Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Horváth Csaba! Nem tudom, tisztában van-e azzal, hogy mit mondott. Konszenzust hiányolt tőlünk, ami az egészségügyet illeti, illetve kooperációt kért tőlünk. Jó lenne, ha előbb a saját frakciója és a kormány között, illetve a kormánykoalíció tagjai között lenne kooperáció, akkor nem fordulna elő az, hogy egy-egy törvényjavaslat kapcsán... - a mechanizmusokat ismerjük, a több százra tehető módosító javaslatok nagyobbik részét a kormánypártok nyújtják be. Ez nem azt jelenti, hogy a társadalommal, nem azt, hogy a többi parlamenti párttal, hanem hogy a saját frakciójával, illetve a koalíciós partnerével sem egyeztet a kormány. Erre a legjobb példa ez a kapacitástörvény, ahogy halljuk, nemhogy bővült volna a védett kórházak száma, hanem csökkenni fog. Várjuk a benyújtott törvényjavaslatot.

Két dologról szeretnék még beszélni az egészségügy kapcsán. Ha emlékeznek rá, 2002 nyarán több egyéni szocialista képviselőnek a javaslatára az Országgyűlés elfogadott egy olyan határozatot, amelyet minden ciklus elején el szokott fogadni, hogy a népegészségügyi program kiemelkedően fontos kérdés. 1993-ban indult, lényegében a rendszerváltoztatást követően, úgy gondolom, amikor sok és valóban történelmi változást követően elkészült a Kertay-program; elindulhatott volna, ami tíz évre precízen lebontva a feladatokat előírta, aztán jött '95, és az egész félre lett téve. Majd '98-at követően hosszú egyeztetések után a szakmával, a társadalmi szervezetekkel, mindennel leegyeztetve és felújítva a Kertay-programot, egy kiváló népegészségügyi program készült, indult volna, de jött a kormányváltás. Önök mondták akkor, hogy ezt folytatni fogják, de leállították az egészet, új program indult el, mondjuk így.

De ha megnézzük a jövő évi költségvetést, és azt látjuk, hogy a kormány 300 millió forintot szán erre a célra, akkor azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy olyan nagyon komolyan nem lehet gondolni ezt az egészet, ha állampolgáronként, mondjuk, harminc forintot szán a kormány egy népegészségügyi programra. Az előző felszólalásomban statisztikai adatokkal próbáltam érzékeltetni, hogy a kiemelkedő morbiditási-mortalitási mutatókban sajnos az elmúlt öt évben olyan lényeges változást nem sikerült elérni, és én is, Mikola miniszter úr is beszéltünk arról, hogy bizony egy olyan demográfiai változás következik be, ami fokozottabb igénybevételt fog indukálni.

Ha egy kormány felelősen gondolkozik a nép, a nemzete egészségével kapcsolatban, akkor nem akasztja meg folyamatosan ezeket a programokat. Tudom, lelki szemeim előtt látom, az államtitkár asszony mindjárt nyom majd egy gombot, és azt mondja, hogy én nem mondok igazat, mert a szűrőprogramok lényegében a járóbeteg-kasszában is benne vannak, és csillagos jelentéssel a volumenkorlát alá nem esnek. Esetleges, hogy kiírnak pályázatot, nem írnak ki pályázatot, azonban a 22-es csapdája az, hogy pont a szűrővizsgálatoknak az a lényege, hogy idejekorán, még viszonylag kezdeti stádiumban lehessen ezeket a betegségeket kezelni; a kiemelés újabb vizsgálatokat indukál, az viszont már keményen a volumenkorlátba esik, tehát hihetetlen nagy dilemma elé kerül az egészségügyi szolgáltató egy ilyen esetben. El lehet mondani a 2007-es költségvetéssel kapcsolatban, de ha végigolvassa valaki az egész anyagot, a több száz oldalas anyagot, talán kétszer vagy háromszor van leírva az, hogy népegészségügyi program.

Röviden még egy dologról szólnék, ami szintén idetartozik. Ha népben, nemzetben gondolkozunk, látjuk, hogy a határon túli honfitársainknak az egészségügyi ellátása a kényszerítő körülmények miatt egyre inkább kriminalizálódik, mert a kormány úgy gondolja, hogy erre olyan nagy súlyt nem kell fektetni. Nem látjuk értelmét, magyarázatot nem kaptunk rá, hogy miért kell a Segítő Jobbtól elvenni ezt a funkciót, ez a 116 millió forint édeskevés erre a dologra.

Nagyon nehéz ilyet kimondani, mert megéltük már ebben az országban, hogy a határon kívüli magyarokkal szemben pont restrikció idején nagyon könnyű ellenszenvet kiváltani, azonban nekünk, anyaországbelieknek mindenféleképpen felelősségünk ennek a problémának a megoldása. És ha az elmúlt tizenöt év migrációját figyelembe vesszük, akkor mi tudjuk, akik benne vagyunk az egészségügyben, hogy hihetetlen nagy nyomás nehezedik az egészségügyre, nem véletlen, hogy különböző, nem feltétlenül fair módon történik az ellátás. Úgy gondoljuk, hogy sokkal tisztességesebb, ha az anyaország felvállalja az ezzel kapcsolatos, az egész költségvetéshez képest jelentéktelennek nevezhető összeget, mert például ebben az esetben még egy 200 milliós tételt odatéve ez a kérdés szervezett módon megoldható, mint hogy kényszerüljenek egyrészt a betegek, másrészt az ágazatban dolgozók a különböző szabálytalanságoknak a véghezvitelére. Mi módosítást fogunk ezzel kapcsolatban is benyújtani.

Kérem, hogy ezt gondolják végig, és bízom benne, hogy egyetértenek, és támogatni fogják ezt a módosító javaslatot.

Köszönöm szépen.