Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is az 1. pontban szereplő módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni, és amellett szeretnék érvelni, hogy miért helyes elfogadni ezt a módosító javaslatot.

Én is úgy látom, mint ahogy Csákabonyi képviselő úr és Mécs képviselő úr, hogy ez a javaslat a bíró döntési jogának egy részét, nem az egészet, átteszi a börtönhöz, a büntetés-végrehajtáshoz. Arról van szó, hogy a javaslat megvalósulása, a törvényjavaslat törvénnyé válása esetén az első szűrő, az első döntéshozó a börtön parancsnoka, és csak utána - amennyiben a börtön indokoltnak tartja az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását - dönthet csak a bíró. Azt gondolom, hogy ez a dolog nem helyes. Arról, hogy az emberek szabadságát korlátozzák, vagy megadják, vagy részlegesen korlátozzák, erről a döntés egy jogállamban a bíróságot illeti és nem a büntetés-végrehajtást. Az tehát, hogy eleve csak a börtönparancsnok szűrőjén jusson el az elítélt kérelme a bíróhoz, ez bizony úgy van, ahogy Csákabonyi és Mécs képviselő urak mondták, ez a bírói döntés lehetőségét korlátozza.

Szeretnék azokról az érvekről szólni pár szót, amit itt ma is és korábban is a vitában a javaslat támogatói, köztük az államtitkár úr, elmondtak. Azt mondja az államtitkár úr, és ezt már sokan elmondták, hogy a bíró csak az iratokat látja, míg a börtön illetékesei ismerik közvetlenül az elítéltet. Ez nem egy új gondolat. Nem tudom, mennyire emlékszik rá az államtitkár úr, hogy annak idején a Szovjetunióban bevezették a munkahelyi társadalmi bíróságokat, hogy ne iratok alapján ítéljen az illetőről egy bíró, hanem azok, akik ismerik ott, a munkahelyi környezetében, azokból hoztak létre egy társadalmi bíróságot, ők jobban meg tudják ítélni, hogy az illetőt el kell-e ítélni, felelősségre kell-e vonni avagy sem.

Azt gondolom, hogy a bírók általában az iratok, a meghallgatások alapján ítélnek, és nem ismerik közvetlenül személyesen az illetőt, és ez így van jól: ettől lehetnek függetlenek és elfogulatlanok. Úgyhogy azt hiszem, ez az érv, amit sokszor hallottuk már, központi érvnek tekintetnek, legalábbis vitatható. Az az érv, hogy a kormány felelős a közbiztonságért, azért, hogy ne kerüljön ki olyan személy, aki veszélyezteti a közbiztonságot, ezzel a logikával az egész bíráskodást át kellene adni a kormánynak, minden büntetőügyet át kellene adni a kormánynak, mert hiszen ha egy normál büntetőügyben azt, aki veszélyezteti a közbiztonságot, esetleg csak öt évre ítélnek, utána kiszabadul, és újabb bűncselekményt hajt végre, akkor is azt lehet mondani, hogy a bíróság tette lehetővé, hogy újabb bűncselekményre sor kerüljön. Nem, államtitkár úr, ez nem jó érv. A kormány felelős a közbiztonságért, de a szabadságkorlátozás fokozatára vonatkozó döntéseknek a bíróságnál, adott esetben a büntetés-végrehajtási bírónál van a helye.

Azt mondta az államtitkár úr, hogy előre prognosztizálható volt, hogy itt egy újabb bűncselekmény történik. Igaz? Az a helyzet, hogy az államtitkár úr is említette azt a számot, hogy az esetek 26 százalékában fordult elő, hogy a börtön nem javasolta és utána a bíróság mégis engedélyezte, ugye? Azt a számot hallottuk ott az alkotmányügyi bizottságban - ott felsorolták a számokat: hogy hány alkalommal kerültek elítéltek enyhébb végrehajtási fokozatba, elhangzott, hogy 79 ezer valahány esetben mentek eltávozásra az elítéltek a börtönből ez alatt a hat év alatt, és az is elhangzott, hogy 66 esetben követtek el bűncselekményt, ebből kettő volt emberölés.

(23.40)

Ez azt jelenti, hogy az enyhébb végrehajtási fokozatba kerülteknek körülbelül 2 százaléka követett el újabb bűncselekményt. Tehát azoknak, akiket a bíró a börtönparancsnok elutasító javaslatával szemben mégis enyhébb végrehajtási fokozatba helyezett, és ennek során aztán rendszeresen kiment a szabad életbe egy-egy napra, a döntő többsége sem követett el bűncselekményt. Tehát azokban az esetekben - ha úgy tetszik - a bírónak volt igaza. Ez az esetek többsége, és csak a kisebbség az, amikor nem volt igaza.

Egyetértek önnel, hogy ez a kisebbség is borzasztóan fájdalmas mindenkinek, nemcsak az érintetteknek - nekik különösen -, de az is kár lenne a társadalomnak, ha azokban az esetekben, ahol alkalmazható az enyhébb végrehajtás, ott nem alkalmaznák. Ebben nem gondolkodik az államtitkár úr, és nem gondolkoznak azok, akik ezt a szigorítást javasolják. Nagyon árulkodó az a javaslat, az a gondolat, ami nincs benne ebben a javaslatban, de a sajtóban elhangzott, hogy csak a büntetés utolsó fél évében legyen lehetőség ennek az alkalmazására. Nyilván ön is hallotta a sajtóban, ez elhangzott, az újságokban idézték (Dr. Hende Csaba: Kitől hangzott el? Nem hangzott el!). A miniszter asszonytól idézték ezt a javaslatot, azzal indokolva, hogy csak a szabad életre való felkészítés az enyhébb végrehajtás célja. Én azt gondolom, hogy nem az a célja, hanem az a célja, hogy a büntetés-végrehajtás során, a szabadságvesztés során az elítéltek kevésbé menjenek tönkre, kevésbé váljanak ronccsá, és hogy ezért később alkalmasabbak legyenek a szabadságra. Ezt nem lehet az utolsó fél évben kezdeni.

Azt hiszem, hogy ez a szigorítási javaslat egészében és azon belül az a paragrafus, amelynek az elhagyását javasolja Csákabonyi Balázs, illetve Hankó Faragó Miklós, ez a javaslat hibás, félreértés, ahogy Csákabonyi Balázs és Mécs Imre is mondta, súlyos alkotmányossági aggályok merülnek fel vele kapcsolatban. Természetesen adott esetben majd az Alkotmánybíróság dönti el, ebben nincs köztünk vita, hogy az ilyen döntés az Alkotmánybíróságé. De az ilyen alkotmányossági szempontok mérlegelésének felelőssége bizony az előterjesztőé és a szavazó képviselőké.

Összefoglalva: csatlakozom Csákabonyi Balázshoz és Mécs Imréhez, és újra az Országgyűlés figyelmébe ajánlom ezt a módosító javaslatot. Köszönöm szépen.