Felszólalás adatai

Engedjék meg, hogy mielőtt az önök fekvő törvényjavaslat lényeges tartalmi elemeinek, újításainak részletesebb ismertetésébe kezdenék, pár mondatban kitérjek az új büntetés-végrehajtási törvény megalkotását szükségessé tevő legfőbb indokokra is. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet, azaz a hatályos büntetés-végrehajtási kódex immár több mint 34 éve hatályban van. E közel három és fél évtized alatt hazánk társadalmi és gazdasági átalakulásával párhuzamosan a bűnözés szerkezete, a bűnelkövetői kör összetétele, a bűncselekmények jellege, valamint a bűnelkövetés módozatai tekintetében is lényeges változások következtek be. A változásokra - a büntető anyagi és eljárásjogi szabályok mellett - a végrehajtási joganyagnak is reagálnia kell, hiszen a kriminális cselekményeket elkövető személyekkel szembeni fellépés csak akkor érheti el a célját, ha a velük szemben kiszabott joghátrányok érvényesítése is kellően átgondolt, hatékonyan működő rendszer keretei között történik.

Ugyanakkor az élet változó körülményeihez való folyamatos jogszabályi igazodásnak is ára van. A hatályos büntetés-végrehajtási kódex 34 éve alatt számtalan módosítást megélt, amely a jogszabály belső koherenciáján is nyomot hagyott. A gyakori változtatások következtében az egységes felépítés megbomlott, amely a normaszöveg átláthatóságát és a biztonságos, hatékony jogalkalmazást negatívan befolyásolta. Az új törvénykönyv elkészítése során ezért kiemelten fontos volt, hogy egy átlátható, a gyakorlati tapasztalatokat is figyelembe vevő, a jogalkalmazók által a jelenleginél könnyebben alkalmazható kódex szülessen.

(13.50)

Alapvető jogállami követelmény, hogy a legmagasabb jogszabályi szinten kell megjeleníteni azon jogkövetkezmények végrehajtását, amelyek a személyi szabadság jogszerű elvonásával vagy korlátozásával járnak együtt. E kívánalomnak való megfelelés, valamint a szabályozott terület jelentősége is indokolja, hogy a büntetés-végrehajtás legfontosabb jogforrásának hierarchikus szintje is tükrözze a jogrendszerben elfoglalt helyét, és ne törvényerejű rendeletként, hanem törvényként épüljön be a hazai joganyagba.

Az új kódex megalkotásának szükségességét támasztja alá a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 4. §-ának rendelkezése, amely szerint ha egy tárgykört törvény szabályoz, törvényben kell rendezni az alapvető jogintézményeket és a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat. A jelenleg hatályos végrehajtási rendeletek között ugyanis több olyan is található, amely olyan jogintézményeket szabályoz miniszteri rendeleti szinten, amelyek közvetlenül érintenek alapvető jogokat, ezért azok kizárólag törvényi szinten szabályozhatóak. E szabályokat a jogalkotási követelményeknek való megfelelés érdekében tehát törvényi szinten, az új büntetés-végrehajtási törvényben szükséges megjeleníteni.

Az 1978-as büntető törvénykönyv előkészítésekor még nem volt kiforrott büntetés-végrehajtási jogi szabályozás, sőt önállósága is tudományos viták tárgya volt, így a régi büntető törvénykönyvben a büntető anyagi jogi rendelkezések között számtalan büntetés-végrehajtási jogi rendelkezés szerepelt. A büntetéskiszabás és a büntetés-végrehajtás során érvényesülő, az eljárás különböző szereplői által érvényesítendő eltérő szempontoknak megfelelő hatékonyabb szabályozás kialakítása érdekében az új Btk. a büntető anyagi jogi és a büntetés-végrehajtási szabályokat világosan elkülönítette.

E kodifikációs irányvonalat követi jelen törvényjavaslat is, amely letisztult, tisztán végrehajtási jogi szabályokat tartalmazó kódexként kíván a jelenleg hatályos, meglehetősen kusza és vegyes szabályozást tartalmazó törvényerejű rendelet helyébe lépni. A büntetés-végrehajtási intézetek túltelítettsége, a fogvatartottak egyéniségéhez igazodó végrehajtás hiánya, a reszocializációs cél nem kellő hangsúlyozása, a fiatalkorúakra vonatkozó szabályozás hézagai és a jelen rendszer egyéb nehézségei is szükségessé tették egy új, e problémákat hatékonyabban kezelni képes, a jelenkor követelményeinek megfelelő, valóban XXI. századi és a kormány büntetőpolitikáját is tükröző kódex létrehozását.

Végül, a fentieken túl, a kormány számára fontos volt a kodifikációs munkálatok során a vonatkozó nemzetközi egyezményeknek és az azok hatályosulását ellenőrző monitoringrendszerek ajánlásainak figyelembevétele, hogy ezáltal a törvényjavaslat megfeleljen hazánk nemzetközi kötelezettségvállalásainak is.

Tekintettel arra, hogy egy 438 szakaszból álló, indoklással együtt 288 oldal hosszú törvényjavaslat részletes ismertetése az adott időbeli korlátok között, illetve a jelenlévők figyelmének és érdeklődésének fenntartása mellett nem lenne lehetséges, a következőkben az új kódex legfőbb újításait, lényegadó tartalmi elemeit kívánom csupán bemutatni.

Az új kódex kialakítása során alapvető szempont volt, hogy az a büntetés-végrehajtás összetett, többcélú rendszerét olyan alapokra helyezze, amely kellően szolgálja a társadalom védelmét, és egyben az elítéltek épülésére, nevelésére, jogkövető életmódra szoktatására is lehetőséget teremt. Ezért az elkövetővel szembeni joghátrány érvényesítése mellett kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a fogvatartott a büntetés-végrehajtási intézetben töltött idő alatt hasznos tevékenységet folytasson, szabadulása után pedig a társadalom értékes tagjává váljon. Ennek megfelelően a törvényjavaslat a büntetések, intézkedések hatékony érvényesítésén, azaz a szankciók szigorú végrehajtásán túl az egyéni megelőzési célok elérését, a reszocializációt, illetve az elítélt megfelelő oktatását és munkára szoktatását is célul tűzi ki.

A kódex felépítését illetően hat részből áll, amelyek további fejezetekre tagolva, logikusan felépített rendben rögzítik a végrehajtás legfontosabb kérdéseit. Az általános szabályokat tartalmazó első rész határozza meg azokat a rendelkezéseket, amelyek a büntetés-végrehajtás egészére irányadóak. Itt került megállapításra a büntetés-végrehajtás célja és feladata, a törvény hatálya, valamint értelmező rendelkezések révén a törvényszövegben alkalmazott szakkifejezések definiálása is ebben a részben történt meg.

Az első rész határozza meg a büntetés-végrehajtási jogviszony fogalmát, amelyből számos, csak a büntetés-végrehajtásra jellemző sajátos szabályozás eredeztethető, így például az, hogy az elítélt munkáltatása nem munkaviszony, hanem büntetés-végrehajtási jogviszony keretében történik. A büntetés-végrehajtási jogviszony hierarchikus jogviszony, és jellegéből következik, hogy az elítélteket speciális, erre az intézményi rendszerre jellemző jogok és kötelezettségek illetik, illetve terhelik, így például ellátásra jogosult, de a törvényben meghatározott kivételekkel köteles munkát végezni és a tartására fordítható összeghez hozzájárulni. A jogviszony másik oldalán az állam által delegált hatáskörben a végrehajtásért felelős szerv, szervezetet mint a központi büntető hatalom kizárólagos birtokosa helyezkedik el.

Az I. fejezetben az általános szabályok között szerepelnek még a büntetés-végrehajtásban érintettek legfontosabb jogai, például a büntetés-végrehajtási ügyben a védelemhez, az anyanyelv használatához, illetve a megfelelő tájékoztatáshoz való jog, a jogérvényesítésre vonatkozó szabályok, a végrehajtásért felelős szervek főbb feladatai, a kérelmek elbírálása, a panaszjog, illetve egyes, a törvényben megjelölt esetekben a határozattal szembeni bírósági felülvizsgálat biztosítása.

A törvényjavaslat II. fejezete a büntetések és intézkedések végrehajtását kizáró okokat tartalmazza, III. fejezete pedig a bíróság és az ügyész büntetés-végrehajtási feladatait meghatározó legfontosabb szabályokat rögzíti, a hatályos szabályozáshoz képest lényegesen átláthatóbban és részletesebben.

A IV. fejezetbe kerültek az adatkezelésre vonatkozó rendelkezések, amelyek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénnyel összhangban meghatározzák, hogy mely szervek mely adatok kezelésére és milyen feltételek mellett jogosultak.

A törvényjavaslat második része a büntetések végrehajtásával foglalkozik. E rész legelején kapott helyet az V. fejezet, amely a szabadságvesztés mint a legszigorúbb és a büntetéskiszabási gyakorlatot tekintve az egyik legelterjedtebb büntetési nem végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket foglalja össze. A jelenleg hatályos kódexhez képest a legtöbb újítást és módosítást itt lelhetjük fel, ezért véleményem szerint a nóvumok némileg részletesebb kifejtést igényelnek.

Új elemként jelennek meg a törvényjavaslatban a szabadságvesztés végrehajtásának alapelvei. A hagyományos alapelvek, mint a törvényesség, a fokozatosság, a normalizáció és az egyéniesítés elve mellett új, a jelenlegi társadalmi helyzetre reagáló alapelvek kerülnek kimondásra, úgymint a rugalmasság, a káros hatások minimalizálása, a pragmatizmus és az egyéni aktivitás. Ezek szerepe azért hangsúlyos, mert kijelölik a végrehajtás fő irányvonalait, és a jogalkalmazók számára is zsinórmértékül szolgálnak.

A törvényjavaslat a szabadságvesztés végrehajtása során továbbra is kiemelkedő célként rögzíti a társadalom védelmét és az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítését, ugyanakkor az eddigiekhez képest nagyobb szerepet kap az egyéniesítés, valamint fontos célként kerül meghatározásra a társadalomba való visszailleszkedés elősegítése, az elítéltek hatékonyabb oktatása és foglalkoztatása, a szabadulás utáni jogkövető életmód kialakításához szükséges feltételek biztosítása is.

A jogerős szabadságvesztésre ítélt személyek büntetés-végrehajtásának megkezdésére vonatkozó felhívását a törvényjavaslat a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága feladataként jelöli meg. Ezzel a büntetés-végrehajtási szervezet ráhatást gyakorolhat a szabadságvesztések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ütemezésére és földrajzi elhelyezkedésére. Ez előnyös a büntetés-végrehajtási szervezet számára, hiszen a felhívások ütemezésével lehetővé válik bizonyos feladatok delegálása a szervezeten belül, amely érdemben csökkentheti a jellemzően túlzsúfolt megyei büntetés-végrehajtási intézetek telítettségét.

A módosítás az elítéltek számára is praktikus lehet, hiszen a felhívás ezentúl nem szükségszerűen a területileg illetékes megyei, fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szól, hanem közvetlenül a szabadságvesztés végrehajtására kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe, így feleslegessé válik a megyei és a végrehajtásra kijelölt intézet közötti szállítás, illetve a végrehajtás helyének előzetes ismerete alapján tervezhetőbbé válik a kapcsolattartás. A BVOP soron kívül hívja fel az ötévi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélteket, illetve a többszörös visszaesőket, továbbá a javaslat meghatározza azokat az eseteket is, amikor a szabadságvesztést azonnal foganatba kell venni.

(14.00)

A törvényjavaslat egyik legfontosabb újítása, hogy a szabadságvesztés végrehajtása körében az elítéltek osztályozási módját, a besorolás alapján kialakított végrehajtási környezetét illetően bevezeti a kockázatelemzési és kezelési rendszert, amely megteremti az elmélet, az eszközök és a módszerek szintézisét. Eddig nem voltak mérések és adatok arra vonatkozóan, hogy a szabadságvesztését megkezdő fogvatartott milyen visszaesési kockázattal lehet jellemezhető, és az sem volt mérhető, hogy a fogvatartás során milyen fejlődésen, változáson megy keresztül, azaz reintegrációs hajlandósága mely irányban változik. A rendszer csak akkor működhet megfelelően, ha az egyénre koncentráltan alakítjuk ki a hatásmechanizmust. Ennek érdekében a törvényjavaslat kellőképpen strukturált és differenciált rezsimrendszert alakított ki, amelynek egyes elemei biztosítják az elítélt személyiségéhez mért és legmegfelelőbb reintegrációs programot, amelynek elemeit áthatják az individualizációs elvek.

Ezen szakmai alapú diagnosztikai és kezelési rendszer bevezetése megköveteli egy új, speciális célkitűzésű intézet, a központi kivizsgáló és módszertani intézet létrehozását. Ez végzi majd a kockázatelemző, valamint egyéb reintegrációs programokat és döntéseket elősegítő vizsgálatokat 2016. január 1-jétől azon elítéltek esetében, akiket a bíróság legalább 18 hónapi időtartamú szabadságvesztésre ítélt. Egyéb esetben a KKMI által kiadott útmutató alapján, a KKMI felállításáig pedig a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának a módszertani iránymutatása alapján a büntetés-végrehajtási intézetek végzik el a vizsgálatot. A besorolásról mindkét esetben a Befogadási és Fogvatartási Bizottság dönt.

A fentieken túl a KKMI az elképzelések szerint jelentős szerepet fog vállalni a végrehajtásban alkalmazott módszerek és eljárások kidolgozásában is, a pragmatizmus alapelvével összhangban. Mivel a KKMI a tevékenységét csak 2016-tól kezdheti meg, a törvényjavaslatnak a KKMI felállításához és működése megkezdéséhez kapcsolódó rendelkezései és az egyéb rendelkezések 2015. január 1-jére tervezett hatálybalépésétől eltérően csak 2016. január 1-jén lépnek hatályba. A javaslat értelmében a végrehajtási fokozatokhoz 3-3 rezsimkategória tartozik majd, általános, szigorúbb és enyhébb szabályokkal, ami elsősorban az elítélt intézeten belüli mozgatása, zárkaajtók zárva vagy nyitva tartása, a kapcsolattartási jogosultságok mértéke és a reintegrációs programok tekintetében jelent lényegi eltérést. Azt, hogy melyik rezsimkategóriába kerül az elítélt, elsősorban a biztonsági és visszaesési kockázati besorolása, valamint a végrehajtás során tanúsított magatartása, illetve a reintegrációs programokban való előmenetele határozza meg.

A kategorizálás az elítéltek megfigyelését, a kapcsolódó iratok elemzését, a fogvatartott szakterület-specifikus szempontból történő kivizsgálását és az azt követő véleményalkotást foglalja magában. Az első 30 napot, amely szakmai szempontok alapján további 30 nappal meghosszabbítható, az úgynevezett összegző jelentés zárná, amely pontokban vagy százalékos formában határozza meg az elítélt befogadásakor mért általános visszaesési kockázatát. Az összegző jelentés kötelezően javaslatot tenne a kockázat csökkentéséhez szükséges konkrét reintegrációs programokra, azok prioritásait is meghatározza. A KKMI jelentős szerepet vállal abban is, hogy meghatározott egyéb szakmai helyzetekben, például a feltételes szabadságra bocsátás esetében elvégzi az elítélt kockázatelemzését, hiszen a KKMI tevékenysége jellegéből adódóan koncentráltan jut olyan információkhoz, amelyek mind a bűnmegelőzésben, mind a reintegrációs munkában értékes adatokat jelentenek, amelyeket elemezni és értékelni kell, továbbá megfelelő módon fel kell használni, és hasznosítani kell a mindennapokban.

A törvényjavaslat a sajátos kezelési igényű elítéltek számára speciális részlegeket alakít ki, amelyek ezen elítéltek különleges jellemzőjéhez igazodó elhelyezést, nevelést tesznek lehetővé. Közülük a gyógyító terápiás részlegen és a pszichoszociális részlegen való elhelyezést az elítélt egészségi állapota miatti különleges gondozási igénye, míg a drogprevenciós részlegen való elhelyezést a kábítószer-mentesség ellenőrzésének célja alapozza meg.

A hosszú idős speciális részleg a legszigorúbb rezsimkategóriájú körlet. A hosszú idős speciális részleg kettős funkcióval rendelkezik. Egyrészt a hosszú időtartamú, életfogytig tartó vagy legalább 15 év időtartamú büntetés végrehajtásának színtere, másrészt pedig az intézettel együttműködő elítéltek elhelyezésére szolgál, akik ugyanakkor ítéleti idejük, bűncselekményük és egyéni biztonsági kockázatértékelésük alapján kiemelt figyelmet érdemelnek. A hosszú idős speciális részlegre történő elhelyezés azon szabadságvesztés büntetésüket töltő elítéltek esetében szükséges, akiknek speciális kezelésük és elhelyezésük indokolt abból a célból, hogy a közösségbe helyezésre vagy az ismételt visszahelyezésre felkészítést nyerjenek. Végül a speciális részlegek között kell megteremteni az alacsony biztonsági kockázatú részleget, ahol az az elítélt helyezhető el, akinek biztonsági csoportba sorolása alapján a fogvatartása nem igényli magas szintű biztonsági védelmi eszközök alkalmazását.

A hatályos szabályozástól eltérően az elítéltek jogait és kötelezettségeit a törvényjavaslat részletesebben kifejti. E tekintetben lényeges újdonság a fogvatartás költségeihez való hozzájárulás törvényi szinten történő előírása. A tartási költségekhez való hozzájárulás összegét az országos parancsnok normatív utasításban rögzíti, az évente meghatározott napi összeg nem lehet kevesebb, mint az egy havi alapmunkadíj 1 százaléka. Meg kell térítenie továbbá az elítéltnek a szándékos egészségsértés vagy fegyelmi ügyekben okozott sérülések miatti költségeket, illetve az elítélt ellen folyamatban lévő büntetőeljárás vagy a büntetés-végrehajtás során keletkező iratokon kívüli egyéb iratok nyomtatása, másolása, továbbítása során jelentkező költségeket. Ezenfelül a szabályozás szerint az elítélt köteles megtéríteni a saját ruházat mosatásának, tisztíttatásának díját és a tisztálkodási felszerelés költségét. Az elítélt köteles továbbá a jogszabályban meghatározott többletszolgáltatások igénybevételét is megfizetni, így például a hűtőszekrény vagy a vízmelegítő használati díját. Tekintettel arra, hogy a fogvatartottak szabadulás utáni reszocializációja miatt fontos a fizikai állapot megfelelő szinten tartása, a térítési díjakat nem a piaci árak alapján, hanem a fogvatartottak lehetőségeinek szem előtt tartásával kell megállapítani, úgy, hogy az az átlag fogvatartott számára elérhető legyen. A többletszolgáltatások térítési díja tehát új elemként jelenik meg, amelyet a büntetés-végrehajtási intézetek önköltségszámítása (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) alapján kell megállapítani.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kódex további intézkedéseinek részletes ismertetésére most nincs módom. Kérem önöket, hogy az általam elmondott indokok alapján szíveskedjenek a törvényjavaslatot támogatni.

Köszönöm, elnök úr, a türelmét.