Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A kilencvenes évek második felében a magántőke megjelenése az egészségügyben törvénykezési kényszert jelentett az akkori hatalomnak, az akkori Országgyűlésnek, és elég hosszas vitákat folytattunk akár a praxistörvény, akár az úgynevezett Mikola-féle kórháztörvény kapcsán, de a kormányváltást követően folytatódott ez a sor a Csehák-féle kórháztörvény vitája során is. Ez utóbbit az Alkotmánybíróság megsemmisítette, és talán felelőtlen volt a kormány, amikor ezt a kérdést félrerakta, és komoly táptalajt biztosított a tegnapi népszavazásnak, amely tegnap lezárult, s amelynek során bölcs volt a nép, hiszen érvénytelenné vált maga a kérdés is, habár nem sok hiányzott a sikerhez. De azért ennek a népszavazásnak ebből a szempontból üzenet értéke van.

A választópolgárok nem vállalták át azt a felelősséget az Országgyűléstől, a képviselőktől, hogy ebben a kérdésben döntsenek, de a több mint 1 millió 900 ezer szavazat azért bizonyos fokig kötelezi a törvényhozót arra, hogy a kérdéssel foglalkozzon, kötelezi arra, hogy olyan megoldást találjon, amely az egészségügyi intézmények nemzeti hatáskörben való tartásáról gondoskodik. A népszavazási kampány során már kiderült, hogy maguk a kezdeményezők sem voltak tisztában azzal, hogy feltett kérdésüknek mi lesz a következménye. A tőkebevonást nem ellenezték, úgy tűnik, itt csak az ingatlannal kapcsolatos félelmek fogalmazódtak meg.

Összefoglalva: ezzel kapcsolatban mindenképpen feladata van a parlamentnek és a kormánynak. Ezért kérdezem miniszter urat, hogy a népszavazás után mit tervez a tárca, mit tervez a kormány ebben a kérdésben.