Felszólalás adatai

Jobb lett volna 1990 után hamarabb, de végre idekerült a parlament elé ez a téma. Azt gondolom, hogy nemcsak azért fontos ez, hogy a magyar kitelepítetteknek állítsunk emléket, adjunk egy erkölcsi elégtételt, hanem egyáltalán, tegyünk valamit az ellen, hogy az 1945 utáni történelmünk a helyére kerüljön, a sok elhallgatás, megmásítás után legyen egy reális képünk, és tegyünk azért is, hogy erről a társadalom is tudjon. Különös tekintettel a fiatalokra.

Mert igenis ezzel a nemzettudat is nagyon komolyan sérült, és ha van a politikának, a mai politikusoknak felelősségük, az éppen az lenne, hogy ezért tenni kellene. Egyrészt tenni úgy, hogy lehet, elindítja, támogatja azt, hogy legyen végre egy tárgyilagos történészi feldolgozása ennek a témának, minden politikától, különösen aktuálpolitikai vagy pártpolitikai megfontolástól függetlenül, és tegyen azért, hogy ez legyen közkincs a társadalomban.

(23.40)

Épüljön be a nemzettudatunkba, mert ha megkérdeznénk egy közvélemény-kutatásnál, hogy ki mennyit tud a felvidéki kitelepítésekről, vagy tudja-e, hogy mit jelent a Beneš-dekrétum, attól félek, nagyon-nagyon rossz eredményre jutnánk. Ehhez persze nagyon jó lenne, ha lenne egy konszenzus, lenne a pártok között - hiszen ez nem is pártpolitikai kérdés - egy politikai konszenzus. Nagyon támogatnám azt, amit Szili Katalin mondott, hogy legyen egy ötpárti, vagy minden frakció támogatná ezt, de egyébként ezt megteheti majd a szavazáskor, illetve módosító javaslattal is tudja segíteni, hogyha nem tartja eléggé jónak ezt a javaslatot. Bár megmondom őszintén, én a jobbikos képviselői hozzászólások után ennek kevés realitását látom. Azt gondolom, hogy nagyon fontos lenne ezt a témát itt a parlamenti vita során is méltóan kezelni.

A másik, amit szeretnék elmondani, hogy itt természetesen örülök azért is, hogy a parlament elé került ez a téma, és a parlament tud állást foglalni ebben a kérdésben. Azt nem értem, hogy a kormányt kritizálják, hiszen Rétvári képviselő úr, a kormány képviselője elmondta a hozzászólásában, hogy a kormány is fontosnak tartja, és nem áll meg itt. Természetesen az nem egy olyan egyszerű dolog, de mindenképp kormányzati szerepkör, hogy ezt a különböző diplomáciai tárgyalásokon a kormány érvényesíteni tudja. Azt gondolom, hogy ez nem szándék kérdése, a szándék erre megvan.

Még megemlítenék egy harmadik területet, ez pedig az önkormányzatok, az egyes települések. Hiszen nemcsak Komáromban, hanem több más településen, így például Nyíregyházán is 1998 óta megemlékezünk a felvidéki magyar kitelepítettekről, és nem is akárhol, hanem a városháza falán van egy emléktábla, amit 1998-ban az akkori önkormányzati vezetés - és fontos azt is hozzátennem, hogy MSZP-s vezetés - tett fel, és azóta ott minden évben megemlékezésre kerül sor. Ez évben pedig e tábla mellé került felhelyezésre a Rákóczi Szövetség és a Trianon Társaság jóvoltából gróf Esterházy János táblája is.

Természetesen ez nem csak azt jelenti, hogy tárgyi emlékeket adjunk, viszont fontos az, hogy legyen egy hely, ahová elmegyünk koszorúzni, és tudjuk azt, különösen a fiatalok tudják, hogy miért koszorúzunk, mire emlékezünk, és az is fontos - ahogy ez a határozati javaslat célozza -, hogy legyen egy emléknap, amit az országban mindenütt, minden helyen ekkor tartunk meg. Nyilvánvalóan ezek után Nyíregyházán is ezen a napon fogunk emlékezni.

Hadd zárjam a felszólalásomat azzal a Babits-versrészlettel, ami a nyíregyházi városháza falán lévő táblán szerepel: "nem feledésben van orvosság, hanem / éppen az emlékezésben!", és az emlékezésért és a megemlékezésért - ahogy elmondtam - nagyon sokat kell még tennünk. Ez egy első lépés, amit remélhetőleg további követ majd.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)