Felszólalás adatai

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nem előterjesztőként, hanem az SZDSZ képviselőjeként néhány megjegyzést tennék, részben az elhangzottakhoz, megvallom őszintén, azzal a szándékkal, hogy ne áltassuk magunkat.

(16.40)

Ott kezdeném - és ez még nem ehhez, mármint az áltatással jelzett fejezethez tartozik-, hogy a kuratóriumi elnök úr azt mondta, hogy reméli, a 2002-es év volt a mélypont. Elhangzott itt egy olyan felszólalás, amelyik olyasmit fogalmazott meg, hogy a 2003-as év még rosszabb volt, mint a 2002-es. A 2003-as év befejeződött már. Én azért egy olyan érdemi különbséget mindenképpen megemlítenék, hogy a 2002. évben az Állami Számvevőszék, ami viszonylag ritkán fordul elő, feljelentést tett a Magyar Televízió ellen. Az igaz, hogy a feljelentésből végül is bírósági szakra eljutó ügy nem lett, de meglehetősen súlyos ügyeknek kellett előfordulni ahhoz, hogy az Állami Számvevőszék ezt az elég keménynek nevezhető eszközt alkalmazza.

2003-ban, ami szintén páratlan, a kuratóriumi elnökség, majd a kuratórium jutott el odáig, hogy rátalált, rábukkant olyan törvénytelenségekre, vagy nevezzük egyelőre nem törvénytelenségnek, hanem visszásságoknak, amelyeket képes volt ő maga megállítani, ami, mint ismert, a Televízió akkori elnökének leváltásához vezetett, ami, ha tetszik - bár örömet nem okoz, hogy idáig fajultak a dolgok -, mégiscsak előrelépés a korábbiakhoz képest.

Ami ennél talán fontosabb, és amire azt mondtam, hogy ne áltassuk magunkat, az az, hogy a helyzetleíró megállapításokkal többnyire egyetért az ember, ha a pénzügyi kérdésekről van szó, nevezetesen, hogy kevés a pénz, de megoldás nem nagyon körvonalazódik az itt elhangzott felszólalásokból. Ma már közismertnek tekinthető az a tény, hogy ha alapvető változást gondolnánk a közszolgálati műsorszolgáltatásban, akkor elsősorban a finanszírozást kell átgondolni, és nemcsak arról az oldalról, hogy hogyan lehet a normatív finanszírozást biztosítani, hanem ennek részleteit illetően is. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar parlament az úgynevezett médiatörvényben elindította a Magyar Televíziót egyfajta úton. Nem akkor, amikor nem adott több pénzt, hiszen arra akkor sem nagyon volt lehetősége, legfeljebb reményeket fogalmaztak meg sokan, nem biztos, hogy megalapozatlanul, hanem akkor, amikor úgy döntött, hogy a Magyar Televíziót részben az úgynevezett készülékhasználati díjból kell működtetni, részben azonban reklámbevételből.

Amikor reklámbevétel mellett döntött a magyar parlament - mint intézményrendszer mellett -, akkor eldöntötte, hogy a Magyar Televízió nem egyfajta értelemben vett közszolgálati tevékenységet végez csak, hanem olyan helyzetbe kerül, hogy versenyeznie kell a kereskedelmi televíziókkal; ez egyértelmű volt a médiatörvény alapján. Az más kérdés, hogy a Magyar Televízió első részvénytársasági vezetése ennek következményeit nem mérte fel, nem készült fel a versenyhelyzetre. Csak szeretnék emlékeztetni, hogy még olyan alapkérdésekben sem készült fel, mint a TV 2 márkanév, amit minden pénz nélkül egy kereskedelmi televízió elvehetett a Magyar Televíziótól. De ez csak egy kisebb probléma volt.

A lényeg az, hogy addig, ameddig a Magyar Televízió arra van kényszerítve, hogy kereskedelmi bevételekből próbálja meg finanszírozni önmagát, addig arra is kényszerítve van - talán a képviselők többségének kulturális igényeit figyelmen kívül hagyva -, hogy lehetőleg olyan műsorokat is sugározzon viszonylag nagy időben, amelyek reklámhordozók; ennyiben a kereskedelmi televíziókkal versenyeznek.

Itt akkor szó érheti valóban a ház elejét, ahogy itt egyik képviselőtársam fogalmazott. Lehet használni a színvonalas kifejezést, de annak következményeit, illetve minden vonatkozását érdemes áttekinteni, nevezetesen, hogy olyan típusú arttelevíziózással, amit a Duna Televízió képvisel, nyilvánvaló reklámbevételekhez gyakorlatilag nem lehet hozzájutni, a Duna Televízió működésében a reklámbevétel minimális. Ha ennél nagyobb reklámbevételre törekszik a Magyar Televízió, akkor kénytelen az úgynevezett színvonalas vagy igényes műsorok színvonalából engedni, és populárisabb műsorokat forgalmazni. Ez tehát nyilvánvalóan egy alapvető és eldöntendő szempont a további finanszírozás ügyében.

Az is teljesen nyilvánvaló, hogy az úgynevezett készülékhasználati díj, amiről itt sokan beszélünk, Magyarországon limitált az adófizetők teherbíró képességét nézve. Nem képzelhető el olyan készülékhasználati díj Magyarországon, amiből ez a közszolgálati műsorszolgáltatás, ami jelenleg létezik - Rádió, Duna Televízió, Magyar Televízió két csatornával -, színvonalasan működtethető lenne, még akkor sem, ha az állam vagy a költségvetés átvállalja, mondjuk, a frekvenciahasználati vagy a sugárzási díjat, mint azt jelenleg teszi. A műsorkészítésre, illetve az amortizáció pótlására sem elegendő az a készülékhasználati díj, amit a magyar jövedelmi viszonyok ismeretében be lehet szedni. Nem gondol senki arra, hogy, mondjuk, meg kellene duplázni a készülékhasználati díjat, de feltehetően ekörüli összeg lenne az, ami bevételként a közszolgálati műsorszolgáltatók igényeit kielégítené, és nem elvont, absztrakt igényeit, hanem a törvényben meghatározott feladatuk teljesítéséhez szükséges vagy ahhoz igazított igényeket.

Magyarország nem Anglia, Magyarország kis ország, itt készülékhasználati díjból egyrészt a lakosság száma, másrészt teherbíró képessége miatt bizony szerény összeget lehet az ilyenfajta tevékenység költségeihez képest beszedni. Ebből a szempontból persze valóban érdekes az, hogy soha hatvan-egynéhány százaléknál többet nem sikerült beszedni a reálisan kalkulálható készülékhasználati összegből, és külön probléma, amiről itt beszéltek képviselőtársaim, hogy a kormány átvállalta ezt a készülékhasználati díjat. Én nem azt érzem alapvető problémának, ezt az elmúlt évben már sokszor elmondtam, hogy anyagi értelemben rosszabbul jártak volna így a műsorszolgáltatók, még csak azt sem, hogy nem normatív ez a támogatási, illetve finanszírozási rendszer. Más problémái vannak; de a mindenkori kormánytöbbségtől függött maga a készülékhasználati díj is, hiszen a jelen viszonyok között a parlamenti többségnek kellett volna megszavazni a készülékhasználati díj emelését akkor is, ha nem a kormány vállalja ezt át, hanem közvetlenül a lakosság fizeti. Ez mindenkor a parlamenti többség döntésétől függött volna, ebben az értelemben tehát sajnos ez a támogatási vagy finanszírozási rendszer nem egészen normatív, a törvény eredeti elképzelése szerint sem.

Egészében véve azt szeretném mondani, hogy a Magyar Televízió működésében továbbra is alapvetőek a működési zavarok. Azzal együtt is el lehet ezt mondani, ha egyetértek elnök úr beszámolójával, miszerint jelentős előrelépések történtek, de ha a további előrelépéseknek nem lehetünk tanúi, akkor nyilván a következő évi vagy a jelen évről szóló beszámoló kapcsán is jelentős kritikákat lehet megfogalmazni. Ugyanakkor én az éves beszámolóknál lényegesebb szempontnak tartom - mint már azt próbáltam ma többször megemlíteni - az egész közszolgálati médiarendszert. Elsősorban ennek normatív alapon működő finanszírozását érdemes a parlamenti pártoknak átgondolni, mert ez a legfontosabb kérdés, ennek megoldása nélkül a gondok ilyen vagy olyan módon minden évben újratermelődnek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)