Parancsoljon!

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A miniszterelnöki leltárból elmaradt az, hogy elbukott az államadósság elleni szabadságharc. Kifelejtette a leltárból azt, hogy az egykulcsos adó miatt megbukott a költségvetésük, és kifelejtette a leltárból azt, hogy elbukott az a harc is, amit tíz év alatt egymillió új munkahelyért indítottak, nem sikerült új, válságálló munkahelyeket teremteni az elsődleges munkaerőpiacon Magyarországon.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt napok szereplései alapján nekem az jutott az eszembe, ha valaki berúgja a kocsmaajtót, majd az ott lévő közönséget elkezdi provokálni, és utána az első pofon után elszalad, akkor a nevetségességet kockáztatja. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Te már csak tudod!)

Tisztelt Miniszterelnök Úr! A politikai memorandum, amiről a vita folyt Brüsszelben, tartalmaz egyrészt egy adósságszabályt, aminél ön az alaptörvényben szigorúbbat vállalt. Másfelől kétségtelen, hogy a következő hónapokban az lesz a magyar kormány feladata és felelőssége, hogy olyan pozícióba manőverezze Magyarországot, hogy ne kelljen egy fiskális kényszerzubbonyt viselnie Magyarországnak. A következő hónapoknak az lesz a feladata - és ezt már elmondtuk a magyar parlamentben, elmondták az európai zöldek az Európai Parlamentben -, hogy szükség van arra, hogy az Európai Uniót, az alapszerződést új alapokra helyezzük. A Merkel-Sarkozy-levél alapján van esély arra, hogy a szerződésmódosítás alkalmas legyen a spekulatív kapitalizmus megfékezésére; van esély arra, hogy a spekulatív gazdaság megfékezésére kemény szabályokat hozzon az Európai Unió. Ehhez képest meglepő az, hogy volt néhány óra, amikor ön David Cameron oldalára állt, miközben a britek a londoni City érdekeit védték. Ön David Cameron mellé kíván állni, és ezzel kívánja a spekulatív gazdaság és a bankárok érdekeit védelmezni. (Szórványos taps az LMP soraiból.)

Tisztelt Miniszter Úr! Magyarország szorult helyzetét kár az Európai Unióra fogni. Kétségtelen, hogy ön, önök nehéz örökséget kaptak, önöknek ugyanakkor volt egy történelmi esélyük, hogy a magyar gazdaságfejlődést húsz év bolyongása és húsz év elhibázott gazdaságpolitikája után új pályára állítsák. A magyar növekedést az erőltetett adósságpálya vágta haza. A térségbeli devizák közül az utóbbi időszakban a magyar forint gyengült a legjobban.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mi frakciónk vállalja azt, hogy azok között a Fidesz-képviselők között, akik meggyőzik azokat a polgárokat, akik euróban vannak eladósodva, elmagyarázzák nekik, hogy az euróválság miatt és nem a forintválság miatt növekednek a törlesztőrészletek, ezek között a Fidesz-képviselők között mi azori-szigeteki nyaralást fogunk kisorsolni. (Moraj a kormánypárti padsorokból. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jaj, de vicces!)

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Helyes az, hogy ön a szuverenitásra hivatkozott, és valóban akkor, amikor a szuverenitás forog kockán, ki kell kérni a magyar parlament véleményét, csak, miniszterelnök úr, két dologra szeretném emlékeztetni. Az egyik, hogy közös költségvetési politikáról beszélünk akkor is, amikor a félperiféria, a kelet- és dél-európai országok támogatást várnak az Európai Uniótól. És szuverenitás kérdése az is, amikor az Európai Bizottság akadályozta meg több esetben az elmúlt tíz évben azt, hogy önök vagy éppen az álbaloldali kormányok a szolgáltatások liberalizációjában engedjenek a WTO, a nemzetközi kereskedelmi szervezet nyomásának; az Európai Bizottság akadályozta azt meg, hogy az oktatás vagy az egészségügy liberalizációja tekintetében Magyarország messzebb menjen, mint az Európai Unió.

Miniszterelnök úr, viszont, ha szuverenitásról beszélünk, beszélnünk kell arról is, hogy a szuverenitás nem az öné, nem a Fidesz-KDNP-kétharmadé, hanem a népé. (Taps az LMP és az MSZP soraiból.) Ha a népé a szuverenitás, akkor önöknek nincsen joguk arra, hogy elvegyék az emberek választási szabadságát, hogy a következő választások új gazdaságpolitikát válasszanak. (Szórványos taps az LMP soraiból.) Akkor, amikor önök a pénzügyi stabilitási törvénybe kívánják bebetonozni a megbukott egykulcsos adórendszert, a népszuverenitást sértik meg, elveszik az emberektől a jogot, hogy új gazdaságpolitikát válasszanak.

(13.50)

Elveszik az emberektől azt a jogot, hogy ha úgy érzik, hogy rosszabbul élnek, mint korábban, akkor ezen a helyzeten változtathassanak.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Magyarország nem akkor lesz versenyképes, ha a magyar emberek jövőre kevesebb pénzért többet fognak dolgozni. Nem a kiszolgáltatottság növelése árán lehet versenyképességet fokozni. Akkor, ha egy országban kiszámítható jogrend van, ha sem a nyugdíjasoknak, sem a befektetőknek nem kell attól félni, hogy holnap a kétharmados többség a vagyonukra ráteszi a kezét; akkor, ha nem egy vasvillával összehányt szénakazalra emlékeztet a jogrendszer, ahol zárószavazás előtti módosítókkal bombázzák szét az egyes szektorokat, akkor versenyképes egy ország.

Nekünk abban kell versenyezni, hogy Magyarországon nagyobb jogbiztonság uralkodjon, mint a térségbeli országokban. Itt rosszul állunk. Rosszul állunk akkor is, amikor önök a választási ígéreteikkel és a kormányprogrammal szembemenve tovább bonyolítják az adórendszert, új kisadókat vezetnek be, és teljesen elbizonytalanítják a hazai kis- és középvállalkozói szektort.

Miniszterelnök úr, ön bejelentette a költségvetés újratervezését. Mi hetekkel ezelőtt követeltük már, hogy nyújtsanak be egy új költségvetést. Tarthatatlan volt eleve az a GDP-növekedési szám, amire önök ezt a költségvetést tervezték.

Miniszterelnök úr, ebben a helyzetben szükség lenne arra, hogy ön hívjon össze egy nemzeti válságtanácsot, és az IMF-tárgyalások stratégiájában törekedjen egy valódi nemzeti együttműködésre, egy nemzeti minimumra a munkáltatói, munkavállalói oldal, a kormányzat és a parlamenti pártok között.

A másik mellőzhetetlen körülmény, hogy ne csak Fellegi Tamás, hanem Matolcsy György is legyen tárca nélkül. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.) Ha ezt ön nem lépi meg, akkor az a helyzet, hogy az egész csődtömeg politikai felelősségét önnek kell vállalni. Megbukott az a gazdaságpolitika, amit itt ön tavaly júniusban - nem tévedés: júniusban, nem a kormányprogram vitájában - elindított. A kérdés az, hogy ezért ki viszi el a balhét. Az elmúlt években önök kommunikációs trükkök százaival próbálták eltakarni a politikai program hiányát. Ezért jutott ide Magyarország. Önök eljátszották az esélyt tavaly nyáron, hogy Magyarországot új gazdaságpolitikai pályára állítsák.

Azért vagyunk bajban, mert önök végighazudták az elmúlt másfél-két évet. Pontosan tudták, hogy amit mondanak, az nem igaz. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. - Taps az LMP és az MSZP soraiban.).

ELNÖK: Most Vona Gábor frakcióvezető úr következik, a Jobbik részéről. Parancsoljon! Figyelmet és higgadtságot kérek.

VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ilyen kritikus szituációk mindig lehetőséget teremtenek arra, hogy tükörbe nézzen mindenki. Miközben miniszterelnök úr valóban ezekről a súlyos kérdésekről beszélt, vettem a bátorságot, és néha átpillantottam a szocialista képviselőkre. Ők is ebben a tükörben megmutatták önmagukat. Talán utoljára akkor voltak ilyen boldogok, amikor még egyik kezükben virslivel, másik kezükben vörös csillagos zászlóval lengethettek Kádár elvtársnak. Annyira boldogok voltak, szinte örültek annak a lehetőségnek, hogy végre Magyarországot ismét nehéz helyzetben láthatják. (Zaj, moraj az MSZP soraiban.)

Déj vu érzésem volt egyébként az MSZP nyilatkozatait illetően az elmúlt napokban is, amikor a lisszaboni szerződés kapcsán az önök miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc elsőként, eminens diákként íratta alá az Országgyűléssel a lisszaboni szerződést, önök is itt sündörögtek akkor. Akkor éreztem ugyanezt az aláírási kényszert, hogy ha valamit az orrunk alá dugnak, önök már azonnal szeretnék aláírni, egy ilyenfajta kényszerrel küszködnek önök. Önökben még egyszer sem merült fel az ötlet, egyszer sem merült fel a kétely, hogy nemzeti érdeket is lehetne esetleg képviselni egy nemzetközi ügy kapcsán? Megkérdezem önöktől. (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiból, köztük: Oda beszélj! - Nekik mondjad!)

Önökben föl sem merült az a kérdés, hogy ha ezt a szerződést aláírjuk, amit önök azonnal szerettek volna aláírni, az brutális megszorításokat fog jelenteni a magyar társadalom számára? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Kinek beszélsz?)

Önökben föl sem merült a kérdés, hogy ha ezt a szerződést aláírjuk, akkor Magyarország szuverenitását, a még megmaradt szuverenitását is el fogjuk veszíteni? (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Önöknek... - látom, most ez nagyon felháborítja önöket, de ilyen a tükör, az ember, ha torz az arc, akkor torznak látja magát benne. (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiból, köztük: Ne velünk veszekedj! - Oda beszélj!) Önökben mindig az a helyzet merül föl, mindig az az elképzelés, hogy annál jobb nekünk, minél rosszabb az országnak. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Megint ezt látom az önök politikáján, és önöknek egy dolog számít, nyugodtan mondjuk ki, mindenki tudja ezt egyébként az országban, de jó, ha elhangzik, önöknek egy dolog számít, hogy abba a hatalomba minél hamarabb térhessenek vissza, amely hatalomból egyébként önök nyolc éven keresztül ezt az országot teljesen tönkreverték. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.)

Ha lehet kritizálni a miniszterelnököt ebben a helyzetben, mert egyébként kell, akkor pont nem azzal kell kritizálni, amivel önök kritizálnak, pont nem azzal, hogy miért nem írta alá első szóra, hanem azért kell, hogy miért nem volt sokkal következetesebb annak az álláspontnak a képviseletében, hogy Magyarország szuverenitását meg kell őrizni. Ez az, amit kritikaként a miniszterelnök szemére kell és lehet vetni. (Folyamatos zaj.)

Az elmúlt hét különféle cikcakkjai kapcsán - ami a kormányzati kommunikációs cselekvés kapcsán megnyilvánult - azt kell hogy mondjam, miniszterelnök úr, hogy ugyanúgy sikerült ez az elmúlt hét és az elmúlt hétvége, mint az elmúlt másfél év: sok hűhó semmiért. Kivetjük a bankadót, kivetjük a különadókat, aztán azokat szépen továbbterhelik a magyar társadalomra. Azt ígérjük, hogy a devizahitelesek minden részét, társadalmi csoportját igyekszünk megvédeni, megóvni, eközben ugyan egy szűk rétegen segítünk, pont azokon, akik a legkevésbé voltak rászorulva erre a segítségre, de a többség pedig még rosszabb helyzetbe kerül.

Az egész politikánkat, megtakarításainkat föláldozzuk az államadósság csökkentésének oltárán, miközben az államadósság rövidesen visszanő. Az ajtón kitessékeljük az IMF-et, legalábbis látszólag, aztán az ablakon az IMF kétszer nagyobb méretben tér vissza. Úgyhogy ezzel kapcsolatban, miniszterelnök úr, azt kell hogy mondjam: sok hűhó semmiért.

És ha már a felelősség is szóba került, itt egy zárójelet hadd nyissak: ön a beszédében mindig arra hivatkozott, hogy az elmúlt nyolc év öröksége, az eurózóna válsága. Ezek igazak. De azt is mondjuk ki, ezt is el kell mondani az ország közvéleménye előtt, hogy ennek a válságnak, ennek a jelenlegi helyzetnek, ami most kialakult, hármas felelőssége van. Igen, az itt ülő szocialisták nagyban felelősek azért, hogy ilyen helyzetben van Magyarország. Felelős érte az eurózóna válsága is, de felelős érte, miniszterelnök úr, az ön kormánya is, az elmúlt másfél év politikai hibáival, az államadósság-szolgálat beteges törlesztési vágyával. (Nyakó István közbeszól.)

És ha mi valóban miniszterelnök úrnak abba a mondatába kapaszkodunk, hogy itt a nemzeti szuverenitásunkat el fogják venni, vagy legalábbis annak nagy részét megcsorbítják, ezt ön mondta, miniszterelnök úr, és akkor kapaszkodjunk ebbe a mondatba, akkor én azt kérem öntől, miniszterelnök úr, hogy a vitát ne csak imitáljuk. Ne csak játsszuk el a vitát, mert amire most itt ön készül, majd a parlament erről dönteni fog, ez a vitának az imitálása.

Lesz itt olyan szituáció, hogy (A kormánypárti képviselőkre mutatva:) ezek a képviselők itt majd önnek ellent mernek mondani? Meg mernek majd ők más véleményt fogalmazni, mint ami az öné? Nem fognak megfogalmazni ilyen véleményt, azt fogják képviselni, amit ön kér tőlük. Ezt az elmúlt másfél év bebizonyította. Tehát ha valóban érdemi vitát akarunk, és szükség volna az érdemi vitára, nem a mismásolásra, akkor egyetlenegy lehetőségünk maradt, egyetlenegy ésszerű és helyes magatartás ebben a helyzetben, ha a magyar társadalomhoz fordulunk. Ezt ön rendszeresen el szokta mondani, itt a nagyszerű alkalom, itt a történelmi lehetőség, és itt a szükség is: írjunk ki népszavazást erről a kérdésről! (Taps a Jobbik soraiban.)

A magyar politika amúgy is adósa, sokszorosan adósa a magyar társadalomnak abban a kérdésben, hogy egyáltalán hogyan akarnak a magyar emberek, a magyar társadalom viszonyulni az Európai Unióhoz. És itt mi, parlamenti képviselők, semelyikünk sem, sem miniszterelnök úr, sem ön, sem én, de senki más itt a parlamentben nem kapott felhatalmazást arra 2010 áprilisában, hogy erről a kérdésről döntsön. Abban a pillanatban ez a kérdés a magyar társadalom számára nem létezett. Tehát ha valóban komolyan gondoljuk a vitát, ha valóban nemcsak el akarjuk játszani ezt, demokráciásat akarunk játszani, hanem valóban komolyan gondoljuk, akkor egyetlenegy helyes magatartás van, és ez a népszavazás kiírása. És itt nem lehet semmiféle formai vagy technikai kifogásokat tenni, és pláne nem lehet tartalmi kifogásokat tenni a népszavazás kiírásával kapcsolatban.

Ha Nagy-Britannia álláspontjának megfontolását fontosnak tartja, miniszterelnök úr, akkor kérem, hogy Magyarország egyik parlamenti pártjának a véleményét is tartsa megfontolásra méltónak. A Jobbik álláspontja ebben a kérdésben egyértelmű. A Jobbik azt mondja, és egyébként ez nem most derült ki számunkra, miniszterelnök úr, már a lisszaboni szerződés is ebbe az irányba mutatott, azért ne játsszuk el, mintha hirtelen most döbbentünk volna rá, hogy mi készül Európában. Egyértelmű volt: az Európai Unió európai egyesült államokká akar alakulni. Ez már évek óta nyilvánvaló volt, vagy legalábbis a számunkra.

A Jobbik álláspontja a következő: Magyarország nem csatlakozhat a fiskális költségvetési és majdani politikai unióhoz. Az európai egyesült államok útja nem magyar út. (Taps a Jobbik soraiban.) Ez egy nem magyar út, és pláne most nem az. Úgy nézünk ki itt, ebben az Országgyűlésben, mintha egy süllyedő hajóra kérnénk fölvételt. Levágjuk kezünket, lábunkat, még meg is szorítjuk saját magunkat, és kérünk egy szíves felvételt a süllyedő hajóra. Ez van most. Én azt elfogadom, miniszterelnök úr, és én is vallom, nincs jó megoldás. Az, amit a Jobbik képvisel, hogy maradjunk ki ebből, hogy őrizzük meg a szuverenitásunkat, ez egy hihetetlenül kockázatos út, ezt elismerem, nagyon kockázatos.

(14.00)

De a betagozódás, a szuverenitásunk feladása nem csak kockázatos, az egyenesen rossz út. Ott nem sallert meg kokit fogunk kapni, hanem agyon fogják verni Magyarországot. El fogják venni Magyarországnak a még megmaradt szuverenitását is.

Ha a betagozódást megnézzük, ha a szuverenitásunk feladását megvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ez óriási megszorításokat fog okozni rövid távon. A strukturális hiány 0,5 százalék alá szorítása több száz milliárdos megszorítást fog jelenteni Magyarországnak. Ezzel kellene például a szocialista képviselőknek is szembesíteni magunkat és a magyar társadalmat. Nem viharkabátot kell fölvennünk, miniszterelnök úr! Kényszerzubbonyt akarnak ránk húzni. Erről van szó!

Még egy dolog, ami nagyon fontos: ha belépünk ebbe a vonalba, akkor két kijárat - vagy két zsákutca - lehet csak. Az egyik, hogy nem sikerül - és én ezt tartom valószínűnek -, nem fog sikerülni ez az európai menedzselés, és akkor értelmetlenül megszorítottuk megint a magyar társadalmat. Ha pedig sikerül, ha pedig Európa talpra áll, ez jó hír Franciaországnak, jó hír Németországnak, de nem jó hír Magyarországnak, mert el fogjuk veszíteni a szuverenitásunkat. Cselédszoba leszünk az európai egyesült államokban, ezt nem akarhatja, miniszterelnök úr. De ezt nem én döntöm el és nem ön, döntse el a nép egy népszavazás keretében!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Most Mesterházy Attila frakcióvezető úr következik, az MSZP részéről. Parancsoljon!

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr, ön nagyon határozott és világos álláspontot képviselt Brüsszelben: nem, talán, igen. Éppen ezért nagyon helyes, hogyha ez után a világos, határozott és egyértelmű álláspont után megkérdezi a parlament álláspontját és véleményét.

De hogyha jól értettem a szavait, akkor ön a parlament álláspontjára kíváncsi, és nem pedig a saját frakciójának az álláspontjára. Ha ez így van, akkor egészen biztosan oda fog figyelni a vita során az ellenzéki képviselők által elmondottakra is. Erre azért is szükség lenne, mert az elmúlt időszakban is jót tett volna a kormány tevékenységének, a Fidesz-frakció munkájának, hogyha odafigyeltek volna arra, hogy mit mond az ellenzék, hiszen talán akkor például a munka törvénykönyvével kapcsolatban, a köznevelési törvénnyel kapcsolatban vagy éppen a költségvetéssel kapcsolatban lehetett volna jobb törvényeket hozni, és hatékonyabb eredményt elérni.

Éppen ezért a mai napon beadtunk egy országgyűlési határozattervezetet, amiről - reményeink szerint - a Ház vitát tud folytatni. Kérem elnök urat, hogy a Fidesz-frakció támogassa ezt a határozati javaslatot. Ennek a lényege pontosan az, amiről miniszterelnök úr is beszélt, és arra kéri, kötelezi a kormányt, hogy december 23-áig egy jelentést terjesszen az Országgyűlés elé, hogy a kormánynak mi a pontos pozíciója az imént említett kérdéskörrel kapcsolatban, hogy legyen miről vitatkozni.

Miniszterelnök úr, szerintem ön téved, amikor azt mondja, hogy az Európai Unió, az eurózóna válsága valami olyasmi, ami bennünket nem érint, tőlünk távol van, és nincs hozzá közünk, még akkor is, hogyha hat ránk. (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiban. - Többen: Nem ezt mondta.) Azt gondolom, igenis, mi is az Európai Unió része vagyunk, éppen ezért a magyar kormánynak ügyes politikával van lehetősége befolyásolni azt, hogy mi történik, milyen megoldásokat találunk. Ehhez természetesen nem egy különutas politikára van szükség, hanem sokkal inkább együttműködésre, hogy ne csak elviselni legyünk kénytelenek azokat a döntéseket, amelyek az Európai Unióban meghozásra kerülnek.

Ön azt mondta, hogy tulajdonképpen a magyarországi problémák két okból táplálkoznak. Az egyik az eurózóna válsága, a másik pedig természetesen - figyeltem, most csak a 20. percnél jutottunk el idáig, egész hosszú ideig kibírta miniszterelnök úr - a volt szocialista kormányok tevékenysége. Azt hiszem, pontosan értem, miniszterelnök úr, hogy Orbán miniszterelnök úr 2010. július 24-én az ATV-ben egy interjúban a következőket mondta:

"És Magyarország, még egyszer mondom, a magyar gazdaság és különösen a magyar pénzügyi mutatók az Európai Unió legtöbb államánál sokkal jobb állapotban vannak. Még a legfájóbb dolog, az államadósság mértéke, amely olyan 80 százalék körül van, és szerintem nagyon magas, még az is csak egy európai középmezőny. Az európai gazdaságok körében a magyar gazdaság pozíciója jelenleg jó. A magyar gazdaság teljesítménye európai mércével nemcsak hogy megbízható, hanem kifejezetten vonzó üzleti lehetőség."

Ezek az ön szavai voltak, Kálmán Olga szerkesztő asszonynak mondta ezeket. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiban.)

Most értem, hogy megpróbálja úgy beállítani, minthogyha mindenért az előző kormány lenne felelős, de miniszterelnök úr, akkor ön tévedne. Ez egy nagyon téves diagnózis volna, és hogyha nem jó a diagnózis, akkor nagyon nehéz orvosolni is a problémát. Márpedig most, miniszterelnök úr, az ország olyan helyzetben van, hogy ha valamikor nem, most egészen biztosan nem engedheti meg magának, hogy tévedjen.

Az, amilyen helyzetben van az ország, az nagymértékben az ön téves, nem ortodox, magyarutas, különutas - mindegy, hogyan hívjuk - gazdaságpolitikájának az egyenes következménye. Éppen ezért a bajok legfőbb oka az, hogy ön nem megfelelő politikát választott, nem megfelelő politikát képvisel a miniszterével egyetemben. Éppen ezért ezen kell radikálisan változtatni ahhoz, hogy Magyarországot a csődtől vissza tudjuk rántani. Mert ha ezen az úton halad tovább, akkor egyre inkább belemegy a zsákutcába Magyarország, és ebből a zsákutcából egyre nehezebb lesz visszajönni, egyre több áldozatot kell vállalniuk a magyar embereknek, és ennek a tévedésnek az árát, végső soron ennek a dilettantizmusnak az árát a magyar adófizetők fogják megfizetni. Éppen ezért azt vártam volna a mai beszédétől, miniszterelnök úr, hogy felhasználja ezt az alkalmat, és valóban újragondolja ezt a téves és dilettáns gazdaságpolitikát.

Az én meglátásom szerint, miniszterelnök úr, nem azért mondott nemet első nekifutásra - zavarában vagy határozottságában - ott, csütörtök éjszaka ezen a tanácskozáson, amit manapság mond, hogy a szuverenitást féltette. Szerintem ön nem a szuverenitást féltette, hanem pontosan felmérte azt, hogy ha ehhez a szerződéshez csatlakozunk, akkor befellegzett ennek a különutas, nem ortodox gazdaságpolitikának, be kell fejezni a szabadságharcot is, be kell fejezni a külön utat és a hazardírozást is. Ezért ön nem a szuverenitásunkat féltette - még egyszer hadd ismételjem -, hanem azt, hogy azt a téves politikát kell befejezni, amire a politikáját építette. Hiszen ha ezt beismerné, akkor egészen biztosan nem önnek kellene vezetni továbbra a Fidesz kormányát, hanem egy új miniszterelnöknek, aki hitelesebben tudja ezt a politikai fordulatot végrehajtani. (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiban.)

Ezt egyébként mondanám Zázrivecz Gábor képviselőtársamnak is, hogy a miniszterelnök nem a szuverenitásunkat féltette - még egyszer mondom -, hanem sokkal inkább azt, hogy a saját politikáját nem tudja tovább képviselni.

Azt gondolom, és mi többen úgy gondoljuk ebben az országban, hogy ennek a politikának a befejezése nemcsak hogy kívánatos volna, hanem kimondott nemzeti érdek lenne, miniszterelnök úr, és azt gondolom, ez lett volna az a történelmi pillanat, amikor önnek lehetősége lett volna még talán jó időpontban változtatni a politikán. Hiszen szerintem sem Magyarországon, sem Európában senki nem gondolja úgy, hogy Sarkozy köztársasági elnök úr vagy Merkel kevésbé féltené Franciaország vagy Németország szuverenitását. Olyan konzervatív politikusoknak ismertük meg őket, akik igenis odafigyelnek az országuk szuverenitására, nagyon kényesek is rá. Éppen ezért egészen biztosan mérlegelték azt, hogy mi mit hoz és mi mit jelent, hogyha egy ilyen kezdeményezéssel élnek.

A mostani helyzet egyértelműen arról szól, és ezt kéne mindannyiunknak látni - remélem, a vitában majd még lesz lehetőség erről beszélni -, hogy az Európai Unió meg tud-e maradni a világgazdaság egyik legfontosabb pillérének, hogy tudja-e őrizni a stabilitását, növekedését, versenyképességét. Azt hiszem, abban vagyok egészen biztos, hogy magyar nemzeti érdek, hogy ez így legyen, és éppen ezért érdemes áldozatokat is hozni. Az Európai Unió a megalakulása óta úgy működik, hogy minden ország a szuverenitásából egy kis darabkát betesz a közösbe (Lázár János: 10 deka szuverenitás.), majd utána közös sáfárkodás kezdődik ezekkel a kis szuverenitásdarabkákkal. Éppen ezért egy kis ország így tudja befolyásolni a döntéseket, így tudja a nemzeti érdekét hatékonyan képviselni.

A fiskális unió irányába tett lépések, miniszterelnök úr, egészen biztosan olyan lépések, amelyekkel Magyarország közép- és hosszú távon nyerni tud, ezért támogatjuk azt, hogy Magyarország csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez. Még fontos lenne, miniszterelnök úr, hogyha pontosítaná a brit álláspont figyelmünkbe ajánlásakor, hogy ez vajon arról szól-e, hogy elmondja, mit jelent az, ha Magyarország kimarad ebből a kezdeményezésből. Mert csak akkor lehet értelmezni a szuverenitás korlátozásának a kérdését, hogyha arra is választ ad, hogy mi történik akkor, ha kimaradunk ebből.

Miniszterelnök úr, itt volt a lehetőség, hogy változtasson, nem tette meg, mostantól kezdve viszont hozzáértő cselekvésre lenne szükség. Köszönöm szépen, elnök úr, a türelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Ha jól figyeltem frakcióvezető úr felszólalását, akkor elkövetett egy hibát, amit szerintem szükségtelenül tett. Nemcsak az állam szuverenitását kell tiszteletben tartani, hanem a képviselőtársainak azt a szuverenitását is, hogy olyan nevet használjanak, amilyet akarnak. (Szilágyi György: Szánalmas vagy, Michael Jackson.) Úgyhogy, ha szabad kérnem, a továbbiakban a képviselőtársaim a személyeskedés ezen fokától távolodjanak el. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Harrach Péter úr következik.

(14.10)

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Európa és Magyarország kapcsolata nem most kezdődött, ezeréves hagyománya van ennek a kapcsolatnak, és amikor Szent István Európába vezette az országot, akkor egy egységes Európával találkoztunk. Ez az egység sokkal inkább megvolt, mint most, hiszen akkor egy kulturális egységről volt szó, ma viszont gazdasági és pénzügyi érdekek mentén megvalósuló egységről. Ma kulturális egység nincs Európában, és valószínűleg itt kell keresnünk a problémája gyökerét is.

Amikor egység volt, kulturális egység Európában, akkor a normák általánosan elfogadottak voltak, elsősorban az emberi méltóság és a közösségek szerepe, fontossága. Amikor viszont megjelent az individualizmus eszméje és a profitmaximálás mindent felülmúló szempontja, akkor ez a kulturális egység felborult, és elkezdődtek azok a problémák, amiket ma látunk. A mai pénzügyi válságnak is ez a kulturális válság az alapja.

A miniszterelnök úr döntése, amit az európai csúcs alkalmával meghozott, két okból is helyes volt. Egyrészt a parlamentnek kell döntenie ilyen nagy jelentőségű kérdésekben, másrészt elment addig, amíg az adott körülmények között a nemzeti szuverenitás védelmében el lehetett menni. Ilyen helyzetben a bölcsesség egy követelmény.

Viszont azt halljuk a reakciókból, a durva kioktatásokból, egyrészt azok részéről, akik annak idején hanyatt-homlok rohantak, hogy elébe menjenek a nemzetközi elvárásoknak vagy azokat túl is teljesítsék, hogy tanácsokat adnak most, és szeretnék kioktatni a döntéshozókat.

Másrészt olyan demagóg véleményeket hallunk, amely hivatkozik a népszavazásra. Én úgy gondolom, hogy a nép már szavazott, és a szavazatával egy döntésképes politikai erőt támogatott. Arról nem is beszélve, hogy a népszavazás válasza már elkésett válasz lenne, hiszen régen választ kellett volna adni már azokra a kérdésekre, amik akkor születnek meg egy ilyen hosszú folyamat során, amik már akkor idejétmúltak is lehetnek.

Nem nagyon értem a nemzeti válságtanács gondolatát, hiszen a parlamentnél jobb nemzeti válságtanács nem létezik, és a nagybizottság előkészítésében ez a válasz a parlament döntésével, azt hiszem, hogy messze hitelesebb, mint egy ilyen válságtanácsé. És hogy mit jelent a zöldgazdaság, azt még nem sikerült kifejtenie az azt támogató pártnak.

Egyszóval úgy tűnik, hogy a durva ellenzéki támadások, ezeknek a durvasága arányban van a megtámadott és a támadó politikai képességei közötti különbségekkel. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ezt aztán mindenki értette!)

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Most Lázár János frakcióvezető úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!

LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti képviselőcsoportja támogatja és helyesnek gondolja azt, amit a miniszterelnök úr Brüsszelben az elmúlt hétvégén tett (Szórványos taps és derültség az MSZP soraiban.), és ez a meggyőződésünk nem változik meg Mesterházy Attila képviselőtársam felszólalása ellenére sem, aki mindenféle megbeszélés, tárgyalás, egyeztetés, esetleg néhány ember véleményének a kikérése nélkül azt mondta, hogy mindenféle megállapodáshoz azonnal kell csatlakoznunk, amit én felháborítónak, meggondolatlannak és az ország számára káros álláspontnak tartok, Mesterházy képviselőtársam. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért is furcsa Mesterházy képviselőtársam álláspontja, mert azt reméltem, hogy ha más miatt nem, életkoránál fogva már képes elszakadni a párton belüli elődjeitől, például képes lenne belátni azt, hogy a Szocialista Pártnak van bőven miért szerénynek lennie ezekben a kérdésekben, hiszen önök 2008-ban csődbe vitték ezt az országot, lefektették teljes egészében a földre ezt az országot (Dr. Józsa István: Rosszul tudod!), másrészről pedig 2010-ben lényegében csődben adták át ezt az országot. (Dr. Józsa István: Ez sem így van!) Ezek után sokkal nagyobb szerénységgel kellene napirend előtti felszólalást tartania, képviselőtársam (Taps a kormánypártok padsoraiban.), tekintettel arra, hogy az elmúlt másfél év lényegében két dologról szólt.

Az elmúlt másfél év szólt arról, hogy az önök után megmaradt disznóólat kitakarítsa ez a kormány, erre használta fel az időt és ezt a munkát végezte el. Másrészről, tisztelt képviselőtársam, szólt arról is a másfél esztendő, ami talán Schiffer képviselőtársamnak is kellő válasz és Vona Gábor képviselőtársamat is megnyugtatja, hogy ha a kormány nem ezt a gazdaságpolitikát folytatja, akkor most Görögország helyzetében lennénk, és meg sem kérdezték volna a véleményünket, meg se hívtak volna Brüsszelbe, és ma nem lett volna miről napirend előtti felszólalást tartanunk, mert az önök gazdaságpolitikájának következtében, ha nem ezt a munkát végezzük el, mint amit megtettünk, az ország másfél év alatt réges-régen Görögország sorsára jutott volna, és teljes csődben állnánk. (Gőgös Zoltán: Menjen az Azori-szigetekre maga is pihenni!) Ez volt a valós helyzet, és ez indokolta a gazdaságpolitikai lépéseinket. Nagyon mást még tenni nem tudtunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az pedig, hogy milyen teendők állnak előttünk, az, azt gondolom, hogy egy pragmatikus megfontolás tárgya, ugyanis szerintem ebben a parlamentben Vona Gábor képviselőtársam fölszólalása ellenére sincs különbség közöttünk abban, hogy két kérdésről beszélhetünk egyszerre: egy európai értékközösségről - és ez az érték, ha más nem, a kereszténység tekintetében bizonyára fönnáll a Jobbik képviselőtársai és közöttünk is -, és beszélhetünk egy európai érdekközösségről, és a kettő ebben az esetben most szétválik. Lehet, hogy a franciák és a németek esetében az európai értékközösség és az európai érdekközösség egyben van, de kérdés, hogy a mi esetünkben meglévő európai értékközösség mellé társul-e egy európai érdekközösség.

Nem tartom ördögtől valónak azt, sőt Vona Gábor képviselőtársam mondandóját megfontolásra érdemesnek gondoljuk, hogy igenis gondoljuk azt végig, hogy Magyarországnak milyen megállapodás áll az érdekében. Szeretném fölhívni a figyelmüket, hogy ha kimegyünk az utcára és megkérdezzük a polgártársainkat, hogy mit gondolnak a 2004 óta eltelt időszakról, kevés olyan magyar választóval találkozunk, aki azt mondja, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk időszaka sikeres volt. Ezt a magyar parlamentnek, igenis, figyelembe kell vennie, és ezért aztán a legbölcsebb döntést hozta a miniszterelnök úr, amit meghozhatott, hogy megkérdezi a magyar nép képviselőit, a magyar parlamentet arról, hogy mit tegyen a kormány és mit tegyen az Országgyűlés, mit tegyen az egész ország ebben a helyzetben.

Nehezen fogjuk tudni, pártállástól függetlenül, megmagyarázni azt a szituációt, hogy ma Európa kellő bölcsességről, természetesen gazdasági érdekről tanúbizonyságot téve eldöntötte, hogy megmenti a halálra ítéltnek tűnő eurót, megerősíti és stabilizálja a helyzetét. Ezért nagyon kemény monetáris és fiskális politikát, nagyon kemény gazdaságpolitikát vezet be. Ez az ő esetükben, akik euróval fizetnek, azt gondolom, hogy rendben is van. A kérdés az, hogy azoknak az országoknak, amelyek nem fizetnek euróval, vajon miért kellene ugyanezeket a szigorú költségvetési, monetáris és fiskális szabályokat bevezetni, hiszen ők nem fognak euróval fizetni. Az a kérdés, hogy milyen választ tudunk adni a magyar társadalomnak erre a kérdésre, amelyik nyilvánvalóan ennek a költségét, rezsijét és minden következményét viselni fogja. Ez pedig minden parlamenti képviselőtársamnak igen fontos felelőssége, különös tekintettel arra, hogy 2004-ben mégis hozott a magyar társadalom egy fontos döntést, hogy az Európai Unió tagja kíván lenni, és ennek alapján születtek meg azok a döntések, amelyek jellemezték az elmúlt éveket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért azt gondolom, hogy lehetőség szerint a józan észre hallgatva, az emocionális hangokat némileg feledve jó lesz, hogyha szimpla érdekből, jól felfogott érdekközösségből nézzük meg, hogy ebben a helyzetben a kormány számára az Országgyűlés mihez ad fölhatalmazást és mihez ad kellő támogatást. Azt hiszem, lesznek még olyan országok a következő napokban, amelyek hasonló döntést hoznak, és megkérdezik a választóikat vagy megkérdezik azokat, akik a választók képviseletére jogosultak.

Nem hiszem, hogy ez ördögtől való lenne, sőt azt gondolom, a mai Brüsszel az nem egyenlő a régi Moszkvával, sőt azt gondolom, a mai Unió nem jelenti a régi internacionalizmust. Magyarul: igenis, Brüsszelben lehet nemzeti érdeket képviselni, lehet határozottan föllépni. Orbán Viktornak - a volt szocialistákkal és a szocialistákkal ellentétben - nem azért kell Brüsszelbe menni, hogy megkérdezze, mit akarnak, hanem el kell mondani, hogy milyen szempontjai vannak Magyarországnak. Mesterházy képviselőtársam egy olyan iskolába járt vagy olyan pártiskolába járt, ahol a régi elvtársak még a "Ki tud többet a Szovjetunióról?" című versenyben szocializálódtak. (Taps és derültség a kormánypártok soraiban. - Moraj az MSZP padsoraiból.) Azt gondolom, hogy ez már némileg idejét veszítette. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért aztán úgy gondolom, hogy minden újfajta internacionalizmus hirdetése ellenére (Nyakó István: Mesterházy nem volt KISZ-titkár!) helyesen teszi a magyar kormány, hogyha a parlamenti pártok véleményének kikérésével, támogatásuk reménybeli megnyerésével megteremti annak a tárgyalási kereteit, hogy Magyarország egy olyan döntést hozzon egy megállapodással kapcsolatban, amely köszönő viszonyban lehet a nemzeti érdekkel.

(14.20)

Vona Gáborral ellentétben mi azt gondoljuk, hogy ez nem egy reménytelen vállalkozás, bár bőségesen vannak benne kockázatok. Azonban az a realitás, tisztelt képviselőtársam, hogy az az út, amit ön fölkínál, valószínűleg nem vezet egy 10 milliós ország számára sehova sem, ezért kénytelenek vagyunk azzal a gondolattal megbarátkozni, hogy könnyen lehet, hogy kompromisszumokat kell kötnünk, de kérdés, hogy hol a határ, milyen megállapodásra van szükség, kell-e megállapodást kötnünk. Úgy gondolom, ez nem lehet csak a kormány felelőssége, hiszen mindannyian, akik itt ülünk, 386-an, a hazánk szolgálatára tettünk esküt, és azt gondolom, hogy a következő időszak legfelelősségteljesebb és legnehezebb döntése előtt állunk, amihez szükség van mindannyiunk legjobb tudására, lelkiismeretére, s természetesen álláspontjára és véleményére.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a lehetőséget miniszterelnök úrnak viszonválasz adására. Parancsoljon!

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha megengedi, néhány elhangzott véleményt szeretnék kiegészíteni. Igaz, hogy a magyar parlamentben a kereszténydemokratáknak és a Magyar Polgári Szövetségnek, illetve pártnak kétharmados többsége van; kétségkívül igaz, hogy miniszterelnök ilyen nagy, széles, erős és tartós támogatással még nem állt kormány élén Magyarországon az elmúlt húsz évben. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Kétségkívül ez azt a benyomást alakíthatja ki önökben, mintha a parlamentről lehetne olyan hangon beszélni, ahogy ezt önök teszik. Játszóháznak, felszínesnek, nevetségesnek minősítik csak azért, mert ebben a Házban nem az történik, amit önök szeretnének. Az a helyzet, hogy a magyar parlamentarizmus többet érdemel annál, mint hogy önök így beszéljenek róla, és bár a parlamentben valóban nincs esélyük a kétharmaddal szemben érvényesíteni a szándékaikat, ez nem ad önöknek jogalapot arra, hogy a magyar parlamentarizmust, azon belül a magyar parlamentet és a magyar nép bármely választott képviselőjét olyan hangon említsék, mint ahogy ezt teszik. (Taps a kormánypártok soraiban.)

És az is könnyen lehet, hogy ha önöknek lenne kétharmaduk, akkor a parlament kevésbé érdekelné önöket, mint amilyen fontosnak mi tartjuk (Zaj az ellenzéki oldalon.), de mi, akik tiszteljük nemcsak a magyar népet, nemcsak a magyar választópolgárokat, hanem Magyarország alkotmányos hagyományait is, úgy gondoljuk, hogy vannak kérdések, amelyeket lehet, hogy eldönthetne a kormány egyedül, még az is lehet, hogy a kétharmados többséggel nagyobb vita nélkül eldönthetnénk, mégis olyan kérdések, amelyeket a parlamentnek érdemben meg kell vitatnia.

Hozzáteszem, hogy az ilyen kérdések számára egy kiemelt jelentőségű bizottságot létrehoztunk és működtettünk. Sajnálom, hogy félreértettem a helyzetet. Én eddig azt a nagybizottságot, amellyel minden miniszterelnöki brüsszeli csúcs előtt találkoztam, igyekeztem komolyan venni. Igyekeztem úgy tekintetni, mint amelyben partnerek ülnek. Mindig érdemben kifejtettem az álláspontot, és ugyan semmilyen jogi kötelezettségem nincs rá, mégis úgy gondoltam, hogy jobb, ha a magyar miniszterelnök úgy tárgyal Brüsszelben, hogy nemcsak a kétharmados kereszténydemokrata-fideszes támogatást tudhatja maga mögött, hanem ha lehet, a teljes parlamenti támogatást, és igyekeztem mindig a nagybizottságban zajló vitákat ennek jegyében irányítani, vezetni, befolyásolni és ott megegyezésre jutni. Ez most is így volt. Ezért hátbatámadásnak érzem azt, amit néhány képviselőtársam itt elmondott, különösen azok, akik ott szoktak lenni ennek a bizottságnak az ülésén. Hátbatámadás, ami nem szép dolog. Szerencsére vannak a hátam mögött kétharmadnyian, ezért önöknek nehéz lesz ott keresztülvergődni, de a szándékot sajnos kénytelen vagyok minősíteni.

Az a helyzet, hogy önök azzal küldtek el egy közös megállapodás alapján engem Brüsszelbe, hogy próbáljunk az euróválságra olyan megoldást találni, amely a 27-ek keretén belül lesz. Ha ez nem sikerül, akkor próbáljunk olyan megoldást találni, hogy a 17-ek meg tudják oldani a válságot. Ez történt. Megpróbáltam elérni, hogy a 27-ek körében maradjon a megállapodás. Ez nem jött létre. Utána sikerült elhárítani az akadályokat, hogy a 17-ek megállapodjanak. De arra nekem nem volt fölhatalmazásom - nem kértem önöktől és önök nem adtak -, hogy én bármihez is csatlakozzak. És én komolyan veszem ennek a bizottságnak a munkáját, vagy legalábbis azt hittem, hogy érdemes komolyan vennem. Annak fényében, ami ma itt történik, hogy önök elárulják az embert, hátba támadják és megtámadják az ország teljes nyilvánossága, sőt a nemzetközi nyilvánosság előtt, nos, uraim, ennek komoly következménye van. Nemzeti ügyekben egy ország sorsával ilyen bonyolult külpolitikai helyzetben nem lehet szórakozni! Micsoda felelőtlenség ez, tisztelt hölgyeim és uraim? Leülünk, megállapodunk, és az első adandó lehetőséget, amikor úgy gondolják, hogy szabadon lehet gúnyolódni, azt azonnal, az ország érdekeire való tekintet nélkül kihasználják? Micsoda vircsaft ez, uraim?! (Nagy taps a kormánypártok soraiban.) Ennyit a nemzeti együttműködésről.

Ami a "csatlakozzunk-e egy megállapodáshoz, vagy sem" kérdését illeti, amiben teljesen ellentétes álláspontot foglalt el a Jobbik és az MSZP, azzal kapcsolatban a következőre szeretném felhívni a figyelmüket. Én a fürgeséget, a gyorsaságot és a gyors észjárást is komoly értéknek tartom, de nem jó, ha az embert megfontolatlanságra ragadtatja. Mihez akarnak önök csatlakozni? Láttak már szöveget? Láttak már erről egy írást? Hallották önök már, hogy tisztázta volna valaki azt a kérdést, hogy ha esetleg csatlakoznánk, mint a szocialisták mondják, akkor akik nem vagyunk tagjai az eurózónak, az ott leírt intézkedéseket azonnal be kell vezetnünk? Esetleg csak akkor, ha beléptünk a zónába? Vagy csak valamilyen arányos megosztásban? Hallottak már erről? El van ez döntve, uraim? Hova akarnak belépni? Milyen kalandba akarják önök belerántani az országot?

Hasonlóképpen a Jobbiknál: önök el akarnak valamit utasítani úgy, hogy nem is ismerik a tartalmát. Micsoda magatartás az, hogy nem is mérlegelik érdemben, nem is láthatták még a szöveget - még én sem láttam ennél a rövid följegyzésnél többet, mint amit bemutattam önöknek -; mégis milyen alapon akarják az ország érdekének komoly megfontolása nélkül elutasítani azt a lehetőséget, hogy valamiben részt vegyünk? Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy bár napirend előtti fölszólalást hallhatunk most itt, és ez politikai vita, de némi komolyságot azért nem ártana megőrizni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A legfontosabb kérdéseket nem ismerjük. Elmondom most önöknek, hogyan jött létre az a dokumentum, csak annak érdekében, hogy utána láthassák, mire mondtak önök nemet, illetve igent. Hétfőn találkozott a francia és a német miniszterelnök. Kedd délután küldtek nekünk egy papírost, hogy ők mire jutottak. Még aznap kaptunk egy attól eltérő tartalmú papírost az Európai Tanács elnökétől. Majd összeültünk csütörtök este, és azt akarták elérni, hogy csatlakozzunk valamihez. Önök szerint ez helyes?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök mit akarnak elutasítani és mire akarnak igent mondani? Nem az a helyes magatartás, ha érzékeljük a kihívást - úgy, ahogy ezt próbáltam az önök számára világossá tenni -, van egy bizottságunk, amelynek az a dolga, hogy foglalkozzon az ilyen kérdésekkel, amelyek egyébként némi elmélyülést azért igényelnek; a parlament az őáltaluk, a bizottság által elgondolt menetrend szerint folyamatosan megvitatja a nyitott kérdéseket; a kormány igyekszik begyűjteni az információkat, ami ahhoz kell, hogy meg tudjuk ítélni egy leendő megállapodás tartalmát; és ha ezt mind végigvitattuk, akkor higgadtan, nyugodtan, a kellő pillanatban meghozzuk azt a döntést, amire Magyarországnak szüksége van? Nem ez lenne az épeszű, normális, higgadt, mondjuk úgy, hogy népképviselőkhöz méltó magatartás, tisztelt képviselőtársaim?

Engedjék meg, hogy ezzel a nemzetközi ügyekre vonatkozó megjegyzéseiket most le is zárjam, és javaslom, mégis fontolják meg, hogy pártpolitikai viták helyett nem akarnak-e esetleg nemzeti együttműködés keretében egy nagyon fontos kérdés érdemi megvitatásában részt venni az előttünk álló néhány hétben és hónapban.

Ami a belpolitikai megjegyzéseket illeti: számtalanszor lefolytatott vitákról van szó. Ha megengedik, nem untatom önöket annál tovább, mint amit az ügyek föltétlenül megérdemelnek. Mindig elmondom Vona elnök úrnak, képviselőtársamnak, hogy biztosan sokan vannak Magyarországon, akik szívesen hallják azt a mondatot, hogy nem fizetünk; aki fölvette a hitelt, fizesse vissza az; ülnek itt néhányan, rendezzék el. Szerintem erre kapnánk szavazatot is meg támogatást is. Az is jólesne a magyaroknak, ha azt mondhatnánk, hogy márpedig holnap reggel mi Magyarország adófizetőinek pénzéből egy fillért sem küldünk adósság-visszafizetésre, hanem azt a több mint 1000 milliárdot, amit erre a célra kéne küldeni - aminek a fölhalmozásában a felelősség egészen egyértelmű -, inkább megtartjuk magunknak.

(14.30)

Ezen lehet gondolkodni, csak arra kérem önöket, hogy mielőtt felülnek erre a könnyű álmokat ígérő gondolára, azelőtt a következő dologgal és következményekkel vessenek számot: ha ezt teszik, a következő hónapban Magyarországon a nyugdíjasok nem kapnak nyugdíjat; ha ezt tennénk, amit önök mondanak, a következő hónapban a tanárok, az orvosok, az ápolónők nem kapnának fizetést; ha azt tennék, amit önök mondanak, az egész egyszerűen csődbe rántaná Magyarországot. A legkevesebb, amit mondhatok, hogy nem Görögország, hanem Argentína sorsára jutnánk, és olyan évek várnának Magyarországon az emberekre, amelyeket erősen kétséges, hogy kibírnának-e a mostani felszerszámozottsági állapotukban.

Tisztelt hölgyeim és uraim, ezért azt kell mondanom újra és újra, akárhányszor is provokál ebben a Jobbik, mindig ezt kell mondanom: Magyarország államadósságát vissza kell fizetnünk. Az értelmes vita nem az, hogy fizessünk, vagy nem, hanem az a kérdés, hogy hogyan, milyen körülmények között, milyen ütemezésben és milyen nagyságrendben fizessünk. Ez a kérdés, és ehhez keressük a megoldást; igaz, önöktől ehhez segítséget nem kaptunk. De én továbbra is azt mondom, továbbra is megvédem azt az álláspontot, hogy a következő időszakban, a válság utáni Európában az fogja eldönteni egy ország helyét, súlyát, az ott élő emberek életszínvonalát, hogy milyen gyorsan képes magáról lerúgni, vagyis visszafizetni az államadósságát; ez fogja eldönteni.

Önök itt viccelődnek mindenfajta komolytalan dologgal, amikor arról beszélnek, hogy miközben a magyarok vért és verejtéket izzadva dolgoztak azért, hogy sok milliárd eurónyi adósságot az elmúlt hónapokban vissza tudjunk fizetni, önök szerint az hiábavaló volt. És ezt mondják csak azért, mert a forint árfolyama megváltoztatja a számokat. Kérem, őrizzék meg a komolyságukat! Egyik nap az euró 317 forint, a másik nap meg 300. 17 forintot esett volna úgy általában Magyarország gazdasági súlya meg értéke? Az államadósság hirtelen fölment meg leszaladt? Lehet így számolni, ha önök pénzügyi spekulánsok. De ha önök nem pénzügyi spekulánsok, hanem a magyar nép képviselői, akkor egy komoly szemléletet és megközelítést szeretnék kérni önöktől.

Az a helyzet, hogy van egy általános, nagyjábóli értéke a forintnak, amin számolni érdemes az államadósságot. És én azt tanácsolnám önöknek, hogy legyenek büszkék, önök is legyenek büszkék arra, hogy Magyarország polgárainak erőfeszítése miatt több milliárd eurónyi államadósságot vissza tudtunk fizetni; legutóbb éppen november végén kettő, azaz 2 milliárd eurót, ami meghaladja az 500 milliárd forintot, amit visszafizettünk, tisztelt hölgyeim és uraim. Ez egy eredmény, ez egy érdem, amiért köszönettel tartozunk a magyar választópolgároknak, nem pedig gúnyolódással, és mindenfajta közgazdasági megalapozást nélkülöző lekicsinylő gúnyolódással. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, bár csütörtök éjszaka egyfolytában tárgyaltunk, ezért nekem hiányzik egy éjszakám, de egy-egy hozzászólást hallgatva az a benyomásom alakult ki, hogy talán más sem aludt sokat. (Derültség.) Az unortodox gazdaságpolitikával hagyjunk föl... Tisztelt képviselőtársam, hát annál unortodoxabb politika, mint amit az Európai Unió most csinál, még nem volt Európában: hogy önálló, független államok hozzanak létre egy költségvetési uniót, az annyira kívül áll minden ortodoxián, hogy nyugodtan nevezhetjük unortodoxnak. Miért használ jelszavakat ahelyett, hogy élne a lehetőséggel, és érdemben, érdemben venne részt abban a vitában, ami Magyarország gazdaságpolitikájáról szól?

Hasonlóképpen azt kell kérnem Vona képviselőtársamtól, hogy bár kétségkívül igaz, hogy az eurózóna tagállamai nehézséggel küszködnek, de szerintem jobb, ha tartózkodunk az apokaliptikus vízióktól. Az eurózóna nem omlott össze; kétségkívül komoly nehézségekkel küzd, de nem érdemes Európa erejét alábecsülni. Nem véletlenül csatlakoztunk az Európai Unióhoz; igenis, az Európai Uniónak van, lehet, és ha jól csináljuk dolgunkat, lesz is jövője.

Tehát szétesést, megbukást, megszűnést, rossz stratégiai, geopolitikai döntést vizionálni szerintem idő előtti, és azt kívánom Magyarországnak, hogy az önök jóslatai ne váljanak be; azt kívánom Magyarországnak, hogy a Jobbik jóslatai Európára nézve ne teljesüljenek, mert ha Európa szétesik, az nekünk rossz; ha az eurózóna megszűnik, az nekünk rossz; ha Európa nem tudja összeadni az erejét, az nekünk rossz. És fel nem foghatom, hogy önök, akik nemzeti elkötelezettségű emberek egyébként, miért akarnak rosszat Magyarországnak, ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogy ebben az erősödő, hosszabb távon reményeink szerint erősödő Európában hogyan tudnánk a számunkra leghasznosabb, érdemeink szerinti helyünket elfoglalni. Európa erejét tehát ne becsüljék alá!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ami a gazdasági miniszter személyét illeti, a következőt szeretném önöknek mondani. Minden tanácsot örömmel fogadok. Látom, most már nemcsak arra van tanácsuk, hogy ki milyen miniszter legyen, hanem arra is, hogy a Fidesz megválasztott miniszterelnöke helyett ki legyen a mostani kormánytöbbség miniszterelnöke, ha jól értettem a hozzászólásukat. Elmulasztottam a remek lehetőséget, vagy a Fidesz elmulasztotta a kereszténydemokratákkal azt a remek lehetőséget, hogy megfogadja az önök személyi javaslatát. Tegyenek személyi javaslatot, örülünk neki - nekünk is jobb, ha tisztán látunk. (Derültség, taps.)

Arról nem beszélve, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy megvan a dolgok közjogi rendje: a magyar választópolgárok leadták a voksukat. Én is látom, hogy állandóan mindenfajta spekulációk vannak, mint ahogy az elmúlt húsz évben is mindig voltak, hol előrehozott választásokról, kormányátalakításról meg minisztercserékről. Azt szeretném mondani önöknek, hogy ne reménykedjenek. (Derültség. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Kár!) A dolog úgy áll, hogy négy évre megkaptuk a felhatalmazást (Közbeszólás az MSZP soraiból: Szegény ország!), elindultunk egy világos stratégia mentén, Magyarországot Európa legversenyképesebb vagy Európa egyik legversenyképesebb gazdaságává fogjuk tenni; azokat a hibákat, amelyeket önök elkövettek, ki fogjuk javítani. Nem vezényelnek bennünket rövid távú pártpolitikai érdekek, ezen az úton végigmegyünk, a munkát megcsináljuk, a négyéves időtartamot becsülettel végigszolgáljuk, és utána önökkel együtt szívesen állunk a választópolgárok elé (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ilyen választójogi törvénnyel!), hogy eldöntsék, hogyan és miképpen folytassa Magyarország az életét. Addig, amíg ez nem következik be - és ez még hosszú éveket jelent -, arra kérem önöket, hogy ne pocsékolják az erejüket személyi találgatásokra. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ami a stabilitási törvényt illeti, ott csak azt tudom mondani Schiffer képviselőtársamnak, hogy ez a vita közöttünk régi keletű, értem az ő álláspontját; én egy egészen más álláspontot foglalok el: az a véleményem, hogy Magyarországnak stabil, hosszú távon tartós gazdasági alapokra van szüksége az adórendszertől a nyugdíjrendszerig. Megkaptuk a lehetőséget, hogy ezeket az alapokat hosszú távon tartóssá tegyük, azzá is fogjuk tenni annak érdekében, hogy ne lehessen négyévente a magyar gazdasági rendszer alapjait felszedni, mert az elmúlt húsz évben azt tanultuk meg, hogy annak az árát mindig az emberek fogják megfizetni. Ezért jó stabilitási törvényt készítünk, meg fogjuk szavazni, és stabilizálni fogjuk a magyar gazdasági rendszer alapjait hosszabb távon.

Hasonlóképpen végig fogjuk vinni a felerősítés politikáját, végig fogjuk vinni a tehermegosztás politikáját, és minden olyan rendszert, minden olyan életteret, amelynek a mostani működése államadósságot termel, korszerűsítünk, átalakítunk, megújítunk és átszervezünk annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban és a mostaninál jobb életszínvonalon élhessenek Magyarországon, ne csak néhány évig, hanem évtizedeken át, tartósan.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:   1   1-14   15-20      Ülésnap adatai