Felszólalás adatai

KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Sokat kell tennünk még azért, hogy elmondhassuk, elégedett, magukat biztonságban érző és jövőjükben bízó emberek alkotják a nemzetet. Ha eddig eljutnánk, látványosan javulna az ország képe. Addig azonban a valóságot, az ország valóságos viszonyait, az emberek életesélyeit kell megváltoztatnunk, nem pedig ennek tükörképét retusálgatnunk, becsapva magunkat, egymást, s talán egy kicsit a világot is.

Olyan megyét, olyan térséget képviselek, Baranyát, Baranya déli részét, ahol a mai valóság nyersen mutatja magát. A feleségem közel húsz éve gyakorló orvos itt, ismerem, hogy mi van most, azt is, hogy mit szeretnének az itt élők, betegek és gyógyítók. Most tehát erről beszélek, az egészségünkről, családjaink egészségéről.

Ahhoz, hogy ne legyünk ennyire halandóak, hogy ne mi, magyarok számíthassunk már születésünkkor nemzetközi összehasonlításban is oly rövid életre, ahhoz más útra kell lépnünk. Ha ezen az úton már eleget haladtunk, akkor azt láthatjuk majd, hogy az egészség megőrzését célzó programok, az ezekre szánt pénzek elértek az emberekhez, a családokhoz. Azt láthatjuk, hogy a leggyakoribb idő előtti halálokok, mint a rák vagy az infarktus, érezhetően visszaszorultak, megéri egészségesnek lenni, annak maradni, már csak azért is, mert a biztosító ezt jutalmazza is.

Azt láthatjuk, hogy aki megbetegszik és háziorvosához megy, úgy érzi, ott valóban őérte vannak; minthogy elegendőre emelkedett a körzetek száma, nincs kártyavadászat, van idő, hely és figyelem őrá, neki pedig nem megy rá a napja, ha orvoshoz indul. Azt láthatjuk ugyanígy, ha szakorvoshoz megy, nem érzi, hogy szükséglakásba küldték, ahol ki tudja, milyen bajságot szed még össze, hanem száraz, tiszta, jól fűtött és világított helyre kerül, bízhat az orvosban, ő pedig a műszereiben és gépeiben. Mindketten tudják, régen volt már, amikor az állam, a tb azt jelentette: lepusztult épület, öreg, megbízhatatlan gépek, műszerek, hiány; mint ahogy nincs már reménytelenül hosszú várakozás, az ellátás megbízható és irányított, van elég orvos és ápoló, sőt még takarító is. A hangulat is más, mert nem sértődöttek a világra, hogy éhbérért dolgoznak, nem várnak el hálapénzt és a beteg sem érzi, hogy adni kellene.

Mindenki biztosított, de mindenki után fizet is járadékot valaki. A biztosító viszont hatásosan őrködik az ellátás jó színvonalán, hisz ő a megrendelő, őt viszont a biztosítottak, azaz mi kontrolláljuk. A fogyasztóvédelem kiterjed az orvosi, ápolói szolgáltatásokra is, a betegek jogainak érvényesülését pedig önálló intézmény segíti. Azt láthatjuk, a kórházak sem a régiek már. Van elég orvos, ápoló és gyógyszer. Nem négy szobára jut egy vécé, az elhelyezés nem menedékhelyre, a régi átkos rendszer munkásszállóira, hanem szolid, de takaros szállodára emlékeztet inkább. Ha sürgős ellátásra van szükségünk, azt gyorsan elérhetjük, függetlenül attól, hogy miniszterek vagyunk vagy vidéki parasztok. Viszont ha kórházba kell feküdnünk, akkor kórházat találunk, nemcsak a fővárosban vagy a megyeszékhelyeken, hanem akár kisebb városban is. Igazi kórházat, ahol a gyógyulási esélyünk nem töredéke nagyvárosi honfitársainkénak, hanem ahhoz legalábbis hasonló mértékű. És ezt tudjuk is, tudjuk, hogy olyan ellátást és gyógyszert kapunk, amire szükségünk van, és nem pusztán olyat, amire éppen még futja. Sőt, azt is láthatjuk, hogy az idős beteg embereket nem hajítják el, mint a forró krumplit, hanem külön biztosítással gondoskodhatunk ápolásukról.

Ez tehát egy olyan ország, ahol aki beteg lesz, nem lesz feltétlenül szegény, nem szegényedik bele, aki pedig szegény, az nem lesz feltétlenül beteg.

Ma nem ilyen országban élünk. Ahhoz, hogy ilyen országban élhessünk, más útra kell lépnünk. Mi, szocialisták egy ilyen útra hívjuk önöket.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)