Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálatos módon a Törvényalkotási bizottság ellenzéki tagjainak nem állt módjukban osztani sem államtitkár úr töretlen optimizmusát, sem a kormánypárti képviselők töretlen lojalitását a kormány iránt, ugyanis lényegében a törvényjavaslat minden lényeges kérdése tekintetében nagyon jelentős kételyeink merültek föl, amiket megpróbáltunk módosító indítványok formájában is az Országgyűlés elé juttatni, azonban a Törvényalkotási bizottság erre nem teremtett számunkra módot. Hadd soroljam föl ezeket a kifogásokat nagyon röviden! Az első kérdés az, amiről államtitkár úr éppen itt a végén beszélt, amikor azt mondta, hogy persze, hát lehet az önkormányzatoknak színházat tartani, színházat működtetni, csak ha ehhez állami támogatást akarnak, akkor fogadják el a kormány feltételeit. Kormánypárti képviselőtársaink együttműködési kényszerről beszéltek, és hozzá kell tennünk, hogy a törvényjavaslat szövege alapján ez sokkal inkább kényszer, mint együttműködés.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mert ez arról szól, hogy a színházak esetében a kormány az önkormányzati színházaknak akkor adja oda a megmaradásukhoz szükséges pénzt és forrást, akkor biztosítja nekik a túlélés lehetőségét, hogyha megállapodást kötnek a kormánnyal, pontosabban: nem a színházak, hanem a fenntartó önkormányzatok, és teljesen nyilvánvaló módon, vagy legalábbis a Törvényalkotási bizottság ellenzéki tagjai szerint ez a fajta helyzet nem egy szimmetrikus megegyezési helyzet, ez egy zsarolási pozíció a kormányzat számára.

Úgy alakult ki Magyarországon a színház finanszírozási rendszere, ez lehetne másképp is, hogy az önkormányzati fenntartású színházak közül egyetlen sincs, amely kormányzati támogatás nélkül működőképes lenne. Ez még inkább így van abban a helyzetben, amikor a taotámogatást is önök kormányzati támogatássá változtatták. Erről államtitkár úr most itt győzelmi jelentést tett, de valójában az történt, hogy az adózók felajánlásán alapuló rendszert fölváltotta egy, a kormányzati kegyen alapuló rendszer a kultúra finanszírozásában.

Tehát az ellenzéki tagok egyik kifogása az volt, hogy sajnálatos módon, bár a megfogalmazás bonyolultabbá vált, de a lényeg nem változott: a kormány fönntartja magának azt a jogot, hogy az önkormányzati színházak esetében, ha ezek állami támogatást vesznek igénybe, akkor közvetlenül belebeszéljen abba, hogy milyen módon választják ki ezeknek a színházaknak a vezetőjét. Ez explicite direktben benne van a törvényben. Ez nem képzelgés, szerepel a törvényben, hogy ennek a megállapodásnak tartalmaznia kell, ebbe beleértendő a vezetőkiválasztás módja is.

És nyilván a kormány nem azért szeretne beleszólást a vezetőkiválasztás módjába, hogy utána azt mondja, hogy menjen, ahogy ez eddig volt, maguk a színházak, illetve a fenntartók válasszák ki az intézmények vezetőit. El is hangzott tegnap, éppen államtitkár úrtól, hogy milyen jó az a múzeumi gyakorlat, ahol a kormánynak vétójoga van. Értjük, hogy mi a kormányzati szándék. Hozzáteszem, ezt tegnap még nem tudtuk, ezt a mai expozé is megerősítette, amikor államtitkár úr nekiállt az Országgyűlés szószékéről egy politikai pozícióból szakmai véleményt mondani a színházak munkájáról. Úgy tűnik, hogy a kormány a művészet területén is jobban tudja, hogy mi kell a színházaknak, és ezt érvényesíteni akarja a pénzügyi korlátok eszközén keresztül.

A másik két tekintetben is komoly kifogásaink voltak a törvényjavaslattal szemben. Az egyik arra vonatkozik, hogy egy újfajta, a taóhoz kötött támogatási rendszert vezet be a kormányzat. Ez éppenséggel a műemlék épületekre vonatkozik. Nincs abban köztünk vita, hogy a műemlékek megvédése fontos. Megkérdezhetnénk, hogy akkor miért tették tönkre a műemlékvédelem rendszerét. Abban sincs feltétlenül vita köztünk, hogy legyenek állami források akár adókedvezmény formájában is erre a dologra, csak azzal nem értünk egyet, hogy ezt egyébként egy másik törvényben nyújtják be akkor, amikor a taotörvényről is tárgyal a parlament normál eljárásban. Gondolom, ha ez most fontos, akkor két hete vagy három hete is fontos volt. Tetszett volna idehozni a taotörvény módosítása kapcsán, meg lehetett volna vitatni szakmailag.

Végül azt üdvözöltük a bizottsági ülésen, üdvözöljük most is, hogy a kormány eredeti tervei közül kikerült az NKA államosítása, a korábbi NKA-rendszer szétverése, mert a mindenki által ismert, bár elvileg titkos kormányzati előterjesztés szerint tudjuk, hogy ez volt a szándék, de ebben a helyzetben okafogyottá vált ez a bizonyos Nemzeti Kulturális Tanács, amit önök beterjesztettek, és nem sok értelme van a kultúrstratégiai intézmények törvényi meghatározásának sem ebben az összefüggésben.

Az a bizonyos tanács most úgy fog kinézni, hogy a miniszter leül a saját maga által kinevezett intézményi vezetőkkel, azokkal a zömmel önök felé egyébként nemcsak szakmai, de politikai lojalitást is mutató állami intézményvezetőkkel, akiktől megerősítést várhat, és nem engedi oda…  ha valóban akarnak párbeszédet, akkor engedjék oda a függetleneket, engedjék oda az önkormányzati intézményeket. Ennek lenne értelme.

Annak, hogy önök kineveznek intézményeket stratégiai intézménnyé, a saját intézményeiket, ezeket teszik a hálózat központjává, az alfává és ómegává a kultúra területén, őszintén szólva, csak az önök hatalomvágyához van köze, de a kultúra természetéhez az égadta világon semmi; a párbeszédhez meg aztán végképp nem.

Hozzáteszem, azt, hogy mennyire veszik komolyan ezeket az intézményeket, mutatja, hogy a kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítványok több helyen is módosítják ezeknek az intézményeknek a nevét is, mert még a pontos nevet sem sikerült az előterjesztőnek eltalálnia.

Végül államtitkár úr egyébként lenyűgöző bizottsági válaszában és hurráoptimista expozéjában sem sikerült választ kapnunk arra a pofonegyszerű kérdésre, hogy mitől lett ez sürgős pont hétfőn reggel fél 9-kor.

(20.10)

Miért nem volt fontos egy héttel előtte, két héttel előtte, egy hónappal előtte? Miért nem lesz fontos már márciusban? Mi az a rendkívül sürgető kormányzati érdek, amire hivatkoznak, ami miatt ezt a törvénytervezetet, a Kulturális bizottságot, az érdemi érdekegyeztetést és az érdemi parlamenti vitát kikerülve kellett önöknek beterjesztenie? Így aztán az ellenzéki képviselők nem tudták támogatni sem az összegző javaslatot, sem a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)