Felszólalás adatai
243. ülésnap (2017.10.03.), 42. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Varga László (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 42 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egészen formabontó jelleggel a normál felszólalást használnám, részben a reagálás lehetősége kapcsán. Még egyszer felhívnám a figyelmüket arra, hogy annak a néhány ezer embernek, aki ebben a pillanatban is átmeneti bányászjáradékban részesül, az ő számuk nyilvánvalóan csökken, mert egy részük eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, és egy részük sajnos még nem éri el, merthogy olyan munkát folytattak ők 25 évig, legalább 25 évig a mélyművelési ágban vagy legalább 5 ezer műszakban, amely súlyos egészségkárosodással vagy kockázattal járhat az ő esetükben. Tehát azt kérem, hogy az ő esetük kapcsán állítsák vissza a bányásznyugdíjat. Megjegyezném, hogy néhány évvel ezelőtt ennek a költségét nagyjából 6 milliárd forintra tették. Nyilván, hogy pontosan ma ez mennyibe kerülne, ezt ki kell számítani, de mindenképpen egy ennél kisebb összegről lenne szó. Azt gondolom, ahhoz képest, hogy önök sokszor költenek luxusberuházásokra, egyik fő projektjük a miniszterelnök Várba költöztetése vagy a szülőfalujának a fejlesztése, azt gondolom, hogy ezek helyett egy fontosabb cél lenne visszaadni a bányásznyugdíjat azoknak, akiknek ez jár. A munkaerőpiaci problémák fő okozója az, hogy 600 ezren elhagyták ezt az országot. Ők hiányoznak nagyon erről a munkaerőpiacról. Ha itt lennének ezek a zömükben nagyon jól képzett munkavállalók, akkor ezek a problémák nem lennének. A munkaerőpiaci problémák megoldása tehát nem az, hogy az átmeneti bányászjáradékban részesülő korábbi bányásznyugdíjasokat visszakényszerítik a munkaerőpiacra, hanem az, hogy visszaadják nekik a bányásznyugdíjukat, illetve olyan politikát folytatnak, aminek kapcsán sok százezer elvándorolt magyar honfitársunk vissza tud térni ebbe az országba, és tudja építeni a családja és a saját jövőjét. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)
Felszólalások: Előző 42 Következő Ülésnap adatai