Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Holnap, december 3-án van a fogyatékossággal élők világnapja. A fogyatékossággal élőkről egészen a legutóbbi időkig úgy gondolkodtak, mint akik valamilyen képesség hiányától szenvedő, ezért sajnálatra méltó, támogatásra szoruló, akár szerencsétlenek. A cél az ő meggyógyításuk, a többséghez hasonlóvá tételük, azzá alakításuk. Ráadásul a XVII. század óta gyakorlattá vált a fizikai elzárásuk, intézménybe kényszerítésük is, amit semmi sem indokolt, viszont egyik következményeként a társadalom óriási többsége alig találkozott velük, aminek természetes folyományaként széles körben alakult ki velük szemben előítélet, viszolygás, kerülték, kigúnyolták és kirekesztették őket.A múlt század hetvenes éveiben kezdődött meg az a szemléletváltás, amely szerint a fogyatékosság lényege nem valamely képesség hiánya, az mindenekelőtt bizonyos környezeti, társadalmi akadályok következménye, ami megnehezíti, hogy a fogyatékossággal élők másokhoz hasonlóan részt vegyenek a társadalom mindennapi életében. Nem elsősorban megváltoztatni akarja tehát a fogyatékossággal élőket, célja az akadálymentesítés, mindazoknak a gátaknak az eltávolítása, ami a társadalmi részvételben megakadályozza őket. A fogyatékosság ezáltal emberi jogi, emancipációs kérdéssé vált, annak elfogadásává, hogy a fogyatékossággal élők egyenlőek, a társadalom minden más tagjával azonos jogok illetik meg, és azonos kötelezettségek terhelik őket.

Bár a Magyar Köztársaság 2007-ben ratifikálta az ENSZ 1992-ben elfogadott egyezményét a fogyatékossággal élő személyek jogairól, a haladás idehaza nagyon lassú. Gondoljunk az olyan egyszerű, hétköznapi ügyekre, mint hogy hogyan jut le egy kerekesszékes polgártársunk az aluljáróba, hogyan vesz föl pénzt a vak ember az ATM-ből, ha az automata nem képes verbális kommunikációra, hogyan tölt ki egy szükségessé váló nyomtatványt, ha az nem áll rendelkezésre Braille-írás formájában, hogyan néz meg egy siket egy filmet vagy egy színdarabot, ha az nincs föliratozva. A fogyatékossággal élők ráadásul nemcsak helyzetükből adódóan válnak hátrányos megkülönböztetés áldozatává, gyakran ma is szembe kell nézniük előítéletekkel, gúnyolódással, tudatos diszkriminációval, és akkor még nem is szóltunk a többszörös fogyatékosságról, amelyben például a siketség és a vakság együtt jelenik meg.

Mindazonáltal a legnehezebb helyzetben talán mégis az értelmi fogyatékosok vannak. 1997-ben választókerületemben, a XV. kerületben polgármesterként megkeresett annak idején Göncz Árpád köztársasági elnök felesége, akit mindenki Zsuzsa asszonyként emlegetett. Ő akkoriban terelt egybe 36 értelmi sérültekkel foglalkozó civil szervezetet, létrehozta az ÉTA-t, az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségét, amelynek ma már 52 tagszervezete van. Zsuzsa asszony azzal a problémával fordult hozzám, hogy a létrejövő szövetségnek nincs helye, ahol működni tudna. A képviselő-testület döntése alapján aztán a XV. kerületben létrehoztunk egy olyan intézményt, ahol az óvodától a fogyatékos személyek nappali ellátásával foglalkozó egységünkig alapítványi gondoskodású és civil szervezeteket, intézményeket helyeztünk el. Azóta több ütemben kiépítettük a főváros egyik legkorszerűbb intézményét, és itt kapott helyet ez a bizonyos ÉTA 22 évvel ezelőtt. Az országos központja is itt van. Az ÉTA azóta országos hatáskörű nonprofit közhasznú szervezetté vált, ernyője alá tartozik becslésünk szerint négy-ötezer értelmileg akadályozott és halmozottan sérült ember, az ő családtagjaik és a velük foglalkozó segítők és szakemberek tartoznak, érdekvédelmi tevékenységével és szolgáltatásainak nyújtásával pedig hozzájárul az ő és közvetlen környezetük életminőségének javításához. Köszönöm szépen, hogy elmondhattam. (Taps a Jobbik padsoraiban.)