Felszólalás adatai

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem ma lehetőséget a felszólalásra, mert sikerült elkészíteni a szociális ügyekről szóló nemzeti konzultáció eredményeinek összegzését. Az írásos összegzés ott fekszik az önök asztalán - erről fogok most beszélni a tisztelt Háznak.

Ez év májusában, nem sokkal az új alkotmányról lefolytatott nemzeti konzultáció után a nemzeti ügyek kormánya ismét az emberekhez fordult, meghirdettük a szociális konzultációt olyan témákban, amelyek mindannyiunk mindennapi életét közvetlenül érintik. Örömmel számolhatok be arról, hogy a szociális konzultáció még az előzőnél is nagyobb sikert hozott, még többen vettek benne részt, összesen 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza. Ez a hatalmas szám két dolgot bizonyít: először, hogy a magyarok bele akarnak szólni a jövőjük alakításába, látják értelmét annak, hogy aktívan együttműködjenek a kormánnyal; másodszor azt is bizonyítja, hogy sikeres az újfajta kormányzás, amely nem az emberek feje fölött, hanem velük együtt, a véleményüket meghallgatva hoz döntéseket. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Az biztos!)

Minden felnőtt korú magyar ember megkapta a lehetőséget, hogy kinyilvánítsa a véleményét. Akik nem küldték vissza a kérdőívet, a kormányra és a parlamentre bízták a megoldást, engedélyt adtak arra, hogy saját belátásunk és legjobb tudásunk szerint meghozzuk a szükséges döntéseket. Innen is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a szociális konzultációban és megosztotta velünk a véleményét, és köszönöm az áldozatos és pontos munkáját mindazoknak, akik az előkészítést, a lebonyolítást és az adatok feldolgozását végezték.

A szociális konzultáció legfőbb tanulsága két szóban foglalható össze: Magyarország felébredt. Mi, magyarok felébredtünk egy hosszú kábulatból - egy hosszú kábulatból, ami a munka nélkül szerezhető jólét hamis, ám annál kecsegtetőbb illúziójából indult, és a teljes összeomlás rémálmába torkollt. Ebbe a hamis illúzióba nemcsak mi ringattuk magunkat az elmúlt évtizedben, hanem az egész nyugati világ. A nyugati világ lenyűgöző fejlődése tudományban, technikában, gazdasági teljesítményben, életszínvonalban azt a misztikus tévképzetet alakította ki, csempészte be a mindennapi életünkbe, a politikánkba és a gazdaságunkba, hogy lehetséges gyarapodni, biztonságot és jólétet teremteni pusztán hitelekből, spekulációból és mindenféle állami juttatásokból anélkül, hogy ezért mindenkinek keményen meg kellene dolgoznia.

Tisztelt Ház! Magyarországon voltak idők, amikor a diktatúra ingyensörrel és -virslivel próbálta feledtetni az emberekkel, hogy elvette a szabadságot. Aztán jöttek olyan politikusok, akik megalapozatlan állami juttatásokkal igyekeztek elnyerni a szavazatokat. Az elmúlt években pedig a kormányokkal összefonódott pénzkapitalizmus propagandája kábított mindannyiunkat azzal, hogy vegyünk föl minél több hitelt, lehetőleg devizában, mert hitelből mindent lehet.

De mára Magyarország felébredt a kábulatból. A szociális konzultáció annak a bizonyítéka, hogy a magyar emberek nem hisznek többé az ingyensörben, mert megtanulták: végül a többszörösébe kerül, mint az, amiért megdolgozunk. Természetesen örülünk, ha a barátunk vagy a szomszédunk meghív egy koccintásra, és jólesik egy korsó potyasör is, amikor a kocsmáros azt mondja, hogy erre a körre a vendégei vagyunk; itt most azonban arról van szó, hogy ingyensörre, potyázásra, kéregetésre nem lehet berendezkedni, és nem lehet jövőt építeni. Ma már mindenki látja, tudja és érti: semmit sem érhetünk el máshogyan, mint munkával és szorgalommal. Mi, magyarok nem ingyensörre és nem adósságra akarjuk építeni a jövőnket, hanem munkára. Megértettük: a biztonsághoz, a jóléthez, a gyarapodáshoz dolgozni kell, és mint látják az adatokból, a magyarok dolgozni akarnak.

(13.20)

A szociális konzultáció azzal, hogy ilyen egységes és határozott kiállást mutat a munka mellett, egy erős és széles középosztály eszményét vetíti elénk, amelybe minden magyar ember beletartozik, aki munkából akar élni és boldogulni. Gyakorlatilag teljes egyetértés van abban Magyarországon, hogy mindenkinek, aki munkaképes, dolgoznia kell, és mindenkinek meg kell tennie magáért annyit, amennyi az erejéből telik. Ezért az emberek elsöprő többségben értenek egyet azokkal a javaslatokkal és változtatásokkal, amelyekkel elejét vesszük az eladósodásnak és amelyekkel helyreállítjuk a munka eredeti státusát, vagyis azt, hogy aki dolgozik, följebb jut, aki nem akar dolgozni, hátrább kerül.

Az emberek szinte egyhangúan azt támogatják, 91 százalék ért egyet azzal, hogy bevezessük a védett kor intézményét, hogy védjük meg a munkahelyét azoknak, akik egy bizonyos kort elértek, mert ha ők elvesztik a munkahelyüket, alig marad esélyük újra elhelyezkedni. Könnyű belátni, hogy ha ezek az emberek munka nélkül maradnak, akkor óhatatlanul valamilyen állami juttatásra szorulnak, ami jóval kevesebb, mint a fizetésük, ennek folytán kisebb lesz majd a nyugdíjuk is, holott még évekig hasznos munkát végezhetnének tisztes munkabérért, és átadhatnák tapasztalataikat a fiatalabbaknak.

A válaszadók majd' 97 százaléka ért egyet azzal, hogy az állam segélyezés helyett munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. A segély nem vezet vissza a munka világába, úgy tűnik, az emberek úgy gondolják, a segély nem erősíti, hanem gyengíti az embert, úgy gondolják, hogy a segély valójában lefelé visz. A munkalehetőség, még ha átmeneti is, ha nem is az, amire valaki vágyik, visszaadja az önbecsülést, a tartást, az ember mégiscsak munkabért kap, nem záródik be, nem szokik el a közösségtől, nem szokik le a mindennapi munkába járásról, így több esélye lesz visszakapaszkodni is.

89 százalékos egyetértés van abban, hogy az oktatási rendszernek elsősorban a munkakereslethez kell igazodnia, ezért azt úgy kell átszervezni, hogy az állam csak olyan képzéseket támogasson, amelyekkel azután el is lehet helyezkedni.

Ugyanígy a munka státusának helyreállítását támogatja a mintegy 80 százalékos többség, akik azzal értenek egyet, hogy a nyugdíjazásnál ismerjük el munkának a gyermeknevelést, legfőképpen azok esetében, akik emellett megfelelő idejű munkaviszonnyal is rendelkeznek. Láthatják, a nagy többség abban is egyetért, hogy az egyéni nyugdíjszámlák esetében jelentős mértékben be kell számítani a munkával eltöltött éveket, és legalább annyira, sőt mint látják, sokak szerint első helyen kell figyelembe venni ezt.

85 százalékos a támogatása annak a javaslatnak, hogy aki valóban valamilyen segélyre szorul, az csak részben kapja meg pénzben és részben alapvető szükségleti cikk formájában. Azért gondolhatták ezt az emberek, mert így lehet elérni, hogy a segély valóban azokhoz jusson el, akikhez kell, és azt a célt szolgálja, amit szolgálni rendeltetett, ne az ablakon kidobott közpénz legyen, mert az csak az adósságot növeli. Egyetlen adófizető sem szereti, ha az ő adójukból kifizetett segély a kocsmába jut vagy a játékgépbe dobálják be.

86 százalék ért egyet azzal, hogy szorítsuk korlátok közé a közüzemi szolgáltató magáncégek érdekeit. Az ő extraprofitjuk miatt az emberek nem tudják fizetni a rezsiköltségeket, és így óriási adósságok halmozódnak föl. Ezek, mármint az adósságok nagy része így vagy úgy, de végül a többi adófizetőre hárul.

Ugyanez a helyzet a gyógyszergyártók esetében. Itt az emberek 94 százaléka helyesli, hogy törjük le azt a lobbit, amely saját érdekei miatt méregdrága gyógyszereket tukmál az emberekre. Az extraprofitot a drága gyógyszerek állami támogatásával közpénzből fizetjük, ami növeli az államadósságot. Az emberek azt mondják, önök is olvashatják, hogy ezt meg kell szüntetni, senkinek se hagyjuk, hogy munka nélkül, manipulációval extraprofitra tegyen szert az adófizetők rovására.

Mélyen egyetértek ezzel a véleménnyel. Ma, amikor háborút vívunk az adósság és a munkanélküliség ellen, nem engedhetjük meg, hogy azokat támogassuk, akiknek amúgy is sok van. Ellenkezőleg, ebben a helyzetben azokat kell segíteni, akiknek kevés van. A nagy halakat nem kell félteni, az sohasem lehet az állam feladata.

Tisztelt Ház! Az emberek kétharmada támogatja, hogy az állam nyújtson segítséget a bajba jutott devizahiteleseknek. Úgy érzem, ebben kifejeződik a magyarok embersége és szolidaritása: ma ő került bajba, de holnap én is kerülhetek. Másrészt az is meghúzódhat a válaszok egységessége mögött, hogy az emberek azt gondolják, nagyon sokan vannak, akik pusztán önerőből képtelenek ebből a helyzetből talpra állni, de ha kapnak némi segítséget, akkor talán képesek lesznek rá, akkor talán lesz értelme annak, hogy ők is erőfeszítéseket tegyenek.

Az a kérdés, amelyben legerősebben megoszlik az emberek véleménye, a lakáscélú devizahitelek újbóli engedélyezésének kérdése. Úgy tűnik, hogy az emberek józanul és óvatosan gondolkodnak. Mindkét álláspont mellett komoly és felelősségteljes érvek is szólnak. Többen vannak, akik szerint veszélyes lenne újra kitárni a kaput a devizaalapú lakáshitelek előtt, ugyanakkor sokan vannak azok is, akik szerint a gazdaságnak szüksége van a tisztességes és megfelelően ellenőrzött hitelezésre. A kormánynak és a parlamentnek itt majd nagyon óvatosan kell eljárnia.

Tisztelt Ház! Összességében a válaszokból azt olvasom ki, hogy az emberek tenni és küzdeni akarnak azért, hogy jobb legyen a jövőjük, küzdeni akarnak az adósság, a munkanélküliség és az extraprofit ellen. A mi dolgunk nem lehet más, mint hogy az emberek mellé álljunk ebben a küzdelemben, és minden tőlünk telhetőt megtegyünk a sikerért. A szociális konzultáció elegáns és csattanós válasz az olyasféle nyegle és cinikus megjegyzésekre, mint az, hogy kérdezzük meg az embereket, akarnak-e ingyensört - hát megkérdeztük.

A szociális konzultáció üzenete világos: a magyarok dolgozni akarnak, munkából akarnak megélni, boldogulni és gyarapodni. Ezt várják el maguktól, és ezt várják el egymástól, a politikától pedig azt várják el, hogy ennek a föltételeit teremtse meg.

Tisztelt Ház! Emeljük meg a kalapunkat a magyarok józansága előtt, amellyel leszámoltak a hamis illúziókkal és a megújulás mellett foglaltak állást. Egy olyan pillanatban tették ezt, amikor még a családokat, a háztartásokat, a vállalkozásokat a múltból örökölt rettenetes terhek nyomasztják, és mindenki ki van éhezve arra, hogy a saját maga és szerettei életében javulást tapasztaljon. Az emberek hallatták a hangjukat, és azt mondták, a politika tegyen meg mindent azért, hogy munkára mindenkinek legyen lehetősége, és ne bújhasson ki senki a felelősség alól. Ez ránk, a kormányra és a parlamentre is vonatkozik. Azt jelenti, hogy még többet kell dolgoznunk.

Az emberek a szociális konzultáció révén nagyon sok konkrét feladattal bíztak meg, és azt várják, hogy azt mielőbb, jól fölépített, jól kidolgozott törvények és intézkedések formájában ültessük át a mindennapi gyakorlatba. Ezt kell elvégeznünk az előttünk álló hetekben és hónapokban. Jelentem a tisztelt Háznak, a kormány készen áll erre. Amikor a képviselők visszatérnek az őszi ülésszakra, számos fontos kormányjavaslat fekszik majd az asztalukon.

Ami a nemzeti konzultációs politika jövőjét illeti, a jövőben is meg fogjuk hallgatni az embereket, mert bár rendkívül erős felhatalmazást kaptunk a választóktól, mi kitartunk amellett, hogy a demokráciának a választások között is működnie kell, megtanultuk, nem vezet jóra az, ha az emberek csak a választások alkalmával, négyévente szólhatnak bele a saját életük és jövőjük alakításába.

A képviselőknek, a tisztelt Háznak jó munkát és sok sikert kívánok a kitűzött célok megvalósításához!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Tisztelt Ház! Miután a miniszterelnök úr felszólalása nem haladta meg a 20 percet, így a frakcióknak 5-5 perces időkeret áll rendelkezésükre a válaszadásra. Elsőként Vona Gábor úrnak, a Jobbik vezetőjének adom meg a szót.

Parancsoljon, képviselő úr!

VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mivel öt perc áll a rendelkezésünkre csak, így az ember kénytelen lesz címszavakban reagálni.

Mielőtt a tartalmi kritikára rátérnék, engedje meg, miniszterelnök úr, hogy némi formai kritikát is megfogalmazzak, megpróbáljak egy picit az ünnepen rontani.

(13.30)

Ugyanis amit itt ön a demokrácia ünnepeként állított be, az az én szemszögemből vagy szerintem sokunk szemszögéből az antidemokratikusság és a pazarlás ünnepe, orgiája, mondhatnám azt is.

Nézzük az antidemokratizmust! Én azt hiszem, hogy ezek a számok persze lehetnek szépek, lehetnek kedvesek és szimpatikusak a Fidesz képviselői és a miniszterelnök úr számára, de azért jóval szűkebb bázisról beszélünk itt, mint amilyet önök a kommunikációban megpróbálnak kerekíteni. Én kíváncsi lennék ennek a 32 ezer embernek a véleményére. Meg merem kockáztatni, hogy a többség véleményét ennek a 32 ezer embernek a valószínűleg dühös, visszaküldött kérdőíve jelenítheti meg. Mindig arra szoktak hivatkozni, hogy tartsuk tiszteletben ennek az 1 millió embernek a véleményét. Én arra kérem önöket és a miniszterelnök urat is, hogy tartsuk tiszteletben a maradék 7 millió embernek a véleményét. Ne gondoljuk, hogy ők nem azért nem küldték vissza a kérdőívet, mert rábíznák az Országgyűlés józanságára és ítélőképességére, jelen esetben a Fidesz kétharmadára, hanem azért nem küldték vissza, mert nem hiszik el azt, amit a miniszterelnök úr mond ezzel az egész kezdeményezéssel kapcsolatban. (Zaj és felzúdulás a kormányzó pártok padsoraiból. - Egy hang ugyanonnan: Jaj! - Az elnök csenget.)

A nyilvánosság előtti titkolózás, elzártság, az adatokhoz való hozzáférés szánalmas és tényleg felháborító kezeléséhez képest ez a néhány oldalnyi iromány, azt hiszem, hogy nem jelent gyógyírt, sőt azt (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Neked mennyi van?) kell hogy mondjam sajnos, az előző konzultációra visszautalva, az se nagyon fontos, hogy pontosan mi van benne ebben az irományban. Emlékezzünk vissza a földkérdésre, ami az előző konzultációban szerepelt, hogy akarnak-e a magyar emberek alkotmányos védelmet a földnek. Mi úgy éreztük, hogy ez egy olyan fontos kérdés, hogy érdemes név szerinti szavazást tartani ez ügyben a parlamentben az alkotmány vitája kapcsán. Meg is történt. Én kérném a miniszterelnök urat, a viszonválaszában mondja már el annak a szavazásnak az eredményét is, hogy hol történt a hiba, hogy az emberek esetleg azt mondták ezen a konzultáción, hogy nem akarják a földet alkotmányos védelem alatt tudni, vagy pedig, amit én sajnos gyanítok, önök képesek voltak egy nemzetközi direktíva érdekében az emberek véleményén átgázolni, és itt pedig mindenféle szép dolgot mondani, de ha az érdek úgy diktálja, akkor ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyni. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem igaz!)

Ami pedig a pazarlást illeti, a pazarlás részét illeti, nem csak pénzbeli, de én nem is akarok kitérni a pénzbeli pazarlásra, inkább időbeli pazarlásnak érzem. 8 évig ellenzékben voltak, egy éve kormányon vannak, és még most keresgetik, hogy mit kezdjenek a különféle területekkel? Hát mit csináltak az elmúlt 9 évben? Nincs programjuk arra, hogy hogyan kellene a különféle szektorokban a problémákat megoldani?

Én úgy érzem egy picit, hogy ezzel a felelősségáthárítással a kormány megpróbálja jelen esetben az emberekre hárítani a különféle döntései következményét, majd pedig, amikor a különféle döntéseket társadalmi kritika éri, akkor előáll, és azt fogja mondani, hogy: önök mondták, önök akarták, ezekre a teljesen evidens kérdésekre vagy evidenciának nevezhető kérdésekre a természetesen várható válaszokat adták az emberek. Tehát én ezt egy kicsit parasztvakításnak és megmondom őszintén, rosszhiszeműségnek is érzem.

De rátérve a konkrétumokra, a devizahitelesekkel is foglalkozik a szociális konzultáció kérdőíve. Azt kell mondjam, hogy nem kaptak a devizahitelesek állami segítséget, bármennyire is szeretnék ezt az emberek a szociális konzultáció adatai alapján. Itt két valaki, két csoport kapott segítséget: egyrészt a kormány, amely időbeli segítséget kapott, illetve adott saját magának időbeli segítséget a menekülésre, másrészt meg a bankokat mentették meg egy bankmentő csomaggal, az embereket pedig továbbra is kitették a devizacsapdának. Ugyanúgy a svájci frank szakadékában tengődnek az emberek, és néhány év múlva eléri majd őket a végzetük, úgyhogy akkor majd, azt hiszem, a miniszterelnök úrnak újra elő kell állnia, és mondania kell valamit erről a kérdésről.

Ami a szociális juttatások folyósítását illeti, rosszul van feltéve a kérdés. Az emberek szerintem nem azt szeretnék, hogy pénzben vagy élelmiszercsomagban adjuk a különféle segélyeket, hanem amit a Jobbik javasolt, egy szociális kártyán, egy szociális kártyarendszeren és egy erre épülő szociális bolthálózaton keresztül, ami egyrészről felszámolná az uzsorázást, ami a cigánybűnözés egyik legsúlyosabb formája, másrészről a segélyek pazarló felhasználását megállítaná, harmadrészt pedig egy munkahely-teremtési lehetőséget is teremtene Magyarország számára.

A nyugdíjrendszer átalakítása kapcsán támogatjuk azt, hogy a gyermeknevelés legyen a nyugdíjszerző tevékenységek körébe tartozó munkavégzés, viszont nem mindegy, hogy hogyan. Itt azt szeretnénk, azt javasoljuk, hogy a felnevelt gyermekek az adójukból segíthessék a felnevelt gyermekek a szüleiket, tehát ez legyen a foganatosítás módja.

A hiány igazán beszédes. A szociális konzultáció nem beszél az egykulcsos adóról, hogy azt támogatják-e az emberek, hogy abban az adóformában önök nem érvényesítettek szociális szempontokat, nem beszélnek az államadósságról, hogy támogatják-e az emberek az államadósság folyamatos visszafizetését. Úgyhogy egy szociális konzultáció helyetti szociális konfrontáció melegágya ez a kezdeményezés.

Arra kérem önöket, hogy a józan észre is hallgassanak néha, ne csak saját magukra.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Most Schiffer András frakcióvezető úr következik, az LMP részéről. Parancsoljon!

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is: továbbra sem gondolom azt, hogy a Magyar Országgyűlés falai között helye lenne annak, hogy bármely magyar állampolgárok csoportját származásuk szerint meg kellene bélyegezni. (Szórványos taps a kormánypártok és az MSZP padsoraiból.)

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem vitatkozom önnel abban, hogy ingyensört nem akarnak a magyar emberek, annál inkább megelégednének azzal, hogyha legalább már a söralátét az adóbevallással megérkezett volna úgy, ahogyan azt megígérték. És természetesen gratulálni tudok ahhoz, hogy a Fidesz tavalyi szavazótáborának 42 százaléka legalább válaszolt az önök kérdőívére. (Németh Szilárd: A tiétek hány százaléka válaszolt?) 42 százalék küldte vissza, hogyha egészen pontosan számoltam az ideadott brosúrából.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az a helyzet, hogy mi vagyunk annyira elvarázsoltak, hogy úgy gondoljuk, hogy konzultáció két esetben van: az egyik egy választási kampány, ahol el kell mondani azt, hogyha például valaki egykulcsos adórendszert akar bevezetni; el kell mondani azt, hogyha valaki az érdekegyeztetést fel akarja számolni; el kell mondani azt, hogyha valaki 2000 milliárdot akar kivonni a jóléti rendszerből. Ezt a konzultációt önök nem folytatták le.

Két választás között a konzultáció népszavazást jelent. Azt jelenti, hogy meg kell kérdezni a magyar embereket arról, hogy például szeretnék-e a munkavállalói jogok lebontását, szeretnék-e azt, hogyha az alapvető, az egzisztenciájukat védő intézményeket úgymond a versenyképesség oltárán a kormány feláldozná. Mi ezért kezdeményeztünk népszavazást, és ezért várjuk azt, hogy önök a nemzeti konzultáció jegyében mögéje állnak ennek a népszavazási kezdeményezésnek. Annak van eredménye, hogyha népszavazáson kérdezik meg az embereket arról, ha már a választási kampányban ezt elmulasztották, hogy egyetértenek-e ezzel a vudu-gazdaságpolitikával, egyetértenek-e a szociális jogállam lebontásával.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Végignézve a szociális konzultáció kérdőívét, túl azokon az adatvédelmi aggályokon, amiket megfogalmaztunk - és reményeink szerint egyébként majd egy vizsgálóbizottságnak lesz alkalma megvizsgálni azt, hogy egyébként a ma még hatályos adatvédelmi törvénynek mennyiben felelt meg -, én tudom, hogy ez az önök számára nem sokat jelent, de mégis ez a konzultációs kérdőív, jó néhány dolgot nem látok ebben. Megkérdezték-e önök arról a magyar munkavállalókat, hogy egyetértenek-e az érdekegyeztető rendszer szétrúgásával? Megkérdezték-e arról az embereket, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a közmunkások tömegeinek messze minimálbér alatti jövedelmet fizessenek? Egyetértenek-e a magyar emberek azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósítási időtartamát vagy az összegét csökkentsék?

Egyetértenek-e a magyar emberek azzal, hogy a tankötelezettség korhatárát csökkentsék? Hiszen, miniszterelnök úr, az a helyzet, hogy ha leszállítják a tankötelezettség korhatárát, ebben az esetben tömegével kerülnek ki a munkaerőpiacra képzetlen emberek, akik nem fognak tudni elhelyezkedni. De azt is meg lehetett volna kérdezni a magyar állampolgároktól, hogy egyetértenek-e azzal, hogy önök a felére csökkentették a közmunkára rendelkezésre álló költségvetési forrásokat. Az a helyzet, hogy szemben azzal, amit ön most itt elmondott, az önök gazdaság- és társadalompolitikája azokat támogatja, akiknek sok van. Akinek semmije nincs, tudjuk, annyit is ér. Önök a kispénzűekkel fizettetik meg a gazdagok adókedvezményét. Erről szól a Fidesz gazdaságpolitikája.

Én azt gondolom, hogy önök alapvetően egy teljesen hamis képzetet látnak maguk előtt, amikor úgy gondolják, hogy a munkanélküliek vagy a rendszeres munkát ellátni nem képes emberek tömegei valójában nem kívánnak dolgozni. Ezzel szemben én azt gondolom, hogy ma Magyarországon tömegével vannak hosszú ideje munka nélkül úgy emberek, hogy valójában szeretnének dolgozni, de nincs meg egyrészt az az állami és szociális rendszer, ami segíti a munkába járást. Lehetővé kell tenni, hogy a kistelepülésekről egyáltalán fizikailag el lehessen jutni a munkahelyekre. Kell egy olyan mentorhálózat, ami a 10-15-20 éve munka nélkül maradt embereket visszasegíti az elsődleges munkaerőpiacra, és nem a közmunkákba. Kellene állami támogatás szociális földprogramokra, épületfelújítási programokra. Ma az egykulcsos adórendszer miatt erre, egy zöldfordulatra, zöldberuházásra nincsenek források.

Ezen kívül a munkahelyteremtés politikája, miniszterelnök úr, alapvetően járulékcsökkentésről, ökológiai adóreformról és egy progresszív, igazságos adórendszerről szólna. Kiszolgáltatottság árán nem lehet versenyképes Magyarország, és nincs a magyar emberekhez méltó életminőség.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP, szórványos taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Most Harrach Péter úrnak, a KDNP frakcióvezetőjének adom meg a szót.

(13.40)

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nincs olyan képviselő ebben a parlamentben, aki azt mondaná, hogy társadalmi párbeszédre nincs szükség - legfeljebb a módja lehet különböző. Létezik egy hagyományos, egy formális, egy megcsontosodott rendszer, ami nyilván a több-kevesebb legitimációval rendelkező szervezeteknek, illetve a nagy önbizalommal bíró vezetőiknek az akciója. Ez eddig igazi eredményt nem hozott. És létezik most egy új, egy széles rétegeket megkérdező, közvetlen konzultációs rendszer, most ennek vagyunk tanúi.

Felmerült a kérdés, hogy mi van azokkal, akik nem küldték vissza. Én úgy gondolom, hogy több mint egymillió visszaküldött kérdőív az egy igen komoly mennyiség, a magyar társadalmat ismerve, az emberek szokásait is látva nem hiszem, hogy bármiféle kérdőívet ennél többen visszaküldtek volna. Ez nem érdektelenséget jelent, hanem azt jelenti, hogy a politikai döntéseket szavazat formájában leadják, de különben ilyen kérdőívek kitöltésére nem sokan szánnak fáradságot. Egyszerűen ez a dolog természete.

A másik kérdés, hogy vajon a szociális ellátórendszer milyen nálunk. Azt látnunk kell, hogy a környező országokhoz képest jóval többet költünk a szociális ellátásokra. A kérdés csupán az, hogy a célzottsága jó-e ennek. Itt van a probléma: sajnos azok is kapnak ilyen támogatást, akik nem szorulnak rá, és lehetséges, hogy nem mindenki kapja meg, aki rászorul, hiszen éppen a legjobban rászorulók sokkal szerényebbek annál, hogy kérjenek. Ezen a rendszeren kell változtatni, és erre alkalmasak azok a kérdések, illetve az arra adott válasz, amit a szociális konzultációban feltettek, illetve válaszoltak.

A munkaszándék kérdése is felmerült a hozzászólásokban. Én úgy gondolom, hogy ez egy összetettebb kérdés annál, mint politikai vitákban tisztázható kérdés lenne, hiszen itt már egy mentális kérdésről van szó. Ha valaki hosszú ideig munka nélkül volt, az - csúnya kifejezést használok - nem tud akarni dolgozni, azt hozzá kell segíteni, késztetni ahhoz, hogy mégiscsak dolgozzon, és bejusson a munkaerőpiacra.

A kérdések között van több olyan, ami a magyar polgároknak a bölcsességét mutatja, ilyen a devizahitelre vagy a gyógyszergyárakra adott kérdés, de vannak olyanok is, amelyek kifejezetten a szociális érzékenységre és a helyes válaszra mutatnak, például a védett kor. Tudjuk azt, hogy ha valaki 50-55 éves elmúlt, akkor egy nagyon rossz gyakorlat szerint a munkaadók nem szívesen látják mint munkavállalót. Nehéz ezt megérteni, hiszen erejük teljében lévő emberekről van szó, az igaz persze, hogy a pályakezdőknek kevesebb bért kell adni. Tehát ezek az emberek, akik munkára alkalmasak, tapasztaltak, azoknak meg kell teremteni a lehetőséget, éppen a védettséggel, hogy dolgozni tudjanak.

Van egy olyan kérdés, amiben én is bizonytalan vagyok, és ez a munkalehetőségek megteremtése akár közmunkán keresztül is. A bizonytalanságom abban van, hogy vajon a sorrend mi kell hogy legyen. Én azt hiszem, először a munkalehetőséget kell megteremteni, és utána az eddig különböző védettségben, szociális védettségben lévő embereknek a lehetőséget megadni, hogy ezt a munkát elvégezzék. A sorrend nem jó, ha fordítva történik meg, és előbb számoljuk fel ezt a védettséget és utána adunk munkát.

Nyugdíj és gyermeknevelés: több lehetőség van. Nem biztos, hogy az szja kérdése a legjobb, hiszen a gyermekek utáni adókedvezmény miatt a szülők már nem fizetnek szja-t. Mit irányítsunk át a nagyszülőkhöz? Tehát az a három lehetőség, amit mi számba vettünk a családok védelméről szóló törvény készítésekor, az majd előkerül időben - higgyék el, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást a gyermeknevelés és a nyugdíj összefüggése miatt.

Ezek azok a kérdések, amelyek öt percbe belefértek. Én úgy gondolom, hogy meg kell köszönnünk a válaszokat, hisz hozzásegítettek minket (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a jó döntéshez.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Most Tóbiás József úr következik, az MSZP részéről. Parancsoljon, képviselő úr!

TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Hallgatva az ön beszédét, úgy tűnt, minthogyha elkéstünk volna, ezt valahol márciusban, áprilisban kellett volna elmondania, hiszen a tavaszi ülésszakon minden olyan döntés jószerével meghozatalra került, amiről most ön beszélt - a java része, nem mindegyik, a java része.

Azt, hogy egy formai konzultáció és egy érdemi párbeszéd között mi a különbség, pontosan jól mutatja az itt elmondott napirend előttije, hiszen ez egy formai konzultáció. Az a konzultáció, amely arról szól, hogy emberek, mondjátok el a véleményeteket, mi pedig úgy döntünk, ahogy mi szeretnénk, akik meg nem vesznek részt, azok meg előre megkapták, hogy ők is részesei voltak a döntésnek, hiszen majd akkor a parlament lesz ennek a döntésnek a meghozatalára alkalmas testület, ez önmagában szerintem áltatás, miniszterelnök úr, szerintem teljesen másról van szó.

Az érdemi párbeszéd hiányáról van szó, arról van szó, hogy míg a konzultációban az előbb jelzett módon csak megkérdezzük és majd döntünk, az érdemi párbeszédnél le kell ülni, miniszterelnök úr, tárgyalni kell, hiszen ellenérdekelt felek ülnek le, amely persze lelassíthatja a folyamatot, én ezt nem vitatom, de a folyamat végeredménye mégis egy megállapodás, egy olyan megállapodás, amelyet a társadalommal lehet kötni. És azok az álkérdések, amelyek valójában csak azt mutatják meg, hogy olyan evidenciákat kérdez meg a miniszterelnök úr, mint hogy az emberek szeretnének-e dolgozni, szerintem nincs ma Magyarországon olyan ember, aki ne ezt válaszolná.

De, miniszterelnök úr, szeretném megkérdezni, hogy az elmúlt hónapokban, az elmúlt egy évben arról miért nem kérdezték meg a magyar állampolgárokat, hogy szeretnének-e olyan igazságtalan egykulcsos adórendszert, amelynek a társadalom több mint kétharmada a vesztese, hogy azok, akik a legnehezebb helyzetben vannak ma Magyarországon, nevezhetjük úgy, hogy a sárga csekkek mindennapjait élő emberek, ezek miért nem kaptak lehetőséget arra, hogy elmondják, hogy miniszterelnök úr, nincs ez így rendjén, tessen ezen változtatni. Vagy miért nem kérdezte meg, miniszterelnök úr, az indoklás nélküli elbocsátásoknak a témakörében a választópolgárokat?

Ha jól emlékszem, egy alkotmánybírósági beadványt követően úgy módosították magát az alkotmányt, a törvény szövegét, hogy persze most már van indoklás, ami azt jelenti, hogy ha nem felel meg nekem mint munkaadónak a beosztottam, akkor kirúghatom, ha nem kellően lojális, akkor kirúghatom.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ne haragudjon, de azt kell mondjam, hogy álságos az a magatartás, hogy védett kort ígér a szociális konzultációban a kormányzat a választópolgároknak, miközben olyan törvény van érvényben, amely éppen az indoklás nélküli elbocsátásokra ad lehetőséget, nota bene éppen most a jogbiztonság felszámolásával (Lázár János: Az már meg lett változtatva, Józsi!) éppen az 55 éves védett korú állampolgárokat, szerzett jogaikat, tudja mit, szerződésben, az állammal szerződésben álló állampolgárokat fosztja meg attól, hogy lehetőségük legyen a tisztes életre.

Azt mondja, hogy Magyarország felébredt, és Magyarország részt vett ebben a szociális konzultációban. Azt kell mondjam, miniszterelnök úr, hogy Magyarország - tény és való - felébredt, az egy év remény- és illúzióvesztéséből ébredt föl, hogy ma már nem azt gondolják, hogy a fülkeforradalomban lehet egy gazdasági csodát megvalósítani Magyarországon. Hiszen éppen a kormány által benyújtott nyugdíjrendszer átalakításáról szóló, nemrég napvilágra került előterjesztés világosan mutatja, hogy elvesznek azoktól, már több százezer embertől elveszik azokat a jogokat, amiket megszereztek.

Az előterjesztésben megjegyzik, hogy az ellátórendszerben olyan nagy mértékű és viszonylag gyors átalakulásra, amelyet a Széll Kálmán-terv előirányoz, nemigen volt még példa. Ez kellő beismerése annak, hogy a mostani megszorítások jelentősek és amúgy elkapkodottak voltak. Mi szükség van tehát a szociális konzultációra?

További érdekesség, hogy a dokumentumban az is szerepel, hogy a jövedelemcsökkenés minden érintett ellátásban részesülő vagy arra számító számára negatív hatású.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem tudom másképpen megfogalmazni, mint hogy az egy evidencia Magyarországon, hogy minden ember számára a munka világa, a munka világában való részvétel a zsinórmérték. De a magyarok józanságát semmi más nem mutatja jobban, mint az, hogy ezen a konzultáción a döntő többség, hétmillió magyar állampolgár nem kívánt részt venni.

(13.50)

És ez nem azt jelenti, hogy nem tekintették volna az érdemi kérdéseket fontosnak, hogy válaszoljanak, hanem azt jelenti, miniszterelnök úr, hogy ezek a kérdések nem az ő problémáikra adnak megoldást.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Lázár János úr következik, a Fidesz frakcióvezetője.

LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azzal kezdeném, hogy szeretném megköszönni a több mint 1 millió honfitársunknak, hogy válaszoltak a kormány kérdéseire. Ez lenne talán a legfontosabb egy parlamenti képviselő részéről, hogy megköszönje azoknak a válaszát, akik kitüntettek bennünket ezzel (Taps a kormánypártok soraiban.), különös tekintettel arra, hogy Schiffer Andrással ellentétben mi nem vezetünk nyilvántartást arról, hogy ki válaszolt (Felzúdulás az ellenzéki oldalon.), ezért nem tudjuk megmondani, hogy a mi szavazóink vagy az ön szavazói voltak-e azok. (Novák Előd: Kubatov Gábor!) Azt kell mondjam önnek, önöknek, képviselőtársaim, hogy bárki válaszolhatott. Mi nem tudjuk, hogy kik válaszoltak, de akik válaszoltak, azok megtisztelték a Magyar Köztársaság kormányát és Országgyűlését. Szerintem ez a legfontosabb dolog. Azt tanácsolnám ellenzéki képviselőtársaimnak - ha elfogadják -, hogy tartsák tiszteletben 1 millió ember véleményét; akár egy ember véleményét is, de 1 millió emberét meg különösképpen, és talán érdemes lenne ebből kiindulni a vita kapcsán.

A második pont, amit a figyelmükbe ajánlanék, hogy miért volt erre szükség, miért kellett húsz év után másodjára - bár az alaptörvény rendkívüli döntés és rendkívüli helyzet volt - nemzeti konzultációt folytatni szociális kérdésekben, miért nem volt elég az az általános felhatalmazás, amely egy demokráciában működik, hiszen a választások alkalmával a választópolgárok felhatalmazzák az adott kormányt, megbíznak valakiben. Azért volt szükség a felhatalmazás megerősítésére, mert a szocialisták nyolc éven keresztül eljátszották a kormány iránti bizalmat. A balatonőszödi beszédből, az önök hazugságaiból következik az, kedves Tóbiás képviselőtársam, hogy igenis, rendszeresen ki kell kérni az emberek véleményét azért, hogy visszaálljon a bizalom a politikával és a parlamenttel szemben. Ha önök nem hazudoztak volna az embereknek, akkor nem kellene így eljárnunk, és nem kellene a bizalmat visszaállítanunk. A mi kötelességünk, hogy visszaállítsuk az emberek bizalmát a kormányzás iránt, ezért rendszeresen meg kell őket kérdezni. Ezt tartom a legfontosabb gesztusnak és a legfontosabb lépésnek. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Az elmúlt egy esztendőben folyamatosan azt hallottuk ellenzéki képviselőtársainktól és mindenki mástól, hogy miért nem egyeztetünk. Most pedig azt halljuk, hogy legyen egyeztetés, de ne most, legyen egyeztetés, de ne így, legyen egyeztetés, de ne ezekkel, legyen egyeztetés, de más kérdésekben. Szerintem a legfontosabb, leggyorsabb és legegyszerűbb egyeztetés az, ha megkérdezünk minden magyar választópolgárt olyan kérdésekről, amelyek mindenkit foglalkoztatnak. Önök sem gondolhatják komolyan, hogy ezek a kérdések nem foglalkoztatják a választópolgárokat, hogy az oktatás vagy a munkavállalás ügye nem foglalkoztatja a választópolgárokat. Hogyne foglalkoztatná! Ha az önök logikájából indulok ki, akkor lehet, hogy az a 7 millió ember azt mondta, én már adtam egy általános felhatalmazást a Fidesznek akkor, amikor elmentem vagy távol maradtam, legyen az elég. Ez is lehet egy megfelelő válasz. Szerintem tehát azzal, hogy mit gondol 7 millió ember, ne játsszunk; foglalkozzunk azzal, hogy mit gondolt 1 millió ember, a kormány pedig tegye meg azokat a lépéseket, amelyekre ez az 1 millió ember felhatalmazta, és az eredeti szándékában - amelyhez bizalmat kért a választások kapcsán - megerősítette.

A tartalmi részre annyiban szeretnék kitérni, miniszterelnök úr, hogy szerintem világos a választópolgárok szándéka: Magyarországon tisztességes munkából tisztességesen szeretnének megélni. Ez ma nem könnyű dolog. Akár a feketemunkára, akár az orvosok hálapénzére gondolok, hogy tisztességesen is lehessen élni és megélni is lehessen a jövedelemből, ez nagyon sok polgártársunk számára szinte lehetetlen vállalkozás. A kormányzat számára nagy feladat és nagy küldetés, hogy a tisztességes megélhetés feltételeit képes legyen biztosítani, hogy húsz esztendő látens kompromisszumai, illetve különböző paktumai után legyen végre rend ebben az országban. Azt gondolom, az az 1 millió ember, aki most megerősítette a kormányt ebben a szándékában, kellő felhatalmazást is biztosított egyúttal; az a gesztus, az a lépés pedig, hogy megkérdeztük az emberek véleményét, nézetem szerint kiemelten fontos, mert bizalom nélkül nem lehet cselekedni ebben az országban. Semmit nem lehet megváltoztatni, ha nincs meg hozzá a kellő bizalom. Mi elfogadtuk azokat az érveket, amiket önök mondtak, hogy a kormányzatnak meg kell erősítenie a bizalmat a választásokhoz képest. Elfogadtuk, hogy nem elég a kétharmados parlamenti felhatalmazás. Önök azt mondták, a kétharmad nem elég arra, hogy lépjünk. Rendben van. Akkor megkérdeztük az embereket, megkérdeztünk 8 millió embert. Mit kellene még tenni ahhoz, Schiffer képviselőtársam, hogy önök tudomásul vegyék, hogy tavaly volt egy választás, bennünket fölhatalmaztak, kétharmados többséget biztosítottak, és most még ráadásul 8 millió ember véleményének a kikérése után szabad utat kaptunk bizonyos lépések megtételéhez?

Arra szeretném kérni önöket, semmi másra, csak arra, hogy tartsák tiszteletben ne csak ennek az 1 millió embernek a véleményét, hanem a tavalyi választások eredményét is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Amennyiben élni kíván a viszonválasz lehetőségével, akkor miniszterelnök úré a szó.

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Engedjék meg, hogy először is azt a különbséget rögzítsem, ami önök között és miközöttünk a demokráciáról való gondolkodásban van. Úgy látom, ha önök bármihez hozzászólnak, akkor csak velünk foglalkoznak és csak bennünket látnak - mi viszont csak az országgal foglalkozunk és az embereket látjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ezért köszönjük szépen az észrevételeiket, de nem osztozunk abban a rossz politikai hagyományban, amit most önök itt folytatnak.

Van valaki, van egy politikai erő, amelyik csinál valamit, nem is igen megkérdőjelezhető, hogy jó szándékkal, jó irányban és jó motivációkkal. Mert be akar vonni embereket a demokrácia működésébe. Mielőtt megszületnek azok a történelmi törvények a tisztelt Házban, amelyek a munkáról lebeszélő szociális rendszer helyett egy munkába visszavezető szociális rendszert építenek majd fel, előtte meg akarjuk tudni, vajon támogatnak-e ebben bennünket az emberek. Mi megkérdezzük őket. És akkor vannak olyanok, akik bár életükben nem csináltak még szociális konzultációt, eszükbe sem jutott, pedig voltak kormányon eleget, hogy akár meg is kérdezhetnék az embereket arról, hogy milyen irányt válasszanak, ők leszólják azt az embert, aki dolgozik. Régi magyar hagyomány ez, a politikában is ismert: van, aki dolgozik, van, aki leszólja. Így vagyunk mi is, tisztelt hölgyeim és uraim. Azt kell mondanom tehát, hogy bár az észrevételeiket tisztelettel megköszönöm, de nem tudjuk beépíteni őket abba a munkába, amit most éppen végzünk. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)

Engedjék meg, hogy abban a gyermekded játékban, amely azt találgatja, vajon mit gondolnak azok, akik nem válaszolnak a kérdésekre, ne társuljunk önökhöz. Felnőtt emberek vagyunk mi is, és felnőtt emberek a magyar állampolgárok is. Majd eldöntik, hogy akarnak vagy nem akarnak válaszolni. Azt is pontosan tudják, hogy a dolognak mi a tétje. Azt is pontosan tudják, hogy lesz következménye annak - mint ahogy a magyar alkotmánynál is volt következménye -, hogy mit válaszolnak, mi az, amit nem akarnak látni, és mi az, amit feltétlenül látni szeretnének egy új szociális rendszerben, vagy éppen látni szerettek volna, vagy nem akartak látni a magyar alkotmányban. Tehát majd ők eldöntik, hogy el akarják-e mondani a véleményüket. Nekünk egy dolgunk van: mi csak azok véleményét tudjuk beépíteni a munkánkba, akik elmondják a véleményüket. És abból kell kiindulnunk, minden felelős vezető csak abból indulhat ki, hogy aki nem mondja el a véleményét, az a demokratikusan megválasztott magyar parlamentre és az általa megválasztott kormányra bízta, hogy az adott ügyet a legjobb tudása és belátása szerint rendezze el. Ez az egyetlen helyes, felnőtthöz méltó, az embereket tisztelő magatartás, kedves szocialisták és kedves LMP-sek. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Történelmi alkalom ez a mai, először fordult elő a magyar parlamentben, hogy a Jobbik szónoka józanságot ajánlott a kormánynak. (Zaj, közbeszólások.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ugyanakkor szeretném az igyekvő és szorgalmas jobbikos képviselőket arra biztatni, hogy csak azért, hogy ellentmondjanak nekünk, ne kérjenek szót - ennek sok értelme nincs. Ha megnézik azokat a javaslatokat, amelyeket korábban - igaz, önök mindenféle konzultáció nélkül - megfogalmaztak, hogy hogyan kellene a szociális rendszert átalakítani, akkor láthatják, most olyan pontokat is támadnak, amiket egyébként korábban önök képviseltek. Tudom, hogy nem azért, mert megváltoztatták az álláspontjukat, hanem mert parlamenti párt lettek, és azt gondolják, egy parlamenti pártban az a normális viselkedés, ha az ellenzék akkor is megtámadja a kormányt, ha egyetért azzal, amit az képvisel. Én mégis azt kérem önöktől, hogy gondolják ezt át. Nem biztos, hogy ez az egyetlen lehetséges ellenzéki magatartás. (Novák Előd: Halljunk példát is!)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nemzeti vagyonról szóló törvény az ősszel szintén a tisztelt Ház elé kerül, és akinek kétségei vannak, az akkor majd láthatja, hogy a magyar termőföld alkotmányos védelem alatt áll. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(14.00)

Ugyanakkor, tisztelt hölgyeim és uraim, bár az ember igyekszik, de nehezen tud az ellenzék elvárásainak megfelelni, mert egyfelől egyik nap az a baj, hogy túl gyorsan, túl sokat és túl nagy lépésekkel haladunk, a másik nap meg az a baj, hogy túlságosan sokat keresgéljük a helyes válaszokat, és lassan születtek meg a döntések.

Ami a szociális kártya, a gyermekvállalás és a nyugdíj összefüggését illeti, ezek azok a nagyon fontos részletkérdések, amelyeket ősszel meg fogunk vitatni itt a tisztelt Házban, hiszen az emberek a szociális konzultáció során kijelölték az irányt, és ebbe az irányba, amit kijelöltek, ezek a konkrét megoldások akár bele is férhettek. Úgyhogy ellenkezés helyett arra szeretném kérni önöket, hogy amikor eljön a lehetősége, akkor vegyenek majd részt az ezekről a kérdésekről szóló érdemi parlamenti munkában; higgyék el, mindenki jobban jár, önök is, mi is és az egész ország.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végezetül szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy ennek a szociális konzultációnak, amelyet ma gyakran fogok még emlegetni a tisztelt Házban, ennek a jelentősége sokkal nagyobb annál, mint azt itt néhány ellenzéki, elsősorban oldalvágásokat tartalmazó hozzászólásból kihüvelyezhetnénk. A helyzet az úgy áll, hogy mindannyian látjuk, hogy a magyar szociális rendszer ebben a formájában senkinek az igényeit nem elégíti ki; azoknak az igényeit sem, akik részesülnek benne, azokét sem, akiknek részesülniük kellene, de nem tudnak, és azokét az emberekét sem, akik adófizetőként finanszírozzák egyébként ezt a szociális rendszert. Itt egy nagy jelentőségű átalakítás előtt áll Magyarország, és én igenis, tulajdonítok annak nagyon komoly, súlyos - nem akarom a szót elkoptatni, ezért kisbetűvel mondom - történelmi jelentőséget, hogy módja nyílott Magyarország minden felnőtt emberének arra, hogy a munka és a segély, a munka és a nyugdíj, a szociális rendszer és a munkaviszony újraszabályozásának kérdéseit átgondolja, és ha bele akart szólni a követendő irányok kijelölésébe, akkor azt megtehette.

Ezért én még egyszer szeretnék köszönetet mondani annak a több mint 1 millió embernek, és sokat ismerek közülük - sajnos nem mindet, ahogyan szeretné az ember -, akik nem egyszerűen csak visszaküldték ezeket a kérdőíveket, hanem alapos, komoly és fontos beszélgetéseket folytattak, mielőtt kitöltötték volna ezeket a kérdőíveket. Gondolkodó emberek küldték vissza ezeket a kérdőíveket, akik nem egyszerű, hanem a politika időnként legnehezebb kérdését tették föl maguk számára, hogy hogyan legyen az adórendszer, a szociális rendszer, a munka, a segély, és választ adtak a számunkra.

Én szeretném még egyszer a magyar parlament képviselői nevében megköszönni Magyarország polgárainak, hogy nem a korábbi hagyományokat követve otthon várják mindösszesen, esetleg imádkoznak is, hogy jó vagy rossz döntéseket hoznak az ország vezetői, a parlamenti képviselők, hanem amikor mód és lehetőség nyílik rá, akkor igenis hallatni akarják a hangjukat, és ezzel nemcsak az adott konkrét kérdés eldöntésében segítenek, hanem a magyar demokráciát is erősítik.

Nem tudom elfogadni azt a baloldali gondolkodásmódot, amely a demokráciát arra az egyszerű kérdésre csupaszítja le, hogy ha önökre szavaznak és önök alakítanak kormányt, akkor van demokrácia, ha nem önökre szavaznak és nem önök alakítanak kormányt, akkor meg nincsen demokrácia. A demokrácia ennél azért egy kicsit gazdagabb világ, kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Végezetül szeretném a mondandómat azzal zárni, hogy mindannyian tudjuk, Magyarország helyzete rendkívül nehéz. Ezeket a kérdőíveket többségükben nagyon nehéz helyzetben lévő emberek töltötték ki és küldték vissza. (Zaj, derültség az ellenzék soraiban.) Mindannyian tudjuk, hogy Magyarország európai összevetésben egy rendkívül szegény ország. Mindenkinek szeretném viccelődés helyett a figyelmébe ajánlani, egy olyan hazában élünk, ahol a magyar átlagkereset valahol a 600-700 euró között mozog havonta, ahol a nyugdíj valahol a 250 euró körül van havonta; egy olyan országban élünk, ahol gyerekek éheznek; egy olyan országot vettünk át, ahol emberek százezreinek esélyük sincs a munkára; olyan országot vettünk át az előző kormánytól, ahol emberek képtelenek egyáltalán megközelíteni az országnak azokat a részeit, ahol esélyük lenne munkát szerezni; egy olyan országot örökölt meg a mostani kormányzat, amelynek olyan oktatási rendszere van, amely olyan szakmákra képezi az embereket, a fiatalokat, amivel nem lehet utána semmit sem kezdeni, és nem lehet elhelyezkedni. A helyzet tehát Magyarországon, tisztelt hölgyeim és uraim, rendkívül nehéz, súlyos és nehéz.

Azt kell mondanom, a mai parlamenti vita arról győzött meg, hogy ezekkel a nehézségekkel megküzdeni ma Magyarországon egyedül a Fidesz-Kereszténydemokrata Néppárt szövetségének van esélye.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)