A felszólalás szövege:

Ott folytatnám tehát, ahol abbahagytam, és szeretnék érvelni amellett, hogy az alkotmányügyi bizottság mai módosító javaslata teszi még egyértelműbbé azt a megengedhetetlen politikai szándékot, amit a Fidesz az Alkotmánybírósággal megint elkövetni szándékozik. Ugyanis az alkotmányügyi bizottság ma reggel benyújtott egy olyan törvénymódosító javaslatot, ahol eltörlik azt az egyébként a Fidesz által bevezetett szabályt, amely szerint abban az esetben, ha nem tudja megválasztani a parlament valamely alkotmánybíró utódját, akkor az ő mandátuma meg fog hosszabbodni.

Korábban, én emlékszem, hogy államtitkár úr meglehetősen hevesen érvelt amellett (Dr. Répássy Róbert: Veled szemben!), hogy miért jó ez a szabály, amit most éppen kivenni szándékozik. Mi akkor ezzel a szabállyal nem értettünk egyet, és elvi alapon most sem értünk vele egyet, de talán államtitkár úr és képviselőtársaim is pontosan megértik, hogy mi a különbség egy olyan elvi álláspont között, amit az ember konzekvensen képvisel, és mi a különbség a között a metódus között, amikor valaki aszerint változtatgatja a közjogi rendszer egyes elemeit, ahogy neki aktuálisan éppen a hatalmi, politikai érdekeinek megfelel. Ha önök jónak tartották ezt a bevezetésekor, akkor nehéz ma elvi alapon megindokolni azt, hogy ma miért jó ugyanezt a szabályt kivenni. Ez, azt gondolom, logikus, és őszintén remélem, hogy nem jön majd azzal államtitkár úr, hogy minden rendben, hiszen mi is támogatjuk ezt a javaslatot, mert elvi alapon egyetértünk vele. Igen, államtitkár úr, ez ténykérdés, hogy így van, csak éppenséggel azzal a különbséggel, amit elmondtam, hogy a mi részünkről nem fűződik hozzá megengedhetetlen hatalmi manipuláció, az önök részéről viszont igen, azzal, hogy oda-vissza változtatják ezt a szabályt.

Megmondom, hogy mire gondolok, tisztelt képviselőtársaim. Először is, az elvi alap már megint ott fut zsákutcába, hogy mondjuk, a legfőbb ügyésznél megmarad ez a szabály. De egyébként említhetnék még másokat is. Talán az OBH elnökénél került ki a törvényből hosszas alkudozás után, mert a Velencei Bizottság ezt meglehetősen sokat és élesen kritizálta, akárcsak az Európai Bizottság, megjegyzem, akárcsak a magyar országgyűlési képviselők. Nézzük, mi ez a megengedhetetlen, de nagyon egyszerűen definiálható politikai ok, és illesszük a folyamatba ezt a javaslatot. Önök megvárják, míg a két, az előbb úgy fogalmaztam, hogy szakmai tisztességükre adó alkotmánybíró 70 éves lesz, és nyugdíjba megy. Ezt önök megvárták, és ez már az alaptörvény hatálybalépése után történt meg. Megválasztják utána az egyik országgyűlési képviselőjüket plusz egy másik személyt alkotmánybírónak. Ezután, amikor már csak a lojálisakat érinti ez a szabály, akkor eltörlik a felső határt. Érdekes módon nem akkor törlik el, mielőtt elment volna nyugdíjba a baloldal által korábban jelölt alkotmánybíró, hanem azután, miután ő már elment nyugdíjba. Tehát eltörlik ezt a felső határt, ezzel a saját lojális alkotmánybíráik hivatali idejét három, hat, illetve nyolc évvel megnövelik. Majd eltörlik a mandátum meghosszabbításának a lehetőségét.

Ha megnézzük, hogy ez kiket érint, akkor fog igazán a kép összeállni. Remélem, államtitkár úr is figyeli az okfejtést, és majd reagál rá. (Dr. Répássy Róbert: Én nagyon figyeltem, már tudom is a választ!) 2016-ig kifuttatják az összes, baloldal által jelölt vagy konszenzusos módon jelölt alkotmánybírót (Dr. Répássy Róbert: Nem! Bihari Mihályt nem a baloldal jelölte!), illetve azokat a jobboldal által jelölt alkotmánybírókat, akik önöknek nem paríroztak. Talán egy kivétel van ez alól, Lenkovics Barnabás. És ki marad, tisztelt képviselőtársaim? Nézzük végig a névsort: csak és kizárólag a mostani kormány által jelölt alkotmánybírák. És ők meddig? Az új szabályok alapján a legkorábban mandátumát vesztő alkotmánybíró 2019-ben veszti majd el a mandátumát, de lesz olyan is, aki 2025-ig marad hivatalban. Azaz 2016-ban simán előállhat egy olyan helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy csak és kizárólag az Orbán-kormány alatt jelölt és megválasztott alkotmánybírók lesznek alkotmánybírók és senki más. Ez az önök célja. Az, hogy teljesen mindegy ilyen szempontból, hogy önöknek éppen nincs meg a kétharmados többségük, vagy éppen megvan az egyharmaduk a parlamentben, meg tudják akadályozni, hogy bárki mást alkotmánybíróvá válasszanak.

Abban az esetben, ha megmaradt volna az a szabály, hogy mandátum lejárta után is meghosszabbodik a mandátuma az alkotmánybírónak akkor, hogyha nem tudják az utódját megválasztani, akkor ebben az esetben azok az alkotmánybírók maradtak volna hivatalban, akiket önök nem akarnak, hogy hivatalban maradjanak. Ez a nagyon egyszerű, nagyon könnyen és nagyon egyértelműen tetten érhető politikai ok, ami miatt ezt a két szabályt most behozták a választások előtt négy-öt hónappal a Magyar Országgyűlésbe. Ez az egyetlen ok. Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy kár államtitkár úrnak vagy bármelyik másik képviselőnek azzal fáradnia, hogy megpróbál erre a nagyon könnyen tetten érhető hatalmi manipulációra elvi okokat találni, mert elég nehezen fog sikerülni, vagy legalábbis nagyon átlátszó lesz.

Köszönöm szépen a figyelmet.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Államtitkár úr, ha ennyi válasza a felszólalásomra, az elég gyér. (Dr. Répássy Róbert: Ez csak a kétperces volt!) De hadd igazítsam ki államtitkár urat két dologgal. Az egyik: ha figyelt volna a felszólalásomra (Dr. Répássy Róbert: Figyeltem.), akkor észrevette volna, hogy az elején elmondtam, hogy sokan azt várták, hogy a szakadék a Fidesz által jelölt alkotmánybírók és a baloldal által jelölt alkotmánybírók közt fog húzódni, de ez nem így történt.

Mondom még egyszer, hogy államtitkár úr is egyértelműen megértse: a szakadék a szakmai becsületükre adó alkotmánybírók között és az egyébként a Fideszhez való lojalitásukat előtérbe helyező alkotmánybírók között húzódik. Azaz én például Stumpf Istvánt az előző kategóriába sorolom, elég sokan dühösek is önök közül rá, mert nem az önök pártérdekeit képviseli ebben a testületben. Azaz az, hogy Bihari Mihályt mi valóban nem választottuk meg... - zárójelben mondom, államtitkár úr, hogy azért is cinikus öntől ez a felszólalás, mert önök pontosan erre hivatkoztak, hiszen baloldali jelölt is meg lett választva, mert Bihari Mihályt korábban az MSZP jelölte. Az meg nem érdekes, hogy most csak a Fidesz támogatja. Most akkor ugyanezt a labdát dobnám egyrészt vissza önnek, államtitkár úr. Úgyhogy ezzel a kiegészítéssel igaz az, amit ön Bihari Mihályról mondott.

(22.00)

Másrészt Bihari Mihályt ennek ellenére az első kategóriába sorolom mint alkotmánybírót. És ön egyébként elmulasztott beszélni Holló Andrásról, aki viszont egyértelműen a baloldal jelöltje volt.

Maguk tehát azt várták meg, hogy ez a két ember kifusson az Alkotmánybíróságról, és helyébe a saját képviselőtársukat, Salamon Lászlót tudják jelölni és megválasztani alkotmánybírónak; Salamon Lászlót, aki egyébként tiszteletreméltó politikus, de már alkotmánybíróvá való megválasztása után az önök padsoraiban erősítette a Fidesz álláspontját.

Úgyhogy, államtitkár úr, azt gondolom, az ön érvelése meglehetősen sánta ebben a témában és elégtelen is.

Köszönöm szépen.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Egyébként azt nem értem, államtitkár úr, hogy mit nem ért abból, amit elmondtam. (Dr. Répássy Róbert: Értem, csak hamis!) Egyszerűen nem értem azt, hogy azt miért nem képes megérteni, államtitkár úr, vagy elfogadni legalább tőlem, hogy nem az a két kategória van, amit felvázoltam, hogy Fidesz által jelölt alkotmánybíró vagy a baloldal által jelölt alkotmánybíró, még azt sem vázoltam fel, hogy az Orbán-kormány által jelölt alkotmánybíró vagy korábban megválasztott alkotmánybíró. Hanem azt a kategóriát mondtam és mondom most is, hogy azok az alkotmánybírák, akiknek elsősorban a szakmai becsületük a fontos, a másik kategória pedig az, akiknek elsősorban a Fidesz iránti lojalitás a fontos. Ez a két kategória nagyon más, mint amit ön mond, államtitkár úr, hogy ki jelölte az alkotmánybírót vagy ki nem.

Nekem meg az a véleményem, tisztelt képviselőtársaim, hogy az alkotmánybíró akkor jár el helyesen és jól, ha az elé kerülő ügyeket a szakmai becsülete megtartásával bírálja el, és ahogy szokták mondani - bár Schmitt Pál óta ezt a kifejezést nem annyira szeretem -, a legjobb tudása szerint.

Éppen ezért az, hogy Bihari Mihályt mi megszavaztuk vagy nem szavaztuk meg, tökéletesen jelentéktelen abból a szempontból, hogy melyik kategóriába tartozik, az énáltalam önkényesen felállított két kategória közül melyikbe sorolom vagy melyikbe nem. Stumpf Istvánt sem szavaztuk meg, mégis azt mondom, hogy az Alkotmánybíróság keretein belül az alkotmánybíróként végzett munkája elismerést érdemel, annak ellenére, hogy egyébként ő egy konzervatív beállítottságú alkotmánybíró, akit a Magyar Szocialista Párt nem támogatott a szavazatával. Bihari Mihályt sem támogattuk a szavazatunkkal (Dr. Répássy Róbert: Ez egy kicsit bonyolult már így!), ez azonban nem azt jelenti, hogy őt azok közé az alkotmánybírók közé kéne sorolni, akiknek a legfontosabb a Fidesz iránti lojalitás.

Azt gondolom, hogy ezek az érvek tökéletesen érthetőek. Egyet kérek az államtitkár úrtól: ne adjon olyat az én számba, amit nem mondtam, hanem próbálja meg elfogadni, legfeljebb nem egyetérteni azzal, amit viszont elmondtam.

Köszönöm szépen.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is hadd üdvözöljem nagy tisztelettel a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát és munkatársait, és köszönjem meg frakcióm nevében is azt, hogy figyelemmel kísérik a parlament munkáját.

Úgy hiszem, hogy egy ilyen esemény a parlament történetében ünnep kéne hogy legyen; azért, mert az Országgyűlés most készül elfogadni először büntetés-végrehajtási kódexet Magyarország történetében. Volt egy törvényerejű rendelet, amely több mint harminc évvel ezelőtt lépett hatályba, de önálló büntetés-végrehajtási kódex még nem volt. Amikor több mint harminc év elteltével váltja le a Bvtvr.-t és egy közös igazságügyi-belügyminiszteri rendeletet egy új kódex, akkor én azt gondolom, hogy - köznapi szóval élve - érdemes lett volna egy kicsit nagyobb feneket keríteni a dolognak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha végignézzük azt - és engedjék meg, hogy először formai kérdésekről beszéljek, és utána térjek rá a tartalmi kérdésekre -, hogy mi volt ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásakor és most a tárgyalásakor, akkor mindezt a kívánalmat nem tudjuk teljesíteni. A múlt hét végén történt ugyanis, hogy benyújtotta a kormány az előttünk fekvő törvényjavaslatot, amelyet már a következő hétfőn, azaz a jelen hét hétfőjén meg is tárgyalt az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. Majd ezek után szerdán utolsó napirendi pontként kerül az Országgyűlés napirendjére a törvényjavaslat úgy, hogy egy egykörös általános vitát folytatunk róla. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a büntető törvénykönyv esetén kétkörös általános vitát folytattunk a törvényjavaslatról, az új büntető kódexről, a büntető eljárásjogi törvény vonatkozásában is ez volt a helyzet, de tudnék itt utalni a polgári törvénykönyvre és több más nagy jelentőségű kiemelt törvényjavaslatra is.

S nem elég, tisztelt képviselőtársaim, hogy utolsó napirendként egykörös vitában tárgyalunk erről a javaslatról, de még annyit sem tett meg a Ház vezetése - nyilván a kormány kérésére, bár ezt csak feltételezni tudom, állítani biztosan nem -, hogy legalább egy vezérszónoki kört lehetővé tett volna a törvényjavaslattal kapcsolatban. Első felszólalói kör van, és ha képviselőtársaim nem lennének visszafogottak, akkor ezt szét lehetne verni - hadd fogalmazzak így - különböző kétperces felszólalásokkal.

De azt gondolom, ennek a méltatlan helyzetnek nem kell más bizonyítékát adni, mint ami az államtitkár úr expozéjánál történt, nevezetesen hogy körülbelül ugyanannyi papír maradt még a kezében, mint amennyit letett a felszólalása közben, azaz nem tudta végigmondani, nem volt elég idő államtitkár úr számára ahhoz, hogy az expozéban ismertetni tudja a törvényjavaslat legfontosabb rendelkezéseit. Azt gondolom, az, hogy az Országgyűlés ilyen eljárási rendben három hónap alatt kívánja ledarálni Magyarország első büntetés-végrehajtási kódexét, több mint méltatlan, leginkább szégyennek nevezhető.

Úgy hiszem, hogy ezzel az eljárási renddel, mint oly sokszor már ebben a ciklusban, megtörtént az Országgyűlés méltóságának a megsértése, az országgyűlési munka eljelentéktelenítése, hiszen illúzió talán azt várni, hogy országgyűlési képviselők, képviselőcsoportok az elmúlt három-négy napban, amiből talán két-három munkanap volt, szakértői egyeztetésen tudjanak részt venni, meg tudják tárgyalni megfelelőképpen az egyébként több mint négyszáz paragrafusból álló és összességében az indokolással együtt közel háromszáz oldal terjedelmű törvényjavaslatot. Úgy hiszem, hogy ezt ennél a törvényjavaslatnál mindenképpen ki kell emelni és erről szót kell ejteni.

De a rendelkezésre álló nem túl hosszú időben érdemes néhány tartalmi kérdést is megvitatni. Először is szeretném mondani - és ez pozitív része a felszólalásomnak -, hogy egy tárgyalásra feltétlenül alkalmas kódexjavaslatot tartunk kézben. Örülök annak, hogy a kormány - nem sok ilyen törvény volt, talán a büntető anyagi jogi szabályozást, kódexet, tehát az új büntető törvénykönyvet tudom idesorolni és talán még a polgári törvénykönyvet - figyelembe vette azt is, hogy eddig milyen előkészítő munka folyt, s nemcsak e kormányzati ciklus alatt, hanem a korábbi kormányzati ciklusok alatt is ebben a témában. Figyelembe vette, hogy 2004-ben volt egy tervezet, utána pedig, ha jól emlékszem, 2007-ben vagy 2008-ban szintén, és ennek az eredményeit beépítette ebbe a törvénykönyvbe. Ez egyébként a Btk.-nak is előnyére vált, hiszen látjuk azt, hogy tartalmi szempontból az új büntető törvénykönyvet jelenti maga a szoros értelemben vett új büntető törvénykönyv, tartalmi szempontból viszont ugyanúgy a 2009-es büntető novella, amelyik tulajdonképpen együtt adja ki azokat az újításokat, amelyeket az új Btk. megfogalmaz.

Jó látni ebben a törvényjavaslatban is, hogy építettek a korábbi eredményekre. Ez feltétlenül azt mutatja, azt tükrözi - bár tudásunk nincs erről, hiszen egyeztetésre a kormány sem ebben, sem más törvényben az ellenzéket nem hívta -, hogy egy komolyabb szakmai előkészítési folyamat eredményeképpen került a Ház elé. Magyarán szólva, legalább szakmai és tárcaközi egyeztetés valószínűsíthető erről a törvényről, ha már az országgyűlési képviselőknek nem adták meg azt a lehetőséget, hogy ugyanezzel élhessenek. Kritikaként az első körben említeném meg ugyanakkor azt, hogy túl sokat - a vita későbbi szakaszában talán lehetőség nyílik arra, hogy ennek a részleteit kifejtsük - emel át a régi Bvtvr.-ből és az igazságügyi-belügyminiszteri rendeletből.

Általánosságban szintén elmondható a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy néhol a megfogalmazott elveknek nem felel meg a normatív szabályozás, a részletszabályok. Itt hadd utaljak egy dologra példaként; ilyen a látogató fogadása. Elvi szinten nagyon helyesen fogalmazza meg a törvényjavaslat, hogy a lehető legszélesebb körben kell ezt engedélyezni az elítéltek számára, ugyanakkor gyakorlatilag alig változtat, vagy mondhatnám azt is, hogy tartalmi szempontból szinte semmit nem változtat azon a szabályrendszeren - legyen az előzetes letartóztatott vagy jogerősen elítélt fogvatartott -, ami a jelenlegi Bvtvr.-ben és igazságügy-miniszteri rendeletben szerepel. Például az előzetes letartóztatott ugyanúgy havonta fogadhat majd kötelező jelleggel látogatót, azaz a bv. intézet havonta köteles engedélyezni, hogy látogatót fogadjon a fogvatartott. Azt gondolom, ha komolyan gondolják azokat az elveket, amelyeket megfogalmaznak, akkor azt érdemes lett volna a részletszabályok szintjén is érvényesíteni, különben ugyanoda jutunk, mint egyes rendelkezések vonatkozásában a büntető törvénykönyvben, hogy ugyan szép szavakkal deklarálják a kettős nyomvonalú vagy kettős nyomtávú büntetőpolitika elvét, ugyanakkor az elzárásra vonatkozó rendelkezések éppen az ellenkezőjét valósítják meg ennek a gyakorlatban.

(14.40)

A másik komoly probléma ezzel a javaslattal, hogy számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely a kapcsolódó végrehajtási rendeletek és rendeletmódosítások nélkül nehezen értelmezhető. Most nem rossz szándékból mondom, hanem objektíve, hogy ezzel a technikával önök sokszor éltek már. A közvélemény számára a legismertebb ilyen eset volt az alaptörvény esete, ahol úgy terjesztettek be egy alaptörvény-javaslatot, hogy számos olyan rendelkezésről még a vita sem kezdődött meg, amely kibontotta volna az alaptörvényi rendelkezéseket.

Tehát például, amikor az alaptörvényről szavazni kényszerült az Országgyűlés, akkor azt nem tudták megmondani, hogy milyen bírósági rendszert kívánnak majd kialakítani. Ezt később a sarkalatos törvényekben rendezték. Én akkor azzal a példával éltem - szó szerint nem tudom idézni, a lényegét mondom -, hogy ez olyan, mintha azt kérnék, hogy döntsem el, hogy egy pohár tartalmát ki kívánom-e inni vagy nem, mielőtt megmondanák azt, hogy mit töltenek bele.

Ugyanez a helyzet egy kicsit a büntetés-végrehajtási kódex vonatkozásában is, hiszen azok nélkül a kapcsolódó végrehajtási rendeletek nélkül, rendeletmódosítások nélkül nagyon nehezen értelmezhetőek egyes szabályok, amelyek a kódexben szerepelnek. Hadd idézzek néhány olyan témát, és itt engedjék meg, hogy a Magyar Helsinki Bizottság véleményéből idézzek, amelyek rámutatnak arra konkrétan, amit én most általánosságban fölvetettem. Idézem: "Mint látható, a rendeleti szabályalkotás több esetben alkotmányos problémát is felvet, mert a tervezet számos alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó kérdés rendezését a rendeletalkotóra bízza. Törvény helyett rendelet szól majd például a különleges biztonsági zárka és részleg végrehajtási rendjének részletszabályairól, az enyhébb és szigorúbb rezsimkategóriákban érvényesülő részletes szabályokról vagy a sajátos kezelési igényű elítéltek számára kialakított részlegekről. A tervezet felhatalmazó rendelkezései szerint - a teljesség igénye nélkül - külön rendelet szabályozza majd a szabadságvesztés, az elzárás és az előzetes letartóztatás végrehajtásának részletes szabályait; a pártfogó felügyelői szolgálat tevékenységének szabályait; a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtására, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet feladataira vonatkozó szabályokat; a fogvatartottak fegyelmi felelősségének szabályait; a fogvatartottakkal kapcsolatos kártérítési eljárás szabályait; az őrizet és az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdában való végrehajtásának részletes szabályait; illetve a javítóintézetek rendtartását. Ennyi alapvető jogot és kötelezettséget érintő szabálynak a bv-törvény tervezetéből való kiszervezése önmagában már azt is kétségessé teszi, hogy valóban kódexjellegű szabályozással van-e dolgunk, noha az általános indoklás szerint éppen annak megalkotása lett volna a cél."

Én nem megyek olyan messzire, mint a Helsinki Bizottság, mert ő azt mondja - és egyébként nem azért, mert ne tudnék vele egyetérteni -, hogy számos ilyen részletszabályt érdemes lett volna még beemelni ebbe a kódexbe, de ha már nem tették, államtitkár úr, akkor legalább érdemes lett volna ezzel egyidejűleg ezeket a rendeleteket, rendelettervezeteket a jogalkotó rendelkezésére bocsátani.

A harmadik általános problémaként említeném meg, hadd fogalmazzak egyszerűen: nincs pénz az intézkedésekre. Ezt a hatásvizsgálati lap tartalmazza, erre államtitkár úr adott egy olyan választ, ami szerint ezt majd a hatálybalépéskor kell a költségvetésnek tisztázni. Azt gondolom, hogy azért érdemes lett volna mindenképpen erről most is némi szót ejteni, hogy honnan kívánják majd megteremteni erre a költségvetési forrásokat, hiszen pontosan tudjuk, hogy a legnagyobb probléma ezen a területen, már a büntetés-végrehajtás területén ez; nagyjából összefoglalható úgy, hogy a pénz hiánya.

Ha föltenném a kérdést, mondjuk, parancsnok úrnak, hogy mondja el, hogy mik a prioritások, mik a legnagyobb problémák a büntetés-végrehajtással kapcsolatban, akkor azt gondolom, hogy parancsnok úr nem azzal kezdené, hogy a jogszabályi háttér, hanem talán azzal kezdené, hogy túlzsúfoltak a büntetés-végrehajtási intézetek; azzal kezdené, hogy az élelmezésre nincsen pénz, azzal kezdené talán, hogy a pártfogó felügyelői rendszer komoly forráshiányokkal küzd. Azzal folytatná talán, hogy a büntetés-végrehajtási dolgozók kirívóan alacsony anyagi megbecsültségnek örvendenek, s emiatt olyan fluktuáció figyelhető meg a büntetés-végrehajtás szervezetén belül, ami már-már - nem mondom, hogy ellehetetleníti, de - igen nagyon megnehezíti a munkát.

Összességében tehát: aki a bv. intézetben dolgozik, legyen az akár a parancsnok úr mint a legfelsőbb vezetője ennek az intézménynek, akár bármelyik bv. alkalmazott, valószínűleg ezekkel a problémákkal kezdené és nem a jogszabályi háttérrel. Magyarán szólva, úgy hiszem, hogy e mellé a törvényjavaslat mellé azért indokolt lett volna már most és nem majd a hatálybalépéskor odatenni azokat a pluszforrásokat, amelyek segítségével azok az intézkedések, amiket önök ide terveznek, legalább megvalósíthatóak, ugyanis a megvalósítás sem egy-két hónap lesz, valószínűleg évekbe fog telni ez az átállás.

A negyedik problémára, általános problémára csak utalnék, az alkotmányügyi bizottságban részletesen beszéltem erről, hogy az adatvédelmi hatóság elnökének komoly aggályai voltak a törvény erre vonatkozó rendelkezéseivel. Őszintén remélem, hogy ebben a kormány akár a törvényjavaslat tárgyalásának a folyamatában egyezségre tud jutni Péterfalvi Attilával, és egy megnyugtató választ tudnak találni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, az, hogy most eltelt az idő, és államtitkár úrnál is eltelt, és még sehol nem járunk a törvény részletszabályai vonatkozásában, talán még inkább alátámasztja azt, amivel kezdtem a felszólalásomat. Éppen ezért fogok kérni majd egy következő felszólalásra lehetőséget. Őszintén sajnálom, hogy egy ilyen törvényjavaslatnál legalább azt a 30 percet nem biztosították minden képviselőcsoportnak, hogy a vezérszónoki fölszólalás során elmondja a véleményét.

Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy jeleztem - és úgy tűnik, nem én voltam az egyetlen, akinek ez a véleménye az országgyűlési képviselők közül -, nem igazán méltó keretek között folyik ez a vita. Ez érvényes a rendelkezésre álló időkeretekre is. Éppen ezért jeleztem, hogy egy második körös felszólalással mindenképpen élni fogok, mert ha nem is tudjuk egy parlamenti vitában - értelemszerűen ez nem is az a műfaj, ahol minden részletkérdést ki lehet elemezni - a büntetés-végrehajtási kódex minden elemét kielemezni, azért van egy-két olyan mozzanat, egy-két olyan szabály, amelyről érdemes szót ejteni. Engedjék meg, hogy főleg a kritika hangján szóljak, mert annak van nagyobb értelme, semmint hogy a jogszabálynak azokat a vonatkozásait emeljem ki, amelyekkel egyet tudok érteni, amiket támogatni tudok. Én azt gondolom, jogalkotóként elsődlegesen az a feladatunk, főleg ellenzéki szerepkört betöltve, hogy azokra az elemekre tegyünk módosító javaslatot, amikkel nem értünk egyet. Ilyen például az előzetes letartóztatás szabályozása, konkrétan az előzetes letartóztatás végrehajtásának a rendje.

Azt gondolom, senki előtt nem kell bizonygatnom, legalábbis akik ebben a teremben ülnek, hogy mennyi kritika érte az elmúlt évtizedben, talán két évtizedben az előzetes letartóztatás intézményét. Ezeknek a kritikai elemeknek az egyik része alapvetően a büntető eljárásjoghoz kapcsolódik; értelemszerűen nem e vonatkozásokról szeretnék a mai parlamenti vitában szólni. Azonban nagyon sok kritikát fogalmaztak meg nemcsak közéleti szereplők, hanem az érintett szakmák, civil szervezetek, szakmai szervezetek képviselői is a büntetés-végrehajtással kapcsolatos szabályok vonatkozásában is. Nem sok mindenben szoktunk egyetérteni Gaudi képviselőtársammal, de az előzetes letartóztatás egy olyan téma, ahol nagyjából hasonló a gondolkodásunk. Nevezetesen, hogy olyan körülmények és olyan szabályrendszer vonatkozik az előzetes letartóztatottakra, ami nagyjából a fegyház fokozatban indokolt és a fegyház fokozatban tetten érhető a már jogerősen elítéltek vonatkozásában.

Szeretném hangsúlyozni és kiemelni, hogy nemcsak azokban az esetekben igaz ez, ahol olyan bűncselekmények miatt vonhatják felelősségre majd a büntetőeljárásban az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottat vagy vádlottat, ami miatt a büntető törvénykönyv lehetővé teszi fegyházbüntetés kiszabását, hanem olyan esetekben is, ahol a büntető törvénykönyv kifejezetten fogház fokozat kiszabását tartja indokoltnak, ez kivételes esetben súlyosítható börtönbüntetésre, ott is ugyanolyan körülmények között tartják fogva az előzetes letartóztatottakat, mint a fegyház fokozatban.

Persze mindenki tudja, hogy a büntetés-végrehajtás keretei között minden apróságnak jelentősége van. Jelentősége van annak, hiszen jutalmazni lehet az elítélteket olyan eszközökkel, hogy ki hányszor kaphat csomagot, ki hányszor beszélhet a hozzátartozóival, de a legnagyobb különbség, azt gondolom, senki által nem vitatottan ott jelentkezik a fokozatok között, hogy milyen mozgást engedélyez a büntetés-végrehajtási intézet keretein belül, esetleg azon kívül az elítélt vagy az előzetes letartóztatott számára. A fegyház fokozatnak talán a legnehezebben elviselhető szabálya az, hogy alapvetően a zárkában kell tartózkodnia az elítéltnek, csak napi egyórás séta erejéig jöhet ki onnan, egyébként pedig visszazárják abba a háromszor hármas cellába, ahol másod-, harmad- vagy negyedmagával tartózkodik. A börtön fokozatban már lényegesen enyhébb a dolog. Most persze általánosságban beszélek ezekről a fokozatokról, tudom, hogy a büntetés-végrehajtási szabályok lényeges speciálisabb szabályokat is lehetővé tesznek, de alapvetően az a rend, hogy aki börtön fokozatban tölti a szabadságvesztést, legalábbis a körleten belül viszonylag szabadon mozoghat, a fogházbüntetésnél meg ez ugyanígy igaz. Olyan szabadidős tevékenységeket végezhet, amelyeket egy fegyházra ítélt nem végezhet. Ezek az igazi különbségek, ezek a legjelentősebb, legmarkánsabb különbségek az egyes fokozatok között.

S való igaz, hogy míg egy bestiális bűncselekményt vagy bestiális bűncselekmény-sorozatot elkövető jogerősen elítélt vonatkozásában indokolt lehet a törvénynek az a szigora, hogy őt ilyen körülmények között tartsák fogva, ugyanakkor úgy hiszem, nem indokolt egy olyan esetben, ahol gondatlan bűncselekmény miatt kívánják az illetőt felelősségre vonni, és éppen azért, mivel vétségről van szó, alapvetően fogház fokozatot kell majd az ő vonatkozásában kiszabni, ez az, ami várható. S akkor eltölt egy-két évet előzetes letartóztatásban - most már a kormány rendelkezéseinek és a kormány akaratának hála, felső határa sincs egyes esetekben az előzetes letartóztatásnak -, tehát valaki éveket tölt el előzetes letartóztatásban, majd utána fogházbüntetésre vagy börtönbüntetésre ítélik. Ez így nincs jól, tisztelt államtitkár úr.

Azt gondolom, az egyik legfontosabb újítása az kellett volna legyen az új bv. kódexnek, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó szabályokat egy kicsit rendbe teszi. Tudom én, hogy van rengeteg más fontos érv, én magam is osztom azt az álláspontot, hogy a reintegrációt - amivel szervesen összefügg a megelőzés, a büntetőjog nevelő hatása - érvényesíteni kell a bv. intézeten belül. De azért én mégis elsősorban ott kezdeném, hogy azoknál a fogvatartottaknál, ahol még az sem biztos, hogy a bűnösségét később a bíróság megállapítja, olyan körülményeket kéne teremteni, ami miatt nem marasztalja el számos alkalommal az Emberi Jogi Bíróság Magyarországot. Ez az egyik oldal.

A másik az - és egy picit populárisabb módon fogalmaztam meg az alkotmányügyi bizottság ülésén -, hogy én mint magyar állampolgár sem szeretnék azért súlyos pénzeket kifizetni az én adómból, mert egyébként egy bestiális bűncselekménnyel gyanúsított és vádolt vagy esetleg később elítélt ember az Emberi Jogi Bírósághoz fordul azért, hogy az előzetes letartóztatás körülményei milyenek voltak. Olyan körülményeket kell teremteni, ahol ilyen kérelemmel csak alaptalanul lehet az Emberi Jogi Bírósághoz fordulni.

Éppen ezért, hogy javaslatot is tegyek, például abba az irányba el lehetne legalább mozdulni, hogy azoknál az elkövetőknél, ahol az anyagi jogi szabályok alapján nem valószínűsíthető vagy egyenesen kizárható az, hogy fegyház fokozatra fogják ítélni, legalább ott ne olyan rezsimet alkalmazzunk, mint ami a fegyház fokozatban indokolt. Vagy fordítok egyet a dolgon: ha mégis így van - ezt persze egy anyagi jogi vagy eljárásjogi rendelkezéssel, leginkább anyagi jogival kéne lehetővé tenni, egyébként volt erre is javaslatunk a Btk. vitájában -, ha valaki így töltötte ki az előzetes letartóztatását, ilyen körülmények között, és később egy ennél lényegesen enyhébb rezsimre ítélik őt, akkor fokozottan számítson be, mondjuk, két napnak számítson be egy nap helyett az, amit előzetesben eltöltött. Azt gondolom tehát, hogy valahogy érdemes lenne kompenzálni, ugyanis a büntetőjognak - és ez igaz a büntető eljárásjogra is, a büntetés-végrehajtási jogra is és a büntető anyagi jogra is - fontos eleme az igazságosság követelménye. Államtitkár úr, jogállami követelmény az, hogy igazságos legyen a büntetőjogi szabályozás egy európai uniós országban. Márpedig ez nem az.

(16.10)

Ezt az egyik legkomolyabb hiányosságának és hibájának tartom a büntetés-végrehajtási kódexnek. Örülök annak egyébként - és erre csak utalnék, hiszen én sem tudom kikerülni azt, hogy egypár szót ne ejtsek a büntetőpolitikáról, a kormány büntetőpolitikájáról -, hogy a Jobbik is most már úgy tűnik, hogy a kettős nyomtávú büntetőpolitika híve kezd lenni, legalábbis ahogy Gaudi képviselő úr ezt mondta, vagy Staudt képviselőtársam erre utalt. Szeretném mondani, hogy az MSZP már akkor is ezt az álláspontot képviselte, amikor a Jobbik még gondolat szintjén sem létezett. Örülök neki, ha ebben bizonyos változások álltak be. Soha nem volt azzal kapcsolatban eltérő álláspontunk, hogy azok, akik kirívóan súlyos bűncselekményt követnek el, ott a törvény teljes szigora érvényesüljön, és szó sem lehet alternatív szankciókról. Én örömmel hallom Gaudi képviselőtársam fölszólalását, hogy ezt ugyanígy gondolja, de más esetekben szintén úgy gondolja, hogy az első bűnelkövetők vagy csekélyebb súlyú bűnelkövetők esetén az alternatív szankciók alkalmazása indokolt.

Ami még a büntetőpolitka vonatkozásában idekívánkozik. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyszer hallottam itt a parlamenti ülésen az egyik fideszes képviselőtől, hogy azért jó, ami most van - már utalt ő a mostani büntetőpolitikai irányra -, mert hogy jó sok ember, egyre több ember van börtönben. Érdekes hozzáállás ez. Én akkor is elmondtam és most is elmondanám, mindjárt mondom azt is, hogy miért kívánkozik ez ide, hogy talán inkább az mutatja egy büntetőpolitikának a sikerességét vagy sikertelenségét, hogy hány bűncselekmény van az országban; sikerül-e, mondjuk, visszaszorítani, mert ha a börtönviszonyokat szeretnénk alapul venni, amik elsősorban azért a súlyos bűnelkövetőket érintik vagy legalábbis elsősorban őket, akkor azt meg kellene nézni, hogy mondjuk, a közrend elleni bűncselekmények, a személy elleni bűncselekmények, az erőszakos bűncselekmények statisztikája hogyan alakul, és hogyan alakul a börtönnépesség száma.

Azzal büszkélkedni, hogy nő a börtönnépesség száma, annak tükrében, hogy egyébként a közrend elleni bűncselekmények száma, a személy elleni erőszakos bűncselekmények száma a kormány és a Legfőbb Ügyészség által elismerten is növekedő tendenciát mutat, meglehetősen érdekes. Azt gondolom, hogy természetesen nem ez a megoldás, hiszen egy büntetőpolitikát nem befolyásolhat az, hogy van-e hely a börtönökben vagy nincsen. Ezt én készséggel elismerem. De azt érdemes itt az asztalra tenni, hogy ha azt a büntetőpolitikát folytatták volna, amit 2002 és 2010 között folytatott a kormány, akkor megmaradt volna a csökkenő tendencia a bűnelkövetések vonatkozásában, és megmaradt volna egy lényegesen kedvezőbb létszám a börtönök vonatkozásában. Ezt a vonulatot, azt gondolom, hogy szintén érdemes átgondolni, ha a büntetés-végrehajtási törvényről beszélgetünk.

S végül - talán még ennyi belefér -, lehet arról vitatkozni, és ezt jobbikos képviselőtársaimnak mondom elsősorban, akik egy ilyen tartalmú módosító indítványt benyújtottak; lehet arról vitatkozni, hogy szabad-e vagy nem szabad kötelezővé tenni a foglalkoztatást, a munkát, és ha szabad, akkor milyen módon és milyen feltételek mellett a büntetés-végrehajtási intézetekben vagy sem. De egyet, kérem, vegyenek figyelembe, hogy ma - és erre talán Gaudi képviselőtársam is utalt - azért a valóság egészen más. Ma még mindig az a jutalom, ha valaki dolgozhat. Ma még mindig ez a jutalom. Én tehát megfordítanám ezt a kérdést, és azt mondanám, hogy először talán érdemes volna munkahelyeket teremteni, ahol az elítéltek dolgozhatnak, és utána gondolkodni azon, hogy jogszabályi szinten kötelezővé tegyük vagy ne tegyük kötelezővé a munkavégzést. Mert egészen addig, ameddig nincsen megfelelő lehetőség arra, hogy minden elítélt - vegyük csak a mostani helyzetet -, ha akar, dolgozhasson, akkor a törvényt fogja gyengíteni, devalválni az, hogy ha van egy ilyen jogszabály, csak éppen nem tudjuk alkalmazni.

Éppen ezért én azt javasolnám, és ezt azt gondolom, a kormánynak kell már innentől kezdve címezni, hogy biztosítson megfelelő anyagi fedezetet arra, hogy a börtönben való foglalkoztatás ne egy jutalom, hanem természetes dolog lehessen. Bár megjegyzem zárójelben azt, hogy lassan már nemcsak bent, hanem kint is jutalomnak számít a munka.

Ezekre a hiányosságokra, azt gondolom, hogy föl kellett hívni a figyelmet. Talán ennél mélyebben itt, a plenáris vitában nem fogunk tudni belemenni a rendelkezésekbe, illetve néhány képviselőtársam más vonatkozásban már megtette, de még egyszer szeretném nyomatékosítani és fölhívni arra a figyelmet, hogy nem tartom követhető módszernek azt, amit...

ELNÖK: Képviselő úr, azt kérdezem, hogy újabb ismételt felszólalásra adjak lehetőséget készséggel, vagy egy perc elegendő, hogy befejezze.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Jelenleg úgy tűnik, hogy nem kívánok ezzel élni, elnök úr. Bár ígérni nem tudom, úgyhogy vegyük azt, hogy fél percet használnék ki ebből, ha elnök úr engedélyezi.

ELNÖK: Akkor egy perccel meghosszabbítom.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Rendben van. Köszönöm szépen, elnök úr. Szóval visszatérve egy mondattal, azt gondolom, hogy az a módszer, ahogy a kormány beterjesztette, és tárgyalja most az Országgyűlés ezt a javaslatot, az méltatlan és megengedhetetlen. Úgyhogy csak arra tudom biztatni államtitkár urat, hogy a rendelkezésre álló néhány hónapban, ami a választásokig hátravan, ha lehetséges, ne ilyen módon folyjon a törvényjavaslatok vitája. Köszönöm szépen, elnök úr.

DR. BÁRÁNDY GERGELY, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is arra hagyatkoznék, ami valóban elhangzott a bizottsági ülésen, a többi észrevételt pedig majd a felszólalásomban tenném meg.

Először is azt emelném ki, hogy a bizottságban a kisebbségi álláspontot képviselő országgyűlési képviselők annak adtak hangot - legalábbis az MSZP részéről -, hogy az a struktúra, amelyet a kormány felépített az igazságszolgáltatás átalakítása kapcsán, megbukott. Annak egy részét képezte még az a rendelkezés, amelyik az OBH elnökének a pályázatok eredménytelenné nyilvánításával kapcsolatos hatáskörét illeti, melyet az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított, legalábbis olyan mértékben, hogy ha nincs objektív szempontrendszer, amit meghatároz a törvény, akkor ez mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet jelent. Ehhez képest az ellenzéki képviselők kifogásolták azt, hogy a most előterjesztett változatban ez a szempontrendszer semmivel nem teszi objektívebbé a döntést, mint a korábbi szisztémában.

A másik, ami fölmerült kérdésként, és fontosnak tartom most megemlíteni - remélem, hogy államtitkár úr a vita során válaszolni fog erre, mert ott idő hiányában ezt nem tette meg -, hogy előfordulhat-e a törvényi szabályozás alapján elméletileg az a helyzet, hogy az OBH-ban egy-két kivételtől eltekintve gyakorlatilag bíró nem is dolgozik, csak igazságügyi alkalmazottak vagy egyébként még nem is feltétlenül jogi egyetemi végzettséggel rendelkező munkatársak. Erre sajnos nem kaptunk választ, én remélem, hogy a vitában fogunk erre választ kapni, hiszen abban az esetben, ha a törvény ezt lehetővé teszi még elméleti szinten is, akkor ezt legfőképpen módosító javaslatok elfogadásával korrigálni kéne.

A többi érdemi kifogást a felszólalásomban fogom elmondani, de többek között ezek a problémák vezettek oda, hogy az ellenzéki képviselők nemmel voksoltak, legalábbis az MSZP részéről. Ami a Jobbik magatartását illeti, azt az utánam szóló Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam el fogja mondani.

Köszönöm szépen.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hála istennek, most már a többedik törvényjavaslatot tárgyalja az Országgyűlés azok közül, amelyek az igazságügyi törvény egyes elemeinek a visszavonásáról szólnak. Azt látjuk, hál' istennek, hogy nagyjából a csontváz maradt meg abból az új rendszerből, amelyet önök a bírósági igazgatás átalakítása során létrehoztak, esetleg talán még rajta a bőr is, hogy messziről úgy nézzen ki, mintha egyben lenne, de egyébként tartalmi szempontból teljes mértékben kiüresedett. Látszólag, ha távolról nézzük, akkor már nincs OIT, hanem van OBH meg OBT, de ettől függetlenül azok a jogkörök, amelyeket például az OBT elnökéhez kívántak rendelni, azokból gyakorlatilag ma már szinte semmi nem maradt. Még egyszer hangsúlyozom, hála istennek és hála a magyar Alkotmánybíróságnak, és megint csak zárójelben mondom, még egy és más hivatalos és nem hivatalos civil szervezeteknek is.

Ha már ennél a napirendnél tartunk, akkor azt gondolom, nem lehet nem megemlékezni arról, hogy a mai napon az Alkotmánybíróság hozott egy határozatot a bírósági rendszerrel kapcsolatban, ahol az önök számára az egyik presztízskérdést jelentő bírósági reformelemről mondta azt ki, hogy alkotmányellenes, ugyanis sérti a törvényes bíróhoz való jogot, és sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot. Számtalanszor hallgattam itt végig az államtitkár úrtól is és más fideszes képviselőktől is, hogy ez egy milyen jó rendszer, még akkor is, amikor saját maguk vezették ki - ezt is hangsúlyoztam akkor -, sajnos külső nyomásra és nem a magyar ellenzéki pártok véleményének a meghallgatása alapján a jogrendszerből ezt az intézményt, de akkor is váltig hangsúlyozták, hogy egyébként ez egy jó dolog és még alkotmányos is. Most az Alkotmánybíróság a rendszernek erről az eleméről is azt mondta ki, hogy alkotmányellenes.

De ugyanígy utalhatnék arra, és azért is hoztam ide ezt a mai esetet, ezt a mai példát, mert az államtitkár úr is és az eddigi fideszes képviselőtársaim, akik ebben a témakörben megszólaltak, nagyon szemérmesen hallgatnak arról, hogy mi kellett hogy a kormányt motiválja ennek a törvényjavaslatnak a benyújtására, az pedig nem más, mint az Alkotmánybíróságnak egy másik határozata, amely vonatkozásában szintén alkotmányellenességet állapítottak meg.

(18.00)

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének a pályázatok eredménytelenné nyilvánításával kapcsolatos jogköre vonatkozásában az Alkotmánybíróság megállapította a mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a bírói pályázati eljárás folyamata objektív kritériumrendszeren alapul, minimálisra szorítva a szubjektív elemek felmerülésének lehetőségét. Azáltal azonban, hogy a törvény lehetővé teszi a pályázat eredménytelenné nyilvánítását, ha az OBH, illetve a Kúria elnöke a pályázók egyikével sem kívánja betölteni az álláshelyet - és innentől idézetként mondom az Alkotmánybíróság határozatát: - "...az eljárás végén a nyertes pályázó személyéről meghozandó döntés szubjektívvá és diszkrecionálissá válhat, ezzel relativizálva az eljárás során meglévő garanciákat. Ezért a jogbiztonság követelményének megfelelően szabályozni kell, hogy az OBH elnöke és a Kúria elnöke milyen esetkörökben, milyen indokok alapján nyilváníthatja eredménytelennek a pályázatot, amelyre több érvényes és a bírói tanácsok által rangsorolt pályázat is időben beérkezett."

Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, nem hiba, hanem a választók megtévesztése, amikor a kormány nem beszél arról, hogy ennek a törvényjavaslatnak ez az egyik motiváló tényezője. Ezért kellett önöknek benyújtani, mert az alkotmányellenes helyzetet, amit önök egyébként előidéztek, az Alkotmánybíróság döntése után meg kellett szüntetni.

Érdekes azonban megnézni azt, hogy önök hogyan kívánják ezt megszüntetni. Behoznak ugyan egy kritériumrendszert, amely 5 pontban szól azokról az esetekről, amikor eredménytelenné nyilváníthatja a pályázatot az OBH elnöke vagy a Kúria elnöke, ha a pályázók egyikével sem kívánja betölteni az álláshelyet. Ezeket a kritériumokat azonban gondosan úgy fogalmazták meg, hogy azok továbbra se idézzenek elő objektív döntési helyzetet, az objektív döntési helyzet lehetőségét sem. Hanem tulajdonképpen annyival jutottunk csak előrébb, hogy az OBH elnökének vagy a Kúria elnökének, mondjuk úgy, célhoz kötött vagy tartalmában nagyjából meghatározott indokolást kell majd írnia az eredménytelenné nyilvánított pályázatokhoz, illetve a saját döntésével tudja előidézni azt a helyzetet majd, hogy eredménytelenné nyilváníthasson egy pályázatot. Azaz éppúgy a szubjektív döntéstől fog függni. Azaz önök nem csináltak mást, mint hogy formai szempontból eleget tesznek az Alkotmánybíróság határozatának, azonban tartalmilag úgy lehet értékelni, hogy kijátsszák azt.

Hogy konkrét legyek, tisztelt képviselőtársaim: akkor nyilváníthat például az OBH elnöke vagy a Kúria elnöke eredménytelenné egy pályázatot, ha a bírói tanács az indokolási kötelezettségének nem kellő mértékben tett eleget. Szeretném megkérdezni, és őszintén remélem, hogy legalább államtitkár úr vagy valamelyik fideszes képviselőtársam megmondja azt, hogy milyen objektív szempontrendszer alapján lehet azt eldönteni, hogy kellő mértékben tett-e valaki eleget az indokolási kötelezettségének vagy nem kellő mértékben. Ez egy szubjektív döntés, képviselőtársaim. Vagy: a pályázat kiírását követően bekövetkezett munkaszervezést, munkaterhelést vagy költségvetést érintő változtatások igazgatási szempontból indokolatlanná teszik az álláshely betöltését. Ebben az esetben is eredménytelenné nyilvánítható a pályázat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hát ezeket maga az OBH elnöke fogja jórészt előidézni vagy a Kúria elnöke. Hiszen az OBH elnöke szervezi a munkát, az OBH elnöke nagyon is felelős azért, hogy a költségvetés milyen módon alakul, milyen módon változik. Éppen ezért tehát az OBH elnöke egy saját döntésével meg tudja alapozni azt, hogy a jogszabály alapján eredménytelenné nyilvánítható legyen egy pályázat. Ezért, tisztelt képviselőtársaim, azt tudom csak erre mondani, hogy önök nem tettek mást, már megint, mint hogy az Alkotmánybíróságnak az önöknek nem tetsző határozatát kijátszották. Higgyék el, ettől még nem lesz alkotmányos az, amit most csináltak! A mi módosító javaslatunk kiveszi ezeket a szubjektív elemeket a törvény szövegéből. Remélem, hogy támogatni fogják azt.

A másik, ami problémás pontja ennek az előterjesztésnek, a Kúria főtitkárának törvényben való rögzítése, már ennek a státusnak, pozíciónak. Ugye, tudjuk azt, hogy eddig is létezett ilyen beosztás a Kúrián, azonban ezt a szervezeti és működési szabályzat alapján hozták létre, nem pedig törvény alapján. Azt gondolom, ez önmagában is vitatható, ugyanis a Kúria, korábban Legfelsőbb Bíróság szervezeti és működési szabályzata olyan hatásköröket, olyan jogköröket utalt a főtitkár hatáskörébe, amelyek lényegesen nagyobb hatalmat, befolyást biztosítottak számára ezáltal, mint az egyébként törvények alapján megválasztott kúriai vagy legfelsőbb bírósági elnökhelyettesé. Magyarán szólva egy olyan tisztségviselő töltött be nagyobb hatalommal járó pozíciót, akit az elnök diszkrecionális jogkörében nevezett ki. Ehelyett a Kúria elnökhelyettese, akinek legitimitása jóval nagyobb, ennél kevesebbel rendelkezett és rendelkezik most is. Nos, tisztelt képviselőtársaim, mit csinálnak most önök? Mindezt törvényerőre emelik. És a törvény fogja azt mondani, hogy a kisebb legitimitással rendelkező személynek van nagyobb jogköre, mint a nagyobb legitimitással rendelkező bírósági vezetőé. Én ezt őszintén szólva nehezen tudom megérteni, elfogadni pedig egyáltalán nem tudom.

Érdemes megnézni, hogy milyen jogkörei lennének mások mellett az új főtitkárnak. Először is a költségvetési keretek között gondoskodik a Kúria működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekről, gyakorolja a törvény által hatáskörébe utalt munkáltatói jogokat, ellenőrzi a Kúria vonatkozásában az eljárási határidők megtartását, gondoskodik a Kúrián az ügyviteli és igazgatási szabályok megtartásáról. És most kezd érdekessé válni: az OBH elnöke által meghatározott alapelveknek megfelelően szervezeti és működési szabályzatot készít, meghatározza a Kúria munkarendjét és munkatervét, jóváhagyja a Kúria kollégiumának munkatervét, továbbá ellenőrzi betartásukat. Szervezi és ellátja a hatáskörébe utalt oktatási és továbbképzési feladatokat, gondoskodik a Kúria ügyfélfogadási idejének és rendjének a központi honlapon és a Kúria honlapján történő közzétételéről, és ellátja azokat az egyéb feladatokat, amelyeket a jogszabály, az OBH elnökének szabályzata vagy az OBH elnökének határozata a hatáskörébe utal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egészen nyugodtan mondhatjuk, hogy a főtitkár gyakorlatilag az OBH elnökének meghosszabbított keze, helytartója a Kúrián. Erről van szó. Így most már érthető, tisztelt képviselőtársaim, az, hogy önök miért akarják az ő helyzetét, az ő státusát ilyen mértékben megerősíteni. Lehet azt is tudni, hadd fogalmazzak úgy, hogy köztudottan nincs ellenséges viszonyban az OBH elnökével a Kúria mostani főtitkára. Ne legyen igazam, tisztelt képviselőtársaim, de általában rá szoktam hibázni, a legfőbb ügyésznél is és másoknál is sikerült, még mielőtt megválasztották volna, hogy a Kúria főtitkárhelyettese vélhetően a mostani személyzeti főnök lesz, aki annak idején Handó Tünde helyettese volt a munkaügyi bíróságon. Még egyszer mondom, ne legyen igazam, képviselőtársaim, de valószínűleg sajnos igazam lesz. Magyarán szólva, létre fognak hozni egy olyan, igazgatási szempontból kiemelt státust a Kúrián, ami gyakorlatilag az OBH elnökének akaratát fogja tudni oda becsatornázni. Én ezt a szándékot messzemenőkig elutasítom, tisztelt képviselőtársaim.

Végül, ami számomra még kérdéses, a főtanácsadók helyzete a Kúrián, illetve az OBH-n.

(18.10)

Értem azt és akceptálni is tudom, hogy bizonyos speciális feladatok ellátására szükség lehet olyan magasan kvalifikált emberek foglalkoztatására, akik nem bírák, sőt adott esetben még nem is jogászok. Például ilyen lehet, mondjuk, egy műszaki vezető foglalkoztatása, de ilyen lehet, mondjuk, a Bíróképző Akadémián egy egyetemi tanár alkalmazása, foglalkoztatása is. Éppen ezért magát a lehetőséget nem utasítom el.

Azt azonban mindenképpen korlátok közé szorítanám, hogy az érdemi döntésre jogosult munkatársaknak hány százaléka lehet ilyen státusban. Ugyanis azt nem szeretném látni és megélni, még ha erre csak elméleti lehetőség is van - és örülnék, ha erre államtitkár úr válaszolna, lehetőség szerint még azelőtt, mielőtt a zárszót elmondja, hogy lehessen róla vitatkozni -, hogy alig dolgozik már bíró az OBH-ban, a teljes bírósági igazgatást, mondjuk, nem bírák, adott esetben nem is jogászok látják el. Márpedig a jogszabály szövege az én értelmezésem szerint ezt nem zárja ki.

Éppen ezért mi beterjesztettünk egy módosító javaslatot, amelyben maximálnánk 10 százalékban a főtanácsadók foglalkoztatását, éppen azért, hogy akceptálni tudjuk azt az igényt, hogy ilyeneket lehessen bevonni a munkába, akár érdemi döntések meghozatalába is, de ha már önök ezt bírósági önigazgatásnak tartják, én nem, de ha már önök annak tartják (Dr. Répássy Róbert közbeszól.), akkor legalább ne hígítsuk föl ezt teljes mértékben. Ha államtitkár úr nem tartja a bírói önigazgatás részének az Országos Bírósági Hivatalt (Dr. Répássy Róbert: Külső igazgatás. - Az elnök csenget.), akkor legalább ebben egyetértünk. Örülök, hogy van ilyen is.

Tisztelt Országgyűlés! Ezek nyilván csak a legfőbb kritikai észrevételek tudtak lenni 15 percben, azonban a módosító javaslataink ennél szélesebb kört fognak felölelni. Én arra kérném önöket, képviselőtársaim, hogy fontolják meg ezeket és támogassák.

Ha még egy perc hosszabbítás lehetne, elnök úr. (Az elnök jelzésére:) Nagyon szépen köszönöm.

Ha államtitkár úr tud nekem arra választ adni, akár most, akár később, hogy mely javaslatok kitől származtak, az nagyban tudná segíteni a mi munkánkat. Ugyanis számomra, számunkra a tisztán szakmai javaslatok vonatkozásában óriási jelentősége van annak, hogyha azt a bírói tanácsok vagy esetleg a Kúria vezetése kéri. Ugyanis ebben az esetben azoknál a módosító javaslatoknál, amelyek a mi értékrendünkkel nincsenek ellentétben, mi a támogatást előlegeznénk meg, hiszen ezek a tanácsok és ezek a szervek látják elsősorban a legjobban, hogy mi az, ami szükséges és mi nem. Ilyenformán, ha tudjuk azt, hogy melyik származik onnan és melyik származik mástól, lényegesen megkönnyítené a mi döntésünket, úgyhogy államtitkár urat arra kérem tisztelettel, hogy ha lehetséges, akkor mondja meg nekünk azt, hogy az előterjesztésnek mely részei kitől származnak.

Köszönöm szépen a figyelmet, és köszönöm, elnök úr, a hosszabbítást. (Tóbiás József és dr. Schiffer András tapsol.)

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egy rövid felvetésre egy rövid választ. Én mondtam is az előző felszólalásomban, hogy nagyon örülök annak, és akkor ebben végre egy platformon vagyunk államtitkár úrral, hogy ez nem minősül bírói önigazgatásnak.

Amit viszont én bíráltam benne mindig is, annak egy része, hála istennek, már az igazságügyi reform bukásával összefüggő törvénymódosító javaslatok kapcsán kikerült ebből a törvényből.

Másrészt én pontosan annak a híve vagyok, és ezt államtitkár úr is pontosan tudja, ismeri, hogy valamelyik irányba teremtsünk tiszta helyzetet. Az igazgatás vagy tartozzon a bírói önigazgatás körébe, vagy pedig tartozzon az igazságügy-miniszter hatáskörébe.

Annak, amit most önök fölállítottak, jelen formájában, most már azt mondom, hogy jelen viszonylag letisztult formájában egyetlen nagy hibája van, hogy nem az igazságügy-miniszter felügyelete alá tartozik. Ha önök ezt a modellt, ezt a megoldást javasolnák, bár látom, államtitkár úr nevet ezen, de ha emlékszik rá, államtitkár úr, kettő évvel ezelőtt ugyanezt mondtam el az általános vitában akkor, amikor még egyébként önöknek nem volt pontos tervezetük és tervük arra, hogy hova rendeljék az igazságszolgáltatást, és ugyanezt mondtam el az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban is, hogy két jó modell létezik, vagy a bírói önigazgatási modell, vagy a státusdöntésekben a bírói tanácsokhoz telepített döntési monopólium, és ezzel párhuzamosan a kormányhoz az igazságügy-miniszteren keresztül telepített igazgatási modell, amely legalább a költségvetési felelősségét meg tudná teremteni a bíróságok működtetésével kapcsolatban.

Nagyon szépen köszönöm. (Dr. Józsa István: Így van! - Dr. Józsa István és Tóbiás József tapsol.)

DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita tárgya a törvényjavaslat tartalma, benyújtásának indokoltsága, annak módja, oka, az előzmények és a várható következmények elemzése. Én is ehhez tartom magam és ezt a struktúrát követem.

(11.20)

Legfontosabb megállapításaim egyike - amire Gulyás Gergely képviselőtársam az expozéjában már utalt, hiszen több fórumon volt szerencsénk egymás véleményét meghallgatni, többek között az alkotmányügyi bizottság ülésén is - az, hogy ennek az Országgyűlésnek semmiféle erkölcsi alapja nincs új házszabályt elfogadni.

Nem vitatom, hogy bizonyos házszabályi változtatások beterjesztése és elfogadása szükséges a következő parlament működőképességének megteremtéséhez, hiszen valóban megfeleződik az Országgyűlés létszáma, valóban új intézmények kerülnek bevezetésre, ilyen például a nemzetiségi szószóló, akire a vonatkozó hozzászólási rendet és egyéb rendelkezéseket szükséges szabályozni ahhoz, hogy a Ház működni tudjon majd. Azonban ehhez elég lett volna, ha nem egy új házszabályt alkotunk, nem egy új házszabályt, ami új törvényalkotási folyamatot vezet be, új tárgyalási rendet állít fel, hanem mindössze egy olyan módosító javaslatot fogadunk el, amely a következő Ház működőképességéhez elengedhetetlenül szükséges, és a következő Országgyűlésre bízzuk azt, hogy milyen új házszabályt fogad el.

Miért mondom azt, hogy nincs erkölcsi alapja? Azt gondolom, hogy ennek a tisztázása feltétlenül szükséges. Negatív példákat - ahogy egyre-kettőre talán Gulyás képviselőtársam is utalt az expozéjában - mindegyik elmúlt parlamenti ciklusból lehet idézni. Ezt én nem is vitatom. Azonban ahogy az elmúlt három és fél évben működött az Országgyűlés, az maga volt a méltánytalanság, a méltatlanság, a jogállamiatlanság és a cinizmus.

De nem vagdalkozni szeretnék, tisztelt képviselőtársaim. Nézzünk néhány olyan működési anomáliát, amire alapozom az előbbi kijelentésemet! Úgy hiszem, hogy jelen esetben azzal a mondattal, azzal az elegáns mondattal, amit Gulyás képviselőtársam elmondott, hogy máshol is voltak ilyenek, ezen lépjünk túl, jelen esetben nem lehet túllépni ezen a problémán. A parlamenti gyakorlat ebben a ciklusban sokszor nem csupán a fékek és ellensúlyok rendszerét sértő módon, de formálisan legitim, hanem szándékosan és tudottan tartósan és rendszerszerűen jogellenes volt. Ez pedig nem csupán a hatalommegosztás alkotmányos elvét, hanem a jogállami működést is megkérdőjelezte, ami független attól az elméleti vitától, hogy a parlamentek egyáltalán mennyiben tekinthetőek még kormányzati ellensúlynak a modern demokráciákban.

Mindenkor és minden kormány törekedett arra, hogy elképzeléseit az Országgyűlés ne változtassa meg. Hogy ezt milyen mértékben tudta elérni, azt a pillanatnyi politikai helyzet határozta meg. De aggály nélkül megfogalmazható az az álláspont, hogy ebben a parlamenti ciklusban a kormányfő a parlamentet a jogállami látszat fenntartása érdekében formálisan ugyan működő, de szükséges rossznak tartotta, amelynek szerepe a gyakorlatban csupán annyi, hogy lelassítsa a kormányzati elképzeléseket tükröző jogszabályok kihirdethetőségét. Ezért a kormány minden eszközt felhasznált ahhoz, hogy a jogalkotás országgyűlési szakasza a lehető legrövidebb legyen. Ki kell emelni, hogy ez lényegesen több annál, mint hogy bizonyítékul szolgáljon ahhoz, hogy a kormány és a parlament egy hatalmi tömböt képez. Ez egyrészről a jogállami működési modell elvetése, másrészről pedig az alkotmányos szinten még önálló hatalmi ágat képező parlament függetlenségének majdnem nyílt tagadása.

Nézzünk néhány konkrétumot! Az első pontban a képviselői önálló indítvány formájában benyújtott, de valójában a kormánytól származó előterjesztések. A teljes parlamenti ciklusra jellemző volt, de a ciklus első harmadában szinte mással sem találkoztunk, mint hogy a kormány az országgyűlési képviselőket mintegy strómannak használva, velük nyújtatta be a törvényjavaslatait. Talán nem gondolja senki, hogy egy kormánypárti képviselőnek egyszer csak eszébe jutott, hogy alkotmánymódosítást kezdeményezve megváltoztassa az alkotmánybírák jelölési rendjét, avagy hogy egy új működési modellt vezessen be az Országos Választási Bizottságot illetően.

Ugyanide sorolható, hogy kifejezetten nagy terjedelmű, komoly kodifikációs, szakmai munkát és speciális tudást igénylő, a jogalanyok széles körét érintő törvényjavaslatokat egyes képviselők önálló indítványként terjesztettek elő. A parlamenti vitában mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy alapvető kérdésekkel nincsenek tisztában formálisan saját javaslatukat illetően.

Erre talán legjobb példa a környezetvédelmi termékdíjról szóló 58 oldalas törvényjavaslat vitája volt, ahol az ellenzéki képviselők az alkotmányügyi bizottság ülésén viccet csináltak abból, hogy belekérdeztek a javaslat egyes részleteibe, amivel az előterjesztőt komoly zavarba hozták. Egészen addig, míg a képviselő a többedik ilyen jellegű kérdés után elvesztette a türelmét, és érdemi válasz helyett annyit mondott: higgyék már el, hogy tudjuk, hogy mit miért csinálunk, és hogy mit szeretnénk kihozni belőle. Hát, ez még viccnek is rossz, tisztelt képviselőtársaim.

A módszer oka rendkívül egyszerű volt: ha a javaslatot a kormány terjesztette volna elő, a jogalkotási törvény alapján szükség lett volna a szakmai és tárcaközi egyeztetésre, a képviselői indítvány esetében ez megspórolható. Megjegyzem, hogy ennek alkotmányellenességét már megállapította az Alkotmánybíróság.

De nézzünk további példákat a rendszerszerűen jogellenes működésre, a benyújtástól számított egy-két munkanapon belül tárgyalt törvényjavaslatokra!

A parlamenti ciklus első felében ez a módszer volt általánosnak mondható, de a ciklus második felében sem nevezném kivételesnek. A kormánypártok jellemzően képviselői önálló indítványok formájában benyújtották a nemritkán több száz oldal terjedelmű törvényjavaslatot, általában a hét vége felé, sokszor péntek délután. Egy munkanappal később, hétfőn az alkotmányügyi bizottság megtárgyalta, és még ugyanazon a napon avagy másnap a plenáris ülésen lefolyt az általános vita. Ezzel egyidejűleg lezárult a módosító javaslatok beadásának a lehetősége, a következő héten lefolyt a részletes vita, az azt követő héten pedig már szavazott a Ház a javaslatról.

Ennek a gyakorlatnak ciklikusan voltak olyan esetei is, amikor a hétvégén törvényjavaslatok tömegét nyújtották be az Országgyűlés elnökének; legutóbb, ha jól emlékszem, a múlt héten történt ilyen.

A házszabály még a törvényjavaslatok sürgős tárgyalása esetén is csak azt tette lehetővé, hogy legkorábban a sürgős tárgyalás elrendelését követő ülésen kezdődjön meg a törvényjavaslat tárgyalása; ebből következően normál ügymenetben ennél csak később. Ennek áthidalására a kormánypártok egyszerű módszert választottak - hogy megint utaljak a kifejezett és effektív jogsértésre -, nem terjesztették elő a sürgősségi kérelmet, hanem egyszerűen akár a benyújtás napján tárgyalni kezdték a törvényjavaslatot.

Hadd emeljem ki következő problémának az elmúlt időszakból, hogy a kormánypárti képviselők és a kormány sok esetben gyakorlatilag bojkottálták a parlamenti vitát. Nem egy esetben azonban sajnos nem beszélhetünk még vitáról sem: az ellenzéki képviselők kritizáltak akár több órán keresztül is, a kormány és a kormánypárti képviselők pedig tényszerűen ismertették a törvényjavaslatot, azután pedig meg sem szólaltak a vitában. Erre egyébként az egyik legjobb példa volt az előttem szóló Vas Imre képviselőtársam monoton és kissé akadozó felolvasása; az anyagot vélhetően valamelyik frakciószakértő állította össze, és vélhetően most látta először képviselőtársam.

Rendszeresnek volt mondható az is, hogy a kormány képviselője előterjesztőként nem vett részt a vitában, csak a zárszóban nyilvánított véleményt, ami után képviselő már nem kaphatott szót, így az érdemi vita eleve kizárttá vált. Talán emlékeznek képviselőtársaim arra a választási eljárási törvényről folytatott vitára, ahol az államtitkár asszony úgy hallgatta végig hét órán keresztül a vitát, hogy ahhoz egyetlenegyszer nem szólt hozzá. Azt gondolom, ez önmagáért beszél.

A bizottsági vitákban a kormánypárti képviselők rendszeresen meg sem szólaltak egyes napirendi pontok tárgyalásakor. Alig telt el például úgy alkotmányügyi bizottsági ülés, hogy ne lett volna olyan napirendi pont, amelyet az elnök úgy bocsátott szavazásra, hogy ahhoz egyetlen kormánypárti képviselő sem szólt hozzá, akkor sem, amikor kérdés érkezett hozzájuk. A ciklus második felére ráadásul ritka jelenségből gyakorivá vált, hogy a módosító javaslatok bizottsági megtárgyalásakor a kormányt képviselő helyettes államtitkár vagy főosztályvezető egyszerűen nem válaszolt a kifejezetten hozzá intézett képviselői kérdésre, sőt még csak szót sem kért.

Ügyrendi javaslattal lezárt viták és csomagban szavazások, tisztelt képviselőtársaim, a következő ilyen nagy téma. Nemritkán fordult elő - és elsősorban bizottsági ülésen, de volt olyan, hogy a plenáris ülésen is -, hogy ha a vita túl sokáig húzódott, ügyrendi javaslattal lezárták azt, avagy a hozzászólásokat 2-3 percre korlátozták, akár olyan nagy jelentőségű törvényjavaslatok vitájában is, mint az új büntető törvénykönyv vitája. Talán Vas Imre emlékszik rá, hiszen a saját indítványa volt, amivel ez megtörtént.

Az pedig mindennapos gyakorlattá vált a bizottsági üléseken, hogy kormánypárti ügyrendi indítványra nem külön-külön lehetett érvelni egyik vagy másik módosító javaslat mellett, hanem a vita együttesen, csomagban zajlott, miként a szavazás is.

(11.30)

A kormánypárti vagy a kormánytól származó módosító javaslatokról való együttes szavazás azt fejezi ki, hogy a javaslatokat a benyújtó alanya szerint ítélték meg a képviselők, és ez alapján támogatták vagy vetették el őket. Még a látszata sem maradt meg annak, hogy a módosító javaslatokat tartalmuk alapján valóban megfontolták volna a bizottság tagjai.

Nézzünk még egy példát: éjszakára időzített időkeretben lefolytatott parlamenti viták. Azokban a témákban - legyenek akár olyan jelentőségűek is, mint a munka törvénykönyve vagy a büntetőeljárási törvény komolyabb módosítása, esetleg népi kezdeményezés megvitatása -, amelyek a kormánypártok számára kellemetlenek voltak, a parlamenti vitákat rendszeresen késő estére, éjszakára, bőven a televíziós közvetítési időszakon kívülre időzítették, hogy azt minél kevesebben követhessék nyomon. A jelenségre válaszul az ellenzék egy idő után obstruálni kezdett, és a vitát a másnapi ülés kezdetéig elhúzta. Néhány ilyen alkalom után a kormánypártok 2012-ben közel két ülésszakra időkeretessé tették a fontosabb törvények vitáját. Aztán ez megszűnt. A meghatározott időkeretben zajló vitákban a kormánypártok rendszeresen a felszólalási idejük tört részét használták csak fel, megvárták, míg az ellenzéknek elfogy az időkerete, aztán lezárták a vitát.

Az országgyűlési munka jelentéktelenné tételét eredményezte az is, hogy azok a vezető kormánypárti politikusok, akik jegyeztek és a nyilvánosság előtt a médiában képviseltek egy-egy fontosabb törvényjavaslatot, nem vettek részt a parlamenti vitában, általában aláíratták más képviselőtársaikkal a javaslatot, és ők előterjesztőként, hadd fogalmazzak úgy, hogy nem teljes mértékben hozzáértő módon képviselték ezt vagy igyekeztek képviselni az Országgyűlés ülésén, legalább formálisan.

Jellemző volt a vizsgált parlamenti ciklusban, hogy a törvényjavaslatokhoz fűzött indokolások rendkívül sablonosak voltak, sok esetben nem tartalmaztak mást, mint hogy az indokolásban folyó szövegben, esetleg egy-egy szó felcserélésével megismételték a normatív rendelkezést. S végül volt a javaslatoknak egy olyan nem igazán szűk körű csoportja, ahol egyes rendelkezésekhez egyáltalán nem írtak indokolást.

Pár szót szólnék a vizsgálóbizottságokról is. A teljes parlamenti ciklus alatt - és ezt szeretném hangsúlyozni, mert most megint csak viszonylag aktuális a kérdés, lásd NAV-vizsgálóbizottság - egyetlen parlamenti vizsgálóbizottság sem vizsgálta ennek a kormánynak a tevékenységét. Egyetlenegy sem, tisztelt képviselőtársaim! Annál több volt viszont, amelyet a megelőző két ciklus kormányzati tevékenységének a vizsgálatára állítottak fel. Márpedig a vizsgálóbizottságok feladata nem az utólagos igazságtétel vagy az ellenzék ellenőrzése, hanem az Országgyűlésnek az aktuális kormányzatot ellenőrző funkcióját elősegítő munka elvégzése. A vizsgálóbizottságok munkája tehát soha nem terjedt ki a hivatalban lévő kormány időszakának a vizsgálatára. Ebből a legérdekesebb és legabszurdabb a Malév-vizsgálóbizottság volt, hogy nem terjedt ki annak a kormánynak az időszakára, amikor a Malév csődbe ment és megszűnt.

Utolsó előttiként - persze lehetne még lényegesen több példát is mondani -: a házbizottság üléseinek, a kormány jogalkotási programjának formálissá válása. Korábban a házbizottság 2-2,5 órás ülések keretében érdemben tárgyalta meg a vitás kérdéseket, ami a tárgyalt ciklusban általában negyedórára redukálódott, de nem voltak ritkák az 5-10 perces időtartamot el nem érő ülések sem. Azt gondolom, az időtartam önmagában is jelzi, hogy a bizottság szerepe teljes mértékben formálissá vált; önök formálissá tették. Látható, hogy a házelnök a házbizottsági üléseket egy formálisan megtartandó eseménynek kezelte, melyben meg sem kísérelt kompromisszumot keresni, s amely után maga, illetve a kétharmados többség az ellenzék egyetértése nélkül dönthetett minden vitás kérdésben.

A ciklus második felében gyakorlattá vált, hogy a képviselőknek kiküldött napirendi ajánlás még a szavazás napján is olyan javaslat napirendre vételét tartalmazta, amelyet még be sem nyújtottak, illetve amelyet egyetlen bizottság sem vett tárgysorozatba. A kormány minden parlamenti ülésszak előtt közzéteszi a törvényalkotási programját. Azt elismerem, hogy sohasem voltak ritkák az ettől való eltérések, hiszen nem lehet előre látni a félév eseményeit. Ebben a ciklusban azonban alig volt átfedés a program és a valóság között. Mindez újabb bizonyítéka a koncepció nélküli, kapkodó és sokszor nehezen beazonosítható érdekeket szolgáló jogalkotásnak.

Végül a módosító javaslatokról két gondolat. A módosító javaslatok sok esetben az eredeti törvényjavaslat oly jelentékeny részét írták át, hogy végül az elfogadott törvény lényegesen más lett, mint az eredeti javaslat.

Végezetül - erről tényleg csak említést teszek - elérünk oda, ami a legbotrányosabb volt ebben a ciklusban, ez pedig a zárószavazások előtti módosító javaslatok gyakorlata. Talán megengednek nekem két-három példát képviselőtársaim. Nyilván emlékeznek a Szijjártó Péterrel kapcsolatos esetre, amikor a képviselők jogállásáról szóló törvény módosításával a miniszterelnök szóvivőjének a fizetését csökkenteni hivatott, a hatályba léptető rendelkezésekkel együtt két szakaszból álló indokolással fél oldalt sem meghaladó előterjesztéshez a szavazás napján zárószavazás előtti módosító javaslatként benyújtották az energiaszektort és a gázszektort komolyan átalakító elképzelést. Nem véletlen, hogy a módosító javaslat az Országgyűlés egyik legcinikusabb záróvitáját eredményezte.

De mondhatnék másfélre rekordot is ebben a körben: például amikor a 2011. december 11-ei éjszakába, sőt hajnalba nyúló ülésen összességében a kormánypártok által benyújtott 240 oldalnyi, zárószavazás előtti módosító javaslatot tárgyalt a Ház. Ez törvényjavaslatonként átlagosan 22 oldalt jelentett, de volt olyan törvény, amelyre 75 oldal jutott, és ezzel gyakorlatilag a teljes jogszabályt átírták.

De említhetnék még más törvényjavaslatokat is. Hogy egyet tényleg más körből említsek meg: a költségvetési törvényhez 54 oldalnyi, zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtottak be, és a módosító javaslatokkal a rendszerváltozás óta példa nélküli módon a költségvetés fő számait írták át. De utalhatnék arra is, hogy zárószavazás előtti módosító javaslattal mozdították el mandátuma lejárta előtt pozíciójából a Legfelsőbb Bíróság elnökét vagy a Költségvetési Tanács elnökét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez után a parlamenti gyakorlat után, amit szándékosan elemeztem ilyen hosszan ebben a vitában, azt gondolom, nem megalapozatlan az az álláspontunk, amely szerint azt mondjuk, hogy ennek a parlamentnek egy ilyen működés után semmiféle erkölcsi alapja nincs arra, hogy elfogadjon egy új házszabályt, hanem maximum arra van lehetősége, hogy a legszükségesebb módosításokat átvezesse a törvényen.

De ha már benyújtották tisztelt képviselőtársaim ezt a javaslatot, akkor persze érdemes beszélni pár szót annak a részleteiről is. Gulyás képviselőtársam nézi az óráját, hogy miért most térek rá. Azt gondolom, az elég logikus magyarázat volt, amit adtam, képviselő úr, ugyanis tisztázni kell azt, főleg egy általános vitában, főleg egy ilyen törvényjavaslatnál, hogy mik a benyújtás előzményei - nemcsak a következményei, az előzményei is -, és mi vezetett oda, hogy önök ezt benyújtották, milyen előzmények után tették meg mindezt, és vajon bármiféle - még egyszer hangsúlyozom - erkölcsi alapjuk van-e erre.

Nézzük a részleteket! Önök azt emelték ki, valóban teljes joggal, hogy a részletes vita a bizottságokba tevődik majd át. Erre azt tudom mondani, hogy ezzel önmagában, ha a megfelelő környezetet kialakították volna vagy kialakítanák, nem lenne különösebb probléma, hiszen tudjuk azt - s itt szándékosan leegyszerűsítem a dolgot -, a törvényalkotás és a rendeletalkotás között a legfontosabb különbség az, hogy míg a rendeletet zárt ajtók mögött meghozza a kormány, a miniszter, az önkormányzat vagy az, aki erre jogosult, addig a törvény a nyilvánosság előtt születik meg. A törvény egyik leglényegesebb vonása - és ezt egy alkotmánybírósági határozat is kiemeli -, hogy a nyilvánosság előtt keletkezik. Márpedig ha nem biztosítjuk ugyanolyan mértékben a részletes vita esetén a nyilvánosságot, mint ahogy biztosítjuk itt a parlament plenáris ülésén, akkor ez az elv sérülni fog. Ilyen rendelkezést pedig sem az új házszabályban, sem az országgyűlési törvény módosításában nem találok, sem azokban a csatlakozó vagy azokhoz kapcsolódó törvények módosításában, amelyeket egyidejűleg nyújtottak be. Gondolnék itt például a médiát, a média világát szabályozó törvényjavaslatra.

(11.40)

Azt gondolom, ezt mindenképpen orvosolni kellene, ha ugyanis ezt nem teremtjük meg, akkor valóban rosszabb lesz a rendszer, mint amilyen eddig volt, már ami a nyilvánosságot érinti.

A másik, amit komoly kritikával illetnék, az az általános vitában a felszólalási rend szabályozása. Ugyanis abban egyetértünk, és addig egyetértünk - erről a bizottsági ülésen is elég bőven volt szó -, hogy annak érdemes elejét venni, hogy kétperces felszólalások tömegével egyesek, egyes képviselőtársaink, akik önkontrollt kevesebbet ismernek, szétbombázzák a teljes parlamenti vitát. Én is éltem meg több olyan ülést, ahol két rendes felszólalás között másfél-két órányi kétpercezés zajlott, és ez valóban igencsak zavaró volt, én is úgy ítélem meg, hogy ez a vitának nem tett jót.

Azzal a javaslattal viszont, amit önök beterjesztettek, átesnek a ló túloldalára, ugyanis praktikusan a kétpercest mint műfajt, a kétperces hozzászólás lehetőségét kiveszik a rendszerből. A kétperces felszólalásnak nemcsak az a lényege, hogy röviden hozzá lehet szólni, hanem a soronkívüliség, ez az, ami elsődleges fontosságú. Ha egy teljes vitában egyetlen kétpercest engednek frakciónként, és ez sem kötelező, hanem a levezető elnök eldönti, akkor azt gondolom, ez itt problémát jelent, de még az is problémát jelent, ha egyetlen kétpercest akarnak engedélyezni két felszólalás között. Ugyanis ha egy képviselő vagy akár több képviselő nem tud azonnal reagálni a felszólaló valamelyik megjegyzésére vagy érvére, akkor mire a normál felszólási körben, mondjuk, két, három vagy négy óra után ismét hozzájut a sor, addigra okafogyottá válik. A vitát pedig nem mozdítja előre az, ha kinyilatkoztatások sorozatából áll. A vitát az mozdítja előre, ha az érvek és az ellenérvek viszonylag gyorsan, egymást követve tudnak elhangozni.

Azt gondolom, ez nemcsak érdekesebbé, hanem lényegesen hatékonyabbá teszi a vitát. Egy parlamenti vitának az érdekessége legfeljebb annyiból fontos, hogy lekösse azt, aki nézi, és ez fontos szempont, tisztelt képviselőtársaim, mert ahogy mondtam, a nyilvánosság előtt zajló vita nem jelentéktelen körülmény. Viszont hasznosabbá is teszi, hiszen a további felszólalások adott esetben már a vita közben kialakult pengeváltások során alakulhatnak, és ez az, ami előbbre vihet; a kinyilatkoztatások sorozata soha nem visz előbbre. Ha önök egy minőségi parlamentet akarnak, és ha önök valóban azt szeretnék, amit Gulyás képviselő úr elmondott, hogy próbáljuk egymást ténylegesen itt meggyőzni akár a plenáris ülésteremben, akkor ahhoz kell hogy kialakulhasson a vita, és ne kinyilatkoztatások sorozata legyen.

Éppen ezért azt gondolom, hogy van erre megoldás, körvonalazódni látszott az alkotmányügyi bizottságban is, hiszen azt tudjuk mondani, hogy valamilyen szinten korlátozni lehet a frakciók kétperces hozzászólási lehetőségét, de legalább két, esetleg három kétperces hozzászólási lehetőséget lehetne engedélyezni két rendes felszólalás között minden vitában. Azt gondolom, ez lehet egy olyan kompromisszum, ami a vitát is lehetővé teszi, és megakadályozza azt is, hogy a mértéktelen kétperces hozzászólások valóban szétverjék a vitát.

Helyesnek tartom a képviselői munka minimuma elmulasztásának szankcionálhatóságát. Régóta mondom - és ezt szeretném most is az asztalra tenni -, hogy nem csupán a távolmaradást kéne szankcionálni, mert ez az én meglátásom szerint kevés, főleg akkor kevés, ha főállású képviselőkről beszélünk. Úgy hiszem, kell az is, hogy egy képviselő bizonyos fokú aktivitást kifejtsen a bizottsági ülésen és a plenáris ülésen is, éppen ezért meg lehetne határozni olyan hozzászólási minimumot, amit teljesítenie kell egy képviselőnek ahhoz, hogy a teljes tiszteletdíját felvegye. Akik itt a teremben ülünk - nagyjából, ahogy körbenézek -, ez a minimum mindenkinek meglenne, mondjuk, félévente tizenöt perc szerintem bőven beleférne mindenkinek az életbe, főleg egy 200 fős parlamentben.

Szokták mondani, hogy nem ez a képviselői munka lényege. Ez igaz, tisztelt képviselőtársaim, már hogy más lényeges vonás is van, azonban ne felejtsék el azt, hogy ha önök nem akarnak hozzászólni a plenáris ülésen, hanem csak lobbizni akarnak, mondjuk, egy térség érdekében, ahhoz nem kell országgyűlési képviselőnek lenni, ahhoz bőven elég lobbistának lenni, és azt gondolom, ez a párton belül megoldható. Az országgyűlési képviselő kell hogy saját maga az Országgyűlés plenáris ülésén és bizottsági ülésein képviselje azt a véleményt saját felszólalásában. Éppen ezért ezt beépíteni javasolnám mindenképpen a törvényjavaslatba.

Egyetértek, messzemenőkig egyetértek azzal, hogy - főleg szembeállítva az elmúlt időszak gyakorlatával - a tárgyalási határidők jelentősen módosulnak; az általános vita legkorábban a törvényjavaslat benyújtását követő hatodik napon kezdhető meg; a módosító javaslatok benyújtásának határideje későbbre tolódott, az általános vita lezárása helyett a napirendre vételt követő harmadik napra.

Egyetértek azzal, és önkritikaként is tudom értékelni a Fidesz részéről, hogy a zárószavazást megelőző vagy előkészítő módosító javaslatok benyújtásának és tárgyalásának kötelezően hosszabb tárgyalási időt biztosítana az új házszabály, és hogy visszatér ahhoz a szabályhoz, hogy csak koherenciazavar miatt lehessen e műfajt alkalmazni. Sajnos mintegy kétévnyi időtartamra eltértünk ettől az egyébként természetesnek veendő szabálytól.

Egyetértek azzal, hogy túlterjeszkedő módosító javaslatra ismét meg kell nyitni az általános vitát, én azonban azt is felvetném, hogy ez ne csak a túlterjeszkedő javaslatra legyen igaz, ugyanis abban az esetben, ha mondjuk, egy eredeti törvényjavaslatnak azonos szakaszában, de lényegesen nagyobb változást eszközölnek módosító javaslattal, mint mondjuk, akár az eredeti előterjesztés, akkor ott indokolt ismételten megnyitni a vitát. Ugyanis előfordulhat az, hogy egy kétoldalas törvényjavaslathoz, mondjuk, húszoldalnyi módosító javaslatot csatolnak, úgy, hogy egyébként az formálisan nem feltétlenül minősül túlterjeszkedésnek. Ezekre az esetekre is beépítenék egy olyan limitet, hogy itt a teljes törvényjavaslatról ismételten meg kelljen nyitni a vitát.

Nem értek azzal egyet, hogy a miniszterelnök - leszámítva természetesen a rendkívüli helyzeteket és azt a jogkört, amikor gyakorlatilag napirenden kívül szól hozzá bármikor a vitához, ha mondjuk, az országban rendkívüli esemény történik - egy sima törvényjavaslat vitájába időkeret nélkül is bármikor be tudjon avatkozni. A kormánynak megvan erre a szabályozott lehetősége, a szakminiszter ezt megteheti. A miniszterelnök amúgy sem szokta megtenni, ezt a lehetőséget sokkal inkább tartom egy olyan általános felhatalmazásnak, hogy a miniszterelnök kénye-kedve szerint akkor szóljon, amikor akar, és egyébként nem egy szakmai érvekkel indokolható javaslatnál.

Sok mindenről fogunk még beszélni az általános vita folytatásában, de engedjék meg, hogy ebben a körben szándékosan a legvégére hagyjam ezt a felállástémát, hogy fel kell állnia a parlamentnek, amikor a házelnök bevonul.

Két megjegyzést engedjenek meg ehhez. Az egyik, hogy nekem az ellen semmi kifogásom nincsen, hogy a választópolgárokat az Országgyűlés a jelenleginél erőteljesebb módon megtisztelje, hadd fogalmazzak így, de akkor legyen ez egyértelmű. Ebből a javaslatból azt lehet kiolvasni, hogy önök nem merték felvállalni azt, hogy a házelnöknek álljon fel az országgyűlési képviselők kara, amikor bevonul, hanem beleiktattak egy olyat, hogy amikor a házelnök bevonul, akkor a választópolgárok tiszteletére tegye meg ezt az Országgyűlés, és véletlenül ez a két időpont egybeesik. Ha önöknek nincs ilyen szándéka, képviselőtársaim, akkor módosítsák akként ezt a passzust, hogy a házelnök bevonul, leül, megnyitja az ülést, majd együtt a képviselőkkel feláll, és tiszteleg a választópolgárok előtt. Azt gondolom, ha a szándékuk ez, akkor ilyen módon a pohárba tiszta vizet lehet önteni.

A másik, ami miatt annyi kritika érte ezt a rendelkezést, azt szeretném még kiemelni. Az pedig nem más, mint hogy egy picit álságos, tisztelt képviselőtársaim. Ugyanis, ha... Egy perc hosszabbítást, elnök úr?

ELNÖK: Vezérszónokiban nincs rá lehetőség.

DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Akkor rövidre zárom. Önök megszüntetik a népszavazás valódi lehetőségét, és ezt szimbolikus intézkedésekkel igyekeznek pótolni. Sokkal egyszerűbb és célravezetőbb lenne, ha nem állna fel az Országgyűlés, ezzel szemben viszont a népszavazás lehetőségét ismét és valójában lehetővé tennék. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)

Utolsó mondat, elnök úr. Frakciónk arra kíváncsi, hogy - bár egy párt nyújtotta be ezt a javaslatot - érdemben hajlandóak-e a kompromisszumra, és ettől teszi függővé azt, hogy milyen módon áll hozzá. Egy-két módosító javaslat befogadása (Az elnök ismét csenget.) - most mondom előre - nem lesz elégséges. Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

(11.50)

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az, amit Staudt Gábor mondott az utolsó mondataiban, azt gondolom, hogy az én mostani fölszólalásom talán példázza, hogy így igaz, hiszen volt egy olyan téma, amit kiemelt a képviselő úr a fölszólalásában, nevezetesen: a vizsgálóbizottságok felállításával kapcsolatban. Ha most ez a műfaj nem létezne, akkor én körülbelül - ahogy elnézem a fölszólalási sort - nagyjából két, két és fél óra múlva tudnék reagálni erre, amit a képviselő úr elmondott. Ez nem lenne feltétlenül szerencsés.

Tartalmát tekintve azt tudom mondani önnek, hogy a mi részünkről semmi ilyen szándék nem volt. Ugyanúgy, ahogy egy sor házszabályi rendelkezés vonatkozásában, ha úgy alkalmazná ezt az Országgyűlés, ahogy azt kéne, nem pedig visszaélésszerűen, semmi probléma nem lenne ezzel, hiszen most is azt gondolom, hogy olyan esetekben, amikor tisztázható egy interpellációval vagy egy kérdéssel, vagy egy azonnali kérdéssel a téma, akkor fölösleges a parlament erejét és a képviselők erejét lekötni azzal, hogy vizsgálóbizottság álljon föl.

A gond ott van, hogy egyesek hivatkozva erre a paragrafusra, erre a szabályra, mindent ez alá kívánnak besöpörni. Azaz magyarán szólva, egy olyan témában, ahol föltehető kérdés, ott azt mondják, hogy ezt tisztázható is ezzel a műfajjal, holott ez nem igaz. Attól, mert ilyen témában kérdés föltehető, attól még nem biztos, hogy tisztázható. Például egy NAV-vizsgálóbizottságnál, ahol mindenki tudja, hogy szükség lenne emberek meghallgatására, iratok bekérésére, szükség lenne - ha úgy tetszik - nem klasszikus értelemben vett szembesítésekre a bizottság ülésén, szükség lenne szakértői munkára, akkor úgy hiszem, hogy csak a visszaélésszerű gyakorlása ennek a szabálynak vezethet el oda, hogy valaki nem akar vizsgálóbizottságot felállítani vagy nem járul hozzá, hanem e mögé a paragrafus mögé bújik.

Én ezt egészen bőven az alkotmányügyi bizottság egyik ülésén kifejtettem, azaz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) még egyszer mondom: az MSZP-nek ilyen szándéka nem volt és nem is lesz.

Köszönöm.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalásomban már elég sok mindent elmondtam, ami a javaslattal kapcsolatban kritika vagy akár dicséret tárgyát kell hogy képezze. Most egy picit más megközelítést alkalmaznék, talán még eggyel távolabb lépnék - első körben legalábbis - a konkrét javaslattól, és persze ennek az általános felvetésnek nézném meg a felszólalásom során néhány részletes elemét.

Először is azt látjuk, és azt gondolom, mindenki számára tudott, hogy a XX. századi demokráciákban - főleg, ha a XX. század második felét nézzük - nem azt a szerepet tölti be a parlament, az Országgyűlés, mint mondjuk, korábban, akár egy évszázaddal vagy két-három évszázaddal korábban.

Látjuk azt, hogy a pártok kialakulásával a hatalmi gócok, a hatalmi tényezők egészen másként csoportosulnak, mint mondjuk, az eredeti Locke-i vagy Montesquieu-i elmélet alapján, ahol az Országgyűlés nemcsak formálisan, hanem valójában és valóságosan is ellensúlyát képezte a kormányzatnak. Ezt nem lehet nem elfogadni, ezt tényként tudomásul kell venni, látni kell azt, hogy ma már nem az Országgyűlés alkotja elsősorban az ellensúlyát a kormánynak, hanem az Országgyűlésen belül az ellenzéki pártok, illetve az Országgyűlésen kívül az Alkotmánybíróság.

(11.30)

Nem gondolkodik azonban senki abban, hogy formálisan is ezt a rendszert másként alakítsuk, sőt úgy is mondhatnám, hogy alapvetően az összes parlamenti párt a mai napig a parlamentáris demokráciában gondolkodik itt ma Magyarországon, még csak nem is a prezidenciális rendszerben, hanem a parlamentáris demokráciában. Nekem mindebből az következik általános és elvi szinten, hogy ha új házszabályt vagy új országgyűlési törvényt alkotunk, akkor arrafele lenne érdemes elmozdulni, hogy ezt az egységes tömböt képező kormánypárt-kormány viszonyt ne tovább erősítsük, hanem inkább az ellentétes irányba mozduljunk el. Azaz, nem kétségbe vonva a stabil kormányzás erényét, úgy hiszem, hogy a helyes hozzáállás az volna a jogalkotó részéről, ha ebben a ritka pillanatban, amikor valóban ezt a viszonyrendszert egy új házszabállyal vagy országgyűlési törvénnyel meg tudjuk határozni, akkor olyan többletjogokat kellene biztosítani nemcsak az Országgyűlésnek, sőt elsősorban nem magának az Országgyűlésnek, hanem az országgyűlési képviselőknek, amelyek korábban nem voltak, s amelyek lehetővé teszik azt, hogy mondjuk, egy kormánypárti frakció az eddiginél inkább ellensúlyát tudja képezni magának a kormánynak; természetesen a normális viszonyok és keretek között, hiszen én sem azt tartom helyesnek, sőt kifejezetten helytelennek tartanám, ha destabilizálnánk a kormányzást azzal, hogy a parlamenti frakciónak olyan lehetőségeket adunk, hogy folyamatosan és notóriusan szembemenjen a kormánnyal, és erre jogszabályi lehetősége is legyen.

Azt azonban helyesnek tartanám, és itt utalok arra az érvrendszerre, amit a Fidesz alkalmazott az új választójogi törvény megalkotásakor, illetve egyéb közjogi vitákban, hogy fontos az, hogy megmaradjanak az egyéni választókörzetek, és ne csupán listás szavazás legyen, ne csupán listán lehessen bejutni az Országgyűlésbe. Ennek az egyik legfontosabb érve az volt, hogy az ott helyben megválasztott országgyűlési képviselő sokkal inkább szívén viseli majd annak a körzetnek az érdekeit, sokkal inkább és sokkal hatékonyabban tudja majd képviselni mindezt az Országgyűlésben. Viszont, ha ennek a gondolatnak a mentén haladunk tovább, akkor én azt álságosnak tartom, hogy megtartjuk az egyéni körzeteket emiatt, azonban olyan rendszert alakítunk ki - vagy értsék úgy, tartunk fenn -, amelyben ezeket az érdekeket még a kormánypárti képviselők sem igazán tudják érvényesíteni. Azaz formálisan megvan a lehetőség arra, sőt még akár az akarat is az egyes országgyűlési képviselők részéről, hogy helyi, partikuláris, jó értelemben vett partikuláris érdekeket érvényesítsenek az Országgyűlésben, de a lehetőségük erre nincsen meg. Én sokkal inkább abban gondolkodnék, ha új rendszert alakítunk ki, hogy ezeket a jogokat érvényesítsük.

A vita azonban, tisztelt képviselőtársaim, egészen más mederben folyt, egészen más hozzáállással folyt. Azt elemeztük, hogy ez a házszabály csökkenti-e az egyébként ma meglévő képviselői jogokat. Képviselőtársaim kormánypárti oldalon amellett érveltek, hogy nem csökkenti, ellenzéki képviselőtársaim amellett érveltek, hogy csökkenti, de amellett, hogy növeli, senki nem érvelt, és ez a nagy hiba az én meglátásom szerint. Szeretném azt tetten érni - nekem magamtól nem nagyon sikerült, hátha az előterjesztő segít nekem ebben -, hogy hol vannak azok a pontok - már ha elfogadja egyáltalán azt a hozzáállást, amit én ebben a témában képviselek, hol vannak azok a pontok -, ahol növekedtek a képviselői egyéni jogok. Ugyanis oly sokszor emlegették fel képviselőtársaim a részletes vita menetének a megváltozását, teljes joggal, hiszen az Országgyűlés plenáris ülésén a mai rendszernek megfelelően minden egyes országgyűlési képviselőnek joga van hozzászólni minden egyes módosító javaslathoz; szeretném hangsúlyozni, azokhoz is, amelyeket az Országgyűlés szakbizottsága nem támogatott, azaz egyharmados támogatást sem kapott. Az Országgyűlés plenáris ülésén az ajánlási sornak megfelelően ezekről a módosító javaslatokról is van vita, sőt még a kapcsolódó módosító javaslatokról is, amelyek most kikerülnek a rendszerből - értelemszerűen ez a vita az előtt szokott megtörténni, mielőtt még a bizottságok kapcsolódó módosító javaslatokról döntenek -, így aztán az a helyzet áll elő, hogy minden módosító javaslathoz minden képviselőnek joga van hozzászólni. Ez a bizottsági rendszerben másként lesz, hiszen ha nem előterjesztője valaki a módosító javaslatnak, nem tagja a tárgyaló bizottságnak, valamelyiknek, és nem tagja a törvényalkotási bizottságnak, akkor csak abban az esetben lesz lehetősége hozzászólni a módosító javaslathoz, ha a képviselőcsoportja neki adja azt az ötperces felszólalási lehetőséget, amennyit még módja van beszélni a plenáris ülésen ezekről a javaslatokról, persze feltéve azt is, hogy része lesz ez a módosító javaslat annak a sornak, amit összegző javaslatként beterjeszt ide, a plenáris ülés elé a bizottság.

Azaz, bonyolult, ahogy elmondtam, de én azt gondolom, hogy nem tévedek abban, hogy előadódhat bőven olyan helyzet, hogy egy akár nagyon jelentős módosító javaslathoz is lesz olyan országgyűlési képviselő, aki az Országgyűlés egyetlen fórumán sem szólhat hozzá, nem is beszélve a szavazásról. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy itt meg kell hogy kapja az egyharmados támogatást a bizottságban a javaslat ahhoz a jelenlegi rendszerben is, hogy szavazni lehessen róla, és nagyon sok ilyen nem kapja meg ma, de azért azt ne felejtsük el, hogy ma ez egy speciális helyzet, ugyanis egy kormánypártnak, bocsánat, egy plusz - zárójel - még egynek kétharmados többsége van a Házban, de általában nincsen, általában feles többség van. Ilyen esetekben legalább a legnagyobb ellenzéki párt meg szokta őrizni az egyharmados támogatottságát a Házon belül is, így aztán a módosító javaslatai a plenáris ülés elé kerültek szavazásra; én ennek jelentőségét látom. Azt javaslom, hogy mozduljunk el egy olyan irányba, ahol továbbra is megteremtjük annak a lehetőségét, akár egy új struktúrában, hogy minden képviselőnek valamilyen formában és módon lehetősége legyen hozzászólni minden módosító javaslathoz, és lehetősége legyen szavazás formájában is legalább vagy a bizottsági ülésen, vagy a plenáris ülésen, de kinyilvánítani az álláspontját.

Szintén képviselői jogkörcsorbítás, vagy legalábbis stagnálásnak tekinthető - az előzőre értem ezt, mert a következő kifejezetten csorbítás - a szemléltetőeszközök használatának a tilalma. Ezekről megoszlik a vita, hogy helyes vagy nem helyes, sérti-e az Országgyűlés tekintélyét vagy nem, ha sérti, akkor 22 éve sérti, ezt én is szeretném kiemelni, hiszen minden frakció minden parlamenti ciklusban, főleg, ha ellenzékben volt, élt az ilyen eszközökkel. Ezen lehet vitatkozni, de egyértelműen a képviselői jogosítványoknak, az eddig meglévőknek a csorbításáról beszélünk, ha ezt a lehetőséget kifejezetten elvesszük, és szintén a képviselői jogok korlátozásának tudom csak tekinteni és megélni azt, hogyha a jelenlegi kétperces hozzászólási szabály megváltozik. A vita stílusának egy bizonyosfajta módosulása a jelenlegi rendszernek jót tehet, de az a fajta megszorítás, főleg az, ami most, jelen pillanatban szerepel a törvényben, az mindenképpen a képviselői beszédjognak egy bizonyos fokú csorbítása.

Nézzük meg a kormány vonatkozásában, hogy mi a helyzet: eddig is rendkívül erős jogosítványokkal rendelkezett az Országgyűlésben a kormány az Országgyűlés munkáját illetően, ez a jelenlegi közjogi rendszerben még csak nem is feltétlenül kifogásolható. De ha már itt tartunk, és azt nézzük meg, hogy nőtt-e az ő lehetősége, vagy nőni fog-e az új házszabályban, akkor látjuk, hogy igen, hiszen például a törvényjavaslatok vagy határozati javaslatok tárgyalásakor a kormány hozzászólási lehetőségei szélesebb körűek lesznek, hosszabb ideig tud hozzászólni a kormány, mint a jelenlegi rendszerben, és az általam már vezérszónoki vitában is bírált intézmény, miszerint a miniszterelnök bármikor és bármilyen időtartamban a vitában szót kérhet, és bekapcsolódhat, ez is tovább erősíti a kormány lehetőségeit a parlamenti vitában.

Egyetlen olyan pontot tudnék említeni, ami nem jelentéktelen, ami talán a kormánynak a kormányzati munka sebességét nagyon is jó értelemben és helyesen lassítani hivatott.

(11.40)

Ezek a benyújtási határidők, illetve a tárgyalási határidők, amelyeknek a hosszát a házszabálytervezet megnöveli. De szeretném mondani, hogy ez alapvetően nem a kormányra vonatkozik, hanem a kormányra és az országgyűlési képviselőkre egyaránt, hiszen a képviselői indítványok vonatkozásában is ugyanezek a szabályok élnek majd, így aztán tehát a kormány-országgyűlési képviselő viszonyrendszert semmiben nem fogja megváltoztatni, legfeljebb annyiban, hogy mivel a kormány nagyobb számban terjeszt elő javaslatokat normális esetben, ha a parlament nem úgy működik, hogy strómanként ezt képviselők nyújtják be, akkor a kormányzati munkának ez inkább fogja bizonyosfajta gátját képezni, mint a képviselői munkának.

Éppen ezért tehát azt javasolnám általánosságban, hogy gondolkodjunk azon, hogyan lehet a képviselői jogokat megnövelni, és hogyan lehet inkább biztosítani, még a jelenlegi megváltozott szisztémában és rendszerben is azt, hogy az Országgyűlés mint Országgyűlés legyen komolyabb ellensúlya a kormánynak, mint a mai struktúrában és a mai viszonyok között.

Egy gondolat még a végén Ivády képviselő úr hozzászólására, már ami az én felvetésemet illeti a képviselői beszédminimummal kapcsolatban. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha fél év alatt nincs egy képviselőnek 15 percnyi mondanivalója, ahogy egyébként Ivády képviselő úr ezt felvetette, hogy lehetséges, hogy van ilyen, akkor az egyszerűen nem alkalmas országgyűlési képviselőnek. Ezt, úgy gondolom, nyugodtan ki lehet mondani, és én ezt a helyzetet körülbelül olyannak tekintem, mint amikor valaki önhibájából nem tud eleget tenni a kötelezettségének fél éven vagy éven keresztül. Ennek a szankciója egyébként az, hogy elveszíti a képviselői mandátumát - vagy ennek a következménye, bocsánat, mert nem feltétlenül szankció, ha valaki mondjuk, ezt egészségügyi okokból nem tudta megtenni, akkor ez természetesen neki nem felróható, de a következménye mindenképpen az, hogy elveszíti a képviselői mandátumát.

Úgy hiszem, pont ez volna a helyes. Úgyhogy én hajlok egy olyanféle módosítás irányába is nagyon szívesen, vagy egy olyan - hogy mondjam - véleményváltozás irányába, hogy ne a képviselői tiszteletdíja csökkenjen annak, aki egy ilyen követelménynek nem tesz eleget, hanem veszítse el a képviselői mandátumát, mert nyilvánvalóan alkalmatlan arra, hogy ezt a feladatkört betöltse. Ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, nekem szilárd meggyőződésem az, hogy nem annyiból áll a parlamenti munka, sőt mi több, még csak nem is ez a lényege, hogy hetente egyszer bejön egy képviselő, és a frakcióigazgatójának utasítása szerint megnyomkodja a gombokat, mert magunk közt szólva, valószínűsíthetően erre a munkára még a Szálem nevű fekete macskám is be tudnám tanítani. A képviselői munka, azt gondolom, ennél lényegesen több, sőt hangsúlyozom, mert tudom, hogy ez sokrétű, az országgyűlési képviselő parlamentben végzett munkája is sokkal komolyabb dolog, mint ez. Aki ennek nem tud eleget tenni, annak nem muszáj képviselőnek lennie.

Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kértem csak szót, mert itt részben formális, részben egy kicsit informális módon is, de kialakult egyfajta vita Gulyás képviselőtársam és Lamperth Mónika között a vonatkozásban, hogy a házszabály mit tartalmaz, és mit nem tartalmaz, már ami a tárgyalások ütemezését illeti. Azt gondolom, arra talán mindannyian emlékszünk, hogy amikor a kormányváltás megtörtént 2010-ben, a házszabályban volt egy olyan rendelkezés, hogy sürgős tárgyalásba vételi kérelem. No, a sürgős tárgyalásba vétel esetén sem engedte meg a házszabály azt, hogy mondjuk, egy pénteken vagy szombaton benyújtott törvényt hétfőn már tárgyalni kezdjen az Országgyűlés. Éppen ezért ebből számomra az következik, hogy mindazokban az esetekben, ahol nem kért sürgős tárgyalást az Országgyűlés, legalább annyi időt mindenképp ki kellett volna várni vagy legalább egy nappal többet a normál tárgyalási menetben, mint amennyit a sürgős tárgyalási metódus megkívánt. Márpedig ez nem történt meg.

A tegnapi vezérszónoki felszólalásomban pont ezt emeltem ki, amikor elemeztem az Országgyűlés működési deficitjeit, hogy a sürgős tárgyalásba vételt mint műfajt önök azért negligálták, mert még az sem tette volna lehetővé azt, hogy ilyen ütemben tárgyalják a törvényjavaslatokat. Azaz egyértelműen házszabálysértő módon tárgyalták meg ilyen értelemben a törvényjavaslatokat. Később vezették be a kivételes sürgős eljárást, amikor meg lehetett már másként ezt tenni, méghozzá házszabályszerűen. De azt szeretném nagyon hangsúlyosan kiemelni, hogy a törvényjavaslatok normális tárgyalási menete nagyon-nagyon hosszú időn keresztül rendszerszerűen házszabálysértő módon történt meg.

Köszönöm szépen. (Dr. Lamperth Mónika tapsol.)

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Több internetes portál értesülései szerint Szombathelyen kivezényelték a diákokat az alaptörvény-kiállításra.

Egy pedagógus az erről szóló levelet megküldte a hírportáloknak, illetve az egyik hírportálnak. A következőképpen szól, szeretném idézni: "Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr! 2013. december 12-én, csütörtökön 14 óra 30-kor a Szombathelyi Képtárban vándorkiállítás nyílik Az alaptörvény illusztrációi címmel. A kormánymegbízott úr kérése, hogy iskolánként 20-25 fő a végzős osztályokból képviselje az iskolákat."

Tisztelt Miniszter Úr! A riporter megkérdezte azt is ezektől a diákoktól, akik jelen voltak, vajon önként vettek-e részt a kiállításon, és ezt írják a cikkben: a legtöbb diák kötelező jelleggel jelent meg, volt, aki a "nagyon erősen ajánlott" kifejezést használta a helyzet leírására, néhányuknak viszont némi ellenszolgáltatást ajánlottak cserébe a tanárai. Akadtak olyanok is, akik tanóra keretében jöttek.

Tisztelt Miniszter Úr! Ezután a megnyitó egy masszív politikai beszéd volt, nyílt kampány a kormánypártok mellett. A kormányhivatal vezetője, Harangozó Bertalan elmondta azt, hogy az elmúlt 20 évben a kormány tömegeket taszított a reménytelenségbe, és virágzott a korrupció is - ezek szerint az első Orbán-kormány idején is -, az emberek bizonytalanságban éltek, és majdhogynem elnyomás alatt. De, mint mondta, végül 2010-ben a választásokon új parlamenti többség született, ami méltó a magyar nemzethez, és ennek megtestesítője az az alaptörvény és a kiállítás, amin nekik részt kellett venni.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezném önt, hogy igazak-e a hírportálok értesülései: valóban kiküldésre került-e a levél az idézett szöveggel, kötelező volt-e a diákoknak a megjelenés; ha igen, lesz-e következménye az ügynek, és tervezik-e esetleg, hogy más megyékben is hasonló módon járnak el? Esetleg még kötelező tapsot is előírnak?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ön egy rendkívül okos ember, nem hiszem, hogy ne értené azt, hogy mi ezzel a probléma. Nem azzal van a gond, hogy a kormánymegbízott egy politikai rendezvényen valamilyen tartalmú beszédet elmondott akár az alaptörvényről, akár másról, hanem az, hogy kivezényeltek kötelező jelleggel gyerekeket egy kiállításmegnyitóra, és az iskola diákjainak mondott el politikai beszédet, ráadásul még azt is megjelölte, hogy végzős évfolyamokból verbuválják a társaságot. Ez nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy ők lesznek majd az első szavazók az 2014-es választásokon.

Miniszter úr, az ön hatáskörébe és felügyelete alá tartozik a kormánymegbízott tevékenysége. Még egyszer mondom, ha egy politikai beszédben bármit elmond, az rendben van, azt csinál, amit akar. De egy kötelezően diákoknak szervezett rendezvényen, azt gondolom, más a helyzet.

Tisztelt Miniszter Úr! Diákokat utoljára abban a korban vezényeltek ki politikai beszédek meghallgatására és politikai célból, ami ellen önök harcot hirdettek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Éppen ezért a válasz, azt gondolom, teljes mértékben elfogadhatatlan. (Taps az MSZP padsoraiban.)

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak annyi bevezetés, hogy a kétperces hozzászólásokra vonatkozó szabályok megváltozásával kapcsolatban az embernek persze felmerülnek bizonyos kételyei a saját korábbi álláspontja vonatkozásában is, amikor meghallgatta az előző néhányat.

A képviselőcsoportunk egy módosító javaslatot nyújtott be, egyet az Országgyűléshez szóló törvényhez, és egyet a házszabályi határozattervezethez. Én azt gondolom, hogy mivel az érvek ugyanazok, így most mondanám el, ennek a napirendi pontnak a keretében a házszabályra vonatkozót is. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Hát az hogy lehetséges?) Ugyanis az általános vitában, tisztelt képviselőtársaim, meglehetősen hosszan érveltünk amellett, hogy miért nem mutatkozik megfelelő erkölcsi alapja ennek az Országgyűlésnek, hogy beterjessze és elfogadja az előttünk fekvő törvényjavaslatot, illetve természetesen a csatolt részeként a házszabály tervezetét.

(13.00)

Az általános vitában én és képviselőtársam is meglehetősen konstruktívan álltunk hozzá a vitához, jómagam összességében majd' egy órát ecseteltem, hogy mi jó és mi az, ami számunkra nem elfogadható az előterjesztésekben. A legfőbb kritika azonban mégiscsak az volt, amit a mostani hozzászólásom elején is elmondtam, hogy ennek az Országgyűlésnek nincs erkölcsi alapja arra, hogy az előterjesztéseket elfogadja. Nem volt ötpárti egyeztetés róla, nem konszenzusos a javaslat, ezt még egyszer nem kívánom elmondani, hiszen valóban ezt az általános vitában részletesen kifejtettem.

Éppen ezért a mi egyetlen módosító javaslatunk az, hogy külön törvény döntsön e törvényjavaslat elfogadásáról és az új házszabályról szóló határozati javaslat elfogadásáról is, amelyet majd a következő parlament szavaz meg. Elő lehet tehát készíteni most a törvénymódosítást, a határozati javaslatot, de én úgy hiszem, hogy azzal az erkölcsi alappal majd a következő parlament rendelkezik, ami ezt a jogszabályt, illetve a határozati javaslatot hatályba is lépteti.

Mindazonáltal szeretném azt kiemelni, mert emlékszem arra, hogy az alkotmányozási vitában milyen kritikák, megjegyzések érték a mi hozzáállásunkat, és én ezt nem is szeretném felnyitni, de e helyütt is utalok arra, hogy ott is egy rendkívül részletes javaslatsort tettünk le még az előkészítő bizottságnak az asztalára, azaz a kormánypártoknak a hozzáállásán múlt csupán az, hogy elfogadják vagy nem fogadják el azokat az érveket, amelyeket mi hangoztattunk, illetve le is írtunk. Azt gondolom, hogy jelen szituációban is ez a helyzet. Ugyanis az általános vitában elmondott hozzászólásainkból pontosan tudják a kormánypártok, ugyanúgy, ahogy a bizottsági üléseken elmondott és hosszan kifejtett javaslatainkból, hogy melyek azok a pontok, amelyekkel mi a legkevésbé értünk egyet. Ha tehát ezt befogadni szándékoznak, ahhoz nem kell, hogy nekünk formális módosító javaslataink legyenek, erre megvan a házszabályi lehetősége a kormánypártoknak, hogy megtegyék.

Én azt gondolom, hogy ez lehet egy gesztus. Ezzel valamit talán egy kicsit jóvá tudnak abból tenni, ha ezt megteszik, amit nem tettek meg egy elmaradt ötpárti egyeztetéssel és azzal a három és fél éves gyakorlattal, amit itt a Ház falai között folytattak. Ilyenformán tehát én arra kérem nagy tisztelettel a kormánypárti képviselőtársaimat, persze ha egyáltalán szándékoznak hozzászólni a vitában, hogy spóroljuk meg egymásnak azokat a köröket, hogy miért nem teszünk érdemi módosító javaslatokat akkor, hogyha egyébként vannak javaslataink, mert én úgy hiszem, hogy tartalmi szempontból ugyanazt jelenti, hogyha ezt elmondtuk. A mostani egy módosító javaslattal pedig - még egyszer szeretném hangsúlyozni - azt az álláspontunkat szeretném nyilvánvalóvá tenni és rögzíteni, hogy nem értünk egyet azzal, hogy erről a témáról az Országgyűlésben most tárgyalunk.

Éppen ezért tehát kérem még egyszer azt a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimtól, legfőképpen is az előterjesztőktől, hogy annak ellenére, hogy ez formális módon nem került az Országgyűlés elé, ellentétben azzal a hozzáállással, amit tanúsítottak az elmúlt három és fél évben, beleértve az alkotmányozás folyamatát is, most próbálják meg figyelembe venni azt, amit az ellenzéki pártok mondanak. Megmondom azt is, hogy miért. Ugyanis egy meglehetősen speciális műfajról van szó, amikor az országgyűlési törvényről és a házszabályról beszélünk, hiszen a saját munkánkat, a saját belső szabályainkat határozzuk meg. Én úgy hiszem, hogy ez a speciális téma talán más hozzáállást is követel meg a kormánypártok részéről és természetesen az ellenzék részéről is. Éppen ezért választottuk és választottam én magam is, mondjuk úgy, ezt a felemás műfajt, mely szerint részletes kritikákat teszek nyilvánvalóvá a vita során, de a módosító javaslatokban ugyanezt nem jelenítjük meg.

Úgyhogy azt kérem, tisztelt képviselőtársaim, hogy a 25. ajánlási pontban megfogalmazott módosító javaslatokat és ugyanebben a témában majd a házszabályi rendelkezések kapcsán megfogalmazott módosító javaslatunkat ekképpen értelmezzék, és egyébként pedig az elmondott kritikai észrevételeinkkel kapcsolatban egy, az eddiginél pozitívabb hozzáállást tanúsítsanak majd.

Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én értem, hogy a Jobbik úgy tűnik, hogy mivel ez egy népszerű téma tud lenni, egyszerűen megfogalmazható, és ha jól emlékszem, akkor pont Gaudi képviselőtársam utalt Mark Twainnek a mondataira, én pedig úgy gondolom, hogy a Jobbik most nem csinál mást, mint amit Mark Twain kárhoztatott. Én úgy hiszem, hogy nagyon könnyű populáris témákat elővenni (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól.), és erről beszélni a teljes vita során, képviselőtársaim. Az én álláspontomat, azt gondolom, hogy jól ismerik, és én azok közé a képviselők közé tartozom, akiknek nemcsak az a véleménye, hogy a bizottsági üléseken és a plenáris üléseken ott kell lenni, és a vitában részt kell venni, hanem talán mondhatom azt, hogy meg is teszem.

Éppen ezért én is amellett vagyok, hogy a képviselői jelenlétet, a képviselői munkát igenis a jelenlegi előírásokhoz képest szigorúbban kell értékelni. Szigorúbban kell értékelni a jelenlétet, és ha emlékeznek rá, akkor talán emlékeznek arra is, hogy az én személyes javaslatom volt az, hogy megköveteljünk minden országgyűlési képviselőtől félévente legalább 15 percnyi felszólalást a plenáris ülésen (Dr. Gaudi-Nagy Tamás tapsol.). Megköveteljük a bizottsági munkát, megköveteljük, hogy a képviselő ne csak gombot nyomogatni járjon be, hanem valódi munkát végezzen, és képviselje verbálisan is az őt megválasztó embereket. Magyarán szólva, az nem áll távol tőlem, hogy a képviselői teljesítménymérést ilyen módon átalakítsuk.

És valóban, képviselőtársaim, szólnak amellett érvek, hogy a helyettesítés jelenlegi rendszerét megváltoztassuk. Szólnak emellett érvek, hiszen azt gondolom, hogy ahogy az önkormányzatoknál, többen idézték képviselőtársaim, sincs helyettesítésre mód, ugyanúgy, ahogy a plenáris ülésen erre nincs lehetőség, a bizottsági üléseken is átgondolandó az, hogy ez változzon.

Köszönöm szépen. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás tapsol.)

(13.10)

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én valóban a benyújtott módosító javaslatról szeretnék pár szót mondani. Koszorús képviselőtársam az imént azt mondta, hogy technikai pontosításokat tartalmaz. Ehhez képest az 5. ajánlási pontban gyakorlatilag a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényt öt oldalban módosítják, tehát ez igencsak érdemi módosító javaslatnak minősül.

Kialakult vita az alkotmányügyi bizottságban arról, hogy ez egyáltalán házszabályszerű-e. Sajnos, azt kell mondjam, hogy most az, hiszen önök talán 2011 végén, 2012-ben hoztak egy olyan szabályt, amely a zárószavazás előtti módosító javaslatok olyan széles körét teremtette meg, hogy sokkal szabadabban lehet azt benyújtani, bár egyébként az intézmény jellege pontosan ellentétes bármely más módosítójavaslat-típussal.

Mindazonáltal felhívnám arra a figyelmet, hogy az én megítélésem szerint a benyújtás alapját képező törvényi szabályozás alaptörvény-ellenes, az Alkotmánybíróság eddigi hozzáállását és határozatait alapul véve. Éppen ezért pontosan ebben a nagyon kényes kérdésben felmerül annak a lehetősége, hogy később megsemmisítik majd a javaslatot. Annál is inkább érdekes ennek az előterjesztése - köszönöm Rétvári államtitkár úrnak a jobbulásra irányuló mondatát, igyekszem megfogadni -, szóval azért érdekes, mivel a ma szavazásra bocsátott új országgyűlési törvényben és az új házszabály alapján ilyen jellegű módosító javaslatok benyújtására már nem lesz lehetőség. Tehát önök is látják azt, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy ez önmagában nem jó irány.

Ha nem jó irány, akkor nem volna érdemes azon elgondolkodni, hogy egyébként az ebben szereplő fontos kérdéseket egy más módon majd a következő Országgyűlés rendezze? Mivel egyetértünk abban, hogy a felszámolási és csődeljárások során számos olyan rendelkezés van, ami éppen a közélet tisztasága érdekében, illetve ezen eljárások tisztasága érdekében módosításra szorul, a következő parlament biztosan egyetért majd abban, hogy ezeket akár első napirendi pontjai között megtárgyalja.

Éppen ezért, tisztelt képviselőtársaim, azt javaslom, hogy fontoljuk meg azt, hogy most erről nem szavazunk, nehogy alaptörvény-ellenes legyen később a javaslat, és a későbbiek során az új Országgyűlés majd többek között ezzel a témával tud kezdeni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm, elnök úr, de más frakcióból volnék, és maradnék is abban.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Csak a jegyzőkönyv pontosítása miatt, mivel még a Jobbik képviselőcsoportjából van egy felszólaló, ezért fordulhatott elő, hogy a Jobbik-frakciót említettem. Természetesen Bárándy Gergely képviselő úr az MSZP-képviselőcsoport tagja. Öné a szó.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, még egyszer. Mindazonáltal egyébként egyetértek azzal, amit Nyikos képviselőtársam elmondott a Jobbik-frakcióból. Nem ismételném azt, csak csatlakoznék annak a tartalmához.

Két ajánlási pontról beszélnék viszont kicsit bővebben. Az egyik a 32. ajánlási pont. Ez gyakorlatilag a katonák béremelésére vonatkozó javaslat. Ezt az MSZP-frakció támogatni tudja.

A másik pedig a 20. számú javaslat. Itt problémaként vetném azt fel, hogy a közbeszerzési eljárás hatálya alól a javaslat ki kívánja vonni a Magyar Nemzeti Filmalapot, illetve a Filmalap tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek által filmgyártás céljára történő árubeszerzésre és szolgáltatás megrendelésére vonatkozó folyamatot. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az intézmény, amelyet Andy Vajna vezet, mentesülne a közbeszerzések alól. Az alkotmányügyi bizottságban a kormány jelen lévő tagja nem igazán tudott választ adni arra, hogy ennek mi az oka, annyit mondott, hogy ez egy viszonylag szűk kört érint, így a pályázók köre is szűk körű, így lehet majd spórolni pénzt. Azt kell mondjam, hogy ugyanez viszont akkor igaz a közbeszerzés számos más területére, például az építőiparban is viszonylag kevesen tudnak hidakat építeni meg felújítani, vagy mély- és magasépítési munkákat elvégezni, mégis a közbeszerzési törvény hatálya alá tartoznak.

Az a probléma ezzel, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez is egy olyan folyamat része, amely egyre több területen veszi ki a tevékenységet a közbeszerzés és a közbeszerzési törvény hatálya alól, magyarán szólva: felhatalmazást ad a diszkrecionális döntésre az illető intézmény, állami intézmény vezetője számára. Ezt pedig mi nem tartjuk helyesnek, hiszen a közbeszerzési eljárásnak pontosan a tiszta gazdasági élet a célja. Ez a rendelkezés pedig, a többi hasonlóval, éppen ez ellen hat, ezért támogatni nem tudjuk.

Egyébiránt a javaslat vonatkozásában Kovács Tibor képviselőtársam mondja el a frakciónk további aggályait. Köszönöm szépen a figyelmet.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azzal együtt, hogy természetesen nem kívánom ismételni azt, amit az általános és részletes vitákban elmondtunk, annyit utalnék vissza, összefüggésben az ajánlási pontokkal kapcsolatban, hogy sajnos mi nincs benne ezekben a javaslatokban. A vita során számos olyan kritikai észrevételt tettünk mi is a frakciónk részéről, de egyébként más ellenzéki frakciók is, amelyek valóban nagy jelentőséggel bírtak volna a házszabály módosításával, és itt egyben mondom, hogy egyébként az országgyűlési törvény módosításával kapcsolatban is.

Látszik az, hogy különböző módosító javaslatok formájában - bizonyos egyébként, nem a lényeget érintő vagy nem a leglényegesebbet érintő pontokban - elfogadott kritikákat a Fidesz, de az is látszik, nagyon egyértelműen látszik, és ezt most tudom mondani először, amikor látom a zárószavazás előtti módosító javaslatokat is, hogy olyan, ami igazán fontos és érdemi kritika itt elhangzott, abból szinte semmi nem jelenik meg a módosító javaslatoknál. Gondolok itt például a kétperces hozzászólások lehetőségére, ahol bizonyos pici módosításokat ugyan eszközöl az előterjesztő, de lényegében az, hogy most egy teljes vita során egy vagy két ilyenre van lehetőség, magunk közt szólva nem nagy különbség. Éppen ezért azt tudom mondani, hogy mind az ajánlási pontban foglaltakat, mind a korábbi módosító javaslatokban foglaltakat irreálisan kevésnek érezzük ahhoz, hogy egyáltalán megfontolás tárgyává lehessen tenni azt, hogy ez egy konszenzusos javaslat lehessen, azaz igennel szavazzunk majd a zárószavazáskor. (A két uniós zászlót a terembiztosok visszahozzák az ülésterembe.)

Sajnálom, hogy ez így alakult. Úgy gondolom, ha már azt a módosítónkat nem fogadta el a Fidesz, amely arra irányult volna, hogy most csak részben módosítsunk, a szükséges mértékben a házszabályon, illetve az országgyűlési törvényen, hogy később a 200 fős parlament gond nélkül tudjon működni, és ezt a döntést, már az új házszabályról szólót, illetve az új országgyűlési törvényről szóló döntést halasszuk el, hogy ezt majd az új Országgyűlés tudja meghozni... - ezt nem fogadta el.

(11.20)

De sajnálatos módon az látszik most már véglegesen, a zárószavazásra bocsátott javaslatok ismeretében is, hogy az igazán lényeges változtatásokat, amelyeket legalábbis ellenzéki oldalról szükségesnek láttunk volna, nem fogadta el a parlamenti vita alapján a kormányoldal. Éppen ezért sajnos az eddigi konszenzusos házszabályt most egy, csak a mostani kormánypártok által elfogadott házszabály fogja felváltani, ami semmiképpen nem fog jót tenni a folyamatoknak. Úgyhogy az alkotmány mellett most már ez is egy olyan terület lesz, ahol programszinten fogalmazzák meg az ellenzéki pártok annak módosítását, ahelyett, hogy ez lenne az egyik olyan levert cövek, amelyben mindenki egyetért.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)