Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e az Országgyűlés feloszlásáról szóló H/8658. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 158 igen szavazattal, 197 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította az indítványt. Az elutasított döntés értelmében a napirend kiegészítésére sem kerül sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem önöket, elfogadják-e a napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége támogatja a napirendet. Napirendünk is van.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a világgazdasági válság legújabb fejleményeiről és az ezekből fakadó nemzeti feladatokról szóló miniszterelnöki tájékoztató vitájára kerül sor.

Engedjék meg, hogy még egyszer tisztelettel köszöntsem Sólyom László köztársasági elnök urat és meghívott vendégeinket, akik részt vesznek mai ülésünkön. (Taps.)

Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnöki tájékoztatóhoz készült háttéranyagot képviselőtársaim a tegnapi napon megkapták, ez az informatikai hálózaton is elérhető.

Az elfogadott napirendünk értelmében a miniszterelnöki tájékoztatóra 45 perces időkeretben kerül sor, ezt követően pedig a felszólalni kívánó képviselők frakciónként kétszer 15 percben, majd az elsőként szólásra jelentkező független képviselő az első frakciókört követően 5 perces időkeretben szólhat. A frakciók részére biztosított 15 perces időkeretet két felszólaló egymás között megoszthatja. Ezek után pedig a miniszterelnöki zárszóra kerül sor 20 perces időkeretben.

Miniszterelnök úr, öné a szó. Innen a pulpitusról vagy a helyéről, miniszterelnök úr? (Gyurcsány Ferenc a helyére mutat.) Onnan. Öné a szó, miniszterelnök úr.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt meghívott Vendégeink! Excellenciás Hölgyeim és Uraim! Gazdasági világválság van. (Moraj és derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) Azt mondják a hozzáértők, hogy minden bizonnyal az első igazán globális válság a modern történelemben; globális, azaz szinte mindenre és mindenkire kiterjedő válság. Nincsen ma a világgazdaságnak olyan centruma és nincsen olyan szektora, amely kivonhatná magát a gazdasági világválság hatása alól.

Munkahelyek szűnnek meg világszerte. Az Egyesült Államokban az elmúlt évben egy év alatt annyi munkahely szűnt meg, mint amennyi legutoljára 1945-ben. Ezen a héten adták híradásul lapok, hogy egyetlenegy nap alatt 72 500 munkahely megszűnéséről tettek jelentést a világ vezető vállalatai. Hatalmas és egyre növekvő piaci problémával néznek szembe a vállalatok. Azt látjuk, azt halljuk, hogy az ipari termelés 10-20, egyes ágazatokban 30 százalékkal csökken, a vállalatok exportja, az országok exportja 10 százalékot vagy azt meghaladóan zuhan.

Nincs pénz. Nincs pénz finanszírozni a termelést, nincs elegendő pénz beruházásokra. Azt mondják, hogy az elmúlt hónapokban a világból nagyjából a korábban forgalomban lévő pénz 20 százaléka tűnt el. A világgazdaság valamennyi meghatározó országának, és most már tudjuk, a fejlődő országok gazdasági növekedése is drámaian csökken, az Európai Unió hivatalosan is recesszióban van. Az államok eladósodnak. Németország az elmúlt napokban azt jelentette be, hogy 1945-ig visszamenően történelmének legnagyobb hitelfelvételére készül, és ennek következtében soha nem látottan az elmúlt 60 évben hatalmas költségvetési hiánnyal fog szembenézni. Gyengülnek a valuták, az angol font az elmúlt egy évben többet veszített az értékéből, mint az 1992-es igazi nagy fontválság idején, a lengyel złoty közel 40 százalékot zuhant, a magyar forint a nagyjából irányadó és középértéket jelentő 250-260 forintos árfolyamhoz képest az elmúlt időszakban 10-15 százalékkal.

Az Európai Unió gazdaságán belül hatalmas átrendeződések vannak, az elsőkből utolsók lesznek. Írország, amelyet oly sokszor csodáltunk, ma Európa legsebezhetőbb gazdasága, 10 százalékot meghaladó hiánnyal, 10 százalékot közelítő munkanélküliséggel, ráadásul valami olyasmivel, amit soha korábban nem láttunk. Békeidőben nem volt arra példa, hogy egy gazdaság három év alatt államadósságát megháromszorozza. Írországgal 2007 és 2010 között ez történik. Zuhanásban vannak a balti országok, csökken a teljesítménye Európa 27 országa túlnyomó többségének. Magyarország mindeközben természetesen nem vonhatja ki magát ezen hatások alól.

Persze kérdezhetik, hogy meddig fog ez tartani. Nyilván ez a legfontosabb kérdése sok mindenkinek. Őszintén meg kell mondanom, hogy nem ismerek olyan megbízható előrejelezést, amely biztosan megmondaná, hogy meddig fog ez tartani. Fél évig, egy évig? Az Európai Unió arra számít, az idei év második felében már talán növekedés lesz. Be kell valljam, bennem van némi szkepszis. Nem szeretném, ha légvárakat építenénk. A Világbank azt jósolja, hogy talán jövőre lesz növekedés, miközben azt mondja, hogy ilyen lassú növekedés a világban 1945 óta nem volt, mondta ezt éppen tegnap közzétett jelentésében.

(9.20)

Kivédhetjük-e a világgazdasági válság összes kárát, összes negatív hatását? Tudom, hogy azt szeretnék hallani önök is és a bennünket nézők, bennünket figyelők, hogy egészen biztosan. Muszáj egyenesen és őszintén beszélni! Van olyan krízis, van olyan válság, amelytől meg tudjuk óvni az ország lakosságát. Akkor, amikor év elején Európát és Közép-Európát gázkrízis, gázválság fenyegette, Magyarország meg tudta magát védeni, nagyobbrészt azért, mert az elmúlt években helyesen és okosan fölkészült egy ilyen szituációra, és sokakkal vitában, de úgy döntött, hogy gáztározókat épít, és kifizeti annak árát. Jól tettük, az élet bennünket igazolt, és jól tették a dolgukat azok, akiknek irányítaniuk kellett az országot ezekben a napokban. Köszönöm nekik most is, és köszönöm a lakosságnak is, amit tett. (Taps az MSZP soraiban.)

De azt tudom mondani, hogy nem ilyen lesz a gazdasági válság. A gazdasági válságban, ha azt mondjuk a lakosságnak, hogy ugyanúgy meg tudjuk őket óvni, mint ahogyan megóvtuk őket a gázválságtól, akkor nem mondanánk nekik igazat. Azt kell mondjam a legelején, hogy tompítani tudjuk a válság hatását, csökkenteni tudjuk a következményeit, minden bizonnyal a veszteségek egy részét tudjuk kompenzálni, talán meg tudjuk védeni a legnehezebb helyzetben lévőket a legdrámaibb hatástól. De egészen biztosan tudom mondani, sérülni fognak érdekeink, sérülni fognak lehetőségeink, nehezebb lesz az életünk 2009-ben, még akkor is, ha a legjobb tehetségünk szerint mindent megteszünk, és minden úgy is sikerül, ahogyan szeretnénk, hiszen nem igaz, nem lehet azt mondani, hogy megállítható mindez a határainknál.

Magyarországon az, amit látunk, nagyjából hasonló ahhoz, amit a világban látunk. Eddig mintegy húszezres csoportos létszámleépítést jelentettek be a vállalatok, ebből tízezer már realizálódott. Azt halljuk, azt látjuk, hogy nincsen elegendő megrendelője a vállalatainknak, hogy hiába beszállítók valahova, nem rendelnek tőlük. Azt látjuk, hogy a nemzetközi piacra termelő nagy cégek egymás után csökkentik a termelésüket, ahol nem bocsátanak el, ott sok helyen négynapos munkahetet vezetnek be, vagy egy-két hét kényszerszabadságra küldik az embereket. Azt halljuk a vállalkozásoktól, hogy nincsen elég pénz, nem hosszabbítják meg a hiteleiket, ha fejlesztési hitelért fordulnak, nem kapnak. Azt látjuk, hogy csökken az ország gazdasági teljesítménye. Ma azt gondoljuk, hogy nagyjából 2,5-3 százalék között csökkenni fog Magyarország nemzeti jövedelme idén, 2009-ben.

Természetesen ezzel egy időben költségvetési bevételeink is csökkennek, a költségvetésre nehezedő nyomás éppen olyan időszakban növekszik, amikor nagyon sokan az államnál keresnek menedéket. Az államtól várnak segítséget az emberek, az államtól várnak segítséget az önkormányzatok, az államtól kívánnának több támogatást kapni a bajba jutott vállalatok is. S mi tagadás, ezzel egy időben 10-15 százalékkal gyengült a forint, különös bajba, nehézségbe sodorva azokat, akik az elmúlt években azt feltételezték, hogy az erősödő forint mellett az alacsony kamatú devizahitelekkel csökkenthetik majd hitelfelvételük terhét. Most éppen ellenkező a helyzet: ők bizony bajban vannak.

Persze tudom én, most azt mondhatnák: miniszterelnök úr, tényleg, ez ennyire egyszerű? Csak a világgazdasági válság az oka ennek az egésznek? Nem gondolja azt, hogy körül kellene néznünk a saját házunk táján is, hogy vajon azon túl, ami a világban van, vannak-e csak ránk jellemző okai ennek a válságnak vagy a válság következményeinek? Azt hiszem, hogy erre igennel kell válaszolni. Igennel még akkor is, ha azt tudom önöknek mondani, hogy gondjaink-bajaink túlnyomó nagy részét, kétharmadát-háromnegyedét ma a világ okozza, de bizony ott van a gondok-bajoknak egy kisebbik része, amelynek elemzése, kezelése során alapvetően magunkba kell nézni. Mire gondolok?

Nagyjából a rendszerváltozást követő első évtized végétől megállt az a fajta reformfolyamat, amely jellemezte a kilencvenes éveket. Magyarország egyre inkább saját belső ügyeivel volt elfoglalva, egyre kevésbé a világra nézett, egyre inkább azt hangoztatta - mondok egy példát -: ránk nem érvényesek a világban elfogadott közgazdasági tankönyvek tanításai; vagy mások pedig azt mondták, hogy persze fontos a gazdaság, de ennél még fontosabb, hogy mi történik a társadalomban, és ezt olyan sokszor mondtuk, hogy időnként úgy tűnt, hogy elfelejtettük, hogy csak akkor van tisztességes jólét és szociálpolitika, ha emögött egy erős gazdaság van. És bár 2006-ban kerestük a reformpolitikához való visszatérés lehetőségét, kénytelen vagyok bevallani, hogy hatalmas ellenállás, nagyon sok vita, helyenként veszekedés közepette a részsikerek mellett a 2006-ot követő reformpolitikai fordulat jelentős kudarcokat is elszenvedett.

Aztán van még egy ok: 2001 után Magyarország letért a fenntartható gazdasági pályáról. Költségvetési politikája, gazdaságpolitikája egyre inkább a fenntarthatatlanság felé vezetett, egészen 2006-ig. És persze igaz, hogy 2006-ot követően mára helyreállítottuk az egyensúlyt vagy egyensúlyhoz közeli pályát, de az igaz, hogy a magyar gazdaság sokat veszített erejéből, sokat veszített versenyképességéből, az igaz, hogy tartalékainak jelentős részét akkor is elvesztette, ha mindeközben képes volt építeni nagyon sok mindent, utakat, gáztározókat, befektetni nagyon sokat az emberekbe. De azért az összkép világos.

Mi ez? Magyar fátum? Mi ennek az oka? Talán valamilyen sorsszerű oka van annak, hogy mindez így történik? Nem hiszem, azt kell önöknek mondjam. Azt tudom mondani, nem véletlen, hogy a rendszerváltozás első, sok tekintetben ígéretes évtizedét követő második évtized ennyi gondot és bajt is hozott, mert mind amögött, amiről beszélek, azt hiszem, van egy igazi ok: az, hogy az elmúlt egy évtizedet Magyarországon mások számára alig érthető módon a belpolitikai háborúskodás, a gyűlölködés, a politika nyelvének, magatartásának olyanfajta eróziója jellemezte, amely normális, bölcs európai országban alig érthető. Úgy állunk egymással szemben, hölgyeim és uraim, politikai riválisként, minthogyha nem is a világ gondja-baja érdekelne bennünket, nem is az izgatna, hogy hogyan lehet Magyarországnak válaszolni ezekre a kérdésekre, hanem az, hogy hogyan lehet akár bármilyen eszközzel a másikat legyőzni.

Magyarország politikai erői ma és az elmúlt egy évtizedben lényegesen több energiát fordítottak egymás szinte bármilyen eszközzel történő legyőzésére, mint amennyit az ország lehetőségei, az ország előtt álló feladatok megengedtek volna. A közélet nyelve, indulatai, a problémafelvetés érzékenysége időnként az útszéli, kocsmai hangulathoz hasonlít. És van még valami, ami azt hiszem, hogy talán súlyosabb, mint a költségvetés-politika vagy a gazdaságpolitika egynémely gyengesége: az a fajta illúziókeltés, amely az elmúlt egy évtizedben oly jellemző volt. Az illúziókeltés, hogy Magyarország polgárainak, családjainak jövedelme, fogyasztása meghaladhatja közös teljesítményünket, hogy van egy könnyebb, titkos út, olyan út, amelyet csak akarni kell, s mi, politikusok egymás legyőzésének végtelen szándékával egyre többször és egyre inkább, végül úgy látom, hogy elég sikeresen elhitettük Magyarországgal, hogy az ország sikere független azoktól az erőfeszítésektől, amiket meg kell tenni.

(9.30)

Hadd tegyek hozzá valamit - ezt mondom a kormánypárti képviselőknek, önmagunknak. Véletlenül sem szeretnék most méricskélésbe belemenni, abba, hogy kié a nagyobb felelősség. Nyilván mi mást mondunk, mint az ellenzék. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) Az ellenzék morgolódásából azt hallom, hogy ők valószínűleg mást mondanak, mint mi. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Azt gondolom, ha Magyarország át akarja lépni saját árnyékát - pedig nem nagyon hiszem, hogy van más lehetősége -, akkor tudomásul kell venni, hogy a holnap gondjaira nem lehet a tegnap még elfogadott válaszokkal megpróbálni válaszolni. Nem fog menni! Ha Magyarország azt akarja folytatni, amit az elmúlt egy évtizedben tett, ha mindenkinek csak annyi jut eszébe erről, hogy hogyan lehetne folytatni mindazt, amit eddig tettünk, akkor Magyarország a válságot követően nem azok között fogja majd magát találni, akik a válságot a maguk javára fordítva megerősítették a pozíciójukat, és végleg odakötötték magukat Európa erősebb feléhez, hanem azok közé fog tartozni, akiket a válság végképp elgyengített.

Van, aki azt mondja, hogy kormányváltásra van szükség. Ezt eldönti a parlament, és eldöntik a választók. (Nagy zaj a Fidesz és a KDNP soraiban. - Az elnök csenget.) Világos kérdés ez. Azt tudom mondani: ennél sokkal-sokkal többre van szükség. Arra van szükség, hogy a magyar politikai elit szembenézzen azzal a teljesítményével, amelyet az elmúlt tíz évben mutatott; hogy letegyen arról, hogy mint egy mély háborús árok szakítja széjjel Magyarország két felét, és mintha nem egy nemzetet alkotnánk, mintha öldöklő háborúban kellene ennek az országnak felőrlődnie folyamatosan. Ez Magyarország igazi feladata, ez a Magyarország előtt álló igazi kihívás, és ha ezt megoldottuk, akkor ezt követően majdnem mindegy, hogy milyen kormánya van Magyarországnak, mert az ország egyik fele sem érzi azt, hogy ha a másik győz, akkor ő veszít, ha a másik győz, akkor az ő politikai közéleti létezése kerül végső veszélybe. Amíg háború van, addig nem lehet Magyarországon normális életet élni. Abba kell hagyni a háborút. Abba kell hagyni egymás öldöklését. (Taps az MSZP soraiban.)

Mit kell tenni? Azt gondolom, hogy három dologra kell koncentrálni annak érdekében, hogy Magyarország ennek a régiónak erős, megbecsült, sikeresnek tekintett országa legyen, és magát végképp Európa erős, fejlett feléhez kösse. Háború helyett békét, illúziókeltés helyett tisztességes, határozott reformpolitikát kell folytatni, harmadsorban pedig a politikai rendszer működésének egy sor féligazságával, hazugságával szembenézve át kell alakítani az önkormányzati, országgyűlési választások, képviseletek rendszerét, az igazgatás rendszerét. És mindehhez ma hozzá kell tenni még egyet, és nem azért, mert három a magyar igazság és egy a ráadás: hozzá kell tenni a rövid távú válságkezelés feladatait; olyat, ami még nem feltétlenül a jövőről szól, hanem a ma megmentéséről szól.

Igen, amiről beszélek, a politikai megegyezés, a béke, a reformpolitika, a politikai rendszer lényeges pontokon történő átalakítása. Ez kell a rendszerváltozás harmadik évtizedének új magyar társadalmi, gazdasági, politikai modelljéhez, mert többről van szó, mint költségvetési problémáról, többről van szó, mint növekedési problémáról. Igazi szembenézés szükséges ahhoz, hogy szembenézhessünk az elmúlt évtizedben alkalmazott társadalmi, gazdasági modell problémájával, és az uralkodó társadalmi, gazdasági, politikai modellen kell érdemi korrekciókat végrehajtani. Nem kevesebbre, hanem többre van szükség, mint reformokra.

Hadd szóljak először is arról, amit a válságkezelésről gondolok! 2008 októberében-novemberében a legelső dolgunk az volt, hogy először is biztosítsuk a betétesek védelmét, nyújtsunk garanciát valamennyi betétesnek. Ez fontos volt. Fontos volt, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát. Aztán megállapodást kötöttünk a bankokkal, hogy a bankok a megkötött devizahitel-szerződéseken túlmenően segítik, segíthetik abban a devizahiteleseket, hogy ha kell, ha kívánják, átalakíthassák hiteleiket forinthitelre, ha kell, átütemezhessék adósságaikat.

A múlt héten úgy döntöttünk, hogy megemeljük a diákhitelt azok számára, akiknek a családja a gazdasági válság nehézségei miatt komoly gondba került, ne legyenek veszélyeztetve felsőoktatási tanulmányaik. Azt remélem, hogy jövő héten jöhet a kormány elé az a javaslat, amely azoknak a családoknak ad segítséget, akiknek a mostani időszakban a korábban felvett lakáshitelük törlesztése okoz gondot. Nem kívánjuk megvenni a lakásukat, nem kívánjuk átvállalni, megvásárolni a hitelüket, de igen, átmeneti időre, ha bajban vannak, a törlesztőrészletük kifizetésében segítséget kívánunk nyújtani.

Számtalan intézkedéssel arra törekedtünk, hogy pénzt, pénzt, pénzt pumpáljunk a magyar bankrendszerbe. Sokat segített ebben a jegybank. Csökkentette a kötelező tartalékrátát, jó néhány olyan hitel- és támogatási program nyílott meg, amelyről a gazdasági csúcson megegyeztünk. Bajnai Gordon miniszter úr egy későbbi hozzászólásában erről részleteket is fog mondani.

De hadd mondjak itt azért két dolgot, két dolgot a bankokról. Bár egymás után állapodtunk meg a bankokkal, hogy hogyan nyújtják ezeket a hiteleket, mikrohiteleket, fejlesztési hiteleket, a következő napokban majd forgóeszközhiteleket, de azt látjuk, hogy ezeknek a hiteleknek az elérése a bankokon keresztül, nyugodtan mondjuk azt, hogy vagy akadozik, vagy legalábbis lényegesen lassabban megy, mint ahogyan azt mi szeretnénk.

A bankoknak van erre magyarázatuk. Azt mondják, nekik kell egy-két hónap, mire mindenki megtanulja a bankokban, hogy hogyan kell ezt csinálni. Ráadásul az is világos, hogy a bankok ma nem nagyon szeretnek kockázatot vállalni. De muszáj azt mondanom a bankoknak: az úgy nincsen rendben, hogy amikor ők voltak bajban, ha kellett, mi magunk is egész éjszaka dolgoztunk, hogy nekik segítsünk. Amikor azt mondjuk, hogy nektek most az a dolgotok, hogy az általunk adott pénzből finanszírozzátok a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, akkor a bankok azt mondják, hogy hát azért ehhez sok idő kell. A következő napokban Bajnai miniszter úr leül a bankokkal tárgyalni, és azt fogja nekik mondani, hogy az a tempó, ahogyan január ezt csinálják, nekünk nem elfogadható. Ugyanakkor tudom, hogy ilyenkor sokan szeretnek bankellenes kirohanásokat tenni. Óvnám magunkat ettől, mert nem erre van szükség, hanem tisztességes együttműködésre a bankok, az állam és a vállalkozások között.

De hadd mondjak még valamit: számolatlanul kapjuk a leveleket, arra panaszkodnak emberek, hogy a bankok egymás után alakítják át a hitelszerződéseket, és mintha időnként ebben a helyzetben még növelnék is az elszámolt költségeket. Nem tudom, hogy így van-e, de ha így van, akkor ez nincsen rendben. Akkor ez, nem tudom, hogy jogszerű-e, de azt hiszem, ez nem tisztességes. A következő napokban a bankok vezetőivel, a Bankszövetség vezetőivel, a Bankfelügyelettel le fogunk ülni, és megnézzük, hogy ezekből a panaszokból mennyi igaz, és mit lehet tenni. Muszáj azt kérnem itt a bankoktól, nekik ebben van felelősségük, hogy Magyarországon a válságot mennyire tudjuk csillapítani. Ha csak önmagukra figyelnek, akkor ebből baj lesz. Ezt ők egész egyszerűen nem tehetik meg.

(9.40)

Van természetesen jó néhány ezen túli feladat is. Védeni kell piacainkat, védeni kell a magyarországi termelőket, építeni kell exportpiacainkat, gyorsítani kell azokat a beruházási programokat, amelyek az idén reményeink szerint iskolák százait, utak sok száz kilométerét, kórházakat, egyetemeket újítanak meg, azt ígérik nekünk, hogy legalább 1600 milliárd forintnyi megrendelést fogunk a következő egy évben Magyarországon adni, és ezeknek a megrendeléseknek ma már a 40 százalékát előlegben fizetjük ki, hogy mehessen a munka rendesen előre. De ez még csak a rövid távú válságkezelés. Ez még csak arra jó, hogy enyhítsük a bajt, ez még arra nem elég, hogy meg is oldjuk, és hosszabb távon Magyarország helyzete megváltozzon. Abban többre van szükség.

Hadd beszéljek arról, hogy mit kell annak érdekében tenni, hogy Magyarország a válság végén a válságban megtépázott országok és gazdaságok között relatívan jobb helyzetben legyen, mint annak előtte. Ahhoz egy sor változás kell most.

Mi kell ezeknek a változásoknak a közepén legyen? Először is az, hogy szembenézzünk azzal a helyzettel, hogy az elmúlt időszakban mind többek számára úgy tűnik, hogy nem a munka vált a biztonság forrásává, nem a munkával megszerezhető jövedelem, hanem a szociális és jóléti rendszer juttatásaihoz való hozzáférés. Magyarországon az elmúlt időszakban egyre inkább az vált a személyes biztonság forrásává, hogy hogyan lehet a szociális és jóléti rendszer juttatásaihoz hozzáférni. Ha egy országban az az uralkodó és alapvető szándék, és mind többek számára az jelenti a biztonságot a családban, hogy hogyan lehet nem munkából, a munkának egyre nagyobb jövedelméből, a munkához kötődő sikerből biztosítani a család biztonságát, akkor az ország előbb-utóbb nem saját teljesítményére lesz büszke, nem abból akar majd megélni, hanem be akar húzódni a szélárnyékos oldalra. Aki szélárnyékba húzódik, az rajta fog veszteni, az le fog maradni.

Arról szeretném meggyőzni Magyarországot, hogy merjen megpróbálni ezen változtatni, hogy merjen és akarja úgy átalakítani Magyarországot, hogy a munka, a munkának a jövedelme, a még nagyobb teljesítmény és a még nagyobb teljesítményhez járó még magasabb jövedelem legyen mindünk boldogulásának a kívánt legfőbb forrása; ehhez persze társuljon egy tisztességes szociális jóléti rendszer, de legyen világos, hogy mi van elöl, és mi, ami kiegészíti ezt. Ahhoz, hogy így legyen, jelentősen át kell alakítani Magyarország gazdasági és társadalmi rendszerének jelentős részét.

Sokat vitatkoztunk az elmúlt időszakban, hogy mi az igazi megoldás. Sokan azt mondták eddig is, hogy nagyon egyszerű: adót kell csökkenteni. Azt tudom önöknek mondani, nem hiszem, hogy ennyi csak a megoldás. Sok oknál fogva nem. Nem, mert hogyha Magyarország egyszerűen csak adót csökkent, annak két következménye lehet, ha minden más változatlan lesz: vagy az ország pénzügyi csődbe jut, vagy az adócsökkentéssel egy időben a magyar jóléti rendszert radikálisan meg kell kurtítani. Az egyik pénzügyi válsághoz, a másik közvetlenül szociális válsághoz vezet. Ez így egészen biztosan nem jó. Ennél nem kevesebbre, ennél többre van szükség.

A szociális rendszer, az adórendszer, a foglalkoztatási rendszer együttes és átfogó reformjára van szükség, arra igen. Milyen célból? Abból a célból, hogy jobban megérje dolgozni, hogy több ösztönzés legyen munkára, és több ösztönzés legyen foglalkoztatásra. Ez az átalakításnak a célja. Az a célja, hogy akinek lehet, annak munkából legyen még több jövedelme, a szociális rendszerünket pedig egyre inkább célzottan azoknak a szociális problémáknak a megoldására fordítsuk, amely problémákat a foglalkoztatási rendszeren, az adózás rendszerén keresztül nem tudunk kezelni. Nem elkülönült adórendszerbeli változásokra, nem elkülönült szociális rendszerbeli változásokra, nem elkülönült foglalkoztatási rendszerbeli változásokra van szükség, hanem átfogó adó-, szociális és foglalkoztatási reformra.

Mit gondolunk erről? Osztjuk azoknak a véleményét, akik azt mondják, hogy ennek a lelke az adórendszer és a szociális rendszer együttes reformja. Mit kell tenni? Jelentősen, határozottan csökkenteni egyszerre a személyi jövedelemadót és a társadalombiztosítási járulékot, olyan mértékben csökkenteni a két, munkára rakódó terhet egyidejűleg, hogy megváltoztassa munkáltató és munkavállaló magatartását és szokásait. Ezzel egy időben töröljük el azt a két különadót, amelyet 2006-ban különleges körülmények között vezettünk be. A vállalati különadót töröljük el és a magánszemélyek különadóját töröljük el, azaz csökkentsük, illetve töröljük el azt a négy nagy adóelemet, amely alapvetően felelős vagy felelős lehet azért, hogy Magyarországon kisebb a munka becsülete, a munkavégzésre történő ösztönzés, és talán az arányainál nagyobb a szándék, hogy behúzódjunk a szociális jóléti rendszer védőernyői mögé.

Újra azt mondom, nem 1-2 százalékos tologatásra van szükség. Jelentős, határozott, nagyjából 1000 milliárdos átrendezésre, átrendezésre. 1000 milliárddal csökkenteni az összes terhelést, és hozzáteszem, majdnem ugyanennyivel természetesen akkor a másik oldalon növelni az állam bevételét. Azért mondom, hogy majdnem ugyanennyivel, mert természetesen közben kiadásokat kell csökkenteni.

Tudom, eddig önök vagy a bennünket nézők akár még tapsolnának is. Hát ki nem örül annak, ha azt mondja a miniszterelnök, hogy jelentősen csökkentjük a jövedelemadót, jelentősen csökkentjük a társadalombiztosítási járulékot, jelentősen csökkentjük, sőt eltöröljük a két különadót? Hát ennek mindenki örül. Ha csak ennyit mondanék, akkor újra illúziót keltenék, akkor a korábbi szociális populizmus mellett most az adópopulizmus hibájába esnék. Ha csak ennyit mondanék, akkor veszélyeztetném Magyarország működőképességét, a pénzügyi rendszer stabilitását. Ennek kell hogy legyen a másik oldalon ellentéte.

Legalább három forrásból kell megteremteni ennek az adócsökkentésnek és adóeltörlésnek a forrását. 1. Jelentősen, ha úgy tetszik, radikálisan szűkíteni az adórendszerben meglévő mentességeket és kivételeket, ezzel egyszerűsíteni és átláthatóbbá is tenni az adórendszert. De jó tudni, azok, akik eddig ezekkel az adókedvezményekkel, mentességekkel éltek, ennek nem fognak örülni. 2. Azt javasoljuk, hogy mérsékelten növeljük az általános forgalmi adót. 3. Még nagyobb terület: azt javasoljuk, hogy a mai meglévő vagyoni típusú adózásból, kommunális adótól telekadóig egy egységes, társadalmilag igazságos, a mai terheknél a túlnyomó nagy átlag számára érdemben nagyobb terhet nem jelentő, de a jelentős vagyonokkal rendelkezők számára valóban érdemi, jelentős tehernövekedést is okozó, egységes vagyonadó bevezetését kezdjük el. Azaz tegyük meg azt, amiről régóta beszéltünk: kevesebb teher a munkára, több teher a forgalomra és a vagyonra. Ne a munka adózzon, hanem a vagyon és a forgalom adózzon. Azt javasoljuk, hogy ez legyen az alapvető adószerkezet egy nagyon fontos elemmel kiegészítve.

(9.50)

Sokat vitatkoztunk a szociális rendszerünkről. Egyetértek azzal, hogy a szociális rendszert úgy kell átalakítani, hogy azok kapjanak többet, akiknek ez jobban szükséges. A szociális rendszer legyen célzottabb, vegye jobban figyelembe, hogy ki az, aki rászorult, ne kezeljen azonosan magas jövedelműt és alacsony jövedelműt. Legyen világos, hogy akinek magasabb a jövedelme, az inkább fizessen kevesebb adót, maradjon több a zsebében, és ne szoruljon rá ugyanannyi szociális jóléti támogatásra, akinek pedig alacsony a jövedelme, attól a szociális rendszer átalakítása ne vegyen el méltánytalanul sokat, vagy ne vegyen el egyáltalán a szociális támogatásából.

Hogyan lehet ezt megoldani úgy, hogy az adórendszerrel konform legyen? Azt javasoljuk, hogy azokat a szociális és jóléti támogatásokat - a nyugdíjat nem értem ide, hogy félreértés ne essék -, amelyeket ma nem célzottan adunk, hanem mindenkinek egyformán - ilyen például a családi pótlék -, növeljük meg és bruttósítsuk, majd a bruttósítást követően vonjuk be az adórendszer alá úgy, hogy az átlagos és az alatti jövedelemmel rendelkezők számára ez ne jelentsen veszteséget, az afelettiek számára ugyanakkor a megadott adókedvezményekkel és adócsökkentéssel együtt ne jelentsen összes jövedelemveszteséget. Fent így legyen kisebb az adóterhelés, de kisebb a családi pótlék, lent pedig ne bántsuk a családi pótlékokat.

A szociális és adórendszert tehát egyben, egy logikában kezeljük: határozott szociális célzás, több lehetőség, több ösztönzés a nagyobb teljesítményre, a nagyobb jövedelmek elérésére, határozott adóreform, szociális reform, közteher-viselési reform. De ezzel egészen biztosan nincs vége a szükséges változásoknak. Biztos, hogy a jóléti rendszer más területein is hasonló logikájú változást kell csinálni, de ebbe most nem mennék bele. Egészen biztos, hogy van tennivalónk még jó néhány területen az adó-, a szociális és foglalkoztatási rendszeren is túlmenően. Egészen biztos - csak egy példát mondok -, a csődtörvényt érdemes úgy módosítani, hogy az ne felszámolási törvény legyen, különösen most, válságidőszakban, hanem segítse a vállalatok talpra állását. De fontos tudni, hogy mi ennek a politikának a közepe; a közepe az adó-, a szociális és foglalkoztatási reform. Ehhez jön egy sor kiegészítő elem, amelyeket a következő hónapokban még be kell mutatni.

De van még egy feladat, amire utaltam, s akkor most lépek egyet. Nem lehet nem hallani, hogy az ország jelentős része nemcsak hogy elutasítóan, de most már időnként indulattal figyeli azt, hogy választott képviselői helyben és az Országgyűlésben szerintük a szükségesnél és lehetségesnél több kedvezményben részesülnek, többen vannak, mint ahányan el kellene végezni a munkát, egy kicsit úgy viselkednek - mint ahogy mondani szokták -, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Évek óta arról beszélünk, hogy egy sor dolgot kell tenni, de nem merjük vagy nem tudjuk megtenni. Azt gondolom, hogy nincs ez rendben. Ahhoz, hogy mindazt megcsináljuk, ami előttünk van, kell még valamit tenni: beszélni kell arról, hogy hogyan kell átalakítani a Magyar Országgyűlés működését, összetételét, ehhez kapcsolódóan a választójogi törvényt, beszélni kell arról, mit kell csinálni annak érdekében, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők, helyenként polgármesterek jövedelme és költségtérítése ne közbotrány tárgya legyen; beszélni kell arról, hogy hogyan lehet átalakítani az önkormányzati igazgatást úgy, hogy ne csorbítsuk az önkormányzati demokráciát, de igenis korlátozzuk az önkormányzati bürokráciát. Erről kell beszélni.

Nem elég alkotmányba foglalni, hogy kisebb parlament kell - kisebb kell! -, hanem kell hozzá adni egy olyan választójogi törvényt, amely ezt létrehozza. Nem elegendő csak az országgyűlési képviselők számát korlátozni, a választásokat átalakítani, hanem át kell alakítani a javadalmazásukat, át kell alakítani és átláthatóvá kell tenni a költségtérítésüket. Ha ezt nem tesszük meg magunktól, akkor egyszerűen nem lesz jogalapunk arra, hogy megcsináljuk az összes többi, egyébként nagyon fontos reformot. Nem elég csak az Országgyűlésben ezt átalakítani, hanem jelentősen csökkenteni kell az önkormányzati képviselők számát, az önkormányzati igazgatás méretét, ahol lehet, az igazgatás kérdéseit, annak szervezeti, intézményi hátterét koncentrálni kell. Hozzá kell nyúlni a pártfinanszírozáshoz, nem elég csak a kampányfinanszírozásról beszélni, szembe kell menni azzal a hazugsággal, ami itt van, mert valamennyi párt lényegesen többet költ annál, mint amiről hivatalosan beszámol - lényegesen!

A pártok gazdálkodása egészen biztosan a magyar közélet legnagyobb hazugságainak egyike. Ha kibúvókat keresünk, hogy miért nincs új pártfinanszírozás, ha a szakértői megegyezés után a pártvezetők felállnak az asztaltól és nem hajlandók megállapodni, akkor a pártok vezetői hazudnak az országnak.

S egészen biztosan tenni kell még valamit: szembe kell nézni azzal, hogy miért látjuk időnként mi is úgy a széles magyar közéletet és bennünket is miért látnak úgy, hogy Magyarországon túlságosan nagy nem egyszerűen a szürke- és feketegazdaság aránya, hanem a hivatali korrupció mérete, hivataltól és pártoktól szinte függetlenül. Azok a megoldások, amiket eddig alkalmaztunk, nem voltak jók, nem érték el a céljukat. Ha a politikai elit önmagát védi ezekben az ügyekben, akkor a minimális jogát és lehetőségét is el fogja veszíteni arra, hogy átfogó változásokat kezdeményezzen.

Befejezésül: azt mondhatják országgyűlési képviselő kollégák, barátok - leginkább itt a kormánypárti oldalon -, hogy miniszterelnök úr, a politika álmoskönyve szerint az ilyen változások a választások előtt egy évvel nem szoktak túl sok jót ígérni a kormánypártoknak. Én ezt nem tudom. Arra szeretném önöket is meg az országot is bátorítani, merjék azt gondolni és merjünk abban hinni, a választóktól úgy is lehet felhatalmazást kapni, hogy nem illúziót keltünk, hogy nem azt mondjuk nekik, önöknek nincs semmi dolguk, higgyék el, mi nem támogatunk olyan politikát, amelyben önöknek is kell valamiféle erőfeszítést tenni. Arra szeretném bátorítani önöket és saját magunkat, hogy ne azt az utat válasszuk, mint amit az elmúlt tíz évben. S nem azért, mert nem szeretnénk a választóktól felhatalmazást kapni - nagyon is szeretnénk -, s nem azért, mert nem hiszünk abban, hogy ezt el lehet fogadtatni a választókkal.

Azt szeretném, ha Magyarország lezárná ezt az évtizedet, és arra az útra térne, amelyen a választók felhatalmazása nem azon múlik, hogy ki ígér nekik fedezetlenül többet, hanem azon múlik, hogy ki tudja az országért viselt felelősséget tisztességesen vállalni, és ki képes arra, hogy egy világos, bár helyenként nem könnyű programmal végigmegy azon az úton, amire az elmúlt években sem nekünk, s időnként velünk együtt az országnak sem volt bátorsága rátérni.

Az elmúlt években személy szerint is többször próbálkoztam azzal, hogy elmozdítsam az országot erről az útról - több kudarccal, mint sikerrel. A kudarc oka részben személyes, nyilván nem jól csináltam egy sor dolgot. De ma is ugyanazt gondolom, mint 2006-ban, s most önök előtt mondom, nem pedig egy zárt ülésen Őszödön: vagy képesek vagyunk az országban szembenézni a hazugságokkal és magunk is változni (Derültség az ellenzéki oldalon.), vagy az ország nem lesz képes megtenni mindazt, amire oly nagy szüksége van. Ezt javaslom Magyarországnak és önmagunknak.

Köszönöm szépen. (Nagy taps az MSZP soraiban.)

(10.00)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a frakciók részéről - ahogy jeleztem - kétszer 15 perces időkeretben kerül sor a felszólalásokra. De mielőtt még ezekre rátérnénk, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Nguon Nhel urat, a kambodzsai nemzetgyűlés első alelnökét és kíséretét, aki hivatalos látogatásra érkezett Budapestre és Magyarországra. (Taps.) Kívánok önnek és a delegáció valamennyi tagjának sikeres tárgyalásokat.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, folytatjuk akkor a felszólalásokat. A Szocialista Párt jelezte, hogy három felszólalót kíván állítani a 15 perces időkeretben. Elsőként Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonyt illeti a szó. Jelzem frakcióvezető asszonynak és az önt követő felszólalóknak is, hogy a 15 percből folyamatosan visszaszámol a gép, így ott folyamatosan figyelemmel tudják kísérni az időkeretet. Öné a szó, frakcióvezető asszony.

DR. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Vendégeink! Kedves Képviselőtársaim! Nem csak az ülés rendkívüli; rendkívüli a helyzet és rendkívüli a felelősség is. A felelősség persze nem egyenletesen oszlik meg, nem ezt akarjuk mondani. A végső döntésekben és az elképzelések részletes kimunkálásában a kormányoldalé a fő felelősség. De a kihívás a nemzet előtt áll. Méghozzá hosszú évek óta a legnagyobb magyar próbatétel, túlmutat a Parlament falain is. Ezért kértük, és ezért köszönjük vendégeink jelenlétét, akik a magyar közélet, a magyar gazdaság fontos szektorait képviselik. Köszönjük azt is - mondom ezt a szemben ülő fideszes és kereszténydemokrata kollégáknak, nekik köszönöm -, hogy legalább ezúttal a parlament mintha egy normális országgyűlés képét mutatná, ahol a képviselők bent vannak, és meghallgatják egymást.

A nemzeti feladat - mert erről van szó - ma kettős. A nemzeti feladatot egyrészt úgy hívják, hogy védelem, másrészt úgy hívják, hogy felkészülés. Védelem - a lehető legjobb - a világválság közepette. De felkészülés is, mert ez a válság nem olyan, mint az influenza, hogy túl vagyok rajta, és utána a régi módon folytatom az életem.

Ez a válság most a gazdaság válságán túl itthon és a nagyvilágban is modellválság is egyben. Nem, nem gondolom, hogy új társadalmi rendszer lesz vagy kell. Nem lesz kommunizmus, és nem lesz valami szélsőjobboldali visszarendeződés sem, legalábbis remélem. Nem lesz új rendszerváltás. De lesz - valamilyen mélységben biztosan - modellváltás vagy legalábbis modellkorrekció, nem a verseny és a piac ellenében, hanem éppen az értelmes versenyért, a piac ésszerű kereteiért.

Ma mindenütt ugyanezen gondolkodnak, hiszen világválságról van szó. De nagyon rossz munkamegosztás, ha a "világválság" szóból a kormányoldal csak az egyik elemet, az ellenzék nagyobb része meg csak a másik elemet hangsúlyozza. Rossz munkamegosztás, ha mi a kormányoldalon egyedül a "világ" szót nyomjuk meg, hangsúlyozva, hogy nemzetközi ügyekről van szó, semmi szerepünk, semmi részünk benne, és a megoldást is valahonnan onnan kell várni. De ugyanilyen rossz, ha az ellenzék egy része elhallgatja a "világ" szót, tagadja a válság nemzetközi jellegét, csakis magyar hibákról, csakis kormányhibákról beszél, ráadásul 2002 óta egyfolytában válságról és életszínvonal-romlásról szól; valahogy úgy, mint aki már júliusban azt mondta: tél van, és januárban most boldogan jelenti, ugye megmondtam, sőt már vagy fél éve mondom.

De mindkettőnk igazságában van részigazság, a kettő csak egyszerre igaz. Világválságban van a fejlett országok gazdasági modellje, de ezenfelül - és nem csak ennek részként - válságban van a magyar gazdaság és társadalom működési mechanizmusa, mondjuk így: válságban van a magyar modell is. A mi hazai modellünknek minimum két fejlődési rendellenessége van. Az egyik a kevés munkavállaló; az, hogy közülünk alig 40 százalék képes, tud, kíván dolgozni. A másik fejlődési hibája a magyar modellnek a politikai élet ismert természete, amely egyszerre túlfűtött és egyszerre hűvösen kiábrándult.

Az első nemzeti feladat ezért úgy szól: védjük meg a lehető legtöbb munkahelyet. Védjük meg - amennyi eszközünk csak van hozzá, abban a mértékben - a világválság közepette a magyar gazdaságot.

A második nemzeti feladat úgy szól: készüljünk fel a válságból való kilábalásra, a válság utáni életre, egy jobb magyar modellre, amelyben több a lehetőség és több az érdekeltség a munkára, és amelyben több a felelősség és több az érdekeltség az értelmes politizálásra.

A feladatok részleteiről a szocialista miniszterek szólni fognak, valamit hadd mondjak azonban arról, hogy mik a sajátos magyar modell kijavításának feladatai. Ahogy mondtam, a magyar modellnek minimum két fejlődési hibája van. Gazdasági baja az alacsony foglalkoztatottság, és ami ezzel jár: a munkavállalásra nehezedő hatalmas adóteher. Politikai baja a magyar közélet ismert, lesújtó színvonala, a rettenetes kevercse a túlfűtött politikai fanatizmusnak és a politikai kiábrándultság hűvös távolságtartásának. Az a helyzet, amelyben a politika iránt még érdeklődők szűkülő körében kibékíthetetlen indulatok és konfliktusok vannak, a kiábrándultak növekvő körében pedig a "húzzatok el együtt kézen fogva", a "senkinek sem hiszünk többé" sajnos egyre terjedő érzése.

Ha így van, akkor nemcsak a régi gazdasági papírjainkat kell kidobni, el kell dobni a régi politikai kliséinket és szövegeinket is. Mert kellenek a pártviták, de nem kellenek a pártháborúk. Kellenek az okos programok, az éles kritikák, de nem kellenek az infantilis, gügyögő kampányszövegek. Nincs rosszabb jel annál, hogy már megfelelő ülésrendcserével el tudnánk mondani egymás szövegeit, mert már annyiszor hallottuk őket. Úgy érzem, tudom - és nem haragszik Navracsics kollégám, hogy őt hozom példának, de úgy érzem, tudom -, hogy Navracsics kolléga arra készül, vagy legalábbis azt várják tőle, hogy elmondja: mindenben a kormány a hibás, a válságot ő okozta, ráadásul nem ismerte fel, illetve kezelni sem tudja, nem csinál semmit, az adóról hol ezt mondja, hol azt mondja, mintha közben a helyzet változatlan lenne; és közben persze lesz néhány vádoló rámutatás és személyes megszólítás: a miniszterelnök úr most jött rá, hogy adót kell csökkenteni, de úgyis tudom, hogy voltaképpen adót akar növelni, ez a parlamenti ülés így teljesen értelmetlen, maguk látszategyeztetést tartanak, a mi összes remek javaslatunkat elutálják, pedig itt van ez a remek kis ötlet a parlament feloszlatásáról is, ami mindent megoldana. (Derültség az MSZP padsoraiban.)

Nem, nem bántani akarok, mert magamat is bánthatnám. Éppen ezért gyorsan hozzáteszem: persze, mivel Navracsics kollégám jó intellektus és jó szónok, most már nem ugyanezt és ugyanígy fogja mondani. És azt is hozzáteszem - egy második perszével -, hogy persze, adott helyzetben már legalább száz alkalommal ő is el tudta mondani az én szövegeimet. De hát ez baj. Baj, hogy így van. Baj, hogy unjuk egymást, és baj, hogy un minket az ország. Csakhogy most dolog van! Nem a szokásos politikai nagyoperett századik jutalomjátéka. Nem a kormánynak segítenek önök - ezt nem is kérjük -, de az országnak segíthetnek. (Moraj, közbeszólások a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Mert most tényleg igaz az, amit olyan sokszor szoktak, szoktunk emlegetni. Mindig azt mondjuk: az emberek érdekében cselekszünk. Így, ilyen lélektelen hadarással mondjuk. De most tényleg róluk van szó: a magyar emberekről. Ha jobban állna nekem a pátosz - mint ahogy nem áll jól -, még azt is mondanám, mert igaz: a magyar hazáról.

Ezért kértem, kérem, kérjük és köszönjük figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. Bajnai Gordon miniszter úr következik felszólalásra. Jelzem, miniszter úr, hogy 6 perc 32 másodperc maradt még az időkeretből. Öné a szó, miniszter úr.

BAJNAI GORDON nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A magyar kormány tavaly októberben Európában elsők között hirdette meg azt a válságkezelési programot... (Hangosítási hiba. - Közbeszólások.)

ELNÖK: Miniszter úr, egy kicsit a türelmét kérem, az órát kérem leállítani.

(10.10)

BAJNAI GORDON nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter: Köszönöm szépen, hogy ennyire hiányzott a hang.

Örülök az érdeklődésnek, és igazuk van.

Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! A magyar kormány tavaly októberben Európában az elsők között hirdette meg azt a válságkezelő programot, amely arról szólt, hogy arra a válságra, ami itt kialakult, a munkaadók és munkavállalók válságára hogyan találjunk megoldást. Azt mondtuk, hogy ez a válság három fronton fog minket megütni mindenképpen, hasonlóan Európa többi országához: kevesebb lesz a pénz, beszűkülnek a piacok, és munkahelyek tízezrei veszhetnek el.

Ezért hirdettünk meg egy programot a parlamenti pártok, a gazdasági érdekképviseletek, szakszervezetek jelenlétében, amely programot lényegében mindenki támogatott. Azóta ennek a programnak az ütemes megvalósítása zajlik, és hadd jelentsem be itt önöknek elsőként és először, hogy a következő napokban megnyílik az a vállalkozói pályázat, amelyben 50 millió forintot kaphatnak kisvállalkozások automatikus pályázat keretében, normatív alapon, néhány hetes átfutással. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ezt megelőzte már egy mikrohitelprogram, egy garanciaprogram, amely 100 millió forintig terjed. A múlt héten megkezdtük azoknak az előlegeknek a folyósítását, amelyek a már nyertes vállalkozóknak 40 százalékos előlegkifizetést tesznek lehetővé, de az önkormányzatoknak is 35 százalékot juttat a következő hetekben, összesen mintegy 100 milliárd forintot pumpálva a gazdaság vérkeringésébe.

A pénzügyi intézkedéseken túl azonban látjuk a piacok szűkülését is, ezért olyan keresletélénkítő programot indítunk, amelynek keretében a következő két évben mintegy 2000 milliárd forintnyi megrendelés jelenik meg a magyar építőiparban, a magyar informatikai ágazatokban, és néhány héten belül át fogom adni az építőipar képviselőinek azt a projektlistát, amelyről láthatják pontosan, hogy melyik projekt melyik hónapban tud elindulni, hogy készülni tudjanak rá, tervezhessék hozzá a kapacitásaikat.

Munkahelyvédő programokat indítunk: európai uniós forrásokból több mint 50 milliárd forintot csoportosítottunk át ilyen célra, és a már elindított, ilyen hazai forrásból indított pályázatok mellé az 50 milliárd forint bekapcsolódik; több mint 100 ezer munkahely megóvását teszi majd lehetővé még az idei évben. Mindezekkel a kezdeményezésekkel azt szeretnénk, hogy Magyarország olyan állapotban vészelhesse át ezt a válságot, hogy mindazoknak a reformoknak és változásoknak, amelyek nélkül Magyarország növekedése nem indulhat újra, legyen értelme, legyen érdemes azokat megcsinálni, hogy versenyképességünk úgy alakuljon, amelynek révén Magyarország ismét Európa gyorsan növekvő felzárkózó országai közé tartozhat.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szűcs Erika miniszter asszony következik felszólalásra. Jelzem, miniszter asszony, hogy 3 perc 23 másodperc áll az ön rendelkezésére.

Öné a szó.

SZŰCS ERIKA szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A válságot demonstráló adatok között kiemelkedő helyet kapnak a foglalkoztatási adatok. Egész Európában sajnos jelentősen romló tendenciának lehetünk tanúi. A 2005-2007 között dinamikusan bővülő európai munkaerőpiacon fél százalékkal nőtt a munkanélküliség a 2008. év eleje óta. Az eurózónában 7,8 százalék, az Európai Unió összes országát tekintve 7,2 százalék; és jövőre is mintegy 1,6 százalékos szűkülést jósolnak az előrejelzések.

Magyarország munkaerő-piaci folyamatait is sajnos hasonló tendenciák jelzik. Év végén mintegy 30 ezerrel több volt a regisztrált álláskereső, mint 2008 végén. Hogyan válaszolunk, hogyan készülünk ennek a válságnak a kezelésére? Sikerült megfelelő pénzforrásokat félretenni annak érdekében, hogy a munkahelymegőrzéshez, a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatáshoz, a képzéshez és az újraelhelyezkedéshez kapcsolódó bértámogatásnak megfelelő fedezete legyen.

Leghamarabb a hazai forrásokat, a 16 milliárd forintot tudtuk üzembe helyezni, ráadásul sikerült olyan konstrukciót találni, amelyben rugalmasan tudunk alkalmazkodni, hiszen 6 milliárd forintot maguk a cégek pályázat útján az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól igényelhetnek, 10 milliárd forintról pedig a regionális munkaügyi központok - a térség foglalkoztatási helyzetét és jelentős foglalkoztatóinak helyzetét ismerve - készítenek munkaügyi programokat, és így lehet bekerülni a támogatott körbe. Ezen túl a 60 milliárd forintos európai uniós forrásra, illetve a működő, hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását segítő programokra lehet számítani.

Az Európai Unióval ezekben az ügyekben komoly tárgyalásokat kell folytatni, hiszen meg kell változtatni az eddig működő európai szabályokat. Sikerült az úgynevezett de minimis támogatás értékhatárát 200 ezer euróról 500 ezer euróra emeltetni; sikerült elfogadtatni a csökkentett munkaidő képzéssel kombinált támogatási lehetőségét; és döntés született még december végén arról, hogy járuléktámogatásra is igénybe lehet venni európai uniós forrásokat. Folyamatban van néhány olyan munkaügyi szabályozás módosítása, amely a válságkezeléshez feltétlenül szükséges.

Egyik a munkaidőkeret rugalmas felhasználásának az európai uniós kereteken belüli maximális lehetővé tétele lesz. Jelentkezni fogunk az Országgyűlés előtt a munkaügyi ellenőrzés kapcsolódó jogkövetkezményeinek felfüggesztésével, a nem feketefoglalkoztatás miatt kiszabott állami támogatásból történő kizárások felfüggesztése ügyében. És szeretnénk a már megítélt támogatásokért cserébe vállalt kötelezettségek átütemezésére vonatkozóan is megfelelő szabályokat alkotni.

Összességében ma úgy látjuk, hogy fokozatosan egyre több lehetőséggel számolhatnak a vállalatok, amelyben segítséget tudunk adni a foglalkoztatási nehézségek mérséklésére és megoldására.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Navracsics Tibor frakcióvezető úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető úr.

DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy látom, a szocialista frakción és a kormányon kezd elhatalmasodni a nosztalgia. (Derültség a Fidesz padsoraiban.) Értjük mi azt, hogy a miniszterelnök és a szocialista frakció nem akar választásokat, értjük mi azt is, hogy a miniszterelnök nem akar vitát a pártok között, és azt is értjük, hogy a szocialisták frakcióvezetője az én válaszomat szeretné elmondani. Önök megszokták, hogy jobban tudják, hogy mások mit gondolnak, és mások nevében is beszélnek. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiban.)

Az az igazság, hogy húsz év eltelt, kedves képviselőtársaim. Húsz év eltelt, polgári demokráciában élünk, van ennek minden nyűge s nyila. Bár én megértem, ha Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony a legnagyobb megbecsülésem mellett is a Fidesz frakcióvezetője szeretne lenni, valóban nagyon jó frakcióm van. Én is büszke vagyok rá, hogy engem választottak meg frakcióvezetőnek. (Derültség a Fidesz padsoraiban.) Nem könnyen adnám át ezt a frakciót önnek (Derültség a Fidesz padsoraiban.), csak tudja, azért óvatosságra intem, mert egy kicsit nehéz fiúk ők, nem biztos, hogy önt befogadnák. Engem, hála a jó égnek, befogadtak (Derültség a Fidesz soraiban.), és én erre büszke vagyok. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Közbeszólások és zaj az MSZP padsoraiban: Ez a válság! - Ennél már nincs lejjebb!)

Nos, miniszterelnök úr, tudom, hogy a szocialista frakciónak is fájna, hogyha öntől meg kellene válni, de nem áll fönn ez a veszély. Miniszterelnök úr, egy kicsit sajnálom azt, hogy meghívott vendégeinket ön továbbra is biodíszletnek használja. Rengeteg fontos ember van itt, azt is megkockáztatom, hogy rengeteg, nálam sokkal fontosabb ember van itt, aki idestova - 9 órakor kezdtünk - egy és negyed órája abban a reményben ült be ide, az ülésterembe, hogy meg fogja tudni, hogy a kormány mit szándékozik tenni ezzel a válsággal. Meg fogja tudni a kormány értelmezését, hogy mi vezetett a válsághoz, elemzését, hogy miből áll a válság, és a prognózisát, hogy hogyan fog kijutni ebből a válságból. Ebből nem történt semmi. Szerintem ez egy elszalasztott lehetőség volt. Sajnálom köztársasági elnök úrtól, az itt lévő külképviseletek képviselőitől, a gazdasági élet szereplőitől, hogy úgy tűnik, fölöslegesen ültek itt, hiszen hasznos információval nem nagyon gyarapodtak. (Közbeszólások az MSZP padsoraiban.)

Hanem Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony felhatalmazásával élve, ha megengedik, elmondanám én is néhány gondolatomat, mert mind a miniszterelnök úr által elmondott tájékoztató némi kiegészítésre szorul, mind pedig az a füzetecske, amit kiosztottak, aminek szerzője sincsen, ezért csak gyanítom, hogy a kormánytól származhat; talán a Pénzügyminisztériumtól (Derültség a Fidesz soraiban.), bár lehet, hogy a miniszterelnök úrtól, mert ő is szokott ilyeneket írni. Szóval, nem tudom, ki írta, de a lényeg az, hogy néhány adat hiányzik belőle. Ha megengedik, mivel a válsággal szoros összefüggésben van, azért, hogy a vita több dimenzióban haladhasson tovább, ezt megosztanám önökkel.

Először is beszéljünk talán a gazdasági növekedés mértékéről. Hiszen azért azt fontos tudni, hogy a gazdasági növekedés nem ma torpant meg Magyarországon.

(10.20)

2004-től a magyar gazdaság növekedési ütemét tekintve folyamatosan hanyatlik. Ennek a gazdaságnak 2004-ben még közel 5 százalékos növekedési üteme volt, hogy idén már a mostani előrejelzések szerint 3 százalékos hanyatló tendenciája legyen. Tegyük hozzá, hogy úgy hanyatló tendenciája, hogy a válság - bár súlyosan érintette a többi közép-európai országot is, de - recesszióba nem fordította át ezeket az országokat. Magyarország a közép-európai térségből az egyetlen, amely recesszióban van. Miniszterelnök úr, ön elfelejtette megmagyarázni, de a reakciójában még lehetőség lesz arra, hogy hogy lehet az, hogy amióta ön a miniszterelnök, ön, aki a magángazdaságban olyan sikeres volt, amióta ön a miniszterelnök, azóta a magyar gazdaság nem sikeres. Hogy lehet ez, miniszterelnök úr? Milyen kormányzati politika az, amely nem képes biztosítani most már az ötödik éve azt, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme emelkedjen, hanem folyamatosan csökkenjen, és most pedig már recesszióba fordultunk át?

A miniszterelnök úr elfelejtette említeni az államadósság mértékét is, pedig én azt hiszem, egy fontos tényezőről van szó. Nézzük meg, hogyan alakul az államadósság 2004 óta, azaz Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tevékenysége alatt a GDP-hez viszonyítva a Nemzetközi Valutaalap becslése alapján, illetve számadatai alapján.

2004-ben 59,4 százalék volt az államadósság mértéke; 2005-ben 61,7 százalék, 2006-ban 65,6 százalék, 2007-ben 65,9 százalék, 2008-ban 67,4 százalék, 2009-ben 70,1 százalék. Miniszterelnök úr, gazdasági hanyatlás és magas államadósság - ez az ön tevékenységének a mérlege. Ezt tudni kell mindenkinek, aki itt van, a meghívott vendégeinknek is és a vitában részt vevő országgyűlési képviselőknek is. Itt nem arról van szó, hogy derült égből villámcsapásként egy virágzó, kicsi, békés országra lecsapott volna a világgazdaság gonoszsága.

Nem arról van szó, hogy láthatatlanul egyszer csak összeomlott a világgazdaság, és maga alá temette Magyarországot. Arról van szó, miniszterelnök úr, és sajnálom, hogy a vendégeink előtt ezt kell mondanom, hogy az ön miniszterelnöksége alatt a magyar gazdaság hanyatló tendenciát mutatott, az államadósság növekvő tendenciát mutatott, és mi gyengék voltunk, legyengültünk, és ahogy egy legyengült emberi szervezet a legkisebb bacilusfertőzésre is meg tud betegedni, minket döntött le a legjobban a lábunkról a világgazdasági válság. Miniszterelnök úr, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ezért ön felelős. Ön biztosan felelős. Lehet, hogy más is felelős, de ön felelős.

Megértem azt a szándékát, hogy ön velünk akar szembenézni, de ne csak velünk nézzen szembe, hanem nézzen szembe a választópolgárokkal is, miniszterelnök úr. Lehet még egy darabig bujdosni, bár az az igazság, hogy a legutóbbi nyilatkozata alapján, amikor azt mondta, hogy azért nem lehet választásokat tartani, mert válság van, akkor egy kicsit elszomorodtam, mert ha jövő tavasszal is válság lesz, akkor ezek szerint jövő tavasszal sem lehet választást tartani. (Derültség és taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Hahaha!) Ha a magyar gazdasági növekedés - márpedig erős a gyanúm, hogy a magyar gazdasági növekedés addig nem fog beindulni, amíg ön lesz a miniszterelnök - soha nem indul be, akkor lehet, hogy most már egy életfogytiglani miniszterelnökség lesz, miniszterelnök úr? (Derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: A lényegre!) Azért ez egy kicsit sokba kerül az országnak. Ez egy kicsit sokba kerül az országnak!

Azt hiszem, hogy legalább a két adat kapcsán érdemes lenne a választópolgárokkal őszintén beszélni. Érdemes lenne a választópolgárokkal őszintén beszélni, mert gazdasági elemzők is azt mondják, nálam a gazdasághoz sokkal jobban értő emberek, hogy ez a magas szintű államadósság és ez a nulla gazdasági növekedés, sőt hanyatlás fenntarthatatlanná teszi a magyar államadóssági pályát, miniszterelnök úr. Nem mondott egy mondatot sem arról, hogy miből akarja kifizetni az államadósság törlesztőrészleteit. Újabb hiteleket fogunk majd felvenni, mint tettük azt tegnapelőtt? Vagy még további trükkök százai következnek majd? - mert a világgazdaság pénzbősége nem következik be, miniszterelnök úr.

De hát nézzük tovább, hogy ön még milyen adatokat felejtett elmondani! Ön némileg nagyvonalúan átsiklott a munkanélküliségi adatokon. Nézzük meg, hogy a KSH adatai szerint hogyan alakult a munkanélküliség: 2004. szeptember-novemberi időszakban 6,3 százalékos volt a munkanélküliség, 2008. szeptember-novemberben, tehát még a válság hatásának igazi kibontakozása előtt 7,8 százalék. A regisztrált munkanélküliek száma az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerint 2004 decemberében, vagyis amikor ön még a mézesheteit élte mint miniszterelnök (Derültség a Fidesz soraiban.), akkor 400 597 regisztrált munkanélküli volt, 2008 decemberében 477 351 regisztrált munkanélküli. A 25 év alatti munkanélküliek száma 2004 decemberében 62 153 fő, 2008 decemberében 74 691 fő. Ez bizony 12-13 ezer 25 év alatti munkanélkülivel több, és akárhogy is nézzük, 77 ezer felnőtt munkanélkülivel több. Miniszterelnök úr, elfelejtett elszámolni ezeknek az embereknek a tevékenységéről. Nem mondta el ezeknek az embereknek, hogy az az igazság, hogy ön nem egy sikeres miniszterelnök, bár szerethet szembenézni, bár szerethet sokat tépelődni, hogy a megfelelő lépések jók-e, de amit idáig mutatott, azok a lépések nem voltak jók.

Itt jutunk el, én azt hiszem, ennek az egész válságvitának az egyik leglényegesebb pontjához, miniszterelnök úr, a hitelesség kérdéséhez. Ön Ágnes asszonyként mossa a patakban a véres ruhát az őszödi beszéd kapcsán; és mindig úgy látja, hogy véres. Az a helyzet, hogy önön marad a hazugság vádja. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Az az igazság, miniszterelnök úr, hogy azért marad önön a hazugság vádja, mert ön hazudott. Ön hazudott a magyar választópolgároknak, hazudott a saját szavazóinak, a baloldali szavazóknak; nem a jobboldali szavazóknak - akik a mi képviselőinkre szavaztak, azok nem hittek önnek. Önnek azok az emberek hittek, akik a szocialista képviselőket megválasztották, és őnekik hazudott (Kiss Péter: 14. havi nyugdíj!), és ön ezt elismerte. Szerintem ez egy súlyos probléma, és az egész probléma magva.

Ezért mondjuk mi azt, hogy a magas államadósság, a nulla növekedés, illetve a recesszió, az emelkedő munkanélküliség és a hitelességi válság együtt olyan problémát okoz, amely nem csak gazdaságpolitikai eszközöket igényel. Ma Magyarországnak egy új kezdetre van szüksége, miniszterelnök úr. Az az igazság, hogy tudjuk, hogy összefogásra van szükség, de sajnos választani kell, hogy önnel fogunk össze, vagy a magyar választópolgárokkal. (Taps a Fidesz soraiban.) És akkor én azt mondom, hogy a magyar választópolgárokkal kellene összefogni. (Taps a Fidesz soraiban.)

Én megértem azt, hogy ön fél a választásoktól, mert ahogy én járok az utcán, önt olyan nagyon nem szeretik. (Derültség a Fidesz soraiból.) Ezért megértem, hogy fél a választásoktól, de az az igazság, hogy mégiscsak a választópolgárok szemébe kellene nézni, mégiscsak el kellene számolni ezzel a négy évvel, most már lassan öt évvel, el kellene számolni a Magyar Szocialista Pártnak a 2002 óta eltelt időszakkal, mert azt is tudni kell, hogy nem 2001-ben indultak a kedvezőtlen folyamatok, hanem 2002-ben. Azt is tudjuk, hogy amikor 2002 májusában a Fidesz átadta a kormányzást önöknek (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hol a program?), akkor még volt költségvetési tartalék, magas gazdasági növekedés volt, a maastrichti kritériumokat, azok jelentős részét is tudtuk teljesíteni, és az az igazság, hogy most már ezt nem tesszük.

De hogy mégis ezt miért önnek mondom, és Medgyessy Pétert miért nem keverem ide (Dr. Géczi József Alajos: Na!), annak tulajdonképpen egy oka van. Az, hogy ön még 2004 októberében is azt mondta, hogy 2008-ra bevezethető az euró, semmifajta megszorításra nincsen szükség. 2004 októberében, amikor ön már miniszterelnök volt, akkor is úgy gondolta, hogy 2008-ban meg euró lehet. Hol van euró? Párkányban, Kassán, Ljubljanában, Mariborban, bizony olyan országokban, amelyek közül úgy nézett ki egy részével, mi is csatlakozni tudunk majd az eurózónához a Fidesz-kormány alatt, másoknál pedig úgy gondoltuk, hogy előbb fogunk tudni csatlakozni az eurózónához, mint ők.

De az a helyzet, hogy ez az ön miniszterelnöksége alatt történt. Elrontotta ezt az egészet, miniszterelnök úr. A választópolgárok szemébe kellene nézni, és hogy önnek nincsen hitele, az az igazság, az talán abból is adódik, hogy amikor páros napok vannak, akkor ön éppen nem lát lehetőséget érdemi adócsökkentésre, amikor páratlan napok vannak, akkor pedig érdemi adócsökkentést lát jónak. (Taps a Fidesz soraiban.)

Az az igazság, hogy ezért egy kicsit problémás, és lehet, hogy azért 29-ére tűzette ki ezt a rendkívüli parlamenti napot (Derültség a Fidesz soraiból.), mert ez egy páratlan nap, és ilyenkor mondhatja, hogy érdemi adócsökkentésre van szükség, de mi van, ha a vita elhúzódik 30-áig? Éjfél után mi lesz? (Derültség a Fidesz soraiból.) Nem lesz lehetőség érdemi adócsökkentésre? Ön mindennap mást mond, a válságkezelés tekintetében is mindennap mást mond.

(10.30)

Ennek a kétségbeesett vergődésnek (Közbeszólás az MSZP soraiból: Program!) a legjobb lenne méltóságteljesen véget vetni, miniszterelnök úr. Nézzen a választópolgárok szemébe! Szerintem nyugodtan kockáztasson meg egy választást, nincsen mitől félnie, egy választás mindig nyílt kimenetelű, mindenki a legjobbat akarja mutatni, mindenki megpróbálja meggyőzni a választópolgárokat, hogy őrá szavazzanak. Engedje meg, miniszterelnök úr, hogy a választópolgárok dönthessenek, hogy ki vezesse ki ezt az országot a válságból.

Zárómondatként annyit még hadd mondjak (Paizs József: Nem beszéltél semmiről!), sajnálom megint csak, hogy a vendégeink előtt kell ezt mondanom, de az ön ötéves miniszterelnöksége engem arról győzött meg, hogy ön alkalmatlan arra, hogy kivezesse Magyarországot a válságból.

Köszönöm szépen. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Nagy taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Hargitai János képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem tudom, lehet-e direkt összefüggés az ön itt elhangzott beszéde és a rendőrség mostani reakciói között, mert ameddig ön itt beszélt, újra kordonokat építenek a parlament körül. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) Erre az ideges kapkodásra, azt gondolom, semmi ok, mert a magyar választók valószínű, ha már összehívták az Országgyűlés ülésszakát, ugyan reméltek valamit öntől, de csodára nem számítottak. Ez a csoda ezúttal is elmaradt.

A magyar választók többé-kevésbé tudták azt, hogy eddig is hiteltelenül politizált. Azt biztosan remélték - mint ahogy én is reméltem -, hogy elsősorban azt fogja vizsgálni, hogy ebben a válsághelyzetben, amiben Magyarország is van, és kivédhetetlenül van, mi a kormány felelőssége, és ha a kormány felelősségét felismertük, akkor mi az, amit a parlament közössége tehet azért, hogy ebből a nehéz helyzetből valamelyest kikecmeregjünk. Ehhez nagyon kevés muníciót adott ön.

Persze azt is mondhatnám, hogy a beszéde mégis egyfajta kijózanodás, mert kimondott néhány alaptételt, amit eddig ön csak tagadni tudott itt a parlamentben. Azzal kezdte ebben a brosúrájában, amit tegnap öt óra körül kaptak meg a parlamenti képviselők úgy, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottsága kötelezte a kormányt arra, hogy egy írásos tájékoztatót adjon a mai parlamenti ülésről, önöknek egy hét lelkes munkával ezt a 12 oldalt tegnap öt órára sikerült elkészíteniük, és a parlamenti képviselők rendelkezésére bocsátani. Ezzel meg is adta persze a felkészülés lehetőségét a mai ülésre. Sok energiát ölt bele ebbe a parlamenti ülésbe, ez a parlamenti ülés sok újat mégsem hoz az ország polgárainak.

Kimondta végre azt, hogy világgazdasági válság van, amit persze mi tudtunk, és főleg tudták az állampolgárok, mert ők ezt a saját egzisztenciájukon és bőrükön megérzik. Ma ön is elmondja. Akkor, amikor Varga Mihály képviselő úr a költségvetési vitasorozatban ezt először elmondta, és önt már akkor józanságra intette, akkor szenvedélyesen lerohanta a képviselőt, és azt mondta, hogy pánikot kelt. Varga Mihály akkor a válság apostola volt. Most ön ugyanazt mondja, amit Varga Mihály hónapokkal ezelőtt mondott. Ha akkor elfogadja a mi állításunkat, és akkor elkezd gondolkozni a megoldáson, talán ma már valamelyest előrébb tartanánk.

Persze, ebben az anyagban, amit kaptunk önöktől, megint megállapíthatjuk azt - az önök megállapítását idézem -, hogy a válság ellenére, hála istennek, megint két részsikert azért arattunk Európa előtt. Az egyik, amit önök megfogalmaznak, hogy mi tévedtünk megint a legkisebbet. Arra alapozzák ezt, hogy a költségvetésünket, a harmadik költségvetési elképzelésüket 1 százalékos gazdasági recesszióval tervezték meg, és az Európai Bizottság legutóbb kiadott jelentése is csak 1,6 százaléknyi recesszióval számol, tehát alig 0,6 százalékot tévedtünk; bezzeg Európa többi országa jóval inkább elszabta a költségvetését. Igaz, hogy a jegybank képviselője egy héttel ezelőtt a költségvetési bizottság ülésén már arról tájékoztatott minket, hogy nem 1,6 százaléknyi lesz a visszaesés, hanem 2,5-3 százalékos.

Annak örülök, hogy ön ma itt a parlamenti beszédében az egy héttel korábban elhangzottakhoz képest ma már ezeket a reálisabb számokat közvetíti az ország lakosságának, és ma már ön is 3 százaléknyi gazdasági csökkenésről beszél. A tények kimondása segíti a problémák gyógyítását is.

A másik részsiker, amit alkottunk önök szerint, vagy elértünk önök szerint, az az, hogy elsőnek néztünk szembe a válsággal. Itt, amikor erről beszél - és erről egyébként ma meglepő módon nem szólt -, akkor arról a nagy sikeréről szokott ön számot adni, hogy amikor Magyarországot október közepén megérintette az államcsőd veszélye, akkor a kormány a Nemzeti Bankkal összefogva, ha úgy tetszik, jól teljesítve, 20 milliárd euróhoz, 25 milliárd dollárhoz juttatta az országot, egyfajta hitelkeret áll rendelkezésünkre. Ez a hitelkeret nagy valószínűséggel az ország vagy a költségvetés legalapvetőbb finanszírozási gondjait 2010-ig segíti, de hogy 2010 után mi történik velünk, erről egyelőre elképzelésünk sincs. És most a napokban arról hallottunk, hogy egy újabb hitelcsomag áll rendelkezésünkre, ezúttal az EBRD segíti ki a magyar költségvetést, a magyar gazdaságot a nehézségeiből.

Azért reagáltunk, ha egyáltalán elsőnek reagáltunk, mert nálunk volt a legszorítóbb a gond. Az európai uniós tagállamok közül mi voltunk az egyedüli olyan ország, amely országot egyértelműen megérintette az államcsőd veszélye, és ezért az Európai Unió, összefogva a nemzetközi pénzügyi világgal, nyilvánvalóan a hónunk alá nyúlt. Én ezt egy tragikus teljesítménynek gondolom, ugyanakkor azt gondolom, hogy ha ez a hitelcsomag nem nyílik meg számunkra, akkor lehet, hogy ma már az állam fizetésképtelen lenne.

Tehát ennyit erről a két részsikerről, amit ön szeret megállapítani.

Ma végre azt is kimondta itt a parlament ülésén is, és a 12 oldalas tájékozató anyag is tartalmazza azt, amit a köztársasági elnök úr önnek hetekkel ezelőtt elmondott, csak akkor az ő mondatait nagyon nagy felzúdulás követte. Mert a köztársasági elnök úr figyelmeztette önt arra az alapvető alkotmányjogi tételre, amit minden jogvégzett, de nem csak jogvégzett ismer, hogy a kormánynak van cselekvési kényszere és cselekvési felelőssége, és ezt a felelősséget senkivel össze nem moshatja. Amikor a köztársasági elnök úr ezeket a mondatokat elmondta, akkor itt a parlamentben nagyon rossz képet vágtak ezekhez a mondatokhoz. Most ez az anyag - helyesen - visszaidézi a köztársasági elnök úr szavait; persze most már az ön felismeréseként látjuk. Én is azt gondolom, hogy a beavatkozás kényszere ebben a nehéz helyzetben elsősorban a kormány felelősségét jelenti, ezért várjuk majd a konkrét javaslatokat, mert ma ilyeneket nem hallottunk. Persze, ez az ülés erre alkalmatlan is volt.

Az sem derült ki, tisztelt miniszterelnök úr, hogy a költségvetést módosítani akarja-e, mert ez egy alapvető kérdés. Én ugyanis azt gondolom, hogy a költségvetés felelőssége parlamenti felelősség. Önök mindig megtettek mindent, hogy ez ne tudjon érvényesülni, és általában a költségvetésre mint a kormány ügyeire szoktak gondolni. (Dr. Avarkeszi Dezső jelzésére:) Államtitkár úr itt figyelmeztet arra, hogy ne felejtsem el, hogy minden évben csináltak költségvetést. Ez igaz, ez elkerülhetetlen, megcsinálták ezt a költségvetést (Közbeszólás a KDNP soraiból: De milyet?), csak a költségvetés a magyar jogszabályi rendszerben olyan, hogy a kormánynak olyan nagy mozgásteret ad, hogy bárhogy megcsinálja a költségvetést, azt utána átírhatja.

Majd amikor az SZDSZ-es hozzászóló utánam megszólal, biztos vagyok benne, hogy szóba hozza önnek azt, hogy amikor a költségvetésünket elfogadtuk, akkor önök arról beszéltek, hogy elvonják a 13. havi fizetéseket, és utána valamifajta alku eredményeként a kormány döntési kompetenciájában ezt visszaadták. Ha ön komolyan gondolja, hogy a parlamenti ellenzék felelőssége is a válság kezelése, akkor ezt parlamenti és költségvetési eszközökkel kell kezelni, tehát alapvető kérdés az, hogy hozzányúlunk-e a költségvetéshez. Ma erre nem kaptunk választ. Én csak azt látom, hogy az adótörvényekhez kívánnak hozzányúlni. Tudja jól, hogy a költségvetés egyetlen főszáma sem áll már, ezt kimondta, csak én azt sejtem, hogy ön majd a zárszámadás elfogadásakor, utólag akarja ezeket a költségvetési tételeket módosítani.

Azt gondolom, hogy egy költségvetési vitában kellene lefolytatnunk ezekről a kérdésekről a vitát, amelyekről én itt most szót ejtettem.

Az is nagy felismerés az ön részéről, hogy Magyarország nem tudja kikerülni nemcsak a pénzügyi válság hatásait, hanem annak az általános gazdasági válságnak a hatásait sem, ami kétségtelenül a világgazdaság minden szereplőjét érinti, a nagy gazdaságokat is, és így természetesen az ebbe a rendszerbe integrált Magyarország sem tudja kikerülni ezeket a kérdéseket.

(10.40)

Hogy ez egy elhúzódó válság lesz-e, miniszterelnök úr, mi ne legyünk optimisták, kalkuláljunk azzal, hogy ez egy elhúzódó válság lesz. Tehát akarjunk reálisan gondolkodni ezekről a problémákról, és merjünk ezzel szembenézni. Ez a kormányzati ciklus, ha ön kitölti a mandátumát, és erre jó esélye van, tudva, hogy milyen a parlamenti többség, nem a kormánytöbbség, de a parlamenti többség; ez előtt a napirend előtt, amikor az Országgyűlés feloszlatásáról beszéltünk, akkor a parlament végül is ennek tanújelét adta, hogy erre önnek nagy valószínűséggel lehetősége lesz - én biztosan mondom, hogy az ön kormányzati tevékenységét a válság végig fogja kísérni. A kérdés csak az, hogy azt az általános válságot, amit többé-kevésbé ön is előidézett Magyarországon, az elkövetkezendő egy évben valamelyest tompítani tudjuk-e, vagy a válság elmélyül. Ma nem adott nekünk muníciót ahhoz, hogy optimistán gondolkodjunk erről a kérdésről.

Én azt látom, hogy a világ kormányai kétféleképpen reagáltak eddig is erre a válságra. Az egyik megoldás a szabad országoknak és azoknak az országoknak a megoldása volt, ahol egy hiteles költségvetési politika volt eddig is. Ezek a kormányok az Egyesült Államoktól, Németországtól kezdve és minden fejlett ország kormánya gazdaságélénkítő lépéseket tett. És vannak azok az országok, akiknek hiteltelen a költségvetése, azok az országok, akik éppen ezért gyámság alatt vannak, a pénzvilág gyámsága alatt vannak, akik esetében a pénzvilág kényszerei működnek.

Amikor egy héttel ezelőtt a költségvetési bizottság ülésén erről beszéltünk, és azt firtattuk, hogy a jegybank, mondjuk, miért nem teszi meg azokat a lépéseket, amelyeket mindannyian elvárnánk tőle, hogy rohamosan nagy léptékkel csökkentse az alapkamatot, miért csak óvatosan teszi ezeket a lépéseket, akkor az ott lévő jegybanki elnök azt mondta, mert Magyarország más szituációban van, mint azok az országok, ahol ilyen lépéseket tesznek. A befektetői világ, amely világ Magyarországot hitelezi, és ezekre a hitelekre az irdatlan államadósság miatt és a hiány miatt rá vagyunk utalva, ahogy ő fogalmazott, nem egyszerűen egy európai uniós tagállamként ítéli meg Magyarországot, hanem Brazíliával, Új-Zélanddal és más hasonló országokkal veszi egy számba. Tehát mi jogilag az Európai Unió tagja vagyunk, mégis a nemzetközi pénzügyi világ gyámsága alatt vagyunk. És ez azért van, tisztelt miniszterelnök úr, mert hiteltelen volt az a néhány év, amióta ön kormányoz, és idejuttatta az országot.

Emlékezzen arra, amikor a 20 milliárdos, IMF-konzorcium által garantált hitelcsomagot felvette, és ön különböző fórumokat tartott arról, hogy lesznek-e következményei a hitel felvételének, szabadon használhatjuk-e ezeket az összegeket, akkor ön elmondta egy fórumon, én is ott voltam, hogy ön egy szabad ország miniszterelnökeként tárgyal az IMF-fel, és ez egy hitelkeret, amit gyakorlatilag arra használunk föl, amire akarunk. Ma már tudjuk, hogy ez akkor sem volt igaz. Később kiderült számunkra, hogy a pénzvilág, az IMF negyedévenként ellenőrizni fogja, hogy a magyar költségvetés hogyan teljesült és a kormány hogyan teljesített, és a hitellehívásnak ez a feltétele.

Kérdésem az, hogy azok az intézkedések, amelyeket ön itt előrevetített, a pénzügyi világgal egyeztetett intézkedések, vagy ezek az ön rögtönzései-e. Az egy érdekes helyzet, hogy ellenzéki képviselőként már esetleg a bankvilágot is meg kellene védenem. Nem akarom megtenni, mert nem gondolom azt, hogy a bankoknak nincs szerepe ebben a válságban. A bankokat, a Magyarországon lévő, külföldi tulajdonban lévő bankokat mi irdatlan pénzekkel megsegítettük, felkínáltunk nekik egy összeget, és most ön ezeket a bankokat azzal ostorozza, hogy mégsem fogadnak szót önnek. Azt mondja, hogy tömkelegével kapja a magyar választók leveleit, és ezek a kétségbeesett vállalkozók gyakorlatilag panaszkodnak a bankokra. Nem tudja, mondja ön, hogy ez igaz.

Ha ön felelősen gondolkodna, és egy felelős miniszterelnök lenne, akkor itt ilyen kijelentéseket nem tenne. Mert, ha a bankok így viselkednek, azért van a bankok fölött egy állami ellenőrzési rendszer, amit ön irányítani tud, a kormány irányítani tud, hogy ezeken a rendszereken keresztül nézzen utána, hogy mi történik a bankokban. Ha viszont ilyen lépések nincsenek, és a bankok valamilyen módon teszik a dolgukat, akkor meg ne keltsen hangulatot a bankok ellen. Ne a bankokban akarja az ellenséget látni, bár én megvédeni nem akarom őket, mert még egyszer mondom, nekem sincsenek jó tapasztalataim a bankvilág döntéseiről, de gyakorlatilag egy ilyen bankot vezet az ön minisztere, Bajnai Gordon is.

Azt sem helyeslem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyfajta bankként viselkedik akkor, amikor azoknak a forrásoknak a felhasználásáról dönt, amivel tényleg lehetne gazdaságot élénkíteni. Pécsen, amikor szenvedünk a kulturális főváros programsorozatával és azokkal a nagyberuházásokkal, amelyeket elindítani sem tudunk, a miniszter úr által irányított, bankként viselkedő hatóság felelőssége nagyobb, tisztelt miniszterelnök úr, mint a városi vezetés tehetetlensége abban a kudarcsorozatban, ami ott, Pécsen készül. Ezzel jó időben szembenézni.

A másik hibáztatott szektor, akiknek rosszat mondott ön, gyakorlatilag az emberek, azok a tisztességes emberek, akik normálisan teszik a dolgukat, és mégis szenvednek az ön elhibázott gazdaságpolitikájával szemben. Ne gondolja azt, hogy a magyar ember olyan süket, hogy nem a munkát választaná, hanem a szociális szektorba menekül. Az más kérdés, hogy önök a szociális szektor lehetőségeit is az Orbán-kormány után úgy alakították át, hogy erre több lehetőséget kínáltak, mint az Orbán-kormány. Az Orbán-kormány a munkába terelte az embereket, és munkahelyeket próbált létesíteni, a munkának adott becsületet. Most ön, a kormányzása zárórájában felismerte ezt a nagyszerű igazságot, és eljutott oda, ahonnan gyakorlatilag elkormányozta az országot.

Azt gondolom, hogy Magyarország elsősorban attól szenved, hogy hiteltelen mindaz, amit ezekben az években tettünk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És a hiteltelenségnek ön a megszemélyesítője. Ha ön már nem az ország élén állna, és egy hitelesebb vezető (Az elnök ismét megkocogtatja a csengőt.) vezetné az országot, ennek gazdasági haszna is lenne.

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Ennek ellenére az elkövetkezendő időszakban...

ELNÖK: Önnek 15 perc állt a rendelkezésére.

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): ...a parlamentben mindent meg fogunk tenni azért, hogy önnel együtt valamire végre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) jusson ez az ország. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Fodor Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó ugyancsak 15 perces időkeretben.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap itt a Házban elhangzott már többek részéről, hogy új és különleges helyzettel kell szembenéznünk, hiszen egy olyan világgazdasági válság közepén vagyunk, amely például a frissen megválasztott amerikai elnököt arra késztette, hogy szinte teljesen szakítson elődje politikájával, az Európai Unió országait hosszú idők óta nem látott együttműködésre késztette. Én abban reménykedem, hogy Magyarország számára is egy új kezdetet jelent a szembenézés a válsággal. Én az SZDSZ részéről arra szeretnék majd javaslatot tenni, hogy hogyan kellene új irányba fordítanunk a politikánkat.

De mielőtt erről beszélnék, engedjék meg, hogy felszólalásom mottójául hadd idézzem fel Bibó Istvánt, Bibónak 60 évvel ezelőtti szavait. Mit írt Bibó István 60 évvel ezelőtt? "Vezetőkben és a közösség egyes tagjaiban döntő pillanatokban végzetesen hiányzott vagy megzavarodott a közösség érdekeinek felismerésére irányuló normális ösztön, ami nem valami misztikus kollektív jelenség, hanem a közösség egyes tagjainak ép ítélőképességéből tevődik össze, s úgy láttuk, hogy ugyanakkor más népek hasonló kritikus helyzetekben ösztönösen helyesebben, igazabban s a maguk közösségi érdekeinek megfelelően viselkednek. Nem az a lényeg ebben, hogy más népek csodálatos egységben és egyetértésben élnek, szemben a széthúzó magyarral, hanem az, hogy a magyar nemzeti közösségben újból meg újból olyan módon vetődtek fel a döntő, az egész közösséget foglalkoztató és megosztó kérdések, hogy annak következtében a közösség terméketlen, sehová nem vezető harcokba bonyolódott, és a valóságos feladatokkal, valóságos problémákkal szemben vakká lett." Bibó István ezt mondta 60 évvel ezelőtt.

Föltehetjük a kérdést: változott valami, képviselőtársaim? Bölcsebbek lettünk? Világosabban látunk? Nem azt látjuk most is, hogy vakká lettünk, hogy ugyanazt a forgatókönyvet írjük történelmünkben, mint amiről Bibó István 60 évvel ezelőtt beszélt? Valóban van valamiféle történelmi fátum, amit mi beteljesítünk? Nos, képviselőtársaim, én azt gondolom, Bibónak igaza volt. Nekünk tanulni kell a történelemből, és nem fátumszerűen kell felfognunk a történelmünket, hanem úgy, hogy lássuk, ha valóban végzetszerűen teljesítjük hibáinkat; nézzünk szembe ezekkel a hibákkal, és változtassunk, próbáljunk meg másként cselekedni.

(10.50)

Hogyan lehet ezt a másként cselekvést megvalósítani? Nos, képviselőtársaim, én itt a mai parlamenti vitában szeretném rögtön az elején világossá tenni, hogy nem kívánom bűnbakká tenni a miniszterelnök urat, mert ez az út sehová nem vezet. Nem kívánom diabolizálni a Fideszt, mert ez az út sehová nem vezet. Hanem arra szeretnék javaslatot tenni, hogy közösen, értelmesen hogyan tudunk valamiféle megoldást találni.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt mondta hetekkel vagy akár egy hónappal ezelőtt is, amikor a világgazdasági válságról beszélt, hogy többek között olyan tulajdonságok is okozták a világgazdasági válság kialakulását, illetve betetőzését, mint a kapzsiság és mohóság. Sokan támadták ezért a kijelentéséért. Én nem szeretném támadni és kritizálni, főleg azért nem, mert azt gondolom, értem, hogy miről beszélt. Megjegyzem, az amerikai elnök is hasonló gondolatokat kifejtett nem is olyan régen. Amiről beszélt, szerintem az, hogy az erkölcsi értékrendünk, politikai felfogásunk hogyan kell hogy irányítson minket nehéz helyzetekben, többek között hogyan kell, hogy a józanság, a tisztelet és a szerénység legyen elsősorban a vezérlőelvünk most.

Vagyis nem arra van szükség, hogy itt a parlamentben azt hallgassuk meg egymástól, hogy kinek van igaza, kinek van a kezében a bölcsek köve, ki tudja a tökéletes megoldást, hanem végre azzal a szerénységgel nézzünk szembe a helyzettel, hogy egyikünk sincs ennek birtokában, hogy a demokrácia annak a felismerése, hogy a közjó mindig vitában formálódik, és a vita arról szól, hogy egyikünk sem tudja sohasem tökéletesen azt a megoldást, ami egy adott helyzetre a legjobb lenne, hanem azt mindig kompromisszum árán kell elérnünk.

Mi lehet ez a kompromisszum ma, tisztelt képviselőtársaim? Én azt a javaslatot szeretném megtenni, hogy a politikai erők kössenek egy megállapodást egymás között. Ebben a megállapodásban legyen benne a Fidesz, legyen benne a Szocialista Párt, és legyen benne természetesen az MDF, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Szabad Demokraták Szövetsége is. Ez a megállapodás néhány alappilléren kell hogy nyugodjon.

Először is, a Fidesz részéről e megállapodás azt kívánja, hogy a Fidesz adjon fel azzal a politikával, amelyben előrehozott választásokat kér. Nézzen szembe a Fidesz azzal, hogy választások 2010-ben lesznek, s a 2010-es választásokon szabadon mindenki megmérettetődik. Aki a nép és a választók bizalmát bírja, az fogja a következő kormányt alakítani. A Szocialista Párt vállalja azt, hogy végre a cselekvés útjára lép, hogy a kisebbségi kormány nem kommunikációs offenzívát indít, hanem azt mutatja meg, hogy hogyan kell cselekedni ebben az országban, hogyan kell végre a tettek mezejére lépni, hogyan kell a jól hangzó szóvirágok helyett igazából a tettek mellé odaállni. Nekünk, a többi pártnak szintén ki kell vennünk a részünket ebből a megállapodásból.

Azt gondolom, hogy az SZDSZ-nek is önkritikusnak kell lenni ebben a helyzetben. Önkritikusnak kell lennünk, mert tudjuk jól, hogy mindaz a helyzet, ami kialakult Magyarországon, annak köszönhető, hogy 2002 és 2006 között hibás volt az a politika, az a gazdaságpolitika, amit követtünk. Ebben az SZDSZ-nek is szerepe volt, hiszen mi magunk is részesei voltunk ennek a koalíciónak.

Én nem szeretném elmondani azt, mert fölösleges most arról beszélni, hogy nekünk milyen javaslataink voltak, de egy biztos: amikor most a miniszterelnök urat hallgattam, akkor természetesen, mondhatnám azt, hogy zene volt füleimnek a miniszterelnök úr jó néhány javaslata, hiszen ez az, amiről a Szabad Demokraták Szövetsége évek óta beszél. Amikor a rászorultsági elvről beszélünk, ez az, amit egy évtizede képviselünk a magyar politikában. Amikor az adócsökkentést hallom, akkor azt mondom, hogy ez az, amit az SZDSZ tíz éve képvisel, és a zászlajára tűz, hogy végre legyen adócsökkentés. Amikor az adóterhek igazságosabbá tételéről, a közteherviselés reformjáról beszélünk, ez az, amiről az SZDSZ tíz éve beszél. Mégis azt mondom, hogy ezeket a javaslatokat, ezeket a törekvéseket biztos, hogy tudjuk támogatni, mert ezek értelmes javaslatok lehetnek. De kivezető út-e ez az ország számára jelen pillanatban?

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarország olyan helyzetben van, hogy nem elég ezeket a javaslatokat meghirdetni. Megjegyzem, még ha valamiféle cselekvés is párosul hozzá a kisebbségi kormány részéről, az sem biztos, hogy elegendő hozzá, hogy el tudjunk indulni ezen az úton, mert ha nincs hozzá szélesebb körű konszenzus a politikai erők között, akkor ez hamvában holt kísérlet lesz.

Csak egy példát hadd mondjak erre! A miniszterelnök úr beszédében említette a vagyonadó kérdését, amelyet szintén mi, liberálisok hosszú ideje mondunk, hiszen a vagyonadó megfelelő bevezetése - és itt a megfelelőt nagyon szeretném aláhúzni, mert többféleképpen lehet bevezetni - igazságosabbá teheti a közteherviselés rendszerét Magyarországon. Node ennek a rendes előkészítése és bevezetése optimális esetben is másfél-két év. Hogyan akarunk két év múlva bevezetni valami jelentős változást vagy jelentős reformot, amikor bő egy év múlva választások lesznek Magyarországon?

Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha van köztünk, a politikai erők között olyan megállapodás, olyan értelmes együttműködés, aminek szellemében le tudunk ülni egymással, és meg tudunk állapodni; meg tudunk állapodni, mert megjegyzem, az ellenzéki pártoknak is az az érdeke, hogy történjen valami Magyarországon, hogy Magyarország ne sodródjon az elkövetkezendő hónapokban. A kormánynak is az az érdeke, hogy történjen valami Magyarországon, és végre álljunk szembe, valóban vessünk gátat a sodródás tendenciájának. Mindannyiunknak ez az érdeke, az egész országnak, az egész nemzetnek ez az érdeke.

Ezért javasolom én a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, hogy üljünk le együtt tárgyalni. Üljünk le, és állapodjunk meg néhány fontos területen néhány lényeges pontban, amely, megjegyzem, erősen egybeesik azzal, amiről a miniszterelnök úr beszélt, hiszen - mint mondtam - a Szabad Demokraták Szövetségének hosszú ideje lényegében az a programja több tekintetben, amiről a miniszterelnök úr beszélt, nem minden tekintetben, de a lényegét tekintve igen. De ne feledjük el, hogy ezt a programot csak akkor lehet megvalósítani, ha ekörül politikai együttműködés és politikai konszenzus van.

Miről kellene megállapodni? Először is: kulcsfontosságúnak tekintem azt, hogy az euró bevezetésének a dátumáról a politikai erők között legyen megállapodás. Erre szüksége van a magyar gazdaságpolitikának, szüksége van Magyarországnak azért, hogy kiszámíthatóak legyenek a lépéseink. Amikor Navracsics Tibor frakcióvezető úr arról beszélt, hogy a környező országokban, Szlovákiában, Szlovéniában már bevezették az eurót, igen, nekünk ezzel szembe kell néznünk. Ha tíz évvel ezelőtt állnánk itt a parlamentben, és vitatkoznánk, kevesen lettek volna akkor köztünk, akik azt mondják, hogy persze, Szlovákiában és Szlovéniában hamarabb fogják bevezetni az eurót, mint Magyarországon. Igen, ezzel szembe kell néznünk. Ez mutatja az elmúlt tíz év elszalasztott lehetőségeit. Ezért először azt javasoljuk, hogy állapodjunk meg ebben.

Másodszor az a javaslatom, hogy dolgozzunk ki egy olyan csomagot, amelyben a szociálpolitika, a közigazgatás és a közteherviselés területén képesek vagyunk szintén együttműködésre. Nem fenntartható az az állapot, hogy a parlament különböző oldaláról elhangzanak javaslatok, sokszor ezeknek a javaslatoknak igazából nincs megfelelő felelősségi háttere, hiszen amikor én arról beszélek önkritikusan, hogy 2002 és 2006 között az a politika, gazdaságpolitika, amelyet követtünk, komoly gondokat okozott az ország számára, akkor nyilván föl kell vetni azt is az ellenzék, az akkori ellenzék részéről, hogy az akkori ellenzék, tehát a Fidesz akkor nem azért támadta a kormányt, hogy nem lépi meg a szükséges, nehéz intézkedéseket, hanem 14. havi nyugdíjat követelt. Tehát a felelősséget világossá kell tennünk mindannyiunk részéről, és mindannyiunknak önkritikusnak kell lenni. Ezért mondtam a tiszteletet és a szerénységet egymás iránt, hogy végre őszintén tudjuk beszélni igazából a bajainkról, Bibó szellemében, hogy ne legyünk olyan vakok, amelyről Bibó István beszélt.

Ezért, amikor a közigazgatás reformjáról beszélünk, az önkormányzati reformról, a parlamenti reformról, a parlamenti képviselők létszámáról beszélünk, itt nem elég számokat mondani, hanem világossá kell tenni a tartalmat, hogy arányossá akarjuk tenni a képviseletet vagy sem, és nem akarok most belemenni a további részletekbe. Egy biztos: érdemi tárgyalásokra van szükség.

Érdemi tárgyalásra van szükség az ügyben is, hogy közösen fogadjuk el a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmat erősítő törvényeket. Ilyen a pártfinanszírozásról szóló törvény. Itt is elmondhatnánk, tisztelt képviselőtársaink, azt, hogy az elmúlt években hogyan bukott meg ez a törvény, mert volt, amikor a Szocialista Párt nem akarta igazából ezt, aztán a Fidesz nem akarta ezt a törvényt. Egy biztos: nem tudtunk a pártfinanszírozásról megállapodni, holott a magyar demokráciába vetett hitet a párfinanszírozásról megalkotott nyilvános, átlátható törvényi szabályozás biztos, hogy erősítené, ahogy erősítené az összeférhetetlenségi szabályok világossá tétele, és erősítené végre az ügynökakták ügyének az elrendezése, mert ez a múlttal való szembenézés most különösen, amikor a rendszerváltásról beszélünk... - húszéves a rendszerváltás folyamata, több visszaemlékezést hallunk, látunk televízióban, rádióban. Amikor ezekkel szembesülünk, szégyen az ország számára, hogy ma is úgy kell felállnunk, hogy az ügynökakták kérdését nem tudtuk elrendezni.

(11.00)

Ez a kérdés megint a demokratikus intézményrendszerbe vetett hitről szól. Tehát a harmadik csomagba én ezt tenném bele. Először az euró bevezetése, utána a szociálpolitika, a közigazgatás, a közteherviselés reformja, ez a második csomag, a harmadik csomag pedig a demokratikus intézményrendszerbe vetett hit erősítése.

És van persze egy negyedik terület is, az új gondolatok, az új kezdeményezések területe. Nézzünk szembe azzal a ténnyel, amit az energiaválság okozott Magyarországon. Világossá kell tennünk, hogy Magyarország számára a kitörési út a környezettudatos gondolkodásmód megerősítése, a megújuló energiaforrások támogatása. Ma, amikor az Amerikai Egyesült Államok elnöke erről beszél, amikor az Európai Unió ebbe az irányba keresi a kiutat, látnunk kell, hogy ez a magyar tudomány, a magyar gazdaság számára óriási lehetőségek tárháza. Ha Magyarország élni tud ezzel a lehetőséggel, akkor olyan fejlődési pályát futhatunk be, mint a számunkra irigyelt országok, Finnország, Írország, Spanyolország, és más országokat is említhetünk, amelyek látványos fejlődést futottak be az elmúlt évtizedekben.

Ez a lehetőség nyitva áll előttünk. Csak végre, képviselőtársaim, a bibói gondolatból kiindulva nem vakká kell válnunk egymással szemben, az előítéletek foglyaiként, hanem végre nyitottan kell gondolkodnunk arról, ahogy vagyunk. És ez nem megy másként, csak tisztelettel, figyelemmel és az előítéletek sutba dobásával. Mi az SZDSZ részéről erre teszünk javaslatot. Üljünk le, tárgyaljunk arról a csomagról, amit ajánlunk, állapodjunk meg, mert a döntéseink, a javaslataink mind-mind olyan igényűek és olyan messzire mutatóak, amelyekben egy többéves megállapodást kell kötni a politikai erőknek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Dávid Ibolya képviselő asszony, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, ugyancsak 15 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egy újabb válságtanácskozásra ültünk össze, és az már önmagában örvendetes tény, hogy itt a parlamentben, ahol nemcsak beszélni lehet, hanem cselekedni, sőt döntéseket is kellene hozni. Sokadik találkozó ez a sorban, és nem baj, hogy ez a sokadik találkozó október közepe óta. A baj az, hogy az elmúlt tanácsokból és a találkozókon elhangzottakból vajmi keveset láttunk lényegi kérdésekben visszaköszönni az elmúlt 3-4 hónapos kormányzásban. Egyeztetésekre, párbeszédre, közös gondolkodásra persze szükség van. Ugyanakkor mire jó a szó, ha nem követik tettek?

A tétlenségnek pedig mára már megvannak a következményei. Világos, hogy az elmúlt 2-3 hónapban semmi érdemi kormányzati lépés nem történt, ami valójában a válság okozta helyzetet a gyökereknél kezelte volna. Világos, hogy a kormányfő elmegy fűhöz-fához véleményt és tanácsot kérni, de ebből még nem sokat valósított meg. Világos az is, hogy az ország nagyon komoly bajban lehet, hiszen az IMF-vezér látogatásának napján miniszterelnök úr 180 fokos fordulatot vett, és lecserélte az addigi halványrózsa szemüvegét egy sötétebb szemüvegre. És az is világos, hogy ma sem tudhattunk meg semmit, miniszterelnök úr, abból, hogy itt a háttérfolyamatokban valójában mi is történt, ez a mai nap is kevés volt ehhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdés az, hogy a kormány eddig mire várt. Mind a nemzeti csúcson, mind a gazdasági csúcson mindenki mindent elmondott. Azok az érdekvédelmi és különféle kamarai szervezeti képviselők, akik ma vendégként itt ülnek, a politikai pártok, a szakemberek mindegyike megfogalmazta világosan, egyértelműen a válságkezelő javaslatát; ahogy a pártok között a Magyar Demokrata Fórum is komolyan vette a nemzeti csúcsot, és egy komoly válságkezelő programmal érkezett, egy komplett egyéves, szigorú és hatékony válságkezelő programmal. A kormány azonban, bár adott volt a lehetősége, hogy szemelgessen azokból a konkrét javaslatokból, amiket ott, a gazdasági csúcson és a nemzeti csúcson a gazdasági élet szereplői és a politikai pártok elmondtak, úgy tűnik, nem jól szemezgetett ezekből, hiszen ez a költségvetés és annak 3-4 hetes pályafutása ezt bebizonyította.

Mi, konzervatívok a mai napig fenntartjuk mindazt, amit a nemzeti csúcson és a gazdasági csúcson megfogalmaztunk. Ahogy az Akadémián leszögeztük, a krízis enyhítésére, a katasztrofális következmények tompítása érdekében bátor és fájdalmas lépésekre volna szükség.

Tisztelt Képviselőtársaim! A válságkezelés története most nem a következő választásról szól. Arról szól, hogy mitől lesz gyermekeinknek 2-3 év múlva munkahelyük. Arról szól, hogy mitől lesz szüleinknek meg nekünk néhány év múlva, évtized múlva nyugdíjunk. A jövőnkről szól ma ez a válságkezelés. A Magyar Demokrata Fórum ezért rendkívül őszinte volt, és ma is őszinte a választópolgárokhoz. Ki merjük mondani, amit minden itt ülő tud, csak éppen személyes politikai karrierjét tekintve persze kényelmesebb tompítani vagy hallgatni, vagy csak az egyik felét kimondani.

A Magyar Demokrata Fórum a tisztességes közteherviselés pártján áll, és a megoldást hosszú távon többek között az egykulcsos adó bevezetésében látjuk, ám azt tudjuk, hogy ahhoz, hogy ezt holnap megtehessük, komoly és mély áldozatokat kell hozni. Egy olyan áldozatvállalás-sorra volna szükség ma Magyarországon, aminek mindig csak az egyik feléről halljuk képviselőtársainkat. A szavak nagyon bátrak folyamatosan, ezt ma is meghallottuk itt a parlamentben, azonban ez a tettekben mindig sokkal gyengébben fogalmazódik meg. Itt, a Parlament falai között a bátorságdeficit talán sokkal nagyobb, mint a költségvetési deficit.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy ha 2002-ben a felelőtlen, populista száznapos program megszavazásakor nemcsak a Magyar Demokrata Fórum, de minden frakció képviselője jobban átgondolta volna, hogy mi áll az ország érdekében, és nem csak az önkormányzati választásokra kacsingatott volna, akkor ma a magyar költségvetés nem áll ebben a helyzetben, mint amilyen kiszolgáltatott helyzetben ért minket a világgazdasági válság. Ahogy meggyőződésem az is, hogy ha a Magyar Demokrata Fórum egyéves válságkezelő programját a kormány idejében megfontolja - októberben volt a nemzeti csúcs - és végrehajtja, akkor egy valóban áldozatokkal teli év várt volna ránk, mindannyiunkra, most azonban a folyamat végén megint csak azt látjuk, hogy áldozatokra van szükség, ám egy sokkal mélyebb kiindulópontról kell elkezdenünk, és egy elhúzódó, kivéreztető folyamat előtt állunk.

Lehet egy ideig szőnyeg alá söpörni a problémákat, az elmúlt 6-7 év félszocialista gazdálkodásából adódó problémákat, ám előbb-utóbb akkora ez a halom, hogy hasra esünk benne. Ez történt az elmúlt napokban is. A puha, felszínes válságkezelés, tisztelt képviselőtársaim, nem válságkezelés, azzal nem gyógyítjuk meg a problémák gyökerét. Egy országot nem újabb és újabb csúcstalálkozókkal, hanem bátor, felelős és konkrét programokkal lehet irányítani. Az előterjesztés, amit, tisztelt képviselőtársaim, önök vagy Veres miniszter úr, vagy a kormány, mert nem tudjuk, hogy az előterjesztést ki nyújtotta be, egy rendkívül határozatlan előterjesztés, és ha belegondolnak abba, hogy egy drámai fordulat miatt szükséges egy rendkívüli parlamenti ülést összehívni, akkor egy ilyen határozatlan, semmi konkrétumot nem tartalmazó előterjesztés nem állt arányban sem a válsággal, sem pedig az Országgyűlés rendkívüli ülésszakával.

Úgy gondolom, Bokros Lajos szakmai tekintélyét az itt ülők közül senki nem vonja kétségbe. A Magyar Demokrata Fórum már sok helyen leszögezte, álláspontja nagyon sok esetben egybecseng a volt pénzügyminiszter azon kijelentésével, miszerint sokaknak fájna egy mélyreható, gyökeres reform, azonban ehhez a magyar politika hosszú évek óta nagyon gyáva. Újabb évekre és évtizedekre elodázzuk a szükséges lépések megtételét, és az elhúzódó agónia garantált. Szemezgetünk állandóan azokból a problémahalmazokból, amiket az elmúlt években meg kellett volna oldani. Ideje volt kimondani, amit csak részben mondott ki miniszterelnök úr, sokkal egyértelműbben kellene megfogalmazni ezt a politikusoknak, hogy az állam nem bírja tovább az etatista kádári osztogatást, amit ma a politikai populizmusnak köszönhetően nagyon sokan elvárnak tőlünk. Vége a feneketlen zsák korszaknak. A költségvetés nem más, mint az adófizetők közös pénztárcája, amiben bizony véges összegű pénzmennyiség található, és csak annyi, amennyit a pénztárca tulajdonosai külön-külön betesznek.

Végre ideje volt kimondani azt is, hogy mindenkinek, minden egyes embernek áldozatot kell vállalni, hogy a válságon Magyarország ép bőrrel minél hamarabb túljusson.

(11.10)

Az elmúlt hónapokban nemcsak a bátorság hiányzott ehhez, hanem valójában az őszinteség is. Nagyon bízom abban, hogy a mai nap végén őszintén fogunk beszélni az ország gazdasági helyzetéről, nemcsak zárt üléseken, nemcsak kiszivárogtatások kapcsán, hanem a legnagyobb nyilvánosság előtt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban azt lehetett látni, hogy miközben a magyar parlamentben folyamatosan kétharmada van a gyávaságnak, aközben minden felmérés azt erősíti meg, hogy Magyarországon a választópolgárok bölcsebbek, mint a politikusaik. Minden felmérés azt erősíti meg, hogy Magyarországon készek az állampolgárok arra, hogy reformfolyamatok induljanak meg, sőt a felmérések egy jó része egészen meglepő fordulatot jelentett mindannyiunk számára.

Tisztelt Képviselőtársaim! A puha, felszínes válságkezelés Magyarországon nem válságkezelés. Szeretném a tisztelt képviselőtársaim figyelmét felhívni arra, hogy azok a felmérések, amelyek akár a Szonda Ipsos, akár a Medián felméréséből visszaolvashatók voltak, összegezték azt, hogy a megkérdezettek 93 százaléka úgy véli, hogy a válságkezelés hatékony eszköze lenne a parlamenti létszám csökkentése, a pártfinanszírozás megváltoztatása, a helyi önkormányzatok számának a csökkentése, a nyugdíjreform melletti kiállás és a családi pótlékoknak a korlátozása is valamilyen szociális vagy jövedelmi viszonyhoz képest. Végül, de nem utolsósorban azt is láttuk a felmérésekből, hogy az emberek 39 százaléka anyagi áldozatot is kíván hozni azért, hogy az ország hosszú távú működése érdekében megszülessenek az alapvető reformok.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ma azt halljuk, hogy kell másfél-két hónap ahhoz, hogy az itt megfogalmazott irányokból, amelyeknek a többsége elhangzott, valljuk be, már évekkel vagy hónapokkal ezelőtt, újabb két hónap vagy másfél hónap kell ahhoz, hogy azt valamiféle módon formába lehessen önteni, és aztán majd valamikor a nyár elején megindulhat a valós munka a jogalkotás befejezésével. Mit csinált a kormány az elmúlt két-három hónapban a válság megindulása óta? Miért csak most jutott eszébe, hogy végre hozzá kellene fogni nemcsak a szavak szintjén elmondott programokhoz, hanem az írott törvényalkotáshoz, amelyet nélkülöz ma a Magyar Országgyűlés? Miért kell egy fél évet várnunk ahhoz, hogy hozzányúljunk azokhoz a területekhez, amelyekről itt ma az Országgyűlésben mindenki úgy beszélt, hogy már hónapok vagy évek óta ismert változtatásra szorulnak?

A legaggasztóbb problémát abban látom, hogy maga a kormányzat láthatóan nemcsak hogy fáziskésésben van, hanem míg korábban érinthetetlennek nevezett néhány területet, például a 13. havi juttatásokat, vagy például hadd említsem miniszterelnök úrnak a nemzeti adószabadság-programnak azt az elemét, amely az élőmunkát, a munkabéreket terhelő adók és járulékok enyhítését tűzte ki célul, bár volt bátorságunk a kompenzációt is megjelölni, hogy milyen áron, önök lesöpörték az asztalról. Tárgyalási alapnak sem tekintették azokat a javaslatokat, amelyekben most miniszterelnök úr zászlóvivőként áll, és valamiféle új modellváltás jegyében fogalmazza meg. De említhetném ebben a családi pótlék kérdését is, az elmúlt időszakban hogyan viszonyultak önök hozzá.

Az azért örömteli számomra, hogy a korábban érinthetetlennek tartott területekhez most miniszterelnök úr hozzányúl, és beismeri azt, hogy igazságtalan, irracionális és egy fenntarthatatlan rendszert védett mindez idáig.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért szeretném még egyszer megismételni a kérdést: mi történt, miniszterelnök úr, az elmúlt időszakban a gazdasággal és önnel, hogy hirtelen ekkora pálfordulást tett? Talán a viszontválaszban egy kicsit többet is meghallhatunk erről miniszterelnök úrtól.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy azok a politikusok, akik itt vannak a parlamentben, fél szemmel állandóan a következő választásra, akár június 7-ére figyelnek, vagy a következő országgyűlési képviselő-választásra, ezért mindig visszafogottabban fognak a szavak után tetteket megfogalmazni. De azoknak a politikusoknak és azoknak a politikai erőknek, akik nem hajlandók pusztán becsületből, felelősségtudatból bátran és együtt cselekedni, legalább arra szeretném a figyelmüket fölhívni, hogy ezt várja el tőlünk a magyar társadalom, a magyar választók nagy többsége, hogy kezdjünk el egy olyan folyamatot, amelyben nem a mindennapi politikánk, hanem az ország hosszú távú érdeke a meghatározó.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a válság egy utolsó figyelmeztetés a magyar politika számára, egy utolsó figyelmeztetés arra, hogy szakítani kell a kádári nosztalgiával, szakítanunk kell félszocialista, újraelosztó logikával, a dacpolitizálással, és mindazzal a gyávasággal, amelyről az előbb már sokat szóltam.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azonban a mai napnak is akkor lenne haszna, hogyha mindannyian belátnánk, hogy egyfajta közös programra, egyfajta nemzeti minimumra van szükség, egy olyan alapprogramra, ami átível ciklusokat, amelyik egy távlatos gondolkodást engedne meg itt Magyarországon, mindennek azonban az alapja a program, amit a mai rendkívüli ülésből rendkívüli módon hiányolunk, miniszterelnök úr. Semmi programszerű alapja nem volt ennek a mai vitának - szavak, szavak és szavak.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MDF és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Ötperces időkeretben Császár Antal független képviselő urat illeti a szó. Öné a szó, képviselő úr.

CSÁSZÁR ANTAL (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engem mint a vállalkozások világával nagyon sokat foglalkozót a munkaadókat és a munkavállalókat egyaránt komolyan fenyegető, sőt már-már létbizonytalanságot előidéző krízishelyzet aggaszt. Ez a válságidőszak a számtalan pusztító hatása mellett a munkahelyeket veszélyezteti, ezért a válságkezelés első helyén a meglévő munkahelyek védelme és az újak megteremtése szerepel. Ennek megfelelően a beruházástámogató politika előtérbe helyezése szükséges, összhangban a pályázati és a hitelnyújtási rendszerrel, illetve az adórendszer átalakításával.

Pontokba foglalva: 1. teremtsük meg a munkahelyek biztonságát; 2. állítsuk helyre az értékteremtő munka becsületét; 3. konszenzussal mérsékeljük a munkát teremtő adókat és járulékokat; 4. kapjon elsőbbséget a "kevesebb adó, több jövedelem, kevesebb szociális támogatás" szisztéma. Ez azt jelenti, hogy aki dolgozik, annak magasabb legyen a jövedelme, akinek pedig érdemben van szüksége rá, csak az kapjon közösségi támogatást.

Ha pedig az első számú közellenség a recesszió, ami át kell írja a költségvetés számait, tegyük azt, miként teszi ezt más is a világban, idehaza a csökkenő állami bevételekhez kell igazítani a költségvetést, hogy őrizzük meg az egyensúlyi pályát, mindezt átfogó stratégia mentén úgy, hogy a pozitív hatások hosszú távon érvényesüljenek. Az elmondottakkal mint független országgyűlési képviselő és mint a gazdaságélénkítő csomag társadalmi koordinációjáért felelős miniszterelnöki megbízott tevékenyen kívánok hozzájárulni ehhez.

Köszönöm. (Szórványos taps a KDNP és a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a második körös felszólások következnek. A Szocialista Párt képviselőcsoportja részéről ismételten három felszólaló kívánja ismertetni 15 perces időkeretben az álláspontot, illetőleg miniszterek.

Elsőként megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak. Miniszter úr!

DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, három rövid reagálást szeretnék tenni az elején azokra a felvetésekre, amelyek elhangzottak zömmel ellenzéki képviselők részéről. Egyrészt bárcsak félolyan okos lenne bármely kormány, mint amilyen a Fidesz, KDNP hozzászólói voltak utólag a helyzet értékelésében. Bárcsak előre félannyira pontosan tudná mindenki azt, hogy mi fog történni, és bárcsak olyan pontosan tudná megítélni bárki a világban az elmúlt fél évben, hogy mi a következő néhány hónap történése.

(11.20)

A másik megjegyzésem: örülök annak, hogy Dávid Ibolya elnök asszony a közvélemény-kutatási eredményekből ismertette a Magyarország reformelkötelezettségére utaló számokat. De sajnos ennek a kutatásnak van egy másik számsora is. Amikor azt kérdezték meg az emberektől, vajon hogyan viszonyulnának azokhoz a kérdésekhez, ami őket is érinti ezekben az átalakításokban, akkor megfordult az arányszám, és nem volt 20 százaléknál több, aki azt is elvállalná, azt is elfogadná, azzal is egyetértene, ha a változás őt nem pozitívan érinti. Ez a mai magyar valóság, és ezzel szembesülnünk kell akkor, amikor a különböző döntéseket meg kell hoznunk.

S arra a kérdésre is érdemes válaszolni, hogy vajon mi történt december óta; többen is érintették ezt a kérdéskört. Nos, semmi más nem történt, mint hogy a válság a világban, Európában és Magyarországon is olyan újabb jelenségeket mutatott fel, olyan újabb eredményeket hozott, amelyekkel valamennyiünknek szembesülnünk kell. December óta ismertté vált, hogy a világ s benne az európai uniós országok növekedési várakozásai sokkal rosszabbak annál, mint azt bárki feltételezte az elmúlt év őszén, s emiatt sokkal rosszabb exportlehetőségekkel kell számolnia Magyarországnak, mint amivel az elmúlt ősszel számoltunk, s ebből következően sokkal rosszabb növekedési feltételekkel kell számolni.

S történt még egy dolog: részben a válság, részben a csökkenő olajárak hatására nyilvánvalóan más inflációs körülmények között fog a gazdasági fejlődés ebben az évben Magyarországon megtörténni. Ez mind a kettő érinti a költségvetés bevételi és kiadási tételeit is. Ezekre is reagálnia kell Magyarországnak.

Teljesen egyértelmű az is, hogy a reagálásokat az érvényes államháztartási törvény szabályai szerint kell megtennünk, azaz ha a változások elérik a kiadási tételek 2,5 százalékának a mértékét, akkor a költségvetés módosítására van szükség az Országgyűlésben, ha ez eléri az 5 százalékot, akkor pótköltségvetésre van szükség, ha pedig nem éri el ezeknek a mértékeknek a szintjét, akkor a kormánynak döntenie kell a szükséges korrekciók megtételéről. Mai ismereteink szerint jelenleg ez a harmadik eset áll fenn, éppen ezért természetes, hogy a kormánynak előterjesztést kell készítenie és döntéseket kell hoznia arról, hogy milyen módon korrigáljuk az imént elmondott változások miatt bekövetkezett eredményeket, és ebben az évben milyen változásokat fogunk a költségvetésben kezdeményezni.

Szeretnék szóba hozni néhány konkrét ügyet azért, mert úgy tűnik, mintha az ellenzék nem vette volna észre vagy nem akarná észrevenni, hogy Magyarországon történtek intézkedések a válság hatására és a válságtól függetlenül is. Nem akarják figyelembe venni, hogy megtörtént a banki betétek garantálása, az állampapír-kibocsátás szűkítése az állam részéről, a bankközi likviditás növelése érdekében nagyon jelentős lépésekre került sor mind a kormány, mind a jegybank részéről. Nagyon fontos volt, hogy az államháztartási hiányt az elmúlt évre csökkenteni tudtuk, és decemberben alacsonyabb hiánnyal tudtuk a költségvetést elfogadni. Fontos a devizahitelesek, illetve a bajba jutott vállalkozások segítése érdekében meghozott eddigi intézkedések mindegyike, mert mindez tompíthatja a válság hatását Magyarországon.

Ezzel együtt nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az Országgyűlésben elfogadásra került egy, a bankrendszer stabilitását erősítő törvény, valamint a költségvetési felelősségről szóló jogszabály, ami lehetővé teszi, hogy rövidesen megalakulhasson a költségvetési tanács mint új intézmény, egyfajta garanciaként is a jövőt illetően.

Ugyanakkor elég nyilvánvaló, hogy az elmúlt néhány hétben ismertté vált adatok alapján további intézkedésekre, további lépésekre van szükség. Részben a kiadott írásos anyag utolsó három oldalán ezzel kapcsolatban láthatnak javaslatokat, részben pedig miniszterelnök úr az iméntiekben ismertette azokat a vonulatokat, amelyek mentén a kormány elő fogja terjeszteni ezen javaslatait. Amiben teljesen biztosak lehetünk: ezeknek a javaslatoknak összhangban kell lenniük azzal a programmal, azzal az úttal, amelyet Magyarország az elmúlt három évben követett, nevezetesen ha a vártnál rosszabb makropálya mellett kell Magyarországon megvalósítani az intézkedéseket, akkor sem mehet ez az egyensúly romlásának a mentén, akkor sem romolhat Magyarország egyensúlyi helyzete, hiszen nyilvánvaló, hogy az ország stabilitását csak az egyensúlyi viszonyok megőrzése mellett tudjuk fenntartani a jövőben is. Ehhez szükség van azokra a strukturális változásokra, amelyekről itt többen beszéltek. Többen szóba hozták a politikai bizonytalanságot és a döntésképtelenséget. Nem fogja tudni megkerülni Magyarország, hogy ezekre a döntésekre sor kerüljön. Szerintem az ország érdekében az áll, ha mihamarabb megszületnek ezek a döntések, és ezen döntések következtében mihamarabb stabilabb gazdasági pályára kerül Magyarország. A kormány ekként fogja a következő időszakban a javaslatait megtenni. Kérem, támogassák ezeket.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Felszólalásra következik Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter úr. Miniszter úr, öné a szó.

DR. MOLNÁR CSABA közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyre szélesedő globális gazdasági válság sajnos nem hagyja érintetlenül a gazdaság egyetlen területét, egyetlen szektorát sem, érinti a termelés és a fogyasztás egészét, érinti a szolgáltatásokat, így természetesen érinti a tárcánkhoz tartozó közlekedést és energetikát is. Ez a két terület viszont nem csupán válság sújtotta terület tud lenni, hanem aktív kormányzati, illetve beruházási politikával ezeken a területeken lehetőség nyílik arra, hogy próbáljuk meg tompítani a válság hatását akár munkahelymegőrzéssel, munkahelyteremtéssel, akár gazdasági fejlesztésekkel.

Engedjék meg, hogy az energetikai szektor tekintetében elmondjam: a kormány természetesen tudatában van annak, hogy ezen a területen a magyar családok létbiztonsága, illetve a gazdaság versenyképessége szempontjából két tényezőnek van kiemelt hatása, egyrészt az energiahordozók árának, másrészt pedig természetesen a biztonságos ellátásnak. Az energiahordozók ára tekintetében már meghoztuk a szükséges döntéseket, hiszen 2009. január 1-jével a villamos energia lakossági ára éppen csak az infláció mértékével emelkedett, gázáremelésre pedig egyáltalán nem került sor január 1-jével, ráadásul a távhőszolgáltatás versenyképességéről szóló törvényt is sikerült megalkotni, bevezetve egyúttal a Robin Hood-adó intézményét.

A másik nagyon fontos kérdés az ellátásbiztonság, hiszen az elmúlt egy hónap, január első három hete megmutatta, hogy milyen kihívásokat jelent Magyarországnak, illetve Kelet- és Közép-Európának az Oroszországtól való energetikai függőség. Ebben természetesen feladataink vannak. Ilyen például az, hogy a most is rendelkezésünkre álló körülbelül 500 millió köbméteres stratégiai tárolókapacitást a tervezett ütemben továbbfejlesztjük, és a törvényben elhatározott határidőig, év végéig 1,2 milliárd köbméterre fogjuk majd növelni.

A tárolás mellett nagyon fontosak - hiszen munkahelyteremtő, illetve gazdaságélénkítő hatásuk van - a földgázszállításokkal kapcsolatos infrastrukturális fejlesztések. Ilyen például a különböző gázvezetékek megvalósítása - tegnap, tegnapelőtt a Nabucco-csúcson, illetve az Európai Bizottság ülésén már nemcsak politikai, hanem gazdasági támogatást is sikerült ehhez szerezni -, valamint természetesen az Európában működő, az egyes európai uniós országok közötti gázösszeköttetések megteremtése, az úgynevezett interkonnektor programok, amelyeknek nagyon jelentős gazdaságfejlesztő hatásuk van. Az előbbire 250 millió eurót, az utóbbiakra együttesen 55 millió eurót ítélt meg tegnap az Európai Bizottság. Azt szeretnénk, ha ezeknek a fejlesztéseknek az eredményeképpen Magyarország gáz szempontjából, illetve az elektromos energia szempontjából igazi közép-kelet-európai regionális elosztó központtá nőhetné ki magát. Erre predesztinál minket jó földrajzi fekvésünk, a magyar szakértelem, ami egyébként ezen a téren egész Európában egyedülálló, illetve a magyar gázipar technológiai színvonala is.

Természetesen nem csak gázról van szó, amikor energetikai fejlesztésekről beszélünk. Arra szeretném kérni a tisztelt Országgyűlést, hogy vigyük tovább azt a nagy többséggel meghozott néhány évvel ezelőtti döntésünket, amikor is 96 százalékkal döntött úgy az Országgyűlés, hogy meg kell hosszabbítani a Paksi Atomerőmű meglévő reaktorainak az üzemidejét. Ezt a folyamatot tovább kell vinni, fel kell gyorsítani, mert nagyon jelentős gazdaságélénkítő hatása lehet.

Ugyanilyen fontos feladataink vannak a megújuló energiákban, illetve az energiahatékonysági programokban is, hiszen európai uniós forrásból körülbelül 100 millió forint áll erre rendelkezésünkre a következő néhány évben. Magyarország nagyon jelentős potenciállal rendelkezik biomassza- és biogázerőművek létesítése kapcsán, illetve a geotermikus energiában.

Engedjék meg, hogy néhány mondatot beszéljek a közlekedésről is, mind a közösségi közlekedésről, mind pedig a közösségi infrastruktúra-fejlesztésről. Minden bizonnyal nagyon negatívan és erőteljesen fog hatni ez a válság Magyarországon a közösségi közlekedésre. A visszaeső ipari termelés, az áruszállítási igények várható erőteljes csökkenése és ezzel párhuzamosan a személyszállításban a munkahelyek elvesztése, a turizmus visszaesése miatt várhatóan csökkenni fog a mobilitás, várhatóan csökkenni fognak ezek a megrendelések a magyar közösségi közlekedés felé, ezért ennek a várható keresletcsökkenésnek átalakításokkal kell együtt járnia. Természetesen meg kell lépni azokat az intézkedéseket, amelyek eredményeképpen hatékonyan fenn tudjuk tartani a magyar közösségi közlekedést mind az áruszállításban, mind pedig a személyszállításban.

(11.30)

A személyi egyéni közlekedés területén talán a legfontosabbak az infrastrukturális fejlesztések. Engedje meg az Országgyűlés, hogy elmondjak néhány olyan dolgot, amit a következő időszakban megvalósítunk, nagyon röviden. Amiket most mondok, már nem tervek, nem előkészítés alatt álló projektek, hanem gyakorlatban megvalósuló építések lesznek. 219 kilométeren folytatjuk az autópálya-építéseket. Jövő év közepéig körülbelül 1100 kilométer négy-, ötszámjegyű út fog Magyarországon megújulni, és ezenfelül még idén év végéig 200 kilométer olyan út épül meg, ahol 11,5 tonnás útburkolat-megerősítést fogunk csinálni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tehát az energetikai szektor, a közlekedési ágazat kulcsfontosságú lehet a válságkezelés, a munkahelyteremtés szempontjából, ezért dolgozunk, ehhez kérjük az önök segítségét.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a miniszter úr felszólalását.

Felszólalásra következik Gyenesei István önkormányzati miniszter úr. Miniszter úr, önnek 3 perc 23 másodperc áll a rendelkezésére; öné a szó.

DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Valamennyiünk dolga és érdeke egységesen, hogy enyhítsük a válság hatásait, ugyanakkor az is feladatunk, hogy az országot a lehető legjobb pozícióba hozzuk.

Az egyik érzékelhető hatás, hogy az önkormányzatok bevételei jelentősen csökkennek, ugyanakkor egyes hitelekhez nehezen, más hitelekhez viszont túlságosan is könnyen jutnak hozzá. A működés és a fejlesztés helyes arányának a megtalálása ma a legnagyobb kihívás. Nehéz a válasz azokra a kérdésekre, hogy mit szabad, mit lehet, mit kell, és legfőképpen az, hogy miből. Ebben a helyzetben még mindig a költségvetési támogatás az önkormányzatok legkiszámíthatóbb háttere. De tudomásul kell venni, hogy minden önkormányzatnak saját magának kell megtalálnia a válságra alkalmazható legjobb válaszokat. Ez pedig embert próbáló, igen nagy kihívás.

A működési nehézségekkel küzdő önkormányzatok természetesen ebben az évben is számíthatnak megkülönböztetett segítségre. Az önkormányzati rendszerben kétségkívül meglévő ésszerűtlenségek megszüntetésére elérkezett az idő. A megújítás legfontosabb teendőit kidolgoztuk, csokorba kötöttük. Sőt az önkormányzatok mozgásterének bővítésére, egyes halasztható feladatok átütemezésére külön javaslatcsomagot is készítettünk.

Az önkormányzatok jelenlegi, megoldásra váró helyzete nem mostanság keletkezett; két évtized alatt egymásra rakódott megoldatlan gondok következménye és halmaza, amivel végre szembe kell néznünk. A válság következménye és jele, hogy például a lakáságazatban nőnek az adósok terhei, növekszik a közüzemi hátralékosok száma és csökken az újlakás-vásárlási, -építési kedv és lehetőség. Ez kedvezőtlenül érinti a lakosságot, a közüzemi vállalatokat, a hitelpiacot és nem utolsósorban az építő- és építőanyag-ipart. E területen minden ezt csillapító lépés egybeesik a kormány elsődleges céljával: a szociális biztonság erősítésének szándékával.

Szükség van a lakástámogatási rendszer javítására a lakhatási támogatás erősítésének hangsúlyozásával. A lakástámogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket is vissza kell szorítani.

Végül a turizmusban várhatóan erősödni fog a vendégek ár-értékarány-érzékenysége. A marketingnek most minden korábbinál kiemelkedőbb szerepe lesz, ezért a Magyar Turizmus Rt. támogatását a kényszerű megszorítások mellett is óvjuk. Fontos, hogy az uniós fejlesztési lehetőségek bódulatában a hazai források hatékonyabb felhasználására intsük a szereplőket. A szakmának nagyon át kell gondolnia, miként kell változtatnia fejlesztési stratégiáján.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Bár megjegyzem, hogy az ön időkeretét a függetlenektől számolták le, azért az elnök éberen figyelte, hogy a 3 perc 23 másodperc a számolás alapján az MSZP képviselőcsoportjának az időkeretéből kerüljön elszámolásra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Varga Mihály képviselő úr következik 15 perces időkeretben felszólalásra, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nyilván ennek a vitának a harmadik órájában már sok minden elhangzott, amire talán csak elég visszautalni, mégis azt gondolom, hogy az alapkérdéshez kell egy pillanatra visszatérnünk.

Nagy reményekkel érkeztünk erre a mai rendkívüli parlamenti ülésre, hiszen ha egy miniszterelnök a parlament rendkívüli ülését kezdeményezi és összehívja ezt az ülést, akkor várhatóan azt lehet feltételezni, hogy ott olyan bejelentések hangzanak el, olyan döntésekről tájékoztat bennünket, amely valóban kiérdemli a "rendkívüli" jelzőt.

Nos, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, a miniszterelnök úrtól megtudtuk, hogy válság van. Igaz, hogy ezt már tavaly ősszel is tudtuk, erre itt a Parlament falai között elég sokszor emlékeztettük önöket. Megtudtuk azt is, hogy a folyamatok nem úgy alakulnak, ahogy azt a kormány elképzelte. Oldalakat tudnék idézni a költségvetési vitából, amikor erről beszéltünk a Ház falai között, hogy önöknek más gazdaságpolitikát és más költségvetést kellene készíteniük. Ebben sem volt tehát új. Végül megtudtuk azt, hogy a kormány valamilyen előterjesztésre készül. Igaz, hogy még írásbeli előterjesztést nem tud nekünk mutatni, de egy-másfél hónap múlva eljön annak is az ideje, hogy majd a parlamenti képviselők ezt megismerhetik.

Nos, ezt nevezik önök, ezt nevezi a miniszterelnök úr rendkívüli ülésnek. Tisztelt képviselőtársaim, ez maximális csalódás, de nyugodtan mondhatom azt is, hogy szégyen. Szégyen, ha egy ország miniszterelnöke ennyit tud mondani egy parlament rendkívüli ülésén: majd valamikor, másfél hónap múlva láthatunk valamit abból, amin állítólag a kormány dolgozni fog.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, mindannak, ami ma történik ebben a Házban, van egy alapvető oka, erről már Navracsics Tibor frakcióvezető úr beszélt hosszabban. Igen, önök nem mondtak igazat a választóknak, önök eltitkolták az ország valós helyzetét, és 2006 óta abban a csapdában vergődnek, amelyből nem tudnak kikerülni.

De van egy másik oldala is ennek a mostani helyzetnek. Önök nem hajlandók még a mai napig sem szembenézni azzal, hogy az elmúlt években rossz gazdaságpolitikát folytattak, rossz társadalompolitikát folytattak, hogy annak, hogy Magyarország ebbe a helyzetbe került, elsősorban önök az első számú felelősei. Igen, tisztelt miniszterelnök úr, sokkal hitelesebb lett volna az ön mai expozéja, ha legalább egy félmondatban utal arra, hogy az elmúlt évek Magyarország számára vesszőfutást jelentettek, hogy az elmúlt években Magyarország oly mértékben esett vissza - összehasonlítva a szomszéd országokkal, összevetve az Európai Unió országaival -, amiért elsősorban önöket terheli a felelősség.

Beszélhetnénk itt a trükkök százairól, beszélhetnénk arról, hogy mi történt reggel, éjjel meg este - ahogy ön ezt Balatonőszödön elmondta -, de tudomásul kell venni, hogy Magyarország nem a világgazdasági válság miatt került ebbe a nehéz helyzetbe. Az csak egy olyan pluszlökést adott ennek a mai helyzetnek, amelybe Magyarország már jóval korábban belekerült. Magyarországon 2007 óta recesszió van, holott még a világon azt sem tudták, hogy mi az a válság, meg hogy ez a világgazdasági válság egyáltalán hogyan fogja majd érinteni az eltérő nemzetgazdaságokat.

Igen, 2007 óta mi recesszióban vagyunk. És azért vagyunk recesszióban, mert rossz gazdaságpolitikát folytattak. Megemelték az adókat és a járulékokat, ezzel lehetetlen helyzetbe hozták a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozókat, rontották az ország versenyképességét. A közvagyont privatizálták, amit lehetett, értékesítettek, így az ország szinte teljes egészében kiszolgáltatottá vált; és végül, de nem utolsósorban eladósították az országot. Oly mértékben növelték meg az ország kitettségét, eladósodását, amelynek ma, 2008-ban és 2009-ben csak a hátrányait szenvedi el ez az ország.

Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy már 2007-ben is - mindenféle világgazdasági válság nélkül - a magyar gazdaság növekedése 1 százalék volt, hogyha ezt egyáltalán növekedésnek lehet nevezni, miközben a szomszédos országok 6-8-10 százalékkal növekedtek mellettünk. 2008 harmadik negyedévében a magyar gazdaság növekedésnek egyáltalán nem nevezhető változása 0,8 százalék volt. Hol volt még akkor a világgazdasági válság?

Az elmúlt években oly mértékben nőtt meg a magyar gazdaság adóssága, amit korábban el sem tudtunk képzelni. Az hagyján, hogy önök néhány év alatt több adósságot csináltak az országnak, mint a Kádár-rendszer negyven év alatt, de az elmúlt napokban, az elmúlt hónapokban is oly mértékben növelték meg az adósságot, amelynek egyelőre még nem tudjuk, milyen következményei lesznek majd a következő években.

(11.40)

Az Európai Uniótól fölvettek 6,5 milliárd eurós hitelt; a Nemzetközi Valutaalaptól fölvettek 16 milliárd dollárnyi hitelt; a Világbanktól 1,3 milliárd dollárnyi hitelt; s két nappal ezelőtt bejelentették - láthattuk az erről szóló tudósításokat -, hogy 440 millió eurónyi hitelt vettek újra föl az Európai Beruházási Banktól, amelytől így már összességében az elmúlt években közel 10 milliárd eurónyi hitelt vettünk föl, jegyzem meg halkan, ezzel is sajnos az ország kitettségét növelve. Mára, mondjuk ki nyíltan: az ország adósságcsapdába került. Adósságcsapdába került; amikor a reálkamatok meghaladják egy országban az ország gazdasági növekedési ütemét, akkor adósságcsapdáról beszélhetünk. Magyarország ebben a helyzetben van. Nem akarnék nagyon mélyen belemenni, de ha egy ország potenciális gazdasági növekedése mélyen alatta van annak, amit kamatokra kifizet, akkor ott teljesen adósságcsapdáról beszélhetünk, és Magyarország ebbe a helyzetbe került az elmúlt években.

Nem lehet tehát azt mondani, hogy most egy világgazdasági válság van, amit csak túl kell élni, aztán majd jobb lesz, mert hiába lesz jobb a világgazdaság helyzete, Magyarország sajnos a potenciális bruttó hazaitermék-növekedése miatt akkor sem tud felzárkózni, életszínvonalban akkor sem tud közelebb kerülni az Európai Unió fejlett országaihoz, és sajnos mindez azt jelenti, hogy a magyar lakosság vagyona az elmúlt évek körülbelül 40 százalékos leértékelődése után további leértékelődést fog elszenvedni. Ezt jelentette az önök politikája az elmúlt években.

A mai napon új programot, új javaslatokat hallhattunk miniszterelnök úrtól, és azt kell mondanom, hogy ebből eddig sem volt hiány. Csak néhány mondatban, hogy Gyurcsány Ferenc eddig milyen programokat közölt itt a Ház falai között. 2005 májusában száz lépés program; 2006 májusában Új Magyarország kormányprogram; 2006 júniusában "Új egyensúly" program; 2007 szeptemberében a 48 pont, a kormányzati teendők összefoglalása; 2007 októberében "tisztasági csomag", hét pontot közölt itt a miniszterelnök úr a Parlament falai között; 2008 februárjában az új polgárosodás programja, a "Munka - tudás - tulajdon" programja - nézzük meg, mi lett ebből! -; s azt se felejtsük el, hogy 2008 augusztusában is volt egy új program, amely "Beindultunk" címmel futott - látjuk, hogyan indultak be önök: a válság soha nem látott mélységet ért el az elmúlt hetekben, hónapokban. Ebből tehát, köszönjük szépen, volt már elég. Hallhattuk, hogy lesz majd valamilyen adócsökkentés, de miniszterelnök úr már beszélt arról is, hogy hát adót is kellene emelni, mert nem szabad veszélyeztetni a költségvetési folyamatokat. Ebből semmi jó nem fog kisülni. Ebből semmi jó nem fog kikerekedni.

Szerintem miniszterelnök úr még mindig azt hiszi, hogy az IMF-hitel, az IMF-hitelcsomag megoldotta az ország problémáit. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön tévedésben van. Az IMF-hitel lehet, hogy az ön problémáját megoldotta, de az ország problémáját, biztos vagyok benne, hogy nem oldotta meg. Az ön politikai túléléséhez hozzájárult az IMF-hitel, de az ország számára ez olyan terheket fog jelenteni a következő évben, aminek egyelőre nem tudjuk, hogyan történik meg majd a visszafizetése, a finanszírozása. Arról már nem is beszélek, hogy mit jelent egy ország számára, ha kegyelemkenyéren él, mit jelent, ha újabb és újabb hitelekkel kell biztosítani egyáltalán az ország működőképességét.

Önnek ma arról kellett volna itt beszélni, miniszterelnök úr, hogy ebből az adósságcsapdából, ebből az egyre inkább argentin típusú helyzetre emlékeztető állapotból hogyan fog az ország kikeveredni. Hogyan fog az ország kikeveredni akkor, amikor nincsenek belső forrásaink? Hiszen az állam el van adósodva, a vállalatok szintén el vannak adósodva, a lakosság el van adósodva, tehát nincs forrásoldalról belső erőforrás arra, hogy ezeket a hiteleket törlesszük, és csak és kizárólag a külföldi hitelekből, segélyekből él az ország.

Ön azt gondolja, hogy az IMF-program megoldotta ezeket a kérdéseket, és még majd hozzájönnek az európai uniós támogatások, amelyek talán valamikor beindítják az ország szekerét. Miniszterelnök Úr! Az elmúlt években Magyarország közel 2500 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kapott. Látszik ez az országon? Érezzük, hogy ennek van gazdasági növekedést ösztönző hatása? Hát a növekedésünk a mínusz régióba, recesszióba fog süllyedni! Hol van ez a pénz?! Ebből két feltételezés adódik mindenképpen az ország számára: egyrészt, hogy az európai uniós támogatásokat is rosszul költik el, talán rossz célokra, másrészt, hogy egyszerűen eltűnnek ezek a pénzek, részben a korrupció, részben az eltulajdonítás csatornáin. Erről kellett volna önnek ma beszélni! Hol vannak ezek a pénzek?

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A most bejelentett intézkedésekből tehát felesleges arra gondolni, hogy ettől Magyarország helyzete, a magyar gazdasági válság meg fog oldódni. Ahogy elmondtam, itt nagyon sürgős és nagyon mély változásokra lenne szükség ahhoz, hogy az ország ebből a kátyúból kikeveredjen. Mi tavaly ősszel a költségvetés parlamenti vitájában elmondtuk, hogy mire volna szüksége az országnak. Elmondtuk, hogy radikális adó- és járulékcsökkentésre van szükség, mert ez fogja a magyar gazdaság szekerét beindítani, ez fogja a magyar vállalkozásokról, főleg a kis- és középvállalkozásokról a terhet levenni, és ez fog arra lehetőséget teremteni, hogy ebből beruházás és munkahelyteremtés legyen.

Elmondtuk azt is, hogy gazdaságfejlesztésre van szükség. Az nem gazdaságfejlesztés, hogy majd a piac megoldja helyettünk a problémákat. Olyan gazdaságfejlesztésre van szükség, ahol a munkahelyek többségét adó hazai kis- és középvállalkozások jelentős és azonnali támogatáshoz jutnak. A gazdasági miniszter úr sajnos már nincs itt az ülésteremben. Szívesen megkérdezném tőle, hogy az elmúlt években bejelentett hitelprogramok vagy kamattámogatások vajon milyen eredményre vezettek. Miért van az, hogy 2008-ban a térségben Magyarországon volt a legmagasabb a csődök és a felszámolási eljárások száma a közép-európai régióban? Hol van akkor ezeknek a gazdaságfejlesztési programoknak a hatása?

S végül, de nem utolsósorban elmondtuk azt is, hogy igen, szükség van az államháztartás konszolidálására, szükség van olyan kiadáscsökkentésre, amely befagyasztja azokat az állami kiadásokat, amelyekre ebben a helyzetben nincs szükség. S nem elsősorban persze arra kell gondolni, amire sokan ma gondolhatnak a rádióhallgatók vagy a tévénézők közül, hogy nincs szükség luxusautók vásárlására. Igen, erre nincs szükség, valóban, ezeket a kiadásokat el lehetne azonnal halasztani. S kicsit arcátlannak tartom, amikor egy pénzügyminiszter arról beszél, hogy milyen jól járt az ország, mert 7 millió forintot megspórolt ennek az autónak a megvásárlásával. Tisztelt Miniszter Úr! Akkor egyből kettőt kellett volna önnek venni vagy ötöt, mert akkor nem 7 millió forintot spórol meg az ország, ha ön öt autót vásárol, hanem 35 millió forintot! Ezt ebben a helyzetben egész egyszerűen arcátlanságnak kell nevezni.

Igen, minden ilyen kiadás befagyasztására szükség van, hiszen van itt még pénz az államháztartásban. Csak hadd idézzem fel önöknek, hogy az elmúlt év végén, fű alatt, két nap leforgása alatt önök 5 milliárd forintot adtak oda azoknak az önkormányzatoknak, amelyeket barátinak vagy az MSZP-hez közel állónak lehet nevezni. Arra volt csak szükség, hogy szóljanak egy-két polgármesternek, aki írt egy levelet a pénzügyminiszter úrnak, amelyben különböző, még meg nem valósult, el nem készült vagy még papíron sem létező programokhoz kért támogatást, és önök pillanatok alatt 5 milliárd forintot szórtak ki az állam kasszájából. Itt van a Határozatok Tárának 2177/2008-as kormányhatározata, amely arról szól, hogy két nap alatt önök már ki is utalták a két ünnep között ezeknek az önkormányzatoknak azt az 5 milliárd forintot, aminek lehet, hogy sokkal jobb helye lett volna munkahelymegtartásnál, beruházások támogatásánál vagy éppen az adócsökkentésben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azzal tudom tehát zárni, hogy aki ma azt várta, hogy itt valami rendkívüli dolog történik, az mindenképpen csalódott. A miniszterelnök úr egyre inkább egy ahhoz hasonló játékot játszik, ami egy népszerű társasjáték, amelyet jengának neveznek Magyarországon is, amely arról szól, hogy az építőkocka-elemeket hogyan kell kihúzni úgy, hogy egy torony össze ne dőljön. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön ezt nem társasjátékban játssza, ön ezt egymaga játssza. Ön egymás után húzza ki ebből a toronyból, amelyet Magyarországnak nevezünk, a különböző építőkockákat, s ma nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ez a torony, amelyet Magyarországnak hívnak, összedőljön. Nem kellene megvárni, amíg valóban összedől!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Soltész Miklós képviselő úr következik felszólalásra, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából, ugyancsak 15 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.

SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! 2006 májusában miniszterelnök-jelöltként a következőt mondta Gyurcsány Ferenc: "Miniszterelnökként nem a nemzet kiválasztott vezetője, hanem a köztársaság parlamentjének felelős, számon kérhető, ellenőrizhető, demokratikus politikusa vagyok."

Miniszterelnök Úr! Számoljon el, mit tett az elmúlt években! Számoljon el a rossz és hiteltelen döntéseiről, számoljon el a pazarló döntéseiről, és számoljon el, mi valósult meg az elmúlt hónapokban, az elmúlt években!

Miniszterelnök Úr! Ön úgy említette, hogy a nyugdíjasokat nem érintette az elmúlt hónapok döntéssorozata, és hogy a jövőben sem fogja őket érinteni. Azért érdemes fölidézni mégiscsak 2008. szeptember 1-jei nyilatkozatát: "az elmúlt években meghozott döntések eredményeként a nyugdíjrendszer 2020-ig fenntartható", azaz szeptember 21-én mondta azt, hogy minden változatlan marad.

(11.50)

Érdemes megvizsgálni azt is, mit tettek 2009 előtt önök a nyugdíjasokkal szemben. Egyrészt a munkát vállaló nyugdíjasokat megterhelték, tőlük elvontak. (Gyurcsány Ferenc mosolyog.) Lehet ezen nevetgélni, miniszterelnök úr, de mondja annak a nyugdíjasnak, és nevessen egyébként a képébe, akitől elvonták ugyanezt a pénzt. Önök a Ratkó-korszak gyermekeitől, akik most mennek nyugdíjba, átlagosan 8 százalékot visszavettek, kevesebb lett a nyugdíjuk, mint amit a korábban nyugdíjba menők kapnak. Lehet ezen nevetgélni meg vigyorogni, de az ő szemükbe vigyorogjon, és az ő szemükbe nevessen, miniszterelnök úr. Kíváncsi vagyok, hogy majd mit szólnak mindehhez. Ugyanúgy 2007-ben - még mindig jól mulat, úgy látszik, jó híreket mondok - 4 százalékkal romlott a nyugdíjasok vásárlóértéke, ilyen rosszul még nem jártak az elmúlt húsz évben - mindez az ön miniszterelnöksége alatt.

Mi történt ezek után, amikor ön kijelentette, hogy az utolsó csepp vérünkig próbáljuk védeni a nyugdíjasok érdekeit? Mit tett 2009 tekintetében? Először is a 62 év alatti nyugdíjasoktól átlagosan 80 ezer forintot elvett azzal, hogy a már megvalósított, beígért 13. havi nyugdíjat elvette. Ezt ön tette. Ugyanúgy megtette ezt a 62 év fölötti 80 ezer forint fölött kapó nyugdíjasokkal is, elvette tőlük, illetve a nyugdíjkorrekció elhalasztása miatt minden egyes nyugdíjas - körülbelül egymillióról van szó - 15 ezer forinttal kevesebbet kap idén, mint amennyit kaphatott volna még a választási ígéret szerint, amit megtettek annak idején, 2006-ban.

Miniszterelnök úr, ezen a kijelentésén és ezen cselekedetein is ön elvérzett, ön nem tudta betartani a szavát. De hogy mire számíthatnak a nyugdíjasok az elkövetkezendő időkben, arra talán példa lehet Veres János pénzügyminiszter úrnak a válasza, amit nemrég válaszolt egy írásbeli kérdésre. A következőt mondta: amikor válság van, az államilag garantált nyugdíjak kifizetése ugyanolyan problematikus lehet, mint a magánnyugdíjpénztárak esetében. Ezek szerint, a válasz szerint bizony az elkövetkezendő időben a nyugdíjasok is megszorításokra számíthatnak.

De, miniszterelnök úr, nézzük meg azt a felvetést, amit ön elkezdett itt mondani, bár nagyon szűkszavúan, és nem nagyon tért ki a lényegre, hogy mi a helyzet a szociális támogatások és a családtámogatás tekintetében. Önök hét évvel ezelőtt szembementek egyébként azzal a gondolattal, amit még Medgyessy Péter is támogatott, hogy a polgári kormány családtámogatási rendszere jó, maximum tovább kell fejleszteni. Erre önök mit csináltak? Egyrészt a családtámogatási rendszert teljes mértékben szétverték; akik tudtak és akartak dolgozni, azoktól elvették az adókedvezményt, elvettek minden lehetőséget, hogy továbbfejlesszék az életüket, a családjuk fennmaradását segítsék, illetve azt mondták, hogy majd támogatják a szociálisan hátrányos helyzetben lévőket.

Milyen lépéseket tettek ennek érdekében? Megszüntették a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, az otthonteremtési támogatást szétverték. Szétverték a gyermekek után járó adókedvezményt, a fogyatékos vagy súlyosan beteg gyermeket nevelőknek, akik 14 éves korukig kapták a gyest, levitték 10 évre. Mindenhol visszaszorítottak azoktól az emberektől, akik tudtak és akartak tenni magukért, elvették tőlük.

Mi volt az indok? Az, hogy a szociálisan segélyezettek tömegeit segítsék. Mit értek el vele? Semmit. Azok az emberek, akik úgy gondolták, hogy érdemesebb berendezkedni a szociális segélyre, mint munkára, azok száma csak nőtt, teljesen feleslegesen belenyomtak oda milliárdokat, és nemhogy javítottak volna a helyzeten, hanem Magyarország most már olyan állapotban van, hogy hárommillió ember él a létminimum közelében vagy az alatt. Ez mind az ön bűne, miniszterelnök úr. Azoktól a családoktól, akik tudtak és akartak dolgozni, önök elvették, és ezt a pénzt pedig most már keservesen bánják, mert azok a családok is sorra csúsznak le, sorra esnek ki abból a lehetőségből, hogy fenntartsák a családjukat, veszítik el állásukat, és veszítik el adott esetben az otthonukat is.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Megérte-e segélyezni? - ez a nagy kérdés. És megérte-e megváltoztatni, ezt az egész rendszert szétverni csak azért, mert önöknek a polgári kormányzással szemben ez volt az egyik nagy ellenvetésük? De mit csináltak még egyébként? Az energiatámogatást három év alatt egyharmadára csökkentették a gázzal és távhővel ellátott lakásokban. Ez az egyharmadra csökkentett támogatás bizony odavezetett, ahova ez a tél is vezetett: nagyon sokan nem tudják fizetni, vagy csak minimálisan tudják fizetni az energiaszámláikat. Bizony ezek a lépések mind odavezettek, hogy családok tízezrei csúsznak most már le, és nem tudják fenntartani magukat. De 2009-re is okoztak önök meglepetést. Egy sor szociális ellátás, amely a minimálnyugdíjhoz kapcsolódik, miután változatlan maradt a minimálnyugdíj, 28 500 forint, ezért ezeknek a támogatása, ezeknek az emelése nem valósult meg, így az ápolási díj, a gyermeknevelési támogatás, rendszeres szociális segély, a fogyatékossági támogatás, a közgyógyellátás és még három ellátás nem valósult meg, vagyis az emelése nem valósult meg. Ez mind az ön rossz kormányzásának a következménye.

A szociális normatívákról még nem is beszélünk, hiszen a 2005-ös szint alá süllyedt egy sor olyan normatíva, amely vagy az önkormányzatok, vagy az egyházak, vagy pedig civil szervezetek munkáját segítené, és az általuk fenntartott szociális intézményeket tartja fenn. És mik az új ötleteik, reformok, megszorítások? Egyrészt már a családi pótlék csökkentéséhez, illetve jövedelemhez kötéséhez szeretnének ragaszkodni, illetve ezt bevezetni.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ez nem más, mint egy újabb szociális segély bevezetése, és a családi pótlék visszavonása azt jelenti, hogy önök nem ismerik el a gyermeknevelést, a gyermekvállalást, és az az üzenete a fiatalok felé, hogy nem is érdemes Magyarországon családot alapítani, gyermeket vállalni, mert bármelyik évben bármikor önök bármit változtathatnak. Éppen ezért amit most önök tenni akarnak, az végképp a családokkal szemben van, a családok ellenében megy.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Szűcs Erika miniszter asszony itt néhány héttel ezelőtt, 2008. december 31-én a családtámogatásokról, illetve a családi pótlékról a következőt mondta: "A családtámogatási rendszer legfontosabb elemét a családi pótlék képezi." Hát, ehhez képest két hét múlva önök azt mondják, hogy nincs szükség családi pótlékra minden egyes családban. Egyébként érdemes megnézni azokat az országokat, ahol alanyi jogú, 21 európai tagállamban alanyi jogú a családi pótlék, hogy ott milyen a gyermekszám, a gyermekszületési szám, és miért támogatnak minden egyes családot, minden egyes szülőt. Miért? Pontosan azért támogatják, miniszter asszony, pontosan azért, merthogy a jövőre gondolnak, és nem pedig most akarják eltaposni a jövőt, amit önök csinálnak.

Egyébként az áfaemelés, amit most említett a miniszterelnök úr nemrég, az is a szegények adója, nem más, mint hogy még többet elvegyenek a szegényektől ahelyett, hogy körülnéznének ott, ahol önök pazarolnak, ahelyett, hogy ott körülnéznének, ahol feleslegesen folynak el pénzek.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt jó néhány hónappal ezelőtt több törvényjavaslatot is benyújtott. Benyújtotta a családi típusú adózással kapcsolatos törvényjavaslatát. Önök meg sem nézték, el sem fogadták, tárgysorozatba sem vették, hogy beszéljünk róla. Ugyanígy történt a nyugdíjtörvény-javaslatunkkal, amely nemcsak rövid távra, hanem hosszú távra is segítséget, kiutat jelentett volna ezen a területen. Önök ezzel nem is foglalkoztak, nem is érdekli önöket. És most, amikor a miniszterelnök úr mindenféle nagy szavakat elmondott, mindenféle összefogásról beszélt, egy szót nem említett azokról a családokról, azokról az ezrekről, tízezrekről, akik most veszítik el az állásukat, akik most kerülnek utcára, akik holnap nem tudják, hogy mi lesz velük, hogy fizetik a rezsit, a gyermekeik tanulmányait, hogy fizetik azokat a törlesztőrészleteket, amelyeket a lakásvásárlásra felvettek annak idején azért, hogy gyermeket neveljenek, gyermeket vállalhassanak.

Egy mondatot nem mondott a miniszterelnök úr, aki egyébként nagyon jól elbeszélget most (Gyurcsány Ferenc dr. Géczi József Alajossal konzultál.), hiszen ő hívatta össze ezt az egész parlamenti ülést, nagyon jól érzi itt magát, teljesen feleslegesen egyébként (Közbeszólás az MSZP soraiból: Jaj!), de egy mondatot nem szólt erről, miniszterelnök úr. Nem szólt arról, hogy mi lesz azokkal a családokkal, akik csődbe mennek. Nem elég a bankokat megsegíteni, nem elég a vállalkozásokat megsegíteni, a családoknak is egy családi csődvédelemről kell gondoskodni, amiért önök nem akarnak tenni semmit, hiába a Kereszténydemokrata Néppárt felhívása, önök mindent lesöpörnek.

(12.00)

Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ön most már végképp nem a nemzet kiválasztott vezetője. Ön csalással, hazugsággal lett miniszterelnök! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Micsoda?) Ön tovább akarja folytatni azt a folyamatot, amit elkezdett 2004-ben, amikor először miniszterelnök lett. Folytatja azt a folyamatot, amit 2006-ban a választások előtt csalással ért el, sikerrel. Ön háborúról és békéről beszélt. Inkább a Háború és békét olvasgassa Tolsztojtól, és azzal foglalkozzon, mintsem hogy teszi továbbra is tönkre ezt az országot! Irtózatos erőfeszítéseket tettünk a kormányzás látszatának érdekében - most sem csinál semmi mást, miniszterelnök úr -, mondta ezt Őszödön. Erről a mai napról is ezt elmondjuk: irtózatos erőfeszítés a semmiért. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ülj le!) Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Kóka Jánosnak, a Szabad Demokraták Szövetsége frakcióvezetőjének. Parancsoljon!

DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezekben az órákban zajlik egy, világpolitikai jelentőségét tekintve talán még ennél az ülésnél is fontosabb tanácskozás Davosban, a davosi Világgazdasági Fórum, és azt hiszem, nagyon sokan vagyunk úgy, pártok vezető politikusai, gazdaságpolitikusai, akiknek döntenünk kellett, hogy Davosba megyünk, vagy pedig a miniszterelnök úr kezdeményezésére ezen az ülésnapon veszünk részt. Azért döntöttünk nyilván mindannyian a politikusok közül az ülésnapon való részvétel mellett, mert abban bíztunk, hogy nagyon sokat fogunk tudni majd előremenni a válság megoldásának ügyében, sok részletet tudunk meg majd a kormánytól, megismerjük az ellenzék javaslatait, és valahogyan együtt megpróbáljuk kidolgozni azt, amit nagy valószínűséggel a választóink mindannyiunktól várnak, hogy hogyan fogunk tudni Magyarországnak kivezető utat találni.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tíz napja a világ azon tanakodott, hogy vajon az amerikai elnök a beiktatásakor milyen beszédet fog mondani, és nagyon sokan felidézték Franklin Delano Roosevelt elnök 1933 márciusában, a beiktatásakor mondott beszédét. Akkor már négy hónapja (Sic!) tartott a világgazdasági válság, folyamatosan jöttek a hírek csődökről, elbocsátásokról; a helyzet valószínűleg a mainál is rosszabb volt. Akkor a beiktatást megelőző héten a tőzsde ismét hatalmasat zuhant, a piacokon eluralkodott a pánik, az elnök pedig ilyen körülmények között úgy lépett a szónoki emelvényre, úgy kezdte a beszédét: mindenekelőtt itt az ideje, hogy elmondjuk az igazat, a teljes igazat, őszintén és bátran.

Több mint egy hete most már megtörtént az amerikai beiktatási beszéd, és most valahogy olyasmire vártunk, ami picikét szakít a hagyományos politikai klisékkel, és valahogy bátrabban, igazabbul néz szembe a valósággal. Örültem volna, ha akár a miniszterelnök, akár a Fidesz vezérszónoka - Roosevelthez hasonlóan - ezt a fajta bátorságot vette volna. Kétségtelen, hogy nagyon sok érvet hallottunk, de néhány alapigazság ma sem mondatott ki. Az egyik nagy kérdés, amely ott lebegett előttünk a miniszterelnök úr beszédét hallgatva, hogy vajon miért kellett ehhez egy világgazdasági válság. Miért kellett egy világgazdasági válság ahhoz, hogy belássuk, a vállalkozások akkor tudnak jobban növekedni, akkor tudnak hatékonyabban gazdálkodni, ha az állam mérete valahogy visszaszorul? Miért nem lehetett korábban kimondani azt, hogy úgy igazságos, ha azok jutnak támogatáshoz az államtól az adófizetők pénzéből, akik valóban rászorultak? Miért nem lehetett a szabad versenyen alapuló piacgazdaságnak néhány olyan, nagyon világos összefüggésére rámutatni, amelyeket most nyilvánvalóan a miniszterelnök úr által is kezdeményezett adócsökkentések céloznak?

Aztán azt vártam, hogy miniszterelnök úr ki tudja mondani azt a mondatot, hogy ha az állam fedezet nélkül ad, akkor azt kamatostól kell visszavennie a polgároktól. Ha az állam úgy dönt, hogy fedezetlenül, a szakszervezetek nyomásának engedve kiáramoltat százmilliárd forintnál is több pénzt, akkor néhány hét múlva törvényszerűen összeomlik tőle a költségvetés, nagyjából a világgazdasági válság hatásaitól függetlenül. És ha úgy döntünk, hogy a minisztériumok év végi többletigényeinek megfelelően 80 milliárd forintot kiosztunk az egyes tárcák között, akkor ez a 80 milliárd forint is fájóan hiányozni fog a költségvetésből.

Nem mondjuk ki a mai napig azt az alaptézist, hogy az állam azért nem tudja megoldani a problémát, mert a probléma az állam maga.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önnek több dologban kétségtelenül igaza van. Ezt a válságot nem a magyar kormány robbantotta ki. Az egész világgazdaság került a világháború óta nem látott krízisbe, és ma újságok arról írnak, hogy a következő hónapokban több tízmillió ember veszítheti el világszerte az állását. Az is igaz, hogy a kormánynak vannak érdemei a válság kezelésében, helyes volt a bankbetétekre adott garancia emelése, helyes volt az IMF-hitel felvétele, és helyes volt, hogy a kormány is támogatta az állami kiadásokat csökkentő költségvetési plafontörvényt. Ez mind igaz, de távolról sem ez a teljes igazság. Sok minden kimaradt ugyanis a felsorolásból.

A Fidesz emellett joggal mondja, hogy az előző kormányok politikája miatt érte legyengült állapotban Magyarországot a válság. Igen, nőtt az államadósság és magas volt a költségvetési hiány. És igaz az is, hogy Izland mellett egyelőre mi vagyunk ennek a krízisnek a nagy vesztesei. Az IMF-hez Ukrajna és Pakisztán előtt rohantunk segélyért. Bár szomszédaink is nehéz helyzetbe kerültek, ők hozzánk képest mégis kicsit jobban állnak, náluk az eddigi tetemes növekedés mérséklődött, nálunk viszont erőteljes visszaesésre kell számítani. Már csak az a kérdés, hogy mekkora lesz ez a visszaesés. És az is jogos kritika, hogy a versenyképességet tekintve a régió sereghajtói lettünk, és valóban, nagyon nehéz már számon tartani, hogy a kormány és a kormányfő hány olyan programmal, tervvel, reformelképzeléssel állt már elő, amelyekből végül aztán semmi sem lett.

De ez sem a teljes igazság, tisztelt fideszes képviselőtársaim, mert ebből a felsorolásból is nagyon sok minden hiányzik. Hiányzik például az a közgazdasági alaptézis, hogy nem lehet egyszerre adócsökkentést és az állami kiadások növelését követelni. Nem lehet, mert nincsen rá fedezet. Nem lehet, mert ez a politika csődbe viszi Magyarországot. Ugye, szerencse, hogy nincsen Magyarországon 14. havi nyugdíj, amikor most a 13-at sem tudjuk már kifizetni.

Persze, joggal lehet kritizálni a 2008-ig együtt kormányzó szocialistákat és liberálisokat. Lehet, és az is lehet, hogy van miért. De mégsem elegáns kizárólag a kormányon számon kérni a gazdaság állapotát, főleg nem úgy, ha eközben ellenzéki pártként támogatják a szakszervezetek irreális bérköveteléseit a dolgozók valódi érdekeivel szemben, ha ellenzéki pártként megszavazzák az összes lehetséges béremelést, ellene szavaznak az összes lehetséges kiadáscsökkentést célzó kormányzati javaslatnak, és amikor 300 forintos vizitdíj ellen Magyarországot beleviszik egy olyan népszavazásra, aminek az eredménye az, hogy a kormány feladta a reformokat.

Európában egészen ritka jelenség, hogy egy konzervatív vagy magát konzervatívnak mondó párt balról támad egy baloldali kormányt. Ez az önök felelőssége, tisztelt képviselőtársaim. (Közbeszólások, köztük az MSZP soraiból: Jól mondja!) Hallgattam az önök felszólalását. Egy konzervatív párttól elvárható volna, hogy a piacgazdaság, a kisebb állam alaptézisei mellett legalább egy vagy két felszólalást halljunk; soha nem volt ilyen. A baloldalnál ne akarjanak baloldalibbak lenni, mert akkor hiányozni fog Magyarországon egy olyan eszme, mégpedig fájóan, ami az ország gazdasági előremeneteléhez szükséges. (Közbeszólások.)

Egyetlen konkrétumot hallottunk ma a Fidesz egyik vezérszónokától, a pénzügyminiszter 20 milliós autóbeszerzésének kritikáját. Szeretném elmondani, hogy szerintem Varga Mihálynak ebben igaza van. Emellett már csak 2980 milliárd forintnyi költségcsökkentésre kellene javaslatot tenni ahhoz, hogy Magyarország az állami újraelosztás mértékében utolérje regionális vetélytársait, hogy ott tartson adószintben és az állam méretében, ahol ma Szlovákia és néhány velünk versenyző ország tart. Ha ilyen javaslatokat nem tudnak tenni, akkor azok a javaslatok, amelyeket egyébként a kormány távozásával, a parlament feloszlatásával kapcsolatban naponta tesznek, azért nem lehet hiteles, mert nincsen mögötte az önök oldalán sem sajnos olyan program, ami ezt az országot ki tudná vezetni a gazdasági válságból.

(12.10)

Sokan azt mondják, hogy a megadható gazdasági válaszok nagyon összetettek. Lehet, hogy könnyű válaszok nincsenek, de egyszerűek igen. Nagyon hasonlóan és nagyon hasonlót mondanak, lényegét tekintve hasonlót mond Bokros és Békesi, mindketten baloldali kormányok, kormány pénzügyminiszterei voltak, de sok szempontból ugyanezt mondja a Fidesz volt pénzügyminisztere, Járai és Bod Péter Ákos, ők az Antall-kormány tagjai voltak, mindketten az MNB korábbi elnökei. Erről beszél Simor, Surányi, ezt mondják a külföldi és hazai közgazdászok, és ezt javasolja az IMF.

Mi is ez? Ez nem egy csodafegyver, hanem egy nagyon egyszerű recept, ami a legtöbbször bevált. A XIX. században ez tette naggyá a brit birodalmat, a XX. században pedig szuperhatalmat csinált az Egyesült Államokból. Az elmúlt évtizedben működött Szlovákiában, Szlovéniában, és ma mindkét szomszédos országban euróval fizetnek. Bevált Romániában, és bevált Csehországban is. Mi tehát a megoldás? Az üzenet egyszerű: ne költs többet, mint amekkora bevételed lesz! Márpedig a magyar állam 150 éve túl nagy és túl sokat költ. Nagy volt már a dualizmus idején, amikor a kiadások kétszer olyan gyorsan nőttek, mint Ausztriában, a bürokrácia tíz év alatt akkor is a duplájára nőtt. Nem változott a Horthy-korszakban, majd hatalmasra duzzadt a szocializmusban. Csehországnak ma annyi lakosa van, mint Magyarországnak, nálunk mégis 200 ezerrel több az állami foglalkoztatottak száma. Nem azért nagy a költségvetési hiányunk, mert nem vetünk ki elég adót. Ellenkezőleg: mindig túl sokat adóztunk, de még ennél is többet költöttünk. Így volt ez mindig, és tudjuk, hogy a helyzet ma sem jobb.

Az SZDSZ alapvetően három dolgot javasol ebben a helyzetben. Legelőször is az állami kiadások, a fölösleges állami kiadások csökkentését. A 9045 darab állami közfeladat felülvizsgálatát, a fölöslegesen fenntartott állami közintézmények létszámának csökkentését vagy akár bezárását. Dobjuk ki Magyarországon az ablakon a fölösleges, pénzpazarló bürokráciának azt a részét, amire semmi szükség nincs! Hogy ne fizessünk családi pótlékot a legjobb módúaknak, és a válság idején a tárcák, mint mondtam, ne költhessenek 80 milliárd forintot az év végi többletigényeiknek megfelelően. És ne legyen 3200 önkormányzat, és ne tartsunk fönn fölöslegesen több mint 70 egyetemet és több mint 160 kórházat, ha nincs rá szükség. És a Fideszt meg kérjük meg, hogy ne vonjon kordont minden egyes megszüntetendő kórházi ágy mellé, merthogy azokra a kórházi ágyakra általában tényleg nincs szükség, és csak a pénzt szívják el azok elől a szolgáltatások elől, ahol pedig tényleg szükség volna erre a pénzre.

Az államigazgatás rosszul működik, sok helyen pocsékolja az adófizetők pénzét. Tudom, hogy a lelkiismeretes közszolgák gyakran azt mondják, hogy ha csak egy kicsivel több pénzt kapnának, akkor abból sokkal jobb minőségű szolgáltatást tudnak nyújtani. De az igazság valójában az, hogy a magánszektor szinte mindig jobb minőségű szolgáltatást tud nyújtani olcsóbban. Az állam - még egyszer tehát - azért nem tudja megoldani ezt a problémát, mert a probléma az állam maga.

Másodszor: az SZDSZ adócsökkentést, adóátrendezést javasol. Az adóátrendezési irányokkal, amit miniszterelnök úr mondott, nagy vonalakban egyetértünk. Ki szeretném ebből venni az áfanövelés szükségességét. Miniszterelnök úr, ha jól látom, arról van szó, hogy tavaly év végén terven felül, részben a szakszervezetek nyomásának megfelelően kiáramoltattak 200 milliárd forintot a költségvetésből, és most ezt a 200 milliárd forintot kell visszavenni az áfa növelésével. (Gyurcsány Ferenc nemet int.) Azt javaslom, hogy inkább az állami költségek csökkentésével próbáljuk az ehhez szükséges forrásokat előteremteni.

A másik kérdésem, illetve megjegyzésem a vagyonadóval volna kapcsolatos. 2007 közepén aláírtunk egy szerződést szocialisták és liberálisok. Ebben a szerződésben szerepelt az ingatlanadó kivethetőségének kötelezővé tétele az ingatlanadó bevezetésének érdekében. Ezt a szerződést néhány héten belül rúgta föl a Szocialista Párt azzal, hogy nem szavazta meg az ehhez szükséges törvényt. Most zavarban vagyok, hogy hogyan is értsük az ingatlanadó kivetésének lehetőségét, amikor tudjuk, hogy ahhoz újra vissza kellene ezt hozni az asztalra, és akkor is leginkább 2010-ben volna ebből pénz. De az, hogy csökkentsük az élőmunkát terhelő adókat és terheljünk át máshová adóterhet, abban egyetértünk akkor, ha eközben a teljes adószint, Magyarország teljes adóterhelése folyamatosan csökken. Azt kérjük mindenkitől, az ellenzéktől és a kormánytól, hogy bízzanak az adófizetőkben, mert ők tudják legjobban, hogy mire van szükségük. Higgyék el, hogy minden, a zsebükben hagyott forintot jobban fognak fölhasználni, mint bármelyik állami hivatal.

És végül, de elsősorban azt mondjuk, hogy folytassuk a berekesztett vagy kezdjük el az el nem kezdett reformokat, és ne vegyük ki belőle a nyugdíjügyet sem. Mert, miniszterelnök úr, pontosan tudjuk mindketten, hogy ha nem nyúlunk hozzá a nyugdíjrendszer átalakításához, akkor 30 év múlva az állam nem fog tudni nyugdíjat fizetni, nem 13. havit, hanem a 12 havit sem. És nézzük meg, hogy mit tudunk tenni oktatásban, közoktatásban, felnőttképzésben, szakképzésben, nézzük meg, hogy hogyan tudjuk folytatni a reformot az egészségügyben, a jóléti rendszerekben és az állami intézményekben.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha kérhetem, akkor a végén a viszontválaszában adjon válaszokat arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy egészen pontosan milyen adójavaslatokat fog tenni, és ezeket az adójavaslatokat, költségcsökkentési javaslatokat a parlament mikor ismerheti meg (Az elnök ismét csenget.), ha már ma több adatot nem hallhattunk, annak ellenére, hogy - még egyszer mondom - nagyon sokan ezzel a várakozással jöttünk ma a parlament elé.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr.

Most a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője, Herényi Károly úr következik. Parancsoljon, öné a szó.

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Elnök Úr! Engedjék meg, hogy önökön kívül még három urat köszöntsek itt a teremben, a Tudományos Akadémia jelenlegi elnökét és két előző elnökét. (Taps.) Ezt teszem azért, mert úgy gondolom, hogy nemcsak ebbéli minőségükben ülnek itt, hanem a reformbizottság tagjaiként is, akiktől én, megmondom, nagyon sokat várok. Hiszen az a tehetetlenség, az a tétlenség, ami a magyar politikai közviszonyokra jellemző, megoldásért kiált. Vannak történelmi előzményei ennek a bizottságnak, hiszen volt már ilyen helyzetben az ország a trianoni katasztrófa után, amikor a kormányzati többség nem volt képes döntéseket a parlamenten keresztülvinni, pedig komoly többsége volt. Akkor az akkori miniszterelnök egy 33-as bizottságot hozott létre, ami aztán delegált jogokkal felruházva sok-sok problémát volt képes megoldani, és én bízom abban, hogy a reformbizottság is be tudja ezt a feladatot tölteni.

Miniszterelnök úr, szeretném azzal kezdeni, hogy én egy szűk, meglehetősen és sajnálatosan szűk csoport érdekében fogok most szólni. Ők pedig nem más csoporthoz tartozók, mint az adófizetők rendkívül szűk társasága és csoportja. Ha megnézzük, hogy a magyar munkavállalók, illetve a munkaképes korú lakosság hány százaléka járul hozzá adóforintjaival, legalábbis a személyi jövedelemadót illetően a költségvetés bevételi oldalának finanszírozásához, akkor azt látjuk, hogy számuk alig haladja meg az egymillió embert, ha ebből a közalkalmazottak sokaságát levesszük, hiszen az ő esetükben az állam az egyik zsebéből a másik zsebébe teszi át a pénzt.

Hogyan jutottunk ide, és miért jutottunk ide? Azért, mert miután ők vannak kisebbségben, és miután nagy többségben vannak a költségvetés kedvezményezettjei, akik inkább a kiadási oldalon jelentkeznek, a két nagy párt közötti politikai vita tulajdonképpen őket célozza, a kommunikáció őket célozza; érthető: ők fogják eldönteni a választások kimenetelét. Ez idáig érthető; de ha a két nagy párt csak az egyre csökkenő méretű elosztható torta elosztásának a feltételein vitatkozik, és közben nem gondoskodik arról, hogy ez a torta hogyan növelhető, hogyan lehet jobb helyzetbe hozni az adófizetőket, hogyan lehet azon a rendkívül rossz helyzeten változtatni, hogy ma Magyarországon nagyon kevesen és relatíve nagyon sok adót fizetnek, akkor pontosan oda jutunk, ahol vagyunk. Azért van ilyen nehéz helyzetben a magyar gazdaság, mert ennek a csoportnak az érdekeit a politikában, a parlamentben alig-alig képviseli valaki. A Magyar Demokrata Fórum úgy gondolja, hogy ennek az igen fontos, társadalmi szempontból igen fontos csoportnak az érdekeit képviselni kell, és ezt mi megtesszük.

(12.20)

A mai napra visszatérve, én azt hittem, hogy valami konkrét javaslatok sokaságával fogjuk szembetalálni magunkat, érvek fognak ütközni érvekkel, és hogy a politika szereplői, a pártok keresik a kiutat ebből a nehéz helyzetből. De azt hiszem, hogy nemcsak én voltam ezzel így, hanem az állampolgárok sokasága, akik egyre nehezebb helyzetben vannak. És ahelyett, hogy konkrétumokat hallottunk volna, ahelyett, hogy az összefogás reménye érzékelhető lett volna a felszólalásokból, azt látjuk, hogy minden ott folytatódik, ahol tavaly decemberben abbahagytuk, hogy a szereplők és a szerepek nem változtak, és azt vitatjuk, hogy a múltban ki mit rontott el, a jelen egy kicsit, de a jövő mintha nem is lenne érdekes. Én szeretnék ezen változtatni, és szeretnék néhány konkrét javaslattal előállni, ami nem túl nehéz, hiszen én ezt megtettem tavaly novemberben is az adótörvények vitája során.

Egy válságban azonnali és gyors döntésekre és cselekvésre van szükség, amit nyilván az Országgyűléstől és a kormánytól várnak az állampolgárok. Nem igaz, hogy nincs mozgástér és nincs mozgási lehetőség. Valóban, adócsökkentésre számos okból most nincs lehetőség, de az adórendszeren belüli átcsoportosításra nemcsak most van lehetőség, hanem volt is lehetőség, mondjuk, tavaly ősszel az adótörvények vitája során.

Én magam terjesztettem be egy olyan javaslatot, ami a személyi jövedelemadó 18 százalékos sávhatárát tolta volna föl 1 millió 700 ezer forintról 2 millió 200 ezerre. Ez körülbelül 130 milliárdnyi pluszkiadást adott volna, viszont az eredménye az lehetett volna, hogy az átlagbérből élők nem a legmagasabb adókulccsal adóznak, és a bérbefagyasztás ellenére körülbelül 7-8-9 ezer forintos nettó jövedelemnövekedést okozott volna az átlagkeresetből élő munkavállalóknak. Ellentételezésként akkor azt javasoltam, hogy 2 százaléknyi áfaemeléssel kompenzáljuk ezt a bevételcsökkenést, akkor az egyensúly megmarad, társadalmilag igazságosabb a dolog eloszlása, hiszen akkor mindenki egyenlően vállal részt az adóterhekből.

Az volt a Pénzügyminisztérium elutasításának az indoka, hogy ennek bizony 1,4 százaléknyi inflációnövelő hatása van, ami már akkor sem volt igaz, most meg végképp nem az. Tehát most ennek a lehetősége, hogy inflációgerjesztő hatása lesz egy ilyen lépésnek, teljességgel irreális, nyugodtan meg lehet lépni, sőt a mostani helyzetre való tekintettel nemcsak 2 százaléknyi áfaemelés indokolt, hanem talán egy kicsivel több, és az onnan keletkező többletbevétellel csökkenteni kéne a munkaadók járulékfizetési kötelezettségeit, mert az egyik csak a munkavállalón segít, a másik pedig a munkaadón is.

Ha ezt villámgyorsan meglépné a kormány, és beterjesztené ezt a törvényjavaslatot, akkor egy-két hónapon belül érezhető javulást tapasztalnának úgy az állampolgárok, mint a munka világának egyéb szereplői, a munkaadók is. Kell hozzá csöppnyi bátorság, hogy ezt megtegyük, mert éppen az európai parlamenti választásra készülünk, de ezt félre kéne tenni, mert a válság nem figyel oda, hogy milyen választások előtt állunk, és ha mindig ezek az elsődleges szempontok, akkor pontosan oda jutunk, ahol éppen vagyunk.

Aztán, ha ezt megléptük, és némileg enyhítettünk a helyzeten vagy a válság okozta problémákon, akkor viszont azonnal el kell kezdeni a reformok sokaságát, illetve azok megvalósítását, mert ez így nem mehet tovább. Nagyon helyes törekvése volt a kormánynak éveken keresztül a költségvetési egyensúly felé való közelítés, de sajnos emellett teljesen megfeledkezett arról, hogy a fejlődés forrásait biztosítsa, úgy, hogy az egyensúly felé azért törekedjünk. Ezt mindenképpen pótolni kell. Ez csak kiadáscsökkentéssel valósítható meg, az pedig megkerülhetetlenné teszi a reformok sokaságát.

A reformok sikerének három alapvető feltétele van. Az első feltétel az, hogy a politika értsen egyet abban, hogy ezek megkerülhetetlenek. Ezt minden normális ország megtette, meglépte, és mindenhol eredménye is mutatkozott. A környezetünkben, de Európában is igen ritka, talán a skandináv országokra jellemző, hogy az állami újraelosztás mértéke az 50 százalékot meghaladja. Ha megvan a politikai egyetértés és konszenzus, akkor a következő lépés a szakmai szervezetekkel való egyeztetés és egyetértés megszerzése, és a végén egy igen komoly társadalmi egyetértés, társadalmi konszenzus. Ha ez így épül egymásra, akkor a siker garantált.

Hadd idézzek én is Bokros Lajos legutóbbi tanulmányából, ami a képviselőket, minket három csoportba sorol. Azt mondja, hogy egyes képviselők sokasága nem is érti, miért van szükség reformokra. Sajnos ennek számos jelét látjuk. A következő csoport ugyan érti, de nem áll érdekében, hogy ezeket megvalósítsa. A harmadik érti, érdekében is áll, csak nem tudja kellő eredményességgel kommunikálni a szükségességét, és ezért elhal, elakad a dolog. Ha a társadalmi egyetértés - politikai-szakmai - megvan, akkor nekivághatunk ezeknek, és akkor a kiadási oldal megtakarításával valóban olyan helyzet teremthető, hogy a magyar gazdaság fejlődési pályára állítható, de enélkül ez nem fog menni. Amennyiben a kormánynak olyan javaslatai lesznek, amelyek ezt az irányt követik, akkor természetesen számíthatnak arra, hogy akár ellenzéki pozícióból is ezeket a törekvéseket hajlandóak vagyunk támogatni.

Még néhány olyan dologról, amire szükség lenne, és azonnali politikai és kormányzati aktivitást igényel. Igen komoly gazdaságdiplomáciai erőfeszítéseket kellene tenni, mégpedig azért, mert ez az európai szintű vagy világméretű válság, amely a multikat is sújtja, nyilván arra fogja őket ösztökélni, hogy az anyavállalatok és az anyaországok a megszorításokat először ne a saját hazájukban érvényesítsék, hanem mondjuk, olyan országokban, mint Magyarország, ahol leányvállalataik vannak. Gazdaságdiplomáciai aktivitás kérdése, hogy tudjuk-e ezek negatív hatásait tompítani.

De nagyon nagy szükség lenne gazdaságdiplomáciai tevékenységre az eurózónához való mielőbbi csatlakozás elérése érdekében is. Az IMF-hitelre több okból volt szükség, de legfőképpen azért, hogy egy rendkívül drága, rendkívül ingatag és sebezhető pénzügyi rendszert képesek legyünk működésben tartani. Igen komoly megtakarítást jelentene úgy Magyarországnak, mint az Európai Uniónak - hiszen az ő kölcsönét is igénybe kellett vennünk -, ha lehetővé tenné a mielőbbi eurózónához való csatlakozást, de itt megint vissza kell térnem arra, hogy ennek vannak belpolitikai feltételei.

El kell hitetnünk az Európai Unióval, hogy amit az egyik kormány meghoz - remélem, hogy politikai egyetértés birtokában -, azt a következő kormány nem fogja keresztülhúzni és nem fogja átírni, mert akkor hiteltelenné válunk az Európai Unió előtt. Az Unió pedig azt vehetné tudomásul, hogy a saját országai, a legfejlettebb országai sem képesek teljesíteni azokat a feltételeket az euró birtokában és erős gazdasági háttérrel, amelyet tőlünk elvárnak a mi gyenge forintrendszerünk birtokában és lehetőségeivel, tehát itt komoly lehetőségeink lennének és adódnának.

Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a forintárfolyam esésének lehetnek azért előnyei is, hiszen az import drágul, az export olcsóbbá válik, ami a hazai kis- és középvállalkozók exportlehetőségeit nyithatná meg, és a hazai piacon való szerepük, jelenlétük is erősödhetne, miután egy mesterséges fék áll be az importban. Ezt ki kéne használnunk, és ennek a lehetőségeit értékesítenünk kéne.

Az önkormányzatok vonatkozásában - és örülök, hogy miniszterelnök úr erről beszélt - az igazgatási rendszer méretének a csökkentése és a kiadáscsökkentés rendkívül fontos lenne, hiszen nincs még egy olyan ország, amelyik ilyen önkormányzati rendszert tart fönt. 3200 önkormányzat van, és elvileg mindegyik kistafírozható mindenféle drága hivatallal, a szakképzettség, illetve a szakmai felkészültség viszont hiányzik. Ez számos döntésben tetten érhető.

S korlátozni kéne az önkormányzatok kötvénykibocsátási lehetőségét, hiszen oly mértékben adósodnak el különösen a megyei és a megyei jogú városok önkormányzatai, olyan terheket vesznek a nyakukba, ami végső soron az állam terheit fogja növelni, és ami egyáltalán nem szabályozott és nem kontrollált.

A közbiztonság az állampolgárok lehetőségeit vagy életfeltételeit elfogadhatóbbá, komfortosabbá teszi. 5-6-7 milliárd forint plusszal a rendőrőrsprogram folytatható lenne, ami a komfortérzetet erőteljesen fokozná.

(12.30)

És egy ilyen nehéz helyzetben, amikor a legtöbb normális ország a közmunkákhoz nyúl, ez nálunk is szóba került, egy témát hadd emeljek ki: érdemes lenne elgondolkodni egy bérlakás-építési programon. Ha megnézzük a magyar lakásállomány tulajdoni szerkezetét, 90 százalékon felüli a magántulajdon aránya. Egyetlen normális országban nincs ez így. Ezért nem mobil a magyar munkaerőpiac szereplője, ezért nem tud egyik helyről a másikra menni, mert egyszerűen röghöz kötött a tulajdonlás miatt. Ez egy olyan program, a bérlakásépítés, ami viszonylag kis állami költséggel, PPP formájában, hiszen Ausztriában így csinálják, megvalósítható lenne. Nagyon sok gazdasági és társadalmi pozitívum lenne a hozadéka.

Én bízom abban, hogy miniszterelnök úr válaszában azért ad valami reményt a nézőknek, az állampolgároknak a vonatkozásban, hogy van elképzelésük a politika szereplőinek, a kormánynak, a Magyar Országgyűlés pártjainak arról, hogy hogyan lehet ebből a válságból kilábalni, mert nincs más utunk, mint a kilábalás. Utána készülni kell a válság utáni állapotra, hiszen ez a lehetőség, ami számunkra most nyílik, ezt is magában hordozza. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP, az SZDSZ és az MDF soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Jelentem a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a függetlenek közül elsőnek jelentkezett szólásra, így meg is adom a szót Almássy Kornél képviselő úrnak, öt percben. Parancsoljon!

ALMÁSSY KORNÉL (független): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A mai napon azért jöttünk ide országgyűlési képviselők, hogy konkrétumokat hallhassunk arról, milyen javaslatai vannak a válságból kivezető útra a kormánynak. Azt kell mondjam, hogy ez a mai, rendkívüli országgyűlési ülésnap véleményem szerint nem volt más, mint egy nagyszabású nyilvános sajtótájékoztatója a kormánynak. Igazából semmifajta konkrétumot nem tudhattunk meg, hogy mit szeretne a kormányzat a válságból való kilábalás kapcsán letenni az asztalra. Azért is tartom ezt furcsának, mert hiszen az elmúlt két évben számos egyeztetési alkalom, esemény volt, ahol a kormányzat elmondta, hogy milyen reformtörekvései vannak. Emlékszünk, hogy csak az ősz folyamán tapasztalhattuk a nemzeti csúcsot, a gazdasági csúcsot, különböző reformtestületek összejöveteleit, és semmifajta konkrét javaslatot nem tudott a kormányzat letenni az asztalra.

Szeretnék idézni egy szalagcímet az Index 2006-os internetes kiadásából: "A tátrai tigris lefutja a kidöglött pannon pumát". Ez 2006-ban jelent meg - 2006-ban. De talán már korábban is folyamatosan elmondtuk, ellenzéki képviselők, gazdasági szakemberek, hogy gond van az országban, hogy ott van a példa, Szlovákia, amire ma furcsa módon sokat hivatkozunk, hogy milyen lépéseket kellene tenni. Az elmúlt két évben számtalan alkalommal elmondták az ellenzéki pártok, hogy adócsökkentésre, járulékcsökkentésre van szükség. Ezek a kezdeményezések az elmúlt években gyakorlatilag süket fülekre találtak.

Néhány szót hadd mondjak azokról az elképzelésekről, arról a néhány felvetésről, amit miniszterelnök úr konkrétumok nélkül elmondott. Azt gondolom, hogy a vagyonadó bevezetésével egy újabb adónemet vetne ki, miközben adó- és járulékcsökkentésekről beszél miniszterelnök úr. Nyilvánvalóan tisztában vagyok én is azzal, hogy a bevételi oldalt is növelni kell, de ez a vagyonadó kit fog megint büntetni? Mi számít ma Magyarországon vagyonnak? Az, ha egy középosztálybeli családnak van egy 30-40 milliós háza, ez vagyonnak számít? Ezt kívánjuk megadóztatni? Mi számít vagyonnak? Jó lenne, ha ebben a kérdésben miniszterelnök úr konkrét válaszokat adna, mert ezzel nem érünk el semmifajta érdemi javulást a középosztály számára, hanem újabb és újabb terheket rovunk ki rá.

A másik kérdés, amit ön említett, hogy a szociális rendszer legnagyobb gátjának a családi pótlékot látja. Legalábbis én ezt vettem ki a miniszterelnök úr szavaiból, hogy a családi pótlék bruttósításával, adóztatásával kívánja a szociális átalakítást megkezdeni. Nem tudom, hogy emlékszik-e miniszterelnök úr a monoki polgármester példájára, vagy arra, hogy Mosonmagyaróváron van egy polgármester, aki próbálta megvalósítani azt, hogy hogyan lehetne munkára bírni azokat a családokat, akik a szociális ellátórendszert veszik igénybe, egyébként meg feketén dolgoznak. Hogyan lehetne azt a rendszert javítani, hogy ma Magyarországon a minimálbér gyakorlatilag megegyezik azzal az összeggel, amit munka nélkül különböző szociális juttatásokkal el lehet érni? Erről miért nem beszélt a miniszterelnök úr? Talán ezekben a kérdésekben kellene javulást elérni.

Talán ki merem mondani, különösen ízléstelennek tartom azt, hogy a másik legfőbb problémának azt látja a miniszterelnök úr, hogy a parlamenti képviselők fizetésével kellene foglalkozni, vagy kisebb parlamentről kellene beszélni. Persze, kellene kisebb parlamentről beszélni, de ön is tudja, miniszterelnök úr, hogy évek óta nem történik semmi a kisebb parlament megalkotása ügyében, az önkormányzatok átalakítása ügyében. Nem gondolom, hogy ebben a válsághelyzetben erről megállapodásra lehetne jutni, bár nyilván vitát lehet nyitni. Nagyon hiányoltam, hogy például olyan ágazatokról, amelyek kitörési lehetőséget jelentenének Magyarországnak, mint a kutatás-fejlesztés, itt van a Magyar Tudományos Akadémia mostani elnöke és két korábbi elnöke, erről egy árva szót nem hallottunk, miközben például Finnország esetében tudhatjuk, hogy a kutatás-fejlesztés volt az, ami kivitte őket a '90-es évek elején lévő válságból. Erről egy árva szót nem hallottunk miniszterelnök úr felszólalásában.

Még egy utolsó gondolat; én egy korosztályt is képviselek: nagyon beszédes az a mondat, amit sokszor hallok, hogy tiétek a jövő. A tiétek a jövőből az lesz, úgy gondolom, hogy majd a gyerekeinké lesz a jövő. Nagyon sok fiatal hagyja el az országot, mert reménytelennek, kilátástalannak látják a helyzetüket. Ha nem történik változás ebben a tekintetben, akkor Magyarország egy nagyon-nagyon mély válságba tud belekerülni. Azt gondolom, miniszterelnök úr, hogy végre konkrét javaslatokat kéne letenni az asztalra, és ha ez nem megy, akkor le kell vonni a konzekvenciát. Ahogy Izlandon is megtették, Magyarországon is meg lehet tenni, előrehozott választásokat kell kiírni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A felszólalások végére értünk.

Így most megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak. Parancsoljon, miniszterelnök úr!

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Nagyon szépen köszönöm a szót. Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt meghívott Vendégek! Elnök Urak! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nincs itt senki. Már mindenki hazament.) Pár hónappal ezelőtt, amikor a nemzeti csúcson ültünk, az Akadémia épületében volt egy vitánk. Arról szólt ez a vita, hogy jó fórum-e, ha az ország vezetői a Tudományos Akadémia épületében leülnek és megbeszélik, hogy merre kellene mennie az országnak. Amikor azt mondom, hogy abban a vitában az azon a vitán szereplő érdek-képviseleti, szakmai, szakszervezeti, kamarai, tudományos emberektől nyugodtabb, higgadtabb, talán még felelősebb beszédet is hallottam, akkor nézzék el nekem. Most kivételesen nem önöket szeretném dicsérni, bár megtehetném.

Azt mondom, hogy talán itt a parlamentben törekedhetnénk ennél érdemibb beszélgetésre. Az elmúlt években nagyon sokszor hallottam az ellenzéki pártoktól és képviselőiktől, hogy de miniszterelnök úr, önnek elsősorban az a dolga, hogy ajánljon stratégiát az országnak, ne jöjjön nekünk ide a részletekkel; arról beszéljünk, hogy mit akar az országgal, vitassuk meg az ország stratégiáját. Szerintem ennek a vitának az volt és most is az a fő célja, hogy beszéljük meg, hogy mi az a nemzeti stratégia, amellyel előre kell menni, mi az, amit meg kell csinálni Magyarországon annak érdekében, hogy elérjük azt, amit el szeretnénk érni.

Úgy látom, hogy akkor, amikor az a feladat, hogy beszéljünk nemzeti stratégiáról, hogy az ország törvényhozói nézzenek azzal szembe, hogy milyen helyzetben van az ország, és mit kell tenni, akkor mintha sokan megijednének ettől a lehetőségtől, ettől a felelősségtől.

(12.40)

Lassan kezdem érteni az interjúkat követően is, meg az itteni vitát hallva, látva, hogy Boross miniszterelnök úr miért köszön el a Háztól pár nap múlva. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Mehetsz te is!) Hiányozni fog a miniszterelnök úr, gondolom, hogy nem csak a Magyar Demokrata Fórum képviselőinek, nekünk is. Nem könnyű a Magyar Országgyűlésben tisztességes, kiegyensúlyozott vitát folytatni. Nem könnyű! Az, amit az elmúlt sok-sok évben létrehoztunk, olyan erővel köt mindnyájunkat - én azt mondom, hogy minden bizonnyal engem is -, amiből nagyon nehéz kitörni. Ön azok között volt, akik az elmúlt időszakban sokszor mutattak erre példát, azzal együtt is, hogy amikor ön volt miniszterelnök, sőt különösen azt megelőzően, amikor belügyminiszter volt, azt hiszem, hogy mi vagy azok a politikusok, akik az én pártomat képviselték, elég rendesen, helyenként cudarul vitatkoztak önnel.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy ön ennek a parlamentnek, ami az elmúlt években tette a dolgát, egy rendkívül színvonalas, felelős, államférfihoz méltó szereplője volt. Köszönöm szépen, de sajnálom, hogy elhagy bennünket. Vigyázzon magára! (Taps.)

Köztársasági elnök úr évnyitó beszédében azt mondta, és napokkal ezelőtt, amikor találkoztunk, megerősítette, hogy a cselekvés fő felelőssége a kormányé. Én ezzel egyetértek. De hozzátett még valamit, még mielőtt mindenki lelkesen tapsolna, hozzátett még valamit. Azt mondta, hogy felelőssége mindenkinek, függetlenül attól, hogy kormányon van vagy nincs, hogy tegye világossá a programját, hogy mit akar csinálni. Ha nem is szó szerint, de tartalmilag ezt mondta. Magam is ezt gondolom.

Ki lehet használni a parlament vitáját arra, hogy a rendelkezésre álló, mondjuk, 30 percben ostorozza valaki a kormányt. Ez ellenzékként, őszintén szólva, lehetősége. Bármire lehet használni 30 percet. Lehetne úgy is dönteni, hogy nem velem foglalkozik az ellenzék, hanem az országgal. Belátom, ez egy merész döntés; belátom, ez kockázatos. De szerintem, aki évek óta másról sem beszél, mint hogy felkészült a kormányzásra, aki ma egyébként a parlament feloszlatását kezdeményezte, az mondhatna már nekünk három-négy mondatot, hogy azonkívül, hogy erős Magyarországot akar - mi is azt akarunk -, hogyan csinálná. Tudom, erre azt szokták mondani, hogy olvassunk több újságot. Nézzék, ha olvasom az újságot, abból csak azt látom, hogy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől, hogy ki fog derülni, hogy nincs úgy önmagában megoldás Magyarországra, hogy jön miniszterelnöki vagy más szerepben a jó király, ráteszi a kezét az ő nemzetére, és azt mondja, hogy: gyógyulj, nemzet; a nemzet pedig gyógyul, és elindul. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Van, aki így gondolja.

Van, aki azt mondja, hallgatom talán a legutóbb felszólalt független képviselő urat, aki maga hivatkozott fiatalságára, ezért talán ebben az esetben nem bántom, ha azt mondom, hogy képviselő úr, szerintem annyi nem elég ám, hogy csodáljuk a szlovák példát. Olyan jó lenne, hogyha legalább az ön korosztálya egy picivel jobb lenne, mint például a miénk. Mi sok hibát elkövettünk. Tudja, képviselő úr, hogyha ön csodálja Szlovákiát, akkor nyilvánvalóan pontosan tudja, hogy Szlovákia bizony éppen nagyjából azzal a 3000 milliárd forinttal költ kevesebbet, amiről beszélt Kóka képviselő úr, amiről beszélt Herényi képviselő úr. Ahhoz, amit Szlovákia csinál, 3000 milliárd forinttal kevesebb kiadást kellene produkálni adósságszolgálaton kívül.

Képviselő úr! Az az igazi intellektuális és politikai bátorság, nemcsak önnek, hanem úgy látom, az önhöz mára már közelebb álló másik ellenzéki pártnak, az az igazi bátorság, amikor valaki csodálatra méltónak tartja Szlovákiát, azt mondja, hogy: és akkor hölgyeim és uraim, Magyarországon akkor lesz szlovák szintű adózás és ez meg az, ha a következő kiadásokat fogjuk kivenni a költségvetésből, és akkor sorolom. Az kérem szépen, egy bátor magatartás lenne, az igen. De az ön hozzászólásának második fele arról szólt, hogy hol szeretne még többet költeni. Őszintén szólva, ugyanazt kopírozta le 3 percben, mint amit az ellenzéki pártszövetség megtett 60 percben.

Varga képviselő úr nagy, igazi, testes pénzügyi, költségvetési felelősségtől áthatva nagyon érzékenyen ostorozott bennünket, hogy bizony itt az elmúlt években a növekvő hiány miatt hiteleket vettünk fel. Igaza van a képviselő úrnak. Aztán jött Soltész képviselő úr, a pártszövetség másik tagja, nagy, vaskos, felelős beszédben, igazából a nép búját mélyen átérezve, egy picikét meg is simogatva elmondta ugyanebből a pártszövetségből: de aki egy fillért is el mer venni ettől, attól, meg amattól, az egy népnyúzó disznó. Én azt tudom önöknek mondani, hogy ha ezt folytatjuk tovább, hogy egyik oldalról beígérünk adócsökkentést, a másik oldalról nemzetgyalázónak tekintjük azt a helyzetet, amikor adósságok növekednek, harmadsorban pedig népnyúzónak, aki egy fillért is elvesz, ez kérem szépen, a politikai kisdedóvó. Ez azt mutatja, hogy annak a pártnak, amelyik ezt képviseli, lehet, hogy van irtózatos hatalmi vágya, de ehhez fogható, csak hasonlítható képessége nincs. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Persze kétségtelen, volt hasonlóság mondanivalónkban. Önök is és én is munkahelyekről beszéltünk. A különbség az, hogy önök a saját munkahelyükről beszéltek, én meg az emberek munkahelyéről beszéltem. Ez a különbség az önök és az én álláspontom között. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Demagógia.)

Mit kell tenni? Szerintem nagyjából három dolgot. (Révész Máriusz: Lemondani.) Először is, azt a fajta politikai háborúskodást, amely azóta jellemzi a magyar közéletet, mióta a magyar politika egyik fele kiátkozza a nemzetből a másik felét, hisz ezzel élet-halál kérdésévé teszi a politikai küzdelmet, amelyben már azt sem lehet elérni, hogy az ország egyik fele komolyan konzultáljon a másik felének képviselőivel, ahol isten adta kegynek számítana, ha ellenzéki és kormánypárti vezető politikusok leülnek, sőt valaki abból még kifejezetten politikai karaktert is épít, hogy soha senkivel nem vagyok hajlandó tárgyalni, majd hogyha valaki valamit akar, akkor majd én megmondom, hogy ő mit akarhat - ezen át kell lépni. Be kell fejezni a politikai háborút, mert tönkreteszi az országot. Be kell fejezni azt a fajta politikai kisdedóvót, amiben egyszerre minden megfér egymás mellett.

Kettő: át kell alakítani úgy az országot, az ország egy sor működtetett társadalmi-gazdasági intézményét, mechanizmusát, meg kell újítani Magyarországot, ha úgy tetszik, hogy Magyarországon jobban megérje dolgozni, és jobban megérje foglalkoztatni. Ez az, amit meg kell csinálni. Szociális, adórendszerbeli átfogó átalakításokra van szükség, ezt a későbbiekben ki kell majd egészíteni más intézkedésekkel. Ma csak azért beszéltem erről, mert azt gondolom, hogy ez ennek a programnak talán a legfontosabb eleme.

Sokan azt mondják a vitában, hogy ők nem pontosan értik, hogy merre megyünk. Akkor mondom még egyszer: az egy adóstratégiai és gazdaságpolitikai döntés, hogy úgy döntünk, hogy jelentősen, átfogóan a két nagy, munkára rakódó terhet csökkentjük, és mellette a különadókat csökkentjük. Azt vártam, hogy azt mondják, hogy ezzel egyetértenek vagy sem. Úgy láttam, hogy ezzel egyébként általában a pártok inkább mintha egyetértettek volna, a két kisebbik párt határozottan egyetértett. Azt mondtuk, hogy ennek másik oldalán kivezetjük a rendkívül sok mentesség és kedvezmény jelentős részét. Ebben mintha a két kisebbik ellenzéki párt inkább egyetértett volna. Azt mondtuk, hogy mérsékelten emeljük az általános forgalmi adót. Ebben az egyik ellenzéki párt, az MDF inkább egyetért, a másik nem értett egyet.

Azt mondtuk, hogy indítsuk el azt a folyamatot, amely a nagy vagyonokkal rendelkezők számára valóban a mainál érdemben nagyobb terhet fog jelenteni, a többség számára viszont nagyjából a maihoz hasonló mértékű, egységes, átlátható vagyoni terhet jelent. Ebben nem hallottam különösebben állásfoglalást. A korábbiakból inkább azt vélem, hogy a két kisebbik ellenzéki párt érti, hogy igen, azt mondják a szakértők, hölgyeim és uraim, hogy munkára rakódó terheket csökkenteni, forgalmi és vagyoni terheket inkább növelni.

(12.50)

Ez szerintem egy stratégiai döntés. Azt kell először megnézni, hogy ezt kell-e csinálni, és ha ebben egyetértés van, akkor meg lehet mondani, hogy egészen pontosan milyen számokkal és feltételekkel. Ezt a döntést szeretnénk meghozni, erre tettem ma javaslatot. Énszerintem ez a korábbiakhoz képest nyilvánvalóan nagyon jelentős, határozott irányú gazdasági és társadalompolitikai fordulat a célzottság adórendszeren keresztüli biztosítása mellett. Ez volt a javaslat fő iránya. Nagyon nehezen, de ki lehetett hallani, hogy önök mit gondolnak erről. Úgy látom, hogy a parlament többsége ezt alapvetően támogatja. A parlament legnagyobb ellenzéki pártja viszont egyelőre azt folytatja, amit az elmúlt sok-sok évben is folytatott.

Harmadsorban egyáltalán nem azt gondolom, nem kell beszélni arról, hogy hányan vagyunk a parlamentben, hányan vannak az önkormányzatokban, hogy milyen igazgatási rendszer van az önkormányzatokban, és folytathatnám a sort. Nem ezt gondolom! Lehet hallani és lehet érteni, az, ahogyan működünk és amit csinálunk, iszonyatosan sok kritikát vált ki az emberekből. Nem lehet azt mondani az országnak, hogy tessék változni, mi pedig úgy teszünk, mintha nem hallanánk: ahogy mi működünk, azt nagyon sok kritika éri. Ezt a kettőt egymás mellé kell tenni. És nem azért, mert ezzel szeretnék népszerűségi pontokat szerezni. Nagyon sokszor elmondtam, nem értek egyet azzal, amikor azt mondják nekünk a választóink, hogy a parlamenti képviselők úgy általában sokat keresnek. Ezt nem gondolnám. Ma egy átlagos parlamenti képviselő az átlagjövedelem két-két és fél-háromszorosát keresi Magyarországon. Azt szeretném mondani - nem önöknek, hanem a választóknak a tévén keresztül -, hogy a magyar parlamenti képviselők felelőssége, tevékenységének súlya legalább két-háromszorosan meghaladja a magyarországi átlagjövedelemmel rendelkezők munkájának a felelősségét és annak következményeit. Abból nem lehet politikát csinálni, még akkor sem, ha népszerű, ha azt mondják nekünk a választók, hogy önök túl vannak fizetve. Azt mondom a választóknak, higgyék el nekem, ez a legkisebb baj, sőt nem ez a kérdés.

Az a kérdés, hogy a jövedelmeink, a viszonyaink nem átláthatók, sok tekintetben nem ellenőrizhetők és nem fairek, mégpedig azért, mert rossz kompromisszumokat kezdtünk el kötni valamikor az ezredforduló környékén. Költségtérítésbe bújtatunk el jövedelmeket, s azt gondolom, hogy ezt rendbe kell tenni. Csak azért nem tudjuk rendbe tenni, mert annak olyanok, akik egész egyszerűen nem merik azt mondani a választóknak, hogy nézzék, amit mi csinálunk, a magyar átlagjövedelem két-háromszorosának a felelősségével egyező mértékű fizetést kíván. Szó sincs arról, hogy bármiféle népszerűségre szeretnék szert tenni azzal, hogy önöket emiatt ostorozom. Nem! Én önöket emiatt védem, és azt mondom, ne tartsuk fenn azt az állapotot, hogy nem merünk a választóink szemébe nézni, és nem merjük azt mondani, a mi jövedelmünk a magyarországi átlagjövedelem két-háromszorosa átláthatóan, ellenőrizhetően és bevallhatóan. Nem olyan nagy dolog ez, csak láthatóvá kell tenni és ki kell mondani. Őszintén szólva, ez a legkisebb hazugsága ennek a rendszernek. De ha már ennek a hazugságnak a rendbetételétől is megijedünk, akkor mi a csuda lesz az ország egészének a rendbetételével?!

Befejezésül: többen előhozták az euró kérdését. Sokszor megégettük ebben magunkat mi is. Nagyon sokan beszéltek az euróról az elmúlt időszakban, a legnagyobb ellenzéki párt mindig arra hivatkozik, hogy ha ő kormányzott volna, már lenne euró. Hozzáteszem, azok a törvények, amiket közben megszavazott, természetesen nem tették volna lehetővé, hogy már euró legyen az országban. Mi is nagyon sokszor tűztünk ki euródátumot, aztán elhibáztuk. Ezért nem javasolnám, hogy ezt a dolgot elkapkodjuk, de azzal egyetértenék, hogy Fodor Gábor javaslata mögött azt értsük, ha kezdeményez egy szélesebb körű pártközi együttműködést és megállapodást, akkor akár ennek keretében, akár máshol az előttünk álló időszak átfogó költségvetési tervezésének részeként - amikor adunk egy három-négyéves programot - legkésőbb szeptember 30-ával bezárólag - de ehhez, mondom, kell adni egy átfogó társadalmi-gazdasági programot - fogadjuk el közösen, mi az a program, amely a következő évtized elejére egy konkrét időpontra elvezet bennünket az euróhoz.

Az euró a magyar gazdaság egyik legfontosabb teljesítménye, a másik oldalról pedig védőoltás. Olyan védőoltás, amely sok tekintetben menti majd meg a jövő Magyarországát attól, hogy eltévelyedjen, és rövid távon előnyösnek tartott intézkedések miatt áldozzon bármekkora darabot is a jövőből. Ki lehet tűzni egy időpontot - mi partnerek vagyunk ebben -, egy bevezetési menetrendet, mondjuk, szeptember 30-ig. Nehezebb ez a feladat, mint sokan gondolnák, mert nem elég rámutatni a naptárban egy időpontra, hanem addig az időpontig egy valamennyiünk által osztott konzisztens, fegyelmezett gazdasági és társadalompolitikában kell megállapodnunk. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor ezt tegyük meg. A kormány ebben partner, ebben szívesen együttműködik, de jegyezzük meg, hogy ezt csak a jegybankkal együttműködve lehet megcsinálni.

Végül a menetrendről szólnék, elnök úr, kedves kollégák. Nem tudták elvenni a mai napon a kedvem az ilyen természetű konzultációktól és vitáktól. Úgy tekintem, hogy a parlament többsége a jelzett irányú átalakításokat inkább pozitív szándékkal figyeli. Ennek ismeretében és birtokában a megfogalmazott irányokban a parlament ülésének kezdetére a legfontosabb számszerűsített javaslatokat bemutatjuk a parlamentnek. Ezt követően - merthogy ez a normális menetrend - a következő hetekben pedig egymás után az ehhez szükséges jogszabályokat is benyújtjuk, mert azt gondoljuk, hogy nagyjából ez a rend. Ugyanúgy cselekszünk, ugyanazt tesszük, mint amit tesz Európa jó néhány kormánya: módosítják a német költségvetést, a szlovák költségvetést, a cseh költségvetést, és módosítják a többit is.

Nem új költségvetésre van szükség, hanem - mint a legtöbb országban, valamint a nálunk hatályos és érvényes szabályozási keretek között - az új körülményeket figyelembe vevő módosított költségvetésre. Ez a költségvetés akkor fog módosulni - és olyan módon -, ha már figyelembe vettük a kormány által benyújtott összes javaslat hatását is. Természetesen, ha a benyújtott javaslatok hatására olyan mélyen és átfogóan alakul át a költségvetés, hogy a magyar államháztartási törvény a módosítást már nem a kormány számára teszi lehetővé, hanem a parlament számára, vagy ha a módosítás helyett már pótköltségvetés benyújtását teszi szükségessé, akkor az államháztartási törvénynek megfelelően fogunk eljárni. Ma úgy látjuk, azt a tájékoztatást kapja a kormány, hogy azokat a módosításokat, amiket el kell végezni, a kormány a saját hatáskörében elvégzi, elvégezheti, és ennek meg is fog felelni.

Köszönettel vettem, hogy kinek jobb indulatú, kinek a korábbi időszakra inkább jellemző és emlékeztető tartalommal és stílusban elmondott hozzászólása lehetővé tette nekem, hogy jobban értsem a parlament különböző résztvevőinek álláspontját, de ami ennél is fontosabb, lehetővé tette az országnak, hogy ő is értse, egy ilyen helyzetben ki hogyan viselkedik. Nem is tudják elképzelni, mennyire örülök, hogy ez önökről is kiderült.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Külön köszönöm köztársasági elnök úrnak és meghívott vendégeinknek, hogy elfogadták a meghívásunkat, és kitüntető figyelmükkel végigkísérték az Országgyűlés napirendjét. Még egyszer köszönöm a részvételüket.

Tisztelt Országgyűlés! Most 15 perc szünet következik, azaz negyed 2-ig szünetet rendelek el, utána interpellációkkal folytatjuk a munkánkat. Kérem a frakcióvezetőket, hogy a határozatképességet negyed 2-re biztosítani szíveskedjenek. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

(Szünet: 13.00-13.20

Elnök: dr. Áder János

Jegyző: Béki Gabriella)