Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Kerestem a koncepciót az előző szocialista képviselő megszólalásában (Dr. Józsa István: Azt Bánki Erik megadta!), de nehéz volt megtalálnom. Ugyanúgy kerestem a szocialista kormány koncepcióját is (Gőgös Zoltán: Pénzt keressél inkább a környékeden!) a forrásszétosztásnál, amikor még nekik befolyásuk volt erre, és ott ugyanilyen nehezen találtam meg. Ahogy zavarosnak éreztem azt, képviselő úr, amit ön elmondott, úgy a szocialista kormány teljesítménye is kellően zavaros, amikor ezt az európai uniós költségvetési pénzügyi ciklust megítéljük.

Ugyanis azt rögzítsük, hogy ez két kormány teljesítménye. 2007-től 2010-ig a szocialista kormány dominálta a történéseket, 2010 óta az Orbán-kormány. Mi az, amit a szocialista kormány tett? Volt ideje felkészülni ezeknek a forrásoknak a fogadására, mert nem 2007-tel indul a világ, hanem már 2004-gyel, amikor csatlakozunk. Volt idejük megtervezni, átgondolni azokat a társadalompolitikai célokat, amelyekre ezeket a forrásokat szánták. Volt idejük kialakítani egy intézményrendszert ezeknek a forrásoknak a fogadására. Mi az, amit az Orbán-kormány tehetett? Önök pályára állítottak egy rendszert, ez a kormány ezt csak működtetni tudta. Ahogy a miniszter úr az expozéjában elmondta: foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy új társadalompolitikai célokat határoznak meg, de ismerve az európai bürokrácia lassúságát, erről letettek, és szerintem ezt helyesen tettek. Az alapvető cél az volt, hogy a lehetséges források közül az utolsó eurócentet is megszerezzük.

Amit a kormány megint tenni tudott, ha a társadalompolitikai célokat nem is tudta megváltoztatni, hogy átalakíthatta azt az intézményrendszert, amely a sikert garantálta. Mert ha csak azt nézzük, hogy mennyi pénzt tudtunk lehívni, akkor ezt az időszakot vitán felül sikeresnek mondhatjuk. Sikeresnek mondhatjuk akkor is, amikor teszünk versenytársaink között Közép-Kelet-Európában egy összevetést. Ezt mindig megteszem, mert sok ilyen összevetést kellene itt Kelet-Közép-Európában megnyernünk ahhoz, hogy úgy emelkedjen Magyarország egy Európai Közösségen belül, mint ahogy azt mindannyian reméljük.

2007 és 2010 között, amikor önök kormányoztak, hetenként 5,5 milliárd forintot tudott a kormány kifizetni az érintetteknek. 2010 és 2013 között ez 18,5 milliárd volt hetenként. 2014-ben és 2015-ben, amikor már a cikluson túlnyúlóan is lehetőség volt még források kifizetésére, ez 40 milliárd forint fölé emelkedett hetenként. Magyarország a rendelkezésre álló keretének 108 százalékát kötötte le, Lengyelország 101 százalékát, Csehország 95 százalékát, Szlovákia a rendelkezésre álló keretek 89 százalékát, Románia a 74 százalékát. Mégsem vagyunk elégedettek, mert ha azt nézzük, hogy ebből a hatalmas pénzből, amiről beszélünk ‑ lekötve 9560 milliárd forint, kifizetve 9233 milliárd forint ‑, mennyit javult Magyarország gazdasági teljesítménye, hogyan nőtt az életszínvonal, akkor továbbra is felemás érzéseink vannak.

Igazán annak vizsgálatára vállalkozom, hogy mitől van az, hogy a szocialista kormány még csak a közelébe sem került azoknak a céloknak, amelyeket a kormány annak idején meghatározott. Ilyen volt az Új Magyarország fejlesztési tervben a munkanélküliség csökkentése (Gőgös Zoltán: Mit tettél ezért mint fejlesztésitanács-elnök?) ezeknek a forrásoknak a felhasználásával vagy tartós növekedés elérése. Miért nem került még csak a közelébe sem a szocialista kormány, és miért tudott eredményeket felmutatni az Orbán-kormány ezen a területen?

Azt, ami már elhangzott, én is megerősítem: azt látjuk, hogy a kellő rákészülés ellenére, mármint idő volt a rákészülésre, mégsem láttuk világosan, hogy milyen fókuszokra tervezett a szocialista kormány. Azt látjuk, hogy a forrásfelhasználás teljesen elaprózott volt. Azt, gondolom, kimondhatjuk egyértelműen, hogy hiba volt, hogy gazdaságfejlesztésre csak 16 százalékot szántak. Én személy szerint önkormányzati szereplőként persze mosolyogtam és elégedett voltam akkor, amikor azt láttam, hogy milyen forrásokat tudunk megszerezni nagy európai uniós pénzekből, de tudom, hogy a gazdasági kamara már akkor is hangos volt, és kritizálta a szocialista kormánynak ezt a tervezési metódusát, rövid távú érdekeknek való megfelelést látott amellett, amikor azt kellett rögzítenie, hogy az állam és az önkormányzatok fogják felhasználni a források jó részét. Azt gondolom, hogy a gazdasági kamarának, amikor ezt az eljárást kritizálta, akkor is igaza volt.

(Gelencsér Attila elfoglalja jegyzői helyét.)

Szóba került, hogy egy projekt megvalósítása során mennyi pénz folyt el arra, ami valójában nem a projekt volt, hogy ezt érdekcsoportok hogyan tudták befolyásolni, hogy milyen bürokratikus rendszert épített ki a szocialista kormányzat, hogy projektmenedzsment címén akár a források 30 százalékát is el tudták költeni. (Varju László: 45 volt! Ne keverjük! Korábban a miniszter úr 45 százalékot mondott! ‑ Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Ez nyilvánvalóan nem helyeselhető. Felesleges és átláthatatlan pályázati rendszereket működtettek, és ez azért is irreális, mert a források jó részét az állam és az önkormányzatok, tehát a kvázi állam önmaga használta fel. A kedvezményezetteket, az önkormányzatokat olyan helyzetbe hozták, hogy majd’ 1200 milliárddal kellett őket konszolidálni.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mondok egy Baranya megyei példát. A kormány odaadja Pécsnek a kulturális fővárosi programsorozat megvalósítását. Örültünk neki. Kijelölték a megyei önkormányzatot két hatalmas projekt megvalósítására, a tudásközpont és a megyei múzeumi intézményrendszer felújítására, ennek is örültünk. Amikor kijelölték, tudták, hogy egy olyan önkormányzatnak kell két gigaprojektet megvalósítani, akinek jogi lehetősége nincs saját forrás szerzésére, nem tud önerőt produkálni. Ezt nyilvánvalóan csak hitelfelvételekkel lehetett megtenni. Ez csak egy csepp a tengerben, hogy hogyan lett az önkormányzatoknak 1200 milliárd forint adóssága, amit aztán később konszolidálni kellett.

Azt is mondhatjuk, és tudjuk, hogy irreálisan hosszú volt egy-egy projekt megvalósítása. A kormány szerintem helyesen járt el akkor, amikor megvizsgálva a saját lehetőségeit ‑ mármint az Orbán-kormány ‑ azt mondta, hogy a sikernek az a záloga, hogy ezt az intézményrendszert, amit a szocialista kormánytól megörökölt, átalakítja, mert az bürokratikus és működésképtelen.

(15.50)

Mi az, ami ezt a rendszert jellemezte a szocialista kormány idejében? Van a kormány, ahol a döntések születnek, és a kormányon kívül létrehoznak egy erőcsoportot, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget valamifajta modernitás jegyében, és erre az ügynökségre bízzák ennek az irdatlan mennyiségű pénznek a felhasználását és az egész kérdés vezénylését. Az, hogy egy kormányzati nagyember felesége esetleg helyettes vezetőként a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezeti és menedzseli, nem elég szervezőerő ahhoz, hogy ez sikeresen megvalósulhasson.

Át kellett alakítani ezt a rendszert. Az Orbán-kormány felismerte, hogy ez fontos, ezért a kormányzati politika fókuszába emelte, azaz kiemelt feladattá tette saját maga számára a források felszámolását, és 2012-ben létrehozta a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságot. Ez a bizottság nem ad hoc módon dönt, hanem hosszas előkészítések alapján irányítják ezt a rendszert és hoznak létre, generálnak nagy beruházásokat. Fontos volt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség irányítását behozzák a Miniszterelnökségbe, abba a Miniszterelnökségbe, ahol nyilvánvalóan erő, politikai felhatalmazottság és szervezni tudás is van ahhoz, hogy egy ilyen rendszert irányítson. Az Orbán-kormány később felszámolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, és az irányító hatóságokat behozza a szaktárcákhoz. Tehát a centrum a Miniszterelnökség, a Miniszterelnökség dirigál, irányít, elvár és szervez, és a szaktárcák a maguk tudásával fogalmazzák meg az operatív feladatokat, így irányítják ezt a rendszert. Ez vitte sikerre az egészet, mármint ha sikernek tekintjük azt, hogy a források jó részét sikerült felhasználnunk. Enélkül ebből semmi nem történt volna.

Sokszor mondjuk azt, hogy a kormányzás ebben a világban versenyképességi tényező. Nem igazán tudunk megfogható érveket mondani arra, hogy mitől versenyképességi kérdés a kormányzás. Általánosságokat egy költségvetési vitában is sokszor hangoztatunk: nem mindegy, hogy egy kormánynak milyen a gazdaságfilozófiája, nem mindegy, hogy ehhez hogyan és milyen módon rendel költségvetési forrásokat, nem mindegy, hogy milyen a monetáris politika, a fiskális politika és a monetáris politika összhangja. Ennél a vitánál, ennek a tevékenységnek a megítélésénél, amely az európai forrásszerzés sikerességét vagy nem sikerességét jelenti, világosan tetten érhető a kormányzat teljesítménye, és hogy ez mennyire tényező akkor, amikor Magyarország kérdéseit európai összevetésben is megítéljük. Azt kell mondanom, hogy a kormány mint igazgatás, a kormány mint szervezet, a kormány mint bürokrácia sikeresen teljesített, ezért tudtuk ezeket a forrásokat lehívni.

Baranyai képviselőként, és azért, hogy korrekt legyek, megint a kulturális főváros projektjeit hozom szóba, hisz itt a döntés a szocialista kormány időszakában történt, de a projektek megvalósítása és a pénzügyi teljesítés, ami ilyen szempontból a legfontosabb, a vizsgálódásunk tárgya szempontjából már az Orbán-kormány időszakára húzódik át. Fontosak voltak Baranyában azok a nagy fejlesztések, amiket az egyetem tudott megvalósítani Pécsett, vagy akár a katolikus egyház. Azokra a nagy turisztikai fejlesztésekre gondolok, amelyek megvalósultak ebben a ciklusban, például Mohácson a Busóudvar beruházása, Villánynak végre elkészült az elkerülő útja, Pécsváradon, Mágocson és Bólyban intézmények korszerűsödtek, Bólyban az ipari parkban jelentős beruházások történtek, s ami legalább ilyen fontos, hogy nagyon sok kistelepülésen, szinte az összes kistelepülésen jó programok valósultak meg.

De összességében minden tevékenységünk eredményeként mégis felemás a szánk íze, mert nem értük el azokat a társadalompolitikai célokat, amiket ilyen jelentős összegekkel el kellett volna tudnunk érni. Ilyen fejlesztési lehetőségek Magyarországon talán csak a kiegyezés utáni időszakban voltak, akkor valószínűleg eredményesebben használták fel ezeket a forrásokat.

Rajtunk áll, hogy ebben az európai pénzügyi ciklusban, amelyben most már benne vagyunk, még sikeresebben teljesítsünk. Erre reményt ad az, hogy most már az Orbán-kormány határozta meg a társadalompolitikai célokat, a források jó része gazdaságfejlesztésre fog fordítódni, és azt gondolom, hogy a kormányzati bürokrácia, tehát a kormányzat mint igazgatási szervezet a források lehívásában ugyanolyan sikeres lesz, mint amilyen sikeres volt az Orbán-kormány az előző időszakban. Persze kellenek azok is, akik pályáznak, a gazdasági szereplők, az önkormányzatok vagy állami intézmények, de én azt gondolom, hogy ők eddig is jól teljesítettek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)